Először is felmerül a kérdés, biztos pikkel-e rád a tanár. Ez ugyanis nagy valószínűséggel egyszerűen nem igaz.
Mindenekelőtt ugyanis meg kell különböztetni a pikkelést attól, hogy csak úgy simán nem kedvel téged. Azt elhiszem, hogy nem kedvel – én sem kedvelném ha tanár lennék azt a gyereket, aki nem tudja a tantárgyamat! Lássunk világosan: a tanár az iskolában a munkáját végzi amikor tanít, és nem sokan szeretik a munkájukat. Neki te, édes öregem a többi vásott csibésszel együtt egy letudandó feladat vagy. A tanár akkor örül, ha a gyerekekkel nincs semmi baj, ha a kölyköt észre sem lehet venni. Aki kilóg a sorból, az mindig plusz probléma.
Többnyire még a túl jó tanulókkal is csak baj van, mert az bizony unatkozik az órán, vagy súg, vagy... szóval, zűrös az is, na! De azzal legalább lehet néha dicsekednie a tanárnak, mint az ő jó munkájának, kiváló oktatási módszereinek eredményével. A rossz tanulót azonban minden tanerő a saját kudarcának tartja, vagy legalábbis attól fél, mások az ő kudarcának tudják be.
Végeredményben neki az a dolga, hogy téged megtanítson valamire, és ha ez nem jön össze, félhet attól, hogy őt (is) elmarasztalják emiatt. És ki a frász akar letolást kapni!
Emiatt nem szeret téged a matektanár, ha nem tudod az anyagot. De a pikkelés nagyon más.
Akkor pikkelne, ha azesetben is rossz jegyet adna neked, ha tudnád az anyagot. De hogy ez megtörténjen, arra elenyésző az esély. Valószínűleg maga a tanerő is égne az örömtől ha jó jegyet adhatna neked, tehát ha megtanulnád az anyagot, mert akkor eggyel kevesebb problémás tanulója lenne!
Na oké, akkor most tisztázzuk, valóban hülye vagy-e a matekhoz! Ezt legegyszerűbb úgy megtenni, ha minden kommentár nélkül bemásolok ide egy rövidke részt a „Badzsahárata”
című regényemből. Talán élvezetesebb lesz, mintha unalmasan magyarázgatnék. Az idézet ott kezdődik, hogy van egy nagyon fiatal, Badzsahárata nevű zsenigyerek, és ettől tanácsot kér egy rossz tanuló, hogy mit csináljon...
---A következő ügyfél még mindig nem valami koszlott hajléktalan volt, hanem egy talán Ba-dzsaháratával egykorú fiú.
– Szia! A górét keresem! Merre van a pasas?! – rontott be ezzel a köszöntéssel.
– Én vagyok a pasas akit keresel, sőt, a te számodra a góré is. Miben segíthetek? – kérdezte Badzsahárata.
– Te vagy az?! – nyílt tágra a fiú szeme.
– Nem fogsz csalódni bennem, az előző ügyfél is fölöttébb elégedett volt. Tehát, miben segíthetek?!
– Fene tudja, lehet hogy valóban jó hogy épp veled kell beszélnem... biztos valami eminens diák vagy... akkor pedig talán segíthetsz valóban! Tudod, azért jöttem, hátha tudsz valami nem beazonosítható mérget ajánlani, amivel kicsinálhatom a matektanárt!
– Mérget, és mi?
– Na ja! Hiszen azzal hirdetgettek hogy itt pártfogolják a bűnözőket, meg minden!
– Jogi segítséget nyújtunk nekik, és a társadalom perifériájára szorultaknak. De ez nem jelent törvénytelen eszközökkel nyújtott támogatást, cinkosságot, bűnpártolást és bűnrészességet!
– A rosseb egye meg, pedig úgy reménykedtem benne... de hát azt mondjátok a reklámban, még azt is megmondjátok hogy hány tag akar így vagy úgy bűnözni ebben vagy abban a városban!
