A KÖZÖSSÉGI RENDŐRSÉG GYAKORLATÁNAK EGYES VÁLTOZATAI
4. A közösségi rendészet változatai Hollandiában
3.2.2. Elterjedés (Diffusion) (1987-1994.)
1987 és 1994. között a közösségi rendészet gyorsan terjedt, egyre nagyobb teret nyerve.
1985-ben az USA-ban még csak 300 rendőrségi részleg (police department) alkalmazta a közösségi rendészet valamely formáját[9], 1994-ben pedig már 8000[28]. Ebben az időszakban a közösségi rendészet nagyrészt újonnan létesített szervezetek által, vagy már korábban is létező, de kibővített hatáskörű szervezetek által működtetett programokon keresztül szerveződött. Ezekre példa a COMPASS, COPPS, CPOP, COPE, INOP, CPTED. A tipikus helyszín még mindig egy közepes vagy nagyváros volt, már csak a rendelkezésre álló több információ és nagyobb költségvetés miatt is, amely utóbbiban jobban elfértek az esetleges járulékos költségek. Ebben a szakaszban már nem csak egy-egy módszer kipróbálásáról volt szó, egyre inkább szemléletmódként tekintettek a közösségi rendészetre.
Célba vették a kábítószerrel kapcsolatos problémákat, a bűnözéstől való félelmet, a közösségi kapcsolatok fejlesztését és a közösség bevonását a rend megtartásában.[25]
3.2.3. Intézményesülés (Institutionalization) (1995- )
1995-től kezdve a közösségi rendészetet tekinthetjük a rendészeti szolgáltatások alapvető szervezési formájának az USA-ban. 1996-ban már 13 000 rendészeti hatóság tett lépéseket a közösségi rendészet alkalmazása felé.[29] 1992-ben az elnökségért folytatott kampányban Bill Clinton ígéretet tett, hogy 100 000 új rendőrt fog közterületre küldeni az országban.
Megválasztása után 1994-ben aláírta a Violent Crime Control and Law Enforcement Act törvényt, és ezzel 9 milliárd dollár nyílt meg új közösségi rendészeti szellemben felvett, kiképzett és felszerelt rendőrök alkalmazása előtt. A forrás szétosztását az erre létrehozott The Office of Community Oriented Policing Services (COPS) nevű szervezet koordinálta.[25]
Ebben a harmadik generációban már a közepesnél kisebb városok is alkalmazni kezdték a közösségi rendészetet, már csak azért is, hogy a költségvetési forráshoz hozzáférjenek. Külön program (COPS FAST) is létrejött annak érdekében, hogy 50 000 főnél kisebb lakosságszámú városok is támogatást kapjanak. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a nagy költségvetési forrással megtámogatott gyors terjedés ellenére megkérdőjelezhető a COPS Office sikere, mivel a forrást felhasználó hatóságok munkájára korlátozott a rálátása, erős a gyanú, hogy bizonyos esetekben a pénzt már korábban is létező programok fenntartására és már alkalmazott rendőrök további alkalmazására fordították, ráadásul nem sikerült kiállítani a beígért 100 000 új rendőrt sem.[25]
A szakirodalomban felvetődött a kérdés, hogy vajon a 2001. szeptember 11. után bekövetkezett fordulattal véget ért-e a közösségi rendészet korszaka. Willard Oliver amellett érvel, hogy jelenleg már a „belbiztonsági” korszakban (Homeland Security) élünk, amikor a fő fenyegetést a terrortámadások jelentik, és a polgárok az államtól azt várják, hogy az védje meg őket a belföldi és a nemzetközi terrorfenyegetéstől. A rendőrség feladata szerinte ma már az, hogy az erőforrásait a bűnüldözésre fordítsa, mert így tudja felfedni a potenciális fenyegetéseket és információkat gyűjteni.[30]
A továbbiakban Hollandia példáján keresztül tekintem át, hogyan működik a közösségi rendészet a gyakorlatban.
157
gazdasági, szociális, és nem utolsó sorban kulturális körülményei miatt jelentősen eltér hazánktól. A holland rendőrség működésének, illetve a Hollandiában alkalmazott rendészeti megoldások tanulmányozása nem előzmény nélküli hazánkban. A rendszerváltás utáni években a Hollandia és Magyarország közötti nemzetközi rendőri együttműködés keretében nemcsak országos szinten alakultak ki hosszantartó munkakapcsolatok, hanem a megyei rendőr-főkapitányságok is szoros kapcsolatban álltak valamely holland régió rendőrségével.
