I. A Székely Nemzeti Múzeum

I.XIII. Székely Zoltán (1949-1989)

I.XIII.II. A Kovászna Megyei Múzeum (1968-1989)

csak Orosháza hozott ki egy sokszorosított gépírásos kötetet, valamint ősszel Miskolcon indítottak negyedévi folyóiratot. Székely Zoltán már 1949-ben megpróbálta összehozni, akkor még centenáriumi emlékkönyvnek, de a cenzúra közbelépett, addig halogatta, míg fél évtizedet csúszott. Bizonyos cikkeket kivettek belőle, Bogáts levéltári beszámolója is kimaradt. A nagy késés után már évkönyvként hozták ki, és Székely Zoltán folytatásokban is gondolkodott. 1957-ben kezdte összeszedni a következő kötet anyagát, 1959-re már harmincnál több dolgozat volt hozzá, de sajnos a továbbiakban nem nyílt lehetősége további számok kiadására. Azokban az időkben az Évkönyv volt az egyetlen Romániában megjelent intézményi kiadvány. A szakmai publikálási lehetőségnek 1969-től az Aluta és a Népismereti dolgozatok adtak helyet. A múltban számos kiadvány és szakmunka támaszkodott az intézmény gyűjteményeire, ilyen például Huszka József a Magyar díszítő style, és Malonyai Dezső a Magyar nép művészete című munkája, melyben több, időközben elpusztult tárgyat is bemutatott.196

Tizenöt évvel az impériumváltás után, 1959-ben fektették le a tizenöt éves távlati tervet, melyhez Székely is elküldte a maga javaslatát. A központi tervben felmerülő elképzelések már a jövőt körvonalazták, végcéljuk nem volt kétséges a kisebbségi intézményekkel kapcsolatban.

Székely kompromisszumok sorozatát kötötte meg, megvalósult nyereségek és győzelmek, vereségek és kudarcok fémjelezték ezt a korszakot. Egyetlen dolog vezérelte, éspedig a múzeum identitásának megőrzése.

lehetőségek rövid időre látszólag javultak az országban.197

Ebben a viszonylag liberálisabb légkörben megkezdődött a múzeumi hálózat kiépítése:

1969-ben Kisbaconban jött létre a Benedek Elek Emlékház, ekkor kezdődött Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeum szervezése, 1979-ben Kovásznán az eredetileg Kőrösi Csoma Sándor emlékháznak szánt épületben nyílt meg a Hét Képtára, a bukaresti folyóirat ajándékaként.198

Székely Zoltán 1968-ban nem támogatta a MAT restaurálására irányuló Nagy-Hargita megye elképzelést, mely egyetlen, a mai Hargita megyénél nagyobb, de az egész Székelyföldnél kisebb magyar többségű megye lett volna az új közigazgatási rendszerben. A megyésítés folyamata nagy ellentéteket szült, Székelyföld egész területén viták és ellen viták folytak a megyehatárok kialakításával kapcsolatban. Sepsiszentgyörgy Brassó és Hargita megyéhez kapcsolódhatott volna. Székely Zoltán ezekben a vitákban a Brassó megyéhez való csatolás mellett foglalt állást.199

Végül egy harmadik megoldás győzött, a Kovászna megye néven újra önállósult Háromszék. Így, 1968-tól a múzeum neve Kovászna Megyei Múzeum lett, és ezzel a lépéssel az intézmény kikerült a brassói és marosvásárhelyi múzeumok szakmai hálózatából.

Kovászna megyében az első néhány év a nagy tervezések időszaka volt. Jelentős fejlesztések történtek. Székely igazgató átmenetileg művelődéspolitikai kulcspozícióba került, melynek előnyeit igyekezett a múzeum javára fordítani.

1969-ben ünnepelték a múzeum fennállásának 90. évfordulóját, melyről Kónya Ádám számolt be a Megyei tükörben. Az ünnepélyes ülésre a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház termében került sor, ahol a város, az ország és a szakma jeles képviselői jelentek meg.

Iaşi-tól Temesvárig muzeológusok, szakemberek, tanárok tisztelték meg a megemlékezést részvételükkel. A megnyitót Sántha Károly, a megyei néptanács elnöke mondta, azután dr.

