Az 1914-ben elkezdődött Nagy Háborúban az 1916-os év katonai szempontból nem volt túl szerencsés az Osztrák-Magyar Monarchia számára.
Május 24-én az olasz fronton a Monarchia hadserege nagy támadást indított, de az offenzíva elakadt. Augusztus 5-én megkezdődik a 6. isonzói csata, amely a központi hatalmak vereségével végződik – annak ellenére, hogy az olasz előrenyomulást sikerül megállítani. Az orosz fronton június 4-én Bruszilov cári tábornok nagy erejű támadást kezdeményezett a Luck-Okna arcvonalon. A harcok során a Monarchia csapatai hatalmas vereséget szenvedtek, az itt harcoló alakulatok csaknem teljesen megsemmisültek. A hadműveletek eredményeképpen az oroszok elfoglalták Wolhíniát és Bukovinát, és 200 000 hadifoglyot ejtettek. Augusztus 17-én a bukaresti titkos egyezményben Románia csatlakozott az antanthoz. Cserébe az antant ígéretet tett arra, hogy – győzelme esetén – Romániáé lesz Erdély, a Bánát, a Bánság, Bukovina és a Tiszántúl egy része. Románia augusztus 27-én hadat üzent a Monarchiának, és csapatai szeptember 7-én elfoglalták Brassót, majd további erdélyi területeket. Szeptember második felében az osztrák-magyar és a német csapatok együttes ellentámadása kiszorította a román haderőt Erdélyből, és december 6-án a központi hatalmak katonái Bukarestet is megszállták. A Monarchia szemszögéből ez az egyetlen és egyértelmű katonai siker 1916-ban, de ezt sem tudták volna elérni a németek közreműködése nélkül.
Az 1916-os év – immár csak Magyarországot tekintve – arról tanúskodott, hogy a háború valósága egyre inkább a hátország mindennapi életének is szerves részévé vált. A cukor árusítása állami monopóliummá vált, és árát jelentősen felemelték. Így volt ez a tej esetében is. Budapesten a gáz ára 25, az áramé 16,5%-kal nőtt. Egyre többen panaszkodnak az ellátási nehézségekre és a drágaságra. Az országban több helyen sztrájkolnak – így van ez Budapesten a Fegyver- és Gépgyárban és a különféle bányavidékeken. A társadalmi elégedetlenség folyamatosan a napi élet részévé válik.
A Monarchia legfelső köreiben is érzékelték azt, hogy a helyzet nem túl rózsás. Az osztrák politikai feszültségeket mi sem jelezte jobban, mint az a tény, hogy a szociáldemokraták egyik vezetője Friedrich Adler október 21-én lelőtte Karl von Stürgkh-öt, az osztrák miniszterelnököt.
Ha más nem, akkor ez a tény szimbolikusan is tudatosította a Monarchia politikai vezetésében, hogy Ausztria-Magyarország sem katonailag, sem belpolitikailag nincs jó állapotban. Ezért Burian külügyminiszter októberben a német szövetségesekkel egyeztetett békeajánlatot kíván tenni az antantnak, amelyet végül is december 12-én tettek közzé. Ez volt a háború tört12-énet12-ének első békejavaslata. Az antant december 31-én utasította el a központi hatalmak békeajánlatát, de legalább elindulni látszott egy olyan folyamat, amely azt ígérte, hogy méltányos békekötéssel belátható időn belül a háborút be lehet fejezni.
Ebben a nagypolitikai helyzetben következett be Ferenc József halála, s egy hónappal temetése után, az 1916-os esztendő utolsó előtti napján Károly megkoronázása.
Az új király
Az új királyt Károlynak hívták. Ausztria és Magyarország lakói Ferenc Ferdinánd meggyilkolása óta tudták, hogy a lehetséges új uralkodónak ez a neve, de el kellett nekik magyarázni, hogy milyen sorszámot fog viselni neve előtt. Így aztán már két nappal Ferenc József halála után mind Ausztriában, mind Magyarországon a sajtó közölte, hogy az uralkodó más sorszámot fog viselni a birodalom két felében. Ezt írták:
„A Neue Freie Presse hiteles forrásból jelenti, mint uj uralkodó mint ausztriai császár az I. Károly nevet fogja felvenni.
