Z[engő]V[árkony,] 1946. XU. 13.
Kedves Carlo,
megjött az a gift-package,1 melynek leendő küldését említi VIII. 2-i, gloucesteri levelé-ben, most jött meg, s elképedve látom a beletett olasznyelvű cédulából2 - nyilván Rina írá-sa, szép férfias írás - , hogy még aug.[usztus] 16.-án küldték! Nem értem, mi történt, aze-lőtt csomag, levél aránylag elég hamar jött meg, pár hét alatt, most meg néhány hónap kellett neki. Levele érkeztekor mindjárt írni akartam, hogy ezt a package-t már ne küldjék el - hiszen már előbb is írtam, hogy már nincs szükségem semmire, mert ami kell, kapható itt, de vagy nem kapta meg a levelem, vagy nem törődött azzal, amit írtam - , de aztán azt gondoltam, úgyis hiába írok, hiszen levelét annak a terminusnak az eltelte után kaptam meg, amelyre a csomag elküldését jelezte. A csomagot nagyon-nagyon köszönöm, különö-sen a kedvességüket, amit minden darabjánál újra érzek, de most aztán igazán nyomatéko-san kérem, ne küldjenek többé semmit; ami kell, mint mondtam, már itt is kapható, ami
meg nem kapható, anélkül meg lehet lenni s meg kell tudni lenni. A chocolat egyébként remek, nemkülönben a cigaretta is, bár ugyanolyan jól, vagy még jobban megtette volna, amit matrózok és navoyk szívnak, Parisban caporali szívtam, s az ilyen bagó felé van hon-vágyam ma is.
Hanem nagyon aggódom a könyvek, a Youth of M[ichel[A]ngelo,3 s az Old M. [aster]
Drfawings]4 miatt! Levelében azt írja, hogy a gift package-el egyidőben küldi, s máig se jöttek meg! Hát elvesztek? Nagy baj volna, mert ha olyan ritkaságok, mint írja, tán pótolni
se lehet. Pedig az első könyvcsomag milyen szépen, érintetlenül érkezett. Meg kellene a követségen reklamálnia, s mindent megtennie, hogy megkerüljenek. Bár most, egy pár hónapig, nem tudok a róla való írásra vállalkozni. Mert igaz, hogy Kollár5 kívánsága sze-rint csak a Sistine C[eiling]-ről6 kellene írnom - t. i. azt írtam neki, hogy a Maga egész oeuvrejéről írnék, de ő egyszerre sokallta magyartól magyarról - , ahhoz is feltétlenül kel-lene azonban az első kötet; anélkül mégse lehet írni egy 2. kötetről, akármennyire külön témájú is. Ha akkor megjött volna, mikorra levele szerint esedékes volt, azonnal megírtam volna. Azonban szept.[ember]-ben Pesten voltam, egyszer beszéltem Lukáccsal,7 s ő meg-kért, írjak egy cikket könyveiről, amit meg is ígértem. A helyzet megértéséhez tudnia kell, hogy L.[ukács] mióta tavaly megjött, jóformán havonta publikál egy könyvet; amit 25 év alatt kint dolgozott és publikált, azt most itt egy év alatt közreadja, s még másokat is ír hozzá. Amit ír, a legorthodoxabb marxismus. Tudása, esze nagyszerű, kitűnő meglátásai vannak, de az egész együtt mégis désolant, a legsiralmasabb sacrifizio dello intelletto. Vi-szont visszhangja mégis elég nagy van, tanítványai etc. Jóhiszeműen megígérvén a cikket, hazajövet elkezdtem gondolkozni rajta, s persze, mint mindig kisült, hogy nem férek el cikkben. Egyszóval odajutottam, hogy minimum 15-20 íves könyvet kell írnom a „marxis-mus esztétikájáról" - ez lett a könnyelmű ígéretből. A tulajdonképpeni íráshoz csak most fogok, eddig a pozíció-harcot kellett - lépésről-lépésre megvívnom azért, hogy mit hagy-hatok ki, s mit kell okvetlenül belevennem; enélkül arra volnék ítélve, hogy 40-50 ívet ír-jak, amihez nincs kedvem. Mert igaz, hogy nincs marxista esztetika, de vannak, akik azt
hiszik, hogy van; de ennél is fontosabb megmutatni, mért nincs, mért nem lehet, és mért ne is legyen. Szóval a legvégső dolgokról muszáj beszélni, ezt akarom tenni, s azt hiszem, néhány csakugyan nagyon fontos dolgot fogok elmondani; nem mai keletűek, de még nem publikáltam őket. Addig tehát most már, amíg ezzel el nem készülök, semmi másra se vállalkozom, még egy recensio erejéig se. Ezért nagy kár, s különösen sajnálom, hogy a második könyvküldemény nem jött meg idejében. Most már meg kell várni, míg ezen a pár hónapos szülésen túl leszek.
