Az 1956. október 23-án megtartott értelmiségi ankéttal kezdem. Én is hoz-zászóltam, és azt fejtettem ki, hogy az elmúlt események (párthatározat, Sztálin és a személyi kultusz, jugoszláv események, Rákosi leváltása, Rajkék rehabilitációja) miatt mindenki bizalmatlan mindennel szemben. A pártban is megrendült a biza-lom, és ezt mindenképpen helyre kell állítani, mert szükség van egy erős, ütőképes pártra. A bizalom helyreállítását úgy gondoltam, és ezt el is mondtam, hogy azok a vezetők, akik Rákosi rendszere alatt kompromittálták a pártot, álljanak félre, és adják át helyüket, akikben bíznak a tömegek, akik becsülettel szolgálják a nép ügyét. Úgy láttam, hogy ez a gyors fejlődés és demokratizálódás legkönnyebben megoldható útja.
Ezen a gyűlésen szólalt fel többek között Láng Ferenc és Mazalin György is.
Mindkettőt ott láttam először. Lángot senki sem fogadta tetszéssel. Értelmetlen-nek és főleg apolitikusnak tartottam a hozzászólását. Mazalin inkább népszónok benyomását keltette.
Rendesen bejártam dolgozni. 26-án, amikor a Sportból (ott ebédeltem) jöt-tem vissza, a Párt megyebizottság épületénél találkoztam Széles Sándorral, a párt-titkárommal. Beszélgettünk, majd ő mondta, hogy az előbb mentek arra tüntetők.
Visszamentem az üzembe, és kb. ½ 4 h felé éneklést és kiabálást hallottunk. Kimen-tünk az utcára. A tüntetők a Bányász Rádió előtt voltak, bebocsátást követeltek, hogy a pontjaikat felolvassák. Óvári Rudolfné, akit férjével együtt hosszabb idő óta ismerek, nem akarta beengedni őket, a rendeletekre hivatkozva. Szóváltás támadt, két nő meg akarta verni. Csak nehezen lehetett lecsillapítani őket. A tüntetők kö-zött láttam Lángot is, úgy vettem észre, hogy vezető szerepet játszik. Mivel már letelt a munkaidőm, visszamentem felöltözni, és lementem a Bányász Rádióhoz.
Az volt a szándékom, hogy Óvárinét hazakísérem, hogy útközben bántódása ne essék. Azonban már elment. Még egy darabig beszélgettem Sipos Lajossal, a Bá-nyász Rádió szerelőjével. Éppen indulni akartam, amikor a tüntetők visszatértek.
Fegyvert kerestek, össze akarták törni. Majd egy-két hangoskodó közbekiabálá-sára a rádió berendezését is össze akarták törni. Megpróbáltam visszatartani őket, azonban csak annyit sikerült elérnem, hogy a rádió felszerelését épségben hagyták.
Közben betörtek egy ablakot, és a három ott lévő puskát elvitték, és összetörték.
Pár ember ott maradt, a többiek elmentek. Egy darabig beszélgettem még velük – attól tartottam, hogy a tüntetők visszatérnek.
Majd megérkezett Molnár István, Zábráczki Géza, Dubinyák Péter, és még jó néhány ember. A lakosság megnyugtatására egy felhívást szövegeztek, és akik
ott voltak, azoknak mind alágépelték a nevét. A felhívás arról szólt, hogy ne en-gedjenek az üzemekben rombolni, a fenntartási munkákról gondoskodjanak stb.
