A bibliai vallásos ember a testi szemével nem látható Istennel, a Szentlélektől kapott hit által jut közösségre. Isten válogatja ki a személyeket vagy közösségeket, akiket magának akar, a Szentírás, az igehirdetés vagy valamilyen más módon, de mindig a Szentlélek ál-tal szólítja meg, beszél hozzá, cselekszik benne mindhalálig, és azon túl is elszakíthatatlan közösségben. A keresztyén egyedül mennyei Atyjának engedelmeskedik. Nem a szájával ismételgeti: „Uram, Uram”, hanem szívvel hiszi a Megváltó Jézust. Mózes, az Úr válasz-tottja, halálosan bizonyos abban, hogy a VAGYOK, AKI VA-GYOK szólt neki, nincs hozzá hasonló se égen, se földön, nagysága, szentsége, szabadítása páratlan. Az Úr lénye áradt a szívébe, gondo-lataiba szüntelenül, mint ahogy Jézus tanítványaival történt.
A világtörténet első pillanata óta Isten közösséget keres az em-berrel, és a mulandó, halál árnyékának völgyében járó ember iste-ni védelem után sóvárog. A pogányok bálványokat imádnak. Az első oltárt az Úrnak Ádám és Éva fiai, Kain és Ábel hordták össze.
(Genezis 4:3-4.) Nóé az özönvíz után adott hálát az Úrnak. (Ge-nezis 8:20.) Ábrahám, miután ígéretet kapott arra, hogy fia szüle-tik, áldozott az Istennek. (Genezis 12:7.) Jákob ősatya Bételben épített oltárt. (Genezis 35:1.) Az egyiptomi kivonulás előtt bá-rányt öltek Izrael fiai, és annak vérével hintették meg az ajtófélfát.
(Exodus 12:6-7.) Mózes az Úr beszédét fölíratta, a fejedelmekkel megbeszélte, és naponként a nép hallatára olvasta és magyarázta azért, hogy az „igék legyenek a te szívedben, amelyeket parancsolok neked”. (Exodus 24:4,7. Deuteronomium 6:6,30:14.) „Az igének pedig megtartói legyetek, ne csak hallgatói.” (Jakab 1:22.)
A kőtáblára vésett Tízparancsolat átadása után Isten azt mondta Mózesnek, hogy szedjenek ajándékokat az összerakható, szétszedhe-tő, hordozható szentsátor építésére. Először az egyiptomi kivonulás második évében a Sínai-hegy lábánál állították fel. Leghosszabb ide-ig Kádesben volt, és mindide-ig a tábor közepén helyezték el összehajt-ható anyagokból. A szentsátor azt is jelezte, hogy valamilyen mó-don éjjel-nappal jelen van az Úr. A vándorló népnek nincs végleges országa, biztos lakóhelye ezen a földön, de van élő Istene. Kánaán-ban különböző helyeken építették föl a szentsátort (Gilgál, Siló, Nób, Gibeon). Dávid király 30.000 színe-java emberrel vonult Jú-deába, és onnan Bahalából országos ünnepen fölvitte Jeruzsálembe a szentsátrat és benne az Úr ládáját. (II. Sámuel 6:1-2.) Dávidnak fia, Salamon épített először templomot az Úrnak, amit a világ épí-tészeti csodái közé sorolnak.
A Tízparancsolatot tíz igének is nevezi a Szentírás. Két kőtáb-lára vésve, ilyen sorrendben következnek: 1. Én vagyok az Úr a te Istened. 2. Tilos a bálványimádás. 3. Hiába ne hivatkozz Isten ne-vére! 4. Szombat a nyugalom napja. 5. Tiszteld atyádat és anyádat!
6. Ne öld meg se magadat, se másokat önbíráskodással! 7. Isten szerezte a házasságot, ne rontsd meg másokét! 8. Ne lopj! 9. Ne hazudj! 10. Ne kívánj, mert bűnt szül! (Jakab 1:13-15.)
A szentsátor építése önkéntes adományokból készült. Az állam-hatalom, a polgári szövetség, az egyesület kötelez az adó, illetve tag-díj fizetésére. Az egyháznak, a gyülekezetnek pénzre van szüksége, amelyet a tagok önkéntesen vagy kötelezően fizettek be. Ma már ritka eset, hogy valamelyik államban, mint például Németország-ban, kötelező egyházi adót kell fizetni. Mennyi a kötelező összeg?
