Hipotézisek igazolása

Tekintettel arra, hogy a fogyasztóvédelem jogági jellege is vitatott, az ennek speciális területeként felfogható pénzügyi fogyasztóvédelmet jogágakon és jogterületeken átívelő, sőt jogon kívüli tartalommal is rendelkező multidiszciplináris területként értelmezem, amelyben helye van az alternatív szabályozásnak és vitarendezésnek, valamint az etikai reflexiónak is.

2. hipotézis:

A pénzügyi fogyasztóvédelem a fogyasztóvédelem dinamikusan fejlődő, folyamatosan formálódó területe (jogterület?), melynek rendszere, dogmatikai alapjai - a történeti előképek ellenére – nem szilárdultak meg. Napjainkban is mozgásban vannak egyes alapfogalmai, alapvető jogszabályai, szabályozási tárgykörének határai és az érvényesülését hivatott szervezetrendszer is.

3. hipotézis:

A fogyasztó fogalom, illetve a fogyasztóról vallott nézetek erőteljesen determinálják a védelem, illetve ezzel összefüggésben az állami beavatkozás mértékét és módját. Ugyanakkor az intervenció határainak kialakítása során figyelemmel kell lenni arra is, hogy jogállamban a beavatkozás nem lépheti túl az alkotmányos kereteket.

4. hipotézis:

A pénzügyi fogyasztóvédelem szerteágazó szabályozása több szempontból is „réteges”, illetve több lépcsős: egyrészt a normahierarchia szempontjából, másrészt tárgykörök szerint, az általánosabb rendelkezésektől haladva a speciálisabbakig, harmadrészt a normák kényszerítő ereje szempontjából is kimutatható a rétegződés.

15 5. hipotézis:

A pénzügyi fogyasztóvédelmi szabályozásnak ahhoz, hogy fő rendeltetését valóban be tudja tölteni, a jelenlegi expanzív trendekkel ellentétben egyszerűbbé, de legalábbis áttekinthetőbbé kell válnia. A szabályozási tárgykörök további erőteljes expanziója az érvényesülés rovására mehet.

6. hipotézis:

A szabályozás fejlesztésével kapcsolatos legfontosabb javaslataim – az 5. hipotézisben megfogalmazottakon kívül – a következők:

a) a hatékonyabb jogérvényesítés biztosítása érdekében a szabályozó, felügyelő és egyéb szervek közötti koordináció, együttműködés fejlesztendő

b) a rendelkezésre álló alternatív vitarendezési fórumok hatékonyságát nagyban növelné, ha a pénzügyi szektor szereplői aktívabban elsegítenék ezek igénybevételét, valamint arra is szükség van, hogy ezeket a fogyasztókhoz is közelebb hozzuk.

16

II. Elméleti alapvetés. Ügyfélvédelem a pénzügyi szektorban: Gondolatok a pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdéseiről

„Az állam szerepéről és lehetőségeiről gyakran és sokat vitázunk (...).

Az alapjogi érvek – az emberi méltóság védelme – azonban sajnálatosan hiányoznak ezekből a vitákból, vagy háttérbe szorulnak a számok, közgazdasági, szociológiai és természetesen politikai szempontok között.”

(Lápossy Attila)⁸

Értekezésem egyik célkitűzése a pénzügyi fogyasztóvédelem, mint többé-kevésbé önálló szabályozási terület alapvonalainak megrajzolása. Bár ez többféle tematika mentén lehetséges, a továbbiakban a pénzügyi fogyasztóvédelem mibenlétének megértéséhez az alábbi módszert követem:

- a védelem alanyának, - tárgyának

- és a védendő fogyasztói érdekek meghatározása.⁹

A védelem alanya az 1. pontban meghatározott fogyasztó (az ügyfél megnevezéssel kapcsolatos problematikára a Terminológiai kérdések alatt térek ki), a védelem tárgyával kapcsolatban pedig a 2. pont alatt szólok. Ami a védendő fogyasztói érdekeket illeti, annak kapcsán a fogyasztói alapjogokból indulok ki.

