Bp. 1947. E. 5.
Kedves jó Lajos bácsi!
Ugy-e megengedi, hogy a régi barátság jogán1 így szólítsam?
Nagyon jól esett a levele2 és az érdeklődése. Mindenki, aki a közös múlthoz tartozott, aki Őket szerette, olyan nagyon sokat tud jelenteni. És különösen sokat tud adni az, aki Apuka3 legkedvesebb barátai közé tartozott és akit mindnyájan nagyon szerettünk.
Természetesen tudtam Mihálykával4 való levélváltásáról ép úgy, mint a 44-es dolgok-ról. Azóta nálunk nagyon sok minden történt. Nagyon jó volna most hosszan beszélgetni mindenről, úgy, mint valamikor régen Gyomán. Eszembejut, mikor Lajos bácsi elutazott tőlünk, visszafelejövet Apu azt mondta nekem: „így volna érdemes élni, ha az Istenke ad-na erőt, egészséget, békét és minden hóad-napban egy ilyen vendéget." így szeretnék elmon-dani mindent, ami történt, de írásban az szinte lehetetlen. Nem akarok Mihály tettének az okairól én írni, mert O azt sokkal világosabban írta meg, mint ahogy én tudnám. Inkább, ha alkalmam lesz másolatot írni és meg tetszik engedni, el fogom küldeni a búcsúlevelét.5
Ha az Új Magyarországot6 olvasta Lajos bácsi, abban a lényeg úgyis benne van. Mégsem hiszem, hogy tettének az volt az igazi és egyedüli oka. Meggyőződésem, hogy ezzel szü-letni kell és ha erre a hajlama meg volt, bármi más is kiválthatta volna, a legteljesebb bé-keidőben is, Apuék életében is. Az egyetlen, ami elviselhetővé tette számomra ezt az utolsó és legnagyobb csapást, az a tudat volt, hogy Ő itt soha nem érezte jól Magát, gyerekkorától fogva. Nem lehettem olyan önző, hogy azt kívánjam, éljen, hogy az én életemnek értelme
legyen. Mert Vele együtt az is elmúlt. Élő halottként csináltam végig az utolsó évet. Lajos bácsi tudja, amit kevesen értenek meg, hogy mit vesztettem. Nem egy Apát, nem egy Anyát7 és nem egy testvért. Olyan Embereket, akikből csak egy volt. Magam is keresztül mentem egy és máson, szóval minden jogcímem megvolt rá, hogy irigyeljem Mihályt, aki elég erős volt hozzá, hogy megtegye. Ez volt a helyzet, mikor a levelét megkaptam és ezt a gondolatmenetet folytattam volna, ha akkor válaszolok. Gépiesen, de folytattam a mun-kámat is, most kezdem az utolsó félévemet az Akadémián. Ha Istenke is akarja, tavaszra meglesz a tanári diplomám.
Most azonban máskép kell folytatnom. Úgy látszik, meg volt az értelme, hogy én meg-maradjak és most már azt is tudom, miért. Három hete volt az eljegyzésem valakivel,8 aki Ember olyan értelemben, ahogy azt Kneréknél értették és amiről azt hittem, teljesen kive-szett már. Most már látom, hogy lehet élni, mert olyan lesz az életünk, mint a Szüléimé volt. Hogy aztán a vőlegényem még egész véletlenül nyomdász is, - az már sok. Egyelőre 26 éves és két hónapja saját nyomdája van. Erről pedig nem hajlandó lemondani. Nekünk meg kell mutatni, saját magunknak, hogy meg tudunk állni a saját lábunkon. Ha ez 1-2 éven belül sikerül, akkor meglátjuk, mit lehet csinálni Gyomával.
Röviden így nézne ki a helyzet. És végeredményben azt kell mondanom, hogy ha ma-gam sem értem, hogy lehet ez Nélkülök és az elmúltak után, de olyan boldog vagyok, ahogy azt Ők szerették volna.
Elnézést kérek, hogy ilyen sokára válaszoltam, de épen most, az eljegyzés körül, ami egybeesett a colloquiumaimmal egyrészt, másrészt azzal, hogy a vőlegényem úgy látszik, most már kezdi Apu életének folytatását és minden nap hajnalig dolgozik, ami azt jelenti, hogy én is itt vagyok a nyomdában éjszakánkint, - képtelen voltam hozzájutni az íráshoz.
Még egyszer nagyon, nagyon köszönöm az érdeklődést és a nagyon jóleső levelet sok szeretettel
Zsuzsa Pesti címem:
Kner Zsuzsa, Bp. IX. Lónyay-u. 7.1. 24.
MTAKK Ms 4588/160.
Kézírás HP nyomda. Cégtulajdonos: Jung Emőné Budapest, VI. Vasvári Pál-utca 8. Telefon 22-63-75 fejlécü levélpapíron.
Zengővárkonyba írt levél.
Kner Zsuzsa ld. 1734/6.
A levélen FL ceruzaírásával: Kner Zsuzsa
1 FL 1943. V. 22-23-án volt látogatóban Gyomán Kner Imrééknél, akkor ismerte meg Kner Zsuzsát.
2Ld. 1811. sz.
3 Apuka - Kner Imre ld. 1733/11.
4 Kner Mihály ld. 1734. sz.
5 Kner Mihály két búcsúlevelet írt, egy néhány sorosat Kner Zsuzsának, és az itt közöltet Rácz Lajosnak.
Kedves Lajos bácsi!