Jézus a templomajtónál ülve figyelte, hogy a gazdagok fölöslegük-ből dobtak a perselybe, a szegényasszony pedig a szívét adta utolsó fillérjével együtt. (Márk 12:42.) A keresztyének többsége a tizedet gyakorolja. Mózes annyit kért, amennyit valakinek „a szíve hajt ar-ra”. (Exodus 25:2.) Nem kényszerűségből, nem ragadományként, hanem örömmel adakozunk az Úrnak, mert jobb adni, mint venni, és „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. „Aki szűken vet, szűken arat, és aki bőven vet, bőven arat.” (II. Korintus 9:6-7.)
Az egyházi pénzkezelés körül tisztátalan dolgok is előfordulhat-nak, mert másra költik, mint amire kérték. A fölajánlott arany és ezüst ékszereket, selymeket nem Mózes kezelte, hanem megbízható férfiak. Az egyház pénztárosai, gondnokai, lelkészei között előfor-dulhatnak „ragadós” kezűek. Mózes tiszta szívvel és tiszta kézzel használta föl az Isten tulajdonát. Jaj azoknak, akik az Úrnak szen-teltből lopnak, mint Ákán, mert halállal fizetett érte! (Józsué 7:25.) Gyűjtés után hozzáfogtak a szentház építéséhez. Mózes szak-embereket válogatott össze, akik nem önjelöltek, nem pályázók, hanem Isten által tudással, gyakorlati képességgel megáldott férfi-ak voltférfi-ak. Bésaléel és Aholiáb, a jól képzett mesterek szívesen fo-gadták a feladatot, és azokat is, akik segítségül jöttek. Fizikai munkát is lehet és kell az Úr jelenlétében végezni. (Exodus 36:1-3.) Megtervezték az aranyból, ezüstből, rézből készítendő edénye-ket, köveket véstek, fát faragtak, papi öltözeteket szőttek és sátrat építettek, amint az Úr parancsolta.
A szenthajlékot három részre osztották: udvar, szenthely és szen-tek szentje. Az Isten sátorát állatbőrből, lenvászonból, hurokkal ösz-szekötött sátorlapokból készítették. Faoszlopok tartották a szét-szedhető sátrat. Mindig a középen szállították, ha mentek, és középre állították, ha letáboroztak. Szent helyen mutatták be az áldozatot, a
rézzel bevont oltáron, amelyre fazekakat helyeztek. (Exodus 23:1-3.) Az oltár négy sarkán kiálló szarvakat megfoghatták az odamenekült bűnösök. Szent helyen őrizték az áldozáshoz szükséges arany-, ezüst- és rézeszközöket. Arany gyertyatartóban mécses égett annak jeléül, hogy az Isten világosság. A szent helyet kecske-, kos- és borzbőrből készült takarók és szőnyegek díszítették. Az emberek csak eddig lép-hettek be. Az istentisztelet családias jellegű volt.
A szentsátor legbelső, harmadik részében, a szentek szentjében helyezték el az akácfából készített, arannyal borított szentládát.
Fedelén a kerubok szárnyai egymást érintették. Benne volt a Tíz-parancsolat kőtáblája, az örökkévaló Isten örökkévaló szeretetének jelei: Mózes és Áron vesszeje és arany vödörben manna. (Zsidók 3:2-4. Deuteronomium 31:26. Exodus 25:10. 37:1,9. 39:42.43.) A szentek szentjébe évente egyszer a főpap léphetett be. Nagy, ne-héz függöny (kárpit) választotta el a szenthelytől, ami Krisztus ke-reszthalálakor kettészakadt. Többé nem a szenthely által jutha-tunk Isten színe elé, hanem csak Krisztus által. (Máté 27:51.) A szentsátrat és udvarát sátorlapokkal körülkerítették.
Mózes a szentsátor közelében lakott, és amikor halállal fenye-gették, ha tanácstalan vagy csüggedt volt, akkor a szentsátorba hú-zódott, Isten védelmébe. Keresztyén országokban évszázadoktól kezdve mai napig falvak és városok középpontjában kiemelkedő helyen vagy magaslaton épültek a templomok, mert a nép és veze-tője Istentől kért tanácsot és erőt, tudván, hogy az ország tulajdo-nosa Isten. Izrael fiai jeles ünnepeken családi és nemzeti zászlókat lobogtatva járták körül a bekerített szentsátrat.