A francia baloldali pártok és képvisel ő ik
Ha a szélsőbalos pártok magukat általában a többi baloldali párthoz viszo-nyítva helyezik el a pártskálán, azaz a szélsőbalra, akkor érdemes megnézni, mihez képest kerülnek ők a szélre, és vajon milyenek is a francia baloldali pártok250.
Francia szocialista párt
Közülük kétség kívül a legjelentősebb és befolyását tekintve is a leginkább figyelemre méltó a Parti Socialiste (France), a Francia szocialista párt
249 Az Európai Baloldal Pártja jelenlegi elnöke az olasz Fausto Bertinotti, a Rifondazione Comunista párt vezetője.
250 A francia pártrendszerről több tanulmányt írt Johancsik János. Részletes és monografikus feldolgozását tette közzé e témának A demokratikus párt-rendszer Franciaországban a 20. században című könyvében (Budapest, 1998. Napvilág Kiadó, Politikatörténeti füzetek, IX.).
166
(FSZP). Ez ma, különösen a 2004-es választások óta (amikor egyedül a szavazatok 29,4%-át szerezte meg az országos választásokon) a legnagyobb ellenzéki párt. A reformista kormányzati baloldal örököse, amely időnként szövetséget köt vagy a Zöldek pártjával (Verts), vagy a Baloldali radikális párttal (Parti radical de gauche), vagy a Polgárok mozgalma nevű párttal (Mouvement des citoyens). Az is előfordul, hogy a Francia kommunista párttal szövetkezik (Parti Communiste Français). 1997-től François Hollande volt a FSZP első titkára államfővé választásáig, aki a párton belül a legtöbb irányzat bizalmát élvezi, mint „baloldali reformista”. A párt úgy strukturálódik, hogy benne több mint egy tucat nyíltan fellépő és megszer-veződött irányzat létezik. Nagyon jelentős tömörülés még az első titkár körül formálódott irányzaton kívül az Új szocialista párt pólusa, vagy a legutóbbi időkig a Laurent Fabius (jelenleg külügyminiszter) köré tömörült csoportosulás, irányzat. A párton belül erős a demokratikus légkör. A FSZP sohasem volt igazán a munkások pártja. A körülbelül 120 ezer tagjának többsége inkább a középrétegekből (tanárokból, funkcionáriusokból, a pri-vát szféra tagjaiból) és jelentős mértékben fiatalokból verbuválódik. A poli-tikai viták színhelye a párt egyes szekciói, amelyen belül alakul ki állás-pontjuk egy adott társadalmi-politikai kérdésről. A FSZP tagja a Szocialista Internacionálénak, amelyet jelenleg 139 párt és politikai szervezet alkot.
Ugyancsak tagja az Európai szocialista pártnak is, amely az EU-n belül működik.
A Francia szocialista párt alapvető ideológiai elve a demokratikus szocializmus, amelynek célja olyan társadalom létrehozása, amely a demok-ratikus ideálokon és minden polgár egyenlőségén alapul. Legfontosabb számára a szabadság és az egyenlőség eszméje. Mindez összefügg az általá-nos állampolgári értékek és célok kollektív megoldásával és megvalósításá-val. S ebben mindenkinek azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A szolidaritás alapvető elv, amely nem zárja ki az egyén kiteljesedését, de tökéletesen szemben áll az egoizmussal, amely mindenféle kizsákmányo-lásnak az alapja. Minden állampolgárnak beleszólási jogot kell biztosítani a párt ideológiája értelmében a munkafeltételek és a munkaszervezés megter-vezésében és lebonyolításában. A FSZP Elvi Deklarációja kimondja, hogy a szabadság és egyenlőség mellett fontos és alapvető elv még az emberi mél-tóság, a jólét, a felelősség és a szolidaritás. Ezen elveknek megfelelően a párt a „társadalmi transzformáció” pártja, amely nem fogadja el, hogy egye-dül a piac törvényei uralják a társadalmat. Olyan demokratikus párt, amely az általános választójogot és a pluralizmust természetes követelménynek tartja. Mindazonáltal a bérből és fizetésből élők érdekeit minden eszközzel kívánja védeni. A szabad véleménynyilvánítás pártja, amely az állam és az iskola Egyháztól való elkülönítésének a híve. Szorgalmazza azoknak a
réte-167
geknek a beilleszkedését, integrálódását a francia társadalomba (azaz a francia értékekhez való kapcsolódását azoknak), akik francia területeken élnek. Nagy vívmánynak tartja a párt a nők jogainak teljes elismerését. A FSZP nemzetközi téren a népek önrendelkezésének a híve. Mindenképpen az európai integráció elkötelezettje, miközben nem feledkezik meg a Har-madik világ problémáiról sem.
