Az ellenség
A világtörténelem fő jellemzője a háborúskodás Isten és ember, ember és ember, valamint a nemzetek között. Az első háború a pa-radicsomkertben kezdődött, amikor Ádám és Éva, az első emberpár szembeszállt Istennel. Úgy folytatódott, hogy Kain fiuk irigységből leütötte Ábel testvérét. Azóta mindig folyik valahol vér a földkerek-ségen. Befejeződik azzal, hogy „az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld a rajta lévő dolgokkal megégnek”.
(II. Péter 3:10.) Néha látványos szerződéssel „örök baráti szövetséget”
kötnek az ellenfelek. Latin közmondás: „ha békét akarsz, készülj a háborúra”. A világbékét, a társadalmi, vallási közösségeket, családi nyugalmat valami, valaki állandóan tönkreteszi. Mi az oka békét-lenségünknek? A szakirodalomban ezer választ kapunk rá. A Bibliá-ban a békételenség oka a bűn. Mi a bűn? Szembefordulás Istennel.
A Sátánnak (ellenség, üldöző, vádló) egyetlen célja, hogy szembe ál-lítson Istennel, embertársainkkal, a természettel és önmagunkkal.
Az ördög azzal hiteget, hogy a győztes a dicsőség és a teljes gyönyör boldogságát élvezheti. Az evangélium, azt jelenti, hogy örömhír, győzelmi hír, mert Jézus Krisztus által megbékülhetünk Istennel és egymással a békétlen világban is. Egy olyan világban, ahol kemé-nyen küzdenek ellenünk is. Teljes béke akkor lesz, amikor minden hatalom Krisztus lába alá vettetik, és „Isten lesz minden mindenek-ben”. (I. Korintus 15:28.) A mennyországban nincs ördög, ezért nincs szomorúság, nincs fájdalom, nincs háború, hanem örökös bé-kesség honol. (Jelenések 7:10.15:17.)
Isten népe a pusztában háromféle harci cselekményben vett részt. Első, amikor rájuk támadtak, és ebből győztesen vagy veszte-sen kerültek ki. Második eset, hogy Isten parancsára támadtak az
ellenségre. Harmadik eset, amikor az Úr tiltása ellenére indultak harcba, és veszítettek. Volt olyan is, amikor kikerülték az ellenséget.
Az Úr ismerte népe gondolatvilágát, gyávaságát, hogyha fegyvereket lát, akkor megrémülnek és visszafordulnak Egyiptomba, ezért kí-mélte őket a háborúktól azzal is, hogy kerülő utakon vezette őket.
(Exodus 13:17-18.) Isten népe kiképzett katonaság nélkül, politikai szövetségesek nélkül, negyven éven át, haladt a Simai félszigeten.
Nincsenek szövetségesei, de van mennyei édesatyja, Aki átvezeti nyáját a halálos sivatagon. Nincs több olyan nemzet a földön, amelyhez olyan közel volna Isten, mint a választott néphez. (Deute-ronomium 4: 8.) Krisztus óta Isten választottai azok, akik hiszik, hogy Jézus a Megváltó. Nincs több olyan közösség, mint az egyház, amelyben él és uralkodik a Krisztus. A keresztyének gyülekezetében
„nincs zsidó, sem görög, nincs szolga se szabad, nincs férfi sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”. A Krisztus egyháza nem faji, nyelvi, kulturális, társadalmi, politikai, jótékonysági szer-vezet, hanem a Szentlélek által született „új ember”, királyi papság és szent nép, amely legyőzi a világot. „És az a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk.” (Galata 3:28., II. Péter 2:9., I. János 5:4.)
Amálek
A fogságból szabadult nép első háborúját Amálekkel vívta.
