A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum (1951-1968)

1950-ben kialakult a tartományi-rajoni berendezkedés, szovjet mintára. A múzeum rövid ideig rajoni, majd 1951-től tartományi rangú volt, bár Sepsiszentgyörgy nem volt tartományi központ. Ezt a szerepet Marosvásárhely töltötte be. Ez a korszak nagyon összetett, szakmai munkáról a szó eredeti értelmében nem is beszélhetünk, hiszen az idő és energia nagy részét a nincstelenség túlélése, az agyonszabályozottság, és az annak való megfelelés vitte el. A szakemberhiány, az új státuszok teremtésének állandó meghiúsulása, a szükséges felszerelés hiánya mind-mind akadálya volt annak, hogy a múzeum érdemben azzal foglalkozzon, ami a feladata lett volna. Áldatlan állapotok uralkodtak, és tulajdonképpen hátrányt jelentett a területi központon kívüli központként való működés is, minden téren felemás helyzetet eredményezett. A két világháború között a megtűrt nemzetiségi kisebbség státusában a szakmai életbe való visszahúzódás pozitív eredményeket hozott, nem számolva azt, hogy abban a periódusban nem várták el tőlük a román múzeumi rendszerbe való integrálódást sem. Ezzel szemben a 20. század második felében a múzeum társadalmi, szakmai, politikai léte az országos folyamatokba ágyazódott, az ebben való részvétel nem választás kérdése volt.

Székely igazgató történészi, régészi munkássága talán az egyetlen érték, amit ebben a periódusban fel lehet lelni. Megváltozott a múzeum célja is: szovjet nyomásra propaganda-intézmény lett, az ezzel a címmel járó összes elvárásnak meg kellett felelniük. Vissza-visszatérő feladatuk a mezőgazdasági kampányok elősegítése kiállítások szervezésével. Az előtérbe kerülő nemzetállami ideológia kiszolgálásához is minden kezükben lévő segítséget meg kellett adniuk.

Az államosítással párhuzamosan a szakmai központosítás is kezdetét vette. A Műemlékek Országos Bizottságának elnökeként és az Akadémia kolozsvári intézetének igazgatójaként Constantin Daicoviciu a maga régészeti osztályába osztotta be Székelyt, hisz a neve által fémjelzett, 1950-ben elinduló nagy ásatások egyik régészeti célterülete Háromszék volt. Székely a kelet-dáciai gyepű témán ellentétbe kerül Daicoviciu-val, de ezt a kényes és veszélyes helyzetet is sikerül kikerülnie, túlélnie, éspedig úgy, hogy később ennek a kapcsolatnak

köszönhetően kerülhetett be a kommunista hatalomátvételt követően az első nagy, régészeti kutatásba. Sőt, a múzeum rangjának megtartásában is nagy szerepet játszott ez a kapcsolat.

Ezekben az időkben az intézményvezetők, különösen a kisebbségi helyzetben lévők személyes politikai felelőssége minden korábbit meghaladott. A Magyar Autonóm Tartomány betiltotta a múzeum nagy múltú nevét, Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum néven működhetett tovább, de csak azzal a feltétellel tudott eredményeket felmutatni, sőt, túlélni a nehéz éveket, ha neve egybefonódott vezetőjével, és a megfelelő helyeken Székely Zoltán múzeumaként emlegették és modellnek tekintették. Tudományos ismeretterjesztő vándorkiállítását követendő szakmai példaként állították más intézmények elé, ásatási jelentései olyan súlyúak, hogy a szovjet régészet is felfigyelt rá.¹⁸³

Az intézmény létszáma ezekben az időkben nem bővült. Az igazgató és Fadgyas Anna titkárnő mellé 1949-ben Máttis János festőművész került, és ez a létszám marad egészen az 1960-as évek elejéig. Ennek következtében a részlegeket is összevonták, a kiállításokat az új követelményeknek megfelelően átalakították. A Tartományi Múzeum kötelességévé teszik a marxi-lenini tudományoknak minél szélesebb körű terjesztését, mely célkitűzést a múzeum vezetősége meg is fogalmazott a 75. évfordulóra megjelent Évkönyvben.¹⁸⁴

