A császári korona kérdésének kihatása a magyar ügyekre. A török szakadatlan terjeszkedése. Ferdinánd tehetetlensége. A török hadjárat 1552 elején. Kűzdelem Szeged birtokáért. Radul oláh vajda betörése Erdélybe.
Verőcze elfoglalása. A háboru a szlavón végvidéken. Ali budai pasa hadjárata. Ahmed pasa a temesközi harcztéren. Temesvár a törökök kezére jut. Losonczy Antal halála. Lippa elfoglalása. Drégely ostroma. Szondy
György. A palásti ütközet és Fülek eleste. A két török sereg egyesülése. Szolnok elfoglalása. Eger ostroma.
Dobó István. Az egri nők. A német birodalmi sereg hadi vállalata. Móricz szász herczeg. A háboru és a pestis következményei. Ferdinánd diadala Németországban
A háború, melyet az erdélyi bonyodalom Magyarországra felidézett, olyan időben támadt, midőn a Károly császár és a német rendek közötti küzdelem is a leghevesebb alakot öltötte. Ferdinánd királyt a német háború egyénileg is a legközvetlenebbül érdekelte, mert kimenetelétől függött, kire száll majdan a császári korona? Ez fontosabb volt a királyra, mint a magyar kérdés s igy Magyarország a török támadásával szemben teljesen magára maradt;
fiai saját erejükkel kényszerültek védekezni s minthogy ez az erő szertelenül kimerült, az országnak az új háborúban támadtak ugyan vitéz hősei, dicső vértanui, de nem támadhattak győzelmes hadvezérei, a kik a török terjeszkedésnek útját birják állani. E terjeszkedés 1552-ben szakadatlanul, a legnagyobb arányokban folyt. A király még a háború előtt összehivta ugyan az országgyűlést, mely bő segélyt szavazott meg s a közfelkelést is elrendelte. Ez azonban csak a király vagy fia vezetése alatt tartozott táborba szállani s minthogy a német háború miatt egyikük sem jöhetett magyar földre, a király a török veszélylyel szemben hasztalan adta ki a rendeletet, hogy az ország mind a négy részében zászló alá gyüljön. Ép oly hasztalan fordultak a magyarok a német rendekhez.1 Ezek maguk is háboruban álltak a császárral. Ferdinánd, mint nővérének bevallotta, ily körülmények közt nem volt képes a magyarokon segiteni. Folyton sürgette ugyan a császárt,2 béküljön ki a németekkel, különben elvész Erdély s utána Magyarország. Egyúttal, még a barát tanácsára, felkérte a lengyel királyt, hogy Moldva határán figyelő hadtestet állitson s igy a vajdának ürügye legyen az erdélyi dolgokban semlegesnek maradni s elhitetni a szultánnal, hogy saját országa is fenyegetve van. II. Zsigmond lengyel király teljesitette ugyan e kivánságot, de kijelenté, hogy ennél többet Ferdinánd érdekében s a török ellen nem tehet.3
Augusztusban végre a császár is békét kötött a németekkel, csakhogy akkor a koczka a magyar harcztéren már eldőlt. Szulejmán szultán már a mult év végén megkezdé a hadi készülődéseket. Nemcsak Erdély megszállása miatt haragudott a Habsburgokra. A császár csapatai is megvettek Tunisban két várat, a mi még inkább boszura gerjesztette. Szerencsére Perzsia foglalkoztatta, másrészt ez év folyamán sokáig beteg volt s igy nem állhatott hadai élére, hogy személyesen Magyarországba vezesse azokat. Itt a küzdelmek már februárban megindultak. Tóth Mihály, egykor szegedi főbiró, most merész hajdu-vezér, Castaldo tudtával február 19-ikén hajnalban 5–6000 hajdu élén Szeged alá lopózott4 s a katholikusok, főleg a halászok támogatásával elfoglalta a várost. Noha a vár török kézen maradt, a siker hire lelkesedést keltett országszerte s a király nemességgel jutalmazta a bátor Tóth Mihályt.5 Csakhamar Bakics Péter s Aldana Bernát lippai kapitány, a „gonosz és gyáva” ember, mint Castaldo nevezte, némi rendes haddal szintén a városba érkeztek s résztvettek a zsákmányolásban. Castaldo másfelől is rendelt hadakat és ostromágyút Szegedre, hogy a várat megvivják. De a török megelőzte. Khadim Ali budai pasa, a herélt, 3–4000 főnyi válogatott haddal márczius 1-én Szeged alá érkezett. A magyarok és a hetven vasas német bátran eléje mentek s vissza is verték. De a hajduk fosztogatni kezelték a tábort, Aldana pedig csapatával egyszerüen megfutott. Saját spanyoljai szégyelték a gyalázatos futást s nem akartak alatta
tovább szolgálni.6 Igy Szeged visszakerült a török kezébe, ki a várost felgyujtotta, az ott rekedt hajdukat meg lekaszabolta.
