Nem bevándorlók, nem menekültek
Mind a Magyarországra Európán és Észak-Amerikán kívülről érkező nemzetközi diákok, mind pedig a külföldön tanuló magyar diákok között megfogalmazódott egyfajta félelem, hogy nehogy bevándorlónak lássák őket. A következő kínai diák olyan információkat igyekszik megosztani a magyarokkal, amelyek alapján megtudhatják, hogy ő nem bevándorló, aki itt akar maradni, hanem itt tanuló diák.
„Miért akarsz ennyire megszabadulni a bevándorló címkétől?” ”Nem barátságosak a bevándorlókhoz, szerintem. Például, ha egy bőrönddel mész az utcán, azt hiszik, turista vagy, és barátságosabbak veled. Mindennap a tömegközlekedési eszközökön, a villamoson érzem a barátságtalan tekinteteket, különösen idősebb emberek részéről.” DI53 20 éves kínai nő, alapképzés Egy magyar diáknak hasonló a félelme, de kiderült a számára, hogy alaptalan:
„Most, hogyha kimondom azt, hogy magyar vagyok, akkor mindig félek, hogy az gondolják, hogy jó, bevándoroltál, mert itt van pénz, mi? És mindig ettől félek, hogy ez a reakció, de aztán persze sose.”
DH16 27 éves magyar nő, mesterképzés, Egyesült Államok
A Magyarországon régóta tartózkodó nemzetközi diákok közül soknak közös élmény a menekült- válság, mint vízválasztó vonal.
„[A menekültválság után] sajnos többé nem tisztelnek. Amikor meglátnak, azt gondolják, szíriai menekültek vagyunk.” DI84 25 éves iráni férfi, osztatlan képzés
A „külföldiség”-nek tulajdonított bánásmód
A külföldön tanuló magyar diákok arról számolnak be, hogy ha diszkriminációt tapasztalnak, ez nem annak szól, hogy ők egy adott csoport tagjai, hanem annak, hogy nem helybéliek, azaz külföldiek.
Leggyakrabban a nyelvvel, vagy az outgroup tagokkal kapcsolatos bizalmatlansággal hozzák összefüggésbe.
A következő magyar diákot nem vitték el egy angol nyelvű szakmai bemutatóra, ahol elmondhatta volna a projektötletét. Az élménybeszámolói arról tanúskodnak, hogy a helyi nyelvismeret a befogadás, elfogadás záloga, nyelvismeret nélkül kimarad az egyén.
„Biztos, hogy csak azért nem választottak ki, mert hogy én nem tudtam hollandul. Csak ezen én eléggé kiakadtam, mert nem gondolom, hogy ez hátrány lett volna, ez negatív diszkrimináció volt. Más meg mondta, hogy ezen nem kéne kiakadni, ez tök normális stb., tehát ennyi.” DH30 20 éves magyar nő, alapképzés, Hollandia
Ugyanő számolt be arról, hogy az egyik sportcsapatból áthelyezték egy kevésbé erős másik csapatba, mert hiába, hogy nem ő volt a leggyengébb a csoportban, de ő volt az egyetlen külföldi.
Az alábbi diák nagyon nehezen talált olyan példát, amikor diszkrimináció érheti a magyar diákokat. A hírhedten küzdelmes lakáskeresés során Hollandiában nagyon nehezen találnak szállást a nemzetközi diákok is.
„Kicsit tényleg annyi van a hollandok részéről, hogyha az ember külföldi, akkor ugye nyelvet kell váltani. És akkor van, aki ezt szívesen megteszi, van, aki kevésbé. De ez nem a magyarságot érinti, hanem külföldiséget érinti.” DH23 22 éves magyar férfi, mesterképzés, Hollandia
Az Angliában tanuló diák inkább „apróságok”-ról tud mesélni.
„Hát, most ilyen apróságok, amik így nem számítanak igazából […] Valamit venni akartam egy online hirdetésen és akkor, amikor kiderült, hogy nem angol vagyok, akkor mondta, hogy inkább nem szeretné. Gondolom, jobban bízik az angolokban és nem akart velem üzletelni” DH19 21 éves magyar férfi, alapszak
A Magyarországon tanuló európai diákok is beszámolnak olyan diszkriminációs tapasztalatokról, amelyek szerintük azért érik őket, mert nem beszélik a helyi nyelvet. Nem adott nemzeti, etnikai csoportoknak szól a negatívabb bánásmód, hanem annak, hogy nem magyarok, nem beszélik a nyelvet.
