Történet
Az osztály 1986-ban alakult meg Bojtár Endre vezetésével, de a kö-zép- és kelet-európai régió irodalmainak összehasonlító vizsgálata kezdettől fogva részét alkotta az intézet programjának. Az eleinte Világirodalmi, később Összehasonlító Irodalomtörténeti Osztály a magyar és a szomszédos nemzetek irodalmai közötti kapcsolatokat dolgozta fel. Ez a program – az érintett ország kutatóival közösen – mindkét nyelven egyszerre megjelentetett tanulmányköteteket ered-ményezett. Így jöttek létre az orosz (1961), a cseh–szlovák (1965), a len-gyel (1969) és a délszláv (1972) vonatkozású kapcsolattörténeti kötetek gazdag anyaggal, nagyszámú hézagpótló tanulmánnyal. Napirenden volt a szomszédos irodalmak történetének megírása is, de ebből csak Sziklay László munkája, A szlovák irodalom története (1962) készült el.
A hazai régiókutatások fellendülésében fontos mérföldkőnek számít az 1962-ben megrendezett nagyszabású budapesti összehasonlító kon-ferencia, valamint a konferencia aktáit közlő La littérature comparée en Europe orientale (1963) című kötet, amely ezen a téren is megala-pozta az intézet nemzetközi tekintélyét. Ennek nyomán intézetünk ve-zető komparatistáinak (Vajda György Mihály, Klaniczay Tibor, Sőtér István, Szabolcsi Miklós) jelentős szerepük volt az AILC égisze alatt létrejött Histoire comparée des littératures de langues europénnes (Az európai nyelvek irodalmainak története) című könyvsorozat elindítá-sában és szerkesztésében. Jórészt személyi okok (nyugdíjazások, eltá-vozások) miatt a sokat ígérő kezdet után, az 1970-es évek végére elsor-vadt ez a kutatási és tudományszervezési törekvés.
Az újraalapított kis létszámú osztály elsődleges célja az orosz és a német nyelvterület közötti népek irodalmának – tágabban: egész kul-túrájának – összehasonlító elemzése. Az 1990-es években OTKA-támo-gatások segítségével sikerült fokozatosan megteremteni a feltételeket a
95
KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI OSZTÁLY
komplex-szintetikus kutatáshoz, amelynek végső célja a régió összeha-sonlító irodalomtörténetének az elkészítése. Ez a hatalmas, szerteágazó munka csak komoly előtanulmányok után, korszakonként haladva, ta-nulmánykötetek és részmonográfiák segítségével végezhető el. A prog-ramba eddig több mint huszonöt fiatal és középkorú kutató kapcsoló-dott be, többségük külső munkatársként, egyéni megbízás alapján. Az elkészült tanulmánykötetek és monográfiák mellett a program egyik legfontosabb eredménye, hogy az osztály meghatározó szerepet játszott a fiatal kutatók kinevelésében. A kilencvenes években öt, a műhely leg-belső köréhez tartozó munkatárs szerzett tudományos minősítést (Ber-kes Tamás 1991, Krasztev Péter 1994, Pálfalvi Lajos 1994, Balogh Mag-dolna 1995, Simona Kolmanová 1998).
Az osztály kutatási programjának első summázata volt a 2000-ben megjelent Keresztirányok: Közép- és kelet-európai összehasonlító kul-túrtörténet című tanulmánygyűjtemény, amely felölelte a térség 19–20.
századi művelődéstörténetének csaknem egészét, érintve és értelmezve a legfontosabb irodalmi irányzatokat. A kétezres években bekapcsolód-tunk az AILC keretében készült négykötetes közép-európai irodalom-történet munkálataiba (History of the Literary Cultures of East-Central Europe, 2004–2010). Könyveivel és tanulmányaival Bojtár Endre le-rakta a magyar tudományosságban addig még nem létező szakterület, a baltisztika (Baltic Studies) alapjait, amelynek ezáltal az intézet lett a központja.
Az osztály nemzetközi kapcsolatai gyors ütemben épültek ki, külö-nösen termékeny kapcsolat alakult ki a szlovák, lengyel, litván, cseh és orosz társintézetekkel és tanszékekkel. A jelenleg három főből álló osztály tagjai – a humán erőforrások korlátai ellenére – rendszeresen publikálnak külföldi lapokban és kiadványokban, részt vesznek hazai és nemzetközi konferenciákon és projektekben. 2011 óta szervezeti szem-pontból osztályunk része a Turkológiai Kutatócsoport, amelynek szak-mai irányítását 2016-ban bekövetkezett haláláig Hazai György akadé-mikus látta el.