A véres epizód nem gyakorolt ugyan befolyást a hadjárat menetére, de jelezte, mit várhat a magyarság a királyi sereg támogatásától a nagy hadjáratban, melyben Szulejmán mindenfelől az országra zuditotta népeinek özönét. Utasitotta Radul oláh vajdát, hogy Erdélybe törjön, a mit meg is tett, s Erdély egy részét lelketlenül feldulta. De a moldvai vajda törökellenes magatartása miatt e támadásnak más eredménye, mint az ország egy részének pusztulása, nem lett.
Ellenben a horvát-szlavón végeken a török már több eredménynyel kezdte meg a harczot; elfoglalta Verőczét s nagy területeket pusztitott el. Erdődy Péter visszavette ugyan Velikát, de a török folytatta az előnyomulást s megszállta Csázmát, mely, mint Zrinyi Miklós bán augusztus 31-ikén irta, az ország szivében fekszik; a magára hagyatott bán már attól félt, hogy „az egész ország veszte várható”. Csakugyan úgy látszott, mintha a török Zágráb elfoglalását tervezné; októberben három pasa vezetése alatt 10,000 főnyi had tört be s Varasd vidékét dulta. Zrinyi megvivott ugyan velük, de kisebbségben lévén, nem birta őket kiverni.7
De nem ott, hanem az anyaországban folyt teljes erővel a nagy háború. Itt a szultán két hatalmas sereget alakitott. Az egyik Ahmed pasa vezetése alatt a Tisza vidékét és a Temesközt igyekezett elfoglalni, a másikat Ali budai pasa vezette. Mindegyiknek megvoltak a saját külön katonai feladatai, melyek megoldása után egyesülniök kellett, hogy egy közös nagy sikerrel fejezzék be a hadjáratot. Ali eleinte nem volt tisztában, az ország mely vidékét tegye harczai szinhelyévé. Ugyanakkor, midőn Ahmed magyar földre lépett, ő a Dunántúlra sietett, s noha könnyen megvette Veszprémet (június 1.), nem ott folytatta a műveleteket, hanem Hont vármegyébe vonult s az ottani és a szomszéd királyi várakat kezdte vivni.
Körülbelül ugyanazon időben négyfelől indult meg tehát nagy erővel a támadás az ország ellen.
A Temesközt Castaldo lett volna hivatva védeni. Erre azonban teljesen képtelen volt, mert sem zsoldosai, sem az erdélyi rendek nem engedelmeskedtek parancsainak. Maga épen nem mozdulhatott Erdélyből s azt a keveset, a mit a Temesközért egyáltalán tehetett, Aldanára, a lippai vár parancsnokára bizta. Hozzá küldötte a pár ezer katonát, a kiket össze birt hozni. Aldana azonban hitvány ember volt, a ki már Szeged alatt gyáván, a temesi hadjáratban pedig a legnyomorultabban viselte magát. Kötelessége lett volna Losonczy Istvánt, a temesi grófot, ki ez állást újabban csak a király és a rendek ismételt kérésére fogadta el, támogatni s erre nézve Castaldotól külön parancsot vett, sőt némi hadat is kapott. Aldana azonban maga szeretett volna temesi gróf lenni s irigységből nemcsak nem segitette Losonczyt, hanem a védelemre irányuló törekvéseit mindenképen bénitotta, az udvarnál gyanuba keverte, a válságos pillanatban meg egyszerüen veszni hagyta. Losonczy, mikor másodizben átvette Temesvárt, az erőditményeket igen rossz karban találta; az őrség csekély és fizetetlen volt s az ellenség fenyegető támadásával a fontos vár teljesen készületlenül állt szemben. A nehéz helyzetben Losonczy lázas tevékenységet fejtett ki; kijavittatta az erőditményeket,8 gyűlést tartott a közeli vármegyékkel, fegyverre szólitotta az urakat és nemeseket. Többen, igy Forgách Simon, a jeles katona s a szomszéd megyék birtokosai követték hivását. De a török támadáskor is csak valami 2310 fegyveressel rendelkezett, kikből 3–400 idegen zsoldos volt a vitéz Perez Alfonz (a kis kampó) vezetése alatt. A küzdelmek már június 24-ikén kezdődtek. Négy nappal később maga Ahmed a fősereggel megérkezett s Temesvárt rendszeres ostrom alá vette. A bombázás teljes erővel folyt s nagy kárt okozott.
