Irói vallomás a freudizmusról
A pszichoanalízis önmagában nem befolyásolja az emberiség gondolkodásmód-ját, mert az emberiség egy olyan gyűjtöfogalom, melynek csak egy kis
töredéké-ről, vékony rétegéről beszélhetünk, amikor a pszichoanalízis hatásáról van szó. Mint minden tudományos felfedezés és rendszer, először csak az embereknek egy szűkkörű
csoportját érdekelte és csak néhány olyan agyvelőbe hatolt be, amely különösképpen alkalmas volt arra, hogy a dolgok felszíne mögé is betekintsen és a lappangó erőket
kutassa. Így volt ez nemcsak a különböző vallásos mozgalmak kezdetén,-melyek éppúgy tudományos felfedezéseknek és mozgalmaknak tekinthetők, mint aminők a természettudományos felfedezések, hiszen csak később váltak vallásos és metafizikai mozgalmakká,-hanem a természettudományok különböző felfedezéseivel is. Mert azt tapasztaljuk, hogy az olyan tudományok is, mint amilyen az asztronómia, fizika és kémia, csak lépésről lépésre hatoltak be egy vékony rétegen át a köztudatba, hogy azután beilleszkedjenek az átlagember világképébe és metafizikai képletté váljanak.
Természetes, hogy ezeknek a természettudományi felismeréseknek minden eset-ben találkozniuk kellett azokkal a tudattalan megsejtésekkel, ame½'ek ki nem mon-dott formában benne élnek a széles tömegek lelkében is. 'Az új gondolatoknak és rendszereknek törvényszerű útja az, hogy egyfelől tudatosakká válnak az elemző
gondolkodásra alkalmas koponyákban, másfelől viszont feltörnek a tömegek tudat-talan ösztönmélységeiböl. Ez történt a modern lélektan felismerésével és rendszerével is. Századunk különösképpen felszántotta a legszélesebb tömegek lelkét és elhárított a tudattalanban lappangó sejtelmek elöl olyan akadályokat és gátlásokat, amelyek eddig lehetetlenné tették világos felismerésüket és kimondásukat. Ehhez a lélek mély-ségeiben végbement átalakuláshoz járult hozzá a pszichoanalízis a maga tapasztalati és kísérleti eszközeivel, hogy ne csak homályos sejtések és zavaros fantáziák marad-janak, hanem kézzelfogható rendszerbe beleépítve részét alkossák egy kialakulóban
levő metafizikai világképnek. Frappáns bizonyítéka ennek Freud Az életösztön és a halálösztön című tanulmánya, amelyben a mester empirikus és kísérleti alapokból kiindulva és lélektani kutatásainak ellenőrizhető rendszerére helyezkedve, az élet bi-ológiai törvényeinek olyan kettős működésére mutatott rá, amely már metafizikai távlatokba nyit kilátást.
Hogy a fent :vázolt folyamat mennyire izgalmasan világos, azt megfigyelhetjük azon a hosszú úton, amelyet a modern lélektan Dosztojevszkijtől, a regényírótól és
költőtől Freudig, az empirikus természettudomány művelöjéig megtett. Dosztojevsz-kij a néplélek mélységeinek megfigyeléséből indult ki és azokon a tüneteken követ-keztetett tovább, amelyeket ez a kollektív lélek a maga buja, ellentétekben gazdag, túlnyomórészt öntudatlan életműködésében felmutatott neki. Erről a kollektív életfo-lyamatról választotta le a költő-művész eszközeivel az individuális lélek olyan
jelen-KODOLÁNYI JÁNOS / ÍRÓI VALLOMÁS A FREUDIZMUSRÓL
ségeit, amelyek egyrészt magukban foglalják a kollektív tömeglélek minden jellemvo-nását és törvényét, másrészt azonban gyakran szöges ellentétben állnak azzal és így tragikus meghasonlásoknak okai. Gondoljunk csak a Karamazov testvérek Ödipusz-komplexusával megokolt tragédiájára és a Karamazov családdal szembenálló sztarec néplélekben gyökerező kollektív élményeire! Nem valószínű, hogy Dosztojevszkij tel-. jesen tisztában volt felismeréseinek tudományos horderejével, biológiai, társadalmi,
