A címben látható idézet Kosztolányi Dezsőtől származik, aki köztudottan sokat fordított, főleg verseket, ám jelen előadás nem magyar versfordításról fog szólni – viszont az idézet két szava vé-gigvonul majd rajta: ‛alkotás’ (ti. egy új szent szöveg, nyelvezet, stb.) és ‛másolás’ (jelen esetben mondattani minták másolása).
A fordítás kétségtelenül alkotás, hiszen a fordító jó esetben egy új, koherens, a célnyelven érthető és megfelelő stílusban megírt szöveget hoz létre, alkot meg. Irodalmi szöveg esetén a for-dítói alkotás még hangsúlyosabb, még akkor is, ha nem verses, hanem prózai műről van szó.
A kopt mint irodalmi nyelv kialakulásában nagyon jelentős szerepet játszottak az Újszövet-ség-fordítások. Talán magyarázatra szorul, hogy a több ezer éves óegyiptomi nyelv szerves (bár legutolsó) szakaszát képező kopt nyelvben miért kellett egy irodalmi regiszternek „kialakulni”.
A hieroglif, hieratikus írást már a Kr. u. 1. század óta gyakorlatilag nem használták, a démotikus is fokozatosan kivonulóban volt a mindennapi használatból, egyre inkább egy megcsontosodott, szinte mesterséges nyelvregiszterré vált,3és a Kr. u. 1. század végére már nem használták a min-dennapokban.4Fokozatosan az egyiptomi valláshoz és mágiához kapcsolódó nyelvregiszter lett,5 és nagyrészt ennek írásos reprezentációját látjuk a késői démotikus szövegekben (nem a beszélt köznyelvét). A kopt nyelvfázis kezdete, illetve az első koptul leírt szövegek előtt egy érdekes nyelvi rés volt Egyiptomban a hétköznapi nyelvhasználatban: a démotikust már leginkább csak az egyiptomi papi réteg használta a napi kommunikációban is, csak ők írtak így, ezért a többi egyiptominak jobb híján (azaz írott egyiptomi köznyelv híján) görögül kellett egymással leve-lezniük, ha távoli ismerőssel akartak kommunikálni. Azok, akik nem tudtak görögül, vagy nem írtak görögül (a kettő nyilván nem ugyanaz), kénytelenek voltak fordítók segítségével megtenni ezt.6Az egyiptomi nyelv tehát ezekben a Krisztus utáni századokban is él, használják, fejlődik, változik, csak éppen átmenetileg „fennakadás van” a leírásában, ami a szélesebb néprétegeket érinti. Erre a jelenségre, problémára keresnek és találnak orvoslást: új írásmódot alkotnak meg a görög abc és néhány démotikus jel használatával és leírják az aktuális nyelvállapotot. Ez tehát
1 KOSZTOLÁNYIDezső, „Alkotni vagy másolni?” Új IdőkXXXIV. évf. (1928) 1. kötet, 622.
2 A kutatásokat részben a Magyar Tudományos Akadémia támogatta a Bolyai János Kutatói Ösztöndíj formájában (2011–
14), hála és köszönet érte.
3 HINTZE1947, 87.
4 RICHTER2008, 741.
5 RICHTER2008, 741.
6 RICHTER2008, 742.
az aktuálisan beszélt formája a nyelvnek, így az emberek számára érthető, ám az irodalmi re-giszter – mivel ezen a téren is a régi, sokak által már nem értett művek és nyelvállapot megőr-zése volt sokáig a cél – még nem kiforrott. Erre a harmonizációra, a beszélt és az írott nyelv össz-hangba hozására, azért is nagy szükség volt, mert Egyiptom egyre inkább kereszténnyé válásával új, a korábbi egyiptomi fázisokban nem fellelhető irodalom jelent meg és számított egyre na-gyobb érdeklődésre. Nagyon úgy tűnik, hogy a legkorábbi kopt irodalmi megnyilatkozások az Újszövetség-fordítások voltak – eleinte valószínűleg szóban, majd leírva és terjesztve. Érthető tehát, hogy jelentős szerepet játszottak a leírt, irodalmi igényű stílus formálódásában.
