A kötelező alanyi névmás kialakulása az északolasz
4. Egy konkrét vizsgálat: az alanyi személyes névmás Bonvesin dra Rivánál 1
Az erős alanyi névmások pozíciója a mondatélen van, az ige előtt, a gyenge alanyi névmás pozíciója posztverbális illetve az alárendelt mellékmondatokban, a kötőszó után.
1 A Bonvesin dra Riva szövegeiből vett idézetek a következő kiadás átírását és idézési rendszerét követik: G.CONTINI,Le opere volgari di Bonvesin da la Riva, Roma, Società Filologica Romana, 1941.
Az alanyi névmás alakjai Bonvesin műveiben:
hangsúlyos (erős) névmási alakok
hangsúlytalan (gyenge) variánsok
E/1 eo, e’
E/2 Tu tu, ‘t
E/3 el, ella el, la,‘l
T/1 nu
T/2 vu
T/3 illi, i, ele i, ele
Ezeket az alakokat a következő példákkal mutathatom be:
Erős alakok:
E/1
(5) H 129 ma eo col me' lavor si do bona xembianza de én (prep) enyém munka (ass) adok jó látvány
de én a munkámmal jó példát adok
E/2
(6) M 94 tu m' he giamao quiloga te engem (aux) hívott ide
te hívtál ide engem
E/3
(7) T 650 el e tut lo pezor e offend in tut mainere ő (van) minden a legrosszabb és sért (prep) minden módok
ő a legeslegrosszabb és minden módon csak sért
(8) A 6 ella me tol per forza le mee possession ő nekem elvesz (prep) erő az enyém tulajdon
erővel elveszi tőlem, ami az enyém
Gyenge alakok:
E/1
(9) A 200 cum donca poss eo far k' anc eo hogyan tehát tudom én tenni hogy is én no g' abia amor?
nem neki bírjak szeretet
hogyan tehetem meg tehát, hogy ne szeressem én is őt?
(10) L 344 azo k' e' ador la croxe azért, hogy én imádjam a kereszt
azért, hogy imádjam a keresztet
E/2
(11) A 108 per mi no vo 't far cossa ke 'm debla értem nem akarsz te csinálni dolog ami nekem kelljen ess zovamento
lenni javulás
értem nem akarsz tenni semmit, ami javamra válna
(12) D 186 mal habia l' ora ke tu fus zenerao rossz bírjon az óra hogy te lettél nemzve
átkozott legyen az óra, amikor nemzettek téged
E/3
(13) M 102 no vol el plu sta vivo nem akar ő többé lenni élő
nem akar többé élni
(14) A 104 po anc se po 'l pentí azután is (vh) tud ő megbánni
utána is megbánhatja
(15) SI 195 ben k' la foss grev angustia bár ő volna súlyos aggódó
bár mélyen aggódik
Az utolsó példa az ele (nem jelölt) csonkult formájának tekinthető.
Ugyancsak erős pozícióban bukkanhat fel az általános alany um formában:
(16) I 121 um s’ è de vil natura az ember (vh) (van)(prep)gonosz természet
az embernek gonosz a természete
A modern milánói nyelvjárásban az igeragozás megőrizte a posztverbális (gyenge) alanyi névmás nyomát egy-két helyen: az egyes szám első személy -i, az egyes szám második személy -t és a többes szám első személy -m(<um<HOMO) ragja csak ilyen módon magyarázható meg nyelvtörténeti szempontból.
