Már mindenki tudta, látta, de a leány még mindig nem vet-te észre. Pedig utólag szemlélve voltak egyérvet-telmű, nyilvánva-ló jelek. De hisz oly tapasztalatlanok voltak mindketten! A fiú kapcsolt hamarabb. A Szlovák paradicsomban Dani már érez-te, hogy a másik mosolya sokat jelent számára. Kiolvasta Haj-ni szeméből az elragadtatást, a bosszúságot, a meglepődést, a kíváncsiságot, a naiv ártatlanságot, a nyitottságot. Ekkor már kereste a lány közelségét. Ekkor még csapattal járták a termé-szetet, így sok olyan fénykép készült, melyen a többiek közt egymás közelében, egymás mellett voltak „véletlenül”. Dani-nak fontos volt, hogy Hajni szemébe nézzen, fantasztikus volt együtt átélni a szépséges szurdokok adta élményeket, de még titkolta, dédelgette ezt a különös, csodás érzést, melytől min-dent még szebbnek látott, és minden egy kicsit egyszerűbb volt. Legalábbis kezdetben.
A Magas-Tátrába már együtt készültek lélekben, egy fülké-ben utaztak, egy folyosón, egymás melletti szobákban éjsza-káztak. Külön tértek nyugovóra a sportszállóban. Dani egy idősebb túratárssal, aki a nagyanyja lehetett volna, Hajni pe-dig a túrákon megismert barátnőjével osztotta meg a szobáját.
A fiatalok sokat és sokáig beszélgettek a társalgóban, majd egyszerre lopóztak be halkan szobatársaikhoz, akik rendsze-rint már mélyen aludtak. Editet, a barátnőt bosszantotta, hogy nem tudja leleplezni, megvárni Hajnit. Pedig Hajniék nem bujkáltak. A társalgóban többekkel beszélgettek, mókáztak, itt várták, lesték Misi bácsit és Annuskát is, mikor ugyancsak ké-sőn, de kedélyesen hazavergődtek az aznapi túráról, miközben pikáns pulykafalatkákat vacsoráztak, és alaposan le is öblít-hették valami nemesebb nedűvel. Mindenki szeme láttára zaj-lott az egymásra találás. Bár nesztelenül bújtak ágyba, még babaolaj is került az ajtókra, hogy ne nyikorogjanak és ne za-varják meg Edit álmát. Ezt még Annuska is értetlenül
szemlél-te, hisz az egészből mit sem hallott. Valószínűleg Edit sem. De valahogy ki kellett fejeznie nemtetszését, hisz a dolgok nem úgy alakultak, ahogy számította.
Még a Szlovák paradicsomban feltűnt neki Dani érdeklődé-se, még ott kinyilatkoztatta, hogy házinyúlra nem lövünk, de a fiú már ott tudta, hogy nem fogad szót, bár megnyugtatta Edit birtokosi félelmeit. Mosollyal a szája szögletében mindent ta-gadott, de makacs volt és eltökélt, hisz egyre jobban tudta, mi lakozik a szívében, és érezte, hogy ő sem közömbös Hajninak.
A paradicsomból hazatérve a leányzónak is egyre többet je-lentettek szombatonként a börzsönyi, pilisi, vagy akár budai kiruccanások, de tapasztalatlan volt a szerelem terén. Még a gimnáziumi évek alatt elkönyvelte magát magányosnak, talán nagybátyjából, Zsolti bácsiból indult ki, pedig nem volt egé-szen jó a példa, mert Zsolti bácsi – bár magányosan élt és halt meg – kétszer is élettársi kapcsolatban élt egy darabig. Hajni mindig is érezte, hogy egy kicsit más, mint a többiek, így nem tervezett családot, gyereket, pedig négyet is el tudott volna képzelni maga körül. Sokáig nem érezte magát érettnek az anyasághoz, amikor pedig igen, akkorra úgy gondolta, már nem jön el a lehetőség ebben az életben, talán ha újraszület-hetne. Biztos volt benne, hogy ez esetben több gyermekes fe-leségként bizonyítaná alkalmasságát. A környezetváltozás, a csend, a természet szeretete miatt ment ki a szabadba. Szere-tett magában lenni, nem kereste, igaz, nem is kerülte a társa-ságot. Egyre jobban feloldódott a túrák során, mindenkivel megtalálta a hangot korra, foglalkozásra, nemre, álláspontra, gondolkodásmódra való tekintet nélkül. Mintha most kezdett volna kamaszodni. Habzsolta a látványt, kihasználta az adódó lehetőségeket, gyermekebb volt, mint valaha.
A Tátrába készülve már nagyon egyértelmű volt az össze-tartozásuk, de a lány azt gondolta, hogy mindez egy szép ba-rátság. Poprádon szemlélve a rájuk váró hegyóriásokat még egyikük sem tudta elképzelni, hogy ezeken a hegyeken fognak
mászkálni, s itt teljesedik majd ki kapcsolatuk.
Edit önkényeskedett, csapatkapitányt játszott csapat nélkül.
Egy csoportkép készült még első nap a Tar-pataki vízesések-nél, utána ugyan össze-összesodródtak a társaság tagjai, de mindenki járta a saját útját. Edit kezdett különcködni, Daniék meg betartva a Misi bácsi által összeírt útiterveket elszántsá-gukkal magukra maradtak. Volt, akinek pihenőnapra volt szüksége, volt, aki lerövidítette az utat vagy visszafordult, Edit meg a csapattagok megkérdezése és különösebb indok nélkül úgy döntött, megcserél két túranapot. De így tudattalanul is csak Hajniék útját egyengette.
