Egyiptomban két nagy mítosz elemei kötődtek szorosabban az újév időszakához: az egyik az Osiris-kör, a másik pedig a „veszélyes istennő” mítosza. A következőkben azt vizsgálom meg, hogy a kőtálkák díszítésében melyek azok az ikonográfiai motívumok, amelyek erre a két mí-toszkörre utalnak.
Osiris mítoszában az áradást megelőző szárazság a gyász időszaka: Isis a halott Osirist siratja, egyes elképzelések szerint éppen az ő könnyei indítják el a Nílus áradását.38A múmiaformában ábrázolt, halott Osiris, ritkán, de jelen van a tálkák dekorációjában, sőt a British Museum egyik darabja egyedül őt jeleníti meg.39Az áradó Nílus persze magával Osirisszal is azonos: Osiris az, aki megtermékenyíti a földet, Isis testét, és a sarjadó hajtásokban új életre kel.40Osirishoz kötik a tálkákat a szőlőfürtök és indák, amelyek a sírfestmények szőlőmotívumaihoz hasonlóan az új-jászületést jelképezik.41Ugyanehhez a gondolathoz kapcsolódik a koszorú is, ami szintén csak-nem minden tálkán megjelenik. Legtöbbször a peremen fut körbe, de gyakran a tálka belsejé-ben, közvetlenül az alakok körül is megismétlődik, általában egyszerű babérkoszorúként, ritkábban olajágként. Mindkét esetben az Osiris előtt megigazult és újjászülető halott koszorú-járól van szó, amelynek legismertebb római-kori ábrázolásai a fajjúmi festett múmiaportrékhoz köthetők.42A koszorú azonban a görög-római korban a fáraó ajándéka is lehet az isteneknek:
ebbe a szférába helyezve pedig az istenek ellenségei fölött aratott győzelmet jelképezi.43 Isist többféle típusban is ábrázolták a tálkákon. Állhat önállóan,44vagy Isis-Sóthisként kutya hátán ülve, mint az áradás hírnöke.45Az áradás hírnökeként sistrumot rázó Isishez köthető egy másik típus, amelyen az istennő hárfával a kezében jelenik meg egy kettős koronát viselő, só-lyomfejű krokodil előtt.46A Getty Museum tálkáján a jelenet mellett a Nílus-isten is látható, a római kori ikonográfia szerint folyóból előbukkanó szakállas férfiként. Minden bizonnyal a Szo-bek és a győztes Hórus alakját egyesítő sólyomfejű krokodil is ebben a kontextusban értelme-zendő: ő az, aki az áradást elindítja, az istennő hárfajátékának csalogató hangjára.
A tálkák Hórus-ábrázolásai szintén az Osiris-körhöz kapcsolódnak. Hórus jellemzően két aspektusában jelenik meg: mint Harpokratés a gyermekisten, és mint az atyja örökébe lépő győz-tes, égi Hórus.
A British Museum egyik darabján Harpokratés liba hátán lovagol, a relief hátterében papi-ruszbozót látszik, utalásképpen a gyermek Hórust elrejtő chemmisi mocsárra.47Ugyanőt láthat-juk profilból egy londoni töredéken, illetve egy kairói darabon, ruhátlanul, kettős koronával, jobb mutatóujját a szájához emelve.48A Petrie Museum of Archaeology egyik tálkáján Harpokratés
38 DERCHAIN1970.
39 Brit. Mus. EA 38512 (PARLASCA1983A, 156, 21/6).
40 PLUT., De Iside, 32–38.
41 PT 1524. A szőlő mint újjászületési szimbólum: DESROCHES-NOBLECOURT1980, 22; Osiris, a szőlő, a bor és az áradás kapcsolatáról lásd POO1995, 149–151.
