könyvtárakban
Digitális könyvtári füzetek II.
Kiadja a Könyvtári Intézet
Renkecz Anita
A képalapú digitalizálás elmélete és gyakorlata a könyvtárakban
Digitális könyvtári füzetek II.
Könyvtári Intézet
Budapest, 2011
Megjelent
a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával
Felelős kiadó: Bánkeszi Lajosné
ISBN 978-963-201-640-5 ISSN 1789-7882
A PDF-változat használathoz Adobe Reader 9.0 vagy újabb változat szükséges.
Tartalomjegyzék
Renkecz Anita 3
A KÉPALAPÚ DIGITALIZÁLÁS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA A
KÖNYVTÁRAKBAN 3
Tartalomjegyzék 5
Előszó 10
A második kötetről 10
„Zeitgeist” 10
A kiadvány jellege 11
Célközönség 12
Nyelvi korlátok 12
Felépítés 12
A képi alapú digitalizálás elmélete (1. fejezet) 12
Képelmélet (2. fejezet) 13
A képi alapú digitalizálás gyakorlata (3-4. fejezet) 13
Szakirodalom 13
1. A digitalizálás elmélete 14
1.1 A digitalizálási munkafolyamat közgyűjteményi munkakörnyezetben 14
1.1.1 A digitalizálás céljai 15
1.1.1.1 Speciális gyűjteményrész digitalizálása 16
1.1.1.2 On demand digitalizálás 16
1.1.1.3 Migrációs digitalizálás 17
1.1.1.4 Állományvédelmi, állományoptimalizálási célú digitalizálás 17
1.1.2 Stratégia 19
1.2. A digitalizálási folyamat előkészítése 19
1.2.1 A digitalizálási folyamat tárgya 19
1.2.1.1 Szelekció 20
1.2.1.1.1 Kellően releváns tartalmat képvisel-e az adott dokumentum vagy
dokumentum-halmaz? 20
1.2.1.1.2 Létezik-e már digitalizált változat az adott tartalomból? 21 1.2.1.1.3 Van-e jogunk az adott tartalom digitalizálására? 22 1.2.1.2 Az digitalizálandó objektumok állapota 23 1.2.1.2.1 Sérült, illetve hiányos dokumentumok 23
1.2.1.2.2 Rendhagyó formájú dokumentumok 23
1.2.1.3 Kollacionálás 24
1.2.2 A digitalizálási folyamat kimenete 25
1.2.2.1 A kimenet mint produktum 25
1.2.2.2 A kimenet mint adat 25
1.2.3 A digitalizálási folyamat terjedelme 26
1.2.3.1 Időtartam 26
1.2.3.2 Egyéb terjedelem 26
1.2.4 A digitalizálási folyamat erőforrás-igénye 29
1.2.5 A digitalizálási folyamat módszertana 31
1.2.5.1 Minőségellenőrzés 34
1.2.6 A digitalizálási folyamat fenntarthatósága 36
1.2.6.1 A fenntarthatóság kihívásai 36
1.2.6.2 Hosszú távú digitális megőrzés 39
1.2.6.2.1 A fizikai infrastruktúra veszélyeztetettsége 40 1.2.6.2.2 A fizikai infrastruktúra megoldásai 41
1.2.6.2.2.1 Optikai lemezek 41
1.2.6.2.2.2 Merevlemezek 42
1.2.6.2.2.3 Mágnesszalag 42
1.2.6.2.2.4 Cserélhető lemezek 42
1.2.6.2.2.5 Hálózati tárolók 43
1.2.6.2.3 A virtuális infrastruktúra veszélyeztetettsége 43 1.2.6.2.4 A virtuális infrastruktúra megoldásai: szoftverkörnyezet 44 1.2.6.2.4.1 Létrehozó és a folyamatot működtető operációs rendszer 44
1.2.6.2.4.2 Tároló fájlrendszer 45
1.2.6.2.4.3 Archiváló formátum 45
1.2.6.2.4.4 Formátumok kezelése 46
1.3 A digitális gyűjtemény 48
1.3.1 A digitális objektum 48
1.3.2 A digitális gyűjtemény alkotóelemei 50
1.3.2.1 MASTER 50
1.3.2.1.1 Milyen a megfelelő master kép? 50
1.3.2.1.1.1 Részletgazdagság 50
1.3.2.1.1.2 Redundancia 51
1.3.2.2 Szurrogátum 52
1.3.2.3 Legacy 53
1.3.2.4 A digitális objektumok formátumai 55
1.3.2.4.1 Képi fájlformátumok 55
1.3.2.4.1.1 TIFF (Tagged Image Format) 55
1.3.2.4.1.2 RAW 56
1.3.2.4.1.3 JPEG 57
1.3.2.4.1.4 JPEG 2000 57
1.3.2.4.1.5 PNG 59
1.3.2.4.2 Metaformátumok 59
1.3.2.4.2.1 PDF 59
1.3.2.4.2.1.1 A PDF mint prezentációs formátum 60
1.3.2.4.2.1.2 A digitális facsimile 60
1.3.2.4.2.1.3 A PDF mint archiváló formátum 60 1.3.2.4.2.1.4 A PDF mint beviteli formátum 61
1.3.2.4.2.2 DjVu 61
1.3.2.4.3 A fájlformátumok validitása 61
1.3.2.4.3.1 JHOVE 61
1.3.2.4.3.2 PRONOM 63
1.3.3 Metaadatok 63
1.3.3.1 A metaadatok jellemzése a funkcionalitás szempontjából 66
1.3.3.1.1 Leíró metaadatok 66
. 1.3.3.1.2 Technikai metaadatok 67
1.3.3.1.3 Strukturális metaadatok 67
1.3.3.2 A metaadatok lehetséges forrásai 68
1.3.3.2.1 Implicit (belső) metaadatok 68
1.3.3.2.2 Explicit (külső) metaadatok 68
1.3.3.3 A metaadatok helye a leírt objektumhoz viszonyítva 69
1.3.3.3.1 Beágyazott metaadatok 69
1.3.3.3.2 Hozzáfűzött metaadatok 69
1.3.3.4 A metaadatok lehetséges adatformátumai 70
1.3.3.4.1 Nem strukturált metaadatok 70
1.3.3.4.2 Adatsémák 70
1.3.3.5 Szemantikus modellek, ontológiák 71
1.3.3.6 Migrációs platformok 72
1.3.3.7 A képi digitalizálási folyamatok szempontjából könyvtári területen
ajánlott adatsémák 73
1.3.3.7.1Seeing Standards 73
1.3.3.7.2 Dublin Core 74
1.3.3.7.3 VRA 78
1.3.3.7.4 SEPIADES 82
1.3.3.7.5 MARC 84
1.3.3.7.6 FRBR 85
1.3.3.7.7 A digitális megőrzés környezeteihez definiált adatsémák (NISO,
PREMIS) 86
1.3.3.7.8 METS 87
1.3.3.7.9 Beágyazott képi metaadatok: EXIF, IPTC, XMP 88
1.3.3.7.9.1 EXIF 88
1.3.3.7.9.2 IPTC 89
1.3.3.7.9.3 XMP 89
1.3.3 A digitális gyűjtemény mint rendszer (DAM) 90
1.3.4.1 OAIS 92
1.3.4.2 Digitális gyűjteménykezelő rendszerek 94 1.3.4.2.1 Nemzetközi téren elterjedt eszközök 94
1.3.4.2.2 Hazai eszközök 95
1.3.4.2.2.1 JaDoX 95
1.3.5 Befejezés 95
A KÉPALAPÚ DIGITALIZÁLÁS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA A
KÖNYVTÁRBAN 96
2. A digitalizálás elmélete: képelmélet 96
2.1 A képek tulajdonságai 96
2.2 A szín tulajdonságai 96
2.2.1 Mi a szín? 96
2.2.1.1 Kísérlet a színfogalom értelmezésére 98
2.2.1.1.1 A spektrum 98
2.2.1.2 A tárgyak színe 101
2.2.1.2.1 A környezet hatása a színekre 102
2.2.1.2.2 Az érzékelők 103
2.2.2 Színkeverés 104
2.2.2.1 Additív színkeverés 104
2.2.2.2 Szubtraktív színkeverés 105
2.2.3 Színábrázolás 107
2.2.3.1 Színkörök 109
2.2.3.1.1 RGB-színkör 109
2.2.3.1.2 CYM-színkör 109
2.2.3.1.3 RYB-színkör 110
2.2.4 Színterek 111
2.2.4.1 Gamut 111
2.2.4.2 Eszközfüggő színterek 111
2.2.4.2.1Az RGB színtér 111
2.2.4.2.2 A CMY(K) színtér 114
2.2.4.2.3 HSL, HSV, HSB 115
2.2.4.3 Eszközfüggetlen színterek 117
2.2.4.3.1 LAB, CIELAB 117
2.2.4.3.2 XYZ (CIE 1931) 118
2.2.4.3.3 Színmintákon alapuló színterek: PANTONE 118
2.2.5 Digitális színábrázolás 119
2.2.5.1 Az ICC-profil 122
2.2.6 Színmélység 126
2.2.6.1 Színábrázolási technikák 128
2.2.6.1.1 Indexelt színek 128
2.3 Egyéb képi tulajdonságok 130
2.3.1 Árnyalati terjedelem 130
2.3.2 Kontraszt és élesség 134
2.3.3 Zaj 139
2.4 Befejezés 139
3. A képi alapú digitalizálás gyakorlati vetületei 140
3.1 A bevitel 140
3.2 Beviteli eszközök 140
3.2.1 Hardver 140
3.2.1.1 Szkennerek 141
3.2.1.1.1 Kézi szkenner 141