Jellemzőnek mondható a következő tapasztalat.
„Itt nagyon is észreveszed, hogy amikor elkezdesz angolul beszélni, furcsán néznek rád, vagy magyarul átkoznak vagy hasonló. Néha mondanak valamit neked magyarul és ha te nem érted, nem örülnek, hogy nem értesz magyarul.” DI88 21 éves német férfi, alapképzés
„Általában nem kedvesek, mármint az emberek az utcán, buszsofőrök, a pénztáros a boltban, ilyesmi.
Nem rosszindulatúak vagy mi, csak nem kedvesek. Ez különösen igaz, amikor nem beszélsz magyarul.”
DI92 23 éves német férfi, mesterképzés
Egy lengyel diák, miután már „leszámítolta”, hogy Lengyelországban sem ismeretlen jelenség, hogy szolgáltató helyeken barátságtalanok az ügyféllel, így magyarázza a jelenséget:
„de szerintem itt még annál is több van, mint ami Lengyelországban van. Nem igazán tudtam magyarul, ők gyakran nem tudtak angolul, így kényelmetlen a helyzet, és gondolom, nem volt kívánatos a jelenlétem.” DI25 23 éves lengyel nő, mesterképzés
Az egyetemen belüli diszkrimináció, kirekesztés inkább a diáktársak felől tapasztalható a külföldi (nem helyi) mivoltuk és a helyi nyelv gyengébb ismerete miatt.
„Egy csoportban tanultunk, igen. És olyan atrocitások voltak még, hogy amikor leültünk egy kupacba beszélgetni és dolgozni, soha nem hagytak szóhoz jutni, illetve, amikor elkezdtem valamit mondani, akkor azonnal megszakították. És az tényleg a legrosszabb élményem volt életemben. [...] Így az a négy-négy lány, akikkel együtt dolgoztam, és tudom, hogy az amiatt volt, igen, hogy én külföldi vagyok.” DH15 28 éves magyar nő, mesterképzés, Németország
„Volt például egy kínos eset rajzórán, hogy teljesen mást értettem, mint amit a tanár mondott, azt kérte, hogy rajzoljátok le ezt a termet, én meg elkezdtem rajzolni magamat, mert valahogy teljesen félreértettem [...], így kiröhögtek emiatt, meg nem akart senki velem lenni a csoportban. Nyilván egymással jobb esélyük volt összebarátkozni és azért mondjuk, ha párban kellett dolgozniuk, akkor miért engem választottak volna. Meg ugye, láttam, hogy nehézség nekik, hogy velem lassabban kell esetleg beszélni a csoportmunkánál meg ilyesmi, szóval ezek úgy nem estek jól, de végül is meg tudom érteni.” DH17 24 éves magyar nő, mesterképzés, Hollandia
„[...] a lakáskeresés során sok helyen csak hollandoknak adják ki, tehát például ha alapvetően holland diákok laknak a lakásban, akkor jó eséllyel csak hollandok költözhetnek oda, ami mondjuk valamilyen szempontból érthető, hogyha ők egyébként is hollandul beszélnek egymás között és szeretnének valakit a társaságukba, akkor úgy szeretnék, hogy egyszerű legyen a kommunikáció vele, szóval ez.” DH28 24 éves magyar férfi, mesterképzés, Hollandia
A fenti diákhoz hasonlóan a következő fiatal is „érthetőnek” tartja a holland lakástulajdonos eltérő bánásmódját a nemzetközi diákokkal szemben. Úgy érvel, hogy ha valaki „otthon van”, az a természetes, hogy előnyök illetik.