42 Vö. HK 19; PARLASCA1966, 145.
43 DERCHAIN1955; RIGGS2005, 81–82.
44 Alexandria 26724 (LIMC, s.v. Isis, no. 127).
45 Lásd fent, n. 20–22.
46 BELet al.2012, 270 (Louvre MA 2735); Getty 83.AA.327 (lásd fent, n. 23).
47 Brit. Mus. EA 38516 (PETRIE1927, 38; PARLASCA1983A, 155).
48 Brit. Mus. EA 36135 (PARLASCA1983A, 155); Kairó 18757 (V. BISSING1907, 163).
nem áll, hanem ül, trónjaként lótuszvirág szolgál,49és szintén a kuporgó Harpokratés látható a Metropolitan Museum egyik darabján.50Fejét nem a kettőskorona, hanem a hemhem-korona díszíti, kiemelve a gyermekisten szoláris aspektusát,51miközben a tálka külső oldalát körben ló-tuszvirág borítja. Körzővel bekarcolt lótuszminta látható a budapesti magángyűjteményben őr-zött Harpokratés-tálka hátoldalán is (2. ábra).52Ennek a darabnak a falát ráadásul olyan vékonyra csiszolták, hogy ha a fény felé fordítjuk, átsejlik a hátoldalon bekarcolt lótusz, ami Harpokratést a lótuszból előlépő és a világot megteremtő napgyermekként azonosítja. Ez ismét csak megerő-síti a teremtés-motívum hangsúlyos mivoltát a tálkákon, és a csoportot az első alkalmat megis-métlő újévi időszakkal köti össze.
Az egyiptomi újév nemcsak a világot létrehozó első alkalomnak állít emléket, hanem a győz-tes Hórusnak is.53Az újév időszakára esett az a szertartás-sorozat is, amelynek középpontjában a földi fáraó újrakoronázása és hatalmának rituális megújítása állt.54A sólyomfejű, égi Hórus számos tálkán győztes uralkodó képében jelenik meg: lóháton, magasba emelt jobb kézzel, mint az ellenséget megsemmisítő és a világ rendjét helyreállító fáraó.55Ezek az ábrázolások az ellen-ségre lesújtó uralkodó alaptípusának császárkori utódai: a görög-római kori reliefdíszes kőtálkák ezen a ponton a korábbi reliefdíszes lótuszkelyhek ikonográfiájához, illetve lehetséges értelme-zéséhez kapcsolódnak. A lótuszkelyheken ugyanis az ellenségre lesújtó fáraó hasonló kontex-tusban jelenik meg: a megújulással, a teremtéssel, illetve annak megismétlésével kapcsolatos mí-toszok és rítusok ábrázolásai között.56
A reliefdíszes kőtálkák díszítésében megjelenő másik nagy mítoszkör az Egyiptomot elhagyó, majd különféle nehézségek árán oda visszacsalogatott, illetve dühöngésében megfékezett „ve-szélyes istennő” története, a Napszem-mítosz. A görög-római korban rendkívül népszerű mí-tosz démotikus57és görög forrásokban,58számos templomreliefen, illetve feliratok utalásaiban egyaránt fennmaradt.59
A dühöngő istennőt – Ré megbízásából – Thot és/vagy Su/Onuris csalogatja haza,60az em-berek pedig tánccal, zenével és áldozatokkal engesztelik ki.61Amikor végül hazatér Egyiptomba, vele együtt az áradás is megérkezik. Hazatérése a rendezett világ újrateremtésének és fennma-radásának ünnepe, amelyet az Egyiptomon végigutazó istennő és az útja során érintett templo-mok helyi istene közötti szent nász koronáz meg.62Erre utalnak a tálkákon azok a hieros gamos
49 Petrie Museum of Archaeology, UC 2449 (PETRIE1927, 38).
50 MET 11.150.47 (PARLASCA1983A, 155).
51 Vö. DESROCHES-NOBLECOURT1980, 19.
52 CASTIGLIONE– SZENTLÉLEKY– SZILÁGYI1978, 136–137; ENDREFFY2014.
53 MERKELBACH1963, 23–24.
54 GOYON1972, elsősorban 46–52.
55 Amsterdam, Allard Pierson Museum 10183; ex-Wiedemann s.n. (PARLASCA1983A, 151); Mainz 516 és 967 valamint Faenza, Museo internazinale delle Ceramiche 103 (PARLASCA1983A, 157); Petrie Museum of Archaeology, UC 2450 (PETRIE1927, 38).