3.2.1.1.2 Síkágyas szkenner 141
3.2.1.1.3 Filmszkenner 142
3.2.1.1.4 Dobszkenner 142
3.2.1.1.5 Könyvszkenner 143
3.2.1.1.6 A szkennerek kiegészítői 144
3.2.1.1.6.1 Lapadagoló 144
3.2.1.1.6.2 Diafeltét 144
3.2.1.1.6.3 Tárgyasztal 144
3.2.1.1.6.4 Digitalizáló ernyő 144
3.2.1.1.6.5 Könyvmérleg 145
3.2.1.1.6.6 Könyvmérleg 145
3.2.1.2 Digitális fényképezőgép mint digitalizáló eszköz 145 3.2.2 A beviteli eszközök egyéb tulajdonságai 147
3.2.2.1 Sebesség 147
3.2.2.2 Csatolók 148
3.2.2.2.1 SCSI (Small Computer System Interface) 148
3.2.2.2.2 USB (Universal Serial Bus) 2.0 148
3.2.2.2.3 IEEE 1394 más néven Firewire vagy iLink 148 3.2.2.3 A digitalizáló eszközök színhelyességének beállítása 149
3.2.3 Eszközvezérlés 150
3.2.3.1 A bevitelt vezérlő, a hardver- és szoftvereszközt összekötő
munkaállomás 150
3.2.3.1.1 Operációs rendszer 150
3.2.3.1.2 Grafikus vezérlők 151
3.2.3.1.3 Háttértároló 151
3.2.3.2 Monitor 151
3.2.3.2.1 A monitor beállítása 152
3.2.4 Digitalizáló rendszerek 153
3.3 A bevitel és képfeldolgozás általános jellemzői 154
3.3.1 Pixel 154
3.3.2 Felbontás 154
3.3.3 Színmélység 157
3.3.4 Árnyalati terjedelem 157
3.3.5 Gamma 158
3.3.6 Histogram 161
3.4 A digitális képek feldolgozása 163
3.4.1 Képfeldolgozó szoftverek 164
3.4.1.1 Kereskedelmi szoftverek 164
3.4.1.2 Ingyenes szoftverek 165
3.4.1.3 Online képkonverterek 165
3.4.2 Alapvető képfeldolgozási feladatok 166
3.4.2.1 Beviteli eszköz vezérlése 166
3.4.2.2 Beviteli formátum-kalibráció 170
3.4.2.3 Beviteli ablak 172
3.4.2.4 Szűrők 174
3.4.2.5 Színkezelés 175
3.4.2.5.1 Beviteli színbeállítások 177
3.4.2.6 Fájlnevek 180
3.4.2.7 Fájlformátumok 181
3.4.2.8 Metaadatok kezelése 183
3.4.2.8.1 Technikai metaadatok 183
3.4.2.8.2 Leíró metaadatok 187
3.4.2.9 Kötegelt feldolgozás 191
3.4.3 A digitalizálásra jellemző képfeldolgozási műveletek 195
3.4.3.1 Orientáció 196
3.4.3.2 Kétoldalas képek kettévágása 198
3.4.3.3 A képszélhez képest nem egyenes képtükör, illetve oldaltükör 199
3.4.3.4 Térbeli görbület az oldalképen 204
3.4.3.5 Redundáns keretek eltávolítása 208
3.4.3.6 Törések a mintában 210
3.4.3.7 Az eredeti tulajdonságaiból eredő zaj 213
3.5 Képek a digitalizálási folyamatban 216
3.5.1 Az eredeti dokumentum „hibái” 217
3.5.2 Az eredeti dokumentum formai sajátosságai 218 3.5.3 A CD-n mellékletként elhelyezett anyag szerkezete 221
3.5.3.1 Master 221
3.5.3.2 Szurrogátum: JPEG 223
3.5.3.3 Szurrogátum: PDF 224
3.5.3.4 Szurrogátum: HTML 225
3.5.3.5 Szurrogátum: FLASH 228
3.6 Befejezés: a képektől a digitális változat felé 229 4. A képi alapú digitalizálás munkakörnyezete 231 4.1 A képdigitalizálási munkafolyamat előfeltételei 231
4.1.1 Az eredeti dokumentumok előkészítése 231
4.1.2 Kollacionálási segéddokumentumok 231
4.1.3 Az eredeti dokumentumok karbantartása 233
4.2 A beviteli környezet előkészítése 233
4.2.1 Módszertan 233
4.2.2 A helyiség 234
4.2.3 Ergonómia és felszerelés 234
4.2.4 Tisztaság 235
4.3 Munkaerő 236
További szakirodalom 238
Előszó
A második kötetről
„A képalapú digitalizálás elmélete és gyakorlata a könyvtárakban” című dokumentum terve már a Digitális Könyvtári Füzetek első kötetének megjelenése idején, 2008-ban a kiadó asztalán volt. Az új módszertani sorozat logikája értelmében ennek a kötetnek valójában meg kellett volna előznie az akkor megjelent, „EPA ajánlás elektronikus folyóiratok kiadóinak, szolgáltatóinak elektronikus időszaki kiadványok public domain publikálásához” című kiadványt, mivel a digitalizálás elméleti alapjainak lefektetése a teljes szolgáltatás kiépítése előtt történik.
A megelenési sorrend furcsaságát két tényező is igazolhatja. Egyrészt az 1. kötetként megjelent „EPA ajánlás” nemcsak a digitalizált, hanem a digitálisan létrehozott tartalmakkal is foglalkozik. Másrészt az ajánlás megírását sok tekintetben támogatta, hogy az EPA (Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis) szolgáltatás formájához egészen konkrét tapasztalati bázis állt rendelkezésre, amelyre építve a megfogalmazott elvek gyakorlatba öntése egyszerű volt, és az azt megalapozó gondolatmenet érett volt a publikálásra.
Az EPA ajánlás modellje: az
Jelen kötet megjelentetéséhez akkoriban éppen ez a tényező, nevezetesen a gyakorlat aspektusa hiányzott. Bár az elméleti apparátus rendelkezésre állt, sokkal kevesebb lehetőség nyílt arra, hogy azokat működésben láthassuk. Az azóta eltelt két-három évben sok minden történt a hazai könyvtári digitalizálás területén, és elmondhatjuk, hogy – legalábbis intézményi szinten – mindenki érintkezésbe került a digitalizálás témájával.
Ezzel párhuzamosan kialakult, illetve kialakulóban van a digitális tartalomkincs megoszlásának látképe is: a jelen pillanatban nagyjából látható, hogy mi az a tartalom, amelynek digitalizálásával az egyes intézményeknek foglalkozni kell. Eljött tehát a célokhoz szabott módszertanok kialakításának ideje.
„Zeitgeist”
Amikor azt mondjuk, hogy a kötet megjelenésének eljött az ideje, egyben arra is gondolunk, hogy egyre szűkösebb az egyes módszertani forgatókönyvek mozgástere a konkrétumok, azaz a gyakorlati részletek megfogalmazása terén. Ennek okát fogalmazza meg az az unalomig ismételgetett, de kétségtelenül igaz állítás: „a digitális technológia nagyon gyorsan fejlődik”. Jelen dokumentum első vázlatának megírása és a megjelentetés között eltelt viszonylag rövid idő alatt is nagyon sok változás történt,
nemcsak az alkalmazható szabványok és elérhető eszközök világában, de a közgyűjteményi digitalizálás szakmai horizontján is. Számos, európai szintű kutatás- fejlesztési és migrációs program kezdődött és zajlott le a közelmúltban – csak példa szintjén említve párat: TELPlus, IMPACT, PLANETS –, amelyek mind szolgáltak, illetve szolgálnak módszertani tanulságokkal. Emellett túl vagyunk a jelentősebb hazai digitalizálási programok első hullámán, például a Muzeum.hu és a városi lapok digitalizálása keretében.
A digitalizálási módszertan és koordináció fejlődése is fontos állomás előtt áll. A Könyvtári Digitális Tartalmak Katasztere nevű nyilvántartás indulása egyben az országos érvényű szakmai módszertan kidolgozásának felvezető lépése. A digitalizálás központi, szakmai támogatása és szabványosítása a híradások szerint már nem várat sokáig magára.
