Poliszémia – grammatikalizáció – produktivitás: összefoglalás

Vizsgálatunk alátámasztja azt az nézetet, hogy az igekötők poliszém elemek, ame-lyeknek jelentései rendszert alkotnak, és egymásra épülnek (a magyar igekötők poliszém mivoltával kapcsolatban l. a korábbiakat, más nyelvek prefixumainak poliszémiájáról l. pl. RUDZKA-OSTYN 1985, JANDA 1988, CASAD 2001).

Az igekötők jelentéseinek egymásra épülésével kapcsolatban az egyik kérdés az, hogy a rendszerszerű szinkrón viszonyok alapján lehetséges-e egy hipotetikus történeti folyamat felrajzolása (vö. szerves keretben ZSILKA 1973,1982,HORVÁTH

1993, LADÁNYI 1993a,1998c, 2000b, grammatikalizációs keretben l. a korábban már említett „lehetséges ösvény” fogalmát, BYBEE–PERKINS–PAGLIUCA 1994).

Úgy véljük, az agyon és a tönkre elemmel kapcsolatban sikerült megrajzolnunk egy-egy olyan lehetséges grammatikalizációs utat, amely nem mond ellent a ma-gyar történeti nyelvészetben az igekötők kialakulásával kapcsolatos elvi megállapí-tásoknak (vö. D.MÁTAI idézett műveivel).

A grammatikalizációs szakirodalomban felmerül az is, hogy vajon a szemanti-kai változás-e a döntő a grammatikalizáció folyamatában (vö. RUBBA1994). Úgy tűnik, hogy a grammatikalizálódási folyamat elindulása valóban a grammatikali-zálódó elemet tartalmazó szerkezetnek és magának az elemnek a jelentésváltozásá-hoz van kötve, a további változásokban viszont elsősorban konceptuális tényezők (szemléletváltozás) játsszák a főszerepet, ennek következtében zajlanak le további (szintaktikai és szemantikai) változások.

Egy további kérdés a szemantikai változás természetével függ össze: ez a fo-lyamat valóban csak szemantikai általánosulást feltételez-e, vagy a grammatikali-zációs folyamatban a jelentésbeli gazdagodás is lényeges szerepet játszik. (Ez utóbbi álláspontot vallja RUBBA 1994 és HEINE–CLAUDI–HÜNNEMEYER 1991 is).

Vizsgálataink inkább ez utóbbi nézetet erősítik: a grammatikalizálódó elemet tar-talmazó szerkezet, ill. a grammatikalizálódó elem jelentésének a komplexebbé

vá-lása és általánosuvá-lása – legalábbis ezeknek az anyagoknak a tanúsága szerint – pár-huzamosan zajlik.

A grammatikalizáció mechanizmusaival kapcsolatban a feldolgozott anyag túl szűkkörű ahhoz, hogy határozottan állást lehessen foglalni abban a kérdésben, hogy a grammatikalizáció valóban metaforizációs keretben, de metonimikus szakaszo-kon át zajlik-e (vö. HEINE–CLAUDI–HÜNNEMEYER 1991), vagy a grammatikali-záció folyamatában inkább a szemantikai általánosulás, az inferencia, ill. általában a kontextus játssza-e a nagyobb szerepet (vö. BYBEE–PERKINS–PAGLIUCA 1994).

Vizsgálataink azt mutatták, hogy ezeket a jelentéseket (úgy is, mint a grammati-kalizáció egyes fázisainak eredményeit) lehet metaforikus keretben is értelmezni, azokban a hipotetikus folyamatokban pedig, amelyet az agyon és a tönkre kapcsán felvázoltunk, bizonyos szakaszokon mind a metonímia, mind az inferencia, mind a szemantikai általánosulás szerephez jutott. A grammatikalizáció mechanizmusai-nak bonyolult problémája (különös tekintettel a metafora és a metonímia viszonyá-ra) a magyar igekötőkkel kapcsolatban azonban további, nagyobb anyagokon törté-nő vizsgálatokat igényel.