56 A lótuszkelyhekhez kiindulásképp: TAIT1963; az értelmezéshez lásd még FAZZINI1988, 8–10.
57 SPIEGELBERG1917; CENIVAL1988; QUACK2005, 195–229.
58 WEST1969.
59 JUNKER1911; DARNELL1995 (Medamud); RICHTER2010 (Wadi el-Hallel, Dendera).
60 Onuris szerepéhez lásd JUNKER 1917. Onurist jellegzetes tartásáról és magas tollkoronájáról lehet felismerni:
elképzelhető, hogy a PETRIEvéleményét követő bevett felfogással ellentétben a British Museum EA 38517 leltári számú darabján (5. ábra) sem Anuket, a katarakták istennője, hanem Onuris látható (a fejforma és az arcvonások alapján az alak sokkal inkább látszik férfinak, mint nőnek). A Bolognai Múzeum B 3278 leltári számú tálkájának oroszlánfejű alakjában szintén Onurist sejthetjük.
61 Lásd pl. JUNKER1906, 101–105 (Dendara); DARNELL1995 (Medamud).
62 DARNELL1995; KESSLER1988; VONLIEVEN2003.
ábrázolások, amelyeket a szakirodalom hajlamos a téma „frivol” megfogalmazásainak tekin-teni.63Ebben a kontextusban értelmezhetjük azokat a kőtálkákat is, amelyek – a Szépművészeti Múzeum darabjához hasonlóan – egymást átölelő, vagy egymás mellett álló istenpárt jelenítenek meg.64A tálkákon látható sólyomfejű istent mint Isis párját nem egyszer Osirisként azonosít-ják.65Osiris azonban még a sólyomfejű Sokaris alakjában is múmiaformában jelenik meg; a pa-rókát, fibulával megtűzött köpenyt és kettős koronát viselő isten itt nem lehet más, csak Hórus.
Pontosításra szorul az istennő azonosítása is: azért látjuk Hórus hitveseként Isist, mert a római korra Isis a legtöbb egyiptomi istennő alakját magába olvasztotta. Ekkor már csak a tehénszar-vak között megjelenő napkorong utal arra, hogy Hórus társa itt sem más, mint régi hitvese, Hat-hor. Több olyan tálka is van, amelyen a teljes triász megjelenik: az istennőt átölelő égi Hórus ket-tős koronával, mellettük pedig a nászukból született gyermekisten: a napgyermekkel azonosított Hórus, fején napkoronggal.66
A reliefdíszes kőtálkák ikonográfiai vizsgálata azt mutatja, hogy a korpuszt szoláris motí-vumaik, az ősvízzel és az áradással kapcsolatos elemeik, illetve az Osiris- és a Napszem-mí-toszhoz való kötődésük alapján az egyiptomi újévhez és az újévi megújuláshoz kapcsolhatjuk.
A tálkák eredeti funkcióját nem ismerjük, mivel azonban az ismert leletkontextussal rendelkező néhány darab templomból került elő, megkockáztatható a feltevés, hogy használatuk az újévi ünnep hivatalos, templomi rítusaihoz kötődött. Hórus hangsúlyos jelenléte ugyanakkor arra enged következtetni, hogy a tálkák a királyi megújulásnak, az uralkodói hatalom megszilárdí-tásának gondolatával is összefüggésben állhattak, amelynek egyik legnagyobb ünnepe éppen újév idejére esett, a görög-római korban éppúgy, mint az azt megelőző időkben.
Bibliográfia
BEHRENDT, Kurt A. 2007. The Art of Gandhara in the Metropolitan Museum of Art. New Haven – London.
BEL, Nicolas et al.2012. L’Orient romain et byzantin au Louvre. Paris.
CASTIGLIONELászló – SZENTLÉLEKYTihamér – SZILÁGYIJános György 1978. Art antique au Musée Déri de Debrecen et dans d’autres collections hongroises = Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből. Bulletin Hongrois des Beaux-Arts de Budapest 50, 3–34, 135–151.
CENIVAL, Françoise 1988.Le Mythe de l’oeil du soleil. Sommerhausen.
CURTO, Silvio 1961. L’Egitto Antico nelle collezioni dell’Italia settentrionale. Bologna.
DARNELL, John C. 1995. Hathor Returns to Medamud. Studien zur Altägyptischen Kultur22, 47–94.
DAUMAS, Francois 1982. Neujahr. In: Helck, Wolfgang (Hrsg.), Lexikon der Ägyptologie Bd. IV.
Wiesbaden. 466–472.
63 Lásd például WILDUNG1982, 199.
64 Az Antik Gyűjtemény 60.11.A leltári számú darabjának legközelebbi párhuzama a Myers-gyűjtemény ECM195 számú, töredékes darabja az egymást átkaroló sólyomfejű Hórus és Isis-Hathor ábrázolásával (http://mimsy.bham.ac.uk/
detail.php?t=objects&type=browse&f=option8&s=The+Eton+Myers+Collection&record=41).