Magyarországon pedig mint IV. Károly fog uralkodni… A jelenlegi császár az első osztrák császár Károly néven. Mint magyar király a negyedik Károly. I. Károly, a kit a magyar történelem Róbert Károly néven ismer, az Anjou-házból eredt és Nagy Lajosnak volt atyja. II. Károly Durazzoi Lajos fia, a nápolyi királyé, 1385-ben került a magyar trónra, Székesfehérvárott koronázták meg, tizenegy hónappal később
összeesküvésnek esett áldozatul. III. Károly Mária Terézia atyja, mint német-római császár VI. Károly nevet viselt.”1
Károly már november 21-én, Ferenc József halála napján proklamációt intézett birodalma lakóihoz. Ebben utal arra, hogy Ferenc József művét kívánja folytatni és befejezni. Közli, hogy a háborúban az ellenség összes támadását visszaveri, és a győzelmes befejezéshez segíti népeit. Másfelől beszél arról, hogy újból meg kívánja szerezni népeinek a béke áldásait, s arról is szól, hogy igazságos, szeretetteljes fejedelem kíván lenni, aki tiszteletben tartja a jogegyenlőséget, a szabadságot, és mindenkinek biztosítja a jogrend oltalmát.2
Két nappal később, november 23-án közli Tisza István gróffal, a magyar miniszterelnökkel, hogy Magyarország királyává kívánja koronáztatni magát.3
A koronázás a magyar közjog igen fontos része volt. Ha nem valósult meg, akkor a király hatalmát nem lehetett teljesen törvényesnek tekinteni, amiből aztán számtalan bonyodalom származhatott. Ahogy ezt Ignotus írta a Nyugatban:
„a közjogban a forma is lényeg, s a koronázás, mely nemcsak hatalmat ád a királynak, de jogot is a nemzetnek, szent szertartás a nem szertartásos érzés számára is… Mert a magyar szent korona köré a történelem két hagyományt is illesztett. A magyar koronázás nemcsak akkor nevezetes, ha megtörténik, de azzal is, ha elmarad. II. József, a legnagyobbat akart s a legnagyobbat hibázott király óta van meg ez a jelentősége is. Az 1867-i koronázás nem jelentett volna akkora jót és elégtételt, ha az 1848-i el nem maradt volna... Azóta, mint ahogy címerünk fölött a korona, úgy lebeg az idegek fölött a kérdés, hogy ha az uralkodó királyt a sors elszólítja, lesz-e utána koronázás?!
Bizonyára nem a kétségbeesés kérdése - még eddig minden elmaradt koronázás kipótoltatott nálunk… S az állandó kérdésre az új király szív szerint való feleletet adott, mikor sietett magát megkoronáztatni, s Szent István koronája alá hajtva homlokát, a szent szertartásnak kettős jelentőséget adott: nemcsak annak
1 Károly király neve. Az Est 1916. november 24. Természetesen arról is azonnal megindult a diskurzus, hogy a Monarchia fémpénzein mikor fog megjelenni az új uralkodó arcmása. (Az új király képe a pénzeken. Az Est 1916. november 25.
2 Vö. DÉKÁNY 2011. 2.
3 Vö.DÉKÁNY 2011. 3. Károlynak ez a levele a sajtóban is napvilágot látott.
jelentőségét, hogy a koronázás megvolt, de azét is, hogy nem maradt el. Legyen áldás szent jóakaratán.”4
Magyarországon az uralkodót addig nem lehetett törvényes királynak nevezni, amíg meg nem koronázták. Hivatalosan „csak” az örökös király titulus illette meg, noha a protokoll szerint ebben az esetben is járt neki a felséges úr címzés, és gyakorolhatta az összes kormányzati jogot, tehát a kinevezések jogát is. Két vonatkozásban azonban nem volt jogképes: nem adományozhatott kiváltságokat, amelynek ekkor azért már túl nagy jelentősége nem volt. A másik hiány azonban már jelentősebbnek bizonyult: nem szentesíthetett törvényeket. Következőleg csak a meglévő törvények alapján kormányozhatott, így nem hagyhatta jóvá például az ország újabb évre esedékes költségvetését sem.
A magyar közjog szerint a koronázás három lényeges elemből állt:
1. A hitlevél kiadása 2. A koronázási szertartás 3. A koronázási eskü letétele
A hitlevél kiadása és a koronázás között elvileg sok hónap is eltelhet, de a koronázás teljességéhez mindhárom kritérium teljesítése elengedhetetlen.
