Domokos Mátyás sorozata

-Műhelytitkok

a közelmúltból

Kodolányi János: Boldog békeidők

Irodalmunknak nemcsak a távolabbi, de a közelmúltjában,

sőt-

meg merem koc-káztatni - a jelenidejében is rejtőzik jónéhány ismeretlen remekmű. S ennek nem-csak a hagyományos, és már Babits Mihály által is jó néhányszor felpanaszolt, pél-dátlan magyar közöny az oka, hanem - éppen közelmúltunkban - az a hatósági

művészetpolitikai törekvés is, amely szántszándékkal zárt ki politikai okokból nem-kívánatosnak minősített alkotásokat és alkotókat a köztudatból. Mert ha már meg-születésüket megakadályozni nem is tudta, mindent elkövetett, hogy legalább a kulturális propagandából való kirekesztéssel, vagyis az elhallgatással ítéljen halál-ra műveket és művészeket. Rendszerint eredményesen, sajnos. - Ez történt Kodolá-nyi János ,,ismeretlen remekművével", a Boldog békeidők-kel is, amelyet még 1948-ban, akarattyai házában vetett papírra, nyáron, s „pihenésképpen", a Gilgames-regény két része közt, s ahogy egy levelében említi: a második Válasz

szerkesztője, ,,Sárköziné édesgetésére ... az Akik nem tudnak szeretni című hajdani vacakból akartam egy rövid, rendbe szedett kis írást gyúrni. Aztán nekiszabadul-tam, s belátnekiszabadul-tam, hogy a pécsváradi komplexusokkal le kell végre számolnom." - A ,,pécs.váradi komplexus": az író fájdalmas és nehéz, szenvedésekkel teljes gyerekko-ra, s

a

regény a Zengő alján meghúzódó, félsváb-félmagyar falu „ferencjózsefi

ara-nyidők"-beli mindennapjainak a rajzában önkínzó könyörtelenséggel jeleníti meg, hogyan követik el minduntalan, a sváb cselédlány, Kádi, és a házvezet5nő lányának a hálójában vergődő erdész - apja alteregoja - környezetében a Dosztojevszkij sze-rint létezhető legnagyobb bűnt: egy ártatlan kisgyerek kínzását, aki csak egy vizslá-tól - Valdivizslá-tól - kap szeretetet. A Visszapillantó tükör-ben így vall Kodolányi a re-gény személyes élményanyagáról:

,, ... ez alatt az id5 alatt kellett megtanulnom a magány elviselését, az anyátlanság megszokását, az emberek kegyetlenségének, komiszságának, brutálisan elnyomó szadizmusának, hazugságainak és mérhetetlen gyűlöletének azt a kisgyermek által szinte elviselhetetlen tömegét, amit én hároméves koromtól tízéves koromig, tehát alig hét-nyolc esztendő alatt megértem, és ami engem már kicsiny fiú koromban ar-ra késztetett, hogy az életrfil, a halálról, a születésrfil, az istenrfil és más efféle na-gyon súlyos problémákról fél napokat is elmélkedjem, sőt gyakran még az éjszaká-im nagy részét is ezzel töltöttem a sötétben."

A Boldog békeidők évekig hevert kéziratban, közben a tervezett címe is folyton változott - volt Buborék, Szivárvány, majd Mindennapi koporsó is -, majd hosszas és keserves, de nem egyszer tragikomikus fordulatokban is bővelkedő huzavonák és hercehurcák után csak 1957 februárjában jelenhetett meg a dunántúli Magvető ki-adásában Pécsett.

A Kossuth rádióban elhangzott műsor szerkesztett változata

1 g ':_

Meglehetősen visszhangtalanul. Jellemző, hogy a három kötetes akadémiai Iro-dalmi Lexikon még a címét sem említi a regénynek, melyet utókorának kritikusa, Bán Zoltán András, a Holmi 1993 júliusi számában elragadtatottan úgy jellemez, hogy „egyike az egykézen megszámolható tökéletes, minden mozzanatában átgon-dolt regénynek", s ugyanő közli elképesztő visszhangtalanságának a tényeit is:

megjelenésekor, az Esti Hírlap és a Dunántúli Napló kurta recenciója mellett csak az Erdőgazdaság és Faipar közölt tudósítást a könyvről. (Ez utóbbi talán azért, mert a regény egyik főszereplőjének erdész a foglalkozása ... )

