Bernáth Lili és Lengyel Balázs összetartozik. Nemes egy-szerűséggel terelte őket egymás felé a sors. Lili 1989. április 13-án, időben, virágvasárnap jött a világra, Balázs pedig 1988.
július 21-én, csütörtökön, koraszülöttként. Mikor Balu szüle-tett, Lili aznap foganhatott. Mintha egyenesen egymásnak rendelték volna őket, hogy majd egymásra találjanak az Élet útvesztőjében. S mégis hányszor kérdezi a fiú:
– Ugye, tudod.
– Hát persze, hogy tudom!
– Bármit mondok.
– Igen, érzem! – válaszolja a lány, hisz elárulja számára Ba-lázs hangjának rezdülése, a fiú nézése, jó néhány pillantása, egy-egy gesztusa.
Lili kései gyerek volt, várták, s megnyugvást hozott vala-melyest szülei küzdelmes életébe. Nem volt vele sok gond.
Könnyen és hamar megtanult járni, és egész könnyen tudo-másul vett, elfogadott mindent. Tette, amit dolgának hitt. Nem lázadozott. Fura módon tán még kamasz sem volt igazán. Ba-lut – éppúgy, mint Lili bátyját – még leányfejjel szülte az any-ja. Mindkét fiúval – mint általában a fiú gyermekekkel amúgy is – így több probléma adódott, mint Lilivel. Míg ő kislányként hangversenyekre járt a szüleivel, Balázs néha koncertre ment azokkal, akiket barátainak hitt. Lili a szelídebb dallamok alatt néha békésen elszunnyadt, csak a tapsnál ébredt fel, Balunak viszont a dübörgő hangfalak és az erőteljes effektek közepette esélye sem volt elveszíteni éberségét.
A fiú kamaszként Liliék házának közelébe járt egy klubba.
A lány meg Balázsék lakókörzetébe járt ki egy barátnőjéhez.
Oly közel voltak ilyenkor a lehetőséghez, de nem találkoztak, hisz más körökben mozogtak, máshogy élték meg a világot, mely körbevette őket. Mindketten kertes házba születtek,
mindketten panelben nőttek fel. Lili megragadt a kőrengeteg-ben, Balázs kertes övezetbe került. Különbözően, de mindket-ten a hegyekbe menekültek.
A delej hatott, a bűbáj szállta meg őket az erdőben. A dél és az éjszak, az iránytű terelte kettejüket a megfelelő irányba, s azóta is, ha nem érzékelik a helyes irányt, ha a nap nem iga-zítja el őket, a tájolót előkapva annak mágnesességét felhasz-nálva próbálnak eligazodni. Milyen egyszerű volna, ha az élet dolgaiban is ilyen könnyen kiigazodnának, mint a térkép és a terep összevetésekor.
– Jaj, de jó lenne, ha itt lennél, s egy kicsit megszorongat-hatnálak! Csak egy kicsit érezhetném a bőröd illatát! – cseng néha Lili fülébe Balu hangja. – Úgy kívánlak!
– Csak legalább egy picit hozzád bújhatnék! – feleli ilyen-kor a lány.
Lili Balázs csillaga, Balu a lány holdja. Lili szeretné bera-gyogni a fiú életét, egy kis fényt hozni a borúba. Balu néha ki-teljesedik a lány számára, máskor meg elfogy. Néha csonka, aztán meg oly kerek! Ha beárnyékolódik a fiú arca, Lili pró-bálja más szögből megvilágítani. Ha az árnyak közt egy kis sugár, zsivány mosoly bujkál Balázs szájának szögletében, a lányka egyből fölragyog. Oly könnyen elfogadja a jót, oly ha-mar megnyugszik, oly könnyedén derűt lehet csalni az arcára!
Árnyaik nemcsak önmagukhoz, hanem egymáshoz is tartoz-nak. Árnyékaikban kevésbé különböznek egymástól, hisz egy-felé, egyforma hosszan hajlanak, nyúlnak, deformálódnak, igaz, körvonalaik azért valamelyest árulkodnak különbözősé-gükről.
Egyikük barnás, másikuk kékes szemmel nézi a világot.