Az 1916-ban érvényes felfogás szerint a nemzet, illetve intézményesült formája, az országgyűlés koronáz a katolikus egyház közreműködésével. Hivatalosan ekkor a koronázás nem egyházi aktus, hanem az országgyűlés aktusa, amelyen a katolikus egyház részvétele elengedhetetlen.5 A koronázás helyszíne Budapest, mivel 1872 óta hivatalosan is ez a főváros, s épp ezért itt ülésezik az országgyűlés is.
Arra semmifajta törvényes kötelezettség nincs, hogy a fővároson belül hol kell lezajlania a koronázásnak.
4 Ignotus: Koronázás. Nyugat 1916. december 16.
5 A szertartásnak megkérdőjelezhetetlen a katolikus jellege. Ezzel együtt természetesen más felekezetek tagjai is részt vettek a koronázáson. Így például megjelentek a zsidó hitközségi szervezet világi vezetői is, és a zsidó felekezeti sajtóban a koronázást többen méltatták, kiemelve az új király elkötelezettségét a jogeegyenlőség mellett. Lásd erről: GLÄSSER 2017.
A koronázás csak akkor érvényes, ha az úgynevezett Szent Koronával6 történik.
Röviden ez adja a magyar királykoronázások lényegét.
Természetesen magának a folyamatnak kialakult rituáléja létezett, de szempontunkból most ez nem oly fontos.7
A konkrét királykoronázásnak – az általános közjogi jelentőségen túl – léteztek aktuálpolitikai vetületei is. Tiszának, a magyar miniszterelnöknek fontos volt az, hogy a magyar közjog kívánalmainak az uralkodó eleget tegyen. Tartott ugyanis attól, hogy Ferenc Ferdinánd föderatív ideái esetleg túl nagy befolyást gyakoroltak Károlyra, s ezért szükségesnek tartotta az ország jogainak mielőbbi törvényes biztosítását. Személy szerint sem volt mindegy neki, hogy a koronázásnál ő milyen szerepet vállal. A régi időkben a magyar közjog szerint a nádor és a magyarországi katolikus egyház vezetője, az esztergomi érsek koronázott. 1867-ben mivel 1848 óta nem volt nádor, az országgyűlés választotta meg a nádort helyettesítő személyt, aki az akkor miniszterelnöki funkciót betöltő Andrássy Gyula volt. Tisza szeretett volna ugyanebbe a szerepbe kerülni, s ő kívánt a nádort helyettesítő személy lenni. Ezzel nagy szimbolikus nyomatékot adhatott saját politikai vezető szerepének. A nádort helyettesítő személyt az országgyűlés választotta, s itt nem volt kétséges Tisza többsége. Ezzel együtt az ellenzéki erők megkérdőjelezték ezt a szándékot, azzal érvelve, hogy Tisza csak egy párt és nem a nemzet képviselője. Más személyeket javasoltak erre a szerepre, így például a Habsburg család Magyarországon élő tagját, József főherceget.
Javaslatuk motivációi között nemcsak Tisza gyűlölete szerepelt, hanem az is, hogy egy felkapaszkodott dzsentri ne koronázzon. Arisztokrata koronázzon arisztokratát. De legalább ilyen fontos volt az, hogy Tisza protestánsként koronázott volna katolikust. Ezt sem nézték jó szemmel.
Az eredmény azonban nem lehetett kétséges: a parlamenti szavazásnál Tiszára 210-en, József főhercegre 103-an szavaztak.
Károlynak is fontos volt a koronázás, annak ellenére, hogy szűk tanácsadói köréből volt, aki erről le akarta beszélni. Arthur Polzer-Hoditz gróf, Károly közeli bizalmasa kifejezetten ellenezte a
6 A korona történetének és változó jelentésének rendkívül nagy a szakirodalma.
Legújabban lásd: TESZELSZKY 2009.