„Elmegy a lakásból az indiai srác, és egy holland srác költözik be helyette, és eljött tegnap a
srác jött, meg amikor én jöttem, nem volt ilyen tiszta a ház, ami kicsit diszkriminációnak tűnhet, de igaziból teljesen természetes, mégis csak otthon van, igazából összetehetjük a kezünket, hogy fölvettek, nem utasítottak el azért, mert nem hollandok vagyunk, szerintem ez teljesen rendben van, mégiscsak otthon vannak, elsőbbséget élveznek valamilyen szinten.” DH25 19 éves magyar férfi, alapképzésben, Hollandia
A megkülönböztetés árnyalt, rejtett, a nem-anyanyelvűeknek szóló figyelmességnek és kizárásnak is dekódolható formájára látható példa a következő interjúrészletben. A többi diszkriminációs tapasztalattal összevetve nem tűnik súlyosan megkülönböztetőnek, ráadásul ambivalens módon értelmezhető, de attól nem kevésbé kellemetlen az ezzel találkozó magyar diák számára.
„Valószínűleg jófej akart lenni, és megjegyezte nekem, szóljak neki nyugodtan, hogyha túl gyorsan beszél. Tudja, ő nagyon hadar, és hogyha nem érteném meg, amit mond, akkor ő szívesen lelassít.
Nagyon mérges lettem rá, mert ez a harmadik nap volt, tehát akkor már három napja egy társaságban tartózkodtunk és feltűnhetett neki, hogy értem, hogy mit mond, és hogy adekvát módon tudtam reagálni a szituációkra, és akkor még kicsit rosszul esett. De aztán ez a lány hál' Istennek egy másik egyetemre ment. Leszámítva ezt, amit az előbb elmeséltem [...] de igazából ez sem volt egy igazán borzasztó dolog, tehát inkább kvázi mikroagresszióként érzékeltem.” DI4 30 éves magyar nő, doktori képzés, USA
A Magyarországon tanuló nemzetközi diákok körében is van olyan tapasztalat, hogy külföldiként kiszámíthatatlan, hogyan reagálnak rájuk. Ha úgy gondolják, azért érheti őket negatív bánásmód, mert ők nem tagjai az adott helyi etnikai/nyelvi csoportnak, vagy azért mert külföldinek nézik őket, egyfajta bizonytalanság, identitásfenyegetés léphet fel.
„Mindig van egyfajta stressz benned. Mindenképpen külföldi vagy, valahogy úgy érzed, hogy sosem tudod előre a reakciót feléd. Mindig van egyfajta várakozás benned, hogy lehet, hogy normálisan fogadnak, lehet, hogy ennek az ellenkezője lesz.” DI72 36 iráni férfi, osztatlan képzés
A következő diák identitásának része, hogy nemzetközi diák. Kiemeli a “külföldiség”-hez tartozás azonos alapját, hasonló élményeit.
“Nagyon jó, hogy megtapasztaltam ezt nemzetközi diákként. Ha külföldiek vagytok, ugyanazok vagytok. Nem számít, honnan jöttél, melyik kultúrából. Ugyanazok vagytok, hasonlóak a problémáitok, ugyanazokra a dolgokra vagytok mérgesek [...]” DI2, 27 éves török nő, doktori képzés
Ez a diák pedig a közösséghez való tartozást és ennek pozitív oldalait emeli ki.
„Sok nemzetközi diák haverom volt, akikkel együtt lógtunk. Ugyanaz a helyzetünk, hogy külföldiek vagyunk itt. Együtt utazgattunk és sokat támogatjuk egymást lelkileg, érzelmileg.” DI52 34 éves kínai nő, doktori képzés
Adott csoporttagságnak tulajdonított bánásmód
Sokszor a diákok a származási országuk relatív státusza miatt és ennek megfelelően tapasztalnak negatív vagy pozitív reakciókat. Erről elsősorban a Magyarországon tanuló nemzetközi diákok számolnak be. Egy kínai diák, aki azt, hogy sosem találkozott diszkriminációval, a következőnek tulajdonítja.
„Kína nagy ország, így tisztelik a nagy országokból származó embereket.” DI57 37 éves kínai nő, doktori képzés
Egy japán diák hasonló – a fejlett országoknak kijáró – pozitív figyelemről mesélt, de ennek alapján nem minden kínai diák mentesül a negatív fogadtatástól.