Ebben a közegben egy gyakorlati kézikönyv szerkesztői abban a sajátos helyzetben találják magukat, hogy miközben megpróbálják a képi lapú digitalizálás állapotának lehető legpontosabb, nemzetközi érvényű pillanatképét rögzíteni, aközben egy várhatóan statikusabb, de a lokális jellemzőkhöz jobban kötődő, robosztus módszertan előtt kell egyengetni a terepet. Ezek mellett az érintett technológia elkerülhetetlen változása is befolyásolja majd, hogy meddig lesz „élő” forrás ez a dokumentum, és mikortól tekinthető a technikatörténet részének. Optimális esetben ez nem fog számítani, mivel a következő változatok már dinamikus, naprakészen tartható formátumban folytatják a jelen forrás által megkezdett pályát.
A kiadvány jellege
A Digitális Könyvtári Füzetek első darabjának szerkezete hierarchikus felépítésű, egymást kiegészítő ajánlások szigorú sorozatára épült. Ezt a megoldást az tette lehetővé, hogy egy viszonylag részletesen felépített, működő gyakorlat kiszámítható lépéseire hivatkozott az adott pontokon.
Jelen kötet mondanivalóját nem öntöttük ilyen szigorú formába, mivel a digitalizálási módszertan megoldási lehetőségei sokkal szerteágazóbbak annál, hogy pontról-pontra állást tudjunk foglalni az egyes részfolyamatokat jellemző gyakorlatról. Az itt leírtakat igyekeztünk viszonylag széles körben hasznosítható szinten tartani, de nem zárkóztunk el az egyes kérdések teljesen gyakorlatias megközelítéstől sem.
A dokumentum jellege ezért leginkább „kézikönyv”-ként határozható meg. A különböző kérdéseket igyekeztünk egymásra épülő témakörök sorozatában kifejteni, hogy a tartalom lineárisan is olvasható legyen. A szöveg azonban nem igazán fejezetekre, hanem annál mélyebben tagolt, rövidebb szakaszokra osztódik, amelyek az egyes részfogalmak megközelítését teszik lehetővé, amennyiben csak egy részletkérdés magyarázatára kíváncsi az olvasó.
Célközönség
A dokumentum a könyvtári szakma minden képviselőjének szól. A használatához szükséges alapismeretekhez tartozik az alapvető könyvtári munkafolyamatok ismerete, és az alapszintűnél valamivel elmélyültebb informatikai tapasztalat, a következő területeken:
fájlkezelés,
elemjelölő nyelvek (HTML, XML) elméleti szinten (szerkesztési kompetencia nem szükséges),
egyszerűbb képkezelő, képnézegető szoftverek használata,
internethasználati ismeretek.
A kézikönyv célja tehát a digitalizálási munkafolyamatok elsajátításához szükséges alapvető kompetencia megalapozása. Miután a digitalizálás – a fényképezéshez hasonlóan – nem tanulható meg könyvből, az itt olvasottak egy olyan ismerethorizont kialakítását segítik elő, melynek segítségével megkezdődhet a gyakorlati tanulás, azaz a különféle megoldások kipróbálása.
Nyelvi korlátok
Igyekeztünk minden kifejezést, hivatkozást, elnevezést átültetni magyar nyelvre – ahol ennek jelentősége volt. A digitalizálás közös nyelve azonban kétségkívül az angol, és sok esetben azért maradtunk meg ennél a nyelvnél a szövegezés során, mert a fordítás esetleg több félreértéshez vezetett volna, mint az eredeti kifejezés megtartása. A szövegben hivatkozott források és segédeszközök nyelve is angol az esetek többségében. Ezért az optimális gyakorlathoz ajánlott az angol nyelv alapszíntű ismerete.
Felépítés
A kézikönyv három nagyobb tematikus blokkból áll.
A képi alapú digitalizálás elmélete (1. fejezet)
Célszerű ezzel a szakasszal kezdeni az olvasást, mivel ennek a fejezetnek a mondanivalója – a digitalizálási projektek tervezését tárgyalva – a tényleges munkafolyamatokat megelőző, stratégiai szempontú kérdéseket is felvet, amelyek sok tekintetben befolyásolhatják a kialakítandó gyakorlatot. Szó esik továbbá a témához kapcsolódó szabványokról, a módszertant támogató nemzetközi és hazai kutatási projektekről, valamint egyéb szakmai forrásokról.
Képelmélet (2. fejezet)
A digitalizálási gyakorlatok ismertetésénél gyakran ütközünk olyan fogalmakba, amelyek bizonyos fokig általában mindenki számára ismertek, de ténylegesen meghatározni csak nehezen tudnánk azokat a mindennapi ismereteink alapján. A képelmélettel foglalkozó szakasz tartalma kicsit elüt a dokumentum törzsét képező elméleti és gyakorlati fejezetektől, mivel itt nagyon egyszerű megközelítésben igyekszünk körbejárni a technikailag szigorúbb szövegrészekben használt fogalmakat. Ez a fejezet közelébe se ér a professzionális fényképészeti ismereteknek – ez nem is célja a könyv összeállítóinak – de kicsit közelebb hozza a képi tulajdonságok világát. A képelméleti fejezet és a gyakorlati szakasz sok ponton érintkezik, mivel számos fogalmat tárgyalunk mindkét részben. Ennek fényében a képelméleti részt ajánlatos a gyakorlat előtt olvasni.
A képi alapú digitalizálás gyakorlata (3-4. fejezet)
A gyakorlati fejezet több, jól elhatárolódó részre oszlik. A digitalizálás fizikai eszközei és tulajdonságaik, valamint a digitális képkezelés alapvető fogalmainak magyarázata után térünk rá a képfeldolgozás lépéseinek rövid áttekintésére, és ebben a részben van szó a képkezelő szoftverek használatáról is. Ezen kívül nagyon röviden szót ejtünk a digitalizálási munka nem közvetlenül informatikai jellegű aspektusairól is.
Szakirodalom
A felhasznált irodalom szinte teljes terjedelmében online forrásokból származik. Ennek fő oka a témához kapcsolódó információ gyors avulása, amellyel a hagyományos publikációs apparátus nem mindig tud lépést tartani. A digitalizálásról szóló tudományos diskurzus lassanként teljesen átköltözik a virtuális térbe. A kiadványhoz csatoltunk egy rövid irodalomjegyzéket, melyben a témához kapcsolódó, és általános tájékozódásra használt forrásokat soroljuk fel. A ténylegesen felhasznált forrásokat, illetve illusztrációs céllal hivatkozott tartalmakat a szövegtörzsben helyeztük el, stílussal kiemelve:
Hivatkozás.
A dokumentumon belüli hivatkozások így néznek ki:
Belső hivatkozás.
A hivatkozott források elérhetőségét a kézirat lezárásakor (2011. szeptember 5.) ellenőriztük, ezért az elérés időpontját nem jelezzük külön minden hivatkozásnál.
1. A digitalizálás elmélete
1.1 A digitalizálási munkafolyamat közgyűjteményi munkakörnyezetben
Napjainkban evidenciaként kezeljük azt a megállapítást, hogy a digitalizálás, illetve a digitális objektumok kezelése az alapvető munkafolyamatok részévé vált a közgyűjteményekben. Ez az állítás azonban többféle helyzetre utalhat: arra is, ha egy adott közgyűjtemény alkalmanként végez digitalizálási feladatokat – vagy részfeladatokat –, illetve arra is, ha teljes, a tervezéstől kezdve a célobjektumokról való hosszú távú gondoskodásig terjedő, rendszeres és szabályozott folyamatok zajlanak az adott munkakörnyezetbe ágyazódva. Az optimális eset természetesen az utóbbi.
A digitalizálási folyamat – a közgyűjteményi közegben – nem egyenlő az analóg eredetiről való digitális kópiák elkészítésével, és az elkészült digitális anyag egyetlen célformátumban való disztribúciójával vagy tárolásával. Az ilyen folyamat előfordulhat a mindennapi életben, amikor is például a családi fotográfiákat visszük számítógépre;
illetve piaci környezetben, amely esetben az elérendő cél a kereskedelmi forgalomban értékesített digitális termék. Ezekben a szituációkban elegendő – ha nem is mindig ideális – egyszerűen a reprodukció folyamatával foglalkozni. Ezen felül a példaként említett helyzetekben előfordulhat, hogy a digitalizálás után az eredeti állomány további fenntartására már nincs szükség, illetve a digitális formátum is csak a célban meghatározott formában őrződik meg. Ez a két eshetőség a közgyűjteményi kontextusban nem kívánatos.
A digitalizálási folyamat komplexitásának megértéséhez jó kiindulópont a célok áttekintése. Kizárólag a digitális változatok létrejötte érdekében folytatott digitalizálásnak csak egyetlen esetben van értelme: a tényleges munkát megelőző felkészülés során, azaz a rendelkezésre álló eszközök kipróbálásánál, illetve közreműködő munkaerő betanítása során. Az így keletkező digitális állomány hosszú távú megőrzésétől általában eltekinthetünk. Minden egyéb esetben azonban fontos, hogy a digitalizálási feladatnak legyen jól behatárolt funkciója, és kellően releváns legyen az intézményi célok rendszerében, beágyazódjon az felvázolt stratégiába.
