László viszonya unokaöccseihez. II. Orbán pápa és Kálmán. László egyházi politikájának elitélése. IV. Henrik és Álmos herczeg. Álmos házassága. A keresztes hadjáratok eszméje. Clermonti zsinat. Remete Péter. Valter lovag.
Folkmar, Godeschalk. Leiningeni Emicho. Mosony ostroma. Kálmán győzelme. Ügyének igazsága. A krónika felfogása. Bouillon Gottfrid serege. Átvonulása, Toulousei Raimund átvonulása Szlavonián
László király sem képez kivételt nagy királyaink közös sorsa alól. Neki sem maradt fiutóda, ki elfoglalta volna trónját, fenntartotta volna hagyományát. Adelheidtól csak egy leánya maradt, Piroska, ki Jánoshoz. Komnenos Alexios császár fiához és örököséhez ment nőül, ki 1118-ban Kalo Johannes név alatt a császári trónra lépett és egyike lett a legkitünőbb byzanczi uralkodóknak. Nejének emlékét áldották úgy új hazájában, melynek koronáját viselte, mint magyar honában.1
Minthogy László testvéröcscse, Lambert körülbelől abban az időben halt meg, mint királyi bátyja,2 a magyar koronának I. Géza király idősebb fia Kálmán volt a törvényes örököse. Ezt a jogát László is elismerte. Mivel azonban Kálmánnak volt egy szintén már felnőtt öcscse, Álmos, ennek igényeit oly módon akarta kielégiteni, hogy reá bizta az ujonnan hódított Horvátországot mint herczegséget.3 Meglehet, hogy Kálmánt sértette öcscsének ez a kitüntetése, mig neki még nem jutott külön terület, sem befolyás a kormányra. Valószínű, hogy más okai is voltak a közte és nagybátyja közt való egyenetlenségnek. Mint látni fogjuk, épen az akkor annyira fontos egyházpolitikai kérdésben követtek más-más irányt. Ez az egyenetlenség arra birta Kálmánt, hogy lengyel rokonainál keressen menedéket. Több magyar úr, köztük Márkus, Ugra és mások kisérték oda. Midőn azonban László közeledni érezte halálát, követeket küldött érte: Marcellus prépostot és Péter ispánt, és felszólította őt, térjen haza.4 Nem szenvedhet kétséget, hogy Kálmán teljes joggal és László akaratával lett magyar királylyá. Testvérével Álmossal úgy egyezett meg, hogy neki „teljes joggal” átengedte a herczegséget.5 Ez alatt valószinüleg a régi herczegségnek visszaállitását kell értenünk, melyben Béla, Géza, László szinte felségi jogokat gyakoroltak, nem pedig Lambertnek inkább csak méltóságot és jövedelmet adó magánbirtokát.
A későbbi hagyomány ezt a tényállást sokban kiszinezte és átalakitotta. Kálmán rossz emléket hagyott, mert megvakittatta Álmost és Bélát, a későbbi királyok őseit. Álmos ellenben, úgy is mint áldozat, úgy is mint királyi eldőd, nagy rokonszenvnek örvendett krónikásainknál.6 Azt beszélték tehát, hogy László, kit utolsó cseh hadjáratában Kálmán és Álmos is követtek, előre látta, hogy Kálmánból vérontó lesz, és azért egri püspökké akarta őt tenni. Kálmán erről hallva, még az éjjel elmenekült Lengyelországba. László aztán úgy rendelkezett, hogy utána Álmos uralkodjék, De midőn Kálmán nagybátyjok halála után visszatért, Álmos „egyszerü őszinteséggel tisztelte bátyját, kit mint idősebbet jog szerint megillet a korona.” A krónika maga is megczáfolja ezt az elbeszélést. Mert ha László ki akarta volna zárni Kálmánt, minek küldött volna érte követeket? Bizonyos azonban, hogy, mint kiemeltük, Álmos igen kiváló állást foglalt el bátyja mellett. Méltóságának külső kifejezéséül szolgált, hogy ugyanakkor, midőn Kálmánt megkoronázták, őt nyitott herczegi koronával ékesitették.7
Az uj király alig volt idősebb 21–22 évesnél. Alig tudtak felőle többet, mint hogy tudománya által nagyon kiválik kora fejedelmei közt és valószinüleg ebből származott aztán az a vélemény, hogy őt püspöknek szánták.8
Egy kedvező véletlennek köszönhetjük, hogy épen trónra lépése idejéből két első rangú fontosságu oklevél maradt meg, melynek alapján megvilágithatjuk egész politikai helyzetét.
