A KÖZÖSSÉGI RENDŐRSÉG GYAKORLATÁNAK EGYES VÁLTOZATAI
2. Fogalmi kérdések
2.1. A rendőrség és rendészet kifejezéssel összefüggő terminológiai kérdések
A közösségi rendészet (vagy közösség-orientált rendészet) szerte a világon nagy népszerűségre tett szert az elmúlt néhány évtizedben. A különféle szerzők olyannak írták le mint a rendészet új szervezeti paradigmáját, a rendőrségi munka forradalmát, és esetenként úgy jellemezték, mint új „hitvallást”. Népszerűsége ellenére a közösségi rendészet sokféle jelentéssel rendelkezik. Emiatt sok szerző úgy jellemzi a koncepciót, mint amely bizonytalan, ködös, és amellyel igazolhatóvá válik többféle rendőrségi program vagy tevékenység.[10]
Borgden és Nijhar szerint a közösségi rendészet egy divatos kifejezés („buzzword”), amely minden formában és méretben megjelenik.[1] Seagrave a tudományos szakirodalom áttekintése alapján 11 szerzőt nevesített, akik különféle variációkban a közösségi rendészet 3, 4, 6, 8, illetve 16 összetevőjét azonosították.[21]
A fogalmi kérdésekkel összefüggésben előzetesen meg kell említeni, hogy Katona Géza rámutatott arra, hogy „a rendészettel összefüggő elméleti és gyakorlati kérdések tárgyalását – mind hazánkban, mind nemzetközi szinten – nehezíti az alapvető fogalmak terminológiai tisztázatlansága. Magyarországon a terminológiai zavarok zöme a »rendészet« és a
»rendőrség« fogalmak jellegének és tartalmának összekeveréséből, a két főnév szinonimakénti alkalmazásából származik.”[32] Erre tekintettel szólni kell a „rendőrség” és a
„rendészet” közötti különbségről. A rendészet mint intézmény- és tevékenységi rendszer gyűjtőfogalom.
A továbbiakban a „rendőrség” elnevezés alatt valamely rendőri szervezet értendő. A
„közösségi rendészet” kifejezést („rendőrködést”) nem rendőrségi szervezet, hanem a rendőrségi gondolkodásmód („filozófia”) és gyakorlati tevékenység jelölésére használom.
A „community policing” kifejezés napjainkban olyannyira elterjedt, hogy Kozáry Andrea szerint az Európai Unióban általános gyakorlattá vált, hogy nem fordítják le a tagállamok nyelvére. Ő maga is ezt gyakorlatot követi, de helyenként „szolgáltató rendészet” néven szerepelteti.[2] Magam a hazai szakirodalomban elterjedt közösségi rendészet kifejezést használom, bár időnként a „közösségi rendőrség” kifejezést is alkalmazzák egyes szerzők.
2.2. A közösségi rendészet fogalmának változatai
A közösségi rendészet filozófiájának, a különféle programok leírásának, elemzésének nagyon gazdag irodalma van, de univerzális fogalma még nem született meg.
Robert R. Friedmann professzor átfogó definíciója szerint a közösségi rendészet „olyan megelőzésre épülő, társadalmi erőforrásokból táplálkozó, a bűnözés kiváltó okainak
151
megváltoztatására irányuló stratégia, amelynek célja a bűnözés hatékonyabb és hatásosabb kordában tartása, a bűnözéstől való félelem csökkentése, az életszínvonal emelése, a rendőrségi szolgáltatások minőségének javítása és a rendőrség státusának megerősítése.