Nem volt ő mellőzve, hisz még sétálni is hármasban men-tek az ótátrafüredi éjszakában, amit egyébként bárki furcsáll-hat, de ez nem akadályozta meg a fiatalokat abban, hogy csil-lagot válasszanak maguknak. Edit unta a sétát, nem is volt kedve az egészhez, fáradt is volt, de nem mondott le róla. Mint egy gardedám, jelen akart lenni. Annuska viszont teljesen máshogy élte meg például a vízesésnél történteket. Hármas-ban maradtak. Annuska megértően, szégyenlősen félreállt, nem akart útban lenni, nem akarta megzavarni azt a mesésen szép valamit, amit megérzett, ami éppen születőben volt. Ami-nek véletlenül lett tanúja, és amit Hajni talán még mindig nem értett, bár teljes szívével átérezte, engedte, hogy hasson, bár hihetetlen volt, hogy vele is megtörténhet, aminek ösztönösen átengedi magát. Megállt az idő, kifeszült a pillanat, kiélesedett minden érzékük, eggyé váltak a tájjal. Minden érzékszervük megtapasztalta a különleges és megismételhetetlen érzést. Zú-dult a víz, de ez csak a hirtelen beálló csendet erősítette. Ösz-szetalálkozott két lélek egymással és a mindenséggel, vagy legalábbis a környezettel, amiből Annuska oly mély empátiá-val felszívódott.
A kevéske reggeli, a kevés alvás, a rengeteg új élmény, az idegen benyomások sora, az otthoninál nagyobb kitartást, erőnlétet kívánó túrák jellege kimeríthette volna őket, hisz
na-gyobb energiákat emésztett fel ez a táj, az egész napi kitartó, fáradhatatlan menetelés, kapaszkodás és lépcsőzés, de a bim-bózó érzés megsokszorozta erejüket. Igaz, néhány kilóval ke-vesebbel tértek haza.
Dani egyik este finoman jelezte annak lehetőségét, hogy akár járhatnának, össze is tartozhatnának, ahhoz sem lenne semmi köze senkinek, főleg nem Editnek. Hajni hirtelen éber-ré vált, megdobbant a szíve, végre megértett mindent. Az elektricskán a Tátráról szóló képeskönyvet nézegetve összeért a kisujjuk Danival. Csak egy érintés volt, de villanyáram fu-tott át mindkettejükön. Tudták, hogy a túranyaralásnak mind-járt vége, de azt is tudták, hogy igazából most kezdődik min-den el. Dani vallomása beindította Hajniban az ösztönöket, a reményeket. Várakozásteli szívvel indultak haza.
Kettős szerelmet érlelt a Rysy, a Kriván, a Nagyszalóki-csúcs, a Rabló-ház, a Vöröstorony-hágó, a Poprádi-, a Batiz-falvi-, a Jamské-, a Zöld-tavi- és a Csorba-tó. Daniék belesze-relmesedtek a tájba, a csipkés, sokszor zordnak mutatkozó hegygerincekbe, a tengerszemekbe, a nagy magasságokba és mélységekbe, a kőemberkékbe, a kőlapokba, melyeket koptat-tak, a láncokba, melyeket markolkoptat-tak, a hirtelen időváltozáso-kat produkáló kanyarulatokba, a kihívást jelentő, változatos látványt nyújtó emelkedőkbe, a mormoták füttyébe, a virá-gokba, a patakok csobogásába, mindenbe, ami körülvette őket.
És egyre jobban beleszerettek egymás mozdulataiba, tekinte-tébe, hangjába. A Zöld-tavi házban készült fénykép, melyen egy tálból gombócoznak, ékes bizonyíték arra, ami kettejük között történt. A fényképen ott van Dani szemében az árulko-dó mély érzelem nyoma, ahogy Hajnira – és nem a gépbe – néz. Hajni ugyan a fotós felé mosolyog, de ott van az a hun-cut, önfeledt, boldog érzés az arcán, ami elárulja, hogy az a mosoly Daninak, az átélt gyönyörű napoknak, és nem a felvé-tel készítőjének vagy az utókornak szól.
Mindkét szerelem megmaradt, elmélyült. Ide tartoznak ők,
a Magas-Tátrába. Hihetetlen dimenziók nyíltak itt, itt kerültek egyre közelebb egymáshoz kölcsönösen, szinte észrevétlenül, magától értetődő természetességgel. Amit átéltek, láttak együtt, az mind szorosabban összekapcsolta őket, a természet szabad gyermekeivé váltak. Azóta sokszor visszatértek a sze-relmesek szerelmük kiteljesedésének színterére. Egyre fájóbb, egyre nehezebb volt kiszakadni ebből a tiszta, bár kemény tör-vények szerinti világból, s egyre vágynak vissza, a tiszta pata-kok, nagy erejű vízesések birodalmába, hisz néhány patak to-vábbsodorta vágyaikat, mikor némely hidacskáról maguk mö-gé hajítottak egy-egy pénzérmét. Sóhajaikat, elragadtatásukat továbbviszi a tekergőző, újraéledő szél, megélt örömeiket, bi-zonytalanságaikat, félelmeiket őrzi szívük, míg dobban, és an-nak a rengeteg gyönyörűségnek egy kis töredékét megörökí-tette jó néhány általuk készített fénykép.