– Igen, de az sem méregtipp. Ha kívánod, azt megmondhatom, hogy jelenlegi információnk szerint hányan akarják ebben vagy abban a városban megölni a matematikatanárt.
– Á, azzal semmire sem megyek! Nekem az kell hogy kinyúvasszam...
– Miért?
– Mert pikkel rám.
– Ez miben nyilvánul meg?
– Hát hogy furtonfurt kibaszik velem! Feleltet, csak azért hogy bekaróztasson! És sokkal több-ször feleltet mint másokat! Már annyi a karóm, hogy bele se fér a naplóba, pótlapot kellett nyisson nekem, meg fogok bukni!
– És ha esetleg félreismered őt?
– Nem értelek.
– Hátha azért feleltet, mert merő jószándékból, hogy módod legyen javítani!
– De úgyis tudja hogy nekem nem megy a matek! Épp azért van tele olyan sűrűn karóval a napló a nevem alatt, mintha egy szőlőskert lenne!
– Feltehetek egy kényes kérdést?
– Halljuk!
– Miből gondolod, hogy neked nem megy a matek?
– Hát már hogy az istenbe menne, amikor tele vagyok egyesekkel!
– Nono, várj csak! Hibás az okoskodásod!
– Hogyhogy hibás?
– Hát úgy, hogy az imént azt mondtad, hogy azért vagy tele karókkal, mert nem megy a matek! Most meg azt mondod, hogy azért nem megy, mert tele vagy karókkal! De ez körben forgó okoskodás, lásd be! Hol van ennek az eleje, hol az a biztos pont, ahonnét el lehet indulni?!
– Hé, te valami szicho-izé vagy?
– Mire gondolsz?
– Hát olyan pszicho-muki, aki lefekteti a pasikat a heverőre, bámul rájuk a nagy szemüve-gével, bozontos a szemöldöke, és megnyugtatókat duruzsol a fülébe! Mert abból nem kérek!
– Aha, tehát pszichológusra gondolsz! Nem, nem az vagyok, csak egy magadfajta kölyök.
Lehet persze hogy okosabb nálad, de akkor sem vagyok lélekdoktor. Hát látsz itt heverőt?!
Van bozontos szemöldököm vagy szemüvegem?!
– Ja, az jó, mert a dilidokikból nem kérek!
– Én csak úgy elbeszélgetek veled, ezt is lehet nálunk, ez is benne volt a reklámban, s én erre vagyok. De tényleg érdekelne, miből vontad le azt a meglepő következtetést, hogy neked nem megy a matek! Az ugyanis a legkönnyebb tantárgy, épp mert ott garantáltan lehetetlen, hogy a tanár kiszúrjon valakivel!
– Hogyhogy?!
– De hát figyelj csak, gondolkozz már! Ha tegyük fel feladja azt a példát – tényleg csak a példa kedvéért mondom – hogy mennyi kétszer három, akkor ha a gyerek beírja hogy hat, akkor akármennyire is utálja azt a gyereket, muszáj megadnia a jó jegyet, mert nem meri nem megadni, mert ha erre azt mondja hogy rossz a megoldás, akkor a gyerek beviszi az igazgató-hoz a dolgozatot, vagy akár a tanfelügyelőhöz, és akkor a pikkelő tanárt azonnal kirúgják az iskolából alkalmatlanság címén! Ha tehát a matekban a gyerek tud, mert kihozta a jó ered-ményt, akkor lehetetlen, hogy pikkeljenek rá! Vagyis, lehetséges, de ez neki mindegy, mert akkor is jó jegyet kap, akkor ha a tanár pikkel rá, csak neki rossz, a tanárnak, mert felrobban a dühtől, megüti a guta mérgében, mert ott van az a rohadt, utálatos kölyök, és mégsem karóztathatja be, mert az olyan rohadék szemét, hogy csakazértis jól oldja meg a példát, direkt egyedül csak azért, hogy őt bosszantsa vele! Képzeld csak el öcskös: ott az a rohadék, pikkelő tanár, olvassa a dolgozatodat, és mind teli van jó példákkal, jó válaszokkal, úgy szeretne már végre egy hibát találni benne, de egyre sem lel, és muszáj megadnia az ötöst, holott szíve szerint egyest szeretne adni! Hát nem merő öröm már elképzelni is?!
