A formális/strukturális és a funkcionális szemléletű nyelvelméletek és a

Az A/II./1. fejezetben beszéltünk arról, hogy a mai nyelvelméleti felfogások két nagy átfogó irányzatba, a formális/strukturális, ill. a funkcionális szemléletű irány-zatba sorolhatók, és röviden jellemeztük ezeknek az irányzatoknak a szemléletét.

A 20. század második felében a nyelvészeti gondolkodásban, ill. a különböző nyelvelméleti irányzatokban a strukturális/formális szemlélet jóval nagyobb súllyal volt jelen, mint a funkcionális, és döntő befolyással rendelkezett – elsősorban a chomskyánus generatív grammatikai irányzaton, ill. ennek különböző változatain keresztül. Ez a grammatikalizációs kutatások számára kedvezőtlen helyzet azonban a hetvenestől a kilencvenes évekig jelentősen megváltozott: egyre több funkcioná-lis szemléletű irányzat jelentkezett, amelyeknek mind nézőpontja, mind kutatási tematikája kedvező hátteret jelentett a grammatikalizációs kutatások számára is.

Ezeket a funkcionális irányzatokat részletesen nem ismertetjük (bizonyos részletek megtalálhatók az A/II./1. fejezetben), csak azoknak az irányzatoknak néhány jel-lemzőjére térünk ki, amelyek valamilyen vonatkozásban hatással voltak ezekre a kutatásokra.

1.2.1. A holista kognitív nyelvészet és a grammatikalizáció kutatása

A generatív nyelvelmélettel több lényeges ponton szakító, de a nyelvet szintén tu-dásfajtának tekintő újabb irányzat, a funkcionális szemléletű holista kognitív nyel-vészet felfogása több szempontból is gazdagította a grammatikalizáció elméletét.

Eléggé meghatározó gondolattá vált a modernkori grammatikalizációs kutatá-sokban például az, hogy a grammatikalizációt nyelven kívüli folyamatok, fő-ként a megismerés befolyásolja, ill. motiválja. Így például a grammatikalizációs folyamatok kutatói nagyrészt egyetértenek abban, hogy a grammatikalizáció forrás-szerkezeteiben a forrásfogalmak az emberi tapasztalat legalapvetőbb részére utal-nak, és többnyire olyan kifejezések, amelyek konkrét referenciapontokat szolgál-tatnak az emberi tájékozódáshoz (l. például a testrésznevek és a térbeli orientáció kapcsolatát; a grammatikalizáció forrásszerkezeteiről részletesebben l. 4. pontot).

Úgy tűnik, hogy a grammatikai jelentésnek ezek a bázisai nem függnek a kultúrá-tól, ill. nyelvi vagy etnikai határoktól (l. HEINE–CLAUDI–HÜNNEMEYER 1991, 33).

Ugyancsak termékenynek bizonyult a grammatikalizációs kutatásokban a ho-lista kognitív nyelvészet jelentéselmélete; hasonlóképpen felszabadító hatással volt a grammatikalizációs kutatásokra a metafora, a metonímia és általában a krea-tív szemantikai műveletek „rehabilitálása” a holista kognikrea-tív nyelvészetben.

A kategóriahatárok elmosódottságának gondolata a grammatikalizációs ku-tatásokban a grammatikalizációs folyamat kontinuumként való felfogásában

je-A/VI. Poliszémia, jelentésváltozás, grammatikalizáció 91

lentkezik, amely szerint a folyamat egyes szakaszai közötti határvonalak elmosó-dottak, és az egyértelmű elkülönítés bizonyos mértékig mindig önkényes.

1.2.2. A grammatikalizációs kutatások és a nyelvhasználat vizsgálata

A saussure-i felfogásban a langue (nyelv) és parole (a beszéd, tulajdonképpen az egyéni nyelvhasználat), majd a chomskyánus nyelvtanban a nyelvi kompetencia (nyelvtudás) és a performancia (tényleges nyelvi teljesítmény) megkülönböztetése, valamint ezzel egyidejűleg a langue, ill. a nyelvi kompetencia előtérbe helyezése alapul szolgált a nyelvhasználat és ezzel együtt a nyelvi kontextusok, a nyelvhasz-nálati szituációk, a nyelvi funkciók, a variációk és a nyelvi változás vizsgálatának háttérbe szorításához. Mint a korábbiakban már utaltunk rá, ez rendkívül kedvezőt-len nyelvelméleti hátteret jekedvezőt-lentett a grammatikalizációs kutatások számára.