Az első II. Orbán pápának, a római egyház törvényes császárellenes fejének levele
„Columbanushoz, a magyarok nagyságos királyához” mindjárt ennek trónralépése után.9 „Nem csekély örömmel vigadunk, hallatára annak, hogy a mindenható isten rendelkezéséből nagyságod jutott a magyar trónra”, így kezdi Orbán levelét. „Mert tisztelendő fiunk, Odilo szent-egyedi apát10 elmondta nekünk, hogy fenséged nemcsak a világi ügyekben kiváló jelességü, hanem az egyházi irásokban is jártas, és a mi a birói hatalomhoz leginkább illik, a szent kánonokban is kitünő tudományú. Azért úgy kell, igen kedves fiam Krisztusban, hogy elődjeidnél, kik azon birodalom uralkodásában megelőztek, jobban gondoskodjál a magad és a reád bizott népek üdvéről. Mert a hatalmasok, mint a szentirás kijelenti, hatalmas kinzásokat fognak szenvedni, és a kinek több jutott, attól többet is követelnek. Lobogtasd hát, ó király, a katholikus hitnek dicső zászlaját, mely birodalmad világi lobogóját is győzelemre és dicsőségre segiti!”
A levél ezen része csak magának Kálmánnak megitélésére nézve fontos. A pápa igen illetékes forrásból tudta az uj magyar király kitünő világi tulajdonait és tudományos képzettségét. Odilónak bizonyára volt módjában őt személyesen ismerni.
László egyházi politikájára vetnek teljes világot a következő mondatok. „A magyarok népei már régóta követték a tévelygés ösvényét, és elhagyva üdvök pásztorait, idegen nyájak nyomába léptek. Emlékezzék meg fenséged a jámbor István fejedelemről, ki nemedből mint első fogadta el a szent római apostoli egyháztól a hitvallást és a királyi méltóságnak jogait érdemelte ki. Minél magasabbra emelt téged, igen kedves fiam, a földiekben az isteni rendelkezés, annál alázatosabban kell hogy engedelmeskedjél Péternek és Pálnak, az isteni hatalom fejedelmeinek, és hogy kimutasd az ő egyházok iránti hódolatot és tiszteletet, melyet az emlitett fejedelem (István) rendezett be. Ne rontson meg téged az egyházba betört ál-apostoloknak mérge, ne csábitson el semmi tévelygés az igaz hittől. Azt hiszszük, tudod, hogy Guibertus, az eretnekek vezére,11 ki van átkozva minden katholikustól; ő, ki az isteni törvények határozatai, az evangelium szabályai, a szent kánonok parancsai ellenére élő atyjának és urának ágyát foglalta el, az apostoli emlékü VII. Gergely pápának székébe ült, és minden hivőnek anyját, a római egyházat megfertőztette. Hisz már csaknem az egész világ tudja isteni megvilágitás által, hogy ő tolvaj és rabló.” Elmondja azután, hogy Henrik is mennyire megbünhödött; közgyalázatnak tárgya; ellene fordultak már nemcsak azok, kiket úgy szeretett mint az életét, hanem tulajdon fia.12 „Isten irgalma által már is elvesztette birodalmának azt a főrészét, melylyel a római egyházat elnyomta.”