– Hát nem mondom... – mosolygott a fiú. Majd elkomorult az arca.
– De nekem nem megy a matek. Ez biztos. Nem azért nem megy mert egyeseket kapok, de nem megy na és kész, és az egyesek ennek nem okai, ellenben bizonyítékok rá, hogy tökhülye vagyok hozzá!
– Nekem pedig megy a matek.
– Ebben rögvest biztos voltam, amint megláttalak! Ha nem lennél színjeles, holtbiztos hogy a faterod nem engedte volna hogy itt légy az irodában ilyen tacskófiatalon... bocs, ezzel nem megsérteni akartalak!
– Hát igen, színjeles az ugyan nem vagyok, de csak amiatt nem, mert tudd meg hogy már le is érettségiztem! Tehát nem kell suliba járjak!
– Akkor te biztos zseni vagy.
– Ez nem is vitás. De most ne rólam beszéljünk hanem rólad. Én ugyanis nem azért mondtam el hogy nekem megy a matek, hogy dicsekedjek, egyáltalán nem, hanem mert így talán elhiszed nekem amit mondok neked a matekról. A nagy titkot, amit nem sokan tudnak!
– És mi az?! – és a fiú kitárt fülekkel figyelt, hátha megtud valóban valami csodát.
– Mondd, te megtanultad az összeadást?
– Hogyne!
– Tisztában vagy a kivonással is?
– Igen.
– Az osztással is?!
– Na ja, annyira hülye azért én sem vagyok!
– Várj egy cseppet! Egészen biztos, hogy semmi gondot nem okoz neked az osztás?! Még a tizedestörtek sem?!
– Na most már elég, ne sértegess, mert beverem az orrodat! Még a közönséges törtek is mennek, ha nem is szeretem őket!
– Nem sértegetni akartalak! Hanem ezt fontos volt tudni nekem, ugyanis tudd meg, hogy ezesetben egyáltalán nem igaz hogy ne menne neked a matek! Ugyanis én nemcsak a matematikához értek, de kiváló vagyok sok más tantárgyban is, úgy mint biológia, genetika, ismerem az agykutatás legmodernebb eredményeit is, és közlöm ezért veled, hogy az osztás,
főleg a törtekkel való osztás, az rendkívül komoly agyi tevékenység! Be is bizonyítom neked!
Gondolj csak bele, az úgy megy, hogy meg kell becsülnöd, hogy mennyiszer lehet meg az a szám ebben vagy abban a számban, azután vissza kell szorozni, maradékot képezni, satöbbi – ez pedig annyira igénybe veszi az emberi agyat, hogy nem véletlenül tartják a négy alap-művelet közül a legbonyolultabbnak! A számítógépekhez is értek, s hidd el, egy osztási algoritmus leprogramozása igen fogós feladat, ritkán megy elsőre hiba nélkül! De nemcsak a négy alapművelet közül a legbonyolultabb, hanem annyira nehéz, hogy aki ezt képes meg-tanulni, az már a matematika legrafináltabb ágaival is gond nélkül megbirkózik – ha ugyan akarja! Az osztás ugyanis egyszerűen a legislegnehezebb az egész matematikában! Ha ezt valóban jól megtanultad, akkor már semmi de semmi félnivalód, mert ugyan rengeteg új dolog jöhet még, de mindegyik sokkal könnyebb lesz!
– Hülyeség, hiszen én tudom, hogy a többi sokkal nehezebb! Például a koordinátageometria, az igazán borzasztó!