1. Alapkérdések: pénzügyi szektor, fogyasztó, fogyasztói alapjogok

A pénzügyi fogyasztóvédelem kifejezés számos kérdést vet fel: rögtön magyarázatra szorul mind a pénzügyi szektor mibenléte, mind a fogyasztóvédelem és ennek kapcsán a fogyasztó fogalma, de már maga a fogyasztóvédelem elnevezés használata is megfontolás tárgya lehet, elterjedt ugyanis az ügyfélvédelem szóhasználat is. A továbbiakban ezért a pénzügyi fogyasztóvédelem terminológia elemeit veszem górcső alá.

8 Lápossy Attila: Az állam mint szövetséges – egy alapjog-elméleti széljegyzet a hajléktalanság megelőzéséhez, 2. o. In: Kapocs, 2008/4. (37.)

9Ezt a módszertant ajánlja Czajlik– Horváth– Sz. Pap (2013) 433. o.

17 1.1. A pénzügyi szektorról

A pénzügyi szektor kifejezést a szakirodalom, a sajtó és a köznyelv is előszeretettel használja, azonban úgy tűnik, hogy jelentéstartalma még az irodalmi források alapján sem pontosan tisztázott. Máté Domicián tanulmányában¹⁰ a pénzügyi szektorok alatt a következőket különbözeti meg: pénzügyi szolgáltatások; biztosítás, nyugdíjalapok, kiegészítő szolgáltatások. Botos Katalin pedig a magyar pénzügyi szektor EU-s beágyazottságát vizsgálva a bankszektor, a biztosítótársaságok és a tőzsde tulajdonosi hátteréről szól.¹¹

Látható tehát, hogy a pénzügyi rendszer meglehetősen összetett; elemeit, funkcióit, szereplőit illetően többféle nézettel is találkozhatunk. Vigvári András funkciók alapján eszközölt felosztása szerint például finanszírozó, szabályozó, ellenőrző és monitorszerveket különböztethetünk meg.¹² A pénzügyi szektort – a fenti forrásoknál tágabban értelemben véve - olyan rendszernek tekintem, melyben különböző szereplők vesznek részt, így a továbbiakban megvizsgálom a kínálati és keresleti oldal szereplőit, valamint a szabályozó és felügyeleti oldalt.

1.1.1. A kínálati oldal

Bár a pénzügyi fogyasztóvédelem kapcsán a leggyakrabban a bankokat szokás emlegetni, a pénzügyi szektor ennél jóval tágabb kört fog át. Az egyes modellek bemutatásától eltekintek, a továbbiakban a régebbi magyar felügyeleti struktúra tagozódása alapján (korábban a mai egységes felügyelet helyett három külön szerv járt el: Állami Bankfelügyelet, Állami Értékpapír-felügyelet, Állami Biztosítás-felügyelet) az alábbi bontásban tárgyalom az egyes szektorokra vonatkozó joganyagot:

a) Bankszektor (Pénzpiaci szektor) b) Értékpapírpiac (Befektetési szektor) c) Biztosítási szektor.

10 Ld. Máté Domicián: A pénzügyi szektorok termelékenységét befolyásoló tényezők vizsgálata, különös tekintettel a szellemi tulajdonjogok hatásaira, 1. táblázat. Hitelintézeti Szemle, 2015. szeptember, 88–105. o.

11 Botos Katalin: A magyar pénzügyi szektor és az EU. Délkelet-Európa – South-East Europe International Relations Quarterly, Vol. 1. No. 4. (2010 tél) 1-2. o.

12Vigvári András: Pénzügy(rendszer)tan. Alapvető ismeretek rendhagyó megközelítésben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008. (2. átdolgozott kiadás), 61–2. o.

18 Itt jegyzem meg, hogy a fenti hármas tagolást alkalmazta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az elsőként 2011-ben közreadott Fogyasztóvédelmi kockázati jelentésében is, igaz, azóta negyedik szektorként a pénztári szektort különválasztották.