A közigazgatás szovjet mintára való kiépülésének eredményeként a múzeumok szakmai besorolása is hamarosan stabilizálódott. Közvetlen felettesük a rajoni, illetve a tartományi Kultúrosztály lett, ahová havi, negyedévi jelentéseket kellett küldeni. A legfelsőbb szakmai felettes 1949-1953 végéig a minisztertanács mellett működő Kulturális Intézmények Bizottsága volt, melyből később kialakultak a szakminisztériumok. Az egységes nyilvántartás is kiépült, ennek szinte első lépése az volt, hogy a Sajtóügyi Igazgatóság lepecsételte és zároltatta az általuk tiltottnak nyilvántartott kiadványokat. 1952-ben egy leltári lista érkezett a múzeum vezetőségéhez, melyben tételesen, leltári számmal ellátva felsorolják azokat a műveket, szám szerint 1131 darabot, melyeket a könyvtár állományából ki kellett vonni, és el kellett küldeni a felettes bukaresti szerveknek. A cél és a szándék itt is egyértelmű volt, az erőszakos asszimiláció, a múlt emlékeinek eltörlése, az anyanyelvi irodalom megsemmisítése. Ekkor kerültek ki az állományból többek között a következő szerzők művei:

1. Eötvös Károly, Herczeg Ferenc, Bródy Sándor összes műve 2. Malonyai Dezső, Heltai Jenő, Kármán József, Fáy András művei

3. Vörösmarty, Kölcsey, Petőfi, Eötvös József, Kisfaludy, Jósika, Kemény Zsigmond, Arany, Csokonai, Jókai, Mikszáth művei

183 Boér Hunor – Gagyi József: Ideológusok és szakemberek. In: Autonóm magyarok? Székelyföld változásai az ötvenes években, Pro Print, Csíkszereda, 2005, 508-557. p.

184 Pál Judit: Százéves a Székely Nemzeti Múzeum. In: Aetas : történettudományi folyóirat, szerk. Bárdi Nándor, Kordé Zoltán, Sepsiszentgyörgy, 1993/3, 215. p. Továbbiakban Pál Judit 1993

4. Széchenyi, Toldy Ferenc, Czuczor, Gyulai, Szántó, Berzeviczy, Vámszer munkái 5. Dickens, Joyce, Kipling, Milton, Twain, Wells, Stendhal, Pain, stb. fellelhető művei 6. Budapesti Szemle, 1858-1867, 1873-1875, 1884-1907

7. Magyar Szalon, Magyar Helikon, Magyar Gazda, a Hét, Ország-Világ, stb.¹⁸⁵ A veszteség nem csekély volt, figyelembe véve, hogy az akkori könyv- és lapkiadás céljai között nem szerepelt a magyar nyelvű művek kiadása. A múzeum könyvtári gyűjteményének fejlődése leállt, erre a periódusra az apadás volt a jellemző. Gyarapításra sem mód, sem lehetőség nem volt. Az állomány román nyelvű kiadványokkal és könyvekkel való gyarapítása viszont hamarosan elkezdődött.

Ugyancsak 1952-ben bekérte a román központi statisztikai hivatal a személyzeti adatokat, és még ez év nyarán egységesített nyilvántartó lapokat kaptak a múzeumi anyag nyilvántartásához. A központosításnak furcsa módon előnyei is voltak, Székely igazgatónak nem egyszer a magasabb pártszervek segítségével sikerült megmentenie a múzeumot a helyi hatalom ambícióival és intézkedéseivel szemben. A román régészeti szakma Daicoviciu vezetésével már 1950-re kidolgozta az egységes, országos szinten követendő kiállítási tematikát.

Érdekességképpen megjegyzendő, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű új régészeti kiállításának a tervét is felhasználták, mely terv rendezője az a László Gyula volt, aki a Székely Nemzeti Múzeummal nagyon jó kapcsolatot ápolt. Székely Zoltán az új kiállítási tematika égisze alatt átrendezte a történeti anyagot, a termelőerők fejlődését mutatta be. A néprajzi gyűjtemény 1949 óta be volt zárva, anyagát csak részben használhatta fel, azt is csak a feudalizmus korának bemutatásánál. A kiállítás megszervezésével szinte egy időben szakfelkészítőket szerveztek, kádertanfolyamokat indítottak. A Szovjetunióból is érkezett ellenőrzés, 1952-ben a szovjet múzeumok elnöke járta végig a román múzeumokat és adott igen értékes tanácsokat a minél hatékonyabb működéshez.¹⁸⁶