A kopt Újszövetség-fordításoknak pedig vannak bizonyos nyelvi sajátosságai, amelyekre szeretném felhívni a figyelmet.7Először néhány nominális mondatra, ahol a nominális mondat második tagja „sajátosan viselkedik”:
Mt 18,14
Mpouwš an pe Mpemto ebol Mpaeiwt ... jekas efexe ebol Nqi oua Nneikoui Nem atyám akarata az, ... hogy egy is elvesszen e kicsik közül.8
Itt az alany kifejtéséről van szó, egy régi, zseniális magyar nyelvtani terminussal élve: célzatos ala-nyi mellékmondatról.
Szintén célzatos alanyi mellékmondat olvasható Senuténél, aki itt éppen erre az újszövetségi helyre utal:
Senute,Ad philosophum gentilem45,24–259 Mpefouwš an pe etrelaautako xMpeftameio Nem akarata az, hogy bárki elpusztuljon teremtésében.
vagy még egy:
Senute,De eis qui e monasterio discesserunt131,810 Mpaouwš an pe etrepjoeiskw nau ebol
Nem akaratom az, hogy az Úr megbocsásson nekik.
Joggal merül fel a kérdés, hogyan kerül egy célhatározói mellékmondat minta a nominális mon-dat második tagjának helyére – ez szokatlan az egyiptomi nyelvben, és a kopt irodalmat vizsgálva is úgy tűnik, hogy (szinte) csak a fordításokban fordul elő. Nézzük meg a fenti újszövetségi példa görög változatát, amelyből a fordítás készült:
ou)k e)/stin qe/lhma e)/mprosqen tou= patro/j ... i(/na a)po/lhtai e(n tw=n mikrw=n tou/twn A kopt mondatban látható jekas+Futurum 3 az egyik leggyakoribb célhatározói mellékmondat konstrukció, amely pontos fordítása a görög ina+coniunctivusnak, nemcsak jelentésében (ti. cél-határozás), hanem formailag is, hiszen mindkettő kötőszó+ragozott igealak mintát követ. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kopt fordító azon is igyekezett, hogy a szórendet, ti. ragozott ige-alak–alany, is kövesse, ezért alkalmazta az Nqi-megoldást!) Két kérdés merül fel most nyilván
7 Az itt bemutatott jelenségek, kialakulásuk, részleteik és a nem-fordított kopt irodalomhoz való viszonyuk, valamint bővebb irodalom a témához itt olvasható: HASZNOS2012.
8 A szöveghelyek fordítása jelen szerzőtől származik, és szándékoltan szószerinti, a grammatikai jelenségek jobb illusztrálása érdekében.
9 LEIPOLDT1908.
10 LEIPOLDT1908.
mindenkiben: 1) miért érdekes ez? 2) a görög mondatban eleve mit keres ebben a szintaktikai pozícióban célhatározói mellékmondati minta? A másodikra egyszerűbb a válasz, ezért azzal kezdem:
2) A görög nyelvben végbemenő folyamat illetve jelenség volt, hogy a ina-mellékmondatok „el-szaporodtak” és olyan szintaktikai helyeken kezdtek megjelenni, ahol korábban nem álltak, pl.
előszeretettel foglalták el infinitiv-konstrukciók helyét: az egyik ilyen helyzet a fent látható ala-nyi pozíció, a másik szintén nagyon gyakori az Újszövetségben a célzatos tárgyi mellékmonda-tok/helyzetek (parancsolást jelentő igék utáni konstrukciók).
1) Ez azért érdekes, mert: a kopt fordító egy olyan mondattani mintát alkalmazott a fordításá-ban, amely azon a helyen a mondatban – mondjuk – meglepő, nem megszokott – „kopttalan”?