Székely Zoltán előadása következett a múzeum történetéről. Beszédében hangsúlyozta a múzeum évtizedes hagyományokkal rendelkező kapcsolatait, melyek kiemelték az intézményt a vidéki elszigeteltségből és bevonták az ország tudományos vérkeringésébe. Az évforduló megünneplése fontos esemény volt a múzeum életében. Fontos elsősorban azért, mert jelen voltak azok a román szakemberek, akik segíteni tudtak a jelenben és az elkövetkezendő időkben is, hisz a túlélés záloga mindenkor a jó szakmai és politikai kapcsolatok építése volt. Székely nagyon jó érzékkel tudta kiválasztani azokat az embereket, akiktől segítséget remélhetett. Az évfordulón jelen volt Vasile Drăguţ, a múzeumok országos igazgatója, valamint a megyei pártbizottság titkára is, ők beszédeikben kiemelték a Kovászna Megyei Múzeum fontos szerepét,

197 Hunya Gábor: Románia területi fejlődése és regionális politikája. In: Hunya Gábor – Réti Tamás – R. Süle Andrea: Románia 1944-1990 : gazdaság- és politikatörténet, Budapest, Atlantisz, 1990, 163-164. p.

198 Pál Judit 1993, 215. p.

199 B. Kovács András: Szétszabdalt Székelyföld, Marosvásárhely, Mentor, 2006, 126-146. p.

méltatták a román múzeumi hálózatban elfoglalt helyét. A díszgyűlés résztvevői üdvözlő táviratot küldtek a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának, személyesen Nicolae Ceauşescu elvtársnak, melyben teljes odaadásukról biztosították a párt főtitkárát. A ünnepséget követően a résztvevők megtekintették a múzeum kiállításait, tárlatait, valamint kitüntetéseket adtak át Székely Zoltán igazgatónak, Mattis Jánosnak, Kovács Sándornak és Fóris Pálnak.200

Székely Zoltán egy cikkben is publikálta a megemlékezésen elhangzottakat. Ez az Alutában jelent meg, magyar és román nyelven. A cikk így kezdődik: „... az 1969-es év, mikor a Sepsiszentgyörgyi Múzeum fennállásának a 90. évét ünnepli, dolgozó népünk életében nagy jelentőségű. Ebben az évben tartotta az RKP X. kongresszusát és megünnepeltük hazánk fasiszta iga alól való felszabadulásának negyedszázados évfordulóját. Az RKP X. kongresszusának határozatai és irányelvei anyagi és szellemi jólétünk további emelkedését, s a szocialista demokrácia elveinek megfelelően nemzetiségre való tekintet nélkül, mindnyájunk számára egyforma részvételt biztosít a közügyek vezetésében.”201 Székely igazgató a továbbiakban a múzeum addigi történetét ismertette, oda téve a hangsúlyokat, ahová azt az akkori politikai helyzetben a felettesei elvárták. Demény Lajos, a Jorga Történeti Intézet munkatársa; Molnár István, a Székelykeresztúri Múzeum igazgatója; János Pál, A. Oţetea és Ion Nestor, a Román Tudományos Akadémia akadémikusai; dr. Cornel Irimie, a Bruckhenthal Múzeum igazgatója, valamint M. Petrescu-Dîmboviţa professzor hozzászólásai is helyet kaptak a cikkben. A befejezés így szól: „a múzeum minden egyes dolgozója tudja, hogy mivel tartozik a pártnak, hazánknak, népünknek s ünnepélyesen fogadjuk, hogy továbbra is munkánkat úgy fogjuk végezni, hogy még jobban elmélyítsük a román nép és az együtt lakó nemzetiségek testvériségét s hozzájáruljunk hazánkban Románia Szocialista Köztársaságban, a X. pártkongresszus által kitűzött magasztos program teljesítéséhez a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítéséhez.”202