Székely Zoltán a tartományi években sokszor tanúsított olyan jellegű bátorságot, melyben saját ötleteivel elébe ment a központi elvárásoknak, elképzeléseknek, éspedig úgy, hogy burkoltan és áttételesen a múzeum érdekeit szolgálta. Egy ilyen próbálkozás eredménye volt, hogy az országban nagy feltűnést keltve ő újította meg először a természetrajzi kiállítást. Székely minden fórumon, értekezleten, tanácskozáson hangoztatta, hogy a Székely Nemzeti Múzeum egy tudományos intézet, és ennek megfelelőek a feladatai. A múzeumot tisztviselők, munkások, a környékbeli falvak tanítói, múzeumpártoló földművesek, vadásztársaságok is segítették ezen feladatok teljesítésében. Ez a tény annak volt köszönhető, hogy Székely, minden pártpolitikai munkásságától eltekintve visszaszerezte az intézmény számára az eredeti kulturális szerepét. A múzeum széles, jól működő kapcsolatrendszert alakított ki a romániai és a magyarországi

185 Csonkítási kísérletek 1944-1952, [irattári anyag], SZNM It., 1945. évi doboz

186 Korek József : A muzeológia alapjai. Budapest, Tankönyvkiadó, 1988, 26. p.

tudományos intézményekkel. Így 1957-ben a Magyar Természettudományi Múzeum elpusztult gyűjteményeinek pótlását kezdték megszervezni.¹⁸⁷ Székely Zoltán a kisebbségi intézményvezetőkkel, a szászszebeni, a dévai, a kolozsvári szakemberekkel magyarul folytatta levelezéseit. Szívügyének tekintette az állandó periodikát. Ugyancsak az ő munkásságának köszönhető, hogy 1955-ben megjelenhetett az Évkönyv, melyet nem is követett hasonló szakmai kiadvány, egészen 1968-ig.

1955-ben történt meg először, hogy a múzeum által meghirdetett állásra román, olténiai szakember jelentkezett, akit Székely diplomatikusan elutasított. 1957-ben március közepén még külön volt a kultuszminisztérium és a tanügy, július végére már összevonták. Ennek megfelelően rajoni, tartományi szinten is összevontan tanügyi és művelődési osztályok lettek. A Sepsi Rajoni Kultúrosztály vezetője márciusban még Benkő Pál volt, júliusban a Tanügyi és Művelődésügyi Osztály vezetője Baka Károly. Székely 1957. évi nyári jelentésében ezt írja: „amióta a rendezéssel a kultúrát összevonták a tanüggyel, komoly és megértő segítséget kaptunk a T és M osztály vezetőjétől.”¹⁸⁸

1957-ben a szakminisztérium lényeges változtatásokat kért a múzeumi tárlatismertető szövegeiben, amivel tulajdonképpen megkezdődött a történelem átírása. 1958-ban országos szintű felkérés érkezett az 1848-as kiállítások rendezésére, szigorúan az 1956-os események után 1958-ban újrafogalmazott ideológiai követelmények szerint. Ekkor támadták meg nyíltan a Székely Nemzeti Múzeumot is, mely szerint „Székely Nemzeti Múzeum nincs, mivel székely nemzet sincs.” Ezzel a támadással is arra próbálták rákényszeríteni, hogy az intézmény lépjen rá a közös nemzeti útra, a közös létezésre, hisz nem létezhetett már többé a külön múlt, és a külön létezés. Székely Zoltán régészeti munkáját is megtámadták, de ő azzal védekezett, hogy pont abban az időben „A román nép és nyelv eredete” bizottsága által kiadott feladatot végezték.

Egyre-másra érkeztek a támadások, úgy a MAT, mint a román akadémia részéről. 1960-ban a tartomány túl rövidnek találta az intézmény munkatervét, melyet Székely azzal hárított, hogy a jelentések és a munkatervek a szakminisztérium utasításai alapján készültek. Tartományi ellenőrzést kaptak, melynek eredménye az lett, hogy kifogást emeltek az ún. székely nagyok (pl.

Orbán Balázs) a népszerűsítése ellen, akik az ellenőrző bizottság szerint nem a nép érdekeit szolgálták. A támadások egészen a bukaresti központig gyűrűztek, ahol Székely addig jól bevált kapcsolatai kezdtek meglazulni és kevésbé hatékonyan működni. Hogy kivédje a MAT támadásait, levélben kereste meg Ion Nestor-t, a román régészet kiemelkedő alakját, aki kulcspozíciót töltött be „A román nép és nyelv eredete” bizottságában. Nestor feladata a Dácia

187 Kecskeméti Tibor: A Természettudományi Múzeum gyűjteményei tűzvészben. In: Magyar múzeumok, 2006, 3 sz., 34-37. p.

188 Jelentés a sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum 1956. szept. 1-től végzett munkáiról, [irattári anyag], SZNM It., 1957. doboz, 204-1957

tartomány kiürítése és az 1000. év közötti népességhiátus románokkal való feltöltése volt.