Ugyan szükséges-e bárkit felvilágosítani arról, hogy a regény körüli huzavonák oka nem a mű esztétikai értékében, hanem a szerző személyének napi politikai szempontú megítélésében rejlett? Alighogy véget ért Buda ostroma, Kodolányi Já-nos személyét, füleg az akkori Népszava és a Haladás újságíróinak a körébó1 meg-megújuló támadások érték. Kezdték őt is úgy emlegetni, mintha sok vitát kiváltott addigi életműve alapján a „háborús bűnösök" közé volna sorolható. Akkori helyzeté-ró11968-ban megjelent önéletrajzi jellegű könyve, a Visszapillantó tükör ad hű ké-pet:

„1945-ben tapasztalnom kellett, hogy amikor felvételi kérelemmel fordultam a Nemzeti Parasztpárthoz - elnöke Veres Péter volt, akinek szabadságát, biztonságát annyiszor mentettem meg Faragho altábornagyhoz fűződő barátságom segítségével, és aki velem együtt ott szerepelt a színpadokon, dobogókon és előadóemelvényeken a lelkesen tomboló emberek között-, azt kellett hallanom, hogy nincs helyem a Nemzeti Parasztpártban. Egy kora nyári vasárnap reggel pedig a párt hivatalos lapjában, ép-pen Kovács Imre terjedelmes vezércikkében, szórul szóra olvashattam, hogy a ma-gyar nép és a mama-gyar demokrácia árulója vagyok. Mikor pedig megdöbbenésemben Veres Péterhez, a régi baráthoz és bajtárshoz fordultam magyarázatért, ő azt mond-ta: »Nem kell mellre szívni, a politikai szükségszerűség most úgy hozta magával, hogy ezen az oldalon is ütni kell egyet.« -Hát oldal vagyok én? kiáltottam felháborod-va, megdöbbenve, mikor Péter ezt a különös magyarázatot elmondotta. - Mióta va-gyok én oldal? Hát nem bajtársatok voltam, és nem együtt vettünk részt azokban a küzdelmekben, amelyekben végül is a mi győzelmünk következett el, de úgy, hogy en-gem kisemmiztek, és ez nekem veresé[f? Péter csak vállat vont, és azt mondta: »Hát el kell viselni.« -Azután csakugyan el kellett viselnem az évtizedes némaságot, könyve-im könyvtárakból való kiszedését, zúzdába hurcolását, megsemmisítését."

Kodolányi műveinek eltüntetése olyan sikeres volt, hogy például a Zárt tárgyalás

című kötete az ország legnagyobb, s múzeumi jellegű könyvtárának, a Széchényi Könyvtárnak az állományában sem lelhető fel. Az író üldöztetésének emberi megnyilvánulásairól pedig az író leányának, Kodolányi Júliának a könyvében Apám -olvashatunk megrázó sorokat:

,, ... ahogy elült a. harc a világban, föltámadott az emberekben.

Elkezdődött apdm kalváriája.

Ki tudja, milyen mélységekből törtek föl a gyalázkodó szelek. Ki érti, hogy mi esett meg az emberek lelke mélyén. Olyan barátok maradtak el, akik esztendőkön át min-dennapi vendégeink voltak. Az elmaradás ténye is különös, de a mód, ahogyan tették, az volt megdöbbentő. Egyszerűen ·elmaradtak, nem írtak, nem is üzentek. Eltűntek,

mintha soha nem is lettek volna, hírüket sem hallottuk, mintha a világ minden ka-puja bezárult volna körülöttünk. Mi tette ezt velük? A félelem, a szégyenkezés apám miatt, a barátság megtagadása, a múlt felrúgása? Ki tudta ezt akkor, és ki tudja ma?

Ki érti meg, hova lettek a hajdani „Fiúk", Zsilinszky régi fegyvertársi köre?

Darvas József, a hajdani 'jó barát' nem kevésbé hirtelen maradt el. Nem sokkal, alig néhány hónappal azelőtt még reggelente elsőként üdvözölte telefonon apámat.

Hangsúlyozom: minden nap, minden reggel alvása felől érdeklődött. Hogy aludt, hogy érzi magát? Néhány évvel korábban ugyanis apám közreműködésével kapta meg a jelentős rangot adó Ferenc József irodalmi díjat ...

A háború után Darvas még azt mondta egy írói körben; Kodolányi köztudomásúan a legnémetellenesebb magyar író, nehéz lesz vele elbánni.

