A „kiemelt írásokban” hivatkozott szerzők rangsora
9. Kvalitatív és kvantitatív adatok és eredmények
9.3. GYÓGYPEDAGÓGIAI SZEMLE NÉVJEGY NÉVJEGY
68
9.3. GYÓGYPEDAGÓGIAI SZEMLE
69 34. Mesterházi Zsuzsa (GY0125)
35. Pál Tibor (GY0135) 36. ph.Dr.Ján Hučik (GY0127) 37. Raáb Alajosné (GY0111) 38. Rimai Józsefné (GY0120) 39. Sum Ferenc (GY0139) 40. Szilaj Pálné (GY0108) 41. Varga Zoltánné (GY0114) 42. Volentics Anna (GY0129) 43. Walter Bachmann (GY0130) 44. Zászkaliczky Péter (GY0138)
„SZEMLÉLETMÓD” SZERINTI ADATOK 10.számú ábra
1978-ban (kódszám: GY0107) a roma gyermekek esetében a szegregált iskolát idealizálták, 1983-ban viszont (kódszám: GY0116) deetnicizálták a roma tematikát és habár nem javasolt a szerző konkrét oktatási-nevelési formát, az a hivatkozott írásból kiderült, hogy a cigány tanulók problémáit kizárólag szakmai és szociális alapon közelítette meg (előítéletmentesen). 1985-ben (kódszám: GY0120) szintén a szegregált iskoláztatás volt a favorit a roma diákok esetében, s ezzel tulajdonképpen be is zárult a Gyógypedagógiai Szemle oktatási-nevelési modelljeinek kínálata, mert 1993-ban (kódszám: GY0136) már egy svájci tanfelügyelő kellett ahhoz, hogy kimondja: csak szakmai alapokon lehet létrehozni kislétszámú osztályokat, de akkor is vegyes (integrált) tanulói összetételben.
70 FONTOSABB ÍRÁSOK
1978-ban (kódszám: GY0107) a Gyógypedagógiai Szemle hasábjain egyetlen olyan tanulmány jelent meg, amely a roma gyermekek helyzetével is részletesen foglalkozott.
A szerző, Gáspár Ágota, azt kutatta, hogy a család, mint örömforrás, miként jelentkezik három különböző családi környezetű gyermekcsoportnál (állami gondozottak, családban nevelkedők, cigány kollégiumi tanulók), s az alaphipotézise az volt, hogy a leggazdagabb örömélményeket az ép családban nevelkedő, egészséges gyermekek esetében lehet felfedezni, míg az állami gondozottak világa szegényesebb, a cigány tanulók élményei pedig tükröződései a környezetük hiányos szocializációjának és az általában deviáns viselkedésnek.
Negyven év távlatából visszatekintve vitatható a szerző ezen kiindulási pontja, mert ezáltal akaratlanul is csatlakozott azokhoz, akik azt az állásfoglalást képviselték, hogy az összes cigány család olyan elfogadhatatlan és romboló környezetet jelent, amiből ki kell emelni a roma gyermekeket, s ezt – szinte kizárólagosan – csak is a minden vonásában tökéletes, a cigány értékrendet és identitást tagadó, iskolán keresztül lehet megtenni.
1983-ban jelent meg a Gyógypedagógiai Szemlében Czemmelné Bálint Gyöngyi írása (kódszám: GY0115), ami nyomtatott változata egy – 1983. május 6-i tanácskozáson – elhangzott előadásának.62
Az írás kiemelkedő publikációnak tekinthető, amennyiben rengeteg adatot és információt közöl Decs Nagyközség roma lakosságáról, és ha akaratlanul is, a cigányokról való közgondolkodásról.
A szerző nem kendőzi el, hogy feszültségeket keltett a nem roma lakosság és a település vezetése között a cigányok telepszerű lakhatásának a felszámolása, a nagyközségben való szétszórásuk (azaz a szerző öntudatlanul is megerősíti, hogy nem csak az ő, de a helyi társadalom tagjainak gondolkodásában is jelen van a két különálló monokulturális társadalmi csoport fikciója), aminek ellenére a romák széttelepítését következetesen mégis végigvitték.
1993-ban a Gyógypedagógiai Szemle hasábjain megjelent egy interjú (kódszám: GY0136) Armin Gugelmannal, egy svájci, solothurnbeli tanfelügyelővel.
Az írásban a kérdező, Illyés Sándor, kitér arra a problémára, hogy Magyarországon a tanulásban akadályozottak iskoláját a debilis gyermekek számára hozták létre, de az interjú készítésének időpontjában hazánkban a gyermekek összetétele nagyon vegyes, mert magatartászavaros diákok is járnak már oda, abból adódóan, hogy számukra nincsen speciális iskola. Illyés azt is megemlíti, hogy vannak Magyarországon olyan területek, ahol magas a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók aránya az ilyen iskolákban, illetve, hogy van olyan kisegítő iskola, ahol a cigány diákok 40 százaléka tanul.