„Birodalmad az ördögi üldözésnek ezen viharai közt már rég elszakadt az apostoli szék engedelmességétől, és átengedve magát e tévelygés fejedelmeinek, a szélesebb uton eltántorodott. Azt hiszszük, hogy az isteni kegyelem téged azért magasztalt fel, hogy elvedd ama népről a takarót. Mi, azért figyelmeztetjük ezen ügyekre bölcseségedet, hogy megismerhessük akaratodat, valjon beléegyezel-e abba, hogy birodalmad üdvére és néped oktatására követeket küldjön oda az apostoli szék? Ezen munkában segitőnkül a szent-egyedi apátot rendeltük hozzád. Ne mulaszd el e levél vivője által értesiteni minket akaratodról ez érdemben. Azt akarjuk, hogy excellentiád bizzék abban, hogy a minő tiszteletben és méltóságban elődöd, István, a mi apostoli egyházunk által részesült, azt keresd hű hódolattal, és fogadd el teljes jó akarattal, csak maradj meg az egyház egységének szilárdságában, és mutasd iránta hű ájtatossággal azt a tiszteletet és hódolatot, melyet az említett király előszabott.”13
Világos ezekből, hogy Orbán pápa László királynak egyházi irányát, melyet az utolsó éveiben, mint IV. Henrik szövetségese, követett, schismaticusnak itélte. Kálmántól várja, hogy Magyarországot ismét beléviszi a római egyház közösségébe. Ezért aztán nagy diplomacziai ügyességgel kilátásba helyezi a lehető legnagyobb engedményeket a szent-szék részéről. Erre annál inkább van szükségbe, mert, mint a levélből kitünik, a diplomácziai
összeköttetés a franczia pápa és a magyar király közt tényleg meg volt szakitva, és a királynak engedelme kellett ahhoz, hogy a szentszék követeket küldhessen Magyarországba.
Ha valami kétségtelenné teszi, hogy csakugyan igy állott a dolog és nem másként, úgy ez a pápának igen beszédes hallgatása Kálmánnak nagy elődje felől. Lászlóról, ki a
„haeresiarchát” követte, nincs szó: István az egyedül követendö minta. De még ezt az annyira vallásos, a szentszék iránt annyi tisztelettel viseltetö királyt sem nevezi a pápa szentnek.
Ezt az oklevelet kiegészíti a másik nagy pártfőnek, IV. Henrik császárnak levele, nem Kálmánhoz, hanem Álmos herczeghez.14
„Henrik, isten kegyelméből a rómaiak felséges császára, Álmosnak, a dicső herczegnek és hű barátnak leghivebb baráti indulattal.” Igy hangzik a bevezetés, mely a curialis stilus alatt a személyes érzelemnek nem csekély bensőségét mutatja.
Következik aztán annak kijelentése, mennyire bebizonyitotta Álmos az ő barátságát.
„Mert midőn a görögök ellen akartál indulni, aztán meg a lengyel herczeg, barátod és rokonod, kérte segitségedet ellenségei ellen, a mi ügyeink miatt, mint igen hű barát, otthon maradtál, hogy ellenségeinkkel szembe szállj, és saját érdekedet semmibe véve, a mi ügyünket előmozditsad.” Ezért nagy hálát mond a császár, és kéri, nyujtson neki a herczeg alkalmat hálájának bizonyitására, viszontszolgálatra.
„És valamint te velünk szemben jól kezdted, úgy kérjük szeretetednek kedvességét, hogy maradj meg ezen az úton, semmisitsd meg és taposd el ellenségeinket; ne kiméld őket, míg egészen megtörve nincsenek. Mi is, hasonló módon, barátai leszünk barátaidnak, halálos ellenségei ellenségeidnek. Azt a szövetséget, melyet nagybátyáddal kötöttünk, mai naptól fogva törhetetlenül meg akarjuk tartani éltünk végéig.”
Ez a barátság, vagy a levél szövege szerint, szoros védő és támadó szövetség, nem új keletü. Nem más az, mint az a szövetség, melyet IV. Henrik még Álmos nagybátyjával, László királylyal kötött. Ennek a szövetségnek létezése és végrehajtása az egyik szerződő fél, a császár által világosan el van ismerve. El van ismerve az is, hogy Álmos a maga részéről mindent megtett László politikai hagyományának folytatására.