Ezt felolvasták a rádióban, majd amikor értesültünk, hogy a tömeg a Nép-háznál van, elhatároztuk, hogy ott is felolvassuk a felhívást. Az volt a célunk, hogy a tömeget megnyugtassuk, és feloszlassuk. Mikor a Népház elé értünk, az emberek nagy része gépkocsikon volt. Soknál volt fegyver, és elég sok volt az ittas. Azt kia-bálták, hogy Pestre mennek segíteni, kb. 7 h lehett. Egy másik férfi val az autók elé álltunk, és igyekeztünk lebeszélni az embereket, hogy Pestre menjenek. Azonban semmilyen érv nem használt. Géppisztollyal löktek félre, majd a gépkocsik elmen-tek. A tömeg egy része továbbra is ott maradt. Ekkor felmentünk a Népházba, és Molnár felolvasta a felhívást a tömegnek. Az emberek vegyes érzelmekkel fogad-ták. Voltak, akik megértették, és nyugodtan elvonultak, de főleg az ittasok tovább hangoskodtak. Igyekeztünk ezeket a kisebb csoportokat megnyugtatni. Egy ilyen csoporttal majd egy órát vitatkoztam. ÁVH-snak néztek, és meg akartak verni. Egy ismeretlen nő mondta meg nekik, hogy a Zsdanov tánckarában szerepelek, és már hosszabb ideje vagyok Tatabányán. Így sikerült megmenekülnöm. Mivel láttam, hogy nem sok eredményt érek el a beszélgetéssel, hazamentem. Kb. 9 h lehetett.
Másnap rendesen bementem dolgozni. Kb. ½ 10 h körül telefonon a Bányász Rádióhoz hívtak. (Ismertek személyesen, előző nap ott láttak, és közel voltam.) Oroszlányiak voltak ott. A ruhájukról ítélve KÖMI-sek. Gépkocsit és anyagi tá-mogatást kértek, hogy Pestre jussanak. Mondtam nekik, hogy nem tudok rajtuk segíteni. Egy darabig ott voltak még, és utána elmentek. Közben már megjöttek a szakszervezeti területi bizottság tagjai is. Láng is megjelent. A tröszttől Gál igazgató elvtárs is feljött, és azt mondta, hogy nagyon helyes, józan volt az előző napi felhívás, ebben az értelemben dolgozzunk tovább, ő a tröszt részéről minden támogatást megad. Gál és Zábráczki elvtárs Lánggal is beszélt.
Közben több üzemből jöttek küldöttek, és azok a szakszervezet helyiségében tanácskoztak. A síkvölgyi aknától is jött egy küldöttség, és azt kérték, hogy a fenn-tartási munkán dolgozók szállításához biztosítsunk gépkocsit. Én a küldöttségtől Gál ig. elvtárshoz mentem. Referáltam neki, és ő meg is oldotta a problémát.
Az üzemek küldöttei egy ideiglenes intéző bizottságot választottak meg, amíg az üzemek végleges munkástanácsa meg nem választja a városi bizottságot.
Bár a választáson nem voltam jelen, úgy emlékszem, hogy dr. Klébert Márton közölte velem, hogy engem is megválasztottak. Ekkor már kb. dél volt. Nem em-lékszem, hogy még aznap, vagy másnap délutánra lettek összehívva az üzemek munkástanácsának képviselői a Népházba. Itt az ideiglenes bizottság lemondott, de a megjelentek újból meghívták az ideiglenes bizottságot, mivel még sok üzemnél nem volt munkástanács, vagy a meglévők is csak ideiglenesek voltak. Ez a bizottság volt tulajdonképpen a Forr. Munkás és Katonatanács alapja. Tagjai megbízásukat végig ideiglenesnek tartották (többször is lemondtunk, de mindig megválasztot-tak), annál is inkább, mert egyikünk sem akart közéleti pályán dolgozni. Többször
hangoztattam, hogy a magam részéről csupán az a célom, hogy elősegítsem a rend mielőbbi helyreállítását, és biztosítsam a város élelmezését, mivel az erre hivatott szervek nem működtek.
Emlékezetem szerint a tanács tagjai a következők voltak: Horváth Endre, dr.
Klébert Márton, Reményi, dr. Tima, Solymos Mihály, dr. Berinkei Kornél, Tóth József ezr., Szabó Viktor, dr. Molnár, Mazalin, Maros János, és én.