A digitalizálási munkák céljának meghatározása mellett nem kerülhető el a következő tényezők meghatározása:
a digitalizálási folyamat tárgya,
a digitalizálási folyamat kimenete,
a digitalizálási folyamat terjedelme,
a digitalizálási folyamat erőforrás-igénye,
a digitalizálási folyamat módszertana,
a digitalizálási folyamat fenntarthatósága.
Az itt felsorolt tényezők mindegyikére ki fogunk térni, előtte azonban tekintsük át azokat a jellemző célokat, amelyek a közgyűjteményi digitalizálást szolgálhatják.
1.1.1 A digitalizálás céljai
Célokról kétféle értelmezésben beszélhetünk a témánk kapcsán. Egyrészt megfogalmazhatunk olyan általános előnyöket, amelyek a digitalizálás által elérhetővé válnak, és ezáltal indokolttá teszik, hogy az elméleti célt valamilyen módon gyakorlatba ültessük.
Az elméleti célok általában a következők:
kevéssé ismert, illetve kevéssé elérhető gyűjteményrészek elérhetővé tétele,
mélyebb keresési funkciók bevezetése,
egyes gyűjteményrészek, vagy egyedi művek értelmező kontextusba helyezése,
a gyűjtemény tartalmának szélesebb körű szolgáltatása.
Ezek a célok első látásra nagyon könnyen igazolhatók, és azt gondolhatnánk, hogy egyszerű ezeket minden gyűjtemény általános célképzetének tekinteni. Jobban átgondolva azonban beláthatjuk, hogy – ha csak a könyvtári gyűjtemények világában gondolkozunk – komoly tervezésre és döntések hosszú sorára van szükség annak felvázolásához, hogy az egyes gyűjteményrészek, illetve különböző típusú dokumentumok vonatkozásában milyen mélységig érdemes ezeket a célokat követni.
Ugyanilyen tudatos megközelítést igényel annak felmérése, hogy az előbb említett motívumok esetében milyen különböző módszertanokat kell alkalmaznunk. Nem biztos például, hogy szükség lesz egy gyorsan avuló tartalmú, kurrens dokumentum digitális szolgáltatására, és ugyanígy nem biztos, hogy ugyanolyan eljárással tesszük elérhetővé a kereshető információkat egy szöveges állományban, mint például a térképekben. Az elméleti célok tehát a digitalizálási folyamat tervezésénél egy-egy lépés döntési csomópontjait képezik majd.
A célok másik dimenziója nem annyira a felhasználás, hanem a folyamat egészének gyakorlati funkcionalitása szempontjából írható le. Ebben az esetben a digitalizálásra úgy gondolunk, mint egy bizonyos típusú feladatsorra, amelynek jól körülhatárolt dimenziói vannak.
A jelenlegi szakmai közegben a következő csoportosítással jellemezhetjük a digitalizálási folyamatokat:
1.1.1.1 Speciális gyűjteményrész digitalizálása
Ebben az esetben egy adott szempont szerint meghatározott, általában kisebb dokumentumhalmaz digitalizálásáról van szó. Az említett szempont leggyakrabban a digitalizálandó anyag unikális volta, ritkasága, sérülékenysége, illetve relatív fontossága a gyűjtemény egészéhez képest. Ilyen állományrészek például a régi, illetve ősnyomtatványok, cimélia-anyag, kéziratgyűjtemények, regionális feladatkörű intézményeknél a speciális helytörténeti gyűjtemények, vagy tipológiailag elkülönülő dokumentumok.
Egyelőre ez a digitalizálási projektek leggyakrabban előforduló fajtája a hazai könyvtári világban. Előnye, hogy viszonylag kis költségvetéssel, szerény infrastruktúrával is lebonyolítható. Hátránya éppen ebből fakad: az ilyen projektek esetén gyakran az eszközök határozzák meg a célt: a rendelkezésre álló erőforrásokhoz igazodva jelölik ki a munka tárgyát, ezáltal esetenként öncélúvá téve azt. Digitalizáló berendezések beszerzése esetén általában minden gyűjtemény belevág egy-egy ilyen feladatba. Az ilyen kis léptékű projektek veszélye az, hogy a feladat kis terjedelme, könnyű áttekinthetősége miatt nem születnek tervek a hosszú távú fenntarthatóságra nézve, illetve nem készül szabályozott módszertani útmutató. Előfordulhat, hogy ugyanaz az ágens a következő projektet egészen más paraméterekkel fogja elvégezni, és ez felesleges formai heterogenitáshoz vezet majd a digitális gyűjteményen belül.
Az ilyen jellegű digitalizálás természeten nem kerülendő út, ha a nagyobb léptékű projektekhez hasonlóan jól dokumentált, és fenntarthatósága biztosított.
1.1.1.2 On demand digitalizálás
Az „on demand” kifejezés azt jelenti, hogy „igény szerinti”. Ebben az esetben a digitalizálás tárgyát és terjedelmét a felhasználói igények határozzák meg. Ilyen például az az egyre jobban terjedő szolgáltatástípus, amelynek keretében az olvasó digitális másolatot rendelhet a gyűjtemény egyes szegmenseiből.
Ez a feladat a hosszú távú megőrzés szempontjából kevéssé szerencsés, hiszen a szolgáltató gyűjteménynek kevés befolyása van arra nézve, hogy mely műveket, milyen mélységig fog digitalizálni.
Egy ilyen jellegű folyamat üzemben tartásához azonban nem kerülhető el a projekt alapos technikai tervezése és a sokoldalú infrastruktúra kiépítése, mivel valószínűleg sokféle dokumentumból kell majd azonos színvonalú digitális változatot készíteni. Az ilyen feladat nagyban hozzájárulhat a tudatos és rögzített módszertani elvek lefektetéséhez és a formai egységességhez. A digitalizált anyag nyilvántartásához elengedhetetlen lesz továbbá a viszonylag részletes metaadat-rögzítés és digitális objektum-kezelő eszköz bevezetése.
Az európai könyvtári on demand hálózat, az
E-Books On Demand) honlapja.
1.1.1.3 Migrációs digitalizálás
A nagyobb léptékű projektekre általában ez a funkció a legjellemzőbb. Ennek a célnak az a lényege, hogy nagyobb – esetleg teljes – gyűjteményrészeket, esetenként egyéb szelekciós szempontok mellőzésével, módszeres digitalizálásnak vetnek alá, s ezzel a teljesség igényét közelítő digitális gyűjteményeket hoznak létre. Ilyen például, amikor egy könyvtár digitalizálja teljes hírlapállományát vagy képeslapgyűjteményét.
A migráció fogalma ez esetben több jelentéssel bír. Egyrészt a célzott tartalom formátumot vált, ezért az analóg gyűjteményből átköltözik a digitális gyűjteménybe.
Másrészt az ilyen léptékű projektek intézményközi erőfeszítéssel, illetve ernyőszervezetek által létrehozott és üzemeltetett metagyűjteményekbe költöznek, amelyek egységes formai jellemzőkkel, közös gyűjteménykezelő rendszer segítségével hasznosítják az elkészült digitális tartalmat.
Ilyen például a Museum.hu projekt .
1.1.1.4 Állományvédelmi, állományoptimalizálási célú digitalizálás
Az állományvédelem mint a digitalizálás indoka népszerű, de gyakran túlértékelt elképzelés. Könyvtári dokumentumoknál a digitalizálás elvárási horizontja mindig egyfajta ésszerű kompromisszum, közelítőleg egységes konvenció, amely nagyjából összefoglalja, hogy mik az elvárásaink a digitális változatokkal szemben. Lehetséges azonban, hogy a jövőbeli technológiai megoldások mélyebb vagy más digitalizálási paramétereket követelnek majd a tartalom hatékonyabb használatát lehetővé tevő megoldásokhoz. Azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a felhasználás technológiai igényeit meddig elégíti ki a képi alapú, két dimenziós bevitel.
Szakirodalom:
Kokas Károly:
(2008.)
]
David Giaretta
JISC Digital Media, 2008.
Media, 2008.
Angela Dappert – Adam Farquhar:
In: The
International Journal of Digital Curation, Vol. 4. (2009.) Issue 2. 119-
134. p.
JISC Digital Media, 2008.
Aly Conteh:
Decoding the Digital: A Common Language for Preservation. British Library, 27th July 2010
Yuan Li – Meghan Banach:
Brenda Chawner – Rowena Cullen:
Te Kura Tiaki, Whakawhiti Korero, 2008.
A hosszú távú digitális megőrzés módszertani és technikai eszközei mostanában terjednek, párhuzamosan a megőrzés irányában mutatkozó növekvő tudatossággal.
Nemzetközi színtéren számos ajánlás és technikai szabvány érhető el, de országos tekintetben csak most látszik körvonalazódni a teljes munkafolyamatot felölelő egységesítés terve. A megőrzés technikai apparátusa terén még nagyobbak a hiányosságok: a megbízható tárolókapacitást biztosító rendszerek nem mindenki számára ismertek, elérhetők, illetve megfizethetők. Végül pedig egészében nem rendelkezünk biztos prognózissal a jelenlegi digitális hordozók megbízhatóságát és tényleges élettartamát illetően. Ezek az eszközök még csak egy-két évtizede vannak jelen mindennapjainkban, paramétereik és a vonatkozó specifikációk nagyon gyorsan változnak, azaz gyorsabban annál, ahogy jelenleg a szakmai horizont fel tud zárkózni azokhoz. A digitalizálás mint állományvédelmi eszköz tehát még kidolgozás alatt álló, nem pedig kész megoldás.
