A Magyar Bankszövetség története
M. J.: Ez mikor merült föl? Nyilván nem ’68-ban, ezek már a hetvenes évek voltak
H. O.: Errôl állandóan beszéltünk, de a korábbi években a fokozatos eladósodás ténye, talán a nagyságrendje sem jelentett feszítô erôt. Pedig már látszott, hogy ebbôl komoly bajok is lehetnek.
Egy ilyen reform megvalósítását a politika mégsem támogatta. A hetvenes évek második felében azonban egyre erôsebben hallatszott a bankreformot sürgetô közgazdászok és pénzügyi szakembe-rek szava. Fôleg szakmai mûhelyekben, így az MNB-ben is, már születtek tanulmányok a kétszin-tû bankrendszer megvalósíthatóságáról. Ilyen tudós közgazdász volt Bácskai Tamás (A Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági Fôosztályának akkori vezetôje – M . J .), aki ebben az idôszakban már írt tanulmányokat a kétszintû bankrendszer megvalósításának fontosságáról. Valójában a kétszintû bankrendszer megvalósításával szûnt meg a szocializmus Magyarországon. Nem elsô-sorban a határok jóval késôbbi megnyitása hozta meg a változást.
Közben a bankok újraélesztették a Budapesti Tôzsdét, létrehozták a Bankszövetséget, zökkenô-mentesen átvették az MNB-tôl a devizákban folytatott banktevékenységet, és még sok mindent megcsináltak. Mindazok az egykori vezetôk, akik útnak indították a reformfolyamatokat, és nem kis kockázatot vállaltak, nem csalódhattak azokban a bankszakemberekben, akik a gyakorlatban is a helyükre tették a dolgokat.
A Budapest Bank egykori alapító elnök-vezérigazgatójaként állítom, hogy 1987. januártól kezdve sem egy minisztérium, sem a hatalmon lévô párt nem halmozott el minket kérésekkel, nem utasított bennünket arra, hogy kinek adjunk hitelt és kinek ne. Vége lett az osztogatásoknak. Hát mi volt akkor ez, ha nem a szocializmus és a tervgazdaság megszûnése?
Csak csodálni lehet, milyen pontossággal emlékezik vissza az egykori bankvezetô a kétszin-tû bankrendszer indulására . Elbeszélésébôl egy mondatot szinte kötelezô kiemelni: „Való-jában a kétszintû bankrendszer megvalósításával szûnt meg a szocializmus Magyarországon.”
Ezek a visszaemlékezések külön-külön és együtt is bemutatják, igazolják azt a politikai és gazdasági helyzetet, amely kikényszerítette a kétszintû bankrendszer létrejöttét, amely nélkül nem jöhetett volna létre a Magyar Bankszövetség .
A Bankszövetség megalakulását követô elsô idôszakban kialakították a szervezeti és mû-ködési feltételeket, azt követôen pedig a bankok mûködését szabályozó kérdések voltak az elsôdleges feladatok .
„1991. év végén a bankok 726 fiókkal, a takarékszövetkezetek pedig további 1800 kirendeltség-gel és fiókkal rendelkeztek. Részben pénzintézeti szolgáltatásokat is nyújtott (és nyújt) a Posta-bank számára 3200 postahivatalnál mûködô postaPosta-banki kirendeltség is. A pénzintézetek tehát több, mint két és félezer, a postai kirendeltségekkel együtt mintegy 5700 fiókkal rendelkeztek.
Magyarországon 1500–2000 lakosra jutott egy banki kiszolgáló egység. A magyar bankrend-szer mintegy 30–35 ezer dolgozót foglalkoztatott, 1000 lakosra tehát mindössze 3–3,5 alkalma-zott jutott. Ez a mutató jóval elmarad a nyugat-európai átlagtól. (A helyzet 1991 vége óta a számszerû mutatókat tekintve alapvetôen nem változott.)” 145
A bankszektor fejlôdése a kezdeti problémák ellenére gyors volt, 1992-re három, egymás-tól egyre inkább elkülönülô banki csoport jött létre:
145 MTA PTI: A kétszintû magyar bankrendszer fejlôdése 1987–1993, Budapest, 1994 . június, 29 .
„1. A válogatott ügyfélkörrel rendelkezô, döntôen vegyes bankokból álló pénzintézetek csoportja.
