Kontraszt és élesség

Learning Community for Photographers

(Portfolió)

2.3.2 Kontraszt és élesség

A látvány elsődleges vizuális tulajdonsága a kontraszt. Amikor tárgyak egy csoportja a látóterünkbe kerül, az első lépés az, hogy agyunk elkezdi kielemezni a vizuálisan eltérő területeket, mégpedig az egyes területek „fényességének” (brightness) összehasonlításával. A különböző fényességű területek rajzolják ki a tárgyak látható formáját, térbeli jellemzőit, az árnyékokat, a különböző területek színének érzékelése csak ezután jön.

A kontraszt a látványon alapuló érzékelés legfontosabb eleme. Színek nélkül – ha nehezen is – de elboldogulunk vizuálisan a világban, kontraszt nélkül már tulajdonképpen nem, vagy nagyon rosszul látnánk.

Az emberi szem fokozottan érzékeny a különböző fényességű területek észlelésére, hajlamos azt a tényleges színkülönbségnél jobban hangsúlyozni. Ha ugyanazon szín különböző árnyalatait teszik elénk érintkező sávokban, akkor úgy látjuk hogy az egyes csíkok a határoknál sötétebbek, illetve világosabbak, attól függően, hogy a világosabb, illetve sötétebb árnyalattal szomszédosak. Emiatt látjuk úgy, hogy az egyes árnyalat-csíkok térbeli görbülettel rendelkeznek. Ez azonban csak illúzió, amit a tudomány „Mach-sáv”-nak nevez.

A Mach-sávok

[FORRÁS: Richard Keyes: Color Theory. The Mechanics of Color. (DVD film) The Gnomon Workshop, 2008.]

Interaktív

A kontraszt kifejezésére alább használt példában a HSB (Hue-Saturation-Brightness) színmodellt használjuk, egy két színt tartalmazó képen.

A két árnyalat fényerejének (brightness) változtatásával jelentősen változik (csökken a második képen, majd nő a harmadikon) a kép kontrasztossága.

A felső kép értékei:

ƒ Baloldalt:

árnyalat/Hue: 136; telítettség (Saturation): 53; fényesség (Brightness): 132.

ƒ Jobboldalt:

árnyalat/Hue: 138; telítettség (Saturation): 37; fényesség (Brightness): 76

A második képen a fényerő értékei: baloldalt: 100; jobboldalt 90. A kép így alig kontrasztos. A harmadik képen az értékek: baloldalt: 165; jobboldalt 10. Ez a kép nagyon kontrasztos.

A kontraszt mértéke számszerűsítve a világos és sötét színterület fényességének különbsége. Minél magasabb ez a szám, annál nagyobb a kontraszt. A fenti – nagyon leegyszerűsített – példán bemutatva:

Felső kép: 132-76 = 56 Középső kép: 100-90 = 10 Alsó kép: 165-10 = 155

A képek többségén nem csak két színárnyalat szerepel. Ilyenkor a kontraszt fogalma mindig az adott sziluettet meghatározó, érintkező árnyalatok között értődik, a kép egészére nézve pedig azok átlaga alapján.

Az élesség a képnek az egyik legfontosabb minőségi jellemzője, tehát általában rögzített látványnál beszélünk róla. Ennek ellenére a hétköznapi látással kapcsolatban is szó lehet róla: ha valaki „homályosan lát”, akkor gyakorlatilag arról van szó, hogy a alacsony élességű képet fog fel abból, ami a szeme előtt van, a különböző tulajdonságú területek határvonalai nem elég határozottak számára.

Az élesség az optikai leképzés, a képalkotás minőségére utaló adat, ami két különböző tónusú vagy színű terület közötti határvonalat jellemzi. Akkor éles a rögzített kép, ha az eredeti egy pontjáról érkező fénysugarakat a reprodukálás során egy pontban képezzük le. Minél inkább elkülönülnek egymástól az egyes elemi képpontok, annál jobb élességről beszélhetünk.

Az élesség és kontraszt nagyon közeli fogalmak, nem is könnyű feladat értelmezni a kettő közötti különbséget.