7 A továbbiakban sem kívánom ismertetni a koronázás részletes rituáléját.
koronázást, és azt kérte, hogy az uralkodó utasítsa vissza az eskü letételét, maradjon passzív, mert a magyar alkotmányra tett eskü feloldhatatlan ellentmondásokba kényszerítené. Károly azonban jó érzékkel látta, hogy egy háborúban lévő országban nem idézhet elő legitimációs problémákat; nem teheti az amúgy is feszült belpolitikai légkörű Monarchiában kérdésessé uralma magyarországi törvényességét. Az is nyilvánvaló volt számára, hogy az országnak új költségvetés kell, le kell bonyolítani az osztrák-magyar gazdasági kiegyezés soron következő tárgyalásait, tehát szüksége van a törvényesség teljességére. Éppen ezért kérte fel Tiszát a koronázás mielőbbi megtartására.8
Károly feleségével, Zitával és fiával, Ottóval 1916. december 27-én, szerda délután 2 óra tájban érkezett Budapestre, és december 30-án, szombat este 6 óra tájban utazott el a fővárosból. Tehát kicsivel több mint három napot töltött el azzal, hogy magyar királlyá koronázzák.
Nem célom ennek a bő három napnak a nyomon követése, de az bizonyos, hogy rendkívül nagy nyilvános érdeklődés kísérte a királyi család budapesti jelenlétét. Egyesek szerint a Nyugati pályaudvarról a Várba vezető úton több mint kétszázezren voltak kíváncsiak az új uralkodóra.9
A koronázásra december eleje óta készült a politikai elit. A Koronázási Ünnepélyt Rendező Bizottságot hoztak létre, amely négy albizottságra tagolódott. A legérdekesebb a Művészeti és Műszaki Albizottság, amelynek elnöke Bánffy Miklós10 gróf volt – lényegében ő nevezhető az ünnepségek művészeti vezetőjének, főrendezőjének.
Bánffy kitűnő embereket kért fel munkatársul. A koronázási templom dekorálását Lechner Jenő,11 az esküemelvény tervezését Pogány
8 A koronázás körüli aktuálpolitikai konfliktusokról lásd VERMES 1994. 398–406. A mű eredetileg angol nyelven jelent meg: VERMES 1985.
9 A koronázás előtt. A királyi pár Budapesten. Az országgyülés küldöttsége a királynál. A hitlevél és eskütervezet átnyujtása. Népszava 1916. december 28.
10 Bánffy Miklós (1873-1950) magyar író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, 1921-1922 között külügyminiszter.
11 Lechner Jenő (1878-1962) magyar építész, építésztörténeti író
Móric,12 a kardvágás helyszínéül szolgáló domb kialakítását Kós Károly13 végezte el.
Egybehangzó vélemények szerint a koronázás, mint esemény kitűnően sikerült; a művészek nagyszerű munkát végeztek. Azt már csak utólag tudjuk, hogy majdnem tragédia lett a történet vége. A 29-i főpróba – amelyen az uralkodó is részt vett – után egy órával Bánffy emlékiratai szerint a következő történt: „Midőn egy óra múlva vége lett, és magamra maradtam, az oltár fölötti világításnak egyik 4000 gyertyás lámpája, amely láthatatlanul a szentély fölé palástként emelkedő sátorba volt szerelve, és amely a próba alatt teljes fénnyel égett, a hőségtől felrobbant. Parányi üvegdarabok hulltak le, és az oltárt teleszórták apró, éles kristálytörmelékkel. Elejét kellett venni annak, hogy ilyesmi a koronázás szertartása alatt megtörténhessék. Az oltárjelenetnek, a koronázás tényének megvilágításáról lemondani nem volt szabad, és decemberben bizony lehetetlen napsütésben bizakodni, így hát a villanyszakértő tanácsára egy hüvelyk vastagságú üveglapot csiszoltak hirtelen, amely alulról teljesen elzárta azt a teret, amelyben a villanyégők voltak elhelyezve.”14
Másnap megtörtént a koronázás, s az esemény után közvetlenül történt az, ami könnyen tragédiát okozhatott volna. Ismét átadva Bánffynak a szót: „Az a hüvelykvastag üveglap, amely az oltár fölötti sátor világítását elzárta, a hőségtől kettérepedt, és alighogy a templom végleg kiürült csapóbárd éllel lezuhant az oltárra.”15
A közvélemény azonban erről nem tudott. Azt azonban látták, hogy a koronázási folyamat szabadtéri eseményein (az eskütételen, illetve a koronázási kardvágás során) Károly fején megbillent a korona, amit egyértelműen rossz előjelnek tartottak.
A jelenség magyarázata persze sokkal prózaibb, mintsem azt a baljós előjelek keresésében érdekelt gondolkodás sejteni vélte. A magyar korona belső átmérője 63,5cm, míg egy átlagos ember feje nagyjából 56-58cm átmérőjű. A korona tehát túlságosan bő – megjegyzem egyébként sem kényelmes viselet, hiszen súlya 2056
12 Pogány Móric (1878-1942) magyar építész, urbanista, egyetemi tanár, grafikusművész.
13 Kós Károly (1883-1977) magyar építész, író, grafikus
14 BÁNFFY 2001.30. Az emlékirat első kiadása 1932-ben jelent meg.
15 BÁNFFY 2001. 44.
gramm,16 ami annyit tesz, hogy akinek a fején van, az több mint két kilónyi terhet cipel a nyakán. Ferenc József koronázásakor aranyszálas szövettel kibélelték a koronát, és parafából belső pántot készítettek, hogy ne billegjen az illető fején. IV. Károly koronázásakor újrabélelték a koronát, de nem figyeltek oda arra, hogy a lehetséges billegést megakadályozzák. Az ezért felelős emberek igénytelen munkát végeztek, s ennek volt a következménye a korona megbillenése, illetve az, hogy sok fotó tanúbizonysága szerint Károlynak jobban a homlokába csúszott a korona, mint ahogy azt kellett volna.
A közjogilag elengedhetetlenül érvényes részek mellett a koronázáshoz hozzátartoztak olyan elemek is, amelyek nem a jogi érvényesség, hanem a tradíciók miatt épültek be a folyamatba.
Ilyen volt a koronázási ebéd, amely arany étkészlettel zajlott, 18 fogást tartalmazott, de senki nem nyúlt az ételhez, hanem a király felajánlotta a hadikórházban gondozott sebesültek számára.
Ilyen volt az udvari felvonulás és bemutatkozás a királyi családnak (defilier-cour), amely csoportos bemutatkozássá vált, mert az uralkodópár el kívánt utazni.
Ilyen volt a nemzet által a királyi párnak adott 50-50 ezer forintos koronázási ajándék, amelyet Károly és Zita jótékony célokra – hadiözvegyek és árvák megsegítésére – ajánlott fel.
Ilyen volt a koronázást követően a Mátyás-templomban lezajlott ceremónia, amelynek keretében a frissen megkoronázott uralkodó aranysarkantyús vitézeket avatott.17
Ezen az eseményen – a miniszterelnök javaslata alapján – olyan tiszteket avattak aranysarkantyús vitézzé, akik a háborúban helytállásukkal tűntek ki. Bánffy ötlete nyomán a frontkatonák mindennapi katonai egyenruhában jelentek meg – a díszes templomot csukaszürkébe öltözött emberek népesítették be.
16 CSELÉNYI 2003.
17 Az aranysarkantyús lovagrendnek nincs külön szabályzata. Először még az Anjou királyok idején a 14. században történt említése arról, hogy koronázás alkalmával aranysarkantyús lovagokat avatnak.
48 embert avattak aranysarkantyús vitézzé.18 Közülük 22 volt arisztokrata, azaz báró, gróf, herceg. Miután az avatások a miniszterelnök személyi javaslatai alapján történtek, ezért állhatott elő az a helyzet, hogy két rokona is részesült ebben a megtiszteltetésben.
Személy szerint kétségem sincs aziránt, hogy a miniszterelnök javaslata tényleg olyan tisztekre vonatkozott, akik jelentős haditettet hajtottak végre, de bizonyos vagyok abban, hogy a tiszti rangot viselő magyar háborús hősök társadalmi arányai valójában nem így álltak.
Nehezen hihető, hogy a hősies háborús haditettek majd’ 46 százalékát arisztokraták hajtották volna végre – miközben az arisztokrácia aránya a társadalom egészében elenyésző, s a tiszti karon belül sem volt meghatározó.
Ez a politikai elit akciója volt, és éppen ezért a társadalmi elit reprezentációja itt jóval magasabb arányt tett ki, mint amit a frontszolgálat társadalmi arányai indokoltak volna. A politikai elit saját társadalmi hátterét magasztosította fel.