Az interjú nem kifejezetten roma centrikus írás, de egyértelművé válik benne az az állásfoglalás, hogy egy gyermeket az általános iskolai osztályból kiemelni csak akkor lehet, ha az szakmailag indokolt, s akkor sem olyan formációban, hogy az megalapozzon bármifajta szegregációt, azaz a svájci szakember kifejezetten az integratív megoldásoknak a híve.
62 A tanácskozást a MAGYE Szociális Szervezői Szakosztály, az Értelmifogyatékosságügyi Szakosztály és a Pszichopedagógiai Szakosztály szervezte.
71 Kiemelt írás részletes elemzése
Rimai Józsefné, Egy tematikus vizsgálat tapasztalatai, Gyógypedagógiai Szemle, 1985, 4.szám, 287-294
1985-ben jelent meg Egy tematikus vizsgálat tapasztalatai címmel (kódszám: GY0120) azon (a Gyógypedagógiai Szemle közlési gyakorlatának megfelelően) terjedelmes tanulmány, amelynek szerzője, Rimai Józsefné (Tolna Megyei Pedagógiai Intézet63), az értekezésben nem jegyzett szerzőnek minősül, s, mint az alábbiakból kiderül, a gyógypedagógiai intézmények esetében követte a ’70-es évek leleplező vizsgálatainak szemléletét, a kisegítő iskolákban deszegregációt követelt, míg az épek iskoláiban, anakronisztikusan, már elfogadta a szegregáló-modellt. (Azért tartom anakronisztikusnak, mert a – vizsgálati minta alapján – a szegregáció gyakorlata és (népszerűsítése a pedagógiai szaklapokban) az 1970-es évek végén volt uralkodó, s még a szocialista hatalom is elsősorban a szegregálva-integrálást propagálta, azt nem is említve, hogy (bizonyos korlátok között) 1979-től a romák integrációjának is utat nyitott, vagyis a ’80-as évek második felében, amikor már - igaz elvétve - multi- és interkulturalizmusban is gondolkodtak, nehezen igazolható Rimainénak ez a felfogása).
(Különösen azért is, mert Tolna megyében – alighanem éppen az általa is hivatkozott szekszárdi múzeológusnak, múzeumigazgatójának Vadas Ferencnek jóvoltából - a probléma kiélezetten jelentkezett, s utóbbi fontos országos kutatócsoportok publikáló tagja is volt (tanulmánnyal szerepel az 1979-es pécsi cigánygyerekek nevelésével-oktatásával foglalkozó konferencia, Szövényi Zsolt szerkesztette konferenciakötetével, s tanulmánnyal szerepel a csoport tagjaként – egyebek közt Szépe György, Pritz Pál, Hegedűs T. András, Kozák Istvánné, Radics Katalin, Morvay Judit, Daróczi Ágnes, Bársony János, Havas Gábor, Vitányi Iván társaságában - az 1982-es „szigorúan bizalmas” jelzéssel ellátott kutatási jelentésben (VADAS, F. (1979), VADAS, F. (1982).
Részletesen kitérve az írás tartalmára: a szerző konkrétan arról értekezik a tanulmányban, hogy az 1972. évi oktatáspolitikai határozat kiemelten foglalkozott a speciális nevelést igénylő tanulókkal, s (habár a politikai dokumentum nem említi a romákat) a szerző közli: ebbe a körbe beletartoznak a cigány gyermekek is, akikkel kapcsolatosan társadalmi igazságtalannak tartja, hogy speciális nevelésük, indokolatlanul magas arányban, gyógypedagógiai intézményekben történik. Hivatkozik arra is, hogy országosan az értelmi fogyatékos diákok között 40 százalék a cigány gyermekek aránya, s hogy Tolna megyében is 32,2 százalék, annak ellenére, hogy az 1980/1981. évi statisztikai adatok azt mutatják: a Tolna megyei Gyógypedagógiai Áthelyező Bizottság nem tett különbséget roma és nem roma tanulók között az áthelyezésről való döntései során.
