A magyar alapítású pálos rend története
PÁL – PAL.US – PÁLOS – PILIS – PÁROS
II. József feloszlató rendelete
"Et tu Hungaria, mi dulcis patria,
cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis."
(Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni, és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.)
(Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros 1570-1637)
A magyar Pálos Rendet II. József 1786. február 7-én rendeletileg feloszlatta. A rend felszámolásával, a vármegyei főispánok támogatásával, megyei és kamarai tisztviselőket;
130
királyi biztosokat bízott meg. A végrehajtás lépései a következők voltak: először á tvették a rendház kulcsait, majd nyilatkozati esküt (Jurame ntum manifestationis) tétettek az atyákkal, átvették a készpénzt és beszállították a kiküldő kamarához, ezt követően leltárt készítettek a kolostor összes ingó és ingatlan javairól, összeírták a kolostor épületét, a gazdasági épületeit, iskoláit a világi papok bútorairól sem feledkezve meg. Az eltörölt re nd 25 kolostorának vagyonát 4 millió 593 ezer 460 forintra értékelték, ami ennél valójában nagyságrendileg több volt. A pálos testvéreknek ki kelle tt vetkőzniük a fehér rendi ruhából. Közülük némelyek plébánosként te mplomi szolgálatot vállaltak, nagyobbik részük a katonasághoz, néhányan főúri családokhoz kerültek nevelőnek. II.
József halálát követően (1790) megindult a mozgalom a magyar pálos rend visszaállítására a konvent még élő tagjai között és az 1790-91-es pozsonyi országgyűléshez folyamodtak. - Sike rtelenül. A magyar pálosok rendje ne m állítatott helyre a mai napig sem. Lássuk, miképpen szól erről Árva Vince atya, aki a magyar pálos rend egyedüli élő örököse: „Az újraindításhoz legalább egy püspök engedélye szükséges, akinek az egyházmegyei területén újjá lehetne szervezni az ősi pálos rendet.
Sajnos, Magyarországon ilyen püspök nincsen!”
Azt, hogy a magyar nép máig sem felejtette el pálosait, bizonyítja a felvidéki Nyitra városának közelében le jegyzett védőima.
A nép pálos imaként tartja számon, így annak kell elisme rnünk;
„Atya Isten - Anya Isten!
Azt kére m, hogy a Szent Lélek fehér fénye óvjon meg ezen a szent napon, és a jövőben is!
Kérem, hogy a fény tisztítsa meg a lelkem, me rt minden rosszat rábízhatok a tiszta fehér fényre, A fehér fény sok rossz ködöt elnyel, de fénye senkinek sem árt!
Engedd, hogy más ne érjen a fényed hatósugarába, mint a tiszta szeretet!”
(Pálos védőima Magyarsókon (Nyitra vármegye) fennmaradt élő szájhagyomány útján, Dr. Rekettyés Mária gyűjtése)
A fent olvasható tanulmányban megkíséreltem felvillantani néhány mozzanatot a magyar Pálos Rend öt évszázadot átívelő történetéből. Érzékeltetni hazaszeretetüket, hagyománytisztelő, értékmentő, s az isteni törvény szabta cselekedeteikben megnyilvánuló, nemzet szeretetüket. Továbbá példamutatásukat a jézusi szeretetben,
131
amely Kapisztrán Szent János itáliai szerzetes e szenvedélyes felkiáltásában öltött formát a XV. század de rekán: „hogyha élő szenteket akartok látni, menjetek Nosztrára!”
A magyar pálosok közöttünk élnek, amíg e mlékezik reájuk nemzetünk.
Irodalo mjegyzék
1. Artner Edgar : Ókeresztény Eg yház és dogmatikatörténet a vallástörténet meg világításában SZIT Bp. 1946.
2. Kránitz Mihály: Alapvető hittan S ZIT Bp. 1999.
3. Dolhai Lajos: Ókeresztény Eg yház liturgiája 4. Kereszty Rókus: Jézus Krisztus S ZIT Bp. 1995
5. Hier onymus, St.: Remete Szent Pál élete Stephaneum ny. Bp.
6. Képes Krónika: Nemzeti Kincseinkért Eg y. 2003.
7. Dr. Kis bán Emil: A magyar pálos rend története I-II. kötet Pálos kolostor kiadása 1938-3940
8.Kürz Antal : A magyarországi pálos rend története I. kötet Hunyadi Mátyás Intézet Bp. 1889
9.Li bisch Győző: Pálos rovásírás? – Turán Új II. évf. 1999/5 szám Egyház és rovásírás – Napjaink. 1993/2 szám 10. Gönczi Tamás Ennek a világnak Bp. 2003.,
Napúton Bp. 2002.
11.Mihalowski, Kazi mierz: Faras Die Wandbil der in den Samml ungen des National museum z u Warschau.
