ÉLETVILÁGOK, KÖZÖSSÉGEK ÉS
KORONÁZÁS-OLVASATOK
HORVÁTH CSABA
„AZ ÚJ KIRÁLY A JOGEGYENLŐSÉG FELETT ŐRKÖDJÉK”
A Népszava 1916. november 22.-i címlapját a cenzúra által törölt sorok üres helye uralja a ténymegállapítással, miszerint I. Ferenc József meghalt.1 A Ferenc József halálára írt első szociáldemokrata cikk üres sorai talán az oda szánt cikknél is jobban érzékeltetik a szociáldemokraták politikai közösségen belüli bizonytalan státuszát. A századforduló utáni évtized politikai válságában a hazai munkásmozgalom is aktív részesévé vált a politikai életnek. Komoly belső viták mellett a szociáldemokrata mozgalom a szocializmus jövőképének megvalósítását határozatlan idejű jövőbeli programmá nyilvánította, miközben a politikai napirend „itt és most” kérdésére egy sajátos szerepfelfogást alakított ki. E szerepfelfogás elsődleges célként a kapitalista és a polgári demokratikus viszonyok kialakítását tűzte a mozgalom napirendjére. Az elmaradottság lényegét abban látták, hogy Magyarország gazdasági- társadalmi- politikai viszonyaira nézve a jelentkező kapitalista vonások ellenére jellege alapján agrárius-feudális, ahol a változtatásokhoz szükséges erő megteremtése a hazai polgárság gyengesége miatt nagyrészt a szervezett munkásság feladata.
Az emancipáció programjának szimbólumává az általános és titkos választójog követelése vált, amely a korszakban az egyik legfontosabb állandó politikai napirendi pont maradt. A probléma megoldatlansága lehetőséget teremtett a szociáldemokratáknak arra, hogy a mozgalmat a politikai közéletben folyamatosan jelenlévő tényezőként kelljen számontartani.
Az uralkodóváltás a szociáldemokrata sajtóban két fontos nézőponton keresztül értelmeződik, az egyik az emancipációs program megvalósításának lehetőségét emeli ki, a másik a munkásmozgalomnak a magyar politikai közösségen belüli státuszát igyekszik erősíteni, önmagát a nemzet fogalommal azonosított uralkodó osztállyal szemben a nép képviselőjének jelöli ki. Alábbiakban e szempontok alapján kerülnek elemzésre a szociáldemokrata sajtóanyagok.
1 I. Ferenc József meghalt. Népszava 1916. november 22.
A koporsónál
A Népszava már a cenzúra által is engedélyezett gyászírása elismeri Ferenc József uralkodói formátumát.2 Hosszú uralkodása az emberöltő alatt megtörtént változások szimbólumaként jelenik meg. Uralkodása kezdetén még a „vonat is alig járt”, miközben „a röpülőgép is már elavult szerszámnak látszik ama kor fiának, mely íme, most a halálát látja”. Méltatása során az uralkodó szorgalmas, munkálkodó emberként jelenik meg, akire igaz azon állítás, hogy „ő volt a monarchia legszorgalmasabb hivatalnoka”. A bölcs hivatalnok képét erősíti a cikkszerző, amikor a Birodalom belső feszültségeit sorolva a kormányozhatóságának nehézségeire utal, melyen az uralkodó úrrá tudott lenni. A dualista rendszert elismerőleg az uralkodó egyéni alkotásának nevezi, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Monarchia belső feszültségei ellenére jelentős erőfeszítésekre képes a világháborúban. A hivatalnok-uralkodó másik erényeként hangsúlyozza az írás, hogy „nem volt ellensége a haladásnak, ha megfelelő erők követelték annak megvalósítását”. E sorok elsősorban a választójogi küzdelem területén Ausztria és Magyarország közötti eltérésre mutat rá, miként osztrák oldalon a politikai akarat és támogatás a választójog kiszélesítését eredményezte, úgy Magyarországon a parlamentáris politikai erők akaratának hiányában ez elmaradt. E sorok utalnak az 1905-ös kormányválság idején a szociáldemokraták és a 48-as alapon kampányoló „szövetkezett ellenzék” kormánykinevezését bojkottáló uralkodó között kialakult együttműködésre, mely során a választójog kérdése felkerült a politikai napirendre.