Az együttműködések leginkább a szakmai tapasztalatcserére, valamint továbbképzésekre és nyelvoktatásra terjedtek ki.[31]
Az ottani megoldások tanulmányozása nem csak a rendőrségi együttműködés keretében valósult meg, hiszen pl. 1993 őszén a Magyar Kriminológiai Társaság hat szakértője járt Hollandiában a holland komplex bűnmegelőzési rendszer tanulmányozására. A szakértők között volt Bólyai János, aki a Kriminológiai Közlemények 50. számában közölt egy tanulmányt.[18]
Maurice Punch és Kees Van Der Vijver szerint a holland közösségorientált rendészet (community-oriented policing, a továbbiakban: COP) négy lépcsőfokon keresztül jutott el a mai formájáig [19]. Hollandiában már az 1970-es évek elejétől láttak el szolgálatot közösségi rendőrök szolgálatot. Általában idősebb, tapasztalt, szociális érdeklődésű rendőrök voltak, akik egyedül dolgoztak. Feladataikat olyan fogalmakkal határozták meg, mint a bűnmegelőzés, problémamegoldás, valamint adatszolgáltatás a nyomozó szervek felé. A helybeliek gyakran úgy emlegették őket, mint a „mi rendőrünk”. A rendőrség szervezetén belül azonban perifériális volt a helyzetük. Az 1970-es évek végére egyre több kritika érte a közösségi rendőrök gyakorlati működését. Az 1980-as években a közösségi rendőröket
„szomszédsági csoportokra” cserélték le, amitől azt várták, hogy mélyebben integrálódjanak a szervezetbe.
A gyakorlatban úgy nyilvánult meg, hogy minden alapvető rendőrségi munkát a területi alapon szervezett csoportok láttak el. A harmadik „lépcső” az új „típusú” közösségi rendőrök bevezetése volt az 1990-es években. A közösségi rendészet ezen új formáját új paradigmaként mutatták be, erősen hangsúlyozva a különbségeket az új filozófia és a közösségi rendészet hagyományos módja között. Az új formának az volt a célja, hogy a korábbi rendszer némely gyengesége kiküszöbölhető legyen. Így például a szomszédsági csoportok nem mindig működtek megfelelően együtt a szervezet többi részével, és a csoportok tagjait sem ismerték olyan jól a közösségekben, mint a régi közösségi rendőrt. Amíg azonban a korábbi közösségi rendőr csak egy átlagos rendőr volt, aki intuitív alapon illeszkedett a szerepéhez, az új közösségi rendőröket felelősnek tartották azért, hogy megszervezzék körzetükben a közbiztonságot, a korábbinál sokkal szélesebb és permanensebb értelemben. „Körzeti menedzsereknek”, vagy „szomszédsági igazgatóknak” hívták őket. Ha segítségre volt szükségük valamelyik speciális egységnél dolgozó kollegáktól, akkor hivatalosan is kötelesek voltak segíteni nekik. Néhány olyan körzetben, ahol komoly bűnügyi és közbiztonsági problémák álltak fenn, vagy visszatérő volt a közrend megzavarása, a közösség gyakran a rendőrség sokkal keményebb és represszívebb fellépését várta. Arra is volt példa, hogy ilyen esetekben nem csak a polgárok, hanem az önkormányzat is sokkal keményebb fellépést igényelt. Ez átvezet bennünket a következő lépcsőhöz. A negyedik és végső szakaszban a külső változások hatása vált döntővé. A tendencia a centralizáció, a specializáció, a korábbinál határozottabb végrehajtás, és a bűnözéskontroll irányába mutatott. A 2001.
szeptember 11-én az USA-ban történtek után a terrorcselekmények Európát is elérték. A madridihoz hasonló súlyú, tömeges áldozatokat követelő események Hollandiában nem
történtek, azonban Theo Van Gogh filmrendezőt
2004-ben egy radikális muszlim (holland állampolgár) ölte meg, aki egy szélsőséges csoporttal állt kapcsolatban. Az ügynek témánk szempontjából három jelentősége van. Az egyik, hogy a körzeti rendőrök jól kezelték a Theo Van Gogh meggyilkolása utáni helyzetet.
A rendőrség azonnal reagált egy átfogó nyugtató hatású intézkedéssel, ami megelőzte az etnikumok közötti nyugtalanságot (itt erős a kontraszt a franciaországi külvárosokban később történtekkel).