Az állományvédelemhez hasonló, de annál könnyebben elérhető cél az adott állomány digitális kiegészítése. Ennek leggyakoribb példája, amikor egy gyűjteményegység vagy bibliográfiai egység részdokumentuma az adott gyűjteményben hiányos, sérült, vagy más okból nem elérhető. Ilyenkor ajánlott a teljes egység digitális reprodukciója, akár külső forrásokból, annak érdekében, hogy bibliográfiailag teljes dokumentumokat tudjunk szolgáltatni. Ez történik például, amikor egy időszaki kiadvány egyes számai különböző gyűjteményekben érhetők el, és az egyes gyűjteménytöredékek digitalizálásával egy bibliográfiailag teljes példány rekonstrukciója készül el.
Példák:
DIEPER - DIgitised European PERiodicals. A projekthonlap jelenleg nem elérhető.
. Az első magyar
időszaki kiadvány digitális változata.
1.1.2 Stratégia
Ha intézményünk a digitalizálásban gondolkozik, akkor célszerű a fenti funkciók behelyettesítésével megvizsgálni, hogy mi valósítható meg az elméleti célok közül.
Egyetlen digitális másolatot sem érdemes készíteni, amíg nem tudjuk, hogy milyen közegben, milyen formában fogjuk elhelyezni, használni és megőrizni a digitalizálás produktumait.
Az átfogó magyar digitalizálási
stratégiárólviszonylag aktuális összefoglalót jelenleg itt találunk:
Az Európai Bizottság vonatkozó állásfoglalását és az uniós helyzetképet (2008-as adatokkal) az alábbi dokumentumokban olvashatjuk:
. Kétnyelvű
Az elméleti célok áttekintése után rátérünk a digitalizálási projekt előkészítésének módszertanára.
1.2. A digitalizálási folyamat előkészítése
1.2.1 A digitalizálási folyamat tárgya
A digitalizálás tervezésénél az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mit digitalizáljunk.
Sok esetben ez a döntés megelőz minden egyéb kérdést, és a munkafolyamat valamennyi további paramétere (források biztosítása, infrastruktúra kiépítése) ehhez igazodik – ez általában a speciális gyűjteményrészeket célzó digitalizálási projekteket jellemzi.
Tágabb perspektívában gondolkozva egy intézmény tervezhet aszerint is, hogy milyen típusú dokumentumokat áll szándékában digitalizálni a belátható jövőben, és – a lehetőségekhez képest – mindegyik eshetőséget beépítheti a gyakorlatba.
Könyvtári környezetben a képi alapú digitalizálás általában a következő dokumentumtípusok esetében alkalmazható megoldás:
könyv (nyomtatott);
időszaki kiadvány (nyomtatott);
kartográfiai dokumentum (önálló síktérkép, atlasz);
fotódokumentum (fénykép, diakép, dagerrotípia),
grafikai dokumentum (rajz, metszet, képeslap, bélyeg, plakát, képregény, reklámanyag);
kézirat (kézi, gépirat, vegyes előállítású, pl. kézzel annotált nyomtatvány);
levéltári anyag (kéziratos, gépiratos, vegyes);
egyéb (tervrajz, jegyzet, szabásminta, értékpapír, gyászjelentés, röplap; műtárgy);
mikroformátum (mikrofilm, mikrofiche).
Bár ezek a típusok mind megfelelően digitalizálhatók képi alapon, az egyes csoportok kezelése között óriási különbségek lesznek. Egészen más munkamódszerrel digitalizáljuk például a képeslapokat, mint a nagyméretű síktérképeket. A digitalizálandó tartalom kiválasztásánál célszerű arra koncentrálni, hogy mely dokumentumtípusból áll rendelkezésre jelentős digitalizálandó állomány, illetve milyen típus digitalizálásához tudjuk megteremteni az erőforrásokat.
A digitalizálás tárgyának kiválasztása során az első lépés a kiválasztott – általában tipológiailag egységes – gyűjteményrészek azonosítása. Ezt követően, illetve ezzel párhuzamosan egyéb kritériumokat is figyelembe kell venni. Tegyük fel például, hogy egy országos feladatkörű könyvtár úgy dönt, hogy nyomtatott könyvanyagát fogja digitalizálni – ami hatalmas terjedelmű állományt jelent. Ilyenkor egyéb szempontok kerülnek elő, amelyek meghatározzák az egyes egységek sorsát a digitalizálási projekten belül.
A továbblépéshez a következő kérdések felvetése javasolt:
1.2.1.1 Szelekció
1.2.1.1.1 Kellően releváns tartalmat képvisel-e az adott dokumentum vagy dokumentum-halmaz?
Kurrens vagy gyorsan avuló tartalom esetén fel kell tenni ezt a kérdést. Előfordulhat, hogy az ilyen anyag dokumentációs, hivatali, illetve egyéb kötelezettségek okán digitalizálásra érdemes, de nem szabad elfelejteni, hogy korunkban a frissen publikált anyag általában digitális formában születik, például kiadványszerkesztő szoftverek segítségével. Ilyenkor a digitalizálás helyett ezeket a forrásfájlokat, vagy azok változatait kell megszerezni.
Előfordulhat az is, hogy az adott anyag tartalmilag irreleváns. Ez a digitalizálás szempontjából nehezen körülhatárolható szempont, hiszen a könyvtárak a digitális kor beköszöntéig minden publikált és nagyon sok nem publikált tartalmat gyűjtöttek, és általános szinten nem alkalmaztak minőségi kritériumokat. Ezt a kérdést inkább úgy lehet feltenni, hogy az adott tartalom mennyire illeszkedik az adott intézmény vagy digitalizálási projekt meghatározott profiljába. Egy orvostudományra szakosodott könyvtár például joggal tekint el az állományában található szépirodalom digitalizálásától, egy országos igényű hírlap-digitalizálási program pedig nem, vagy csak mellékesen kezeli majd az amatőr sajtó termékeit. Ez nem a tartalom értékére vonatkozó ítéletet jelent, csupán az
adott digitalizálási folyamatra irányuló elvárásokhoz igazítja a kiválasztás szempontjait.
Ezzel azt a tartalmat részesíti előnyben, amit az adott projekt végeredményében legnagyobb eséllyel keresnek majd a felhasználók.
1.2.1.1.2 Létezik-e már digitalizált változat az adott tartalomból?
A hazai digitalizálási gyakorlatban számottevő problémát okoznak a digitális duplumok, azaz ugyanazon dokumentumról különböző programok keretében készült digitális változatok. Ennek oka, hogy egyelőre kezdeti fázisban van a digitalizálási programok nyilvántartása, illetve a tervezési stádiumban lévő folyamatok összehangolása.
A digitális duplum alapvetően azt jelenti, hogy egy adott dokumentumról többféle digitális változat létezik. Jobban belegondolva azonban ez a magyarázat nem annyira egyértelmű. Egy modern nyomtatott könyvből vagy folyóiratból felesleges több digitális változatot készíteni, hiszen ezeknél a dokumentumoknál egyik példány – sőt gyakran egyik kiadás is – többnyire olyan, mint a másik, a különböző analóg példányok és verziók közötti egyéni különbségek nem relevánsak. Azonban egészen más a helyzet például a régi nyomtatványoknál, speciálisan annotált példányoknál és egyéb, más szempontból unikális eredeti objektumoknál. Itt a különböző gyűjtemények által készített digitális verziók nem redundánsak, mivel az egyes példányok közötti különbségek, vagy egy nagy tömegben megjelent dokumentum egyedi példányának kitüntetett jellegzetességei fontos információt jelenthetnek bizonyos tudományterületek számára. (Ilyenek lehetnek – többek között – a possessori bejegyzéssel, annotációval ellátott könyvek, illetve a szépirodalmi művek első kiadásai. Ezektől a kivételes példáktól eltekintve általában célszerű meggyőződni arról, hogy a kijelölt tartalom még nem érhető el digitális formában.) A digitális duplumok nem jelentenek komoly problémát egy-egy önálló mű tekintetében, de ha például egy hosszabb életű periodikumot – a koordináció, illetve ellenőrzés híján – több helyen digitalizálnak, az komoly felesleges erőfeszítést és így bosszúságot jelent.
A digitális duplumok feltárásába az is beleértendő, hogy információt kell szerezni nemcsak az elkészült, de a tervezési stádiumban lévő projektekről is. Ennek bevezetés alatt álló eszköze a Könyvtári Digitális Tartalmak Katasztere. A könyvtárak ebben az adatbázisban tudják regisztrálni állományrészeiket és az azokkal kapcsolatos digitalizálási terveket. Ennek segítségével megvalósítható a teljes hungarikumkincs összehangolt intézményi digitalizálása. A piaci szférában tervezett és elkészült projektek feltárására jelenleg nincsen egységes eszköz.
regisztráció szükséges.)