Miért akart Darvas apámmal elbánni? Ki érti ezt?

A háború befejezéséig minden könyvét elküldte apámnak igen meleg aláírással. A dedikáció szövege rendszerint ez volt: 'Kodolányi Jánosnak, igaz szeretettel. '

Soha nem nézett többet apám szemébe. Nem mert, vagy nem akart? A temetésére jött csak el, mint az Írószövetség elnöke."

A népi írók egy részét, köztük Kodolányit ért támadásokat ugyancsak a Nemzeti Parasztpárt lapjában, a Szabad Szó-ban Illyés Gyula igyekezett hatálytalanítani, 1945. augusztus 22-én megjelent cikkében. Naplójában pedig valamivel korábbról, 1945. május 9-i keltezéssel az olvasható, hogy este Rákosival, Révaival és Gerővel

találkozván, megállapodtak: ,,Sem Szabó Lőrincnek, sem Némethnek nem eshet ba-ja, Tamásinak, Kodolányinak, Féjának sem. (,,Utóbbit ó'lc mondták" - jegyzi meg zá-rójelben.) De Haraszti Sándor és Zelk Zoltán is igyekeztek segíteni ekkoriban Kodo-lányin. Mindez persze nem akadályozta meg az MKP Politikai Bizottságának a tagját, Horváth Mártont, abban, hogy a Válasz köréről szólván, Kodolányit „a »népi-es« irányú fasizmus »foltozott irhájú zsoldos«-ának" nevezze.

A támadások és az írói kilátástalanság elől - a Sárköziné-féle Válasz, az egyetlen irodalmi fórum, ahol közölték, ugyanis megszűnt - Kodolányi János végleg leköltö-zött Akarattyára, s ott élt, emberhez, íróhoz egyaránt méltatlanul nyomorúságos körülmép.yek között hosszú,éveken át. Tüskés Tibor így jellemzi ezeket a keserves

esztendőkt!.t: . · _

,,1949-be/i•teljesen akarattyai lakos lesz, feleségével és leányával az egész esztendő

ben a na.gy tó mellett él ... Egy födél alatt lakik a szegénységgel. Villanya nincs, szobá-jában petróleumlámpa világít. Maga másolja kéziratait. Van, amikor papírja, borí-tékja sincs az íráshoz, s postáját hitelbe veszi föl a derék postamester. Zongoráját lefoglalják. Betegség kínozza, keze megdagad, lába fáj, nincs pénze új cipőt csináltat-ni. Az orvosért kilométerekre kell gyalogolni. Fogait nem tudja megjavíttatni. Önma-ga orvosa; házi receptje van a nátha elmulasztására, a fejfájásra, a fogínysorvadás-ra.

Gazdálkodnak, kukoricát termesztenek, tyúkokat, disznókat nevelnek, kutyát, macskát tartanak. Valóságos farmon élnek. Ezekben a nehéz esztendőkben leghűsé

gesebb támasza felesége, Tildi, aki már akkor sokat vállalt, amikor elhagyta Kodolá-nyival a vajszlói házat. Tiszta embersége, szerény, halk, áldozatos munkája ezekben a nehéz esztendőkben megnöveli alakját. Maga is gyakran betegeskedik, mégis sorba áll kenyérért, vizet húz, fát vág, kukoricát cipel daráltatni: rendben tartja az egész házat és a kis gazdaságot."

Ezekről a „porban és hamuban" töltött akarattyai évekről írta Kodolányi János:

,,Dolgoztam keményen és zokszó nélkül Akarattyán, havonta néha háromszáz leve-let kaptam és írtam, néha még többet. Kora reggeltől késő estig, mint régen, ültem az íróasztalom és írógépem mellett, és adtam tanácsot, feszegettem társadalmi, filozó-fiai, esztétikai kérdéseket, nem merültem ki, és nem fáradtam bele, nem untam meg, és nem roskadtam össze. Fát vágtam kint ónos esőben, és feleségem ölében cipelt be, mert a lábamra sem tudtam állni. Dideregtünk az akarattyai k_is szoba tizenkét fokos melegében, és melengettem a kezemet a parányi petróleumlámpa mellett, hogy fogni

A gtr

tudjam a tollat, forgatni a könyvet. Az apró betűket nagyítóüveggel vadásztam össze.

Dolgoztam, dolgoztam, dolgoztam, magamra hagyottan."