Az első könyvküldemény megérkezését s a köszönetet érte akkor mindjárt megírtam.
Később se kapta meg?
Az építészeti cikket,8 s amit csak lehet, meg fogja kapni, csak meg kell találnom a mód-ját a kijuttatásnak. Magyar irodalmi produkció abban az időben, amit Maga pótolni kíván,9
nem sok van olyan, amit kiküldeni érdemes. Van azonban egy fiatal költőnk - tán nem kell mondanom, hogy tanítványom volt, - aki nagyon jelentékeny. Utolsó, nemrég megjelent kötete (Elysium) világviszonylatban is elsőrendű. Neve: Weöres Sándor.10 A könyv már itt várja a Magához küldést.
Meglepett, mikor szept.[ember]-ben, annyi év után Pesten voltam, mennyire „ifjú szí-vekben élek". Képzelje el, egyetemi hallgatók deputációztak a kinevezésemért. Nem tud-tam róla, a dékán" mondta. S Pesten sereglettek hozzám. Nem megható? De csak a jó ég tudja, mikor költözhetem Pestre.
Szeretettel ölelem, Rínának nagyon köszönöm fáradozását s őt is szívből üdvözlöm F.[ülep] Lajos írjon!
Firenze, Casa Buonarroti, Tolnay Károly hagyatéka Kézírás.
Címzés: Prof. Charles de Tolnay Princeton N. J. 293, Nassau Street U. S. A.
Ajánlott - Registered
Feladó (bélyegző): Fülep Lajos Zengővárkony u. p. Pécsvárad (kézzel): Hungary
1 Ld. 1787. sz.
2 A cédula nincs meg. Rina ld. 1760/2.
3Ld. 1760/3.
4Ld. 1760/4.
5Ld. 1761/12.
6 Amikor Tolnay és FL 1946 elején felelevenítette korábbi, a háború miatt megszakított kapcsola-tát, Tolnay megkérdezte, mit küldhetne FL-nak (1760. sz.) aki azt válaszolta, hogy mindenekelőtt az elszakadásuk óta megjelent valamennyi munkáját küldje el. (1766. és 1768. sz.) Tolnay első-ként kisebb tanulmányait és legfrissebb kötetét, a Princetonban 1945-ben megjelent „Michelan-gelo II"-et, a The Sistine Ceiling-et küldte el. A csomag 1946. VII. 2-án megérkezett Zengővár-konyba. (1779. sz.)
FL legközelebbi, 1946. VII. 11-én Tolnaynak szóló levelében (1781. sz.) arról is ír, hogy idő-közben közös kiadó-ismerősük, Kollár Kálmán művészettörténeti folyóiratához, a tervezett Ars Unához közreműködését kérte. Kollár levele nem maradt fenn, ezért nem tudható, konkréten a Sistine Ceiling ismertetésére kérte-e fel FL-t. Az derül ki, hogy FL általában Tolnay életművé-ről vagy Michelangelo-kutatásairól kívánt írni, s a témát Kollár leszűkítette a Sistináról szól is-mertetésre. Az Ars Una azonban nem valósult meg, csak Kollár másik, Erasmus c. folyóirata (ld. 1781/5.), amely 1946. Xl-ben ugyancsak felkérte FL-t munkatársul. (1801. sz.) Ez a lap azonban csak 3-4 gépelt lapnyi ismertetéseket közölt, tehát FL aligha gondolt arra, hogy a Tol-nay-kötetről az Erasmusba írjon.
A fent közölt 1807. sz. levelében FL azt írja Tolnaynak, hogy első, The Youth of Michelan-gelo c. kötetét még nem kapta meg, anélkül pedig nem tud a másodikról írni. Tolnay 1947. végén küldte el a már korábban ígért kötetet, s FL 1948.1. 10-i (1908. sz.) levelében nyugtázza érkezését.
Hogy a recenzióhoz az első kötetre is szüksége van, azt FL minden bizonnyal megírta Kollár-nak is, aki egy 1947. nyarán TolnayKollár-nak írt levelében maga is megsürgette az elküldését (ld.
1766/10.), de ő tévedésből nem a Youth of Michelangelo-t, hanem a Sistine Ceiling-et kérte, amelyet pedig FL már megkapott. Tolnay elküldte a második példányt is, amelyet azután - tisz-tázva a félreértést - Révészné Alexander Magda kért el tőle.