A digitális duplumok ellenőrzésénél nem elegendő azt kideríteni, hogy az adott állományból létezik-e már digitális verzió: meg kell győződni arról is, hogy az esetleg már létező változat formailag jól használható és bibliográfiailag teljes. Mivel a korábbi digitalizálási projektek még szerényebb felszereltséggel és kevéssé kidolgozott módszertannal történtek, előfordulhat, hogy mégis az újradigitalizálás mellett kell döntenünk, ha megfelelő minőségű és integritású digitális változatot akarunk készíteni.
Magyar közgyűjteményi területről származó példa az Archive.org metaadatbázisa segítségével megtalálható digitalizált hungarikum-szórványok esete. Az így megtalálható, nyilvánosan elérhető változatok minősége általában nem kielégítő.
Az őmezőbe a „magyar” – vagy egyéb jellemző – kereső-kifejezést írva számos magyar vonatkozású, képi alapon digitalizált könyvtári dokumentumot is találunk.
Szakirodalom:
Bart Ooghe – Dries Moreels:
In: D-
Lib Magazine, Vol. 15 No. 9/10 (September/October 2009)
1.2.1.1.3 Van-e jogunk az adott tartalom digitalizálására?
Alapvetően nincs arra nézve korlátozás, hogy egy adott gyűjtemény a saját kezelésében lévő állományt digitalizálja. A szerzői jogi rendelkezésekkel járó megkötések azon a ponton szabályozzák a digitalizálás folyamatát, hogy milyen módon akarjuk annak végtermékét felhasználni. A szerzői jogi törvény által korlátozott felhasználási területek lehetnek például a digitalizált anyag újraközlése nyomtatott vagy elektronikus formában, illetve emelt szintű és/vagy térítésköteles szolgáltatások (például on demand reprodukciók készítése) formájában történő elérhetővé tétele. Továbbá, miután a digitális formátumok nagy része akadálymentesen másolható, aggályos lehet a digitális változat
„kölcsönzés” fogalmának nagyjából megfelelő szolgáltatása is. Ez utóbbi esetben a digitalizáló intézmény rábírható arra, hogy az így szolgáltatott állományokat a digitális jogkezelést (Digital Rights Management, DRM) lehetővé tevő technikai korlátozásokkal tegye elérhetővé. Ehhez hasonló megoldás például a PDF fájlokban a másolásvédelem, jelszavas védelem, vagy időzített hozzáférés-korlátozás, illetve a képi fájlokban a látható vízjel.
A szerzői jogra vonatkozó információ és utasítás ma már szinte minden digitális formátumban elhelyezhető a beágyazott metaadatokkal együtt. Ennek elmulasztása súlyos problémákat okozhat.
Fontos megjegyezni, hogy az európai országok többségének joggyakorlata eltérő módon határozza meg a különböző dokumentumtípusok szerzői jogi korlátozásait.
Előfordulhat például, hogy nincsenek megkötések egy időszaki kiadvány szöveges tartalmára nézve, de az abban közölt fényképek például már nem utánközölhetők. A hazai gyakorlatban is mindennapos probléma, hogy egy adott mű elvileg nem tartozna már a jogi korlátozások hatáskörébe – például a kora miatt –, de a később készült fordítás, vagy az esetleges illusztrációk még jogvédett tartalomnak minősülnek.
Digitalizálni általánosságban olyan tartalmat érdemes, amelynek szabad felhasználásához de facto jogunk van, vagy ezt a jogot megszereztük a szerzői jogok birtokosaitól.
A fentebb említett jogi kérdések mellett célszerű arról is gondoskodni, hogy egy adott intézmény által készített digitális változat tulajdonjoga megmaradjon az előállítónál. Erre csak akkor kerülhet sor, ha egészen biztosan jogunk van a digitális verzió elkészítésére.
Ilyenkor intézményünk jól felfogott érdekét szolgálja, ha a digitális tartalom nem idegeníthető el a létrehozótól. Az erre vonatkozó információkat közölhetjük beágyazott
metaadatként, mellékelt metaadatként, illetve vizuális formában, például látható vízjelek formájában.
Szakirodalom:
1.2.1.2 Az digitalizálandó objektumok állapota
Előfordulhat, hogy egy bizonyos dokumentum minden szempontból megfelel a fenti kritériumoknak, mégis ki kell szűrnünk a digitalizálandó anyagból. Ezt az adott példány fizikai állapota indokolhatja.
Az értékes állományrészek esetében a digitalizálás során is
1.2.1.2.1 Sérült, illetve hiányos dokumentumok
Egyrészt lehetséges, hogy az adott példány fizikailag sérült, elhasználódott vagy hiányos. Ez orvosolható azzal, ha megszerezzük a dokumentum másik példányát – már ha ilyen létezik. Unikális dokumentumoknál megfontolható a példány helyreállítása, amennyiben annak digitalizálása kellően fontos. Ilyenkor azonban tekintettel kell lenni arra, hogy a digitalizálás elkerülhetetlen állományromlást okoz, így a restaurálást a munka befejeztével is ajánlatos megismételni. Hiányos dokumentumot csak akkor van értelme digitalizálni, ha a teljes változat összeállítására nincs remény. A példányok állapotának és teljességének vizsgálatára még visszatérünk.
1.2.1.2.2 Rendhagyó formájú dokumentumok
A fizikai állapottal összefüggő problémák másik csoportja abból ered, hogy mindig lesznek olyan egyedi dokumentumok, melyek bizonyos tulajdonságaikkal kilógnak a sorból, még ha az adott dokumentumtípus digitalizálására adottak is a feltételek. Ilyenek például a szélsőségesen nagy- vagy kisméretű dokumentumok, nyomtatványok, extrém méretű vagy térbeli formában kihajtható mellékletekkel, speciális tárgyi szupplementumok és még sorolhatnánk. Természetesen mindig akadnak egyéni megoldások, amelyek áthidalják az ilyen nehézségeket; minél nagyobb azonban a teljes digitalizálandó állomány, annál kevesebb kivétellel célszerű foglalkozni. A legjobb megoldás az ilyen problémákat megfelelően dokumentálni, majd visszatérni feldolgozásukra, ha a lehetőségek már adottak.
Ld. még: 4.1.1; 4.1.3
1.2.1.3 Kollacionálás
Ezen a ponton érdemes beszélni egy nagyon fontos lépésről, amely még nem terjedt el kellően a digitalizálási gyakorlatban. Ez pedig a digitalizálásra szánt példányok fizikai jellemzőinek, állapotának, esetleges hiányainak felmérése, azaz a kollacionálás.
A kollacionálást az adott állományrész digitalizálása előtt teljes egészében be kell fejezni, elkerülendő az esetleges meglepetéseket a munka folyamán. Ez azt jelenti például, hogy ha egy folyóirat összes számának digitalizálását tervezzük, akkor a beviteli folyamatot akkor kezdjük el, ha az adott dokumentum összes példányát megvizsgáltuk.
Hogy milyen mélységű ez a vizsgálat, az az anyag terjedelmétől, a rendelkezésre álló erőforrásoktól, illetve egyéb körülményektől függ.
Ha a tényleges digitalizálást kiszervezzük, és az az intézeten kívüli munkaerővel, esetleg helyileg is házon kívül történik, akkor különösen fontos rögzíteni a kiinduló állapotot, hogy az állományvédelmi szempontok betartása ellenőrizhető legyen.
A kollacionálás során célszerű nyilvántartást készíteni a példányok előkészítése és vizsgálata során szerzett információkból. Ez a nyilvántartás aztán hasznunkra lehet a digitalizálási folyamat minden stádiumában: használhatjuk arra, hogy jelöljük, hol tart éppen a munka, illetve tárolhatjuk abban a metaadatokat, ha más dokumentumkezelő rendszer nem áll rendelkezésünkre, vagy még nem töltöttük át az adatokat.
A kollacionálás során készített nyilvántartásban a következő adatokat érdemes rögzíteni:
az állományrészre vonatkozó bibliográfiai leírás, egyéb metaadatok, illetve azok forrása,
az állományrész teljes terjedelme a megjelenési adatok alapján (sorozati vagy időszaki kiadványoknál például a részegységek listája, a hozzájuk tartozó számozási adatokkal),
az állományrész teljes fizikai terjedelme: méret, oldalszámok,
az állományrész teljessége: a rendelkezésre álló példányban talált hiányok, illetve rongált, sérülékeny tartalomrészek megjelölése mellett a mellékletek, változatok, mutációk listája, illetve utalás ezek hiányára,
speciális tudnivalók: az állományrész általános jellegétől eltérő tulajdonságú részek megjelölése: például az átlagosnál nagyobb vagy kisebb kötetek, túlnyomóan monokróm anyagban színes szegmensek feltűnése, szöveges anyagnál a jellemző szövegirány vagy írásrendszer jelentős megváltozása stb.