De ő csak „dicső herczeg”, nem király. Némileg önálló, de Magyarországot nem kormányozza. „Kérünk tehát, igen kedvesem, hogy a te közbenjárásoddal bátyád tegye jóvá, hogy eddig, egyéb elfoglaltsága miatt, a mi ügyünkben hanyagabbul járt el. És mivel győzelmes jobbjával visszaszerezte az ő végvárait, úgy nézze a mi bajunkat, mint a hogy hű baráthoz illik. Minthogy seregével azon vidékre indult, hol ellenségeink tartózkodnak, és hol birtokaik vannak, ime itt a hely és az alkalom, hogy ellenségeinknek ártson és minket barátságra kötelezzen. Beszéld reá hát minden módon bátyádat, hogy N.-t,15 ki nem herczeg, hanem törvényszék által el van itélve, üldözze, és mindenben úgy ártson neki, mint legelkeseredettebb ellenségünknek.”16
IV. Henrik tehát teljesen bizik Álmosba, ki iránta való barátságát már bebizonyitotta;
Kálmán szándékairól ellenben nem volt még biztos tudomása. Azt remélhette, hogy öcscse közbenjárásával öt is megnyerheti. A magyar király és a magyar herczeg tehát, az akkor legfontosabb kérdésben, a pápa és a császár közti viszályban nem állottak egy táborban.
Kálmán nem tartotta magát kötve elődjének szerződései által; Álmos teljes erővel felkarolta, személyes ügyévé tette IV. Henrik érdekét. Meg lehet, hogy Álmos e pártállására befolyása volt házasságának is. Neje valószinüleg a belga namuri grófok családjából származott.17
Sokféle bonyodalomnak találjuk tehát csiráját mindjárt Kálmán trónra lépése után.
Állást kellett foglalni az egyházban: el kellett határozni, tovább is IV. Henrikhez és III.
Kelemenhez szit-e majd a magyar király, vagy pedig elismeri-e az Olaszországban diadalmaskodó törvényes pápának tekintélyét? Szó volt már arról, hogy Horvátország elfoglalását Dalmáczia meghóditásával teljessé tegyék. Mert Álmos azon tervét, melyről Henrik császár szól, hogy a görögök ellen megy, nem igen lehet másra érteni. A rokon lengyel udvarhoz való viszony is ad gondot és foglalkozást. Végre, mi legfőbb, ismét meg kellett
oldani azt a kérdést: mikép fér meg egymással a királyság és a herczegség, midőn birtokosaik, bár testvérek, nem értenek egyet?
De mielőtt e kérdések elintézésére került a sor, Magyarországnak még meg kelle birkóznia egy elemi erővel neki zuduló, világrenditő esemény viharával: a keresztes hadjárattal.
Orbán pápának lángoló szavai nemcsak az 1095. októberben a déli franczia Clermont-ban összegyülekező nép sokaságát inditották meg, hanem mintegy villany-ütéssel érintették az egész nyugati kereszténységet. Milliók ajkáról viszhangzott „az Isten akarja!” Százezerek siettek, hogy fegyverrel, életök árán is megváltsák Krisztus szent sirját és véget vessenek a pogányok uralmának azon a földön, melyet a megváltó születése és élete avatott szentté. A folytonos apró hadakozások sivárrá, kietlenné tették a hűbéres úrnak, a lovagnak életét; az ezen hadakozásokkal járó pusztitás türhetetlenné a parasztság nyomorát. Most eszmei tartalmat nyert minden egyesnek élete. Mert mi lehet a vitézre nézve kivánatosabb, mint lovagi erényekkel, fáradalmak, veszélyek kiállásával, messze földön, kalandok és veszélyek közt nyerni babért, dicsőséget és egyuttal szolgálni azt a hitet, mely egész lelkét betöltötte és melytől örök üdvösségét remélte? Mi lehet a pórra, a jobbágyra nézve kecsegtetőbb, mint egy csapásra lerázni a röghöz kötöttség keserves nyügét, teljes szabadságot élvezni, minőt csak a mesékből ismert, és nem szolgai munkára, hanem Istennek tetsző harczra forditani karjának erejét. Csak most látszott meg igazán, mennyire közössé tette az egyház nyugati Európa népeinek gondolatát, érzületét, és mennyire uralkodik ezen a nagy közösségen a római pápa szava. A zarándoklások már századok óta divatban voltak; a görög császároknak az az óhajtása, hogy a nyugati kereszténység segitse őket a törökök elleni nehéz küzdelmökben, szintén régibb keletü. De ezek az egyházi és politikai indokok most szinte elenyésznek. Az élő, agyat, szavat, tettet átható hit egyedül uralkodó szenvedélylyé válik és a mit milliók meg milliók akarnak, ki kételkednék abban, hogy azt Isten akarja.
