Előadások
Hozzáférés és méltányosság a felsőoktatásban Szemerszki Marianna
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Kulcsszavak: felsőfokú továbbtanulás; hátrányos helyzet; méltányosság
A felsőoktatás expanziója Magyarországon is együtt járt az intézményi, képzési diverzitás növekedésével, a hallgatói heterogenitás kiterjedésével. A modern felsőoktatásban ez a diverzifikálódás az egyenlőtlenségi viszonyok új dimenzióiban képeződik le, a megnövekedett hallgatói létszám következtében a törésvonal már nem pusztán a felsőoktatásba való bekerülés kapcsán jelentkezik, hanem a különböző képzési szintek, formák és területek között is (Koucký, Bartušek és Kovařovic, 2009). Az oktatásszociológiai kutatások egy része abból indul ki, hogy a tömegesedés eredményeképpen szükségszerűen bekövetkezik az esélykülönbségek csökkenése, ám sok kutató hangsúlyozza, hogy az egyenlőtlenségek nem szűnnek meg a bővülés által, csupán a szelekció más típusú megjelenése, illetve későbbre tolódása figyelhető meg (Shavit és Blossfeld, 1993; Shavit és mtsai, 2007; Andor, 1999; Róbert, 2000; Veroszta, 2013). Hazai kutatások arra is felhívják a figyelmet, hogy a felsőfokú továbbtanulás sok tekintetben már a középiskola megválasztásakor eldől, hiszen a különböző iskolatípusokból eltérő eséllyel jutnak be a fiatalok a felsőoktatásba, egyes hátrányos helyzetű tanulói csoportok pedig a nem jelentkezésükkel önmagukat zárják ki a felsőoktatásból. Előadásunkban két hátrányos helyzetű hallgatói csoport, a szociális hátrányokkal rendelkezők és a fogyatékkal élők felsőoktatáshoz való hozzáférésének problematikáját járjuk körül az utóbbi három év felsőoktatási jelentkezési és felvételi adatai alapján. Ezekből kirajzolódik, hogy a két csoport tagjai eltérő összetételűek és sok tekintetben eltérő jelentkezési preferenciával jellemezhetők, ami – a számukra elérhető előnyben részesítési többletpontok mellett – hozzájárul a bekerülési esélyek növeléséhez. A hátrányos helyzetben lévők hajlamosabbak alacsonyabb presztízsű képzést választani a könnyebb bejutás érdekében, ami viszont nem feltétlenül jelent számukra hosszabb távú előnyt a munkaerőpiacon vagy a továbbtanulás tekintetében. A területi hátrányok is kirajzolódnak mind az intézményválasztás, mind a felsőoktatási intézményrendszer szempontjából, amennyiben a hátrányosabb térségben lévő intézményeket a szociális hátrányokkal rendelkező jelentkezők és felvettek nagyobb aránya jellemzi, és ez a kollégiumi ellátás és a szociális juttatások szempontjából is jelentőséggel bír. A hosszabb távú sikeresség szempontjából nem pusztán a bekerülés, hanem a bentmaradás és a sikeres végzés az, ami valódi esélyt kínál e hallgatói csoportok számára, ezért fontos, hogy a bekerülés növelését célzó intézkedések mellé társuljanak olyan intézkedések, amelyek a különböző hátrányokkal induló hallgatók felsőoktatásban való bentmaradását, tanulmányaik támogatását, illetve későbbi sikeres munkaerő-piaci kilépését segítik.
„Fokozatváltásban” – Közösségi felsőoktatási képzési központok Sátoraljaújhelyen és Kisvárdán
Tóth Dorina Anna Debreceni Egyetem
Kulcsszavak: közösségi felsőoktatási képzési központ; felsőoktatás; oktatáspolitika Az oktatáspolitika a felsőoktatási intézmények működését a globális gazdasági és társadalmi folyamatokhoz kívánja igazítani, ahogyan azt a kormány a 2014-es Fokozatváltás a felsőoktatásban című felsőoktatási stratégiájában hangsúlyozza. Az intézmények irracionális rivalizálása helyett egy olyan versenyhelyzetet kíván teremteni az új stratégia, aminek eredményeképpen minden tudásterület lefedhetővé válik a felsőoktatási intézményekkel. A hátrányos helyzetű régiókra különös gondot fordítanak versenyképességük növelése céljából. Ezen térségek leszakadásának megakadályozására dolgozták ki a közösségi főiskolák koncepcióját. E koncepció adott elméleti alapot a közösségi felsőoktatási képzési központ (KFKK) indításához.