Az 1953-as júniusi kormányprogram utáni hónapokban - Zimányi P. Istvánnak írt levele tanúsága szerint - Kodolányi is reménykedni kezd írói és emberi sorsa jobbra fordulásának lehetőségében:

Akarattya, 1954. május 3-án.

,,Megtörtént Illyés és Veres Péter látogatása is. Több mint három órán keresztül be-szélgettünk igen vidám baráti hangulatban, s őszintén. Ha meglátogatsz, részletesen beszámolok a dologról, most csak az eredményt közlöm. 1. / Fölvesznek az Írószövet-ség tagjai közé, 2. / fölvesznek az Irodalmi Alaphoz, 3. / kiadják 1923-33 között meg-jelent elbeszéléseim gyűjteményét egy reprezentatív kötetben, változtatás, meghamisí-tás nélkül, 4. / semmiféle nyilatkozat, megjegyzés nem lesz, és végül 5. / szabad út nyílik egyéb, zúzdába került műveim kiadása, a színpadokról letiltott némely dara-bom felújítása előtt is. Hangsúlyoztam, hogy visszavonult életemen nem akarok, s nem is fogok változtatni. Illyés szerint ez a helyes, hiszen könyvem megjelenése amú-gyis a legszörnyűbb fogcsikorgatásra készteti Gergely Sándort és társait, akik tíz évig

trónoltak a hullámon, s most látniuk kell, hogy eleven vagyok, sői, véleménye szerint, a közeljövőben még elevenebb leszek, mert 'rövidesen eljön az az idő is, amikor a Mó-zest is ki lehet adni: mint mondá. (Mindez köztünk maradjon.) Így hát joggal remél-hetem, hogy szerény, de tisztességes életünk rövidesen biztosítva lesz."

Hamarosan megtapasztalja azonban, hogy a rendszer, amellyel ·szembenáll, sem történelmi méretekben, sem emberi ügyekben soha, semmilyen megállapodást nem tart be (azokat sem, amelyeknek a feltételeit egyoldalúan és önkényesen ő határoz-za meg); vagy ha mégis rákényszerül, akkor ezt úgy teszi, hogy abban a mási,k fél-nek ne teljék öröme. A levélben emlegetett elbeszélésgyűjteményt például - Eltek, ahogy tudtak címmel jelent meg a Sz!3pirodalmi Könyvkiadónál - a megállapodás ellenére az író önkritikáját tartalmazó előszóval kellett megjelentetni. De hogyan?

Írhatott-e Kodolányi olyan előszót, amely megfelel a hivatalos kívánalmaknak? Így panaszkodott erről pécsi barátjának, Várkonyi Nándornak írott levelében:

Akarattya, 1954. október 16-án.

,, ... miután az Írószövetség elnöksége »végleg« elintézte előszómat, s Veres Péter meg Erdei Sándor velem személyesen megállapodtak a még véglegesebb szövegben, újabb értesítést kaptam, hogy ez még mind nem végleges, hanem egy legvéglegesebb személy majd még dönt, s erre várni kell ... Ezután megint elmúlt egy-két hét, s egyszercsak le-velet kaptam Erdeitől, hogy a mellékelt előszó legeslegvéglegesebb szövegét írjam alá, küldjem be a kia4,ónak, s a szerződést nyomban megkötik ... A még csonkább előszó

most már siralmas képet mutatott. Kihagyták, hogy az írónak kötelessége az igazsá-got keresni, s mindig, mindenütt kimondani. Kihagyták, hogy ma ugyanazzal a lel-kiismeretességgel kívánom szolgálni a magyar népet, amivel ifjú koromban tettem.

Röviden: torkomra forrasztották a szót... Aláírtam, elküldtem. Most várom a szerző

dést ... Szerződés még most sincs ... Ám tetejébe húznom kellett a Szép Zsuzská-ból Le-nin nevét, meg a »zsidó« szót mindenütt, s újabban hallom, hogy a Küszöb néhány mondatát is heréltetni akarják. De mindezt nem írják ám meg levélben, csak üzenge-tik. Mert ők a kritikai realizmus hívei. Gazdája pedig semminek nincs."