A tüzes déli francziák lelkesedése átragadt csakhamar a lomhább normannokra, bretonokra, belgákra, angolokra és a Rajna-melléki németekre. Az első nagy csapat D’Achéry Péternek, a remetének vezetése alatt, kinek a későbbi hagyomány oly nagy részt tulajdonitott magának a keresztes hadjáratnak létrejöttében, már 1096 februárban elindult Normandiából.
„A föld népe tömegesen fölkerekedett, egész falvak vándoroltak ki, eladták a mijök volt, annyi fegyvert és készletet szereztek, mennyit csak birtak, és igy indultak el az Úrnak utjára.
Ezek a csapatok nem állottak csupán fegyverfogható férfiakból, sok gyerek, asszony, szökött barát és csőcselék is volt köztük: el kellett menniök, hogy éhen ne haljanak. Siettek az ellenség földjére, mert csak a háború bírta őket táplálni.”18
Péter 1096 husvétkor Kölnben szónokolt és ott is maradt egy ideig. Követőinek türelmetlenebb része Pacy Valter lovaggal azonban tovább indult és átment Németországon és Magyarországon. Ezek még nem igen okoznak nagyobb bajt, és Péter, ki néhány héttel később szintén elindult s körülbelől 40,000 embert vezetett, szintén baj nélkül jutott el a magyar határig, Zimonyig. Ott azonban népe meglátta Valter 16 bajtársának fegyverzetét, melyet a magyarok győzelmi jelül tüztek volt ki. Bosszut akarnak ezért állani és kemény ütközet után elfoglalják a várost. Aztán tovább mennek Bolgárország felé, hol a besenyők sokat leöldöstek közülök. Kálmán király mindeddig szivesen bocsátotta át Krisztus harczosait országán, vásárt nyitott nekik és mind Valtert, mind Péter szivesen fogadta.19 De a zimonyi események után már gondoskodnia kellett országa védelméről, különösen midőn hirét vette, hogy a német földről az eddigieknél még sokkal vadabb és veszélyesebb csoportok vannak érkezőben.
Először Folkmár pap jött a Rajna felől. Útját mindenfelé pusztitás jelölte. A kegyetlen és sóvár csőcselék különösen a német és cseh városok védtelen zsidó lakosain szerette boszúját tölteni. Magyar földre érkezve, Nyitránál csatára került a dolog és az egész csoport vagy leöletett, vagy fogságba esett. „Az a nagyon kevés hirmondó, ki megmaradt belőlök,
még most is szokta emlegetni, hogy az égen megjelenő keresztnek jele szabaditotta ki őket a halál torkából.”20 Jött aztán Godeschalk, „Istennek nem igazi, hanem hamis szolgája,” aki sok kártétellel áthaladva a keleti őrgrófságon, Magyarországba betört, csellel bebocsátást nyert egy várba, oda őrséget helyezett és többi csőcselékével az egész országot kezdte pusztítani.
De a magyarok csakhamar visszafoglalták a várat, sok nép veszett ott el és esett rabságba, szétszaladt az egész nyáj, velök a rossz pásztor is.