– Na ne hülyéskedj, kézből megkontrázom amit mondtál! Mitől lenne nehéz, hát tanultál te ott egyetlen új műveletet is?!
– Hogy a fenébe ne, ott van például a hatványozás, a gyökvonás...
– Csakhogy egyik sem olyan nehéz, mint az osztás, ugye?!
– De nehezek!
– Nem igaz, mert a hatványozás nem más, mint sok szorzás egymás után!
– És a gyökvonás?!
– Azt meg táblázatokból kell kikeresgélni, és ne nézz már olyan hülyének hogy megpróbáld bemesélni nekem, hogy nem vagy képes a függvénytáblázatot lapozgatni! Ezt egy gyenge-elméjű is megteszi, nemhogy te!
– Hm... – mormogta a fiú. Majd így tört ki:
– De akkor is nehéz!
– Na de hát gondolj már rá, én sosem mondtam, hogy könnyű! Én csak azt bizonygattam neked, hogy nem vagy hülye hozzá! Az éppen lehetséges hogy nem vagy megáldva valami zseniális tehetséggel épp a matematikához, bár még ez is kiderülhet, mert szerintem soha életedben meg sem próbáltad komolyan megtanulni. De hogy legalábbis átlagos tehetséged van hozzá, olyan mint minden más embernek, az egészen biztos, másképp nem tudnál osztani sem! Az osztás a próbakő, ezt nemcsak én mondom, de minden más szaktekintély is! Aki azt tudja, az képes bármi más matematikai rafinéria elsajátítására is. Az lehet hogy ő maga nem fog felfedezéseket tenni e tudományban, ahhoz már valóban különleges tehetség kell, de meg-tanulni amit más már felfedezett, arra igenis képes! Már persze csak ha akarja.
– De hát nekem ez sosem sikerült, pedig nem úgy van mint mondtad, én igenis számtalanszor próbáltam megtanulni, órákon át görnyedtem a könyv fölött...
– De abban is biztos vagyok, hogy fenemód unatkoztál eközben.
– Így volt, nem tagadom, de ahhoz hogy erre rájöjj, igazán nem kellett lángésznek lenned! – gúnyolódott a fiú.
– De hát ezesetben hazudtál nekem.
– Hogyhogy?! Miben?!
– Vagy akkor, amikor azt mondtad, hogy tanultad a matematikát, vagy akkor, amikor azt mondtad, hogy unatkoztál. A kettő egyszerre ugyanis nem lehet igaz.
– Nem értem! Hiszen én tudom, hogy...
– Azt tudod, hogy ültél sokat a könyv fölött, talán még olvasgattad is, és fenemód unatkoztál.
Ezt elhiszem. Csakhogy ez nem tanulás! Tudd meg ugyanis, hogy csak az tanul, aki figyel az anyagra.
– Elhiszem, na és?!
– Na és csak az, hogy aki komolyan figyel valamire, az azalatt egyszerűen képtelen unatkozni!