A múltban való együttműködés felidézése után az írás rátér az új uralkodóval szembeni várakozásokra. IV. Károly uralkodói kiáltványa bizakodásra ad okot a szociáldemokrata értékelés szerint, mivel úgy látja, hogy abban megjelenik a jogegyenlőség, az alkotmányosság és a szabadság kívánalma. A szerző kijelöli a politikai cselekvés irányát, valamint az uralkodótól elvárt magatartást, eszerint
„a népnek tisztában kell lennie azzal, hogy ezek a szavak csak tömlők, amelyeket borral magának a népnek kell megtöltenie, csak keretek, amelyekbe tartalmat csak maga a nép vihet bele, és hogy annyi szabadsága, jogegyenlősége, alkotmánya lesz,
2 A koporsónál. Népszava 1916. november 23.
amilyenre és amennyire futja a hatalma. Jó király a monarchikus elv értelmében az, aki ebben nem gátolja meg népeit.”3
E sorokban megjelenik az együttműködés lehetősége a nép és a király között, de az eredmények eléréséhez aktív politikai cselekvés szükségességét feltételezi. A király nem jogot adó cselekvőként jelenik meg, hanem olyan hatalomként, amely együttműködve a néppel, nem gátolja annak követeléseit.4
E gondolatsort folytatja a Népszava IV. Károlyt középpontba állító írása.5 Az uralkodói kiáltványból a békére vonatkozó akarat uralkodói ígéretét,6 valamint a munkásság törekvéseivel való azonosulásként értelmezhető sorokat tartja kiemelendőnek.7 Míg az első ígéret esetében a szerző magának az ígéretnek a fontosságát emeli ki, addig a második esetben mélyebb összefüggésekre mutat rá. A szerző az uralkodói akarat és a szociáldemokrata törekvések egyezőségében a közös platform elvi lehetőségét látja meg, egyúttal sajátos legitimációs kísérletet tesz:
„A király pedig azt mondja: ő a társadalom munkástagjai számára becsületes munkájuk gyümölcsét akarja biztosítani; nem a negyedrésznyi, nem is a fél, vagy háromnegyedrésznyi gyümölcsét, hanem a gyümölcsét, tehát nyilvánvalóan az egészet.
Ezt azonban csak úgy lehet elérni, ha megszüntetjük a munkanélküli jövedelmet, ha véget vetünk annak az állapotnak, hogy nemdolgozó egyének eltulajdoníthatják a maguk számára a
3 A koporsónál. Népszava 1916. november 23.
4 Ferenc József uralkodói gyakorlatát a szociáldemokraták a demokratikus cezarizmus fogalmával írták le, amelynek lényegét abban jelölték ki, hogy az uralkodó a király és a nép közötti szövetséget hozott létre a dinasztia hatalmának biztosítására, ennek során a magyar uralkodó elittel szemben a népjogok lehetséges biztosítójaként lépett fel. A király és a magyar elit közötti kompromisszum helyreállítása után a választójogi ígéretből nem lett semmi. Ezen események történelmi tapasztalatát összegezte Kunfi Zsigmond: „A korona, mint konzervatív és antidemokratikus erő, mindenkor szívesebben csinál politikát a nép ellen, mint a nép öntudatos és szervezett részével. De hogy milyen politika van szíve szerint és milyet csinál tényleg: az nem rokonszenvektől, hanem a hatalmi viszonyoktól és a társadalom reális erőitől függ.” KUNFI 1913. 414–418.
5 Az új király. Népszava 1916. november 24.
6 „Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai”.