Több hónapos huzavona után megjelent ugyan a válogatott novelláskötet, de a

Rekkenő nyári nap című fontos Kodolányi-novella nélkül. Ennek a kihagyásnak a

háttértörténete kirajzolódik Zimándi P. Istvánnak 1954. december 2-án írt levelé-bó1:

,, ... könyvem anyaga még most sincs nyomdában. Újabb baj tört ki. Egyik novellá-mat (a Nyugat-banjelent meg, majd a Rókatánc c. kötetemben) erotikusnak ítélte a Kiadói Főigazgatóság mimóza-szemérmességű testülete, s nem engedélyezte. A novel-la kitűnő, ezt mondják a lektorok, s maga Illés Endre is. Ugyancsak a kiadás mellett kardoskodott írásban Nagy Péter főkritikus is, és a kiadó vállalta érte a felelősséget.

Erdei, az Írószövetség főtitkára, természetesen, ellenem nyilatkozott --- Nos, tegnap kaptam egy ukázt, hogy a novella kihagyását, miután »fojtottan erotikus«, vegyem tu-domásul. Hát kénytelen voltam tudomásul venni, mert diktatúrában vitázni nem le-het, sőt, ha diktatúra nem volna, akkor sem lehetne, mert »gegen die Dummheit kiimpfen selbst die Götter umsonst.« "

Ugyancsak 1954 őszén indultak meg a hat esztendeje kéziratban kallódó Boldog

békeidők kiadói szülési fájdalmai. Világra segítésében, illetó1eg elrekkentésében az irodalmi bürokrácia valamennyi testülete és fü-fü korifeusa részt vett: az Írószövet-ség elnökÍrószövet-sége, a Kiadói Főigazgatóság és a Művelődésügyi Minisztérium, Darvas József miniszter személyes részvételével.

A regény kéziratával a Magvető foglalkozott, mert Kodolányi János abban az illú-zióban élt, hogy a Magvető, mint a „rebellis" Írószövetség kiadója, kevésbé függ a Párttól. 1956. április 21-én Veres Péter egy levelezőlapon, amelyet az író fiának, ifj.

Kodolányi Jánosnak írt Pécsre, kilyukasztja ezt a reményt:

„Kedves Öcsém!" -A legutóbbi alkalommal, amikor még volt elnökségi ülés, Illyés Gyulával együtt tettük fel a kérdést Oláhnak (Oláh László a Magvető irodalmi

veze-tője volt akkoriban - DM): mi van ezzel a kiadással? Azt mondta, apróbb kívánsága-ik vannak, főleg a svábokra vonatkozó kifejezések enyhítésére vonatkozólag, és a könyvet kiadják. Azóta nem tudom, mi van, mert ezer más baj is van. A Magvető élére nem akad igazgató, Oláh csak átmenetileg van megbízva. Persze az, amit Te írsz., hogy a Magvető az Írószövetség kiadója: naívság. Az Írószövetség nem állami szerv, nem is gazdasági vállalat, hanem csak egy egyesület. A ~agvető jogi és gazdasági ér-telemben a Kiadói Főigazgatóság alá van rendelve. Az lrószövetség egyébként ősz óta amúgyis exlex-ben van. Én is csudálnám, ha a pécsi Írócsoporton keresztül nem tud-nád, mi történik ott.

Persze ettől függetlenül Neked igazad van. Mindenkinek a saját feje fáj a legjob-ban. És hacsak a János ügye volna ügy, de ügy van nagyon sok más íróé is. Párttago-ké is.

Tudom, nem sokat ér, ha türelmet prédikálok, mégis azt mondom: végül is értelme-sen elrendeződnek a dolgok. Ha rajtam múlna, vagy akárcsak író-barátainkon, ha-marabb menne minden kiadói és egyéb ügy.

Ne haragudj ezért a se-hal, se-hús válaszért, a jelen pillanatban nem tudok jobbat.

Üdv. Veres Péter."

A regény kéziratáról az Írószövetség képviseletében Jankovich Ferenc írt a mű nagy értékeit hangsúlyozó, meleg hangú ajánlást, aminek azonban nem volt sok fo-ganatja. A regényt ugyanis Oláh László, a kiadó irodalmi vezetője, egyetértésben a Kiadói Főigazgatósággal, ,,svábellenesnek" és egyes jeleneteiben „szexuálisan túlfű

töttnek" találta. Ez utóbbival kapcsolatban jegyezte meg kesernyés humorral Kodo-lányi Várkonyi Nándornak írt levelében, hogy „ezek a mimózák fehér írásokat kí-vánnak - vörösben". - Kodolányi levelezésébó1 kitűnik az is, hogy régi barátja, Haraszti Sándor többször szót emelt a kézirat érdekében, a Kiadói Főigazgatóság

akkori vezetőjénél, Kállai Gyulánál. Mindezeket a bonyodalmakat azonban elhall-gatták Kodolányi előtt, ezért érhette őt villámcsapásszerűen, amit 1955 tavaszán