Ennek előfeltétele a rendőrség tevékenységének jobb ellenőrzése, a társadalom nagyobb arányú részvétele a döntéshozásban, és nagyobb érzékenység az emberi és polgári jogok iránt”.[22]
Friedmann 1992-ben egy monográfiában tette közzé az idézett fogalmat, amellyel szándéka szerint azt kívánta elérni, hogy bevezetésre kerüljön a szakirodalomban egy olyan nem részleges definíció, amely egyszerre három nézőpontból közelíti meg a tárgyat (1. a rendőrség, 2. a közösség, 3. a közösség és a rendőrség). Így kívánta átlépni a definícióalkotás azon speciális problémáját, hogy a közösségi rendészet esetében már abban sincs egyetértés, hogy mi a közösség és mi a rendészet.[3]
A fogalmi kérdések kapcsán (is) illő megemlíteni, hogy az USA-ban élő és alkotó, magyar származású professzor a közösségi rendészet hazánkban történő meghonosítása érdekében 1997-ben Magyarországon is járt, illetve a fent idézett fogalmat tartalmazó magyar nyelvű tanulmánya 1996-ban a Belügyi Szemlében jelent meg. Indokolt megjegyezni, hogy a tanulmány fordítója a „community policing” kifejezést „közrendészetnek” fordította le, amely nem helyénvaló megoldás.
Friedmann a monográfiájának kiadását megelőző időszakból egy angol szerzőt, és egy amerikai szerzőpárost említett meg, mint akik – az ő szavaival élve – a közösségi rendészet
„definícióhoz közeli” meghatározását adták. Az angol John Alderson alapelveiben a személyes szabadság biztosítására esik a hangsúly, míg Robert Trojanovicz és Bonnie Bucqueroux többet foglalkoztak a koncepció adott rendőri egységnél történő megvalósíthatóságával.
Az alábbiakban az említett szerzők által alkotott fogalmakat idézem.
John Alderson egy idealizált, szabadnak, megengedőnek és részvételinek leírt társadalom számára a közösségi rendészet következő tíz alapelvét határozta meg:
1. Járuljon hozzá a szabadsághoz, egyenlőséghez és a testvériséghez az emberi kapcsolatokban
2. Segítsen összeegyeztetni a szabadságot a biztonsággal és fenntartani a jog uralmát
3. Az emberi jogok megtartásával és védelmével támogassa az emberi méltóságot és a boldoguláshoz való jogot
4. Álljon az élére vagy vegyen részt a bűnözésre hajlamosító szociális tényezők felszámolásának a közösségi fellépés eszközével
5. Járuljon hozzá a közösségen belüli bizalom megteremtéséhez vagy megerősítéséhez 6. Fokozza a személyek és a vagyontárgyak biztonságát és a személyes biztonságérzetet 7. Nyomozza ki, tárja fel az elkövetéseket és támogassa a közvádat a jog uralmának keretein
belül
8. Könnyítse meg a szabad áthaladást és a közlekedést a köz számára megnyitott főutakon, utakon, utcákon és tereken
9. Tartsa kordában a nyilvános rendzavarást
10. Foglalkozzon a nagyobb és kisebb krízisekkel, segítse és lássa el tanáccsal a bajba jutottakat, esetleg más szervek bevonásával.[4]
Az Egyesült Államokban Trojanowicz és Bucqueroux felvázolták a közösségi rendészet néhány alapelvét. Ezek közül az első: „A közösségi rendészet egyszerre filozófia és szervezeti stratégia, amely lehetővé teszi, hogy a közösséghez tartozó helyi lakosok együtt munkálkodjanak a rendőrséggel, új megoldásokat keresve a bűnözéssel, a bűnözéstől való félelemmel, fizikai és szociális kihágásokkal, valamint a környék hanyatlásával kapcsolatos problémákra.” [5]
Trojanowicz és Bucqueroux szerint továbbá ez a rendőri szervezet valamennyi tagjának bevonását igényli, közösségi rendőrök bevetését, proaktív megközelítést, a közösség tagjaival és más hatóságokkal közös fellépést a problémamegoldás érdekében, valamint decentralizálást munkavégzésben. Nick Tilley elemzése szerint, bár az idézett szerzők a hangsúlyokban nem értenek egyet, mind Alderson, mind Trojanowicz és Bucqueroux világosan felhívta a figyelmet a közösségekkel való szorosabb együttműködésre. A közösségi rendészetben fontosabb a közösséggel és a közösségért való rendészet, mint a közösség felett való rendészet. Előmozdítja a közösségek életminőségének fejlődését. Ezzel hozzájárul a közösség által meghatározott problémák megoldásához a közösséggel karöltve.[11] A szerzőpáros egy későbbi munkájában némileg bővített formában, de lényegét tekintve az idézett fogalommal egybecsengő definíciót adott.[6]
Számos más próbálkozás is született a definíciót illetően, ezek közül sok nem koherens, pl.
azért, mert nem csak rendőri stratégiával foglalkozik, hanem a rendőrség szervezetével is.