A COP a legjobb formáját nyújtva megelőzte a zavargásokat és megerősítette a közösség nyugalmát. Az eset után feltették a kérdést, hogyan történhetett meg, hogy holland állampolgárok olyan mértékben radikalizálódtak, hogy erőszakos cselekményeket terveztek és hajtottak végre, anélkül, hogy feltűntek volna a biztonsági erők és a rendőrség radarján. A helyi körzeti rendőr észlelte Theo Van Gogh gyilkosának radikalizálódását, és jelentette is azt.
Ez az információ azonban nem jutott el a biztonsági erőkig. Többen levonták a következtetést, hogy a régimódi rendőrségi munka megelőzhette volna a gyilkosságot, és hamarabb felhívhatta volna a hatóságok figyelmét erre a házon belül keletkezett fenyegetésre. Ez közvetlenül elvezetett a harmadik következményhez. Mivel a terrorfenyegetés holland állampolgárságú és integrált második generációs bevándorlóktól érkezett, ezért a figyelmet ezek otthoni közösségben való életére kell fordítani és nem a külvilágra.
A holland válasz az volt, hogy a potenciális radikális terroristák azonosításánál újra a közösségi rendőröket állították sorba. Amszterdamban az AIVD (Internal Security Service) megtanította nekik, hogy kiszúrják a potenciális fenyegetések jeleit. Bizonyos szempontból azt lehet mondani, hogy a közösségi rendészet egy teljes kört járt be. Úgy kezdődött, mint a társadalmi arcú rendészet, és számos összetevője amellett szólt, hogy társadalmilag elkötelezett rendőrre van szükség, amely a polgárok oldalán áll és elszánt arra, hogy megoldja a problémáikat. Végül a társadalmi kontroll és a rendészet elsődleges eszközévé fejlődött. A barátságos, atyáskodó körzeti rendőr – aki mindenki problémáját meghallgatta – számára azt írták elő, hogy legyen ő a mindenhová bekandikáló, és digitálisan csatlakoztatott „szem”, és nem csak a bűnügyi hírszerzésben, hanem a terrorizmus elleni globális háborúban is.[19]
Számomra mindebből az alábbi következtetések adódnak. A holland közösségi rendőrnek Magyarországon leginkább a körzeti megbízott feleltethető meg. Hazánkban józan belátás szerint nem beszélhetünk a tanulmányban leírt mértékű terrorfenyegetettségről, mint ahogy a magyar társadalom a holland társadalomtól eltérően nem multikulturális, nem multietnikumon alapul. Napjainkban tehát az utóbbi szereposztásnak nálunk nincs valódi relevanciája.
Természetesen nem zárható ki, hogy sor kerül az ilyen jellegű információgyűjtésre és továbbításra a hatáskörrel rendelkező szervhez. A „körzeti menedzser” szerep betöltésének irányába történő elmozdulást azonban fontosnak tartanám. A magára hagyott, eszköztelen, a rendőri szervezet többi részérétől elszigetelten működő körzeti megbízott nem működhet eredményesen. A figyelemfelhívó, megelőző szerepre helyezném a hangsúlyt, de van, ahol a
„beszélgető rendőr” önmagában nem elég. Lehetnek helyzetek, ahol a rendőrök csoportjának fellépése szükséges, és lehet olyan helyzet, ahol még egy csoport is kevés. A körzeti megbízott helyben történő gyors támogatása elengedhetetlen. Azt is láthattuk, hogy a holland tapasztalatok szerint még az egész társadalmat megrázó esemény (eseménysorozat) esetén is hasznos „megnyugtató” szerepe lehet a közösséggel együtt „élő”, érző, gondolkodó rendőrnek. Párbeszéddel sok esetben megelőzhető egy nagyobb méretű társadalmi konfliktus kialakulása, illetve megakadályozható a kialakult helyzet további romlása.