Losonczy azonban egymásután verje vissza a rohamokat, mire Ahmed szemkápráztató igéretekkel igyekezett fegyverletételre birni. Hogy a védműveket kijavithassa s a külső segélyt, melyet többeknél sürgetett, bevárhassa, a halálra kész hős csakugyan alkudozásba bocsátkozott a pasával. Castaldo e közben küldött Lippára némi hadat, de Aldana „a gyáva zsivány”, mint Losonczy, a „világ leghitványabb embere”, mint Castaldo nevezi, kis ujját sem
mozgatta Temesvár érdekében. Losonczy nejét, Pekry Annát is kérte, hogy zálogba téve kincseit, sereget fogadjon s Temesvárra küldje. A derék asszony buzgón gyüjtötte a hadat, de igyekezetével megkésett. Báthory András, a ki közelebb volt, szintén nem tett semmit, ámbár Losonczy gyors tevékenységre buzditotta, mert „a vesztegelés megöl bennünket és a hazát”.
De már ekkor tisztában volt helyzetével s (július 12-ikén) azt irta: „Vigan várjuk az órát, melyben meg kell fizetnünk az utolsó adósságot.” Csakugyan meg kellett fizetnie. A magára hagyatott vár helyzete egyre kétségbeejtőbbé alakult, mert a nyári hőség kiszáritotta a vár körüli mocsarakat s igy az ellenség még inkább megközelithette a bombázás által megrongált erőditményeket. Az eleség és lőpor szintén fogytán volt. Losonczy azonban a pasának, a ki újra felkérte tőle a várat, azt izente, hogy inkább tizszer meghal, semhogy áruló legyen. Július 24-ikén még egyszer visszaverte ugyan az ellenség rohamát, de már másnap lázongani kezdett a városi lakosság s az idegen zsoldosok is kijelentették, hogy nem harczolnak tovább. Meg kellett a törökkel alkudni; két nap múlva egyesség létesült, mely szerint az őrség fegyveresen, zászlósan, minden podgyászával békén távozhatik Lippára. Sőt Losonczy külön biztositó levelet kapott a pasától, ki azonban az első percztől kezdve eltökélte, hogy az egyezséget nem tartja meg. Mlikor másnap (július 27-ikén) Losonczy csatarendbe állitva az őrséget s a lakosságot, útnak indult, Ahmed ágyulövéssel adatott jelt a távozók megtámadására. Ezek fegyverrel védték magukat s nagy részük lekaszaboltatott. Losonczyt halálra sebezve hurczolták a hitszegő pasa elé, ki fejét vétette.9 Igy veszett el a hős, a király „leghivebb bajnoka”. Vele nemcsak Temesvár, hanem az egész temesi tartomány török kézre került, mert Aldana, noha több ezer főnyi serege volt, Temesvár megvételének hirére Lippáról Erdélybe menekült, ámbár saját katonái ellenezték a gyáva futást. Erre Lippát az összes közeli várakkal és erődökkel a török harcz nélkül megszállotta. Ekképen, irja Castaldo, Aldana gyávasága miatt 100,000 lakos jutott török uralom alá.10 Szörnyü rémület támadt messze földön. A nép még Gyuláról és környékéről is szétfutott és sok község üresen maradt.11 Biharban egy szerzetes vezetése alatt paraszt-mozgalmak támadtak az urak ellen, kiknek szemükre hányták, hogy nem védték meg a föld népét.