Mindkét elem megtalálható Skogan és Hartnett széles körben ismert definíciójában, amely öt központi elemet tart számon.[10]
Skogan és Hartnett által konstruált fogalom szerint a közösségi rendészet: „Magában foglalja a döntéshozatali eljárás reformját és új rendőri kultúra kialakítását; nem speciális taktikák összessége. Szervezeti stratégia, amely megújítja a rendőrség céljait, az eszközök megválasztását pedig a terepen szolgálatot teljesítőkre hagyja. Inkább folyamat, mint végtermék. Mégis a megvalósításához szükséges erőfeszítéseknek van néhány közös jellemzője. A közösségi rendészet alapja a szervezeti decentralizáció és a járőrözés újragondolása, azzal a céllal, hogy könnyebb legyen a rendőrség és a lakosság közötti kétirányú kommunikáció. Megvalósításának feltétele a széles látókörű, problémaközpontú rendészet iránti elköteleződés, és hogy a rendőrség reagáljon a lakosság igényeire, ha megtörtént a helyi problémák és prioritások kijelölése. Része továbbá, hogy a rendőrség elkötelezett legyen a szomszédsági körzetek önálló problémamegoldásának támogatása iránt, amely közösségi szervezeteken és bűnmegelőzési programokon keresztül valósulhat meg.”[7]
Jan Tersptra és szerzőtársai szerint a fogalmi koherencia hiányához hozzájárulhat az is, ha a definíció más rendészeti modellektől vesz elemeket.[10] Ilyen pl. David H. Bayley definíciója, a CAMPS: konzultáció (C), alkalmazás (A), mobilizálás (M), problémamegoldás (PS).[8]
Az utóbbi elem ugyanis a problémamegoldó rendészet része. Ugyanezt láthatjuk Skogan és Hartnett által megalkotott fogalomnál is.
A problémaközpontú rendészetet (problem-oriented policing) gyakran egy kalap alá veszik a közösségi rendészettel, annak ellenére, hogy különböző modellekről van szó. Egy korábbi írásomban a modellek jellemzővel hatékonysági szempontból magam is foglalkoztam.[12]
Ennek a tanulmánynak nem tárgya a problémaközpontú rendészet bemutatása, azonban néhány fontos különbségre érdemes felhívni a figyelmet. Nick Tilley az egyes rendészeti modellek jellegzetességeit számba véve rámutatott, hogy a közösségi rendészet központi kérdése a rendőrség legitimációja, elsősorban a kisebbségi közösségek tagjai szemében. A rendészet mellőzhetetlen része a jó közösségi kapcsolat, ahol ez nem kielégítő, a lakosság nem lehet elégedett a rendőri munkával. A problémaközpontú rendészet fő kérdése, hogy a rendőrség által nyújtott szolgáltatás iránti igény növekedése hogyan haladja meg az erőforrások növekedését. A rendőrségről úgy tartják, hogy figyelmesebbnek és hatékonyabbnak kellene lennie az eléje kerülő rendészeti vonatkozású problémák mintázatát illetően.[11] A közösségi rendészet kisebb hangsúlyt fektet a törvény betartatására. A rendőrség mandátumának forrása a szolgált közösség. A hatósági tevékenységet is a közösséggel és a közösség javára végzi, a törvény betartatása nem öncélú, sőt, a közösség érdekét sokszor hatékonyabban lehet más eszközzel szolgálni. A problémaközpontú rendészetnél a rendőrség sokféle módszert használhat egy probléma megoldásához, ezek
153
közül van, amelyik a közösség bevonásával jár, és van, amelyik nem. Ennek megválasztása a probléma természetéhez igazodik, a problémaelemzés pedig tudományos, elfogulatlan vizsgálatot igényel.[11] A közösségi rendészet a problémákat a közösség kontextusába helyezi. A rendőrség szorosan együttműködik a közösséggel, hogy kiderítse, mit kell tenni, és kinek kell azt megtennie. A problémaközpontú rendészet szisztematikusan közelíti meg a problémát, ami a gyakorlatban sokszor időigényes és intellektuálisan komoly kihívás.[11]
Jan Terpstra a nemzetközi szakirodalomban használt definíciókat alapul véve olyan új definíciót alkotott, amely figyelmen kívül hagyja a közösségi rendészet azon elemeit, amelyeket más rendészeti modellekből emeltek át (pl. problémamegoldás), és a szervezetiségre vonatkozó elemeket (pl. decentralizáció). A fennmaradó, a nemzetközi szakirodalomban általános egyetértéssel a közösségi rendészethez sorolt öt elem alapján a közösségi rendészet, állítása szerint, alkalmasabbá válik arra, hogy empirikus kutatás tárgya legyen.