Egyikük karjai, ujjai hosszúak, vékonyak. Másikuk nagyanyja zömök, gömbölyded formáját örökölte, akit már nem ismerhe-tett. Balu is nagyanyjára ütött, le sem tagadhatnák egymást.
Gyakorta megtréfálja őket a köd, de ha ragyog a nap, akkor
is lehetnek ködképek kedélyük láthatárán. Sokszor kíséri őket az idill és a ború kettőssége. Balázs inkább az eget kémleli, jó néhány felhőben potenciális veszélyt lát. Lili meg inkább a földre szegezi tekintetét, hamarabb meglátja a bogarakat, a vi-rágokat, talán mert nem akarja észrevenni a gyülekező, össze-álló esőfelhőket. Bezzeg a bodros bárányfelhők azonnal ma-gukhoz vonzzák képzeletét! Jobban elfogadja a beborult eget, derűs lelke elűzi a fellegeket, de egyre több gyülemlik köré, ha párját nyugtalannak látja. Egy-egy biztató, megnyugvást su-gárzó szavára, tekintetére elönti a békesség.
Korábban a jövő volt a fény, a remény, a megvalósulható álom, melyet az egykori jelen bizonytalansága beárnyékolha-tott. Most a jelenbe vegyülhet egy-egy kis fénypont, melyre a jövő vethet borongós árnyat. Viszont a jelent és a jövőt elsö-tétítő lehetőségekhez képest a múlt ragyogóbbá válik. Minden viszonyítás kérdése.
Bár Lili egyértelműen nyugtalanabbá vált, sokszor elül, el-csodálkozik egy helyben. Balu rövidebb ideig mélyül el, hirte-len ezt, majd azt lát meg. Mégis egyszerre élik át a csodát, a maguk eltérő módján, de valahogy furcsa módon nagyon is hasonlóan. Legtöbbször szavak nélkül adják egymás tudtára elragadtatásukat vagy békétlenségüket. Nagyjából ki tudják számítani egymás reakcióját, rá tudnak érezni a másikban zaj-ló folyamatokra.
Balázs kíváncsian számon tartja, ki vagy mi merre van. Lili viszont ha érzékeli is, hogy elment valaki mellettük, nem fi-gyeli, ki volt az. Mégis gyakran egyszerre látnak meg dolgo-kat. Egyszerre kattintják el fényképezőgépüket, s még így is különbözőek lesznek képeik. Máshogy, más szögből látják meg ugyanazt, mást hangsúlyoznak belőle.
A fiú gyakran érzi úgy, hogy ellene van minden. De ezt az érzést félre tudja tolni, így egyenként vagy egyszerre maguké-nak tudhatják Lilivel a világot, a tájat, a felhőtlen békességet, a végtelen időt. Ilyenkor egy-egy pillanatra ki tudják zárni a
mulandóságot, a sürgető tényezőket, s az ellentétek egymásba olvadnak. Meg tudják kötni a maguk különbékéjét.
Vízszintbe helyezve a tájolót beáll az észak-déli irány, az el-lentétes irányokat mutató mágnestű végei megnyugvásra lel-nek. Hosszabb-rövidebb időre Baluék is nyugvópontra jutnak, bár ők is lényegében változatlan köröket futnak. Körbejárnak, mint a hagyományos óra mutatói. Egyikük lassabban, mási-kuk gyorsabban. Néha-néha összetalálkoznak, együtt állnak.
Az idő sokszor ellenük, néha viszont értük dolgozik.
Mindkettejük ellensége Kronosz. Balázs mégis szívesen vi-seli karóráját, igazán hozzá tartozik, pedig ki van téve mutatói tevékenységének. Látni akarja a pontos állást, az ellenfél tény-kedését. Lili viszont már képtelen karján hordozni vagy a keb-lén melengetni, bár éppúgy kénytelen szembesülni az idővel, s pont úgy ki van szolgáltatva neki, az időkereteket neki is be kell tartania, figyelembe kell vennie az idő múlását. Ha együtt vannak, Balu a lány helyett is felügyeli ezt. Mint az utat, me-lyet külön-külön, máshonnan indulva kezdtek, de összetalál-kozva, majd egymással – útjukat ugyan időről időre megsza-kítva, de a maguk ösvényéről újra rátérve – együtt járnak.
Hisz összetartoznak.