„A magyarok megkérdezik tőlem, hogy kínai vagyok, vagy koreai vagy japán. Amikor mondom, hogy japán vagyok, felderül az arcuk. Japán nagyszerű és nagy ország, elöl jár a technológiában meg ehhez hasonló. De egy kínai barátom mondta, hogy sajnos találkozik diszkriminációval. Szóval a viselkedés a japánok és a kínaiak felé különbözik.” DI27 27 éves japán nő, mesterképzés
A Magyarországon tanuló nemzetközi diákok körében gyakori az a tapasztalat, hogy a megkülönböztetés bizonyos csoportoknak szól. A fenti japán diák beszámol arról, hogy török és afrikai egyetemista barátai is ki vannak téve megkülönböztetésnek.
„A török meg az afrikai diákok is szembesülnek diszkriminációval. Ezt nagyon rossz hírnek látom.
Például amikor albérletet keresnek, nagyon korlátozottak a lehetőségeik.” DI27 27 éves japán nő, mesterképzés
A következő interjúrészletben említett, zajos házibuli – valószínűleg nem először ment ki hozzájuk a rendőrség – pedig kész terepkísérletként szolgál, amelyből a diák azt a következtetést vonta le, hogy valóban sokat számít a (tulajdonított) származási ország.
„Pár ember bulizott. Az egyikük iráni svéd barátom. Kijön a rendőrség. Amikor azt mondta, hogy svéd, akkor elmentek. Más alkalommal azt mondta, hogy iráni, akkor még sokat nyaggatták.” DI82 19 éves iráni férfi, osztatlan képzés
Egy amerikai diák (DI30) arról számolt be, hogy a tartózkodási engedélye intézése közben szembesült azzal, hogy az ügyintéző elmondta, hogy nem szereti Amerikát. Ezt a kellemetlen élményt azonban nem kíséri olyasféle gyakorlati nehézség, amelyről az iráni diákok számolnak be. Igaz, itt nem egy személy negatív viszonyulásáról, hanem a hivatali rendszer szabályairól van szó.
„Amikor mentem bankszámlát nyitni, a barátomnak 10 percbe került, nekem meg mindenféle papírokat kellett beszerezni. Amikor kérdeztem, azt mondták, hogy mivel iráni vagyok, engedélyt kell kérniük.
Egy csomó olyat kérdeztek tőlem, amit a barátomtól nem kérdeztek.” DI83 33 éves iráni nő, doktori képzés
A fejkendőt hordó nők a látható kisebbségek egyik tipikus esete. A tunéziai diák beszámolt egy pozitív tapasztalat élénk emlékéről, amikor egy nő kedvesen dicsérte a fejkendőjét. A számára ez „ritka pozitív visszajelzés volt a magyaroktól.” Ezen túl inkább erősen negatív tapasztalatai vannak.
„Egyszer egy magyar diáklánnyal sétáltunk. Elhaladt mellettünk egy férfi, és szólt a lánynak, hogy vetesse le velem a fejkendőmet és még le is akarta rántani a fejemről. Teljesen lesokkolódtam. Ez volt a harmadik napom itt, csak épp megérkeztem. Miért érez valaki késztetést, hogy ezt megtegye? Pár hete egy férfi az anyukájával ment az utcán, elkezdett átkozódni. Nem tudta, hogy a barátnőm tud magyarul, aki visszakérdezett, hogy elnézést, de mi baj van vele? Csak folytatta a szitkozódást és mondta, hogy menjünk vissza oda, ahonnan jöttünk.” DI37 21 éves tunéziai nő, alapképzés
Ennek a fejkendős, akkor 18 éves diáklánynak emlékezetes pozitív tapasztalata volt a Magyarországra érkezésének napján – ráadásul még aznap este kellett a vidéki egyetemen lévő kollégiumba megérkeznie, a menekültválság idején, 2015 szeptemberében –, ismeretlenül, önzetlenül segített neki egy fiatal magyar lány. Emiatt is így vélekedik a fenti negatív élmények ellenére: „Ostoba emberek mindenhol vannak. Nem törődőm velük.”