Miért alkalmazott a kopt fordító ilyen szerkezetet? Nem tudott koptul? Vagy nem tudott görö-gül és a biztonság kedvéért leginkább úgy hagyta az egész mondatot, ahogy találta? Sebastian Brock a szír szövegek kapcsán vizsgálta a későókori fordítási technikákat. Cicero és Horatius né-zeteire támaszkodik, amikor alapvetően kétfajta fordítási technikát ír le: verbum e verbo, amelyet mindketten szolgainak tartanak és kizárólag jogi és üzleti szövegek fordításánál találnak tole-rálhatónak; és sensus de sensu,11amelyet az irodalmi szövegek fordítása esetén kell alkalmazni.
A kereszténység érkezésével azonban felbomlik ez az irodalmi és nem-irodalmi fordítás közötti dichotómia12– mert hiszen milyen szöveg is ez a Szentírás, amelynek terjesztésében, a keresz-ténység széles körökben történő elterjedésében a fordítások nagyon fontos szereppel bírtak? Egy-részt persze nagyra becsült irodalom, másEgy-részt quasijogi szöveg – az Ószövetség főleg – hiszen szabályokat, törvényeket ad, amelyek követése és nem-félreértése nagyon fontos a hívek szá-mára. És kulcsszó itt a félreértés/félreérthetőség. Sebastian Brock igen szisztematikusan feltér-képezte a szír fordításokat, fordítók, fordítóközpontok, időszakok beazonosításával. Vizsgálatai a szír Újszövetség-fordításokról azt mutatták, hogy a 3–4. században jellemző szabadabb (sensus de sensu; olvasó-központú, a szöveget akarja az olvasóhoz hozni) fordításoktól a 6–7. századra egy másik technikára térnek át, a sokkal szószerintibb, tükör-jellegűekre (szöveg-központú, az olva-sót akarja a szöveghez hozni); a szent szöveget ui. nagyon pontosan, a hiba lehetősége nélkül, il-letve annak minimalizálásával akarták visszaadni, hogy ne legyen többértelmű, ne lehessen be-lekötni – a krisztológiai, teológiai viták a kereszténység korai évszázadaiban ezt indokolták. Ez a tendencia a görög jövevényszavak nagyobb arányú átvételét és/vagy használatát is jelentette, hiszen egy-egy fontos, alapvető fogalmat biztosabb volt eredetiben hagyni, mint megpróbálni le-fordítani. Egyiptomban, úgy tűnik, egyébként is már eleve számottevő volt a beszélt nyelvben a görög jövevényszavak aránya.
A kopt Szentírás-fordítások esetén – bár egy ehhez hasonló szisztematikus vizsgálat még várat magára – is hasonló megfigyelést lehet tenni: a korábbi, szabadabb fordítások után szó-szerintibb, pontosabb, „tükörebb” fordításokat találunk, illetve ez a tendencia figyelhető meg a bohairi újrafordításban is. Frank Feder fogalmazta meg az Ószövetség-fordítások kapcsán:
„Diese Studien zeigen, daß frühe, freier gehaltene und sinngemäßere Übersetzungen im Laufe der Zeit als unzureichend empfunden worden waren und daher überarbeitet oder vollständig ersetzt worden sind.”13
11 BROCK1979, 69–70.
12 BROCK1979, 70.
13 FEDER2006, 302: “referring to – among others – the studies of Sebastian Brock on the Syriac translations; he also emphasizes that no similar studies on the Coptic translations have been made.”
A nagy és híres bibliafordító, Szent Jeromos azt mondta, hogy a Biblia fordításánál, azaz egy szent szöveg esetén „még a szórend is szent”14(és itt visszacsatolnék az előző példára, azNqi -szerkezettel)! Ez nem kis felelősséget ró a fordítóra. Ezt azóta többször és többen megfogalmaz-ták – némileg modernebb Ariel Shisha-Halevy mondata a szent vagy éppen kanonikus szövegek fordításáról: „the [source] text is an authoritative source, given, ever-present, decoded (but also interpreted and often imitated) by the author of the target text; the other text is created on the basis of the source text”.15
Lássunk példákat a sahidi (S) Újszövetségből erre az imitálásra, arra, hogy ha több választás is van, akkor a kopt fordító hogyan választja azt a konstrukciót, amelyik a görög eredetihez a leg-közelebbi:
Mt 1,22
pai de thrF Ntafšwpe jekas efejwk ebol Nqi pentapjoeisjoof Tou=to deÜ o(/lon ge/gonen i(/na plhrwq$= toÜ r(hqe/n...
