alakította mindaddig, amikor már érett, szuverén szellemi embernek ismerte el, aki megáll a saját lábán, nem szorul pedagógiai támaszra. Nyelvészet,filozófia, lélektan, tö"rténelem-szemlélet, az egykorú irodalmi élet, kettejük életének alakulása, műveik sorsa - mindez tárgya és elemzőleg földolgozott anyaga a levelezésnek. lrodalomtö·rténeti tanulságokban
bővelkedik kettejük egyéniségének és művészi világképének ö·sszehasonlítása, amelyhez e dokumentumokban számtalan támpontot találunk. Kodolányi önzetlensége és nevelői szug-gesztivitása éppúgy kiderül és hitelesítődik, mint a végig tisztelettudó Szabó István fokozatos önállósodása. Kodolányi visszatérése és Szabó István belépése a publikus iroda-lomba jóformán egybeesik: 1955-benjelenik meg az Éltek, ahogy tudtak című novellás-kö"tet, és együtt van az egy évvel később nyomdába kerülő A lázadó tö·rzsanyaga. A levelek -s ezért lehet fontos a közreadásuk- nem melléktermékei az írói életműnek. Náluk e műfaj
- intimitását megőrizve - dialogikus esszévé tágul.
CSŰRÖS MIKLÓS Balatonakarattya, 949, okt. 25.
Kedves Pista!
Leveled megkaptam, de szokásom ellenére halasztanom kellett a válaszolást a házban uralkodó zűrzavar miatt. Leköltöztünk Budapestről, s ez nagy rendetlenséggel járt. Most már helyükön vannak a bútoraink, helyreállt a rend, s hozzájutok az íráshoz.
Örültem annak, amit írtál, mert látom,' szavaim nem falra hányt borsók Nálad. Ha megmaradsz az igazságnak és az őszinteségnek ezen az útján, nem feltelek semmitől. Csak arra figyelmeztetlek, hogy a rád rótt mezei munkától ne viszolyogj annyira, több okból. 1.) Sokkal több fölösleges energiát kell elpocsékolni az olyan munkára, amitől idegenkedünk, mint az olyanra, amivel megbarátkozunk. Gondolj arra, hogy a Te munkádtól apád, húgod minden-napi kenyere függ, továbbá a rátok bízott szerencsétlen állatoké is, akik nem tudnak változtatni a sorsukon, tökéletesen ki vannak szolgáltatva az ember-nek, s csupán az a szeretet válthatja meg őket rabszolgaságukból, amivel bánunk velük. 2.) Nem véletlen, hanem Isten és a sorsod rendelése, hogy most,
½~~ Jqgo. dr'. 1 J, ,/))-. 10 ~9b.
i~
ott és így dolgozzál. Ha most még kevés értelmét látod is, később rá fogsz jönni, miért kellett mezei munkában fáradoznod. Talán, hogy egészen alulról, a föld
színéről kezdd el a pályafutásodat, s érkezzél el a legmagasabb szellemi körök-be, talán, hogy megtanuld a Magad kemény fegyelmezését, ami nélkül semmi-lyen komoly feladatot nem tudunk elvégezni a szellemi életben sem, talán, hogy megismerd a szenvedésnek azt a részét is, amit „munkának" nevezünk.
Ne feledd, hogy a „munka" szláv szó nyelvünkben, és „szenvedést" jelent! Ha ezt a szenvedést szelíden, engedékenyen vállalod s elfogadod, megszűnik szen-vedés lenni, és fejlődésedet szolgálja. 3.) Lehet, hogy későbbi életed során annyit kell majd tűrnöd és elviselned, hogy e nélkül a mostani gyakorlat nélkül nem bírnád. Majd kiderül később, s akkor látni fogod, hogy jó volt így, ahogyan volt. - Ne panaszkodj tehát, a szellemi ember nem panaszkodik, nem siránkozik, nem fityegteti bajait és nehézségeit, hanem elviseli, s iparkodik megtalálni az értelmét. Parasztnépünk túlságosan is rászokott a cigánymód való nyavalygásra és siránkozásra, de ugyanakkor sohasem hajlandó meglátni a mások baját. Még sohasem hallottam, hogy egy paraszt azon siránkozott volna, hogy a tudósoknak, a művészeknek, az apácáknak, a tanároknak milyen keserves a sorsuk! Tégy le tehát egyszer s mindenkorra
á
panaszról, ez nem méltó Hozzád. Mosolyogj, s gondolj Kong-fu-cse, a nagy kínai bölcs mondására: ,,A nemes ember az igazságot keresi, a közönséges ember a hasznot." Itt „nemes" emberen a szellemi embert kell érteni.Két fölvetett kérdésed közül az egyik elvi, a másik stíluskérdés. Az elsőre
megfeleltél Magad, s én sem mondhatok mást: mindent meg kell írni, amit igazságnak érzünk és látunk, tehát a szociális bajokat is. Persze művészien,
azaz tömören, erőteljesen, világosan s demagógia nélkül. A másik kérdés nehezebb. Én több művemben ad absurdum vittem a nyelv hű közlését, de ez nem okvetlenül szükséges. Azt, hogy „hajtsa", nem kell éppen így írnunk, hogy „hajcsa", mert a ts kiejtése úgyis így hangzik. De a „nagy gángó ökrök"
kifejezésben a „gángó" többet mond minden fonétikus aprólékosságnál. Azt, ami jellemző, használnunk kell, ami nem jellemző, elhanyagolhatjuk. Itt a helyes utat a saját érzékednek kell megtalálnia ..