Azok a nemzetközi diákok, akik bajban segítséget kaptak ismeretlen helyi magyaroktól, vagy alapjában véve pozitív tapasztalatuk és kapcsolatuk van helyiekkel, jellemző módon felmentő
szándékkal, lojalitással értelmeznek esetleges negatív incidenseket is. Egy kínai diák így számol be és értelmezi a vele megtörtént negatív eseteket:
„Igen, volt néhány diszkriminációs tapasztalat, de nem vagyok biztos, hogy magyarok voltak. Egyszer egy szórakozóhelyen voltunk, néhány berúgott ember csúnya angol szavakat mondott a kínaiakra. Nem volt kellemes. Egyszer zöld lámpára várva valaki szándékosan meglökött, a barátaimnak vissza kellett fogniuk. Nem tudom, hogy miért csinálta.” DI56 23 éves kínai férfi, mesterképzés
A következő kolumbiai diák, aki nagyon pozitív viszonyt alakított ki helyi magyarokkal, a fentihez hasonló módon értelmezi a negatív történést: kétségbe vonja, hogy az elkövető magyar volt. Ezzel nem kell (a magyarok felől érkezett) fenyegetettséggel megküzdenie és egyben fenntartja a magyarokról alkotott pozitív véleményét.
„Ez a nő, aki annak a középiskolának az igazgatója, ahová be akartam íratni a kislányomat, azt mondta nekem, hogy rossz döntést hoztunk, hogy idejöttünk Magyarországra, menjünk vissza Kolumbiába. Nagyon durva volt. De igazából nem is magyar. Megkérdeztem, határon túlról jött.”
DI39, 40 éves kolumbiai nő, doktori képzés
A barátságtalan tekintetekről, arról, hogy bámulják őket, sok nemzetközi diák számol be. A következő kínai diák, akinek nagyon pozitív véleménye van a magyarokról, úgy mesél erről, hogy megmarad pozitív a véleménye a magyarokról, és nincs súlya ezeknek a neki barátságtalannak tűnő epizódoknak.
Mert azok, akik így tesznek, „csak” a társadalom peremén vannak, sőt, még ott sem, hiszen ha
„menekültek”, akkor nem is magyarok.
„A magyaroknak egy kis része, különösen a hajléktalanok, meg a menekültek, barátságtalan arckifejezést mutatnak, és valami negatívat mondanak magyarul, amit egyáltalán nem értek.” DI52, 34 éves kínai nő, doktori képzés
A látható különbözőség megragadja a járókelők figyelmét. Ezt különbözőképpen értelmezik a megkérdezett diákok. Van, akinek ez elegendő magyarázatot szolgáltat, és így nem lát bántó szándékot:
„A legtöbb ember bámul, de nincs semmi bántó benne. Igen, tudom, a fejkendő miatt néznek.” DI31, 23 éves líbiai nő, alapképzés
„Sokat bámulják az afrikai barátaimat. Néhány ember erősen bámult minket. Nem értettük, mi bajuk lehet [...]. Úgy érzem, nem sokat találkoztak színes bőrű emberekkel, és ez furcsa lehet nekik.” DI30 22 éves amerikai férfi, alapképzés
Szemmel láthatóan a helyiekhez képest plusz feladattal küszködnek azok a nemzetközi diákok, akik valamilyen negatívnak tekinthető reakcióval találkoznak. Meg kell küzdeniük a helyzettel, megmagyarázni maguknak, másoknak, fenntartani a pozitív önbecsülést, és a fogadó társadalom tagjairól kialakított (sokszor pozitív) képet.
Nyílt diszkrimináció
A fenti fejkendős történeteken túl vannak még esetek, amikor minden kétséget kizáróan egyértelmű, hogy valakit a hovatartozása miatt ér atrocitás. Az egyik kínai diák a következő történetet mesélte, amelyben nemcsak diszkrimináció éri, hanem az arcvesztéssel, a megszégyenüléssel is kellett szembesülnie.
„Egyszer pizzát vettem a metróállomáson. Az eladó nagyon durva módon adott vissza. Felém dobta a pénzt, el kellett kapnom. Nagyon kínosan éreztem magam.” DI53 20 éves kínai nő, alapképzés
Az alábbi esetek szintén magukért beszélnek. Mindegyik érintett fekete afrikai diák. Az egyik nigériai diák nagyon pozitív véleménnyel van a magyarokról, az országról, a tanulási lehetőségekről, kiválóak a tanulmányi teljesítményei, vannak közeli magyar barátai, kedves szomszédjai. Ugyanakkor a tapasztalatai mást is mutatnak.