Ad a) A meglehetősen elterjedt „bankszektor” kifejezés pontosításra szorul, ugyanis ez alatt nem csupán a bankokat, hanem valamennyi pénzintézetet szokás érteni, helyesebb tehát a pénzpiaci szektor megnevezés használata. A korábbi Pénzintézeti törvény (Pit.) az akkori Állami Bankfelügyelet hatáskörét valamennyi pénzintézet felügyeletére kiterjesztette.¹³ Az ezt követő Hitelintézeti törvény (Hpt. 1996) értelmében pedig a pénzügyi intézmény olyan gyűjtőfogalom, mely magában foglalja a hitelintézeteket (ezek altípusai a bank, a szakosított hitelintézet és a szövetkezeti hitelintézet) és a pénzügyi vállalkozásokat egyaránt.¹⁴ Ezt a tipológiát az új Hpt. is érintetlenül hagyta.¹⁵ A bankszektor tehát ebben az értelemben magában foglalja valamennyi pénzintézet tevékenységét. Az általuk végezhető tevékenységek köréről a Hpt. ad részletes iránymutatást, itt most leegyszerűsítve annyit emelek ki, hogy e körbe jellemzően az ún. pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások tartoznak (mint pl. a hitel- és pénzkölcsön nyújtás).

Ad b) A korábbi Állami Értékpapír-felügyelet hatáskörébe egyes, az Értékpapír törvényben meghatározott értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalának és forgalmazásának, valamint a tőzsde működésének felügyelet tartozott.¹⁶ Ma ide soroljuk a 2007. évi CXXXVIII.

törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységeket (mint például befektetési tanácsadás, portfóliókezelés).

Ad c) A biztosítási szektor kereteinek kijelölésekor a biztosítási tevékenységről szóló 2014.

évi LXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bit.) foglaltakat veszem alapul. E törvény hatálya lényegében a biztosítási, biztosításközvetítői tevékenységre terjed ki. Biztosítási tevékenységen a Bit olyan biztosítási szerződésen alapuló kötelezettségvállalást ért, amelynek során a tevékenységet végző megszervezi az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét (veszélyközösség), matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja és beszedi a kötelezettségvállalás ellenértékét (díját),

13 Ld. 1991. évi LXIX. törvény 53.§ (2).

14 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 4.§ (1), 5.§ (3).

15 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 7.§ (1), illetve 8-9.§.

16 Ld. 1990. évi VI. törvény egyes értékpapírok nyilvános forgalomba hozataláról és forgalmazásáról, valamint az értékpapírtőzsdéről 4.§ (2).

19 meghatározott tartalékokat képez, a létrejött jogviszony alapján a kockázatot átvállalja és teljesíti a szolgáltatásokat, ideértve az üzletszerűen végzett járadékszolgáltatás nyújtására irányuló tevékenységet is, függetlenül attól, hogy a kötelezettségvállalás ellenértéke meghatározott pénz fizetése (díj) vagy egyéb ellenszolgáltatás formájában valósul meg.¹⁷

Összefoglalva tehát, az egyes szektorokat alapvetően az általuk végezhető tevékenységek alapján lehet elkülöníteni egymástól:

 pénzintézetek („bankszektor”) – Hpt. szerinti (kiegészítő) pénzügyi szolgáltatások

 befektetési szektor – Bszt. szerinti (kiegészítő) befektetési szolgáltatások

 biztosítási szektor – Bit. szerinti biztosítási, biztosításközvetítői tevékenység.

1.1.2. A keresleti oldal

A pénzügyi területen a keresleti oldal szereplőit fogyasztók helyett általában ügyfeleknek, befektetőknek, biztosítottnak, kedvezményezettnek, stb. nevezik, azonban a továbbiakban összefoglalóan a fogyasztó kifejezést használom. Ezt az egyszerűsítés mellett az is indokolja, hogy az egyes részterületeket szabályozó jogszabályok is gyakran használják ezt a kifejezést, így például a Biztosítási törvény (fogyasztóvédelmi kapcsolattartó), korábban a 2010-es Pszáftv. vagy a hatályos Jegybanktörvény is fogyasztóvédelmi eljárást, illetve fogyasztóvédelmi ellenőrzést¹⁸ említ. A fogyasztóvédelem terminológia használata melletti érveket részletesen a 2. pontban, az elnevezés kapcsán tárgyalom.