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott Mt 2,2
anei eouwšT naf
kaiÜ h)/lqomen proskunh=sai au)t%=
Odamentünk, hogy hódoljunk neki / Odamentünk neki hódolni
A célhatározásban a két legalapvetőbb, leggyakrabban alkalmazott mondattani minta a je(kas)+Futurum 3(2) mellékmondati megoldás, illetve az E+infinitív konstrukció. Az előzőek alapján már nem meglepő, hogy a S Újszövetség-fordításban a kettő közötti választást nem a for-dító stílusérzéke vagy művészi ihlete dönti el, hanem az, hogy mi áll a görög eredetiben: az új-szövetségi görögben ui. két igen hasonló konstrukciót alkalmaztak a leggyakrabban a célhatáro-zás kifejezésére, a ina/opos+ coniunctivus mellékmondatot és az infinitív-konstrukciót. Kézenfekvő volt tehát a kopt fordító számára, hogy ha mellékmondatot talál, akkor azzal fordít, ha infinití-vet akkor pedig a meglévő, egyiptomi E+infinitív mintát veszi elő. Ez a fajta szabályosság a S Új-szövetségben egészen odáig terjedt, hogy erre az egyfajta görög mintára (leginkább ina, egyszer-kétszer opos) egyfajta kopt mellékmondat mintát használt szinte mindig: jekas+futurum 3-at, pedig egyébként létezik még a jekas+futurum 2,je+futurum 2,je+futurum 3 minta is. A többi, kis-dialektusban ezek nagyobb változatosságban szerepelnek – ott úgy tűnik kevésbé ment végbe ilyen fajta standardizáció, valószínűleg azért, mert ezeket a dialektusokat (lykopolisi, ahmimi, közép-egyiptomi) nem használták irodalmi szövegekre az 5. század után, helyüket nagyrészt a S vette át (irodalmilag! DE beszélt idiómaként biztosan tovább léteztek). A híres lykopolisi János evangélium,16valamint a Schenke publikálta közép-egyiptomi Máté evangéliumok (Codex Scheide és Schøyen)17nagyon is sok helyen eltérnek a S verziótól, és sok esetben éppen a görög-höz való viszony tekintetében: ezekben többször látunk értelmezést, egyfajta fordítói szabadsá-got, valamint a mondattani minták nagyobb változatosságát, mert mintha ezek a fordítók nem törekednének olyan „szabályos” szöveg létrehozására: pl. a célhatározói mellékmondatoknak jóval több fajtáját alkalmazzák az egy görög ina+coniunctivus mintára, és többször is térnek el a görög mintától (kevésbé „tükör-fordítás”).
14 „ubi et verborum ordo mysterium est” írja Pammachiusnak (BROCK1979, 69).
15 SHISHA-HALEVY1990, 100 n. 4.
16 THOMPSON1924.
17 SCHENKE1981; SCHENKE2001.
A kopt szerzők, mivel nem hatott rájuk olyan külső kényszer, mint a fordítókra, nem „egy-ségesítették” ilyen módon a nyelvhasználatukat, így náluk a célhatározás, bár alapvetően szin-tén az infinitív-konstrukció és a mellékmondat használatával, jóval változatosabban alakul, nem a jekas+futurum 3 a par excellencecélhatározói mellékmondat:
Pakhóm, Tanítás a haragos szerzeteshez5,2418
Ntausexneišaje de nan jekas ennapisteue epnoute azért írták nekünk ezeket a dolgokat, hogy higgyünk Istenben Senute, in Young 129,12–1319
efouwš Ntof etrenRxenkouei je efe!+ nan Nxennoq emate Mmnši eroou azt akarja, hogy kicsi dolgokat tegyünk, hogy adhasson nekünk mérhetetlenül nagy dolgokat
A célhatározásnál stilisztikai hatásról van szó, amennyiben egy meglévő mondattani minta fel-tűnően elszaporodik bizonyos szövegekben és a fordítás „egyhangúbb” a célhatározások kifeje-zésében, mint egy eredeti kopt szöveg. Visszakanyarodva azonban a korábban említett szintak-tikai pozícióhoz, az alanykifejtéshez (célzatos alanyi mellékmondat), ott viszont más a helyzet, hiszen ott egy konstrukció (mellékmondat kötőszóval) szintaktikai funkcióinak köre tágul ki, olyan pozíciókban jelenik meg, ahol alapvetően nem tette, és mindezt a görögből történő fordí-tások hatására.