Egy-két könyvet félretettem Számodra, talán hasznukat fogod venni a magyar nyelv helyes használatában. Ha egyszer megint elszánod Magad az utazásra, odaadom. Írj, hogy megkaptad-e a levelemet, akkor is, ha nincs
bővebb mondanivalód, legalább egy lapot s egy sort. Nem szeretek arra gondolni, hogy a levelem elvész. Baráti szeretettel:
János bátyád Cserszeg, 1949. november 2.
Kedves Bátyám!
Levelére már előbb szerettem volna válaszolni, de mivel nem tudtam elmenni Keszthelyre mindeddig, azért késem a levélírással. Másra nem szeretem bízni, mert néhányszor már megjártam: bélyeg nélkül adták fel a levelemet, vagy
egyszerűen elfelejtették feladni s eldobták. Csak abban biztos az ember, amit maga csinál, viszont nem mindig tudok időt keríteni, hogy Keszthelyre mehes-sek.
ic
f ••
,;-j '.>-:.__,.~
Mint minden levelének, úgy a legutóbbinak is, nagyon megörültem. Ha a Maga sorait olvasom, úgy érzem, hogy hosszú, sivatagi vándorlás után oázisra érkezem, ahol biztatást vagy felüdülést kapok a további erőfeszítésekhez.
Mindennap szükségem volna a Maga tanítására, mert nagyon sokszor elcsüg-gedek, és legszívesebben fásult semmittevésbe merülnék. Amit jelenlegi
helyze-temről írt, mélyen átéreztem, s most megint másként látom magamat és köt~lességemet is, ha az ember tudja valaminek az értelmét, mindjárt nagyobb kedvvel fog hozzá, és a rábízott vagy vállalt feladatot, bármilyen legyen az, türelmesebben végigcsinálja. De sajnos, a rosszabbik énem még nem halt meg.
(Nem is hal meg, majd csak velem együtt.) Ha feladatok előtt állok, vagy munkára ösztökélem magam, állandóan rúgkapálózik, mindig és mindenre talál kifogást és magyarázatot önmaga igazára. Súlyosabb dolog ez, mint gondoltam volna. Ha írni akarok, rosszabbik énem azt mondja: de nincs rendes papírom. Vagy pedig: erőszakoltan nem lehet. Majd ha kedvem lesz rá. Vagy még egy kifogás; ilyen helyzetben nem lehet írni, amilyen az enyém.
Pedig lehet. Egész vígan lehet. De ,a Maga szavaival élve: meg kell tanulnom önmagam kemény fegyelmezését. U gy vettem észre, ez nem megy gyorsan. De megpróbálok egy rendszert vezetni be magamnak a küzdelem végigvitelére.