1.1.3. Szabályozás és felügyelet

a) Elvi alapok a gazdaság és a pénzügyek szabályozása kapcsán

Az állami szabályozás, a jog – bármely más emberi alkotáshoz hasonlóan – nem képes, nem alkalmas valamennyi felmerülő problémát megoldani. A gazdaság állami szabályozásának kérdése különösen sok vitát vált ki. Ezek ismertetése mellőzöm, tekintettel arra, hogy Tóth Tihamér megfogalmazásával élve, az állam gazdasági szerepvállalása „ma nem kérdés, hanem tény.”¹⁹ Csupán utalok rá, hogy az állami beavatkozás kapcsán alapvetően két szélsőséges nézettel találkozhatunk:

17 Bit. 4.§ (1) bekezdés 11. pont.

18 Ld. pl. a 2010. évi CLVIII. törvény a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről 64-74.§.

19 Tóth Tihamér: Az állam gazdasági szerepvállalásának versenyjogi keretei, 143. o. In: Katona Klára (szerk.):

Vállalati versenyképesség és az állam szerepe. Hitek és tévhitek. Pázmány Press, Budapest, 2011. 141-151. o.

20

­ az egyik szerint szabályozni kell, hogy kijavítsuk a különböző okok (erőfölény, bizonyos externáliák²⁰ torzító hatása, bizonytalanság) folytán felmerülő piaci tökéletlenségeket;

­ a másik szerint, mivel a jogalkotó sem rendelkezik megfelelő (mennyiségű, minőségű) információval, és/vagy különböző érdekcsoportok nyomása alatt áll, nem képes megfelelő szabályozásra. A rossz szabályozás pedig hatékonyságvesztést eredményez a piacon.

A két álláspont között valahol fél úton lehet az igazság; közgazdasági szempontból a kérdésnek elsősorban az a jelentősége, hogy az optimális (illetve ahhoz közelítő) szabályozás rákényszerítheti az erőfölényben lévő piaci szereplőt, hogy versenyzői árat állapítson meg,²¹ növelve ezáltal a fogyasztói jólétet, bizalmat és ésszerű keretek között tartva a szolgáltatók profitját. Miként Nagy Zoltán találóan megfogalmazta: „a ’profitot magánosítjuk, a veszteséget államosítjuk’ elve sérti a társadalmi érdeket, különösen, hogy az adófizetők pénzét, költségvetési forrásokat kell a bankok konszolidálására felhasználni.”²²

Ami az állami beavatkozás jogi kérdéseit illeti, érdemes látni, hogy a mostanihoz hasonló, ún.

válságjogi beavatkozások nem előzmény nélküliek a magyar jogtörténetben, de külföldi példákat is találhatunk. Így az 1929-ben kirobbant gazdasági világválságot követően születő alkotmányokban gyakran találkozhatunk olyan nézetekkel, hogy az államnak „joga és kötelessége beavatkozni a polgárok gazdasági kapcsolataiba az igazságosság szellemében és a szociális konfliktusok elhárítása céljából”,²³ illetve a gazdaságnak biztosítania kell az emberhez méltó létfeltételeket.²⁴

Az állami beavatkozás kérdéseivel az Alkotmánybíróság is több ízben foglalkozott. Itt most csak a 21/1994. (IV.16.) AB-határozat néhány megállapítását emelem ki, de a fogyasztóvédelem alkotmányjogi összefüggései kapcsán részletesebben vizsgálom a kérdést.

20 Leegyszerűsítve „externalitásról beszélünk, ha a kérdéses gazdasági aktivitás olyan résztvevőt (harmadik személyt) is érint, aki nem vesz részt a piaci tranzakcióban.” A fogalom valójában ennél összetettebb, ld. Tóth I.

János: Az externália új dimenziói (Magyar Tudomány, 2008/5. 593-602. o.) c. írását.