96 KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI OSZTÁLY
Komparatisztika
A világ egészét tekintve elmondható, hogy a közép- és kelet-európai iro-dalmak szisztematikus kutatását kevés helyen művelik. Az összehason-lító munka a legutóbbi időkig szinte csak a szlavisztika területén folyt, s ez egy olyan – kimondott vagy kimondatlan – előfeltevésen alapul, amely a szláv népek nyelvi összetartozásából indul ki (kapcsolódva a 19. századi nemzeti mítoszokhoz). Ezeknek a szlavisztikai kutatásoknak tiszteletre méltó eredményei vannak, de egészében mégis tartalmaznak bizonyos torzításokat, mivel térségünket a „szláv világgal” azonosítják (mellőzve a magyar, román, balti stb. kultúrákat). A magunk részéről azt a megközelítést követjük, hogy az összehasonlító kutatás csak a szláv és a nem-szláv irodalmak együttes tanulmányozásával vezet olyan kor-rekt eredményre, amelyből hitelesen rajzolódnak ki térségünk kultúr-történeti folyamatai.
A közép-európai komparatisztika azt keresi, miben áll a térség mű-veltségének sajátos minősége, sajátos kulturális típusa. Túl akar lépni azon a módszertani korláton, amely térségünk irodalomtörténetét pusz-tán az egyes nemzeti irodalmak egymás mellé helyezésével képes elgon-dolni. Az általunk képviselt közép-európai komparatisztika annyiban tér el a szlavisztika hagyományos felfogásától, hogy a nyelvi rokonságtól független történeti tipológiai megközelítésre épül. A történeti tipoló-gia a strukturalizmus műközpontú szemléletét is felhasználva az egyes művek szemantikai és poétikai elemeinek rendszerbe foglalásával jut el az irodalmi irányzat fogalmához, amelyet a regionális komparatisztika alapvető segédfogalmának tekintünk. A kutatási irány egyaránt kiter-jed a magyar irodalom közép- és kelet-európai kapcsolataira, illetve a térségbeli irodalmak rokon és eltérő vonásainak tipológiai vizsgálatára.
Az irodalmi irányzat általunk használt fogalmát Bojtár Endre A ke-let-európai avantgarde irodalom (1977, angolul 1992, szerbül 1999) ala-pozta meg, amely iskolát teremtett. Ennek jegyében készült el Berkes Tamás Senki sem fog nevetni című könyve az 1960-as évek groteszk irányzatáról (1990), Balogh Magdolna Kiúttalan utakon című munká-ja a katasztrofizmus irodalmáról (1993), illetve Krasztev Péter könyve a közép- és kelet-európai szimbolizmusról (Ismét újra kell születnünk, 1994). Ebből a koncepcióból nőtt ki az a tipológiai jellegű modell, amelyben összeegyeztethetőnek látszik az irodalmi érték és a történeti bemutatás szempontja. Mivel az egyes mű a maga egyediségében nem
97
KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI OSZTÁLY
lehet része a történetnek – mert annak csak meghatározott szempontok alapján kialakított struktúrák lehetnek a részei –, a történeti folyamat rekonstrukcióját az irodalmi (és művelődéstörténeti) irányzatok alap-ján tartja elvégezhetőnek. Ennek megfelelően nincsenek rendhagyó,
„beskatulyázhatatlan” írók, legfeljebb olyanok vannak, akik bizonyos irányzatok közé esnek (így teremtvén újabb irányzatot), vagy pedig művészi pályájuk különböző szakaszai több, egymást követő irányzat-ba egyaránt beletartoznak. A nagy író kiteljesít egy bizonyos irányza-tot (műnemet, műfajt, stílust, eszmét, témát), ugyanakkor vele együtt tárgyalható – jelentősége arányában – a többi irodalom hasonló típusú írója is. Az irodalomtörténeti folyamat az így felfogott „izoglosszák” ál-tal körülhatárolt metszetek történetéből rajzolódik ki. Ennek a koncep-ciónak a jegyében készült el Bojtár Endre „Hazát és népet álmodánk…”
című könyve, amely összefoglaló igénnyel mutatja be a felvilágosodás és a romantika térségbeli irodalmát (2008, szlovákul 2010).
Az osztály munkaterve kiterjed arra is, hogy a közép- és kelet-eu-rópai térség irodalomtudományi eredményeit közvetítse a hazai tu-dományos gondolkodás felé. Ez a célkitűzésünk egyszerre szolgálja a komparatisztikai szemlélet hazai elmélyítését és a magyar tudományos-ság gazdagítását a régióbeli irodalmi és kulturális folyamatok megis-mertetésével. Tevékenységünk éppúgy kiterjedt a magyar irodalom re-gionális beágyazottságának tudatosítására, mint a térségbeli irodalmak hazai recepciójának nyomon követésére és értelmezésére.