Először a mások által rám rótt munkákat végzem el türelmesen és zúgolódás nélkül, s mikor ezt már megszoktam, rátérek arra, hogy saját dolgaimban is parancsoljak magamnak. Ez sokkal nehezebb. Belátom, gyönge jellem vagyok, de ha másoknak sikerült, nekem is sikerülni fog. Isten tudja, hányszor olvastam el már a Maga leveleit; valóságos szomjúságcsillapító ital minden sora, és optimista leszek tőlük. Ne értsen íelre, nem hízelegni akarok. Csak azt akartam mondani, hogy Maga nagyon fontos nekem. ··
Elbeszéléseim, melyeket eddig írtam, körülbelül egy év termése. Mennyiség-re nézve, ilyen sok időhöz mérten, nagyon kevés. Ennek az a magyarázata, hogy csak akkor írtam, mikor elkerülhetetlen volt: mikor a mondanivaló mindenáron papírra kívánkozott. Ilyenkor határtalan kedvem van az íráshoz, de nem tart sokáig. ,,Szalmaláng fellobban, hamar is odavan." Olyankor is írtam, amikor a lelkiismeret-furdalás nem hagyott nyugodni, ha már nagyon szégyenlettem gyengeségemet önmagam előtt. Ez utóbbi módon írt novelláim nem rosszabbak a másiknál, talán azért, mert ilyenkor higgadtabb vagyok.
Mikor legutóbbi levelében a munkáról írott sorait olvastam, rosszabbik · énem így védekezett: ,,könnyen beszél az, akinek ennyi nagy alkotás már a háta mögött van". Néha valósággal megijedek a magam aljasságától, s csak az vigasztal, hogy jobbik énem is felszólal ilyenkor, ha nagyon hitványan is, de bizakodom magamban.
Szégyenlem magam, hogy mindig csak panaszkodni tudok, pedig efféle panaszoknak igazában nem szabad létezni. Ha író akarok lenni, írni kell és pont. Nem pedig panaszkodni, hiszen azzal nem viszem előre a magam ügyét.
Kedves Bátyám, nem is gondolja, milyen nagy sikere van Magának a cserszegi parasztfiúk körében. Egyik barátom már másodszor olvassa a Vas-.fiait; valósággal ronggyá szaggatják ezt a két szép kötetet. Bene, Ernye, Döme,
Béla király, Köteny, Batu kán kitörölhetetlenné vált a lelkükben, s órákig részletezik a könyvben leírt eseményeket és az alakokat. Különösen Bene ragadta meg őket. Követelik tőlem, hogy Kodolányi többi könyveit is s;:,ere;:,;:,em meg nekik. Tőlem telhetően meg is teszem kívánságukat; a Festetich-könyvtárban A
. ~n
megtalálható Magának néhány műve. Most jut eszembe: tavaly karácsonykor a cserszegi ifjúság előadta a Végrendeletet. Igen jó színészgárdánk van, a hatás óriási volt. Ezt tanúsíthatja dr. Vajkai is.
Most olvastam Gorkij Vergődését. Remekműnek tartom; nem is tudom, hogyan lehet, de az orosz írók engem mindig mélyen megragadnak. Ők tudják az emberi lelket legigazabban ábrázolni. Csak az a furcsa, hogy a
legegysze-rűbb emberek is úgy beszélnek, mint valami professzor. Bár végeredményben nem ez a fontos. A mű tele van bölcselettel, s a főhős, természetesen: keresi az igazságot, az „élet" -et. Ideírok egy-két remek és számomra megszívlelendő
„meghatározást": Az életet ismerni kell, nem pedig kitalálni. Ábrándozó természeted van, és ez káros. Vagy pedig: A munka legyen ó"riim. A munka az élet és az ember értelme.
Rosszabbik oldalam ezeket is kétségbe vonta, s igyekezett rácáfolni Gorkijra:
,,ezek csak általánosítások".
Ezután is várom segítségét, kedves Bátyám. Bocsásson meg, hogy mindig sokára írok, és bocsásson meg azokért is, amiket írok.
Őszinte tisztelettel:
M. Szabó István Ui. A Nála / Magánál} lévő novelláimat legyen szíves majd küldje vissza nekem, mert csak egy-egy „példány" van belőlük. A postaköltséget megtérí-tem.
Balatonakarattya, 950, márc. 23.
Kedves Pista!
Leveledet megkaptam. Ha nem írtál volna, méltó lettél volna a Gyehenna tüzére. De írtál, s ez mindennél jobban bizonyítja, hogy különb vagy mások-nál. Erről a kis epizódról ne is beszéljünk többet. Megérthetted belőle, hogy a nyegleség még nem őszinteség.