21 Dennis W. Carlton - Jeffrey M. Perloff: Modern piacelmélet (eredeti cím: Modern industrial organization, fordította: Újhelyi Gergely). Pacem Könyvkiadó, Budapest, 2003. 699. és 703. o.

22 Nagy Zoltán: A pénzügyi fogyasztóvédelem aktuális kérdései, 208. o. In: Szalma József (szerk.): A magyar tudomány napja a Délvidéken 2013. Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Szerbia, Újvidék, 207-224. o.

23 E rendelkezést tartalmazta a jugoszláv alkotmány. Idézi: Horváth Attila: Válságjog, különös tekintettel az 1929-1933-as gazdasági válságra, 424. o. In: Majoros Pál-Zimler Tamás (szerk.): Világméretű pénzügyi és hitelpolitikai válság és Magyarország. Kiadó: MTA VEAB, Veszprém, 2009. 423-434. o.

24 Ilyen rendelkezést találunk például a korabeli észt és német alkotmányban. Idézi: Horváth A. (2009) uo.

21 Mivel a korábbi Alkotmányból az állami beavatkozás nagysága, ereje, még kevésbé annak tilalma közvetlenül nem vezethető le, az Alkotmánybíróság ezért „elvontan, általános ismérvvel csak a szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami beavatkozás kritikus nagyságát, amelynek túllépése már — a piacgazdaság sérelme miatt — alkotmányellenes. Az a beavatkozás minősíthető így, amely fogalmilag és nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét; például az általános államosítás és a szigorú tervgazdálkodás bevezetése.”

A testület hangsúlyozza: „nincs alkotmányos ismérv arra, hogy mikor fordul e cél (ti. a piacgazdaság – V.Z.) visszájára, másrészt — és főleg — az adott gazdaságpolitika szerint más-más az ideális piaci szabadság, s a törvényhozó elképzelését erről az Alkotmánybíróság nem helyettesítheti a sajátjával. (Abban a kérdésben érvényesítheti az Alkotmánybíróság saját véleményét, hogy mi teszi a piacgazdaságot végképp lehetetlenné.) Végül pedig alkotmányos lehet a piac korlátozása a piac szabadságától teljesen független alapjogok és alkotmányos érdekek miatt is: például környezetvédelmi, egészségügyi vagy éppen honvédelmi okokból.”

Álláspontom szerint ma már nem vitásan ide sorolható a fogyasztók védelme is.

A gazdasági szabályozáson belül külön kérdés a pénzügyi szektor regulációja. Ma már elfogadottnak tekinthető, hogy a szektor szabályozására szükség van (ezt az álláspontot erősítette az ún. „free banking” irányzattal²⁵ szemben a legutóbbi válság is), a viták itt is a beavatkozás mértékével, illetve „a bankszabályozás értelmezési keretével”²⁶ kapcsolatosak.

A szabályozás szükségességét Zsolnai Alíz többféle szemponttal indokolja: míg az ügyfeleknél főként fogyasztóvédelmi érdekek jelennek meg, addig a gazdaság és a társadalom szempontjából a stabilitás a meghatározó, mivel ennek hiánya „bizalmatlanságot, veszteséget és káoszt eredményez, amely a sajátos eszköz-forrás szerkezet következtében öngerjesztő folyamatot indíthat el vagy erősíthet.”²⁷ Az egyes bankok csődjének tovagyűrűző hatásait

25 A free banking irányzat maga sem egységes, azonban lényege az állami szabályozás hiánya vagy minimális szintre korlátozása. Rothbard szerint ugyanolyan feltétekkel kellene a bankok működését engedélyezni, mint a többi vállalkozásét. Csupánegyetlen szabályozási elvet tart elfogadhatónak, ez pedig a szolvencia fenntartásának kötelezettsége. Dowd néhány további rendelkezést is elfogadhatónak tart (pl. belső monitoring előírása a bankoknál), mégis úgy véli, hogy a jelenlegi bankszabályozás bizonyos elemi, így az állami betétbiztosítás, a banki tőkeszabályozás, valamint a jegybankok végső mentsvár, végső hitelezői szerepe inkább gátolja, mint segíti a prudens működést. Abból indul ki, hogy a bankok hosszú távon szeretnének működni, ez viszont elképzelhetetlen a betétesek bizalma nélkül, így a bankvezetők a bizalom megtartásában érdekeltek. Ld. Zsolnai Alíz: A banki tőkekövetelményi szabályozás jellegzetességei, háttere és nehézségei. Pénzügyi Szemle, 2012/2.