Ld. még: 4.1.2
1.2.2 A digitalizálási folyamat kimenete
1.2.2.1 A kimenet mint produktum
A digitalizálási projektek mindenkit leginkább érdeklő kérdése: hol, hogyan és milyen formában érhető majd el a végeredmény. Az alapvető motívum általában valamiféle új produktum létrehozása, ami kézzelfogható és reális jelleget ad az így végzett munkának.
A kérdés tehát az, hogy mindez miként valósul majd meg.
Ld. még 3.6.
Könyvtári környezetben az optimális megoldás az lenne, ha az új gyűjteménykezelési elvek adoptálásával olyan gyűjtemények jönnének létre, amelyek mind a hagyományos, mind a digitális dokumentumok kezelését biztosítják egy és ugyanazon integrált környezetben, amely jól átjárható, kihasználható, és minden főbb információforrás felől elérhető. Ez az igény azonban jelenleg utópisztikus, hiszen alig találunk példát olyan rendszerekre, amelyek egységesen tudnák kezelni a hagyományos és digitális dokumentumok adatait, a köztük lévő kapcsolatok és hozzáférés módjának egyértelmű feltüntetésével. Ez pedig csak az egyik probléma a sok közül, amelyek forrása többnyire az, hogy a magyar könyvtári világ még a digitalizálást és a digitális dokumentumkezelést érintő szabályozások és az általánosan elfogadott gyakorlat kidolgozása előtt áll.
Manapság a legelterjedtebb megoldás az, hogy a digitalizált állományok különálló gyűjteményekként, a hagyományos anyag mellett egyfajta kuriozitásként válnak elérhetővé. Egy adott szegmensre szakosodott „digitális könyvtárak” vagy „digitális gyűjtemények” jönnek létre, amelyek elkülönült tömbökben szolgáltatják vagy tárolják a könyvtári vagyon digitalizált részeit. Ezek általában külön „rendszerek” avagy
„szolgáltatások”, saját belső szabályozással, testre szabott metaadat-készlettel.
Metaadatbázisok és aggregátorok segítségével – mint például az NDA – viszonylag jól elérhetők és azonosíthatók a tartalmak, de még egy ideig problémát fog jelenteni az a kérdés, hogy egy adott mű valahol elérhető-e digitális formában.
Szakirodalom:
Leo Konstantelos:
Digital Preservation Coalition. Preserving Digital Art: Directions and Perspectives. DPC Event, Central Saint Martin's College, 30 March 2011
1.2.2.2 A kimenet mint adat
Fentebb a kimenetet az elérés, szolgáltatás oldaláról közelítettük meg. Másfelől nézve a digitalizált állomány könyvtári tartalom, amelynek kezeléséről, megőrzéséről gondoskodni kell. Speciális igényekkel bíró állományrész, amelynek gyarapítása,
fenntartása és forgalmazása a könyvtári munkafolyamat része. A közzétett produktum mögött adatállományok, infrastruktúra áll, amellyel azután is foglakoznunk kell, miután az már elkészült. Ellenkező esetben a munkát mindig újra és újra el kell kezdeni, amíg a digitális állományok valamennyi specialitásukkal együtt nem épülnek bele a könyvtári munkafolyamat mindennapjaiba.
1.2.3 A digitalizálási folyamat terjedelme
A tervezés folyamán idejekorán fel kell becsülni, hogy a digitalizálási folyamat mennyi ideig, és milyen formában fogja igénybe venni az erőforrásainkat, és mindaz, amit terveztünk, valójában belefér-e a rendelkezésre álló keretekbe.
1.2.3.1 Időtartam
A digitalizálás gyakran határidős feladat. Ilyenkor már a tervezési szakaszban ajánlatos kisebb mintán próbát végezni minden munkafolyamattal, hogy legalább hozzávetőlegesen tudjuk, mennyi idővel kell számolnunk. Készüljünk fel arra, hogy a képállományok mentése beolvasásnál, illetve az állomány konverziójánál néha meglepően sokáig tarthat, és egyéb részfeladatok is időigényesebbnek bizonyulnak a vártnál. A próbáknál vegyük figyelembe a teljes infrastruktúra tulajdonságait, mivel egy alacsonyabb teljesítményű eszköz-konfigurációval a tervezettnél tovább tarthat a munka, és nem mindig lehetséges, hogy az egész projektet ugyanazzal az eszközzel végezzük el. Azt is fontos tudni, hogy a monoton munkafolyamatok időhatékonysága a kezdeti lendület után gyakran visszaesik. Ha a munkánk sok manuális és ismétlődő mozzanattal jár – például manuálisan végzett szkennelés –, akkor egy-egy főre nézve a munkanapból maximum 3-4 órát szabad erre fordítani.
A digitalizálás nem fejeződik be a kívánt célformátum elkészítésével és az archív állományok megőrző környezetben való elhelyezésével. A digitális állományok – főleg azok, amelyeket széles körben elérhetővé teszünk – hosszú távon rendszeres karbantartást igényelnek. Ehhez egyrészt gondoskodni kell a szolgáltató infrastruktúra kielégítő működéséről, rendszeres frissítések, diagnosztikai műveletek segítségével.
Másrészt a tartalom is karbantartásra szorul: oda kell figyelni arra, hogy a szolgáltató formátum ne váljon elavulttá vagy megbízhatatlanná – ez gyakran előfordul például az optikai hordozón őrzött anyagok esetében. Mindemellett szükség van a metaadatok karbantartására, az esetleges adatcserék lebonyolítására, illetve a felhasználói visszajelzések kezelésére. A digitalizált tartalomra nem igaz a mondás, hogy „nem kér enni”, mert életben tartása idő- és energiaigényes. A digitalizálással kapcsolatos feladatok tehát elviekben „örökké” tartanak, illetve legalábbis addig, míg az így keletkezett állományok léteznek és elérhetőek.
1.2.3.2 Egyéb terjedelem
A digitalizálás elkötelezett hívei gyakran érvelnek azzal, hogy a digitális állományok fenntartása kifizetődőbb, mint az analóg objektumoké, mivel azok kevés helyet foglalnak.
Az igazság azonban az, hogy az ilyen gyűjtemények szélsőségesen nagy helyet
foglalnak – és a jelenlegi folyamatok tükrében ezek a méretek még mindig növekvő tendenciát mutatnak –, mégpedig a virtuális térben.
Amikor felmérjük a digitalizálási munkafolyamatok igényeit, szembesülnünk kell azzal is, hogy milyen méretű állományokat fogunk előállítani és tárolni. Azt is fontos megjegyezni, hogy a feldolgozási folyamat során ez a méret átmenetileg meg is duplázódhat, amíg a munkaállományokból elő nem állnak a felhasználásra optimalizált változatok.
A digitalizáló berendezések mellett az egyik legköltségesebb beszerzést a kész anyag tárolására szolgáló eszközök fogják jelenteni. Ha ezeket nem tudjuk biztosítani, akkor alternatív megoldásként más intézményekkel vagy szolgáltatókkal való kooperációban oldható meg a digitális anyag „letétbe” helyezése. Ilyenkor ugyanolyan fontos tudni, hogy mekkora állománnyal van dolgunk.
A készülő állomány felmérésére nem mindig elegendő a próbaállomány méretével végzett pár matematikai művelet. Maga a kalkuláció is döntési pontokat rejthet, és a formátumok közötti átmenet is okozhat meglepetéseket. Ezért célszerű igénybe venni az előzetes felmérés megkönnyítésére kifejlesztett szakmai eszközöket.
Ilyen az IMPACT (IMproving ACcess To Text) projekt keretében 2010-ben kifejlesztett tárterület kalkulátor (IMPACT Storage Estimator, ISE):
Részlet az IMPACT méret-kalkulátor felületéből
Egyszerűbb eszköz a
JISC Digital MediaKépernyőfotó a JISC Digital Media méret-kalkulátoráról
Részlet a Scantips.org méretkalkulációs oldaláról
1.2.4 A digitalizálási folyamat erőforrás-igénye
Miután döntöttünk arról, mit szeretnénk digitalizálni, tisztában vagyunk a tárgyunk állapotával, a lehetséges kimenettel és a terjedelemmel, feltehetjük a legnehezebb kérdést: milyen erőforrás-igénnyel kell számolnunk? Természetes, hogy sok projekt a rendelkezésre álló erőforrások alapján dönt a digitalizálásról, és az eddigi előkészítő lépéseket visszafelé haladva fogja megtenni. Ez sem lehetetlen, bár az átfogó stratégia szempontjából kevésbé szerencsés út.
Mielőtt a költségeket felmérjük, fontos alaposan átgondolni, milyen erőforrásokat kell megteremtenünk, milyen részfolyamatokat kell finanszíroznunk a költségvetésből, illetve mi az, amivel már rendelkezünk.