A nyelvi funkciók, a nyelvi variációk és általában a nyelvhasználat mint kutatási terület visszakerülése a nyelvészeti kutatás tematikájába a funkcioná-lis nyelvszemlélet előretörésével függött össze, így többek között a variációs és interakciós szociolingvisztika jelentkezésével, a nyelvtudomány pragmatikai fordu-latával, ill. a mondat fölötti nyelvi szint különböző szempontú vizsgálatának kibon-takozásával (vö. az A/II./1.2. fejezetben mondottakkal).

A fenti vizsgálatok, ill. szempontok a modern szemléletű grammatikalizációs kutatásokban is lényeges szerepet játszanak. Ezeken a pontokon a mai grammatika-lizációs kutatások elsősorban a pragmatikai kutatásokhoz kapcsolódnak, mivel a grammatikalizáció folyamatában a szemantikai tényezők mellett több szerző lénye-ges szerepet tulajdonít bizonyos pragmatikai tényezőknek is (vö. például HOPPER– TRAUGOTT 1993). A grammatikalizációs kutatások egy ponton a diskurzuselem-zéssel is érintkeznek. A diskurzusalapú grammatikalizációs kutatások egyik ösz-tönzője Paul Hopper, akinek a felfogásában a nyelvtan nem prerekvizituma a tár-salgásnak, hanem az interakció során kialakított mintázat („Emergent Grammar”).

Maga a grammatikalizáció Hopper elképzelése szerint nem más, mint a struktúra megszilárdulásának irányába történő elmozdulás a diskurzus során kialakult mintá-zatok konvencionalizálódása által (vö. HOPPER 1998; l. még TOLCSVAI NAGY– LADÁNYI (szerk.) megjelenés alatti kötetének a szerkesztők által írt bevezetőjét).

1.2.3. A grammatikalizáció és a természetes nyelvelmélet

A természetes nyelvelméletről részletesen írtunk az A/III. fejezetben. A grammati-kalizáció kapcsán érdemes megemlíteni a természetes nyelvelmélet nyelvi válto-zásról vallott elképzeléseit is. A nyelvi változások ebben a modellben optimális esetben a kevésbé természetestől (vagy jelöltebbtől) a természetesebb (vagy jelöletlenebb) felé haladnak. Ez azonban az univerzális elveket tekintve nincs mindig így, mivel a rendszerszintű elvek döntőbbek: az univerzális elveket tipoló-giai sajátosságok, ezeket pedig az adott nyelvi rendszer sajátosságai korlátozzák.

Ebből következik, hogy a nyelvi változások iránya sem mindig felel meg a termé-szetesség univerzális kritériumainak; gyakran előfordul, hogy a nyelvi változás iránya az univerzális elvekkel szemben a természetesség rendszerszintű krité-riumainak érvényesülését mutatja – vagyis a nyelvi változás során létrejöhetnek olyan formációk is, amelyek a rendszerhez való igazodás (a rendszer-kongruencia) szempontja szerint természetesebbek, de univerzális szempontból kevésbé termé-szetesek, mint a nyelvi előzményük.

A grammatikalizációval összefüggésbe hozható még a természetes nyelvelmé-let morfológiai elményelvelmé-letének az a vonatkozása, amely a morfológiai szint motiváló funkciójáról beszél. A morfológiailag komplex nyelvi egységek esetében az alaki felépítettségnek szerepe van a szavak és szóalakok jelentésének motiválásá-ban, azaz a szójelentés és – a szóalakoknak a mondatszerkezetben betöltött szerepe alapján – másodlagosan a mondatjelentés „kiszámításában” is. A grammatikalizá-lódás – ha morfológiailag komplex egységből indul ki – a szemantikai transzparen-cia elvesztése mellett gyakran az alaki transzparentranszparen-cia elvesztésével is együtt jár, hiszen a grammatikalizációs folyamat nemcsak jelentésváltozást feltételez: aho-gyan a korábbiakban már kitértünk rá, a grammatikalizáció egymással kölcsönösen összefüggő funkcionális, szemantikai, grammatikai és fonológiai változások ösz-szessége. Az alaki és szemantikai transzparencia megszűnése ezekben az esetekben a morfológiai motiváltság elvesztésével jár együtt, de a rendszer egy másik osztá-lyába való átsorolódásával párhuzamosan az új kategóriájú egység nagyobb egysé-gek részeként (más szinten és más módon) újra részt vehet a nyelvi egyséegysé-gek szer-kezetének motiválásában. (Például a magyarban a ’ragos főnév  határozószó  igekötő’ típusú grammatikalizációs folyamat a jelentésbeli (és az alaki) transz-parencia elvesztésével jár együtt; ugyanakkor az igekötő kategóriájába átsorolódott elem az igekötő + ige típusú morfológiailag komplex szerkezetben ismét hozzájárul a szó szemantikai és alaki motiváltságához, vö. pl. LADÁNYI 2000b).