5. Összefoglalás
A tanulmányban áttekintettem a közösségi rendészet fogalmát, megvizsgáltam, hogyan jelent meg a téma a tudományos publikációkban, diskurzusban. A közösségi rendészet meghatározásával kapcsolatban tömör definíciót nehéz alkotni, hiszen valójában egy átfogó gondolkodásmódot takar, amelynek ernyője alá rengeteg változatos rendészeti taktikai módszer befér. Láthattuk, hogy Jan Terpstra a nemzetközi szakirodalomban használt definíciókat alapul véve olyan új definíciót alkotott, amely figyelmen kívül hagyja a
159
közösségi rendészet azon elemeit, amelyeket más rendészeti modellekből emeltek át (pl.
problémamegoldás), és a szervezetiségre vonatkozó elemeket (pl. decentralizáció). A tanulmányban megvizsgáltam a modell kialakulását, fejlődését, az alkalmazására irányuló törekvéseket, alkalmazásának külföldi példái közül a brit, illetve a hollandiai változatokat. A közbiztonság fenntartását – különböző mértékben – a társadalmi együttműködésre alapozó rendészeti modellek tanulmányozása alapján látható, hogy közösségi rendészet modellje több országban is bevált. Hozzá kell tenni azt is, hogy a modell meghonosítása sehol sem ment könnyen és egyik napról a másikra. A sikerhez hosszútávra tekintő, stratégiai gondolkodásra, átfogó megközelítésre van szükség. Mindegyik modellben megtalálható a partnerség, az együttműködés, a közbiztonság társadalmi koprodukciója. A bűncselekmények, rendzavaró jogsértések, biztonsági problémák immár nem csak a rendőrség gondjaként és feladataként jelennek meg, mert mindez a közösség problémája is. A problémák ugyanis többnyire nem az adott település társadalmától függetlenül keletkeznek, illetve léteznek. A közösségi rendészet Friedmann professzor általi meghatározására visszautalva látható, hogy a célok között nem csak a bűnözés elfogadható szinten tartása szerepel, hanem a bűnözéstől való félelem csökkentése, az életminőség emelése, a szolgáltatásként felfogott rendőri tevékenység fejlesztése, és a rendőrség legitimitásának, azaz társadalmi elfogadottságának megerősítése is.
A kiindulópont nem a rendészeti célok, feladatok és hatáskörök növelése, hanem bűnözést kiváltó okok középpontba helyezése, amely potenciális lehetőséget nyújt bűnözés (és általában a jogsértő cselekmények) csökkentésére és a többi kiemelt cél elérésére is. A társadalommal való jobb együttműködés nyitottságot és decentralizációt feltételez.
Irodalomjegyzék Könyvek:
[1] Brogden, Mike – Nijhar, Preeti: Community Policing National and international models and approaches. Routledge, 2011.
[2] Kozáry Andrea: Rendészetszociológia kézikönyv I. Rejtjel Kiadó, 2015.
[3] Friedmann, Robert R.: Community Policing, Comparative perspectives and prospects. St.
Martin’s Press, New York, 1992.
[4] Alderson, John Cottingham: Policing Freedom: A Commentary on the Dilemmas of Policing in Western Democracies. Estover, Plymouth, MacDonald and Evans, 1979.
[5] Trojanovicz, Robert – Bucqueroux, Bonnie: Community Policing: A Contemporary Perspective. Cincinnati, Anderson Publishing Co. 1990.
[6] Trojanovicz, Robert – Bucqueroux, Bonnie: Community Policing: How, to Get Started, Second Edition. Anderson Publishing Co., Cincinatti, 1998.
[7] Skogan, Wesley G. – Hartnett, Susan M.: Community Policing, Chicago Style. Oxford University Press, 1997.
[8] Bayley, David H.: Police for the Future. Oxford University Press, 1994.
[9] Walker, S. (1985): The Police in America: An introducion. New York: McGraw-Hill, 1985.
Könyvfejezetek:
[10] Terpstra, Jan – Stokkom, Bas van – Vijver, Kees van der: Community policing. In.
Bruinsma, Gerben – Weisburd, David (eds.): Encyclopedia of Criminology and Criminal Justice, Springer Reference, 2014. pp. 416-426.
[11] Tilley, Nick: Modern approches to policing: community, problem-oriented and intelligence led. In. Newburn, Tim (ed.): Handbook of Policing, Second Edition. Willan Publishing. 2008. pp. 373-403.
[12] Berei Róbert (2014): Szolgálatszervezés a „nehéz körzetekben”. In. (Korinek László (szerk): Értekezések a rendészetről. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Budapest, pp. 199-226.
[13] Bólyai János: A közösségi rendőrség. In: Gönczöl (szerk.): Büntetőpolitika, bűnmegelőzés. Tanulmánygyűjtemény a szociális szakképzés számára. ELTE Szociológiai Intézet, Szociálpolitika Tanszék könyvsorozata, Budapest, 1994. pp.105-127.
[14] Tilley, Nick: Community Policing. In. Newburn, Tim – Neyroud, Peter (eds): Dictionary of Policing. Willan Publishing. 2008. p. 40.