Rám a bizottságban a közélelmezési ügyeket bízták. Ez abból állott, hogy szesztilalmat rendeltem el, majd a bányászellátó vállalattól és az üzemélelme-zéstől felkerestek, és az élelem szállítását illetően kértek segítséget. A szükséges gépkocsikat a bányagarázstól és a TEFU-tól kértük, és pár soros írást gépeltünk a részükre, hogy útközben fel ne tartóztassák őket. Amikor később a megyei tanács kereskedelmi osztálya megkezdte működését, megállapodtam velük, hogy felmérik a megyei szükségleteket és tartalékokat, megállapodnak a mezőgazdasági osztály-lyal, az állatforgalmi vállalattal, a vágóhíddal stb., és közösen oldják meg a város, ill. megye élelmezését. Ha valami segítségre van szükségük, akkor értesítenek engem is. Egy ilyen alkalommal Győrbe mentünk, a Győr-Sopron megyei tanács kereskedelmi osztályával tárgyaltunk. Lisztet, húst és zsírt kértünk. Lisztet és húst biztosítottak, azonban zsírt nem tudtak.
Olajat ígértek pár nap múlva. A lebonyolítás teljesen szabályosan az érdekelt vállalatok között történt.
A kenyérgyár is több alkalommal kért autót, hogy Esztergomból, illetve Bu-dapestről élesztőt hozzon. Az adományokat is nekem jelentették be. A kórházhoz lett a legtöbb esetben továbbítva.
Végeredményben csak adminisztratív dolgokat kellett csinálni, azt azonban olyan tömegesen, hogy naponta reggel 7 h-tól este 10-12 h-ig is bent voltam. Ren-getegen jöttek különböző apró-cseprő kívánságokkal, és ezeket az embereket is meg kellett nyugtatni. Így aztán nem is tudtam fi gyelemmel kísérni az eredményeket.
Még a közös megbeszélésekre is csak ritkán, egy-két esetben tudtam elmenni.
Visszatérve az első napokra, probléma volt a közbiztonság megszervezése. A városi rendőrséget Tóth főhadnaggyal akartuk megszerveztetni. Már meg is kezdte a munkáját, amikor a fegyveresek kifogást emeltek ellene. Hogy az atrocitásnak elejét vegyük, vissza kellett vonni tőle a megbízatást. Az egyik fő hangoskodó Mazán volt. A polgárőrség és katonaság megszervezését Tóth ezredesre bíztuk. E téren több alkalommal is teljes szabad kezet és bizalmat szavazott neki a tanács. A rendőrség felállításával Tóth alezredest bíztuk meg, majd – amint erről hallomásból értesültem – vissza kellett vonni, mert az emberek helytelenítették, hogy ő, aki
az ÁVH megyei parancsnoka is volt, legyen az új rendőrség vezetője is. Később azonban újból ő lett megbízva a rendőrség megszervezésével.
Már említettem, hogy nagyon kevés ülésen vettem részt, de nem vettem ész-re, hogy a hangulat kommunistaellenes lett volna. Én magam is többször mondtam, hogy kommunista párttag vagyok. Ugyanúgy Solymos fm. és Tóth ezr. is. Egyik alkalommal arról volt szó, hogy a pártot is meg kell hívni a tanácsba. Mazalin és Tima között volt nagy vita, végül Tima álláspontját támogattuk mindannyian és elfogadtuk, hogy meg kell hívni a párt képviselőjét is a tanácsba.
Egyik alkalommal segélycsomagok érkeztek az Actio Catholica részére, és a tanácsnál rakták le. Helyiséget kerestem a részükre. A megyebizottság pán-célszobáját is megnéztem. Amikor láttam, hogy ott van a nyilvántartás, anélkül, hogy valamihez nyúltam volna, a szobát becsuktam, és a kulcsokat visszaadtam az MSZMP képviselőjének, aki az épületben tartózkodott.