213-225. o.

26 Ld. erről bővebben: Mérő Katalin – Piroska Dóra: A makroprudenciális bankszabályozás és –felügyelés keretrendszerének kialakulása. Egy paradigmaváltás elemzése. Hitelintézeti Szemle, 2013/4. 306-325. o.

27 Zsolnai (2012): 213. o.

22 szemléletesen érzékelteti Millenniumi híd példáján keresztül a Danielsson – Shin szerzőpáros:²⁸ a gyaloghíd átadását követően sok járókelő sétált át rajta, akiket az erős széllökések majdnem ledöntöttek lábukról, ezért a szél ellenében igyekeztek ugyanúgy mozogni, egyszerre lépni. Ez azonban a híd kilengéséhez vezetett (ezért tilos katonáknak menetoszlopban hidakon áthaladni). Ennek alapján Mérő Katalin rámutat, hogy a pénzügyi piacok esetében számos példa sorolható fel az összehangolt reakciókból fakadó kockázatokra:

így a gazdaság fellendülő szakaszában általánosnak tekinthető hitelexpanzió és a hitelfeltételek nagymértékű lazítása, vagy az elmúlt időszakban a devizahitelezés magyarországi felfutása.²⁹

b) Felügyeleti szervek

„A fogyasztói érdekeket nemcsak a nevében is fogyasztóvédelmi rendeltetésű hatóságok és civil szerveződések képviselik, hanem a gazdasági verseny tisztaságán, a gazdasági információk szabad áramlásán és torzítatlanságán őrködő egyéb állami és civil intézmények is. Sőt minden olyan fórum vagy szerv, amely a személyek döntési képességeit, cselekvései szabadságát védi és erősíti” – mutat rá Bod Péter Ákos a szervezeti sokszínűségre.³⁰ Mivel számos szerv vesz részt a pénzügyi szektor szabályozásában és felügyeletében, célszerű ezeket csoportosítva tárgyalni. Az egyik lehetőségként kínálkozik a szervek „kényszerítő erején” alapuló rendszerezés. Eszerint különbséget tehetünk

­ jogalkotási hatáskörrel rendelkező szervek,

­ jogalkotási hatáskörrel nem rendelkező, de egyedi ügyben kötelező határozatot hozó szervek (hatósági jellegű intézmények) és

­ egyéb szervek között.

Már itt jelzem, hogy a felügyelet körében a közelmúltban alapvető változások következtek be:

a felügyeleti szerepkört 2000-2013 között a PSZÁF látta el, azonban 2013. október 1-jétől a PSZÁF mint önálló intézmény megszűnt, és a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével

28 Danielsson, J. – Shin, H. S. [2002]: Endogenous Risk. http://www.riskresearch.org/files/HSS-JD-02-9-22-1032695086-15.pdf. (letöltve: 2014-01-09) munkáját hivatkozza: Mérő Katalin: A bankszabályozás kihívásai és változásai a pénzügyi-gazdasági válság hatására. In: Valentiny Pál - Kiss Ferenc László - Nagy Csongor István (szerk.): Verseny és szabályozás 2011. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, Budapest, 2012. 129-166.

o.

29 Mérő (2012) 133. o.

30 Ld. Bod Péter Ákos: A fogyasztó védelme és/vagy a verseny védelme. Fogyasztóvédelmi Szemle, 2009.

szeptember. Letölthető:

http://www.fvszemle.hu/archivum/2009_szeptemberi_szam/gazdasag_fogyaszto/a_fogyaszto_vedelme_es_vag y_a_verseny_vedelme/ (letöltve: 2016-12-31).

23 kapcsolatos feladat- és hatáskörei az új Jegybanktörvény értelmében³¹ gyakorlatilag egy az egyben a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kerültek.