Örülök, hogy olyan szorgalmasan s olyan kedvvel írsz. Azon ne csodálkozz, hogy a regényed rossz. A Te korodban s a Te készültségeddel és ismereteiddel még nem is lehet jó epikai művet írni. Legfeljebb lírait. De ez megint más. Ne is szégyenkezz a kudarcon. Most kell megtanulnod írni. A szavak belső értel-mét, tartalmát, zenei értékét, súlyát, hangulati elemeit, a mondatok lejtését,
legbelső lelkét, a szerkesztés egyensúlyának titkait most kell megtanulnod - s hogyan tanulhatnád meg másként, mint írással? Ha első regényemre gondo-lok, amit én is 19 éves koromban írtam, kilel a hideg, olyan rossz volt. De volt egy óriási értéke: az őszinteség. Persze nem bizonyos, hogy későbbi műveim
kiválóak volnának, és hogy őszinték, azt most is meg kell állapítanom, s ez az, ami 19 éves koromtól máig rendületlenül megmaradt. Én persze szívesen elolvasom a kéziratodat, ha eljuttatod hozzám, s ,ha nem kívánod, hogy egy hét alatt elolvassam. Ha azonban elküldöd, s nem túlságosan nagy a csomag, ne szállítólevéllel add fel, hanem levélküldemény gyanánt, mert a csomagért el kell menni a postára, az meg igen messze van tőlünk, s a feleségem annyi munkával kínlódik a kertben, hogy ritkán ér rá elmenni.
Írod, hogy a szerkezet felvázolása akadályoz az írásban. És azt is, hogy jobban sikerülnek azok a részletek, amelyeket „nem éltél" át, mint azok,
f l
amelyek személyes élményeid. Ez a két dolog összetartozik, bár talán nem •r)
':.'<)
gondolnád első pillantásra. Mert ami személyes élményednek látszik, tulajdon-képpen nem az, csak a szemednek, a fülednek, az orrodnak, a tapintásodnak a tapasztalata, tehát az érzékeidé és a lelkedé, nem pedig a szellemedé. Így aztán ha ilyesmiről írsz, annyira ragaszkodsz az élmény emlékéhez, hogy megfeledkezel az igazi, a szellem által való mély átélésről. Mint valami vázlat-hoz, úgy ragaszkodsz hozzá. Ugyanezt a játékot űzi Veled az előre megírt vázlat is. Nem engedi, hogy a szellemeden átemelkedjék, ami az érzékeiden s a lelkeden már egyszer át.omlott, ha felszínesen is. Az embert könnyen becsapja az átél~s ilyen látszata. Hogy megint a magam tapasztalatára hivatkozzam:
én sem írok vázlatot, jegyzetet is csak annyit, hogy egy-egy szóval emlékeztes-sem magam valami fontos körülményre, névre, helyre, időre stb., tehát hogy a memóriámat támogassam, mint rossz lábamat a bottal. Sőt, annyira óvako-dom a lényeg följegyzésétől, hogy készülő munkám magját, legbelső lényegét sem szóval, sem írásb~ nem közlöm még a legjobb barátommal, a legközeleb-bi hozzátartozókkal sem. Mondhatok magamnál döntőbb példát is, Tolsztojt.
Írja, hogy még a Háború és békéhez sem készített jegyzeteket, úgy vágott neki, mint egy őserdőnek, csak azt az egyet tudta, hová kell kilyukadnia. A teremtés a lélek tudattalan rétegeiben folyik le, szervesen és szabadon. Titokzatos növekedés az, akár a növény csírájának kibontakozása a föld sötét rétegeiben, a föld „tudattalanjában". Ami már ebből a szem, az ítélet, a fogalmazás elé kerül, már látható és mérhető. Okosabban teszed hát, ha nem írsz vázlatot, ha pedig személyes élményeidet írod - tulajdonképpen csak azt írhatod, mert a képzelet is személyes élmény! -, tehát ha látott, hallott, érzett helyzetet írsz, akkor is úgy írd, hogy ne ragaszkodj az érzékszerveid által nyújtott anyaghoz, hanem éld át mélyen újra, a szellemed által. Tapasztalni fogod, hogy eltérsz a valóságtól - már amit annak mondanak -, de jobban megközelíted az igazságot, márpedig ez a fő.
Fontos, hogy éijel-nappal foglalkozz a szavak jelentésével, eredetével, termé-szetével, ősi tartalmával. Latolgasd őket szüntelenül. Pl. gondolj arra, hogy a
„latolgatás" a lat-ból, egy súlymértékből származik, s vedd úgy, mintha a tenyereden tartanád és emelgetnéd, mennyit, hány latot nyom. Nem szabad megelégedni a szó általános, gépies, formai jelentésével, a konvencionálissal.