Székely levele Nestorhoz, mely az utolsó pillanatban érkezett meg, mérföldkő a múzeum életében. A túlélés záloga, hogy pár nap múlva Brassó tartományhoz kerültek és a múzeum elvesztette a mégis csak magyar tartomány jelentette védőhálót, mely háló szorításának köszönhetően léte volt veszélyeztetve. Székely levele tragikus dokumentum, jelentősége igazán a jelenből mérhető fel. (a 4. mellékletbe került a levél magyar fordítása)

Székely Zoltán, függetlenül az őt és intézményét ért támadásoktól, mindent megpróbált annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest épületet és személyzetet bővíthessen. 1959.

június 1-jén terjesztette fel a „Javaslat a sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum épület- és személyzeti bővítésére a 15 éves állami terv keretében” című kérvényét. A javaslat minden részében tökéletesen kidolgozott. Új épületszárnyakat kértek, arra való hivatkozással, hogy az elképzelés már 1911-ben megszületett, 1942-ben az építési tervet Kós Károly dolgozta ki Herepei János megbízására, majd 1958-ra a költségvetési előirányzat is elkészült. A központi fűtés problémájának megoldására már 1955-ben jóváhagyást kaptak, ennek kivitelezése is a kérések között volt. A néprajzi anyagot önálló részlegbe, külön épületbe helyezték volna, a népművészeti alkotásokat és a képtárat ugyancsak más épületben képzelték el. Az időszakos kiállításoknak is új termet terveztek. A falumúzeum bővítésére még két házat, egy háromszékit és egy udvarhelyit kérvényeztek, hasonlóan a régi tervhez, amit még Csutak Vilmos és Herepei János fogalmazott meg. A személyzet kérdése is hangsúlyos kérés a javaslatban. Ugyanis a múzeum akkori besorolása 10-16 főnyi szakszemélyzetet igényelt volna a meglévő kettő helyett.¹⁸⁹ Ez az elképzelés a hetvenes évek elejére valósult meg, amikor már Kovászna Megyei Múzeumként működött az intézmény.

A következő nyolc évben súlyos szakmai árat fizetett az intézmény. 1961-ben a múzeum éves jelentése nem kevesebbet bizonyított, mint a „dák elem fennmaradását a 2. században”, valamint azt, hogy a 7-8. századi, addig szlávnak tekintett lakások az „őslakó dákok öröksége”.

A felmutatott „eredmények” ellenére is, tíz év súlyos utóvédharc után, 1961-ben elszállították a múzeum levéltárát, mely veszteséget soha nem tudták kiheverni.

A hatvanas években Székely az elszállított értékes könyvtári anyag pótlására felvette a kapcsolatot a magyarországi intézményekkel, illetve azok könyvtáraival, arra kérve őket, hogy a lehetőségekhez mérten segítsenek az állomány magyar részének gyarapításában. A Magyar Tudományos Akadémia könyvtára szakkönyveket, folyóiratokat (Acta Biologica, Földrajzi Értesítő, Irodalomtörténeti Közlemények, Antik tanulmányok, Művészettörténeti Értesítő, stb.) küldött.¹⁹⁰ Az adományozók között volt még a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Régészeti Könyvtára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára, az Országos Széchényi Könyvtár.

189 Javaslat a sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum épület- és személyzeti bővítésére a 15 éves állami terv keretében, [irattári anyag], SZNM It., 1959. évi doboz

Könyvtárközi kölcsönzéseket is bonyolítottak, hol mint küldő, hol mint kérő szerepeltek. Jó kapcsolatot tartottak fenn a Brassói Regionális Könyvtárral, valamint a Brukenthal Múzeum könyvtárával is.¹⁹¹ A könyvtár gyarapodásáról a román állami szervek is gondoskodtak. 1964-ben levél érkezett az Állami Levéltár Központi Igazgatóságától (Direcţia Generală a Archivelor Statului), melyben felhívják a figyelmet kiadványaikra, és egyben felkérik a múzeumot azok megvételére (20 darab – 5. melléklet). Ezek a kiadványok, katalógusok, leltárak, kronológiák, monográfiák olyan történelmi munkákat tartalmaztak, melyek a XIV. századtól kezdve foglalkoznak a román történelemmel. Megemlítik azokat a kiadványaikat is, melyek témája az 1848-as forradalom Moldvában és Havasalföldön.¹⁹² A múzeum könyvtára természetesen megrendelte és állományába sorolta az ajánlott könyveket.

A külföldi forrásokból érkezett kiadványok szemet szúrtak a hatóságoknak.