A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos elméleti és gyakorlati problémákat a fogyasztóvédelem és közigazgatás kapcsolata körében vizsgálom részletesebben.

1.2. A fogyasztó fogalma és a fogyasztói alapjogok

Fentiek előrebocsátását követően joggal merül fel a kérdés, hogy kit is kell védelemben részesíteni, azaz ki tekinthető fogyasztónak, a védelem alanyának?

1.2.1. Közösségi jogi alapok

Kiindulópontként rögzíthető, hogy a különböző, fogyasztóvédelmet érintő irányelvek által alkalmazott fogyasztó fogalmak jórészt hasonlók, azonban „az általuk szabályozott eltérő szituációs környezet” eltéréseket eredményezhet, így teljesen egységes közösségi jogi fogyasztó fogalomról nem beszélhetünk.³² A leggyakrabban alkalmazott megközelítés szerint fogyasztó az a természetes személy, aki szakmai, üzleti tevékenységi körén, vagy foglalkozásán kívül eső célból jár el.³³ Ezzel ellentétben a Tanács 1990. június 13-i 90/314/EGK irányelve a szervezett utazási formákról lehetővé teszi jogi személyek fogyasztói minőségének elismerését is.³⁴

Úgy tűnik, az Európai Bíróság a fogyasztó fogalmát a természetes személyek körére igyekszik szűkíteni,³⁵ sőt adott esetben sem a kisvállalkozásokra,³⁶ sem az ún. dual-use (magán és üzleti) célú felhasználás esetében nem tartotta alkalmazhatónak a fogyasztókat védő szabályokat.

31 2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról (továbbiakban: MNB-törvény vagy Jegybanktörvény).

32 Hajnal Zsolt: A fogyasztóvédelem alanya: a fogyasztó, 43. o. In: Szikora Veronika (szerk.): Magyar fogyasztóvédelmi magánjog – Európai kitekintéssel. Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, Debrecen, 2010.

33 Ld. pl. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2008/48/EK IRÁNYELVE (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, 3. cikk a) pontját. Eszerint „fogyasztó”: olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó ügyletek keretében olyan célból jár el, amely kívül esik szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén.

34 Ld. 2. cikk (4) fogyasztó: az a személy, aki igénybe veszi vagy megállapodást köt arról, hogy igénybe fogja venni a szervezett utazási formát („a megbízó fél”), vagy olyan személy, akinek a nevében a megbízó fél megállapodást köt a szervezett utazási forma megvásárlásáról („a többi kedvezményezett”), vagy olyan személy, akire a megbízó fél vagy a többi kedvezményezett egyike a szervezett utazási formát átruházza („az engedményes”).

35 A Cape Snc v Idealservice Srl (C-541/99) és az Idealservice MN RE Sas v OMAI Srl (C-542/99) egyesített ügyekben a Bíróság megállapította, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv rendelkezései csak természetes személyekre alkalmazhatók.

36 Ld. pl. a di Pinto ügyben hozott ítéletet (C-361/89).

24 1.2.2. A magyar fogyasztó fogalomról

Néhány évvel ezelőtt gyakorlatilag még azt lehetett mondani, hogy ahány jogág, illetve jogszabály, annyiféle fogyasztó fogalom létezett (polgári jogi, versenyjogi, reklámjogi, stb.³⁷), megnehezítve ezáltal a jogalkalmazók helyzetét. Mára azonban bizonyos mértékű egységesítés következett be ezen a téren. Talán a leginkább elterjedt meghatározást az 1959.

évi IV. törvény, a korábbi Polgári Törvénykönyv tartalmazta, miszerint fogyasztónak a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személyt kell

évi IV. törvény, a korábbi Polgári Törvénykönyv tartalmazta, miszerint fogyasztónak a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személyt kell

In document Dr. Veres Zoltán A PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM EGYES ALAPKÉRDÉSEI Jogdogmatikai, történeti, rendszertani alapok jogalkalmazási és metajurisztikus kitekintéssel PhD értekezés (Pldal 14-0)