Ezeket a bankokat jellemezte (és jellemzi), hogy csak a kifejezetten fizetôképes vállalati kör-rel tartottak fent üzleti kapcsolatokat, portfóliójukban alacsony a minôsített hitelek aránya, igen magas tôke megfelelési mutatóval rendelkeztek és rendelkeznek.
2. A nagybankok csoportja, amely egyre inkább állami segítségnyújtásra szorult. A pénzinté-zetek e csoportjának kellett elsôsorban viselni a gazdaságban keletkezô feszültségek terheit, aminek következtében portfóliójuk minôsége gyenge volt…
3. A kis- és középbanki kör, amely döntôen magyar tulajdonú pénzintézetekbôl állt. Ezeknek a bankoknak egy része a korábbi években nem kellô óvatosság mellett folytatott terjeszkedô, piaci részarányt növelô üzletpolitikát, ennek következményeként portfóliójuk erôteljesen leromlott.
Kihelyezéseiket jelentôs mértékben rövid lejáratú (ezen belül bankközi) forrásokból finanszí-rozták, így az 1992-ben kialakuló bizalmi válság súlyos likviditási problémákat okozott ennél a bankcsoportnál.” 146
A személyes emlékek is azt támasztották alá, hogy a szektor fejlôdése jól behatárolható szakaszokra osztható . Hetényi István egykori pénzügyminiszter, a bankreform egyik fô támo-gatója, 1997 .évi jubileumi elôadásában ezt így összegezte:
„Vállalva a pontatlanság jogos vádját, azt mondhatjuk: 1988–1989 fô kérdése az volt, hogy szervezett üzemmé váljanak a bankok. 1990–1991 a pozitív reménykedés kora, a – virtuálisnak bizonyuló – jövedelmezôség és a privatizálhatóság szemszögébôl nézve. Erre az idôre esik a Bank-felügyelet, a Bankszövetség érdemi munkájának megkezdése. 1992–1994 a tornyosodó gondok idôszaka, a gazdasági teljesítmény nagyarányú csökkenésének, a piacvesztésnek, a vállalakozások tízezrei tönkremenetelének a bankokra való áthatása, a konszolidációk, „a kicsi a szép” illúzió vége. 1995–1997 a privatizáció érdemi periódusa, a banküzem korszerûsödésével és a szolgálta-tások érzékelhetô kiszélesedésével, valamint egy tartósnak ítélhetô jegybanktörvény és egy európai szintû hitelintézeti törvény megszületésével.” 147
Amint Hetényi István utalt rá, már 1992-ben szembesülni kellett azzal, hogy gondok és egyre növekvô problémák voltak a bankok hitelportfóliójában . Mivel akkor – az 1991–1993 közötti idôszakban – a bankok szinte kizárólag állami tulajdonban voltak, a politikai vezetés és a kormányzat elindította a kezdetben hitelkonszolidációnak majd késôbb bank konszoli-dációnak nevezett folyamatot .
„Kedvezôtlen, a döntéskor feltételezettnél lényegesen kedvezôtlenebb gazdasági környezet- ben került sor a bankrendszer átalakítására. A vártnál nehezebb gazdasági szituáció már az elôkészítés idôszakában azt követelte volna meg, hogy mind a költségvetési támogatások kiáram-lása, mind a hitelkibocsátás szigorú pénzpolitikát közvetítsenek. Ezzel szemben éppen az ellen-kezôje valósult meg. Ami a hitelezési magatartást illeti, az új bankrendszer mûködésére való