Úgy látszik, hazánk aránylag könnyü szerrel szabadult meg ezen új népvándorlásnak első tisztátalan hullámaitól. Nem is hallunk arról, hogy a király személyesen részt vett volna azok visszaverésében. Most azonban az eddigieknél sokkal nagyobb és hatalmasabb ár következett, amelynek visszaszoritásában Kálmánnak először nyílt teljes alkalma kimutatni uralkodói és hadvezéri tehetségét. Emicho leiningeni gróf tört elő a Rajna felől. Ennek a lovagnak veszett hire volt kegyetlensége, zsarolása miatt, de most azt mondta magáról, hogy mint egy uj Saul, isteni jelenés által nyert vallásos hivatást. Csakhamar 12,000 keresztesnek lett a vezérévé. „A Rajna, Majna és Duna melléki városokon áthaladva, a zsidóknak utálatos népét, bárhol találták, vagy kipusztitani, vagy az egyház kebelébe kényszeriteni igyekeztek, ebben is keresztény buzgóságtól vezettetve.
Mire a magyar határhoz értek, már számtalan gyülevész had volt együtt, mindkét nemből. A király megtiltotta nekik a határon való átlépést, és szavának a mocsarak és erdők természetes védelme, valamint az erős őrség kellő súlyt adtak. „Kálmán király már hallotta azt a hirt, hogy a németek eszejárása szerint kevés a külömbség a közt, magyart ölnek-e meg vagy pogányt.” A keresztesek Mosony várának ostromához fogtak. Úgy látszott, mintha a régi német betörések kora ujult volna meg népiesebb alakban. Hat héten át folytatták az ostromot és annyira biztosra vették nagy számuk miatt a győzelmet, hogy már komoly viszály ütött ki a vezetők közt ama kérdésen: ki legyen aztán Magyarország királya. Bekövetkezett az utolsó roham. Rést törtek a bástyákban; az őrség már hátrálni készül és maga gyujtja fel a várost, hogy oda be ne vehessék magokat a győztesek, midőn egyszerre páni félelem vesz erőt a rohanókon. Elhagyják táborukat, mindenöket, mindenki csak nyomorult életének megmentésére gondol. A Magyarországot végpusztulással fenyegető sereg szétporlott.
Más források igen élénk szinekkel festik a keresztesek garázdálkodását. Godeschalk seregéről elmondják, hogy Kálmán bebocsátotta Mosony várába, és szabad vásárt engedett, hogy ne támadjon összeütközés. De midőn ott több napon át vesztegeltek, az indulatos svábok és bajorok lerészegednek, megszegik a békét, el kezdik hordani a magyarok borát, gabonáját, a mezőkről elrabolják a lábas jószágot és megölik az ellenállókat. Egyáltalában elkövettek minden gonosztettet, melyre ily durva, féktelen pórnép képes, többek között nyársba húztak egy magyar ifjút. Ezen borzasztóságok hallatára a király összegyűjti katonáit és bosszúra szólítja fel nemzetét. Harczra szállnak, hogy szétverjék azt a gyülevész hadat, de midőn látják, hogy mily erős, alkura fogják a dolgot. Azt hitetik el a keresztesekkel, hogy teljes bocsánatot nyernek a királytól, ha átadják fegyveröket és pénzöket. Ezt elvették tőlük, elvitték a király palotájába és kincstárába, azután körülfogták őket és mind lekaszabolták. Ez a bellegravei, fejérvári sikon történt, Szent-Márton temploma mellett.21 Világos, hogy tiszta mese, melyet a keresztesek azért koholtak, hogy nagy vereségöket szépítsék.22
Még bővebb és mesésebb hagyomány tárgyalta Emicho esetét. Ez kétszázezer emberrel jött be, köztük azonban csak háromezer lovassal. A magyarok, félve boszujoktól,
Még bővebb és mesésebb hagyomány tárgyalta Emicho esetét. Ez kétszázezer emberrel jött be, köztük azonban csak háromezer lovassal. A magyarok, félve boszujoktól,