Merőben más hangú volt ez a megemlékezés, mint az 1929 szeptemberi, amikor Csutak Vilmos szervezte a fennállás 50. évfordulójának ünnepségét. Arra az alkalomra jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum jubileumi évkönyve, erre az alkalomra a Kovászna Megyei Múzeum időszaki kiadványa, az Aluta több mint 300 oldalas első kiadványa. Mindkét kerek évforduló idején a múzeum idegen impériumhoz tartozó kisebbségi intézményként működött. Az is tény, hogy az első impériumváltást követő Csutak-korszak lehetőségei, társadalmi, politikai, szakmai mozgásterei teljesen mások voltak, mint a 40 évvel későbbi helyzet. Mindkét vezető, az akkori lehetőségeket kihasználva próbált kiutat találni a múzeum számára, ki ilyen, ki olyan

200 Kónya Ádám: Ünnepelt a sepsiszentgyörgyi múzeum. In: Megyei tükör, II. évf. 101. sz., 1969. november 22., 6 p.

201 Székely Zoltán: Cuvîntarea tov. dr. Székely Zoltán =A sepsiszentgyörgyi múzeum 90 éves. In: Aluta, II. évf. 1.

sz., Sepsiszentgyörgy, 1970, 29. p.

202 U.i., 19-33 p.

módszerekkel. A jelenkori eredmény bizonyít: az intézmény túlélte a politikai viharokat, élt a mindenkori lehetőségekkel, megtalálta a legkisebb ellenállás irányát, és megőrizte azt a jellegét, melynek köszönhetően 1989 után egyetlen tollvonással kerülhetett vissza az őt megillető helyre.

1979-ben a múzeum épületét sikerült bővíteni. Hosszú évek harcainak eredménye volt ez.

A bővítés szükségessége már a század első évtizedeiben megfogalmazódott, a terveket ugyancsak Kós Károly készítette el, de a többszörös nekifutás a kivitelezésre valami okból kifolyólag mindig elmaradt. Székely Zoltán érdeme, hogy ez az elképzelés 1979-ben megvalósulhatott. Kós Károly eredeti, a negyvenes években készített tervei alapján egy új szárnyat toldottak az épülethez. A múzeum képtára a város főterén elhelyezkedő volt bazár épületében nyert elhelyezést. Az épületszárnyak kibővítése mellett azonban veszteségek is érték a múzeumot. A levéltári gyűjtemény sorsa több éven, évtizeden keresztül húzódott. Már az államosítás előtt, 1945 után is részletesen foglalkoztak ezzel a kérdéssel az állam szakemberei.

Az első években az elszállításnak az volt az akadálya, hogy egyszerűen nem volt hová vinni az anyagot. Felmerült egy kolozsvári gyűjtőlevéltár létrehozása is, melyet végül elvetettek.

Sepsiszentgyörgy kivételes helyzete abból adódott, hogy a Székely Nemzeti Múzeum oklevéltára egy hatalmas, igen értékes gyűjtemény volt. Ráadásul 1949-ben ide került a megye újabb kori (1876 utáni) levéltára is, mintegy 100 000 tétel, melyet már nem tudtak rendezni, tárolni, sem helyük, sem szakemberük nem volt hozzá. Bogáts Dénes időközben elhalálozott, Árvay József már régen nem volt a múzeum alkalmazásában. De a helyzet lassan megoldódott, 1953-ban létrehozták a sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárat, és ezzel gyakorlatilag el is dőlt, hogy a múzeum levéltári anyagát oda fogják vinni. Az anyagot folyamatosan jegyzékelték, majd zárolták. Székely 1961-ig tudta halogatni az elszállítást, de sajnos abban az évben a levéltári részleg teljes egészében átkerült az Állami Levéltár újonnan létrehozott megyei fiókjába.

Székely minden követ megmozgatott ennek elkerülése érdekében, de nem sikerült a levéltárat megmentenie. Kezdetben, Árvay József haláláig a levéltári gyűjtemény nagyon jó kezekben volt.