„Nem könnyű feketének lenni egy olyan országban, ahol nincs sok fekete ember. [...] Néhányan egy kicsit rasszisták, illetve mikroaggresszív módon bánnak veled.” DI40 23 éves nigériai férfi, alapképzés Kiderül azonban, hogy vannak olyan élményei, amelyek nem „kicsit” és nem „mikro” szinten negatívak. A következő történetet osztotta meg:
„Van egy jó példa [a fenti állítására], amit mind a mai napig nem tudok megérteni. Bárba mentem, úgy volt, hogy néhány barátommal találkozom, nyár volt. Nem érkeztek még oda, így bementem a helységbe, hogy vegyek valamit inni. Álltam ott vagy 30 percig, a pultos, ahányszor meglátott, mindig másfelé nézett és más, éppen érkezett vendéget szolgált ki. Nem bírtam tovább és szóltam, hogy bocs, de itt voltam egy ideje, erre mondta, hogy kussoljak, és ha nem tetszik, menjek ki. Annyira sokkolt, és nem értettem. Keresni akartam a menedzsert. De aztán csak eljöttem. Az volt a rossz, hogy annyira dühös voltam, semmit nem tehettem. Teljesen erőtlennek éreztem magam. Tudtam, hogy van ilyen, meséltek mások, de ez volt az első eset, hogy velem történt.” DI40, 23 éves nigériai férfi, alapképzés Az elfogadhatatlan viselkedést, az identitásfenyegető, nehezen feldolgozható incidenst valószínűleg sokszor idézte fel, élte át magában, mert így folytatta.
„Azt kívánom, legalább beszéltem volna az emberrel. Nem azt mondtam volna, hogy te rohadt rasszista. Nem is csak magam miatt volt rossz, hanem miatta is. Valahogy mintha kellene találnom egy okot, egy ürügyet neki, hogy meg tudjam magyarázni [...].” DI40, 23 éves nigériai férfi, alapképzés Ehhez hasonló esetet egy másik afrikai diák kapcsán is említett egy interjúalanyunk.
„Zimbabwei barátaim mentek egy bárba, valamit akartak venni, de azt mondták nekik, hogy ez nem nektek való hely, nem szolgálunk ki.” DI48 20 éves zimbabwei nő, alapképzés
Maga a zimbabwei női hallgató szintén hasonló élménnyel szembesült, amikor egy gyorsétteremben állt sorban:
„Volt egy eset, amely igazán feldühített [...] amikor én kerültem volna sorra ennél a hölgynél, azt mondta, hogy nem, menjen át a másik sorhoz, mert zárva vagyok. Nem vitatkoztam, átmentem. Aztán jött egy csapat magyar, akiket kiszolgált. Nagyon feldúlt a dolog. Megkerestem a boltvezetőt, azt mondták, elnézést kérünk, félárat szeretnénk felkínálni.”
Ez a diák konfrontálódott a diszkriminálóval ebben a helyzetben, így ezt a konkrét esetet valamilyen értelemben lezárta. Ezzel együtt az tűnik bevett stratégiájának, ha nem ezt teszi.
„Az a helyzet, hogy nem jutnak el a tudatomig a dolgok. A legtöbb dologra nem figyelek oda.”
Fontos élménynek említette meg, hogy nem is személyesen vele történt meg, de egyik szintén afrikai barátnőjét egyszer a villamoson egy személy zaklatta, ujjal mutogatott rá. Annyit értett a magyar beszédből a barátnője, hogy elhangzott többször a „néger” szó. Az utasok odamentek megvédeni az atrocitást elkövetőtől.
„Ez egy rossz helyzet volt, de lenyűgözött, hogy kiálltak a barátnőm mellett az emberek.” DI48 20 éves zimbabwei nő, alapképzés
Egy másik diák szintén erősen diszkriminatív bánásmóddal találkozott egy vásárlási helyzetben egy boltban – kifizette a terméket, rajta volt az ár a fizetési blokkon, de megvádolták, hogy nem fizette ki,
újból akarták ellenőrizni. Amikor kiderült a boltos tévedése, nem kértek bocsánatot, hanem folytatták a támadó hangot, ám ezúttal egy angolul tudó magyar vevő sietett a segítségére.
„Nem vagyok egy konfliktuskereső ember, csak eljöttem. És akkor az a hölgy, aki segített a boltban,
„Nem vagyok egy konfliktuskereső ember, csak eljöttem. És akkor az a hölgy, aki segített a boltban,