Az öt elem a következő:
- a rendőrség és a lakosság közötti távolság csökkentése, a rendőrség elérhetőbbé tétele. Ez a rendőrségbe vetett bizalmat van hivatva növelni, és a rendőrséghez beáramló információ mennyiségét,
- a rendőrség a körzet problémáit széles körben veszi figyelembe (nem csak a bűnözést, hanem a közösségi rendzavarást és a biztonságérzet zavarását),
- megelőző és proaktív megközelítés a reagáló helyett,
- együttműködés más hatóságokkal a bűncselekmények, rendzavarás és egyéb közösségi problémák megelőzése és kontrollja során,
- a lakosság bevonásának előmozdítása.[23]
Az, hogy ez az öt elem megvalósul-e a gyakorlatban, empirikus kutatás tárgya lehet.[23]
2.3. A közösség fogalom-meghatározásának nehézségei
Tisztázni kell, hogy mit is értünk közösségen. Bólyai János a következők szerint összegezte a közösség tartalmának lényegét: „A közösség olyan emberek egyesülése, amelyet közös értékek, érdekek, a társadalom számára pozitív közös célok és a kitűzött célok érdekében folytatott együttes szervezett tevékenység köt össze.”[13] A közösségnek ezen értelmezés szerint egyértelműen pozitív értéktartalma van. Bólyai azonban a továbbiakban a közösség szót nem (egészen) ebben az értelemben használta, hanem „egy adott földrajzi területen élő egymással szociális interakcióban álló emberek csoportját” értette rajta.[13] Álláspontja szerint ugyanis az angolszász szakirodalomban a közösség (community) szó szinte szinonimájává vált a szomszédság (neighborhood) szónak. Emiatt a közösség, polgárok, lakosság szavak azonos értelemben szerepeltek a tanulmányában. Ugyanakkor az adott terület lakosságának integrációját, azaz a pozitív közösség felé tett lépést, előmozdíthatja a bűnözés, illetve a rendbontó magatartások elleni közös küzdelem szükségességének felismerése.
Az idézett szerző meggyőződéssel vallotta, hogy „minél jobban közeledik annak a társadalmi közegnek az állapota, amelyben a rendőrség működik, a pozitívan értelmezett közösséghez, annál nagyobb az esély arra, hogy valódi közösségi rendőrség jöjjön létre.[13] Meg kell jegyezni, hogy a közösségi rendészet korszerű megjelenési formái a közösséget már nem csupán a területiség dimenziójában értelmezik.