1.2.4. Bybee a grammatikalizációról

Bybee grammatikalizációval kapcsolatos felfogásáról elsősorban Bybee, Perkins és Pagliuca 1994-es könyvéből kaphatunk képet. A holista kognitív nyelvészet kap-csán már beszéltünk arról, hogy a nyelv autonóm rendszerként való felfogásával szemben – más szerzőkhöz hasonlóan – ők is úgy gondolják, hogy a grammatikali-zációt nyelven kívüli folyamatok, főként a megismerés befolyásolja, ill. motiválja (vö. BYBEE–PERKINS–PAGLIUCA 1994, 15).

Míg a strukturalista, ill. generatív nyelvi modellben a kategóriák diszkréten el-különíthető egységek, a grammatikalizációt a holista kognitív nyelvészekhez ha-sonlóan Bybee, Perkins és Pagliuca is úgy tekinti, mint ami kontinuumot képez, amelyben a határvonalak elmosódottak, és az egyértelmű elkülönítés bizonyos mér-tékig mindig önkényes.

A/VI. Poliszémia, jelentésváltozás, grammatikalizáció 93

Azzal a saussure-i megállapítással szemben, hogy a nyelv nem szubsztancia, hanem tiszta forma, a nyelvi szubsztanciát, pontosabban a szemantikai és a fono-lógiai anyag dinamikus együttváltozását tartják döntőnek a grammatikali-zációban, és ugyanezen érv alapján kisebb jelentőséget tulajdonítanak a rendszer-nek és a struktúrának, mint a szubsztanciának: a rendszer vagy struktúra szerintük sokkal inkább a szubsztancia terméke, semmint létrehozója (l. BYBEE–PERKINS– PAGLIUCA 1994, 1–2).

A szinkrónia elsőbbsége, ill. szinkrónia és diakrónia merev megkülönböztetése helyett (amikor is a kétféle megközelítésmód kizárja egymást) a diakrón megkö-zelítésmód kívánatossága mellett foglalnak állást (BYBEE–PERKINS–PAGLIUCA

1994, 1, 4). (Ettől eltérően Heine, Claudi és Hünnemeyer a „pánkronikus nyelvtan”

fogalmával – a saussure-i pánkróniát átértelmezve, a prágaiak és az olasz neorealis-ták útját követve – szinkrónia és diakrónia egységét vallják, vö. HEINE–CLAUDI– HÜNNEMEYER 1991, 248–261.)

A fentiek mellett elmondhatjuk még, hogy az egy alak – egy jelentés elvvel szemben Bybee és szerzőtársai (más szerzőkhöz hasonlóan) a poliszémiát, ill. a (grammatikai) jelentések rétegződését döntő fontosságúnak tartják (BYBEE– PERKINS–PAGLIUCA 1994, 21–22). Azzal a formális nyelvészetben közkeletű meg-állapítással szemben pedig, hogy a metaforizáció (és más kreatív folyamatok) sza-bálysértések, elhajlások, és ezért nem tárgyai a leírásnak, hangsúlyozzák a kreatív folyamatok szerepét a grammatikalizációban (Heine és szerzőtársai felfogásától eltérően főként annak kezdeti szakaszát tekintve).

1.3. A funkcionális szemlélet és a grammatikalizációs kutatás

In document Produktivitás és analógia a szóképzésben: elvek és esetek (Pldal 88-91)