Évezredek, százezredek mélyébe nyúlnak a szavak, ragok és képzők gyökerei, le egészen a lélek titokzatos állati létébe. Ezt az ízlelgetést, bontogatást, hüvelyezést akkor is végezned kell, amikor nem írsz, nem beszélsz. Írod: ,,Azt ne is tételezze föl rólam ... " Helytelen. Ne is tegye föl stb. Más a feltétel és más a feltevés. A feltétel a latin conditio-ból ered, a feltevés a suppono:
fölteszek-ből. Tegyük föl, hogy az íráshoz megvan a szükségesfeltétel: az őszinteség. De még akkor is itt vannak a mesterség fontos feltételei: a nyelv, az eszközök derekas ismerete, a jó fül s az erős elmélyedés. Aztán a mondatok sok-sok csínját-bínját is ismerned kell. A magyar hangsúlyt, a szórend törvényeit, a lélek és a tárgy jellegéhez, hangulatához simuló s azt jellemző zenei lejtést stb.
Hát persze, mindezt csak úgy tanulja meg az ember, ha ír, Neked még sokat kell írnod, mint az énektanulónak énekelnie.
Ami Jókait illeti: rosszul ismered őt, ha azt hiszed, jobban írta meg a képzeletében kialakított tárgyakat, mint amiket személyesen tapasztalt. Pl. a Kárpáthy ,Zoltánban leírja az 1838-i pesti árvizet. Olvasd el. Egyike a világiroda- · lom legnagyswrűbb műveinek. És' hát azok az alföldi utazások, kocsmák és
f~
\ 1
1
\ 1
\ l
kocsmárosok, azok a kocsisok, azok a pesti, fúrtagyú ügyvédek, azok a rendőr
spionok, azok a vidéki udvarházak, léhűtő inasok, vadászkutyák! Gogolyi részletek ezek, turgényeviek !
Annyira gogolyiak, hogy pl. Gogoly Ivánovics Iván és Nyikiforovics Iván című
kisregényében a törvényszéki idézést éppen úgy szegezik ki a kapura, s a jobbágyok éppen olyan szent borzalommal bámulják, mint Jókai Kárpáthy ,<'oltánjában. Holott Jókai aligha olvasta Gogolyt. És Jókai éppen ott válik bizonytalanná, lebegővé, tétovázóvá, ahol nem tudja szellemiségének gyökere-it az általa tapasztalt eseményekbe, helyzetekbe meríteni. Jókai más, mint aminek hiszik és hirdetik. Revízióra szorul. (Ha ugyan törődik valaki ilyesmi-vel manapság.)
Thomas Mann említett könyve kitűnő munka, s örülök, hogy fejbe vágott.
Látom, nem dugultál bele a „népi" divatba, s nem hiszed makacsul, hogy csak azjó, ami a népről, a parasztról, a vásárról, a földről, az adóról, a társasgazdál-kodásról, a vasesztergályos normájáról stb. szól. De olvasd el Th. Mann nagy bibliai tetralógiáját, a Józsefet és [kivált} a József Egyiptombant. Akkor aztán hanyatt fogsz esni. De essél is, javadra válik. És olvasd el okvetlenül Veres Péter új könyvét, nagy gonddal, figyelmesen és elfogulatlanul. Címe: Próbatétel.
Írd meg aztán nekem a véleményedet részletesen és őszintén.
Leveled végén idézed Szabó Lőrincet. Vigyázz! Nem arról van itt szó, hogy
„nagyobb" légy, mint én, hiszen ezt nem nehéz elérned, lévén, bizony, én igen kicsi. Nem is olyan nehéz az én „nagyságomat" elérned, sőt túlszárnyalnod.