A vizsgált szerzőknél, szöveganyagban egyetlen helyen megjelenik az eredeti kopt iroda-lomban is egy célhatározói mellékmondati minta ezen a nominális helyen:
Senute, Ad philosophum gentilem59,3020 Sxw epesboui je efešwpe Nce Mpefsax
elég az a tanítványnak, hogy olyan legyen, mint tanítója
igen ám, csakhogy ez itt bizony nem Senute saját mondata, hanem Mt 10,25:
xw epesboui je efešwpe Nce Mpefsax
ennek eredetije pedig, nem meglepően így néz ki a görögben:
a)rketoÜn t%= maqht$= i(/na ge/nhtai w(j o( dida/skaloj au)tou=
A kopt szerzők tehát maguktól, mivel nem álltak a fordítókéhoz hasonló kényszer alatt, a ha-gyományosabb kopt mintákat használták, írásaikban sok esetben szépen „kilógnak a sorból” az Újszövetségből idézett mondatok szintaktikai megoldásaik miatt. A kopt fordítók az Újszövet-ség (és ÓszövetÚjszövet-ség) lefordításával nyilván egy igen fontos, nagyhatású szöveganyagot hoztak létre, amit mint a kereszténység alapvető szent szövegét mindenki olvasott és/vagy hallott, így stílusa, nyelvezete nagyon is fontos volt, és hatott minden későbbi kopt irodalomra. Egyrészt nem írhattak le olyan mondatokat, szavakat (!), amelyeket a közönség (egyiptomi anyanyelvű, széles néprétegek, nem csak a műveltek) nem értett volna, másrészt, mint már láttuk, az erede-tihez nagyon közeli szöveget kellett létrehozniuk. A hatása nyilvánvalóan erőteljes volt, szó-használat, stilisztika, akár mondattani minták tekintetében is,21de úgy tűnik, hogy bizonyos
18 LEFORT1956.
19 YOUNG1993.
20 LEIPOLDT1908.
21 Senuténél egyszer-egyszer megjelenik, például a 8. Kánonban (XO 248, 57; BOUD’HORS2013), ahol a szöveg kiadója is megjegyzi, Ariel Shisha-Halevyre hivatkozva, hogy ez egy ‛post-classique’ nyelvi fordulat (BOUD’HORS2013, vol.II/ n.
721) – talán éppen az sok újszövetségi hely hatására?
jelenségek nem lépték át a fordítások határait, és megmaradtak a fordított kopt irodalom jel-lemzőinek.
A mondattani minták vizsgálata azt mutatta,22hogy a közép-egyiptomi dialektus tér el leg-többször a görög mintától, használja a legtöbb féle mintát ott, ahol a S standardizálni igyekszik, ebben az alanyi mondattani pozícióban egyáltalán nem alkalmazza a célhatározói mellékmon-dati mintát, tehát nem követi a görögöt, összességében ez áll legközelebb az eredeti kopt iroda-lomhoz.