Következésképpen a Kulturális és Művészeti Bizottság (Comitetul de Cultură şi Artă) főfelügyelője aláírásával körlevelet kapott az összes kisebbségi múzeum és könyvtár, azzal az utasítással, hogy az ily módon a gyűjteményekbe érkezett művekről tételesen számoljanak be, teljes leírást készítsenek róluk és azt küldjék be az illetékes minisztériumokhoz. Mintegy mellékesen megjegyezték azt is, hogy ha a küldemény nem a nagykövetségeken keresztül érkezik a kellő dokumentációval, akkor az érkezésről és állományba vételről jegyzőkönyvet kell kiállítani, a hatályos törvényeknek megfelelően.¹⁹³

Székely a Szlovák Akadémia igazgatóságával is levelezett, rendszeresen kért tőlük kiadványokat a könyvtár számára. Ezek általában régészeti szakmunkák voltak, melyekre az ásatások során előkerült leletek meghatározásánál volt szükségük.¹⁹⁴

Az 1848-as forradalom gyűjteményébe tartozó összes tárgyról, emlékről, nyomtatott dokumentumról jelentést kellett küldeni. Külön lista tartalmazta a forradalommal kapcsolatos dokumentumokat, melyeket egyszerű leírással, darabszámmal, a leltári szám megadásával, román nyelven kellett beküldeni. A lista több mint 150 olyan okiratot tartalmazott, melyek között több igen jelentős értéket képviselt. Több irat Kossuth Lajos személyes aláírását is tartalmazta.

(6. melléklet)¹⁹⁵

1955-ben Székely Zoltán megjelentette az Évkönyvet, mely méltó utódja lehetett volna az 1929-es Emlékkönyvnek. A kommunista hatalomátvétel után az első olyan vidéki múzeumi évkönyv volt, amely újraindult Magyarország és Románia együttes területén. Vele egy évben

190 A Magyar Tudományos Akadémia könyvtára igazgatóságának, [irattári anyag], SZNM It., 1964. évi doboz, 420-1964

191 Către Sfatul Popular al regiunii Braşov, [irattári anyag], SZNM It., 1964. évi doboz, 398-1964

192 Către Muzeul din. Sf. Gheorghe, [irattári anyag], SZNM It., 1964. évi doboz

193 Către Sfatul Popular al raionului Sf. Gheorghe Comitetul de Cultură şi artă, [irattári anyag], SZNM It., 1964. évi doboz

194 A Szlovák Akadémia Igazgatóságának, [irattári anyag], SZNM It., 1964. évi doboz, 198-1964

195 Inventarul materialelor documentare tipărite din „Colecţia privind anii revoluţionari 1848-49”, [irattári anyag], SZNM It., 1964. évi doboz, 37-1964

csak Orosháza hozott ki egy sokszorosított gépírásos kötetet, valamint ősszel Miskolcon indítottak negyedévi folyóiratot. Székely Zoltán már 1949-ben megpróbálta összehozni, akkor még centenáriumi emlékkönyvnek, de a cenzúra közbelépett, addig halogatta, míg fél évtizedet csúszott. Bizonyos cikkeket kivettek belőle, Bogáts levéltári beszámolója is kimaradt. A nagy késés után már évkönyvként hozták ki, és Székely Zoltán folytatásokban is gondolkodott. 1957-ben kezdte összeszedni a következő kötet anyagát, 1959-re már harmincnál több dolgozat volt hozzá, de sajnos a továbbiakban nem nyílt lehetősége további számok kiadására. Azokban az időkben az Évkönyv volt az egyetlen Romániában megjelent intézményi kiadvány. A szakmai publikálási lehetőségnek 1969-től az Aluta és a Népismereti dolgozatok adtak helyet. A múltban számos kiadvány és szakmunka támaszkodott az intézmény gyűjteményeire, ilyen például Huszka József a Magyar díszítő style, és Malonyai Dezső a Magyar nép művészete című munkája, melyben több, időközben elpusztult tárgyat is bemutatott.¹⁹⁶

Tizenöt évvel az impériumváltás után, 1959-ben fektették le a tizenöt éves távlati tervet, melyhez Székely is elküldte a maga javaslatát. A központi tervben felmerülő elképzelések már a jövőt körvonalazták, végcéljuk nem volt kétséges a kisebbségi intézményekkel kapcsolatban.

Székely kompromisszumok sorozatát kötötte meg, megvalósult nyereségek és győzelmek, vereségek és kudarcok fémjelezték ezt a korszakot. Egyetlen dolog vezérelte, éspedig a múzeum identitásának megőrzése.