Az ismertetés tervét azonban FL nem adta fel végleg, hagyatékában 77 lapnyi részben kisebb jegyzeteket, vázlatokat, részben pedig megfogalmazott szövegrészeket tartalmazó kézirat maradt fenn. (MTAKK Ms 4564/5.) Hogy ez a kézirat mikor készült, csak következtetésekkel állapítható meg. Utalás történik benne az I. kötetre, (65. fol.), tehát csakis 1948. I. 10. után készülhetett, amikor a Youth már megérkezett FL-hoz. Későbbi időre utal viszont az a megjegyzés (73. fol.), hogy megjelent a Michelangelo-sorozat 4. kötete, a Tomb of Julius II., amely Princetonban, 1954-ben látott napvilágot, s Tolnay FL-nak küldött példányában a dedikáció 1954. márciusában kelt.
Ezt az időpontot, az 50-es évek közepét támasztja alá Fodor András naplófeljegyzése is, amelyben 1955.1. 13-i kelettel leírja, hogy egy esti látogatásnál FL asztalán Michelangelo versei-nek különféle kiadásai voltak kikészítve. FL elmondta, hogy egy svájci folyóirat számára készül kritikát írni Tolnay munkájáról, „ő sok mindent másként fog föl, mint Carlo. Gondolataiból való-színűleg lesz egy tízoldalas [magyar] cikk [is], s ebben akarja fölhasználni Michelangelónak egy kis versét, a Notté-1. Mivel nem volt kielégítő fordítása, kénytelen volt ezt a feladatot is maga megoldani. [...] Meginterjúvól engem, a fordítót, a két változat közül melyik a jobb. Nehéz a vá-lasztás, végül arra szavazok, amelyikben a fórtelem szó van." (Fodor András: Ezer este I. 301. p.) FL ez idő tájt, 1955. I. és IV. között elküldte a vers olasz eredetijét és fölé írva soronként a maga nyersfordítását Weöres Sándornak. Weöres ugyanerre a papírra írta rá soronként a maga fordítását:
Az alvás jó, és még jobb: lenni kőből, míg tart a kár, a förtelem s a szégyen, legjobb nem hallani, nem látni nékem, ezért halkan beszélj, vigyázz, ne költs föl.
(A cédula facsimiléje és a vers fordítása megjelent a Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képek-ben. írta és összeállította Károlyi Amy. Bp. 1984. Magvető, 221. p.)
Fodor András későbbi, IV. 29-én kelt feljegyzéséből kiderül, hogy FL úgy találta, Weöres fordítása nem jobb az övénél, (u. o. 133. p.), de a költő sem lehetett vele elégedett, mivel nem vette bele Egybegyűjtött műfordítások Bp. 1976. Magvető, c. három kötetes fordításgyűjtemé-nyébe.
FL fordítása nem a hagyatékában maradt fenn, hanem egy 1968. I. 12-én F. Csanak Dórának szóló levelezőlapon, amelyen egyebek mellett leírja az előző esti beszélgetés során szóba került Michelangelo-verset és saját fordítását:
Caro m'è i '1 sonno e più l'esser di sasso, Mentre che T danno e la vergogna dura, Non veder, non sentir m'è gran ventura;
Pero non mi testar, deh! parla basso.
Jó az álom, még jobb, hogy kő vagyok Míg rajtunk a rontás és förtelem, Se lássak, se halljak, így üdvös nekem, Ne ébressz föl, csitt, csendesen, susogj.
FL Michelangelo-ismertetésének töredékei arról tanúskodnak, hogy a Sistináról készülő írásában mind Michelangelo munkásságának egészére ki akart térni (hivatkozások, utalások későbbi nagy alkotásaira, a Szent Péter templom kupolájára, a kései Pietákra stb.), mind pedig Tolnay egész oeuvrejére, főleg a Michelangelóról szóló írásait akarta jellemezni és méltatni, hogy további mű-vek írására ösztönözze.
Abból indul ki, hogy Tolnay szerint Michelangelo egész későbbi életműve potenciálisan ben-ne van a fiatalkori alkotásokban, a Lépcsős Madonnában és a Kentaurok harcában, s ezt Tolnay nagy művészeknél gyakori jelenségnek tartja. FL szerint ezt a gondolatot veszedelmes lenne vé-gigvinni, de tágan értelmezve, általánosítás nélkül concedálható. „Ennek meglátásában és döntő tényezőként mindjárt legelöl kiemelésében más is működik, mint fölfödöző szem és következetes nyomozás: valami rokon, személyes tapasztalat és élmény, amely éppen azért födöz fel valamit másutt és emphesize [hangsúlyoz], mert magában hordja és sorsszerűnek érzi. [...] És valóban Tolnay egész eddigi gazdag műve mind ilyen. Jóformán mindenben, amihez eddig hozzányúlt, eltér elődeitől, nem egyszer kereken szembefordul a hagyományos és már problematikusnak se gondolt, megmásíthatatlannak tartott fölfogással (Breughel). S az ilyen állásfoglalása rendszerint valami fiatalkori divinacio eredménye, melyhez utóbb kereste meg az igazolást." (MTAKK Ms 4564/5. 68. fol.)