,18 b

pesti látogatása idején megtudott a kézirat sorsáról. Erről is Várkonyi Nándor ba-rátjának számolt be Akarattyáról, 1955. április 27-én keltezett levelében:

,,Megjártam Pestet, találkoztam negyvennégy emberrel, köztük Illyéssel, Illés End-rével, Harasztival, Veressel, Képessel s másokkal. Tapasztalataimat tán hallottad már Szán tótól. (Szántó Tiborról van szó -DM.) Röviden ennyi: regényem négy hóna-pig feküdt egy Dóra nevű hölgy fiókjában, miközben Veres azt írdogálta nekem, hogy

»megyen a maga útján«, a többiek meg szót szóra mondtak, s erősködtek, hogy ennél van, annál van, ennek meg annak ez a véleménye. Hazugságok gyönyörű körét alakí-tották ki, szemrebbenés nélkül. Mikor regényem hollétét kinyomoztam, ama Dóra így kiáltott fel: »Négy hónapja hever itt ez a vacak, a fene egye meg, nem viszi el senki!«

Veres, Illyés és Haraszti társaságában, találkozott velem, s nem tudta, mit tudok, de sejtett valamit. Habogott, hunyorgott, s az »országgyűlés« üléseiről beszélt. Undorod-tam, s nem szóltam."

Két héttel késó'bb - 1955. május 12-én - újabb levél Akarattyáról Várkonyi Nán-dornak:

„Köpeczi nem járult hozzá regényem kiadásához, mint Szántó tudósított, hanem csak azzal a feltétellel javasolta kiadását, ha Darvas nem talál benne iroda-lompolitikai komplikációkat. A maga részéről nem lát benne ilyesmit, de nem akarja egyedül vállalni a felelősséget. Lektora a regényt jónak s kiadandónak ítélte. Köpeczi tehát elküldte a kéziratot Darvasnak, ítélje meg ő. Darvas persze nem olvasta - annál sokkal lustább, közönyösebb, s a legszorosabb önérdekén kívül nem is törődik semmi-vel, tehát odaadta a titkárának, olvassa el. Noha pedig a titkárának semmi joga nincs efféle kérdésekben dönteni, azt a véleményt alakította ki, hogy regényem »sovi-niszta, németellenes«, és kiadásra nem javasolja ... Az sem állja meg a helyét, hogy Köpeczi »utasította« Képes Gézát a szerződés megkötésére, mert Képes éppen azért nem köti meg a szerződést, mert az engedély nincs meg."

Néhány hét múlva Kodolányi elhatározza, hogy visszakéri a kéziratot:

,,Intézkedtem a Boldog békeidők visszaszerzése iránt. - Írja Akarattyáról Pécsre, Várkonyi Nándornak, 1955. június 3-án. -Azonban ennek akadálya támadt. Mikor ugyanis Darvas titkára elébe terjesztette az iratot aláírás végett, hogy könyvem ki-adását nem engedélyezi, Darvasban talán föltámadt a Belgrád által támogatott, vagy megbolygatott lelkiismeret, s így szólt: »Kodolányit nem lehet így elintézni, mert ha soviniszta és németellenes a könyve, azon lehet segíteni.« És nem írta alá a végren-deletet, hanem magával vitte Prágába, ahol tíz napot töltött, s Prága szépségeit az én

művem szépségeivel akarja fokozni. A titkár meg, 26 éves siheder, aki máris egy

fel-nőtthöz illő szorgalommal törekszik az érvényesülésre, azt mondta barátomnak, mi-kor a kézirat visszakapását sürgette: »Sajnos, me€ kell változtatnom álláspontomat, mert a miniszter más véleményen van.« Sajnos. 0, persze, éppen úgy nem olvasta a regényt, mint a többi, hanem Jankovich és Galsai lektori véleményéből él, miután pe-dig azokban benne van, hogy a svábozást enyhíteni kell, ebbe, mint biztos szálba, fo-gózkodik. Mint a többi. Most hát nem tehetek semmit, Prágába nem futhatok a

In document Kodolányi János levelei Zimándi P. Istvánhoz (Pldal 181-188)