Aki unatkozik, az ugyanis nem tanul, nem figyel. Mármint nem a tananyagra figyel. Vagy semmire sem figyel, vagy az unalmára figyel. Tanulni és unatkozni ugyanis egyszerre nem megy, ez a kettő kizárja egymást, amint az is lehetetlen, hogy ússz egy jót, de közben száraz is maradj! Mert elmesélem én neked hogy te miként tanultál állítólag! Ott volt előtted a könyv, elolvastál egy bekezdést, de nem rágtad jól meg, nem töprengtél el rajta, hanem az járt a fejed-ben, hogy „a kurva életbe, de jó volna ehelyett focizni menni! Vagy horgászni! Ej, a srácok a parkban javában stírolják a csajokat, ott kéne lennem... hej de dögunalom ez az egész, nem kell ez nekem, úgysem leszek én matematikus, kereskedő akarok lenni, vagy énekes, vagy akármi, de az biztos hogy nem matematikus, mert a számok olyan unalmasak... a fene egye meg, mégis meg kéne tanulnom, másképp egyest kapok és a fater tiszta ideg lesz, talán meg is pofoz... és mindezt amiatt a rohadt matektanár miatt, akitől kitelik hogy holnap ismét feleltet”! Hát igen, így tanulhattál te! Tehát minden máson járt az agyad, épp csak a lényegen nem! Na és hát ebből az következik, hogy így agyad kapacitásának legjobb esetben is csak a tíz százalékával figyeltél a tudnivalóra, s bár én azt mondtam hogy nem vagy hülye a matekhoz, de csak akkor nem ha komolyan odafigyelsz rá, és nem csak tíz százalékosan! Mert a tíz százalék, az egy idióta teljes figyelmével egyenértékű, s azt sosem mondtam, hogy egy idióta is képes megtanulni a matekot! Jegyezd meg, hogy ha unatkozni kezdesz, akkor nem is tanulsz! Akkor sem, ha közben olvasod a szöveget! Ha olvasod is, de akkor sem érted!
Tanulás közben igyekezz minden mást kivetni az agyadból! Eleinte lehet hogy szokatlan lesz, de később hozzászoksz.
– De hát én utálom ezt a tantárgyat, ha csak a nevét is meghallom, már rinyálok előre, herótom van tőle ha csak számot látok is, kiütések nőnek tőle a lelkemen, gyűlölöm, a tököm tele van vele... mit csináljak hogy ne utáljam?!
– Hadd kérdezzelek meg, volt-e már olyan életedben, hogy eleinte nagyon utáltál valakit, aztán megismerkedtél vele, és békét kötöttetek?
– Hogyne, amikor ideköltöztünk, a szomszéd sráccal agyba-főbe vertük egymást eleinte, de most már jó barátom!
– Miért ne lehetne így a matekkal is?! Hunyd be a szemedet, lélegezz mélyeket, és mondd ki, hogy mától új életet kezdesz! Ne próbáld bemesélni magadnak hogy szereted a matekot, az nem menne, de nem is szükséges, elég annyi, hogy megpróbálod előítéletek nélkül nézni! Ez is csak egy olyan tantárgy mint a többi. Nem kell hogy szeresd, csak ne utáld, és annyit láss be, hogy van egy roppant előnye: nem lehet hogy kiszúrjon veled a tanár, mert ha kijött a jó eredmény, akkor meg kell adja a jó jegyet! Már például a történelemnél nem így van, ott akármikor mondhatja a tanár hogy nem meséltél eleget erről vagy arról a korszakról, és nehéz bebizonyítanod hogy de igenis eleget mondtál vagy írtál, irodalomból meg még sokkal rosszabb, mert ott aztán akármikor beléd köthet hogy a költő nem is azt gondolta bele a versébe amit te elemeztél ki belőle! A matematikánál nem így van.
– De akkor sem tudom szeretni a tanáromat!
– Nem baj, gyűlöld csak nyugodtan. Épp ez a remek, hiszen mondtam már: mennyire eszi majd a méreg, amikor látja, hogy kénytelen lesz megadni neked a jó jegyet!
– De úgyis mosolyog majd, és azt mondja, hogy örül a javulásomnak!
– Nem baj, hadd mosolyogjon, a lényeg hogy te tudod majd, hogy titokban mennyire mérge-lődik, és milyen nehezére esik az a mosoly!
– De ha valóban komolyan örül?!
– Akkor semmi vész, akkor minden rendben van, mert akkor valóban félreismerted, akkor nem benne volt a hiba, hanem benned!
– Hát jó, megpróbálom! – mondta a fiú, azzal elköszönt és elment. Meg sem kérdezte mennyit kell fizetnie, de Badzsahárata sem hozta fel. Úgyis sejthette hogy egy iskolásnak nem sok pénze lehet.