Nick Tilley szerint az, hogy mit értenek közösség alatt, és a gyakorlatban mit tartanak a közösségi rendészet körébe tartozónak, igen változó. A közösség kifejezés igen nehezen megfogható, néha a közös érdekű személyekre utal, függetlenül a lakhelytől, néha speciális, helyi, öntudatos szomszédsági területre, néha körzetekre és néha egész városokra. Néha elérendő ideálként tekintenek rá, néha leíró jellegű fogalomként egy meghatározott
populációra vonatkozóan. A közösségi rendészet olyan eszközöket használ, mint pl. a hírlevél, találkozók, tanácsadó csoportok, szomszédfigyelés, közvetlen közösségi akciók, ifjúsági klubok, közös rendőri és lakossági akciók, zéró tolerancia rendészet és az információmegosztás (tippadás) a rendőrséggel. Nehéz megmondani, pontosan mi tartozik a közösségi rendészet végrehajtásának eszközei közé, és pontosan miből áll a közösség.[14]
A közösségek az információk széles tárházát hordozzák arról, hogy mi történik a környezetükben. A rendőrség nem képes mindig mindenhol jelen lenni, általában képtelen közvetlenül megfigyelni gyanús magatartású személyeket, és nincs abban a helyzetben, hogy feltérképezze azokat, akik részt vesznek a kriminális cselekményekben. A helyi lakosok közel vannak az eseményekhez, mindent látnak és hallanak. A rendőrség kiszolgáltatott a közösségnek, mivel információkra van szüksége a bűncselekmények és a rendzavarások feltárásához. A közösségi rendészet biztosítja azt az eszközt, amellyel a lakosok mobilizálhatók a rendőrség segítésében. A távoli és a polgárok bizalmát nem bíró rendőrséggel a lakosok nem készek megosztani azt, amit tudnak. Az erős kapcsolatok kiépítésével biztosítható az a két irányú út, amelyen keresztül a lakosság biztosítja a rendőrség számára nélkülözhetetlen információkat, a rendőrség pedig támogatást nyújt a közösségnek.[15]
3. A rendészet korszakai az USA-ban, és a közösségi rendészet generációi 3.1. A rendészet korszakai az USA-ban
Az USA rendészeti korszakait felidézve láthatóvá válik az a folyamat, ahogyan az eleinte kezdetleges rendőrségi működés több fejlődési lépcsőn keresztül eljutott a mai formájába.
A folyamat áttekintésével jobban érthetővé válik, hogy a mai formájában mit értünk a közösségi rendészet fogalma alatt. A modern rendészet eredét illetően az angol gyökerek a meghatározóak. A XVII. századi Amerikában a telepesek minden idejét lefoglalta az otthonteremtés és a növénytermesztés, a rendészet tárgya pedig a rendes emberek viselkedése volt. Olyan kihágások fordultak elő, mint pl. az egyház által pihenésre kijelölt napon végzett munka, nyilvános káromkodás, törvénytelen gyermek nemzése. A rendőr és a bíró is a közösség tagjaként járt el, nem főállású közhivatalnokként. A gyarmati időkben a sheriff, a konstábler, az őr, a rabszolga-felügyelő hivatása volt a törvény végrehajtása. Ez a rendszer jól működött addig, amíg a gyarmatok kicsi, a földből élő közösségekből álltak. Szorosak voltak a családi kötelékek és az informális szociális kontroll hatékonyan korlátozta a nemkívánatos magatartásformákat. A társadalmi változások a XIX. század elején forgatták fel ezt az állapotot.[16]
A későbbiekben az egyesült államokbeli rendészet eltávolodott angol eredetétől a társadalmi és jogi környezet különbözősége okán. A legfeltűnőbb különbség az volt, hogy az angol, világos alá-, fölérendeltségi viszonyok között működő rendszerrel ellentétben az amerikai rendszer szervezetlen volt, nem tisztázott függelmi viszonyokkal. Egy városi rendőr lehetett a rendőrfőnök, a polgármester, egy választott elöljáró alárendeltje, vagy akár mindháromé.
Angliában a rendészet gyakorlati feladat politikai vonatkozással, az Egyesült Államokban politikai feladat gyakorlati tennivalókkal.[16]
Az USA-ban gyakorolt rendészet 1840-es évektől kezdődő első korszakát Kelling és Moore politikai korszaknak nevezte. Ebben az időszakban a rendészetet fokozott decentralizáció, erős politikai kötődés és korrupció jellemezte, ugyanakkor a rendőrség – a politikával való szoros összefonódása okán – többféle szociális feladatot is ellátott, mint pl. ételt osztott, átmeneti szállást nyújtott újonnan a városba költözött munkásoknak.[24] A rendőrség, a politika és egyes társadalmi csoportok szoros összefonódásának negatív kísérőjelensége volt, hogy a bűnüldözés során szelekcióra került sor, amely gyakran együtt járt a kisebbségek elnyomásával.