$
Összefoglalva tehát, és visszacsatolva a címben olvasható ‛alkotás’-ra és ‛másolás’-ra. A Szentírás-fordítók (és igaz ez szírekre és koptokra is) választott fordítási technikája volt a meglehetősen szó-szerinti fordítás, amely folyamán másolniigyekeztek az előttük álló görög mondatot, és ebben a folyamatban elkerülhetetlen volt, hogy mondattani mintákat is másoltak, sok esetben megho-nosítva ezzel addig nem létező mondattani jelenségeket a koptban (ez aztán vagy megmaradt a fordítások nyelvezetében, vagy elkezdett terjedni nem-fordításokban is). Ezzel a munkával megalkottakegy új, stilisztikailag jelölt szöveget, amely szintén szent szöveg, csakúgy, mint az alapját adó eredeti. Éppen ahhoz kell ez a pontosság, hogy a szöveg szent maradjon attól még, hogy átültetik egyik nyelvről a másikra. Az Aristeas-levél, amely a Septuaginta megalkotását be-széli el, nagyon szépen megfogalmazza azt, hogy bizony nemcsak a héber eredetinek kell úgy maradnia, ahogy van (Deut 4,2), hanem az itt elkészült görög fordításnak is:
e)peiÜ kalw=j kaiÜ o(si/wj dihrmh/neutai kaiÜ kataÜ pa=n h)kribwme/noj kalw=j e)/xon e)stiÜn i(/na diamei/n$ tau=q§ ou(/twj e)/xonta kaiÜ mhÜ ge/nhtai mhdemi/a diaskeuh/.
AristEpist310,3–6
„Minthogy a törvényt igen szépen, Istennek tetsző módon és a legnagyobb pontossággal fordították le, úgy helyes, hogy ebben a formában maradjon fönn, és semmi változtatás ne essék rajta.” (Simon L. Zoltán ford.)23
Bibliográfia
ADAMIK, Tamás (válogatta és az Utószót írta) 1999. Aristeas levele Philokratéshez.Apokrif levelek.
Budapest.
BOUD’HORS, Anne 2013.Le Canon 8 de Chénouté.2 volumes. Le Caire.
BROCK, Sebastian 1979. Aspects of Translation Technique in Antiquity. Greek, Roman and Byzantine Studies20, 69–87.
FEDER, Frank 2002.Biblia Sahidica. Ieremias, Lamentationes (Threni), Epistula Ieremiae at Baruch. Texte und Untersuchungen 147. Berlin – New York.
FEDER, Frank 2006. Die „Gräzität“ koptischer Bibelübersetzungen. Wege der Übertragung heiliger Schriften. Lingua Aegyptia14, 301–310.
22 HASZNOS2012.
23 ADAMIK1999.
HINTZE, Fritz 1947. Die Haupttendenzen der ägyptischen Sprachentwicklung. Zeitschrift für Phonetik und Allgemeine Sprachwissenschaft1/3, 85–108.
HASZNOS, Andrea 2012. Graeco-Coptica. Greek and Coptic Clause Patterns. Göttinger Orientfor -schungen / IV. Reihe Ägypten Band 52. Wiesbaden.
LEFORT, Louis Théophile 1956. Oeuvres de S. Pachom et de ses disciples. Corpus Scriptorum Christianorum Orientalium 159. Scriptores coptici 23. Louvain.
LEIPOLDT, Johannes 1908. Sinuthii archimandritae vita et opera omnia III. Corpus Scriptorum Christianorum Orientalium 42. Scriptores coptici 4. Louvain.
RICHTER, Tonio Sebastian 2008. Coptic Letters. Asiatische Studien/Etudes Asiatiques62/3, 739–770.
SCHENKE, Hans-Martin (Hrsg.) 1981.Das Matthäus-Evangelium im mittelägyptischen Dialekt des Koptischen (Codex Scheide). Texte und Untersuchungen 127. Berlin.
SCHENKE, Hans-Martin (Hrsg.) 2001. Das Matthäus-Evangelium im mittelägyptischen Dialekt des Koptischen (Codex Schøyen). In: Braarvig, J. (ed.), Manuscripts in the Schøyen Collection II.
Coptic papyri I. Oslo.
SHISHA-HALEVY, Ariel 1990. The ‘Tautological Infinitive’ in Coptic: A Structural Examination.
Journal of Coptic Studies 1, 99–127.
THOMPSON, Sir Herbert 1924. The Gospel of St. John According to the Earliest Coptic Manuscript.
London.
YOUNG, Dwight W. (ed.) 1993.Coptic Manuscripts from the White Monastery: Works of Shenute.
Textband, Mitteilungen aus der Papyrussammlung der Österreichischen Nationalbibliothek.
XII. Folge. Wien.