Warsawa-VEB Verlag der Kunst. Dresde n 1972 12.Noszlopy Né me th Pé ter: Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben
Püski Kiadó Bp. 1998
13.Pap Gábor: Pilis szindróma. Őshagyomány. 1994/16.17. sz.
14.Pap Gábor: Hazatalálás Püski Kiadó Bp. 1999 15.Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában
Királyi Mag yar Eg yetemi Nyomda Bp. 1940 16.Sar bak Gábor : „Miracula Sancti Pauli Primi Heremite” Hadnag y
Bálint pálos rendi kézikönyve, 1511
De breceni Egye te m, Klasszika-Filológia tsz. 2003 17.Szántai Lajos: A két hollós
Sárosi és Fiai Bt. Fót 2001
18. Szilárdfy Zol tán: Ikonográfia-kultusztörténet. Balassi Kiadó. Bp. 2003 19.Tör ök József: Szerzetes és lovagrendek Mag yarországon
Panoráma Bp. 1990
20. Török József: A magyar pálos rend liturgiájának forrásai, kialakulása és főbb sajátosságai (1225-1600)
Római Katolikus Hittudományi Akadémia. Bp.1977
21. Török József- Pálosok
Legeza László- Mikes Kiadó. Bp. 1996 Szacsvay Péter:
22. Török József: A XIII. századi egyháztörténet in: Keresztény Századok Mikes Kiadó 2OO3.
23.Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai Jel Kiadó Bp.1997
23. Vö rös Győző: Temp lo m Théba kornáján.
A Thot-heg yi mag yar ásatások Montuhetop Szanhk aré fáraó templománál
132
Százszorszép Kiadó Bp. 1998 25. Zolnay László: Az elátkozott Buda- Buda aranykora
Mag vető Kiadó Bp. 1982
26. Zolnay László: Fény és árnyék a középk ori Magyarországon Kozmosz Könyvek Athenaeum, Bp. 1983
27. Jelképtár Hoppál Mihály-Jankovics Marcell-Nagy András- Szemadám Györg y (szerk.)
Helikon B p. 1988
28. Pál József- Szimbólimtár – Jelképek, motívumok, témák az 29. Újvári Edi t: egyetemes és a mag yar kultúrából.
Balassi, Bp. 2001
30. Guzsik Tamás- A pálos rend építészete a középk ori Magyarországon Fehérváry Rudolf: Budapesti Műszaki Eg yetem Bp. 1980
31. Guzsik Tamás: A Pálosok és a „koldulórendek” in Varia Paulina I.
Sarbak Gábor (szerk.) Stylus Kiadó Csorna 1996
32. Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból „ Vitae fratrum heremitarum”
Szépirodalmi Kiadó Bp. 1983
33. Gyöngyösi Gergely: I. Remete Szent Pál remete testvéreinek élete Varia Paulin III. Fráter György Alapítvány
Pilisszántó 1998 (Ford.: Árva V.,Csanád B.,Csonka F.)
34. Schmidt Irén: A pálosok története (kézirat) Miskolci Bölcsész Egyesület 2007 35. Gömbös Tamás: A szerzetes és lovagrendek címerei és viseletei Bp.1993.
36. Fernand Niel: Al bigeois et Cathares collecti on que sais -je? Paris, 1955.
37. Dr. Rekettyés Mária: Az ősi pálos rend Magyarországon (kiadatlan tanulmány) 38. Dr. Hosszú Gábor: Pálos rovásírás (tanulmány 2000.)
39. Sarbak G.-Ár va Vince: Pálos rendtörténeti tanulmányok I. k ötet (Varia Paulina 1994.) 40. Szántai Lajos: Pálosok (előadás vázlat)
41. Udvarhelyi Olivér: A pálosok és a mag yar iskolaügy (tanulmány)
42. Bakonyvári Il de fonz: A pápai kath. gymnasium története a pálosok idejében (Pápa, 1896.) 43. Dümmert Dezső: Az Árpádok nyomában (Budapest, Franklin Nyomda 1987.)
44. Fehér M. Jenő: Középkori magyar ink vizíció (Editorial Transsylvania. 1956./ reprint )
45. Télfy János: Görög források a szkíták történetéhez 1863. (ANAHITA-NINTI Bt.
Kiadó reprint kiadás 2001.)
46. Mag yar Eszter: A Pálos-rend pilismaróti uradalmának újjászervezése a török hódoltság
után /tanulmány/ Pálos rendtörténeti tanulmányok I. kötet (Varia Paulina
1994.)
47. René Labat
Fl orance Mal br an -Labat: Manuel D’épigraphie Akkadienne (Paul Geuthner, Paris 1999. 3e tirage)
48. Kolozs vári Grandpierre Endre Királygyilkosságok (Széchenyi Nyomda, Győr 1991.) 49. A Pálos-rend / tanul mány http://gyurkovics.freeweb.hu/palosrend_h.htm le
133
Vetráb József Kadocsa