155
A következő korszak egyik célja éppen a korrumpáló politikai befolyások kizárása volt. Ezt tükrözte az új jelmondat, amely úgy szólt, hogy „a rendőrség tartsa távol magát a politikától, a politika pedig maradjon távol a rendőrségtől.”[17] Az 1930-as években bevezetett reformok nyomán a rendészet professzionalizálódása és centralizációja volt megfigyelhető, miközben a rendőrség csak a bűnüldözésre és a jog kikényszerítésére koncentrált. Kelling és Moore ezt az 1970-es, 1980-as évekig tartó időszakot reformkorszaknak nevezte.[24] A bűnüldözés előtérbe kerülésével megszűntek az egyéb szociális szolgáltatások. Egyre több motorizált járőr teljesített szolgálatot, akiknek az volt az volt a feladatuk, hogy a segélyhívásokra a lehető legrövidebb időn belül reagáljanak. A korrupció ellen a rotációs elv alkalmazásával próbáltak védekezni. Ezáltal viszont a rendőr a saját körzetének közösségével nem tudott bizalmas kapcsolatot kialakítani. Az akkori rendőri önkép kialakításának azonban ez nem is volt célja, ugyanis a bűn elleni harcos („crime fighter”) szerep sokkal inkább imponált a rendőröknek.[17] Az USA-t az 1960-as években a társadalmi nyugtalanságok sorozata jellemezte. A rendőrség ebben a helyzetben nem tudott megfelelően helytállni. Johnson elnök ezért 1967-ben létrehozott egy bizottságot, amelynek célja a rendőrség szervezetének és feladatainak felülvizsgálata volt.
A bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a rendőrség saját szubkultúrát alakított ki, és nem volt abban a helyzetben, hogy gátat vessen a bűnözésnek. A bizottság a felmérések adataira támaszkodva azt javasolta, hogy a rendőrség értékelje át az addigi prioritásokat. Az 1970-es évekig folytatott rendőri munka kritikája egy olyan fejlődési pályához vezetett, amely a rendőri munka „csendes forradalmának” is neveznek.[17] Ismét a rendőri tevékenység decentralizációja következett be a szolgáltatásokhoz való közvetlenebb hozzáférés érdekében.
A cél immár az volt, hogy emelkedjen a közösség életszínvonala, növekedjen a rendőri szolgáltatással való elégedettség, és a polgárok nagyobb részt vállaljanak a közbiztonság fenntartásában. Kelling és Moore szerint ez a közösségi problémamegoldó korszak.[24]
3.2. A közösségi rendészet három generációja
A közösségi rendészet három generációját Willard M. Oliver tanulmánya alapján kísérhetjük nyomon. A szerző rámutat arra, hogy a bár a közösségi rendészet az 1970-es évek vége, az 1980-as évek eleje óta létezik, azóta sokat változott, fejlődött, és az ezredfordulóra vált kiforrottá, többféle gyakorlati formában.[25]
3.2.1. Fejlesztés (Innovation) (1979-1986.)
A közösségi rendészet nem egyik pillanatról a másikra terjedt el az Egyesült Államokban, és az 1970-es évektől a XXI. század elejéig tartó hosszú évek alatt nem is maradt változatlan a koncepció. Oliver nyomán az 1979 és 1986. közötti évekre nézve beszélhetünk a közösségi rendészet első generációjáról.[25] 1979-ben Herman Goldstein a rendészet fejlődéséről írva hívta fel a figyelmet, hogy az 1970-es években a bejáratott rendőri módszerek már nem működnek, és más megközelítésre van szükség, a professzionális modell alternatívájaként.