E közben az északi harcztéren, hol az egyes várkapitányok épp úgy teljesen magukra voltak hagyatva, mint Losonczy Temesvártt, a török szintén nagy eredményeket ért el. Ali azzal kezdte műveleteit, hogy a gyönge Drégelyt támadta és vívta meg. E régi, az idő, az elemek, a villám által egyaránt megrongált erődben rendesen csak 48–80 főnyi őrség szokott lenni. Az ostrom alatt sem volt benne sokkal több, legföllebb 150 ember. De mindent pótolt kapitányának, Szondy Györgynek lelkesedése, buzgalma és önfeláldozása. Már az év elején tudta, hogy a várat ostrom fenyegeti. A királyhoz, a kamarához, a szomszéd urakhoz és főpapokhoz fordult tehát segélyért. A király 40, Selmeczbánya 26 fegyverest küldött neki. De hiányzott az ágyú, puskapor, ólom és más hadi szer, a várfalak pedig nagyon rossz karban voltak. A király utasitotta a kamarát, hogy e hiányokon segitsen. Történt is valami, de kevés, csak három-négy kőmives javitgatta a falakat.12 Szondy mindazáltal eltökélte, hogy a tengernyi ellenséggel szembe fog szállani. Vállalkozása reménytelen volt, mert urak, vármegyék és a német kapitányok készültek ugyan Drégelyt fölmenteni, de megfelelő had összegyűjtéséhez hetek kellettek, a gyönge Drégely ellenben napokig sem tarthatta magát.
Nem védői, hanem falai voltak gyöngék s omlottak össze a török ágyúk első lövéseire. A nagy torony mindjárt bedőlt s többeket maga alá temetett, de a rohamot Szondy vitézül visszaverte, mire Ali a nagy-oroszii pap útján szólitotta föl, hogy eleget tevén a fegyverbecsületnek, szabad elvonulás mellett adja át az összelőtt erődöt. Szondy azonban a gondjaira bizott vár romjai alá akart temetkezni. Foglyait és két gyermek-apródját, Libárdyt és Sebestyént13 a török táborba küldé s arra kérte a pasát, hogy tisztességre tanitsa, vitézekké nevelje őket, magát pedig, ha elesik, temettesse el tisztességesen. Megtevén végintézkedéseit, megmaradt társaival elszántan várta a török új rohamát s vitézül harczolva esett el. A pasa teljesité a hős utolsó kivánságát, tisztességesen eltemettette és sírjára iratos kopját tétetett. A
kötelességteljesités és hazafiasság nemes példájakép él azóta Szondy a magyarság emlékezetében. Már kortársa, Tinódi megénekelte s daliás alakja soha sem szünt meg legjobbjainkat dalra lelkesiteni. A nemzet azon rétegeiből származott, melyek akkor kivül álltak az alkotmány sánczain. De életével és halálával tanúságot tett arról, hogy hazaszeretet és kötelességérzet nincs rendi kiváltságokhoz kötve, s élni-halni minden igaz ember tud szülőföldjeért.14
Szondy vitézsége nem buzditotta követésre a szomszédokat s Drégely elestének hirére az összes közeli várak15 őrsége szétfutott s a várakat az ellenség harcz nélkül vehette birtokába. E közben Teufel Rézmán (a magyarok Ördög Mátyásnak nevezték) vezetése alatt pár ezer főnyi német had gyűlt össze. De az ügyetlen és elbizakodott vezér nem tudta máskép használni, mint úgy, hogy mészárszékre vitte. Be nem várva a Füleknél táborozó magyar nemesi, 7000 főnyi fölkelő hadat, a palásti mezőn megvívott a túlszámban levő törökkel s augusztus 8–9-én, (mert a küzdelem másnap reggelig tartott) teljesen megsemmisittetett.
Teufel, Pallavicini 4000 emberrel, az egész tűzérséggel és podgyászszal az ellenség kezébe kerültek, Sbardellati váczi püspök és mások meg elestek. A vereség hírére a füleki tábor szétfutott s Fülek vára is a török kezébe került.
E közben Ahmed a Temesköz meghóditását befejezte, veszteségeit kiheverte s pihent seregével Alihoz csatlakozott. Szolnok alatt kellett egyesülniök, hová Ali már augusztus 22-ikén megérkezett.16 A legujabban épült vár fel volt szerelve mindennel, még naszádos osztály is állt rendelkezésére. De a kapitány, Nyáry Lőrincz, nagyszájú, dicsekvő ember volt, ki katonái bizalmát megnyerni nem tudta. Ezek tömegesen szökdöstek el, mihelyt az ellenség közeledett. Különben is fizetetlenek voltak, sokan megbetegedtek, s mikor Ahmed serege is a vár alá érkezett, a megrémült katonák cserben hagyták kapitányukat s éjnek idején elszöktek.