A párt 1905-ben jött létre, mint SFIO (Section Française de l’Internationale Ouvrière), mai nevét 1969-ben vette fel. Elődei között olyan jelentős személyiségeket tarthat számon, mint Jean Jaurès, (aki szor-galmazta a szocializmus és a köztársaság egyesülését, a marxizmus és a francia forradalom hagyományainak egyesítését), Léon Blum (aki, mint miniszterelnök, az 1930-as években szociális reformokat vezetett be), Guy Mollet (aki az 1940-es években az osztályharcot sürgette, valamint a kom-munista párttal való szövetséget), Pierre Mendès-France (aki radikális szo-cialistaként élte meg a francia gyarmatok felszámolását), valamint Pierre Mauroy (aki az 1981-ben alakult kormányába négy kommunista minisztert is bevett, de gazdasági megszorításokra kényszerült) és Gaston Deferre.
1984-ben Laurent Fabius lett a miniszterelnök, de a szocialisták visszaszo-rulnak és az akkori köztársasági elnök François Mitterrand kinevezi minisz-terelnöknek Jacques Chiracot (ez a „cohabitation”, „társbérlet”). Ekkor lett a párt vezetője Lionel Jospin. 1988-ban újból szocialista párti miniszterel-nök lett, Michel Rocard személyében. Amikor 1990-ben Franciaország bekapcsolódik az Öböl-háborúba, Jean-Pierre Chevènement kiválik híveivel a pártból és megalakítja a Mouvement des Citoyens elnevezésű pártot.
1997-ben Lionel Jospin lett a miniszterelnök, és ez idő tájt már Jacques Chirac volt a köztársasági elnök (újabb, fordított „cohabitation”). 2002-ben Jospin csak 16 %-ot kap a köztársasági elnöki posztra leadott szavazatok-ból251, ami abba a kényelmetlen helyzetbe hozta a szocialistákat, hogy Chiracra szavazzanak a második fordulón, hogy elkerüljék a szélső jobbol-dali Jean-Marie Le Pen köztársasági elnökségét. Válságot okozott a párton belül a 2005. május 29-i európai alkotmányra történt szavazás, a „nem”
251 Ehhez a sikertelenséghez valószínűleg az is hozzájárulhatott, hogy 2001-ben kiderült, Jospin korábban trockista volt maga is. Ez az „átlényegülés”
igazából nem szokatlan dolog a francia politikában a másik oldalon sem:
például számos mérsékelt jobboldali közszereplő, mint François Furet vagy Alain Besançon korábban kommunisták voltak. A jobboldali Le Figaro egyik főmunkatársa, Annie Kriegel például korábban sztálinista szimpati-záns volt. Lásd erről: Jean-François Kahn: L’Affaire Jospin. Taupe trotskiste, in: Marianne, 2001. június 11-17. 7. old.
168
55%-kal nyert és a szocialista párt tagjai közül, Laurent Fabius és társai kampányának engedve, 60% utasította el az alkotmány tervezetét.
A francia politikai életben betöltött döntő szerepe, demokrácia iránti feltétlen elkötelezettsége miatt, krízisei ellenére is a FSZP meghatározó politikai erő ma Franciaországban. Nagyon jelentősek azok a szocialista párthoz kötődő egyéb intézmények, kutatóintézetek, orgánumok (mint pél-dául a Libération nevű napilap), amelyek biztosítják a FSZP eszméinek állandó jelenlétét a francia közéletben.