Úgy vettem észre, hogy a tanács igyekezett reális álláspontra helyezkedni, pl. Lángot, aki szélsőséges volt, és többször önhatalmúlag a tanács vezetőjének adta ki magát és félő volt, hogy a lakosság kedélyét nem megnyugtatni, hanem fölszítani akarja, eltávolítottuk a tanácstól, sőt kilátásba helyezték a szabadságának korlátozását, amikor felmerült a gyanú, hogy a Párt pénzügyeibe beleavatkozik.
Miután Gál igazgató elvtárs eltávozott Tatabányáról, vádolták valamivel, aminek megcáfolására a tanács, személy szerint én adtam egy igazolást, amely szerint Gál elvtárs a kérdéses időpontban Tatabányán a lakásán tartózkodott. Ezt az igazolást úgy tudom, Solymos fm. juttatta el Gál elvtárshoz.
A már előbb említett események (Sztálin, személyi kultusz, jug. események, Rákosi, Rajk), valamint a DISZ nógrádverőcei vezetőképző tábora – ahol mint DISZ-titkár vettem részt – azt a meggyőződést keltette bennem, hogy az egész folyamat a párt tisztulását, a szocialista demokráciát segíti elő. Én ezt akartam, és meg voltam győződve, hogy minden tettemmel ezt a célt szolgálom. Ezért dolgoz-tam a tanácsban és nov. 4. után is ott maraddolgoz-tam 7-ig. Utána az üzemben dolgozdolgoz-tam tovább. Járatlan, tapasztalatlan voltam, és az események gyors egymásutánjában egyedül maradtam, a saját fejemre voltam csak utalva. A párt vezetői sem találták meg az utat a tagsághoz és a gyors személyváltozások bizalmatlanságot is szültek.
Nem csoda, hogy ennyi új eseményben elvesztem, hiszen sehonnan sem kaptam támogatást. Ezért is nem érzem magam bűnösnek, hiszen ha a bűnösségemnek árnyéka is felmerült volna, bizonyosan eltávoztam volna az országból. Ezt soha meg sem kíséreltem, de még nem is gondoltam rá. Én a dolgozók pénzén lettem mérnök, és munkámmal kívánom visszaadni, amit kaptam tőlük. Szocialista de-mokráciát akartam, és akarok.
1956. XI. 15-től 22-ig a Szovjet Hadsereg, majd XI. 22 – 28-ig a Belügymi-nisztérium vizsgálati fogságában voltam Budapesten. Mindkét szerv lenyomozott és az alaposságukban nem kételkedem, és ha lett volna olyan ok, amiért büntetést érdemlek, bizonyosan nem engedtek volna szabadon. 1956. XI. 28-án szabadul-tam a Gyorskocsi utcai fogházból. Utána visszamentem a munkahelyemre, és dec.
10-től rendes évi szabadságomat (18 nap) töltöttem Szombathelyen, utána pedig kórházba kerültem.
Megjegyezni kívánom, hogy fegyverem volt, de nov. 4-én Bódi őrnagynak leadtam; erről írásbeli igazolványom is van. Fegyveres harcban nem vettem részt.
Tudomásom szerint Klébertnek, Szabó Viktornak és Marosnak volt még fegyvere a tanács tagjai közül, a többiekről nem tudok.
A tanács tagjai közül régebbről csak Timát és Solymost ismertem, mind-kettőt józan, megfontolt embernek. A többieket kevésbé, róluk csak benyomások alakultak ki bennem.
A tanács pénzügyi költségeire Molnár Budapesten kb. 10-11 millió forintot kapott, amelyet a Komárom Megyei Tanács pénzügyi apparátusa kezelt volna.
Emlékezetem szerint a forradalmi tanács összes kiadása 10-11 ezer Ft – a polgár-őrség élelmezése – volt, és ezt az összeget a Megyei Tanács fi zette volna ki. Ha jól emlékszem, ezt Klébert Schiller elvtárssal beszélte meg.
Más lényeges dolog most nem jut eszembe, azonban ha valamit kifelejtettem és még eszembe jut, azonnal közölni fogom.
Budapest, 1957. február 22.