Hanem igenis arról van szó, hogy Te - magad légy! Valóságosan, mélyen és igazán Te magad. A legbelső, legrejtettebb magad magja. Hogy ezt bontsd ki, ezt fejtsd ki, ezt bontakoztasd, virágoztasd ki, ezt foglald adekvát formába. Ha
„nagyobb" akarsz lenni nálam, ez puszta gőg és üres hiúság. Aminthogy Szabó
Lőrincben megvan s mindig meg is lesz az a hiú gőg. Törtetés ez, s valójában igen hitvány érzés. Többet rombol Benned, mint amennyit használ. Arra kell törekedned minden erővel, minden akadályon, nehézségen, szenvedésen át, hogy Tennenmagad legbelső lényegét megközelítsd, kifejezd, s ettől sem anyagi nyomorúság, sem csalódás, sem csúfolódás, sem szidalom, sem kitaszíttatás, sem fáradtság, sem tunyaság, sem illúzió, sem hiúság, sem semmiféle egyéb akadály el ne tántorítson. Még a saját személyed ilyen vagy olyan érzékenysé-gei, gyengeséérzékenysé-gei, hiúságai és gőgje sem. Az írás is lelkigyakorlat, mint minden
művészet s tulajdonképpen mint minden munka. Gorkij s mások sok üres marhaságot összevissza fecsegnek a munkáról, de lényegében nemcsak testi szenvedés, nemcsak szükségleteink kényszerű megszerzője, nemcsak holmi szivárványos „öröm" és „boldogság", egyik sem, hanem mindegyikből ez is, az is, lényegében pedig út és mód a magunk megismerésére, megközelítésére és kifejezésére. Főképpen áll ez a művészi munkára. Mert szenvedés, gyötrődés
is, mint ahogy a „munka" szó jelenti, öröm és megkönnyebbülés is, meg mindenekfölött a magunk megismerésére és kifejezésére vezérlő út. Ezen az úton járj, s ne jártasd az eszedet olyan kártékony ostobaságon, amit egy törtető költő olyan tetszetősen - s igen őszintén - írt. Ne akarj „nagyobb" lenni nálam, sem Gorkijnál, sem Th. Manuál, a kisbírónál sem, a napszámosnál, az ökör-hajcsárnál, a dedós gyermeknél sem, - Tennenmagad akarj lenni, s amilyen mértékben az leszel, annál „nagyobb" leszel. ,,Bizony mondom néktek, aki
~ l/ közületek a legnagyobb akar lenni, legyen a legkisebb" - mondta Jézus igen
~ !'
• .,' .,,i....,
okosan, vetélkedő tanítványainak, s kifejtette azt is, hogy szolgálni kell, s nem parancsolni. Igen egyszerű törvénye ez a lélek dialektikájának. Mert ellen kell szegülnöd személyes éned törekvésének és vágyainak, hogy kiemelkedjék má-sok fölé, s belső Éned, az isteni Én, a titkos, a valóságos, a végtelen Én szabadon fölszárnyalhasson, s így légy nagy.
Múltkoriban keseregtél, hogy a magyar irodalom milyen szegényes a nagy külföldi írók elképesztő írás technikája mellett. Vigyázz az ítélettel! Amit olvastál, fordításban olvastad, tehát az eredeti technikát aligha tudod jól megítélni. Azután pedig: a magyar irodalom elsősorban lírai. Hát talán le tudnád becsülni Balassit, Csokonait, Vörösmartyt, Aranyt, Adyt - hogy csak ezt a néhányat említsem s csupán a holtakat? És Madách? Foglalkoztál komolyan Madáchcsal? Tudod, mit jelent az ő hatalmas álma az
emberiség-ről, a történelemről, s mit jelentenek ezeken a nagy álmokon belül az egyes verssorok keményen kalapált tartóvasai? De az epikai művek között is akad egy s más. Jókai teli van latinizmusokkal és botrányos germanizmusokkal, de ha helyesen olvasod, kinyílik előtted az igazi értéke. Mikszáthot is kár lenézni, csúfondáros, könnyed, fölényes, mélabús, maró és reménytelen lélek, s bizony írni is tudott. Móricz is meghalt, megmondhatjuk róla, hogy a Boldog ember, a Pillangó, az Úri muri, a Kivilágos kivirradtig, a Rokonok s az Erdély hatalmas, valamint novelláinak egész serege akármelyik európai íróval fölveheti a ver-senyt. Vannak csehovi novelláink, gorkiji regényeink is vannak. Erről el lehetne vitatkozni a világ végéig, s egyszer talán belátod, hogy részben igazam van.
Most már befejezem. Ha jólesik, s ha ráérsz, írj. Ne tekintsd ugyan kutya kötelességednek, mert a kényszer utálatos volna. És jól teszed, ha fütyülsz a szegénységre, s átlépsz rajta!
Most már látod, hogy „az ördög szegény, mert nincsen lelke", s ameddig lelked van, nem vagy és nem lehetsz szegény. Szeretettel üdvözöllek.
Most már látod, hogy „az ördög szegény, mert nincsen lelke", s ameddig lelked van, nem vagy és nem lehetsz szegény. Szeretettel üdvözöllek.