Az alábbi festmény – mint az impresszionisták munkái általában – tudatosan összemossa a különböző színű, illetve textúrájú területek határait. A kép célja nem a látható objektumok formájának és vizuális tulajdonságainak visszaadása, hanem bizonyos benyomások ébresztése a szemlélőben. A képen a kontrasztok egybemosódnak, élességről pedig nem is beszélhetünk – művészi alkotásról lévén szó, nem is értelmes ezekről szót ejteni, ezt most csak a példa kedvéért tesszük. Mivel ezt a festményt nézve a kirajzolódó határok segítsége nélkül kell értelmeznünk a látványt, öntudatlanul is a megszokottól eltérő módon fogjuk feldolgozni az információkat, és ez is hozzájárul az élményhez, amit a kép nyújt. Az információ eljut hozzánk, de agyunknak jobban „meg kell dolgozni érte”, mintha megszokott, kontrasztos képet látnánk.

William Merritt Chase (1849-1916): Prospect Park. (1886.)

Ennek ellenpéldája Caravaggio alábbi képe. Mint a művész képein általában, ezen is nagyon kevés árnyalat szerepel, a képi tartalmat az élesen elkülönülő, különböző fényességű területek közvetítik

Caravaggio: Dávid Góliát fejével. (1609-1610.) Galleria Borghese, Róma

A kontraszt és az élesség különösen fontos tényező a digitalizálásban is. Az előbbi impresszionista festményt megnézve is belátható, hogy a mindennapi életben képesek vagyunk értelmezni kevéssé kontrasztos (például szándékosan összezavaró, homályos vagy alulexponált) képeket, mert elvonatkozató képességünk, valóságismeretünk és személyes emlékeink elegendő információt nyújtanak ahhoz, hogy például egy rosszul sikerült fotográfián is felismerjük közeli ismerősünk arcát. A digitális képeket azonban nem mindig mi, humán szemlélők értelmezzük, hanem gyakran gépi intelligencia dolgozza fel azokat. A legegyszerűbb példa erre az optikai karakterfelismerés, amely során szoftver próbálja felismerni az egyes betűformákat a digitalizált képen. A szoftver ilyenkor egy többé-kevésbé behatárolt betűképhez hasonlítja a képen látható foltokat, és ha a szöveg nem különül el eléggé a hordozó háttérszínétől, akkor a kép feldolgozhatatlan lesz, mert a számítógépek egyelőre nem rendelkeznek elég absztrakciós képességgel ahhoz, hogy egy alig kiemelkedő formához egy betű elvont képét társítsák.

2.3.3 Zaj

A zaj – jelen esetben a képi zaj – általában akkor jelenik meg a képen, amikor a reprodukálás (fényképezés, szkennelés) közben olyan kontrasztok, illetve élek jelennek meg, amelyek az ábrázolt tárgyaknak eredetileg nem valódi tulajdonságai. Ilyen például, ha a szkenner belsejében vagy a fényképezőgép objektívje és a fotózott tárgy között szálló porszemcsékről visszaverődő fény egyenetlen, morzsaszerű textúrát ad a képnek.

Ez a textúra valójában gyakran a közbeeső levegő vizuális tulajdonságait képviseli, de azt általában nem akarjuk rögzíteni – kivéve esetleg a vizuális művészeti alkotásokban –, így a képen a szándékolt látvány értelmezését zavaró, felesleges információ, azaz „zaj”

jön létre.

Zaj a képfeldolgozás alkalmával is keletkezhet, amennyiben képkorrekció során túlságosan magas élesség-értéket állítunk be. Ez esetben a legkisebb terjedelmű és kis kontrasztú területek is éleket kapnak, és a kép fokozottan „szemcsés” lesz.

Ld. még: 3.4.3.7

2.4 Befejezés

Az eddigiekben elméleti szempontból tekintettük át a képi tulajdonságokat. A következő fejezetben arról lesz szó, hogy miként hozzuk létre a digitális képeket, és hogyan módosítjuk azok tulajdonságait.