(Exodus 17: 8.) Isten elűzhetné ellenségeinket, mint Asszíria seregét Jeruzsálem ostrománál, ahol egyetlen éjszaka meghalt 185.000 ka-tona. (II. Királyok 29:35.) Amálek távoli rokonságban volt Izrael fiaival. Ézsau egy tál lencséért eladta Jákobnak az elsőszülöttség jo-gát, vagyis az atyai áldást. (Genezis 25:30.) Isten szerette Jákobot és gyűlölte Ézsaut, akitől az edomiták származtak. Ézsau fiának ágyasa szülte Amáleket, akit gyűlölt az Úr. (Genezis 36:12.) Amáleknek si-vatagban portyázó rabló törzse volt, utazókat, védtelen lakosokat támadtak. Kilesték az Egyiptomból kiözönlő elcsigázott vándor se-reget, hogy váratlan pillanatban rajtuk üssenek. Refidimben támad-tak Izraelre, fosztogatták, öldösték őket, a fiatalabbakat pedig rab-szolgának elhurcolták. Biztosak voltak a sikerben, mert a vándor
nép ellágyult a tűző napon, az ismeretlen tájon, Mózest pedig halál-lal fenyegették. A tábor szélén sátorozó, hadászatilag gyönge „elegy-belegy nép” valószínűleg Amálekhez pártol. Rablás és harci vágy fű-tötte őket, és Refidimben rárohantak Izraelre.
Mózesnek jelentették, hogy Amálek közeledik. A kürtösök ria-dót fújtak. Mózes haditechnikát, harcászatot tanult Egyiptomban, és az Úr tanácsára figyelt. Fölmérte a győzelem vagy veszteség lehe-tőségét. Helyén volt az esze és a szíve. Hitte, hogy az Úr hadakozik érettük úgy, hogy saját fegyvereikkel küzdenek a megmaradásért. A bátor parancsnokok mögé engedelmes, elszánt katonák gyülekez-tek. Józsué volt a sereg fővezére. Rendezett sorokban vonultak el Mózes előtt, akit Áron és Húr karjánál fogva segítettek egy maga-sabb dombra, ahonnan jól belátták a csatamezőt. (Numeri 14:39-45.) Hallották az ordítozást, kiabálást, jajveszékelést. Mózes a pálcá-ját égre emelve imádkozott: „Nyomorúságom idején az Urat keresem, kezem föltartom éjjel szüntelenül.” (Zsoltárok 77:3.) Izrael katonái megbátorodtak, amint észrevették, hogy Mózes föltartott karokkal áll a dombon. Velünk az Isten! Egetverő csatakiáltással forgatták a lándzsát és a kardot. Ha Mózes karja zsibbadtan ereszkedett alá, Amálek előrerontott, ha meg fölemelte karját, akkor Izrael győzött.
Háborúban a lélektani hadviselés igen fontos, ezért Áron és Húr két oldalt fölemelték, tartották Mózes karjait, alája pedig nagykövet tet-tek, hogy ráülhessen. (Exodus 17:12.) A haditudósítók nagyítják és fényesítik a győzelmet, takargatják a veszteséget. Izrael és Amálek háborújának kimeneteléről rövid haditudósítás szól: „Józsué pedig leverte Amáleket fegyver által.” (Exodus 17:13.) Mózes és a harcosok tudták, hogy az Úr hadakozott érettük, és az Úré minden dicsőség.
Magyar keresztyén fejedelmek győztes csaták után levették süvegjü-ket, sisakjukat vagy koronájukat, és hálát mondtak az Úrnak. A csa-tatérről hazatérő fáradt, véres sebesülteket megmosdatták, bekötöz-ték, tiszta ruhába öltöztetbekötöz-ték, azután a Mózes által épített oltárnál hálát adtak az Úrnak. Isten pedig azt parancsolta Mózesnek: „Írd meg ezt emlékezetül, hogy az ég alól mindenestől eltörlöm Amáleket”.
(Exodus 14:16) Az Úrnak évszázadokon át pere volt Amálekkel, és Saul király irtotta ki őket a nemzetek közül. (I. Sámuel 15:2.)
Háború Amálekkel