Árvay megkezdte a feldolgozást, a rendezést, de ez is csak egy ideig tarthatott. Romániában a levéltárak a belügyminisztérium hatáskörébe tartoztak, így csak idő kérdése volt, hogy az anyag a raktárak és archívumok mélyére kerüljön úgy, hogy a kutatók számára hozzáférhetetlenné váljon.203

A múzeum szakembergárdája Székely Zoltán vezetése alatt alakult ki, neki sikerült kiharcolnia, hogy állandó személyzet alkalmazhasson. 1970-re az alkalmazottak száma 20-ra emelkedett. Az intézmény titkárnője, mindenese az a Fadgyas Anna volt, aki a múzeum életének szinte minden nagy eseményét személyesen átélhette. Fadgyas Anna 1961-ben ment nyugdíjba, innen látható a törés az irattár rendezésében is. Az igazgató mellett az első könyvtáros, Zágoni

203 Pál Judit 1993, 215. p.

Jenő volt. Addig a könyvtár anyagát a múzeumőrök kezelték, hol jobban, hol kevésbé jól, de az anyagot legjobban Fadgyas Anna és Székely igazgató ismerték. Zágoni tanító volt, eszperantista, Szentkatolnai Bálint Gábor és Kőrösi Csoma Sándor munkásságát kutatta. Zágoni a könyvtár anyagát a lehetőségek szerint próbálta rendezni, régi könyves kollégája Miklós Jolán lett.

Közben az állam újabb és újabb törvényeket hozott. 1974-ben fogadták el a patrimóniumi törvényt, mely 1975 januárjában lépett hatályba. Lényege az volt, hogy minden állampolgárnak be kellett jelenteni az állam irányába saját, műkincs-jellegű értékeit. 1977-78-ra már az intézményeknek is listázni kellett az ilyen jellegű anyagaikat. Ennek következményeként vitték el a Székely Nemzeti Múzeumból Gábor Áron ágyúját, az aldobolyi szkíta kardot, a szörcsei szarmatát és a csíkszentkirályi dák kincseket, és még sok más egyebet. Ezek a kincsek a hetvenes években alakult Bukaresti Nemzeti Múzeumba kerültek, ahová az ország összes múzeumából begyűjtötték a legértékesebb tárgyakat. A műkincsvédelmi hivatal megszervezésével minden kulturális intézménybe beköltözött a hivatal egy szakembergárdája, nekik az volt a feladatuk, hogy feldolgozzák a legértékesebb állományt. A muzeológusokat a múzeum fizette, Székely Zoltán volt az ő főnökük is, csak szakhivatalilag tartoztak máshová. Több ezer tételt dolgoztak fel, cédulázták, és egyben újra értékelték. Ezeknek a céduláknak egy része a mai napig megvan a könyvtárban. A gyarapodási könyvekbe nem vezették be az új értékeket. Ez a feldolgozói és újraértékelési munka 1984-ig tartott, amikor is újabb intézkedések következtek. 1984-ben újra kellett kezdeni mindent, a cédulákat ez esetben egy példányban készítették, és felküldték Bukarestbe. E második lépésben nem történt újraértékelés, a felárazásra nem került sor, talán azért nem, mert az 1989-es rendszerváltás ezen a téren is mindent megváltoztatott.204

1979-ben a százéves évforduló megünneplésének elkerülésére a múzeumot átrendezés miatt bezárták. A megemlékezés abban állt, hogy Csoma Zsigmond múzeumról szóló cikke megjelent a sajtóban. A cikk semmi újat nem mond, a kor elvárásainak megfelelően méltatja a jelent, nem feledve el a múltat sem. 205Akkor már javában dühöngött a „kulturális forradalom”, melynek homogenizálási törekvései a múzeumokra is érvényesek voltak. A Kovászna Megyei Múzeum sem volt kivétel. Elkészítették az új régészeti és történeti alapkiállításokat, pontosan ugyanúgy, mint az ország többi múzeumában. Felirataik: őseink, a dákok; Románia története; a Kárpátok géniusza stb. Termelési tervük is volt, hisz kiadásaik egy részét zacskók eladásából, illetve a Román Kommunista Párt kongresszusait bemutató pannók készítéséből és eladásából kellett fedezniük. Az időszaki kiállítások szinte kivétel nélkül a párt kongresszusaihoz kötődtek, mintegy alátámasztva azok történeti jelentőségét. Ezekben az években már szinte elviselhetetlen

204 Boér Hunor szóbeli közlése

205 Csoma Zsigmond: Százéves a Sepsiszentgyörgyi Múzeum. In: Honismeret : honismereti tájékoztató folyóirat, 1979. 4. sz., 15-20 p.

volt az ideológiai nyomás.206

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Bujdosóné Dani Erzsébet Magyar kulturális intézmények múltja és jövője a Székelyföldön (Pldal 113-118)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK