Boldoggá avatás. A királyi csodatételbe vetett hit tovább él?
IV. KÁROLY KORONÁZÁSA A KATOLIKUS SAJTÓBAN
„Ha a történetírók egykor tanulmányozni fogják IV. Károly király megkoronáztatásának előkészítését, olyan lapra fognak azon találni, mely teljesen elüt attól a fenséges harmóniától, mellyel nemzet és király egyforma örömmel és alkotmánytisztelettel készültek a koronázásra”1
– írta az Alkotmány című politikai napilap, a katolikus Néppárt orgánuma 1916. december 19-én. Az idézet, mint látni fogjuk, arra a kitartó politikai kampányra utal, amelyet a koronázás ürügyén a Néppárt és többi ellenzéki erő folytatott Tisza István miniszterelnök meggyengítése, illetve megbuktatása érdekében. A koronázás rendkívüli szimbolikus jelentőséggel bíró politikai és közjogi aktus, amelynek egyik célja az egész nemzet egységének demonstratív megjelenítése. Az esemény ugyanakkor éppen kitüntetett szerepe miatt, illetve a világháborús viszonyok következtében arra is rendkívül alkalmasnak bizonyult, hogy felszínre hozza, felerősítse az ellentéteket.
Az Alkotmány, a Néppárt politikai napilapja 1895-ben jött létre a katolikus arisztokrácia, elsősorban Zichy Nándor áldozatkészségének köszönhetően. A szerkesztőség a korábbi egyházi lapokkal ellentétben arra törekedett, hogy a társadalom valamennyi rétegét megszólítsa, ezért széles érdeklődésére számot tartó témákkal, gazdag hírrovattal szolgált, a katolikus sajtóban addig szokatlan módon még bűnügyi híreket is közölt. Az Alkotmány viszonylag gyorsan tekintélyesnek mondható előfizetői körre tett szert, növekedését azonban korlátozta pártlap jellege, illetve az újságírás gyors fejlődéséhez való alkalmazkodás nehézkessége. Az 1910-es években ezért már többnyire unalmas, korszerűtlen orgánumként tartották számon, amelyet szinte csak a klérus és a feltétlenül egyházhű rétegek olvasnak. A tanulmányban az Alkotmány mellett az egyik befolyásos katolikus folyóirat, a Magyar Kultúra cikkeit is vizsgálom, amely a jezsuita Bangha Béla szellemi vezetésével működött 1913 óta, és a harcos
1 Vita a nádorhelyettes választásáról. Tisza harca a nádorhelyettességért. Alkotmány 1916. december 19. 1.
egyház, az ecclesia militans legfontosabb orgánumának számított.
Előfizetőinek száma ekkoriban megközelítette a négyezret.2
Az Alkotmány három nappal Ferenc József halála után foglalkozott először a koronázás részleteivel, átvéve azt a bécsi sajtóból származó értesülést, hogy az eseményt akár már december 6-án megtarthatják.3 Közölte továbbá a budapesti egyetem jogászprofesszorának, Kmety Károlynak a nyilatkozatát, miszerint az országgyűlés bármelyik képviselőt vagy főrendiházi tagot megválaszthatja a koronázáson közreműködő nádorhelyettesnek, bár megjegyezte, hogy az 1867-es precedens alapján a hivatalban levő miniszterelnököt illetné ez a feladat.4 Két nap múlva a lap vezércikke a Közjogunk és a trónváltozás címet viselte. Szerzője Túri Béla prelátus, a lap főszerkesztője volt, aki mindig is az alkotmányjogi és pártpolitikai kérdésekben érezte igazán otthon magát. A cikk azt hangsúlyozta, hogy Magyarország szuverén állam, amit a trónváltozás formaságai kapcsán is feltétlenül érvényre kell juttatni. Bár örömmel nyugtázta, hogy a koronázásra a magyar közjogi hagyományt követve azonnal sor kerül, azt azonban komoly kritikával illette, hogy Károly trónfoglalásának bejelentésére csupán egyetlen manifesztumot adott ki, holott a paritás jegyében helyesebb lett volna két külön nyilatkozatot kiadnia osztrák és magyar vonatkozásban.5 Az első olvasásra lényegtelen szőrszálhasogatásnak tűnő cikk valójában már politikai célokat szolgált, hiszen Túri Tisza Istvánt tette felelőssé a magyar közjogi álláspont nem megfelelő érvényesítéséért. Másnap az Alkotmány már határozott támadást intézett a miniszterelnök ellen, egyértelművé téve, hogy a nádorhelyettesi poszt ügyében nem tartaná helyesnek az 1867-es precedens továbbvitelét. A jelenlegi viszonyok között aligha lehet olyan aktív politikust találni, akire egyhangú bizalommal rá lehetne bízni ezt a feladatot – vélte a lap újságírója.6
November 27-én az Alkotmány arról számolhatott be, hogy az ellenzéki pártok véleménye szerint egy olyan politikust kell találni, akit a nemzet összessége elfogad, ezért József főherceget javasolják a pozícióra. „Tisza István személye minden markánssága ellenére is a pártpolitika exponense és eddig követett politikája miatt nem az az
2KLESTENITZ 2013. 45–46., 109.
3 Károly király. Alkotmány 1916. november 24. 6.
4 Dr. Kmety Károly egyetemi tanár nyilatkozata. Alkotmány 1916. november 23. 5.
5 tb.: Közjogunk és a trónváltozás. Alkotmány 1916. november 25. 1–2.
6 Ki legyen az országgyűlés megbízottja? Alkotmány 1916. november 26. 8.
egyén, akiben mindenkinek bizalma egyesülhet”7 – szólt a kommentár.
Másnap nyilvánosságra került, hogy József főherceg tiltakozott jelölésének gondolata ellen, és személyének kikapcsolását kérte az ügyben. Az Alkotmány ezután azt hangoztatta, az ellenzék célja az, hogy a nádorválasztás most is olyan egyhangúsággal történjen meg, mint 1867-ben, ami Tisza esetében nem garantálható, és sajnálkozását fejezte ki, amiért a koronázás egyik mozzanata máris aktuálpolitikai kérdéssé süllyedt. Ezért egyértelműen a miniszterelnök kicsinyes személyi érdekeit tette felelőssé.8 Túri Béla másnap már vezércikkben foglalkozott a témával, a korábbi ellenzéki érvelést visszhangozva:
eszerint ebben a rendkívüli fontosságú szimbolikus ügyben nem érvényesülhet a parlamenti többségi elv, ehelyett egyhangú megegyezés lenne indokolt.9
A téma ezután néhány napra, Ferenc József temetésének idejére lekerült az Alkotmány napirendjéről, december 6-án azonban újult erővel indult a következő roham. Herczeg Mihály jogászprofesszor A nádorispán címmel közölt vezércikket. Ez problémaként rótta fel, hogy a jogalkotó 1867-ben nem tudott mit kezdeni a nádori intézménnyel, amely pedig Magyarország függetlenségének biztosítéka lehetne, ezért a méltóság felélesztésére tett javaslatot. Úgy vélte, hogy a nádor a jövőben fényes közjogi funkciót tölthetne be a trón és a nemzet közötti közvetítőként. Véleménye szerint a nádor abszolút nemzeti méltóság, amely egyformán független a királytól és a politikai pártoktól, ezért politikusok nem alkalmasak a tisztség betöltésére, mert „ők is bele vannak vonva a pártküzdelmekbe: egyaránt függenek a közáramlattól is, a királyi kegytől és bizalomtól is, sem lefelé, sem felfelé nem függetlenek”.10 A cikk egész érvelése arra mutat, hogy az ellenzék továbbra is József főherceg jelölésében gondolkodott, és Herczeg Mihály a nádori tiszt állandósításának ötletével igyekezett új helyzetet teremteni, lehetővé téve, hogy a főherceg mintegy meggondolja magát és mégis elfogadja a jelölést.
Miután Károly király Budapestre látogatott, az Alkotmány december 12-én igen lojális vezércikkben köszöntötte érkezését, amelybe azonban harcias hangvételű Tisza-ellenes kirohanások is
7 Ki legyen az országgyűlés megbízottja a koronázásnál. Alkotmány 1916. november 27. 6.
8 Ki legyen a koronázó nádor-helyettes? Alkotmány 1916. november 28. 9.
9 tb.: A nemzet megbízottja. Alkotmány 1916. november 29. 1.
10 A nádorispán – [Irta:]: Herczegh Mihály Alkotmány 1916. december 6. 1–2.
beékelődtek. A cikk szerint ugyanis a király Ferenc Józseftől olyan politikai rendszert örökölt, amely „nem az ellentétek eltompításában, a dolgok és emberek oppozíciójának kibékítésében, hanem az egyoldalú pártérdekek hajszájában, a politikai erkölcsök üldözésében, a nemzet jobb és nemesebb elemeinek eltiprásában éli ki magát”.11
Némileg talán meglepő, hogy az Alkotmány állásfoglalásaiban hosszú ideig, egészen december 15-ig egyáltalán nem játszott szerepet az a közismert tény, hogy a kormányfő református felekezetű. Az aznapi vezércikk viszont polémiába kezdett Baltazár Dezső tiszántúli református püspökkel, aki a Budapesti Hírlapban nyílt levelet intézett Kmety Károly alkotmányjogászhoz. Baltazár püspök ugyanis úgy találta, hogy a koronázási hitlevelet megfogalmazó országgyűlési bizottság hibás szakszót használt, amikor a király megkoronáztatásáról írt, és közjogi szempontból a megkoronáz kifejezés lett volna a helyes, ezért Kmety szakvéleményét kérte. Az Alkotmány publicistája viszont úgy vélte, hogy a református püspök közjogi aggodalmaskodása valójában csak ürügy a felekezeti szempont érvényesítésére, és Baltazár leveléből „csak úgy kiabál a tiltakozás az ellen, hogy a koronázást Magyarország hercegprímása végzi”. Ezt annál is inkább rossz néven vette, mert a katolikus sajtó nem feszegette azt a kérdést, hogy a katolikus szertartáson vajon közreműködhet-e egy református nádorhelyettes.12
Mint láttuk, ez utóbbi tényállítás az Alkotmány vonatkozásában meg is felelt a valóságnak. Ennek magyarázata azonban nagy valószínűséggel nem a néppárti sajtó „felekezeti toleranciája”. Inkább az, hogy az Alkotmány szerkesztőségében tisztában lehettek vele: a felekezeti kártya ebben a konfliktusban hatástalan. Csernoch János hercegprímás ugyanis rossz szemmel nézte a Néppárt ellenzékiségét, és teljes meggyőződéssel támogatta a kormányfőt.13 A prímás munkatársa, Lepold Antal leírja emlékirataiban, hogy Ferenc József halála után Tisza ellenfelei elterjesztették a bécsi udvarban azt a felfogást, hogy a koronázáson csak katolikusok működhetnek közre, mert ez egyházi ténykedés. Mivel Tisza református, ezért a katolikus egyház nem engedheti részvételét, mert ez tiltott communicatio in sacris volna. IV.
Károly ezért Bécsbe rendelte Csernoch Jánost, aki az érte küldött
11 IV. Károly. Alkotmány 1916. december 12. 2.
12 tb.: Koronáz vagy koronáztat? Baltazár úr okvetetlenkedése. Alkotmány 1916.
december 15. 1–2.
13 GALÁNTAI 1960. 164–165.
különvonaton precedens után kutatva történelemkönyveket tanulmányozott, és felfigyelt arra, hogy 1608-ban közvetlenül II.
Mátyás megkoronázása előtt tartották a nádorválasztást. Ekkor a hercegprímás rögtön elsőként szavazott a protestáns Illésházy Istvánra, pedig jól tudta, hogy ezután koronázás következik. Ebből Csernoch arra a következtetésre jutott, hogy a mindenkori nádor szereplése a koronázáson mindig is tisztán politikai aktust, a magyar nemzet közjogi képviseletét jelentette, nem pedig egyházi működést. Erről latin nyelvű feljegyzést készített a Szentszék számára is. Az audiencián a király elmondta neki, hogy az esetleges egyházi tilalmat nem akarja megszegni, viszont jelenleg a kormányfő bukását sem látná kívánatosnak. IV. Károly megkönnyebbült, miután megismerte Csernoch álláspontját, és kijelentette, hogy nem emel kifogást Tisza nádorhelyettessé való választása ellen.14
A kulisszák mögötti eseményekről a szerkesztőségek feltehetően tudomást szereztek, a Néppárt napilapja számára tehát Tisza támadására érdemben csak a politikai érvek maradtak. Ezekkel az Alkotmány továbbra is igen gyakran élt. December 18-án például a Persián Ádám által írt vezércikk kommentálta a kormánypárt összejövetelét, ahol a miniszterelnök a saját személyes érdemeként állította be azt, hogy IV. Károly számos, a magyarság számára kedves ígéretet tett, például, hogy a királyi család a világháború vége után részben Magyarországon fog lakni, illetve hogy a trónörökös magyar szellemű oktatásban fog részesülni. Persián szerint Tisza a királyi ígéreteket a saját korteseszközeként használta, ami bűn a nemzet ellen.
Értelmezése szerint a miniszterelnök az összejövetelen egyenesen a magyarság vezérének nyilvánította magát, amit az újságíró egyenesen pszichiátriai tünetként értékelt.15 A nádorhelyettesi pozícióról való képviselőházi szavazás után az Alkotmány hasonló véleményt fogalmazott meg. Tisza 210 vokssal szerezte meg a megbízatást, miközben 103 képviselő József főhercegre adta szavazatát. A cikkíró mindezt a kormánypárt kritikátlan szolgalelkűségével magyarázta, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a szavazás valójában erkölcsi bukás volt a miniszterelnök számára, hiszen nem szerezte meg az abszolút többséget, sőt még saját pártjából sem támogatta minden képviselő. Úgy véle, hogy Tisza elveszette józan politikai érzékét, hiszen hatalmi kérdést csinált az ügyből, és „addig hangoztatta, amíg
14 LEPOLD 1963. 21–22.
15 Tisza jelöltsége – [Irta:]: PersiánÁdám Alkotmány 1916. december 18. 1.
maga is elhitte azt a fikciót, hogy mögötte nemcsak a képviselőháznak, hanem az országnak a többsége is osztatlan bizalommal áll”.16 Az ellenzék ezzel jelentős részsikert ért el, hiszen Tisza ragaszkodása a főherceggel szemben a nádorhelyettesi pozícióhoz még a politikai elit nem kifejezetten ellenzéki tagjainak körében is visszatetszést szült az irányában, ami hozzájárult pozícióinak romlásához.17
A nádorhelyettes-választás mint téma azonban ezután kifulladt, és az Alkotmány figyelme végre a koronázás ünnepélyes külsőségei, a szertartás menetrendje, a technikai részletek irányába fordult. Ezek a cikkek ugyanakkor továbbra is igen kritikus részleteket tartalmaztak a kormány irányába, és a sorok között a világháború menetével való elégedetlenség is kicsendül. December 24-én például az Alkotmány arról írt, hogy ideális esetben nem a szűk várnegyedben kellene tartani a koronázást, hanem olyan helyszínen, ahol a nép óriási tömegei is megjelenhetnének, például a Rákos-mezőn – most azonban mindegy, hiszen a nép úgyis a háborúban van. A cikkíró a Mátyás-templom dekorációjával sem volt elégedett, úgy találva, hogy a díszítés inkább német, nem pedig magyar ízlést követ.18
Az Alkotmány jellemző módon még abban is a miniszterelnököt elítélő politikai üzenetet vélt felfedezni, hogy amikor Auguszta főhercegnő a magyar nők képviseletében átadta a királynénak a koronázási ruhát, akkor beszédében hangsúlyozta, hogy „pártkülönbség nélkül, valamennyi asszony nevében” jár el.19 Egy olvasói levél pedig örömmel üdvözölte gróf Apponyi Albertné kezdeményezését, aki gyűjtést indított, hogy a koronázás napján minden szűkölködő ingyenebédhez juthasson, de ezt még önmagában kevésnek vélte, hiszen a cél az lenne, hogy egyáltalán ne legyen többé éhező és szűkölködő ember Magyarországon. Érvelése szerint az egyre inkább lecsúszó tisztviselők állami támogatást érdemelnének, például koronázási ajándék, drágasági segély vagy legalább fizetési előleg formájában.20
16 Tisza: 210, József főherceg: 103. Alkotmány 1916. december 21. 4.
17GALÁNTAI 1974. 288.
18 Művészi készületek – [Irta:]: MárkusLászló Alkotmány 1916. december 24. 9.
19 Pártkülönbség nélkül. Alkotmány 1916. december 29. 1.
20 A koronázás és a tisztviselők. Levél a szerkesztőséghez – [Irta:]: H. Gy. Alkotmány 1916. december 15. 12.
A koronázásra Budapestre érkező királyi párt az Alkotmány lelkendezve fogadta, mintha megjelenésükkel a tavaszt hozták volna magukkal. A lap publicistája úgy vélte, hogy IV. Károly trónra léptével új korszak fog beköszönteni, amelyben az alkotmányos érzület fog uralkodni – ám rögtön hozzátette: csak remélni lehet, hogy a király meghozza a békét, hiszen Magyarországon rengeteg a belső feszültség, ezért félő, hogy a világháború befejezését belső viharok fogják kísérni.21 A lap emellett az új királyt a régi liberális politikai elit ellenpólusaként igyekezett beállítani. Az Alkotmány publicistája hangsúlyozta, hogy IV. Károly a nemzet iránti rokonszenvtől áthatva megváltoztatta a régi szokásokat, például a Gotterhalte helyett a magyar himnusz éneklését rendelte el, amivel új alapokra helyezte a dinasztia és a magyarság kapcsolatát. Ezért nem maradhat fenn tovább a régi, Tisza-féle rendszer, amelyben a korrupt választások segítségével előállított országgyűlési többség nem képviseli a nemzet, a választópolgárok valódi többségét. „Megszoktuk, hogy színpadi ceremónia helyettesíti alkotmányunk valóságát és most érthető, hogy kissé szédülve járnak a nagyok”22 – írta a lap egy nappal a koronázás után.
A Magyar Kultúra című, jezsuita kiadású folyóirat természetesen jóval rövidebb terjedelemben foglalkozott a királykoronázás aktuális kérdéseivel. 1916. december 20-án jelent meg a Koronázás és katholicizmus című cikk, amelynek szerzője feltehetően maga a folyóirat szellemi vezetője, Bangha Béla volt. Ebben a koronázás–koronáztatás vitára utalt vissza, megállapítva, hogy Kmety Károly a kérdésben nagyon ügyes jogi szakvéleményt adott, miszerint a koronázást lényegében az országgyűlés maga hajtja végre, mint a nemzet és az egyház felhatalmazottja. Ezután részletesen elemezte a legfontosabb vitakérdést. Eszerint a nádorhelyettes csak segédkezik a koronázás során, amely „a legszigorúbb értelemben vett egyházi funkció: egy a szentmisébe szervesen beillesztett szentelmény, amely szent cselekmény azonban egyúttal mint az országgyűlésnek egy része szerepel”. Ezzel tehát a Magyar Kultúra teljes egészében Csernoch János álláspontját tette magáévá, elismerve Tisza István közreműködésének egyházjogi szempontból való jogosultságát.
Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az egész politikai közvélemény természetesnek tartja a koronázás katolikus szertartás szerinti
21 tb.: Koronázás előtt. Alkotmány 1916. december 28. 1.
22 Perspektívák – [Irta:]: MárkusLászló Alkotmány 1916. december 31. 15.
lebonyolítását. „Egy pillanatra tehát a felekezetnélküli állam is visszatér a katolicizmusnak mint régente államvallásnak álláspontjára” – állapította meg a szerző, örömmel nyugtázva, hogy a koronázás eszerint sokkal szentebb esemény, „hogysem azt vallásos, Istenhez kapcsolódó jellegétől bárki komolyan megfosztani akarhatná”. Ezt az üzenetet ugyanakkor megtoldotta egy határozott oldalvágással a protestantizmussal szemben, amely a következő évben készült megünnepelni a reformáció 400. évfordulóját, hiszen hangot adott reményének, hogy a koronázás alkalmából „diadalra jut a nemzet régi vallási egységének gondolata”, és a katolicizmus „remélheti, hogy a tőle elfordultak lelkében talán ez alkalommal mégis felébred a jobb belátás és a vágy, bár maradtunk volna vallásilag egyek mindnyájan”.23 Mint láthatjuk tehát, a Magyar Kultúra rövid cikke rafinált módon egyszerre rögzítette a koronázással kapcsolatos hivatalos egyházi álláspontot és az intanzigens katolikus körökben élő ellenérzéseket.
Az 1917-es első lapszám a IV. Károly címet viselő írással kezdődött. Eszerint a koronázás súlyos válság közepette történt, amelybe ugyanakkor reménysugárt hozott, hiszen a király jóindulatának kinyilvánításával gyorsan megnyerte a nemzet rokonszenvét. Ezután a szerző, kimondatlanul ugyan, de egyértelműen a néhai Ferenc Ferdinánd trónörökössel hasonlította össze IV. Károlyt, kijelentve, nem lehetne őszinte az ünneplés abban az esetben, ha egy olyan uralkodó került volna hatalomra, aki „nem tisztelné a nemzeti önállóság eszméit”. Ezután azt a reményét hangoztatta, hogy „Ha már most IV. Károly csakugyan megmutatja, hogy az ő uralkodása egyaránt keresztény és nemzeti lesz, akkor trónra lépte új korszakot fog jelenteni.”24
Mint láthattuk tehát, a katolikus sajtó kiválasztott orgánumai a koronázás mozzanatainak bemutatása során jól leképezték a kor politikai és társadalmi életének feszültségeit. Leginkább a közjogi megosztottság felhasználásával politizáló ellenzéki tábor szempontjai kerültek előtérbe, amely elsősorban a nádorhelyettes-választás kérdésével igyekezett tőkét kovácsolni a maga számára, és a szimbolikus politika fontosságára hivatkozva kívánt önmérsékletet a hatalmon lévőktől, de ennek a kívánalomnak maga sem volt képes eleget tenni. Ám emellett a felekezeti ellentétek, a szociális feszültségek
23 B. B.: Koronázás és katholicizmus. Magyar Kultúra 1916. II. kötet. 571–572.
24 IV. Károly. Magyar Kultúra 1917, I. kötet. 1–2.
és az egyre fokozódó háborús kimerültség jelei is jól tetten érhetőek a beszámolókban.
IRODALOM GALÁNTAI József
1960 Egyház és politika. Katolikus egyházi körök politikai szervezkedései Magyarországon. Kossuth Kiadó, Budapest.
1974 Magyarország az első világháborúban 1914–1918.
Akadémiai Kiadó, Budapest.
KLESTENITZ Tibor
2013 A katolikus sajtómozgalom Magyarországon 1896–1932.
Complex, Budapest.
LEPOLD Antal
1963 Csernoch János. Emlékezés Magyarország utolsó hercegprímására. Opus Mystici Corporis, Bécs.
KLESTENITZ, Tibor
DIE KRÖNUNG VON KARL IV
IM SPIEGEL DER KATHOLISCHEN PRESSE
Die Studie untersucht die Frage, wie die katholische Tageszeitung Alkotmány, das Organ der Volkspartei sowie die Zeitschrift des Jesuitenordens die Ereignisse der Krönung von 1916 darstellten. Die Politiker der Volkspartei und die intransigenten Katholiken sahen als eine ernste Beleidigung an, dass der Ministerpräsident, Graf István Tisza, der Reformierte war, an der Zeremonie als stellvertretender Palatin teilnahm, und sie wollten die Öffentlichkeit dagegen mobilisieren. Ihre Lage erschwerte aber, dass Fürstprimas János
Csernoch die Politik Tiszas unterstützte und sie konnten den Ministerpräsidenten nur mit politischer Argumentation angreifen. Die Darstellungen beider Presseorgane zeigen die tiefen Spannungen der ungarischen Gesellschaft im dritten Jahr des ersten Weltkrieges.
Gróf Tisza István a koronázáson
IVANCSÓ ISTVÁN
BOLDOG IV. KÁROLY KIRÁLYUNK KORONÁZÁSÁNAK ÉS ÉLETE