Ugyancsak szokásjog volt a koronázást követő címadományozás, rangemelés,19 kitüntetés. (Mintegy 40-50 fő kapott kitüntetést, köztük volt a következő korszak két vezető politikusa, Bethlen István gróf20 és Klebelsberg Kunó gróf.21).
A koronázás folyamata nemcsak egy igen fontos közjogi aktus volt, hanem az akkori Magyarország egyfajta politikai-kulturális reprezentációjának is bizonyult. Ez a reprezentáció öltött testet a
18 A névsort lásd: http://www.aranysarkantyus.hu/index.php/toertenelmi-hatter/aranysarkantyus-vitezek
19 Az egyik rangemelésnél kínos félreértés történt. Kiértesítettek egy Ivánka László nevű főszolgabírót, hogy bárói rangot kapott, miközben ezt egy másik Ivánka Lászlónak szánták. Az erről szóló dokumentációt lásd DÉKÁNY 2011. 5. A hibát kijavították.
20 Bethlen István gróf (1874-1946) jogász, mezőgazdász, politikus. 1921 és 1931 között Magyarország miniszterelnöke.
21 Klebelsberg Kunó gróf (1875-1932) magyar jogász, országgyűlési képviselő, kis ideig belügy-, majd közel 10 évig vallás- és közoktatásügyi miniszter. A királykoronázásról 2005-ben összeállítottak egy 34 perces filmdokumentációt.
Annakidején az Uher-Film és a Kino-Riport filmvállalatok kaptak jogot a filmezésre.
A töredékes anyagból készített összeállításon a királykoronázás alkalmával a Szentháromság téren, a koronázási eskü dombjánál feltűnik tengerésztiszti egyenruhájában Horthy Miklós, aki a későbbiekben, a két háború közötti Magyarország kormányzója lett.
koronázáshoz kötődő, de közjogilag nem elengedhetetlen részletekben, s ez kapott szerepet a közjogilag elengedhetetlen pontokon is. A folyamat egészében új elem volt a Himnusz beemelése, amelyet pontosan háromszor játszottak el a különböző helyszíneken.
De a nagy egész inkább az úri Magyarország megnyilvánulása volt. Ahogy ezt elég cizelláltan érzékelte is A Hét című lap:
„Rómából jött a korona, de sorsában és hatalmában magyar lett, fényében és bánatában egyformán, és most hogy Isten szép budai házának legszebb oltárán pihen, mint egy szentség, a római aranyékszer sugárözönben újra elszólítja mindazt a keleti fényt és pompát, amely ünnepi alkalomkor testén hord a magyar úr.
Kucsmák és menték, drága aranyos-hímes varrások, szattyáncsizmák és kalapra varrt ékkövek, melyekért falvakat és erdőket cseréltek hajdan (embereket, jobbágyokat is), mind e tündöklő és döbbenetes fény Kelet úri hatalmát jelentette egykor… Amikor a szent korona közelségében még egyszer felragyog a régi világ egész káprázatos pompája, ugyanakkor az ország határain tul egy hősi kosztüm vállik emlékezetessé a későbbi korok számára. Gazdagság az egyik, szegénység a másik, de voltak árnyékai a díszmagyarnak is, noha a koronázási menetben csak trencséni Csák Mátét22 és Bánkot23 látjuk, a nagyurat, ám sehol Tiborczot24 aki millió és millió volt, de neve csak egynek maradt fenn.”25
Ahogy Bánffy Miklós a koronázáskor bevonuló palotahölgyek látványát felidézve utólag megfogalmazta: „Gyönyörű magyar ruháikban mintha elmúlt századok családi képei elevenedtek volna meg. Szédületes gyémántdiadémok, gyöngyös kösöntyűs főkötők csillogtak a mindenfelől leomló villanyvilágban. Utolsó felvonulása volt ez a pompázatos múltnak. (Kiemelés tőlem – G.A.)”26
22 Csák Máté a 13-14. század fordulóján élt nagyhatalmú tartományúr. Neve a rendies világ hatalmaskodó, a központi hatalommal is szembeszegülő alakjának szimbólumává vált.
22 Csák Máté a 13-14. század fordulóján élt nagyhatalmú tartományúr. Neve a rendies világ hatalmaskodó, a központi hatalommal is szembeszegülő alakjának szimbólumává vált.