Nyáry, mint állitja, kis hajdú csapattal keresztül akarta magát az ellenségen vágni. De elfogatott, az erős vár pedig ellenállás nélkül török kézbe került.
A könnyű sikertől még inkább elvakitva, az egyesült roppant török had Eger, „a gyermekszoba”, a „rossz akol” – így nevezte Ali – megvívására indult. 1548 óta Dobó István volt a vár kapitánya, ki mellett Mecskey István viselte a másodkapitányi tisztet. Hat vármegye nagy részének megtartása s messze föld biztonsága függött Egertől, mely fontosságához képest még mindig nem volt kellően megerősitve. Belső és külső várból, a palánkkal védett városból s nehány előre tolt védműből, toronyból állott. Az őrség száma legföllebb 2000 volt.
Egy részük csak kevéssel az ostrom előtt érkezett, mert Dobó segitségre szólitotta a közeli városokat, vármegyéket, urakat, s épen ezek szolgáltatták az őrség túlnyomó részét. A védők mind magyarok voltak s szülőföldjükért, tűzhelyükért, családjukért harczoltak. Bíztak vezéreikben, legelől Dobóban, kiben a szertelenűl nehéz tisztséghez minden szükséges kellék szerencsésen egyesült. Származása, vagyona megadta neki a kellő tekintélyt, katonai tehetségei, személyes vitézsége biztositották részére az őrség föltétlen ragaszkodását. E mellett körültekintő, lelkiismeretes gazda volt s idejében gondoskodott mindenről, hogy a vár hosszú ostromot is kiállhasson. Tudta, hogy magára lesz hagyatva, s már augusztus 25-ikén irta Castaldonak: „Segedelmet csak Istentől várunk, nem az emberektől.” Ennek megfelelően tette meg intézkedéseit.17 Bátorsága lelket öntött katonáiba, kik érezték, hogy jó kézben vannak s elszántan várták a rengeteg ellenséget, melynek előcsapatai szeptember 9-ikén érkeztek Eger közelébe. Harmadnapra ott volt az egész sereg s megkezdte az ostromot.
Szeptember 19-én a város a török kezébe került, mire közvetlen közelből indult meg a külső vár falainak lövetése. A védők azonban nem fáradtak bele a várfalak kijavitásába és sikeres kirohanásokat is tettek. Szeptember 29-ikén intézte a török az első nagy rohamot. Noha többször megujitotta, mindig visszaüzetett, s Dobó vitézei egészen táboráig kergették a futó ellenséget. Mikor Ali megadásra szólitotta föl a védőket, ezek válasz nélkül űzték ki a várból hirnökét. A török igéretek azonban egyesekre nem maradhattak hatás nélkül s egy kis csapat ki akart szökni. De titkuk kitudódván, felbujtójuk bitófára került. A török a roham
visszaverése után egy ideig csendesen viselte magát, mert elfogyott a puskapora,18 másrészt eleségben is nagy szükséget szenvedett. Október 4-ikén éjjel a várban lőporrobbanás történt ugyan, mely sok kárt tett, de ez a csapás sem lankasztotta el Dobó kitartását. Mihelyt a török kiegészité készleteit, fokozottabb erővel folytatta a bombázást, s a várfalak nagy része csakhamar összelőtt romhalmaz volt. Erre október 12-ikén négy helyen teljes erővel kezdődött a roham. Egész napon át szakadatlanul folyt a küzdelem s a támadók végre is visszaüzettek. Vagy más-, vagy harmadnap az ellenség megujitotta a rohamot s három felől tört az összelőtt várfalakra. Több órai nehéz harcz után az egyiket Mecskey, ki maga is megsebesült, a másikat Bornemissza György deák s jeles társai, Zoltay és Figedy, a harmadikat a hősök hőse, Dobó verte vissza. Maga két sebet kapott, katonái is kimerültek a hosszú tusában s egy pillanatig úgy látszott, hogy oda vész minden. Ekkor vívták ki a várbeli asszonyok az egri nevet. A küzdők segitségére rohantak, sziklákat dobtak, forró vizet és olajat öntöttek az ellenségre, mely végül itt is