65 Lásd például VONBISSING1907, 161; és JUCKER1961–62, 324.
66 Berlin 17347 (KAISER1967, 106); Cairo 18753 (VONBISSING1907, 161).
DERCHAIN, Philippe 1955. La couronne de la justification. Essai d’analyse d’un rite ptolemaïque.
Chronique d’Égypte30, 225–287.
DERCHAIN, Philippe 1970. Les pleurs d’Isis et la crue du Nil. Chronique d’Égypte45, 282–284.
DERCHAIN, Philippe 1975. Le lotus, la mandragore et le perséa. Chronique d’Égypte50, 65–87.
DESROCHES-NOBLECOURT, Christiane 1980. Isis Sothis – le chien la vigne – et la tradition millénaire.
In: Vercoutter, Jean (ed.), Livre du Centenaire 1880–1980. MIFAO 104. Le Caire. 16–24.
DENON, Vivant [1802]. Voyage dans le Basse et la Haute Égypte, pendant les Campagnes du Général Bonaparte. Paris.
ENDREFFYKata 2014. Újév nyár derekán. Egy egyiptomi ünnep emlékei. Ókor13/2, 80–82.
EVANS, John 1908. Notes on Some Vessels of Steatite from Egypt. Proceedings of the Society of Antiquaries of London22, 89–102.
FALCK, Martin et al.1996. Ägypten. Schätze aus dem Wüstensand. Kunst und Kultur der Christen am Nil.Katalog zur Ausstellung des Museums für Spätantike und Byzantinische Kunst, Berlin und des Gustav-Lübcke-Museums, Hamm. Wiesbaden.
FAZZINI, Richard 1988. Egypt, Dynasty XXII–XXV. Iconography of Religions XVI, 10. Leiden.
FAZZINI, Richard 2006. Report on the Brooklyn Museum’s 2006 Season of Fieldwork at the Precinct of the Goddess Mut at South Karnak.(https://www.brooklynmuseum.org/features/mut/uploads/
Preliminary_report_2006.pdf)
GOYON, Jean-Claude 1972. Confirmation du puvoir royal au nouvel an. Le Caire.
HORNBOSTEL, Wilhelm 1973. Sarapis. Studien zur Überlieferungsgeschichte, den Erscheinungsformen und Wandlungen der Gestalt eines Gottes. EPRO 32. Leiden.
JUNKER, Hermann 1906. Poesie aus der Spätzeit. Zeitschrift für Ägyptische Sprache und Altertums -kunde43, 101–127.
JUNKER, Hermann 1911. Der Auszug der Hathor-Tefnut aus Nubien. APAW. Berlin.
JUNKER, Hermann 1917. Die Onurislegende. Wien.
KAISER, Werner 1967. Ägyptisches Museum Berlin. Berlin.
KATER-SIBBES, G. J. F. 1973.Preliminary Catalogue of Sarapis Monuments. EPRO 36. Leiden.
KESSLER, Dieter 1988. Der satirisch-erotische Papyrus Turin 55001 und das „Verbringen des schönen Tages”. Studien zur Altägyptischen Kultur 15, 171–196.
LIMC = Lexicon Iconographicum Mythologiae Classicae, vols. I–VIII. Zürich, 1981–1999.
MANDEL-ELZINGA, Ursula 1988. Ptolemäische Reliefkeramik. Jahrbuch des Deutschen Archäologi -schen Instituts103, 247–307.
MERKELBACH, Reinhold 1963. Isisfeste in griechisch-römischer Zeit. Daten und Riten. Meisenheim am Glan.
MÜLLER, Hans W. 1974. Neuerwerbungen Staatliche Sammlung Ägyptischer Kunst. Münchener Jahrbuch der bildenden Kunst3/25, 215–223.
MYERS, John L. 1914. Handbook of the Cesnola Collection of Antiquities from Cyprus. New York.
PARLASCA, Klaus 1966. Mumienporträts und verwandte Denkmäler. Wiesbaden.
PARLASCA, Klaus 1983A. Griechisch-römische Steinschälchen aus Ägypten, mit einem Exkurs von Michael Pfrommer. In: Grimm, G. – Heinen, H. – Winter, E. (Hrsg.) Das römisch-byzantinische Ägypten. Akten des internationalen Symposions 26–30. September 1978 in Trier. Aegyptiaca Treverensia 2. Mainz am Rhein. 151–160.