7 „Állandó törekvésemet arra irányítom, hogy a társadalom munkás tagjai számára becsületes munkájuk gyümölcsét biztosítsam”.
munka gyümölcsének egy részét. Erre törekszünk mi. Minden akciónk e felé a cél felé halad. És minden lépés, amit ebben az irányban teszünk: közelebb hozza azt az igazságos állapotot, amelyet a királyi manifesztum elibénk rajzol: azt, hogy a munkás megkapja munkája gyümölcsét.”8
Érvelésében a munkanélküli jövedelem megszüntetésének szociáldemokrata programja egy értelmezési keretbe kerül az uralkodói akarattal. A szerző a király manifesztumának gondolatait a szociáldemokrácia távlatos programjával köti össze, azt sugallva, mintha a király „becsületes munkájuk gyümölcsét” kitétele a szociáldemokrata munkásmozgalom és a király közös platformjának elvi alapját szolgálná.
A legitimációs igényt megfogalmazó sorokat a királlyal való közös cselekvési lehetőség irányába bővíti, amikor kijelenti, hogy „ha pedig a király komolyan akarja ezt a célt — amiben nincs jogunk kételkedni —, akkor nagy és szép akciókban találkozhatunk mi, szociáldemokraták és ő, a király.” Ahhoz viszont, hogy az együttműködés, a közös munkálkodás hatékony legyen a szerző a szociáldemokrata program legfontosabb célkitűzését, a politikai egyenjogúság biztosítását megkerülhetetlennek rögzíti. Az uralkodó önálló hatalmi tényezőként jelenik meg,9 ezzel párhuzamosan a szerző a szociáldemokrata munkásság erősödésében az önálló hatalmi tényezővé való növekedést értelmezi.10 A közös platform kijelölésével, és az együttműködés lehetőségének felvázolásával a munkásság a királyi akarat lehetséges önálló partnereként jelenik meg. Az új király előtt álló legfontosabb feladat e lehetséges partner számára a jogegyenlőség biztosítása, amelyhez nélkülözhetetlen az általános választójog bevezetése. Az új uralkodónak az elhunyt Ferenc József ígéretét kell beváltania, amelyet az elmúlt évtizedben elszabotáltak, de mára a külső és belső körülmények között elodázhatatlanná vált.11
8 Az új király. Népszava 1916. november 24.
9 „egy darab hatalom, tehát egy darab alkotmány. Mi, szociáldemokraták, higgadtan szoktuk mérlegelni a hatalmi viszonyokat és azért nagyon örülünk, ha olyan hatalmi tényező, mint a király, szükségesnek tartja valamely törekvésünk támogatását.”
10 E gondolat későbbiekben is megjelenik. A király és a nép. Népszava 1916.
november 26.
11 „Több mint tíz esztendeje hiába várta az ország munkássága az elhunyt király ünnepélyes ígéretének teljesítését. Az új uralkodó becsületbéli kötelességet teljesít,
A hitlevél
Az uralkodói ígéret és a politikai helyzet rögzítésének lehetőségeként merült fel a hitlevél ügyében kibontakozódott vita. A szociáldemokraták elhatárolódtak a vita azon részétől, mely a szertartás személyi kérdéseiben csúcsosodott ki.12 Szerintük a hitlevél az uralkodó által kötött szerződés, és mint ilyen alkalmas lenne arra, hogy abban érdemi ígéretekre bírják rá az új királyt, ha „demokrácia és népképviselet volna”, az adott viszonyok között azonban a szerződést
„a király nem a néppel, nem is az országgal, hanem a hatalmon lévő politikai nemzettel” köti, így abban érdemi követelések nem kerülhetnek bele.13 Ugyanakkor a levélnek már tartalmaznia kellene a megváltozott viszonyok rögzítését, legalább „meg kell követelni, hogy hűen fejezze ki az országban valóban érvényesülő és ható erőket.”14 Erre azonban teljességgel alkalmatlan a hitlevelet szövegező politikai elit, az éles hangú írása nem fukarkodik a nekik szánt jelzővel: „Nem is a középkor: a politikai kőkorszak szól az ember felé e névsorból. Ha ezek fogják megszabni az új idők szellemét: akkor nagyot fordul visszafelé az idők kereke.”15 A nemzeti eszme, a népuralom, valamint a szociális gondolat megjelenítése nélkül értelmezhetetlennek látják a fennálló valóságot. Egy korszerű hitlevélben e három gondolatkörnek, mint politikai követeléseknek kellene megjelennie, hogy „a nemzeti, demokratikus és szociális eszme mindenkire kiterjedő és mindenkit érintő elemi követeléseit a hitlevél alkalmas formában regisztrálja, szentesítse és kielégítse”.16
ha minisztereit az adott ígéret megvalósítására kötelezi” Folytatni és befejezni!