visszaveretett. Eger meg volt mentve. Megmenté védőinek hősiessége és az isteni gondviselés, mert az óriási veszteség tétlenségre, s a korán beálló hideg elvonulásra kényszerité az ellenséget. A táborban, noha a szomszéd birtokosok és községek is kényszerittettek eleséget szállitani, kezdettől fogva hiányos volt az élelmezés s a török katonák mindinkább elvesztették harczkedvüket. Ellenben a várban minden bőségben volt, „vígan laknak, trombitáltatják, sipoltatják magokat.”19 Október 18-ikán a rengeteg török had csakugyan eltávozott s Eger felszabadult, mire Dobó másnap Vajda János, Iványi György, Somogyi András és Kőszeghy Albert vitézekből álló küldöttség útján közölte az örömhírt a királylyal. Ugyanakkor értesité Nádasdy Tamást az ostrom lefolyásáról s sürgette a vár helyreállitását, mert anynyira meg van rongálva, hogy Eger inkább nyilt mező, mint erőditett hely.20 A király szivén viselte Eger sorsát. Mikor a télen híre járt, hogy a török Eger ellen készül, utasitotta Serédy Györgyöt, küldjön Dobónak Kassáról 150 lovast segitségül.21 A nyáron meg Dobót azzal biztatta, hogy gyűjti már a hadat, melylyel meg fogja segiteni.22 Csakugyan küldött két zászlóalj cseh zsoldost, kik azonban későn indultak el s többé az ostromolt várba be nem juthattak. Másrészt folyton buzditotta Castaldot és a magyar urakat, hogy Egert megsegitsék. Ezek azonban ily vállalatra teljesen képtelenek voltak. Annál hálásabb volt tehát a király a védők iránt, kik hősiességükkel szabaditották meg magukat.
Ismételve kegyeiben részesitette, nemesitéssel, birtokadományozással jutalmazta őket, sőt hátralékos zsoldjukat is kifizettette, a mi akkor igazán ritka eset volt. Az ország maga szintén kifejezte háláját s külön adót szavazott meg a sebesülteknek s az ostromban elhunytak családjainak.23 Mecskey István, a védelem egyik legvitézebb hőse, nem sokáig élvezhette királya és hazája elismerését. Nejét és leánykáját apósánál hagyta Budetin várában s midőn a felszabadult várból hozzájok utazott, parasztok, kikkel összeütközésbe jutott, mások szerint rablógyilkosok megölték.24
Mig Magyarország e véres és romboló események szinhelye volt, Ferdinánd király külföldön időzött s a német ügyekkel foglalkozott. Nem téveszté ugyan szem elől a magyar eseményeket sem és fáradhatatlan volt igéretekben, hívei buzdításában. Folyton intézkedett és leveleket irt, de pénzt és katonát nem küldött. Végre azonban Németországban megköttetett a béke s Ferdinánd valami 11,000 főnyi német hadat inditott Móricz szász herczeg vezetése alatt Magyarországba. A sereg hajón érkezett Győr alá s ott ütött tábort. Ferdinánd utolsó menedékét látta a herczegben s nagy reményeket helyezett vállalatába.25 De ismét csalatkozott. A szász herczeg nem azért jött magyar földre, hogy a Habsburgok érdekeit szolgálja. Titkos tervei voltak; magyar király szeretett volna lenni török főuralom alatt, s e czélból kereste az érintkezést a magyarokkal.26 Ferdinánd hasztalan buzditotta támadó fellépésre, a német had meg sem mozdult. Móricz Győrött vesztegelt s még október 16-ikán is, mikor Eger sorsa már szerencsésen eldőlt, azzal fordult Bebek Ferenczhez, értesitse, milyen nagy a török had, meddig akar Eger alatt maradni, vagy eltávozott-e már; általában
kimeritő tájékozást kért, hogy megfelelően tehesse meg intézkedéseit.27 Mikor pedig megtudta, hogy Eger fölszabadult, egyszerűen eltávozott az országból.
kimeritő tájékozást kért, hogy megfelelően tehesse meg intézkedéseit.27 Mikor pedig megtudta, hogy Eger fölszabadult, egyszerűen eltávozott az országból.