[26] Goldstein problémamegoldó módszerei és Wilson és Kelling betört ablakok elmélete [27]
indították el a rendészet elméletének innovációját.[25]
A közösségi rendészet első generációját a kísérletezés jellemezte. Ezek a kísérletek, tesztek, projektek gyakran nagyvárosokra korlátozódtak, és állami anyagi forrásokkal, progresszív rendőri felső vezetés mellett jöhettek létre. Többnyire egy-egy, a közösségi rendészethez kapcsolódó módszert próbáltak ki, mint pl. a gyalogos járőrözés vagy a problémamegoldó módszerek, közösségi kapcsolatok. A kedvező és a kedvezőtlen tapasztalatok is visszahatottak az eredeti koncepcióra és formálták azt.[25]
3.2.2. Elterjedés (Diffusion) (1987-1994.)
1987 és 1994. között a közösségi rendészet gyorsan terjedt, egyre nagyobb teret nyerve.
1985-ben az USA-ban még csak 300 rendőrségi részleg (police department) alkalmazta a közösségi rendészet valamely formáját[9], 1994-ben pedig már 8000[28]. Ebben az időszakban a közösségi rendészet nagyrészt újonnan létesített szervezetek által, vagy már korábban is létező, de kibővített hatáskörű szervezetek által működtetett programokon keresztül szerveződött. Ezekre példa a COMPASS, COPPS, CPOP, COPE, INOP, CPTED. A tipikus helyszín még mindig egy közepes vagy nagyváros volt, már csak a rendelkezésre álló több információ és nagyobb költségvetés miatt is, amely utóbbiban jobban elfértek az esetleges járulékos költségek. Ebben a szakaszban már nem csak egy-egy módszer kipróbálásáról volt szó, egyre inkább szemléletmódként tekintettek a közösségi rendészetre.
Célba vették a kábítószerrel kapcsolatos problémákat, a bűnözéstől való félelmet, a közösségi kapcsolatok fejlesztését és a közösség bevonását a rend megtartásában.[25]
3.2.3. Intézményesülés (Institutionalization) (1995- )
1995-től kezdve a közösségi rendészetet tekinthetjük a rendészeti szolgáltatások alapvető szervezési formájának az USA-ban. 1996-ban már 13 000 rendészeti hatóság tett lépéseket a közösségi rendészet alkalmazása felé.[29] 1992-ben az elnökségért folytatott kampányban Bill Clinton ígéretet tett, hogy 100 000 új rendőrt fog közterületre küldeni az országban.
Megválasztása után 1994-ben aláírta a Violent Crime Control and Law Enforcement Act törvényt, és ezzel 9 milliárd dollár nyílt meg új közösségi rendészeti szellemben felvett, kiképzett és felszerelt rendőrök alkalmazása előtt. A forrás szétosztását az erre létrehozott The Office of Community Oriented Policing Services (COPS) nevű szervezet koordinálta.[25]
Ebben a harmadik generációban már a közepesnél kisebb városok is alkalmazni kezdték a közösségi rendészetet, már csak azért is, hogy a költségvetési forráshoz hozzáférjenek. Külön program (COPS FAST) is létrejött annak érdekében, hogy 50 000 főnél kisebb lakosságszámú városok is támogatást kapjanak. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a nagy költségvetési forrással megtámogatott gyors terjedés ellenére megkérdőjelezhető a COPS Office sikere, mivel a forrást felhasználó hatóságok munkájára korlátozott a rálátása, erős a gyanú, hogy bizonyos esetekben a pénzt már korábban is létező programok fenntartására és már alkalmazott rendőrök további alkalmazására fordították, ráadásul nem sikerült kiállítani a beígért 100 000 új rendőrt sem.[25]
A szakirodalomban felvetődött a kérdés, hogy vajon a 2001. szeptember 11. után bekövetkezett fordulattal véget ért-e a közösségi rendészet korszaka. Willard Oliver amellett érvel, hogy jelenleg már a „belbiztonsági” korszakban (Homeland Security) élünk, amikor a fő fenyegetést a terrortámadások jelentik, és a polgárok az államtól azt várják, hogy az védje meg őket a belföldi és a nemzetközi terrorfenyegetéstől. A rendőrség feladata szerinte ma már az, hogy az erőforrásait a bűnüldözésre fordítsa, mert így tudja felfedni a potenciális fenyegetéseket és információkat gyűjteni.[30]
A továbbiakban Hollandia példáján keresztül tekintem át, hogyan működik a közösségi rendészet a gyakorlatban.