Népszava1916. december 6.
12 Az ellenzék elutasította, hogy a parlamenti beiktatást Tisza István bonyolíthassa le, vele szemben József főherceget látták erre alkalmasnak. [A kötetben lásd Klestenitz Tibor tanulmányát. – A szerk.]
13 A hitlevél. Népszava 1916. december 5.
14 „a hitlevél bizonyos körülmények és korlátozások között alkalmas arra, hogy némely mélyreható változásokat regisztráljon, kifejezésre juttasson.” A hitlevél.
Népszava 1916. december 5.
15 Öregek uralma. Népszava 1916. december 7.
16 „1867 óta három hatalmas változás ment végbe a politikában: Keleteurópában föllépett a nemzeti eszme és folytatta dekomponáló és összekapcsoló munkáját most itt, amit azelőtt Nyugateurópában végzett. Föllépett és eljutott Keleteurópába is a demokratikus gondolat és egyre nagyobb hatalomra tett szert az a törekvés, amely az állam vezetését a nép nagy tömegeinek erejére és öntudatosságára akarja bízni. S minden ellenvetést lenyűgöző erővel tör diadalról-diadalra a szociális gondolat,
Szociáldemokrata nézőpontból a politikai nemzetként azonosított uralkodó elitben sem hatalom, sem akarat nincs ahhoz, hogy e fontosnak tekintett, de lényegében szimbolikus változtatást elérjék, ennek oka, hogy az egész politikai nemzet egységes reakciós tömegként funkcionál, amely a döntő kérdésekben mindig a legkonzervatívabb választ adja. A parlamenti pártok közötti különbségek eltűnnek, a különböző nevű pártokra vonatkoztatva teszi fel a kérdést a szerző:
„miért kell ily sok nevet adni ennek az alapjában véve mindig egységes és mindig ugyanazon pártnak: a magyar földbirtokos osztálynak”. A különböző pártok prominensei egy közös táborba kerülnek, „Tisza gróf, Andrássy gróf, Apponyi gróf, Zichy gróf, még ha a hitlevélbizottságban egyszer Rakovszkynak vagy másnak hívják is — tehát egyszóval a grófi blokk”.17 A grófi blokk, reakciós tömeg, földbirtokos osztály kifejezések mind a politikai ellenségre mutatnak rá, akik akadályozzák a lehetőségek kibontakozását. Károlyi Mihály függetlenségi pártjának önálló tervezete kerül bemutatásra példaként,18 hogy a hitlevélből valódi politikai követeléseket lehetne faragni, ha arra megfelelő akarat lenne.19 Megjegyzik, hogy e tervezet ugyan magán viseli az uralkodó magyar politikai világ szellemének és törekvéseinek bélyegét, de már hat rá a XX. század szelleme, megjelenik benne a sajtó és a gondolat szabadsága, az egyesülés és a gyülekezés joga, a választások szabadságának és tisztaságának elve, ezáltal e tervezet „értelmesebb, modernebb, kevéssé vaskalapos”, és mint ilyen bizonyára elutasításra fog találni.20
A hitlevél és a koronázás körüli vitában a problémaérzékenység területén jól körvonalazható ellentét mutatható ki a parlamenti pártok vitája és a szociáldemokrata problémalátás között. A parlamenti vitában a Károlyi-párt által felvetett kérdések háttérbe kerültek, miközben fontos kérdéssé olyan közjogi jellegű szimbolikus problémák léptek elő, amelyek a szociáldemokraták számára lényegi kérdésként
amely az államnak egész új hatáskörét és eszméjét teremtette meg és új tartalmat, rendező elvet vitt bele a társadalmi küzdelmekbe. Nemzeti eszme, népuralom, szociális gondolat”. Öregek uralma. Népszava 1916. december 7.