Most amikor már mindennel leszámoltam, ami még idekötött, úgy érzem, hogy Te vagy az az ember, aki legközelebb állottál hozzám, a sok-sok ismerősöm és barátom közül. így hát Neked
akarok egy kis magyarázatot adni, bár talán Neked ez nem is annyira szükséges, mert Te eléggé ismertél engem.
Nem is tudom, hol kezdjem el, hiszen nagyon-nagyon sokminden tartozna ide, de talán mégis néhány csúcspont köré összegeződik az a sokminden, amiért úgy érzem, hogy nem érdemes to-vább kínlódni ezen a világon.
Az egyik dolog természetesen az, hogy olyan ember, mint én nem tudja azt elfelejteni soha, hogy milyen körülmények között fosztották meg a családjától és még sokmindenki mástól, akiket szeretett. Te igazán tudod azt, hogy ha valaki, akkor én igyekeztem beleilleszkedni a magyarság-ba és igyekeztem magamnak is úgy feltüntetni a dolgot, hogy ami történt, nem a magyarság bűne volt. Azonban úgy látszik, hogy az én esetemben nem válik be az, hogy a idő mindent meggyó-gyít. Minél messzebb kerülök időben ezektől a dolgoktól, csak annál tisztábban látom azt, hogy milyen tudatos aljassággal és előre megfontolt szándékkal történt minden. Ha azoknak az embe-reknek van is bátorságuk, akiknek mindehez közük volt, hogy a szemembe nézzenek és úgy is tudnak viselkedni, mintha semmi sem történt volna, én ezt nem tudom tenni. Most már világos előttem, hogy sohasem tudnék ebben az országban nyugodtan élni és soha többé nem tudnám ma-gam itt igazán otthon érezni. Tíz hónapig ezzel törődtem csupán, minden mást félretéve, hogy magammal ebben a dologban tisztábajöjjek. Tudtam, hogy amíg ezt el nem rendeztem magam-ban, addig úgy sem lesz nyugtom. Hát nem sikerült. Maradt volna még a kivándorlás, végül ezen gondolkoztam sokat, de aztán rájöttem, hogy ez nem nekem való, ott kinn még úgysem tudnék élni, mint itt.
De azok a dolgok, amiket fenn elmondottam még nem teszik egyedüli okát elhatározásomnak.
Egyáltalán nem. Hiszen nem kell énnekem közösségi életet élnem, ha semmiképpen sem tudok beleilleszkedni. De mégis, az ember nem zárkózhatik el tökéletesen a külvilágtól. Es amerre csak fordulok, mindenütt valami olyan emberi aljasságot találok, hogy azt kell hinnem, nincsen kiút.
Eljutottunk odáig, hogy olyan kevésre fogyott azok száma, akikért meg kell bocsátani a többiek-nek, hogy most már nem lehet megbocsátani senkinek sem. Azt tapasztalhatjuk magunk körül mindenütt, de távolabbi országokból is annak jele mutatkozik, a hozzánk érkező hírekből és újsá-gokból, hogy az emberiség olyan lejtőre jutott, amelyből talán már nincsen visszaút. Talán meg van annak is a sorsszerű értelme, hogy miért most találták fel éppen az atombombát. Nem vagyok kifejezetten istenhívő, de mégis hiszek bizonyos végzetszerüségekben. Úgy érem, hogy nincsen messze az emberiség utolsó háborúja, amely azután végez is ezzel az állatfajtával, mely az összes állatfajok közül legkevésbé tudta megbecsülni magát a földön. Nem mintha félnék ettől az utolsó leszámolástól, de úgy érzem, hogy nincs miért megvárni azt, már nem történhet se jóból, se rosszból több, ami még érdekes lehet az én számomra. Rövidebb és egyszerűbb így.
Lehet, hogy nincs igazam, nem így fog történni és az emberiségre olyan jövő vár, amilyet ma még álmodni sem tudunk. De engem már ez nem érdekel. Elvesztettem a hitemet az emberekben és mindenben, amiről eddig azt hittem, hogy érdemes élni érte.
Szerencsére nem nagy kár értem, a kutyámon kívül nem igen fog senki sem ugatni utánam.
Egyedül szegény nővéremet sajnálom, talán neki is jobb lett volna haza sem jönni Auschwitzból.
Ne haragudj rám, ha megingattam a hitedet egy és más dologban, de azt hiszem, hogy a Te hitedet nem olyan könnyű kikezdeni. Harcolj továbbra is kitartással és erővel azért, amit magad elé tűztél és sohase felejtsd el Madách mondását: „A küzdés célja a küzdés maga."
Élj boldogan!
Kner Mihály Rácz Lajos (1900-1983) földműves, 1936-tól a Kisgazdapárt politikusa, 41-től országos ve-zetőségi tagja. 1944. március 20-án letartóztatták és - Kner Imréhez hasonlóan - Nagykanizsára internálták. VIII.-ban szabadult, XII. 21-től az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, utóbb képviselő, 1948-ban a Kisgazdapárt alelnöke. 1949-ben visszavonult a politikától, gazdálkodott, majd a Ta-lajjavító Vállalatnál dolgozott.
A búcsúlevél szövegét Erdész Ádámnak, közlésének engedélyezését Kéri Pálné Haas Júliának köszönöm.
6 Az Új Magyarország 1946. karácsonyi számában „Apák és fiúk. Emlékezés a Kner-családra"
címmel jelent meg Balog János cikke. (15. p.)
7 Kner Imréné ld. 1737/5.
8 Haas Pál (1921-1991) 1949-ig saját nyomdájában dolgozott, 1949-1957 között az Egyetemi Nyomdában nyomdász, 1957-1983-ig a Móra Ferenc kiadóban előadó ill. műszaki vezető volt.