PARLASCA, Klaus 1983B. Ein späthellenistisches Steinschälchen aus Ägypten in J. Paul Getty Museum. The J. Paul Getty Museum Journal11, 147–152.
PETRIE, W. M. Flinders 1927. Objects of Daily Use. London.
PINCH, Geraldine 1993. Votive Offerings to Hathor. Oxford.
PLUTARKHOSZ1986. Iszisz és Oszirisz. Ford. Salgó Ágnes. Budapest.
PONS, Jesse 2011. From Gandhāran Trays to Gandhāran Buddhist Art: The Persistence of Hellenistic Motifs from the 2nd Century BC and Beyond. In: Kouremenos, Anna – Chandrasekaran, Sujatha – Rossi, Roberto (eds.), From Pella to Gandhara: Hybridisation and Identity in the Art and Architecture of the Hellenistic East.BAR S2221. Oxford.
QUACK, Joachim Friedrich 2005. Einführung in die altägyptische Literaturgeschichte 3. Die demotische und gräko-ägyptische Literatur.Münster.
RICHTER, Barbara A. 2010. On the Heels of the Wandering Goddess: The Myth and the Festival at the Temples of the Wadi el Hallel and Dendera. In: Dolinska, M. – Beinlich, H. (eds.), Achte Agyptologische Tempeltagung. Interconnections between Temples. Wiesbaden. 155–186.
RIGGS, Christina 2005. The Beautiful Burial in Roman Egypt. Oxford.
ROSS, Marvin C. 1947. Early Christian and Byzantine Art. Baltimore.
SCHMIDT, Stefan 1997. Katalog der ptolemäischen und kaiserzeitlichen Objekte aus Ägypten im Akademischen Kunstmuseum Bonn. München.
SCHREIBER, Theodor 1894. Die alexandrinische Toreutik. Leipzig.
SPIEGELBERG, Wilhelm. Der ägyptische Mythos vom Sonnenauge.Strassburg.
STRAUSS, Christine-Elizabeth 1974. Die Nun-Schale. Eine Gefässgruppe des Neuen Reiches. MÄS 30.
München.
TAIT, G. A. D. 1963. The Egyptian Relief Chalice. Journal of Egytian Archaeology49, 93–139.
TRAN TAMTINH, Vincent 1970. Isis et Sérapis se regardant. Revue Archéologique, 55–80.
VERNUS, Pascal – YOYOTTE, Jean 2005. Bestaire des pharaons. Paris.
VONBISSING, Friedrich Wilhelm 1907. Catalogue Général des Antiquités Égyptiennes du Musée du Caire 17. Steingefässe. Wien.
VONLIEVEN, Alexandra 2003. Wein, Weib und Gesang – Rituale für die Gefährliche Göttin. In:
Metzner-Nebelsick, Carola (Hrsg.),Rituale in der Vorgeschichte, Antike und Gegenwart – Studien zur Vorderasiatischen, Prähistorischen und Klassischen Archäologie, Ägyptologie, Alten Geschichte, Theologie und Religionswissenschaft. Interdisziplinäre Tagung vom 1.–2. Februar 2002 an der Freien Universität Berlin. Leidorf. 47–55.
WESSETZKY Vilmos 1954. Les Problèmes des «amulettes de nouvel an» Égyptiennes = Az egyiptomi «újév-amulettek» problémái. Bulletin Hongrois des Beaux-Arts de Budapest5, 3–10, 90–95.
WEST, Stephanie 1969. The Greek Version of the Legend of Tefnut. Journal of Egytian Archaeology 55, 161–183.
WIEDEMANN, Alfred 1914. Notes on Some Egyptian Monuments. Proceedings of the Society of Biblical Archaeology36, 107–117.
WILDUNG, Dietrich 1980. Fünf Jahre. Neuerwerbungen der Staatlichen Sammlung Ägyptischer Kunst München 1976–1980. Mainz.
WILDUNG, Dietrich 1982. Neuerwerbungen. Staatlichen Sammlung Ägyptischer Kunst. Münchener Jahrbuch der bildenden Kunst 3/33, 187–202.
WILKINSON, Richard H. 1994. Symbol &Magic in Egyptian Art. London.