pedagógiai és világszemléleti következményeivel,-de az bizonyos, hogy mint költő,
mint az emberek ösztönéletének, cselekedeteinek és gondolkodásának megfigyelöje és
művészi megrögzítője, világosan mutatja azokat az alapelveket, amelyek Freud mű
ködésében tudományos rendszerezőre találtak. S milyen érdekes: ugyanakkor, amikor az emberiségnek ez az egyik legnagyobb költője szinte misztikus beleérzéssel és az öntudatlan tisztánlátás világosságával bontogatta népének titkait,-folytak Franci-aországban az első tapogatózó kísérletek a hisztéria jelenségeinek megmagyarázásá-ra és a lélekműködé§ törvényeinek első, legprimitívebb megfogalmazására. Amikor Dosztojevszkij a Karamazovok és Raszkolnyikov tragédiájának papírra vetésébe me-rült, kísérleteztek Párizsban különös és addig egyszerűen „bolondnak"tartott hisz-tériás nők hipnotikus úton való gyógykezelésével. És ami orvosok dolgozószobáiban ezer kétség, tévedés és gyakran rémü\et közepette megszületett, ugyanaz ment vég-be a tudat alatt az európai néplélek végeláthatatlan rétegeivég-ben is. De Dosztojevszkij mellett még számtalan írót és köÍtőt lehetne példaképpen megemlíteni, hiszen ma-ga Freud is nagyon sok efféle irodalmi adatot és példát sorolt fel egyik művében a tudományos kutatás és a kollektív néplélek párhuzamos megsejtéséről szólván.
Ha mái most az elmondott.akhoz hozzászámítjuk még azt a cseppet sem véletlen, de erejében és kibontakozásában immár földrengésszerű átalakulást, amely a jelzett
időktől kezdve az európai társadalom gazdasági alapjaiban csakúgy, mint kulturális rendszerében (ideszámítjuk a különböző vallási rendszereket is) végbement és amely-nek első morajlásai akkor zúgtak fel, amikor az irodalomban megindult az emberi lélek analitikus kutatása, az orvostudományban pedig a lelkibetegségek és neurózi-sok legelső kezdetleges vizsgálata, s amely döntő fordulathoz érkezett a világháború kirobbanásában, de még korántsem tetéződött be azzal,_:akkor elmondhatjuk, hogy a pszichoanalízisnek is csak annyi része volt az európai emberiség átalakításában, amennyi a szociológiának vagy az irodalomnak. Ezzel a megállapítással pedig csep-pet sem szándékozunk csökkenteni a pszichoanalízis rendkívüli jelentőségét, mind-össze rá kívánunk mutatni azokra a szerves kapcsolatokra, amelyek egy társadalmi átalakulás különféle területeit és jelenségeit egyetlen hatalmas szintetikus egészbe foglalják. Éppen a pszichoanalízis az a tudomány, amely megtanított benntinket ar-ra, hogy a lélek életét dialektikus és teljes mozgásnak fogjuk fel, olyan mozgásnak tehát, amelyben egyenlőképpen fontos jelentősége van az egyik vagy a másik
ha-tóerőnek. Az emberi élet egy-egy megnyilvánulási vagy mozgási területe, legyen az gazdasági, társadalmi, kulturális vagy akár vallási terület, mind csak részei magá-nak az egésznek, amelyet léleknek, vagy ami azzal azonos: életösztönnek nevezünk.
Freud azonban még tovább ment ennél a felismerésnél. Már említett műve, Az élet-ösztön és halálélet-ösztönök biológiai, sőt végső kifejlésében metafizikai egységbe foglalta nemcsak az emberi, hanem minden szerves és szervetlen élet megnyilvánulását s
ez-316 DOKUMENTUM
zel bonthatatlan egésszé építették fel a modern ember ma még nem általános és nem
közhiedelemszerű, de a lélek tudattalanjában igenis már készenálló új világképét.