A vizsgált igekötők kapcsán képet kaptunk arról, hogy az igekötők poliszé-miája a grammatikalizációs folyamat keretében egy olyan jelentésváltozási folya-mat során alakult ki, amelyben az elem és az elemet tartalmazó szerkezet jelentés-viszonyai szorosan összefüggnek egymással: az elem jelentésváltozásai a szerkezet kontextusában, a szerkezet jelentésváltozásaival párhuzamosan zajlanak le. A lexi-kai → grammatikai típusú jelentésváltozás tágabb összefüggésekben értelmezhető, amely nemcsak az elemek igekötővé válásával, tehát a kategóriaváltással, hanem a kapcsolhatóságukkal is szorosan összefügg. A kapcsolhatóság mértéke az egyes je-lentésekben különbözik egymástól, tehát az elem egyes jelentéseire külön-külön állapítható meg. A grammatikai jelentés(ek) kialakulása jelentősen megnöveli az elem használati körét, ezért a vitatott, „igekötőgyanús” elemek esetében a termé-kenység a kategóriaváltás, azaz az igekötői státusz mutatója lehet.

2. Az igekötők poliszémiája 2.: Igekötők kapcsolódási mintái

¹⁸¹

A következőkben néhány kiválasztott igekötő kapcsán azt mutatjuk be, hogy egy-egy igekötő milyen típusú igecsoportok igéihez járulhat az igekötőzés kereté-ben, azaz milyen szintaktikai, szemantikai és/vagy morfológiai tulajdonságok jellemzik azokat az igéket, amelyekkel a vizsgált igekötők termékenyen kapcsolód-hatnak. Az igekötők kapcsolódási mintái – az igekötőket jellemző poliszémia miatt – nem általában, hanem csak az igekötők egyes jelentéseire nézve határozhatók meg, mivel egyazon igekötő kapcsolódási lehetőségei az adott igekötő különböző

181 Ez a fejezet kis módosításokkal a szerzőnek a StrMorf. megfelelő fejezetéhez (KIEFER– LADÁNYI 2000c) való saját hozzájárulását tartalmazza.

B/IV. A szóképzés határán: igekötős igék 201

jelentéseiben eltérnek egymástól (l. a korábbiakban is). Ezért a kapcsolódási min-ták megállapítása szorosan összefügg az igekötők jelentéseinek meghatározásával.

A termékeny kapcsolhatóság vizsgálata azt jelenti, hogy nem vesszük számba a felsorolt igekötőkkel alkotott igekötős igék valamennyi előfordulási típusát, csak azokat a mintákat, amelyeknek mint szabályoknak az alapján új igekötős igéket is létrehozhatunk. Ennek következtében a hangsúlyt azokra a kapcsolódási lehetősé-gekre helyezzük, amelyek produktív képzési szabályok által létrehozható, tehát morfológiailag komplex alapszavakat (is) érintenek. Ugyanis ha az adott igekötő szabályosan kapcsolható egy produktív képzési szabály által létrehozott igecsoport igéihez, akkor ezzel a csoporttal kapcsolatban az igekötő biztosan termékeny is, mivel a produktív képzési szabállyal előállított igék csoportja nyitott.

A vizsgálat négy igekötőre terjed ki, a következő megoszlásban: egy ősi (be), két újabb (szét, agyon) és egy legújabb (tönkre) igekötő termékeny kapcsolódási mintáiról lesz szó. Ezeket a kapcsolódási mintákat (a kapcsolhatósági feltételeket tekintetbe véve) szabályok formájában rögzítjük.

2.1. A be igekötő kapcsolódási mintái

Ebben a fejezetben a be igekötőnek csak azokat a hagyományos jelentéseit és kapcsolódási mintáit vesszük tekintetbe, amelyek már egyértelműen rögzültek a nyelvi rendszerben, és a normatív nyelvhasználatban is előfordulnak. Azokat a sok esetben nem normatív be igekötős neologizmusokat, amelyek a mai beszélt nyelv-ben nagy tömegnyelv-ben fordulnak elő, külön fejezetnyelv-ben, a C/II. résznyelv-ben tárgyaljuk. Itt tehát a be igekötő következő jelentéseit vesszük tekintetbe:

Irányjelentés:

1. ’befelé’ = vminek a határán belülre, belsejébe, közepébe stb.