A következőkre lesz/lehet szükségünk
házon belüli munkavégzésnél
o digitalizáló berendezés a képek elkészítéséhez,
o a digitalizáló berendezést vezérlő számítógép, illetve a konverziókat kezelő számítógép,
o a digitális bevitelt, illetve a képkonverziót és a beágyazott metaadatokat kezelő szoftver,
o biztonságos háttértároló a digitalizált állomány tárolására,
o a digitalizált állomány metaadatait és a hozzáférést segítő szoftveres architektúra, esetleg az azt működtető szerverrel,
o a digitalizálás kivitelezéséhez elegendő munkaóra,
o a digitalizálást és a digitális feldolgozást elvégző munkatársak képzése, o módszertani útmutató összeállítása (információgyűjtés, fordítás) és
rögzítése,
o a digitalizálásra alkalmas hely biztosítása,
kiszervezés esetén
o tender kiírása a feladatok elvégzésére,
o kapcsolattartás az alvállalkozóval, a kivitelezés, illetve az átadott anyag folyamatos ellenőrzése,
o házon kívül végzett munkánál logisztikai nyilvántartás és a szállítás/visszavétel lebonyolítása,
mindkét esetben o kollacionálás,
o a munka előrehaladtának nyilvántartása és dokumentálása, o minőségellenőrzés,
o a digitalizálás következtében keletkezett állományromlás helyreállítása, metaadatok hozzáadása,
o a digitális állomány kezelése, o promóció.
A digitalizálás per se financiális támogatása mind hazánkban, mind az Európai Unióban egyre csekélyebb. Ez nem azt jelenti, hogy a digitalizálás önmagában nem lenne kívánatos a döntéshozók szemében, hanem azt, hogy azt a könyvtári munkafolyamatok integráns részeként szeretnék látni. Külső forrásból támogatást szerezni valamivel könnyebb képzésre, eszközök beszerzésére, illetve alvállalkozókkal való együttműködés finanszírozására. Hazai viszonylatban egyelőre még a központi szakmai szerv által vezérelt, több intézményt bevonó, nagyobb léptékű projektek támogatottak, de nem tudhatjuk, hogy ez a tendencia meddig folytatódik. Az ilyen jellegű releváns projektek:
Városi lapok digitalizálása,
a készülő (MaNDA).
A digitalizálás költségtervezésére is léteznek professzionális eszközök. Erre szolgáló, de nagyon alapvető eszköz a szintén az IMPACT projekt keretében készült költség- kalkulátor:
(Ms EXCel, angol nyelven,
euróban számol).
Képernyőfotó az IMPACT költség-kalkulátoráról
Szakirodalom:
JISC Digital Media, 2010.
1.2.5 A digitalizálási folyamat módszertana
Nem létezik olyan dolog, hogy „digitalizálási szabvány”. E hiány oka könnyen belátható: a digitalizálás rendkívül sokarcú, számos, testre szabható lépésből álló folyamat. Egyetlen egységes szabályozás az összes lehetséges lépésre nézve túlméretezett, nehezen kezelhető és sokszor nem kellően releváns előíráshalmazt teremtene. A digitalizálás részfolyamataira nézve léteznek kész modellek (ezek többnyire formátum-, illetve metaadat-specifikációk), de ezek nagy része egyfajta hallgatólagos szabvány, a sikeres digitalizálás tapasztalatait továbbvivő mindennapi gyakorlat. A szabvány mint státusz nem túlértékelendő ebben a kontextusban: sok ajánlás vagy előírás azért nem, vagy csak lassan válik szabvánnyá, mert a technikai környezet olyan gyorsan fejlődik, hogy az ilyen témában írott igazán releváns tartalom állandó revízióra szorul. Az utóbbi pár évben nem frissített, „irányadó” dokumentumokat mindig kellő óvatossággal kell kezelni.
A digitalizálás módszertanában nem a szabvány az első forrás – bár a szabványosság önmagában fontos követelmény –, hanem a működő és egységes gyakorlat. Bármilyen léptékű projektről is legyen szó, fontos, hogy a végrehajtó elkötelezze magát egy működő
út mellett, és dokumentálja azt. Ez lehetséges egy már meglévő iránymutató ajánlás adoptálásával, vagy pedig a „házon belüli” gyakorlat rögzítésével, amennyiben ez utóbbi tekintettel van az általánosan elterjedt megoldásokra.
A működő módszertan legfontosabb feltétele a dokumentálás. Ha az eltervezett munkafolyamat paramétereit minden fontosabb ponton rögzítjük, az egyrészt növeli a munkavégzés tudatosságát, másrészt mobillá teszi a folyamatot, és garantálja, hogy a kivitelezés körülményeinek megváltozásával (például személyi változásokkal) is megmaradnak a keletkezett anyag formai tulajdonságai.
A sikeresen rögzített módszertan legfontosabb tulajdonságai: érthető, naprakész, hozzáférhető és következetes. Egy ilyen útmutató a legegyszerűbb eszközökkel is előállítható: állandóan elérhető szövegfájlban, prezentációs diákon, a kalibrációt és egyéb részleteket rögzítő képernyőfotók formájában.
Ld. még: 4.2.1
Milyen paramétereket célszerű rögzíteni a módszertani dokumentumban?
a bevitelhez használt eszközök (szoftver és hardver) pontos megjelölését,
az eszközök szükséges tisztításának és karbantartásának rendjét,
a képbevitelt jellemző fényviszonyokat, fotózás esetén a lámpák elrendezését, nagyméretű anyagok esetén a felfüggesztő ernyő pozícióját,
a bevitel képi tulajdonságaira vonatkozó beállítási értékeket (felbontás, színmélység, redundancia, szűrők alkalmazása stb.),
a készítendő képek technikai formátumát (fájlformátum, tömörítési mód, csomagoló-formátum),
a fájlelnevezés rendjét,
a beágyazandó metaadatok listáját és formátumát,
a háttértárolóra való mentés ütemezését és módját,
az elkészült képek optimalizálására használt eszközök (szoftver és hardver) pontos megjelölését,
a képoptimalizálási folyamatok részletes leírását,
az optimalizált képek technikai formátumát (fájlformátum, tömörítési mód, kabinetformátum),
a hozzáadandó metaadatok forrását, illetve a leírás módját és alkalmazott sémáját
a folyamat azon pontjait, amelyek után minőségellenőrzést kell végezni, az ellenőrzés módjának és szempontjainak meghatározásával,
az elkészült anyagokhoz való hozzáférési jogok szabályozásának módját, illetve a tulajdon-megjelölés eszközeit (vízjelek, jelszavak stb.),
a munkafolyamat egyes szegmenseiért felelős, illetve azokkal kapcsolatban döntéshozatalra jogosultak listáját a szervezeti struktúrán belül.
A belső szabályozások minden esetben szükségesek, mivel nem létezik két teljesen egyforma munkakörnyezet. Ügyelni kell azonban arra, hogy a módszertani előírások ne szigetelődjenek el az általánosan bevett gyakorlattól. Ennek a gyakorlatnak a felderítése nem egyszerű feladat, mivel számos kutatási projektről tudunk, amelynek célja az egységes és optimális digitalizálási módszertan kidolgozása és terjesztése. Ezek az eredményei azonban csak a probléma egyes, néha átfedő szegmenseit fedik le. A másik probléma a nyelvi korlát: a nemzetközi ajánlásoknak kis része érhető el magyar nyelven, és azok is gyakran jelentősen elmaradnak az eredeti dokumentumok kurrens változatától, a frissítésre pedig ritkán kerül sor. Ez utóbbi probléma magukat a nemzetközi forrásokat is érinti, mivel sok kutatási projekt zárt időkeretben működik,
mások pedig különböző okból félbemaradnak, így nem kerül sor a kidolgozott útmutatók aktualizálására.
Az alább következő lista olyan forrásokat tartalmaz, amelyek széles körben elfogadott, illetve – legalábbis részben – mindmáig használható segédeszközök a megfelelő módszertan kialakításához.
Europe, MInisterial NEtwoRk for Valorising Activities in
digitisation, eContentplus: az európai digitalizálási módszertant és stratégiát felügyelő szakmai szerv. A
MINERVAkoordinációs dokumentumokat találunk.
A MINERVA digitalizálási kézikönyv magyar változata is elérhető,
FADGI
:
2007-ben, az Egyesült Államokban indult kezdeményezés a retrospektív digitalizálás módszertani támogatására.
” (angol nyelven).Az
ATHENA(Access To Cultural Heritage Networks Across
Europe) nem a könyvtári, hanem a múzeumi digitalizáláskoordinációs és módszertani projektje. A program keretében
megjelentetett „Digitisation: Standards Landscape for European
Museums, Archives, Libraries” című útmutató azonbannélkülözhetetlen forrás a közgyűjteményi digitalizálásban, mivel az adott területeken alkalmazható összes szabványt és elfogadott specifikáció listáját és rövid ismertetését tartalmazza.
Az IMPACT () az Európai Bizottság által finanszírozott módszertani program, amelynek célja az optikai karakterfelismerés módszertanának tökéletesítése a könyvtári munkakörnyezetben. Az IMPACT – bár még nem zárult le – máris tett közzé.
A Library of Congress által fenntartott naprakész módszertani
forrásgyűjtemény a
NDIIPP), amelyen szakmai
ajánlások mellett hasznos szoftvergyűjteményt is találunk.
A
PLANETS(
) 2010-ben lezárult, európai projekt, amely a