Ha pedig ez a felismerés majd köztudottá vált, aminthogy a dolgok törvénye sze-rint azzá kell válnia,-elérkezik az emberiség életformáinak egy olyan újjáépítési kor-szaka, amely jelentőségében és következményében csak a kereszténység fellépéséhez
mérhető. Itt ismét hivatkoznunk kell arra a talán kissé különös megállapításra, hogy a vallási, metafizikai tömegmozgalmak kiindulási pontjukban szintén természettudo-mányos igazságok voltak. Persze az emberi lélek akkori állapotának, létfeltételeinek és tapasztalati ismereteinek megfelelő természettudományi igazságok. Az őskeresz
ténység számára empirikus ereje volt annak a hitnek, hogy Jézus még a tanítványok életében visszatér és leszámolva a világ elavult pogány rendszerével, mindörökre félépíti a maga országát. Szépen fejti ezt ki Renan és ha azokra a párhuzamokra gondolunk, amelyek kétségkívül megállapíthatók, a huszadik század átalakulására és megújhodására törő lelke és az első század társadalom-átalakító lelke között,-le-hetetlen fel nem ismernünk a történelmi események és az azokban tükröződő emberi lélek dialektikájának csodálatos jelenségeit. Hogy azután mivé fog fejlődni az az átalakulás, amely ma a lélek legmélyéig nyúl bele egyéni és kollektív életünkbe és amely egyforma erővel hat a legmindennapibb és legközönségesebb gazdasági jelen-ségekben csakúgy, mint az európai kultúra legmagasabb rendű mozgalmaiban,-azt mi, akik részesei vagyunk az átalakulásnak, egyszemélyben mint cselekvő és mint
szenvedő szubjektumok és objektumok, azt ugyanúgy nem sejthetjük, mint ahogyan nem sejtették keresztény őseink sem. Itt viszont Marx megállapítását kell elfogad-nunk, aki rámutat arra a törvényre, hogy a történelmi jelenségeket és azok mozgató rugóit csak retrnspektíve mérhetjük le, a jövőre vonatkoztatva pedig csak következ-tethetünk belőlük, mint cselekvéseinket megszabó gazdasági és erre felépülő erkölcsi hatóerökböl.
*
Írói munkásságomban arra a teljességre törekszem, amely egy emberi élet kifejlő
dését tükrözi az öntudatébredés pillanatától az átalakulások végtelen sorozatán át a várható, vagy sejthető lezáródásáig. Minden művész erre törekszik, ennek a világ-képnek kell tükröződnie alkotásaiban és amikor az öt körülzsongó jelenségek millió változatát figyeli és azok magyarázatát kívánja megtalálni, arra csak egyetlen biztos eszköze van: a saját lelkiéletének tárgyilagos megfigyelése. Ebben a megállapításban szerintem benne van az individuális élet felismerése csakúgy, mint az abban bennfog-lalható kollektív élet és maga az egész világmindenség, összes szerves és szervetlen tüneményével. Minden művész csak annyiban művész, amennyiben képesnek mu-tatkozott a saját lelkét tárgyilagosan megfigyelni és ábrázolni, és amennyiben ezt az individuális lelket egybe tudta kapcsolni és össze tudta hangolni magával az egyete-mes lélekkel. Minden művész csak annyiban művész, amennyiben önmagán keresztül ki tudja fejezni annak a közösségnek életét, amelynek ő része és egyszersmind a ter-mészetnek azokat a jelenségeit is, amelyek erre a kettösarcú lélekre hatnak. Nem látok és nem is láttam soha semmi összeütközést: egyén és közösség, én és világ
kö-KODOLÁNYI JÁNOS / ÍRÓI VALLOMÁS A FREUDIZMUSRÓL 317
zött,-már amennyiben ez a művészi alkotásra vonatkozik. És nem láttam összeüt-közést az író és népe között sem, noha láttam és megállapítottam azokat a társadalmi hasadásokat, amelyek a kollektívumot részekre tagolják s szembeállítják egymással.