A Sistine Ceiling előszavában Tolnay elmondja, hogy amikor 1921. szeptemberében először látta a Sistina freskóit, „a revelation of an absolute truth" érzése fogta el. (Introduction XII. p.)
„Ez a módszer veszedelmes - folytatja FL, - mert tudvalevőleg praeconcipiált ideákhoz min-dig lehet bizonyítékot találni, mint ahogy a bibliában is mindenre van idézet. Ha azonban jobban megnézzük, kiderül, hogy gyakran, csaknem mindig így van, legalább is a tudományos alkotók-nál, azokalkotók-nál, akik problémák fölvetésével - nemcsak eredményes kutatással vagy hasznos szinté-zisekkel viszik előbbre tudományukat. Minden tudomány hypotézisekben lép előre, s hypotezisek gyakran heves, elragadtatott hirtelen intuíciók. A kérdés persze az, mennyire állják meg az utóla-gos vizsgálat próbáját, és mennyire ragaszkodik hozzájuk a tulajdonosuk a vizsgálat adatai elle-nére is. S ez hamarosan kiderül. Mert bármennyire lehet is akármire argumentumot találni és va-lamit a cél érdekében interpretálni, az ellen-argumentumok és ellen-interpretálás kimutatja az önkényeskedést még akkor is, ha a szellemi tudományokban, az analízis nem igazolható úgy, mint a matematikában vagy természettudományokban, s ami a fő, hamarosan kiderül a tézis med-dősége, ami az igaz állítással sose történhet meg. Ha viszont az utólagos vizsgálat igazolja az in-tuíciót, akkor a befejezett módszeres, szigorúan logikus szerkezetű műben megmarad az eredeti élmény forrósága, az a különleges érték, amit semmilyen tudományos alaposság vagy akribia se tud pótolni." (MTAKK Ms 4564/5. 69. fol.)
Az időközben megjelent 4. kötettel kapcsolatosan megállapítja FL, hogy Tolnay elődeinek minden kutatását, eredményét felhasználta, minddel számot vetett, ő maga is évek kutatásával gyarapította az anyagot. Ilyen anyagismerettel, kritikai acumennel, filozófiai hozzáállással még senki előtte nem írt erről a témáról, s az eredmény igen nagy: maradandó jelentőségű. „Bizonyos, ha nem ilyen korban élnénk, sokat foglalkoznának vele." (73. fol.)
Megítélése nem lesz, nem is lehet egyöntetű. Aki kortörténetből deriválást kíván, azt nem fogja kielégíteni. Tolnay problémája, hogy a mű mit mond, mit jelent. Nem lehet számon kémi tőle, amit nem akart.
„Almost everything has been said about this work except the main idea which unites the whole and makes it appear an animated organism" - írja Tolnay a Sistináról bevezetésében.
(Introduction XI. p.) Tolnay pedig ezt tűzte maga elé célul. Sistina-interpretációjában filozófiai magyarázatot ad arra, hogy a jelenetek a kápolna bejáratától kezdődve fordított kronológiai sor-rendben haladnak Noé részegségétől kiindulva a sötétség és világosság elválasztásáig, s ennek magyarázatát a kor neoplatonizmusában találja meg. FL szerint a sorrend nem argumentum a neo-platonizmus remanatio-tana mellett. „Igazában nem fordított. A döntő bejövet nem a kápolna végében van, hanem szentélyében: a pápa bejárata. És ott van a pápa, a főpapok helye, s az oltár.
Szükségszerű, hogy ott legyen a szent történet főmotívuma, ott legyen az isten. A chronologia az alsó, 15. századi részben is a belső faltól kifelé [halad]. Viszont nem következik belőle a rema-nacio gondolatának cáfolata. Csak exclusivitása nem igazolható. De nincs is rá szükség." (70. fol.) FL szerint kívánatos, hogy Tolnay tovább írja Michelangelóról szóló műveit: „A sorrend he-lyes: előbb a művek interpretálása - aztán megkeresni történeti magyarázatot. Mert korból művet deriválni nem lehet." (72. fol.)
összefoglalása: „Döntő: Sistina, egyetlen teljes, befejezett nagy müve, amely teljesen végig olvasható. Abban a korában készült, mint Dante Commediája, nel mezzo del cammin: egész életre (szóló) érvényes vallomás." (76. fol.)
7Ld. 1783/9.
8 Ld. 1742/7.
9Ld. 1773/8-11.
10 Ld. 1786/12.
11 A dékán: Hajnal István (1892-1956) történész, 1930-1949 között a budapesti egyetem tanára.
1949-ig az MTA tagja. 1955-ben az Akadémia „tudományok doktora" fokozattal rehabilitálta.