146 MTA PTI: A kétszintû magyar bankrendszer fejlôdése 1987–1993, Budapest, 1994 . június, 53 .
147 Hetényi István: „Majd a történelem” címû elôadása 1997 . február 7-én .
„felkészülés” ebbôl a szempontból nem járt pozitív hatással, és terheit 1987-ben viseli a bank-szféra…
A bankok nagy nyomatékkal hangsúlyozzák mozgásterük szûkösségét, indokolatlanul szigorú-nak tekintik a jegybank likviditást szabályozó lépéseit, merevnek minôsítik módszereit, kifogásol-ják, hogy ilyen körülmények között nem képesek ügyfeleik rendelkezésére állni. A bankok induló pozícióiban a bankfelügyeleti elôírásoknak meg nem felelô méretû kihelyezések is vannak, ezekre nézve a bankok felmentési igényeket vetettek fel” – írja az MSZMP V . kerületi bizottságának tájékoztatója .148
Ahogyan Hetényi István fogalmazott az új bankrendszer mûködésének korai idôszakát a pozitív reménykedés jellemezte, de röviddel utána véget ért a szép illúzió, és a tornyosuló problémák idôszaka következett . Errôl kérdezzük Pulai Miklóst .
Müller János: Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy elkerülhetetlen a hitel-, majd bank-konszolidáció?
Pulai Miklós: Ez már 1991 nyarán világos volt. Emlékszem, a Kupának mondom, hogy Te, itt kell csinálni valamit, mert jó, hogy mi megcsináljuk a mérlegeket a magyar játékszabályok szerint, de hát a külföldiek is meg tudják csinálni azt, amit mi, vagyis megcsinálják a magyar bankok nemzetközi szabályok szerinti mérlegét, a nagyobb bankokét…
Itt a nagyobb bankokról volt szó. Valahogy az ügy nagyon húzódott és valamikor nagyon késôn, talán szeptember-októberben tudtuk elérni azt a Kupánál, hogy azonnal kell lépni, különben a
’91-es mérlegek óriási deficitet mutatnak. És ekkor indult el ez az egész bankkonszolidáció. Sze-rencsére a Kupa értette, meg tudta beszélni az Antallal, Ô egyetértett, hogy mindenféle törvény, meg egyéb feltétel nélkül, csináljuk. Most hogy mit csináljunk, azt sem tudtuk, mert hát azért ilyen méretekben más sem csinált még ilyet, mert két-három bankot szanáltak már a világban, de hogy egy egész bankrendszert, az összes banki mérlegnek egy jelentôs részét, ilyet nem nagyon…
M. J.: Volt tehát egy hitelkonszolidációs kísérlet, és arról kiderült, hogy nem oldja meg a problémát, és akkor jött a bankkonszolidáció, nem?
P. M.: Októberben világos volt, hogy itt valamit csinálni kell. Mi segít? Százmilliárd forint rossz hitelt ki kell venni ezekbôl a bankokból. S akkor valahova, már nem emlékszem hova, össze-lapátoltuk ezeket, és akkor valahogy elfogadhatóvá váltak a bankok a megkövetelt tôke megfelelési szinten. De tudtuk, hogy azért nem voltunk túl szigorúak a kockázati minôsítéssel. Tehát az elsô lépés százmilliárd forint volt, már nem tudom, hova gyûjtöttük, lehet, hogy egy céget erre létre hoztak, ahova a rossz hiteleket bepakolták. Tulajdonképpen mai értelemben egy rossz bankot csináltunk…
Úgyhogy ez volt az elsô lépés, de világos volt rögtön, hogy ez nem elegendô, és akkor 1992 és ’94 között folyamatosan ment a bankkonszolidáció, mert ez ugye eszköz oldalról volt nézve, hogy ha elromlott az eszköz, a mellé kellett céltartalék, és ugye ez a százmilliárd volt…
148 Hegedûs Oszkár iratai alapján .
De világos volt, hogy a forrásoldalt is rendezni kell és ugye a minimum nyolc százalék tôke megfelelési mutató erejéig fel kell tôkésíteni a bankokat. Akkor azt, amelyik olyan helyzetben volt, nyolc vagy kilenc ilyen bank volt, azt hiszem nyolc bank került végül a rendszerbe…
De azt tudom mondani, hogy a bankkonszolidáció megtörtént, de utána mindig jön a kérdés, elég volt-e, mert mindig mondtam, hogy nem volt törvény. De a törvénybe csak azt tudtuk volna írni, hogy csinálni kell.