[15] Tilley, Nick: The Development of Community Policing in England: Networks, Knowledge and Neighborhoods. In. Williamson, Tom (ed.): The Handbook of Knowledge-Based Policing, Current Cocemptions and Future Directions. John Wileys and Sons Ltd. 2008. pp. 95-116.
[16] Shafer, Joseph A. – Bartollas Clemens: The Police. In. Shoham, Shlomo Giora – Beck, Ori – Kett, Marton (eds.): International Handbook of Penology and Criminal Justice.
CRC Press Taylor & Francis Group, 2008. pp. 443-477. pp.
[17] Tilki Katalin – Kiss Anna: A bűnmegelőzés elméleti és gyakorlati kérdéseihez.
Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok XXXIV. Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet, Budapest, 1997. pp. 42-64.
[18] Bólyai János: A rendőrség és feladatai Hollandiában – új megoldások, sajátos kontroll-reakciók. In. Gönczöl Katalin (szerk.): Büntetőpolitika, bűnmegelőzés Hollandiában.
Kriminológiai Közlemények 50. Magyar Kriminológiai Társaság, 1994. pp. 84-103.
[19] Punch, Maurice - Vijver, Kees Van Der: Community Policing in the Netherlands: Four Generations of Redefinition. In. Williamson, Tom: The Handbook of Knowledge-Based Policing, Current Conceptions and Future Directions. John Willey & Sons. 2008. pp.
59-78.
Folyóiratcikkek:
[20] Korinek László: Nomádok és letelepedettek – gondolatok a közösségi bűnmegelőzésről.
Jogtudományi Közlöny, 2006. július. 247-267. pp.
[21] Seagrave, Jayne: Defining community policing. American Journal of Police, Vol. XV.
No. 2. 1996. 1-22. pp
[22] Friedmann, Robert R.: Közrendészet: néhány elméleti és gyakorlati megfontolás. Belügyi Szemle, 1996/6. pp.114-123.
[23] Terpstra, Jan: Community Policing in Practice: Ambitions and Realization. Policing, Volume 4., Number 1. 2009. pp. 64-72.
[24] Kelling, George L. – Mark, More H.: The Evolving Strategy of Policing. Pespectives on Policing. U.S. Department of Justice, National Institute of Justice. Washington, D.C.
November, No. 4. 1988. pp. 1-15.
[25] Oliver, Willard M.: The Third Generation of Community Policing: Moving throught Innovation, Diffusion, and Institutionalization. Police Quarterly Vol. 3. No. 4.
December. 2000. pp. 367-388.
[26] Goldstein, Herman (1979): Improving policing. A problem-oriented approach. Crime and Delinquency, 25, April, 1979. 236-258. pp.
[27] Wilson, James. Q. – Kelling, George. L.: Broken windows: The police and the neighborhood safety. Atlantic Mountly, 249. March, 1982. 29-38. pp
161
[28] McEwen, T.: National Assessment Program: 1994 Survey Results. Washington, DC.
National Institute of Justice. May, 1995. pp. 1-12.
[29] Edwards, S. – Hayeslip, D.: Community policing: Where are we now? Paper presented at the annual meetings of the Academy of Criminal Justice Sciences. Louisville, KY.
March, 1997.
[30] Oliver, Willard M. (2006): The fourt era of policing: Homeland security. International Review of Law Computers & Technology, Volume 20. Nos 1&2. March-July, 2006. pp.
49-62.
[31] Boda József: Nemzetközi oktatás és képzés a magyar rendvédelmi szerveknél. Belügyi Szemle, 2001/10. pp. 59-79.
Internetes hivatkozások:
[32] Katona Géza: A kriminálpolitikai és a rendészettudományi fogalomrendszer analízise, az egységes fogalomhasználat biztosítása. 4. számú előtanulmány az átfogó rendészeti stratégia társadalmi vitájához. A Rendőrség Tudományos, Technológiai és Innovációs Tanácsa, Budapest, 2008. Letöltve: 2011. december 7-én a police.hu weboldalról:
www.police.hu/data/cms529194/fogalomrendszer_analizise.doc
[33] Organisation of the Dutch police. Letöltve: 2017. 01. 14-én a Goverment of the Netherlands weboldalról: https://www.government.nl/topics/police/contents/organisation-of-the-dutch-police
Lektorálta: Dr. Lévay Miklós, tanszékvezető egyetemi tanár, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Kriminológiai Tanszék