17 A hitlevél. Népszava 1916. december 10.
18 Károlyi szerint az új hitlevelet „a mai idők modern szelleme kell, hogy áthassa”, ekként „érvényre kell jusson a hitlevélben az alapgondolat, hogy az ország polgárait az alkotmányos életbe be kell vonni.” Károlyi Mihály a koronásáról és a hitlevélről.
Népszava 1916. december 1.
19 A koronázási hitlevél. Népszava 1916. december 10.
20 A hitlevél. Népszava 1916. december 10.
értelmezhetetlenek voltak.21 A „Ki koronázzon.” cikkben erőteljesen fókuszálja e különbséget a szerző, miközben dicséri Andrássy Tiszát bíráló sorait, érthetetlennek tartja, hogy csak a „ki koronázzon?” kérdés nyomán kerül elő e bírálat, miközben a szociális kérdés kezeletlen állapota, a közszabadságok egyre súlyosabb korlátozása, a népjogok makacs elutasítása nyomán ilyenre nem került sor. A problémaérzékenység e szűk látókörének fókuszálásával a parlament által képviselt nemzet és az ország valódi problémáit érzékelő nép elkülönül, „ez a látvány mindenkit kigyógyíthat abból az illúziójából, hogy ettől a képviselőháztól, és attól a nemzettől, amelyet ez a képviselőház jelent, bármit is lehessen várni a nép és az ország igazi érdekeinek előmozdítására nézve.” A parlament által képviselt politikai nemzet belső vitái, a „lakájok dulakodása” körön belülre kerülnek, ahol az ellenzéknek nincs valódi szava és cselekedete a Tisza által szimbolizált „politikai, párturalmi és osztályuralmi rendszerrel”
szemben.22
A parlament által képviselt nemzet és az ország népe közötti ellentét megragadásának egy másik formáját választja „A király előtt.”
című írás. A szerző azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történne, ha az egyes társadalmi csoportok az új király elé járulnának elmondani kívánalmaikat, helyzetüket. Az egymás után érkező társadalmi rétegek közötti különbséget a viszonyokkal és helyzetükkel való elégedettség, illetve elégedetlenség jelöli ki. Az egyik oldalon az elégedettek, az
„uradalmak urai”, a „főpapok”, a „részvénytársasági vezérigazgatók és nagyvállalkozók”, míg a másik oldalon az elégedetlenek, az
„előrecsúszott vállú, nehézjárású, viharvert ábrázatú parasztok”, a
„kérges tenyerű, barázdás homlokú munkások”, a „rokkant vitézek, csukaszürke féllábúak, félkarúak, félszeműek, vakok”, „a hazáért küzdő hősök ittmaradt feleségei, gyermekei, özvegyei, árvái”. A zárójelenetben küldöttség érkezik, a „bátor fejtartású, keményjárású emberek” képében kimondatlanul is a szociáldemokraták jelennek meg, akik az elégedetlenek nyomorának okairól világosítanák fel a királyt, de hatalmi kényszerrel eltávolítják őket.23
21 Apponyi javaslata magyar neveltetést és a magyarországi tartózkodás idejét rögzítené. A horvát képviselők „Horvát- Szlavón- és Dalmátországok”
integritásának elismerését kérték. Emellett az uralkodó címeinek felsorolása körül alakult ki nézeteltérés.
22 Ki koronázzon. Népszava 1916. december 19.
23 A király előtt. Népszava 1916. december 16.