Rimai Józsefné ezen tapasztalatok miatt, Tolna megyében, az Állandó Áthelyező Bizottság, valamint a gyógypedagógiai és általános iskolai szakfelügyelők bevonásával tematikus vizsgálatot végzett, hogy kiderüljön mi lehet az oka a cigány gyermekek magas arányának a gyógypedagógiai intézetekben, ezért a tanulmány további részében (többek között) az empirikus (teoretikus alapvetést alig tartalmazó) eredményeket ismertette. Ez utóbbiakból kiderült, hogy Tolna megyében a cigány tanulók kisegítő iskolákban való indokolatlan felülreprezentáltságának okai között az húzódik meg, hogy a roma gyermekek méhen belüli, egészségügyi, környezeti, pszichoszociális ártalmakat szenvednek el; nem minden roma
63 Az írások, tudósítások „színhelyének” geopolitikai eloszlására nem volt módom kitérni, de eleinte a Dél-Dunántúl (Tolna, Zala, Baranya), később az Észak-magyarországi régió „favorizálása” első látszatra is szembeszökő. Ez nem egyszerűen a cigány lakosság arányának tükre, hanem a régióban aktív (oktatáspolitikus, felsőoktatásban dolgozó, kísérletező-gyakorló-innovatív) szerzők aránytalan eloszlásának is.
72 gyermek kerül időben óvodába; az általános iskolákban a tanítók néha több tanév alatt sem képesek a roma tanulók halmozott hátrányait kompenzálni; a gyógypedagógiai szűrőrendszer nem jó, mert az intelligencia tesztek a verbalitásra építenek, miközben a roma gyermekek értelmi szintjét nem a verbális teljesítményeken keresztül lehet lemérni, az ő esetükben nonverbális tesztek kellenek. (A szerző a tanulmányban ír a cigány tanulókkal való foglalkozások hatékonyságáról is, valamint a roma gyermekek felzárkóztatásáról, a visszahelyezés lehetőségeiről, a roma tanulók differenciált beiskolázásáról).
Az írást összegezve: Rimainé ellenezte a roma gyermekek indokolatlan áthelyezését a kisegítő iskolákba, még a mentálisan retardált és részképességi zavarokkal küszködő cigány tanulókat is az általános iskolában akarta látni (állandó gyógypedagógus alkalmazásával, korrekciós osztályokkal, intenzív felzárkóztató programokkal, egész napos neveléssel), azaz vagy általános iskolán belüli szegregációt javasolt annak érdekében, lévén gyógypedagódus, szempontjai közt szerepelhetett a motívum, hogy a roma diákok indokolatlanul magas létszáma ne okozzon funkciózavart a kisegítő iskolákban. Javaslatai közt szerepelt különálló, szegregált cigány kollégium is, mert szerinte a pedagógusok ott tudnak csak differenciálni, illetve eredményesen tanítani és felzárkóztatni roma tanulót.
Irodalmi hivatkozásai (többségükben) megyei tematikus kiadványok szerzői.
ÖSSZEFOGLALÁS
1978 és 1997 között a Gyógypedagógiai Szemle című folyóirat hasábjain 35 olyan írás jelent meg, amely tartalmazta a „roma”, „cigány” vagy a roma értelemben használt „etnikum”
szavakat.
A 35 írás 5 műfajt fed le (interjú: 1, konferencia-előadás leirata: 1, tájékoztató írás: 7, tanácskozáson elhangzott előadás leirata: 3, tanulmány: 23), amelyek között túlsúlyban van a tanulmány (23db) és a tájékoztató írás (7db), de mivel 31 esetben csak kapcsolódó írásokról van szó (adatközlés: 1, adat- és információközlés: 12, információközlés: 10, utalás: 8), ezért a valóságban csak 4 olyan írás született, amelyekből roma oktatási-nevelési megközelítések vázolhatók fel.
Az adatokból kiderül, hogy 1978 és 1997 között nagy volt az érdeklődés a roma tematikát illetően, hiszen 23 adat- és információközlő írás jelent meg (adatközlés: 1, adat- és információközlés: 12, információközlés: 10), s hogy ez a problémakör nagyon benne volt a köztudatban azt az is mutatja, hogy még ha említés szintjén is, de legalább 4 esetben fontosnak tartották a szerzők, hogy utaljanak az adott téma roma vonatkozásaira.
Összegzésként megállapítható, hogy foglalkoztak a cigány gyermekek helyzetével a Gyógypedagógiai Szemlében 1978 és 1997 között, de volt olyan is, amikor évekig negligálták.
A vizsgált húsz évben 6 olyan év is akadt (1979, 1982, 1987, 1991, 1995, 1996), amikor még utalás sem történt a romákra. Az 1988-as és 1993-as évek voltak azok, amikor 5 írás is megjelent a témakörben, 1981-ben publikáltak 4-et, 1980-ban és 1992-ben 3-at, a többi években 1-et vagy 2-őt.
Konklúzióként az állapítható meg: A gyógypedagógia tudományága egyfelől szembesült a kihívással, ti. a cigánygyerekek méltatlan és indokolatlan áttelepítésének szokásaival, a
73 gyógypedagógia tudományosságát sértő megoldásokkal, ezért saját integritását is védve, felvállalta a tematizálást, s a szakszerű megszólalást.
74