Hiszem, hogy minden létező éppen eleget tud az élet lényegéről ahhoz, hogy a szá-mára megszabott törvények szerint fussa be pályáját. Ezért tudom, hogy ezeket a . törvényeket nekem is módomban van önmagamban felismerni és életemre,
életmü-vemre alkalmazni. Hogy erre a felismerésre eljutottam, hogy ez számomra cseleke-deteimet és az élet árnyalatait magyarázó tudatos művészeti módszerré vált, abban
döntő hatása van a pszichoanalízisnek, amellyel tizenhét éves korom óta állandóan foglalkozom és amellyel gyakorlatilag is módom volt megismerkedni. Ez tette
lehe-tővé, hogy a művésznek az a pillangója, mely kezdetleges megsejtéseim, tapogatózá-saim és első irodalmi kísérleteim gubójában tevékenyen szunnyadt, kirágja magát a ráfonódó formai, társadalmi, morális és esztétikai rétegekből és szabadon repülhessen arra, amerre a természete szerint repülnie kell. A pszichoanalízis adta meg a kulcsot, amellyel megnyitottam embertársaim világos, vagy burkolt cselekedeteit, amelyeket már gyermekkoromban olyan élesen megfigyeltem, hogy egyéves koromig precízen visszaemlékszem reájuk. Ezzel a kulccsal léptem be az önmagam előtt is százszor el-takart énem rejtett területeire. De tovább megyek: a pszichoanalízis szabadított meg mindenféle iskola nyűge alól-és itt iskola alatt nem kizárólag stílusiskolát, vagy iro-dalmi módszért értek, hanem azt a mérhetetlen rendszert, amelyet hosszú évek során felépített bennem az iskolai, családi, vallási, társadalmi, filozófiai és egyéb hajtóerők
egész tömege. Csak ezzel tudtam kíméletlenül leválasztani magamról mindazt, ami nem tartozik szigorúan egyéniségem lényegéhez és amivel nem lehet és nem szabad közösséget vállalnom. De a pszichoanalízis tapasztalatai és kísérleti rendszere tet-te számomra lehet~vé azt is, hogy felismerjem a célonim11,l ellenkező akadályokat és megtaláljam él.Zok sebezhető. ppntjait. S hogy úgy tudjam kifejteni művészi és tár-sadalmi feÍadatomat, hogy a körülöttem tomboló életet tárgyilagosan szemlélem és minden gyűlölet nélkül romboljam, amit rombolni-valónak tartok.
Nem szeretném azonban, ha azt hinné valaki, hogy a pszichoanalízis valami gépi-es szemléleti módot erőszakolt reám. Ez homlokegyenest ellenkezik a pszichoanalízis lényegével .. Hiszen a pszichoanalízis sohasem tagadta és n,em is fogja tagadni a lélek intuitív működésének jelentőségét, sőt nyíltan kimondja,-és ezt éppen Freudnál ol-vashatjuk,-hogy a lélek számtalan területét megvizsgálni és kifejezni ma még nem tudjuk, sőt éppen a művészi alkotás az, .amely misztikus kapcsolatot tartva fenn ma még ismeretlen természeti erőkkel, a legtöbb ilyen feltáratlan területet mutat-ja. Hogy például mennyi szerepe van művészi alkotásban az egyénnek a közösséggel való meghasonlásában, hogy milyen rétegekből törnek fel a művészet stiláris és gyak-ran már zenei alkotóelemei, hogy mennyi része van benne a révület állapotának, és azt ugyanakkor élesen ellenőrző tudattalan mérlegelésnek,-nem tudjuk. A pszicho-analízis az emberi lélek kutatásának természetvizsgáló módsz_ere, s amit vele, mint tapasztalati és kísérleti tudománnyal lemérünk és megállapítjuk, a művésznek csak alapul lehet elfogadnia, ráépítvén azt a világképet, amely harmonikus egészként fe-jezi ki
az
egyént és a tömeget, az embert és a természetet, a láthatót és a csakmegsejthetőt. Hogy azonban.ez .a felismerés is hatékony művészi erő legyen, annak
318 DOKUMENTUM
nélkülözhetetlen módszere a pszichoanalízis, s nem is hiszem, hogy komoly művész
ma nélkülözni tudná. A művész: korának embere; a pszichoanalízis: "a művész ko-rának tudománya!" A kettő egymástól épp olyan elválaszthatatlaan, mint ahogyan nem lehet elválasztani a testet a lélektől, Dantét a. kereszténységtől, Michelangelót a renaissance világképétől.
(ln: Emberismeret, II. évf. é. kötet. 1935. 99-103.)