Az alanyi névmás tehát ugyanazzal az alakkal előfordulhat az ige előtt („erős” pozícióban), és két ettől eltérő helyzetben, „gyenge” pozícióban is:
1. a közvetlenül a ragozott ige utáni pozícióban:
(17) S I 415 le membre tute quante sí ie van i rodendo a tagok mind (ass) neki mennek ők fogyasztva
valamennyi testrészét megeszik
(18) S II 99 zo fevan i per schernie ez tették ők (prep) gúny
ezt ők gúnyból tették
(19) S II 100 tant eran i crudé annyira voltak ők kegyetlen
annyira kegyetlenek voltak
2. A mellékmondatokban közvetlenül a mondatbevezető után, az igétől esetleg egy vagy több prepozíciós szintagmával elválasztva:
(20) I 139 sed i a mi se tornano, no i ò derelinquire ha ők (prep) én (vh) visszatérnek nem őket (aux) elhárítani
ha visszatérnek hozzám, nem fogom őket elhárítani
(21) O 31 on k' i per rea fameia mal sian acompaniai vagy hogy ők (prep) rossz család rosszul vannak elkísérve
vagy az, hogy rossz társaságuk miatt a rossz felé sodródnak
(22) L 58 pur k' i entre soe brace sian recomandai csak hogy ők (prep) ővé karok legyenek ajánlva
csak legyenek az ő kezeibe ajánlva
Olyan mellékmondatban is felbukkan az egyes szám harmadik személyű el alanyi névmás, amikor az alanyi pozíciót egy alárendelt mellékmondat tölti be. Ezt a névmást nevezzük expletív alanynak:
(23) B 537-538 vezand k' el e plu ben sperar in Iesú Criste látva hogy az (van) jobban jó remélni (prep) Jézus Krisztus ka in l' aver terren
mint (prep) a birtok földi
látván, hogy jobb dolog Jézus Krisztusban bízni, mint a földi tulajdonban
A gyenge pozícióban elhelyezkedő alanyi névmás lesz a szerkezet újraelemzésének (a reanalízisnek) az alapja. A reneszánsz időszakából származó példákban megférnek egymás mellett a klitikus forma és a régi, nominativusban álló forma:
(24) S’te cognossisse ben chi è Pier Pozale tu n’andarissi fuorsi in zo e in su spesso
Ha te tudnád jól ki P. P. te mennél talán le és fel gyakran
Ha tudnád, ki az a P. P. sűrűn fel és alá járnál
Ez az állapot egyszerűsödés felé halad. Az új forma elveszti fonológiai önállóságát, fonológiai értelemben klitikummá válik. Ennek bizonyítására két érvet szoktak felhozni: a morfológiai redukciót valamint azt, hogy a nem-alany (obliquus) eset árulkodik a klitikus névmások ige utáni (esetet hordozó) eredeti pozíciójáról:
(25) E mi a te prometo a ti
És én neked ígérem neked (padovai, Ruzante, XVI.sz.)
Itt a hangsúlyos alanyi névmás alakja már láthatóan a latin nem-alanyi (obliquus) esetből származik: bekövetkezett tehát az átmenet abból a rendszerből, amikor az alany nominativusban áll, abba, amelyben az alanyi névmások klitikusok és a nem-nominativus (obliquus) eset alakjainak folytatói.
Ugyanakkor nem állnak még együtt kvantorokkal, kérdő névmásokkal, mint a modern dialektusokban.
(26) Chi brama pas, chi desidera bataja
Aki vágyik békére, aki kíván háborút (trevisói, Morel, XVI.sz.)
Innen az utóbbi két évszázad során figyelhető meg (a milánóiban) a további gyengülés: a szintaktikai klitikummá válás. Ezt a fázist értékelik egyes nyelvészek úgy, hogy a klitikumok már az igeragozás részeivé váltak: magukra vesznek két olyan funkciót, amelyek az olaszban egyedül az ige feladatai (pro legitimizációja, esetosztás). Ennek az elszegényedésnek különböző fázisait képviselik tehát az egyes újlatin nyelvek és dialektusok, az északolasz nyelvjárások közül a velencei tűnik a legkonzervatívabbnak, mert itt a klitikum még nem rendelkezik igei funkcióval.