Nem irányjelentések:

2. teljesség (totalitás): ’nagy/teljes terület[et/felületet érintve]’

3. telítettség (szaturativitás): ’(relatíve) nagy vagy kielégítő mértékben [végzett cselekvés]’

2.1.1. A be igekötő kapcsolódási mintái irányjelentésében

a) Irányjelentésében (’befelé’ = vminek a határán belülre, belsejébe, közepébe stb.) a be igekötő elsősorban intranzitív, egyirányú haladó mozgást jelölő igékhez járulhat. (Speciális mozgásformák esetében az önmagában nem egyirányú haladó mozgást jelölő ige éppen a be igekötő révén válik ilyen mozgás jelölőjévé, pl.

táncol → be-táncol vhova.) Ebbe a csoportba tartozhatnak morfológiailag egyszerű (vagy nem produktív képzésmóddal létrejött komplex morfológiai szerkezetű) igék (megy, szalad, repül stb.) és produktív képzési szabállyal képezhető morfológiailag komplex igék is. Ez utóbbbi esetben az alapige morfológiai szerkezete:

(205) [N [-(V)z(ik)]V ]V vagy [N [-(V)l] V] V

A főnévből képzett ige alapszava vagy bázisa (N) valamilyen járműnek vagy más, a mozgást/közlekedést segítő eszköznek, esetleg speciális mozgásformának a neve:

(206) korcsolya → korcsolyázik → be-korcsolyázik [a pálya közepére], bukfenc → bukfencezik → be-bukfencezik [az asztal alá]

Az erre a csoportra vonatkozó képzési szabályt azért tekinthetjük produktívnak, mivel a csoport nyitott. Egyrészt elvileg mindig megvan a lehetőség arra, hogy a járművek, ill. eszközök osztálya idegen szavakkal vagy neologizmusokkal bővül-hessen, pl.:

(207) szörf → szörfözik/szörföl → be-szörfözik/be-szörföl [a kikötőbe], szlalom → szlalomozik → be-szlalomozik [a célba],

gördeszka → gördeszkázik → be-gördeszkázik [a kapualjba]

Másrészt a mozgást jelentő igék csoportjából be igekötővel képzett igék között számos neologizmus vagy alkalmi használat képzelhető el a speciális mozgásfor-mák esetében is, pl.:

(208) be-karikázik [a porondra], be-táncol [a színpadra]

Az igekötős ige az alapigéhez hasonlóan intranzitív, mozgást jelentő ige, amely azonban az alapigétől eltérően határozott befelé irányulást jelöl (vminek a határán belülre, belsejébe, közepébe stb.), és ezért általában helyhatározói (latívuszi) bővítménnyel (-bA vagy -rA ragos, esetleg valamilyen névutós főnévvel) együtt fordul elő, például a korábbi be-korcsolyázik a pálya közepére, be-bukfencezik az asztal alá példák mellett nem komplex morfológiai szerkezetű igékkel:

(209) be-megy a városba, be-szalad a szobába, be-repül a fészkébe

b) A be igekötő irányjelentésében produktívan kapcsolható olyan igékhez is, amelyek tárgyuk helyének (fizikai vagy szellemi ráhatással történő) megváltozta-tását jelölik (szemantikailag ezek az igék a mozgást jelentő igék kauzatív megfelelőinek tekinthetők), pl.

(210) be-dob, be-lök, be-hány, be-söpör, be-ver, be-rak, be-tol vmit vhova, ill.

be-küld, be-hív, be-parancsol vkit vhova

In document Produktivitás és analógia a szóképzésben: elvek és esetek (Pldal 197-0)