5. Konklúzió
A fentiekben azt igyekeztünk megmutatni, hogy egy szinkron jelenség (a kötelező alanyi névmások rendszerének megléte az északolasz dialektusokban) legteljesebb magyarázatát a diakrón megközelítés adhatja. A rendszer leírása, tipologizálása, átsorolása a morfológia vagy a földrajzi nyelvészet területére nem adhat magyarázatot a nyelv szerkezetében betöltött funkciójára. Kizárólag a rendszerek elmozdulásának nyomonkövetése mutathat rá, hogy a megszűnt illetve megszűnőfélben lévő rendszerek egyes funkcióit mivel váltják ki az újabb rendszerek.
Hivatkozások
Benincà, Paola 1983.Il clitico a nel dialetto padovano. In Benincà et alii (ed).
Scritti linguistici in onore di G. B. Pelllegrini. Pisa, Pacini. Vol I: 25–35.
Benincà, Paola 1992. Geolinguistica e sintassi. In: Cortelazzo, Manlio (szerk.).
Atlanti linguistici italiani e romanzi: esperienze a confronto. Padova, Unipress, 27–41.
Domokos, 1998. Appunti sulla morfologia e sulla sintassi delle opere di Bonvesin de la Riva, «Aevum», 72, 1998, 619–631
Domokos György 2000. Pronomi personali ed elementi clitici nel volgare milanese antico, «Verbum», 2000/I, 171–181.
Domokos György 2008. La sintassi volgare di Bonvesin dra Riva. Milano, CUSL.
Egerland, Verner 2010. Il pronome personale soggetto. In Salvi, Giampaolo–
Renzi, Lorenzo (ed.), Grammatica dell’italiano antico, 401–410.
Haiman, John. 1991. From V/2 to subject clitics: North Italian dialects. In:
Traugott, Elizabeth, Closs (ed.). Approaches to grammaticalization.
Amsterdam: Benjamins. Vol. II: 135–157.
Moretti, Bruno. 1999. Ai margini del dialetto. Varietà in sviluppo e varietà in via di riduzione in una situazione di ‘inizio di decadimento’. Locarno: Armando Dadò.
Murelli, Adriano (2010): Subject clitics in Lombard dialects: evidence from the ASIS (Syntactic Atlas of Northern Italy). Albert-Ludwigs-Universität, Freiburg i. Br.
Poletto, Cecilia. 1993. La sintassi del soggetto nei dialetti italiani settentrionali.
Padova: Unipress.
Rizzi, Luigi. 1986. “On the status of subject clitics in Romance”. In: Jaeggli, Osvaldo & Silva-Corvalán, Carmen (eds.). Studies in Romance Linguistics.
Dordrecht: Foris: 391–419.
Renzi, Lorenzo e Vanelli, Laura. 1983. “I pronomi soggetto in alcune varietà romanze”. In: Benincà, Paola & alii (eds.). Scritti linguistici in onore di G.B.
Pellegrini. Pisa: Pacini. Vol. I:121–145.
Salvi,Giampaolo 2004. La formazione della struttura di frase romanza.: Ordine delle parole e clitici dal latino alle lingue romanze antiche. Tübingen: Max Niemeyer Verlag.
Spiess, Federico 1956. Die Verwendung des Subjekt-Personalpronomens in den lombardischen Mundarten. Bern, Francke (Romanica Helvetica 59.)
Vanelli, Laura. 1987. “I pronomi soggetto nei dialetti italiani settentrionali dal Medio Evo a oggi”. Medioevo Romanzo 12: 173–211.
Vanelli, Laura. 1998. I dialetti italiani settentrionali nel panorama romanzo.
Studi di sintassi e morfologia. Roma, Bulzoni.
Vassere, Stefano. 1993. Sintassi formale e dialettologia. I pronomi clitici nel luganese. Milano: Franco Angeli.
Wanner, Dieter. 2000. “Beyond Parameters”. In: Dworkin, Steven N. & Wanner, Dieter (eds.). New Approaches to Old Problems. Issues in Romance
Historical Linguistics. Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins: 3–32.
Domokos György
Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Romanisztikai Intézet
domokos@btk.ppke.hu