Vizsgálódásom középpontjába az észak-magyarországi és az észak-alföldi régiók peremeire kihelyezett KFKK-k kerültek. A kutatás első része a KFKK-k előkészítésére irányul. Részint a régiók, kistérségek gazdasági, szociális helyzetének elemzésére, melyek megalapozták az adott városok igényét a KFKK-ra, részint a KFKK létrehozásában együttműködő szereplők (városi önkormányzatok és felsőoktatási intézmények) érdekeltségének feltárására. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 2015. évi módosításának egyik kiemelkedő célja, hogy a felsőoktatási intézményeket helyi piachoz kössék és szinkronizálják azzal a képzéseket, fokozottan ügyelve arra, hogy a hátrányos helyzetű régiókban gazdaságélénkítő és népességmegtartó hatást fejtsenek ki. A KFKK a nemzeti felsőoktatási törvényben foglaltak alapján egy többkampuszú rendszer része, nem önálló felsőoktatási intézmény. A felsőoktatási intézmény összetett hatást gyakorol a régiójára: formálja a közösséget, előmozdítja az infrastrukturális változásokat és kihat a gazdasági életre is. Magyarországon a vidéki felsőoktatási intézmények (így a KFKK is) az elmaradott régiókban vállalhatnak nagy szerepet: diákokat, tanárokat, kutatókat vonzanak a térségbe. Az oktatók tudást termelnek és az a diplomával rendelkező diákok által direkt módon bekerül a gazdaságba is. A kutatásunkban Kisvárda és Sátoraljaújhely városok önkormányzatainak tagjaival és a gesztoregyetemek (Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem) vezetőivel készített interjúkból tükröződnek az intézményi és önkormányzati/városi érdekek, illetve már a képzések indulása előtti ellentétek is kibontakoznak belőlük. Emellett vizsgáltuk a több kampuszból álló intézmények adminisztrációjának és irányításának lehetőségeit. Bemutatjuk a felvételi keretszámokat és azt, hogy hogyan alakulnak majd 2016 és 2017 szeptemberétől a képzések formái. Vizsgáljuk a hallgatói rekrutációs bázist és azt, hogy a KFKK képzéseivel képes lehet-e kompenzálni a társadalmi és gazdasági hátrányokat a gyakorlatban.
Egyetemisták nemzetközi mobilitási terveinek trendjei Dusa Ágnes Réka
Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola
Kulcsszavak: nemzetközi hallgatói mobilitás; mobilitási tőke; külföldi tanulás és munkavállalás
A felsőoktatás nemzetköziesedésén belül a hallgatói mobilitás és a diplomások külföldi munkavállalása a felsőoktatás-kutatások egyre kutatottabb szelete. A hallgatói mobilitás egyéni hatásai négy nagy területen azonosíthatók: idegennyelvi kompetenciák fejlődése;
tanulmányi-tudományos előrejutás (Dwyer, 2004; Norris és Steinberg, 2008);
munkaerő-piaci előnyök (Teichler és mtsai, 2011); személyes fejlődés (Rosenthal és mtsai, 2006; Cheung és Yue, 2012). Azonban az egyre bővülő pályázati lehetőségek mellett is felvetődik, hogy a felsőoktatási egyenlőtlenségek egyik új típusát jelentheti az, hogy egy hallgató részt tud-e venni külföldi tanulmányokban (Hrubos, 2012). A hallgatói mobilitási esélyek vizsgálatában hagyományosan használt gazdasági és társadalmi háttérváltozók mellett új magyarázatok is megjelentek (Kaufmann, Bergman és Joye, 2005; Murphy-Lejeune, 2009). A nemzetközi és hazai kutatási eredmények alapján az rajzolódik ki, hogy az előnyösebb társadalmi hátterű hallgatók azok, akik magasabb arányban tervezik és valósítják meg a mobilitási terveiket (l. Kemény, 2005; Berács és Malota, 2007; Langerné, 2008; Illés és Michalkó, 2008; Polónyi, 2010; Teichler, 2011;
Kasza, 2010; González és mtsai, 2011; Wiers-Jenssen, 2010; Finger, 2011; Murphy-Lejeune, 2009). Ezért hipotéziseinkben is azokat a hallgatókat tekinthetjük mobilabbnak, akik szüleinek magasabb az iskolai végzettsége, magasabb az objektív és szubjektív anyagi tőkéje, nagyobb településen élnek, magasabb szinten beszélnek egy vagy több idegen nyelven, illetve magasabb mobilitási tőkével rendelkeznek. Vizsgálatunkban bő tíz évre visszamenőleg, 2003-tól tekintjük át az utóbbi évek mobilitási trendjeit hét keresztmetszeti felmérés segítségével.
Részletesebben három adatbázisban hasonlítjuk össze, hogy 2008-ban (N=782), 2012-ben (N=1050) és 2015-2012-ben (N=1062) hogyan változtak egy nagy vidéki tudományegyetem hallgatóinak külföldi tanulási és munkavállalási célú mobilitási tervei. Regresszióanalízist használva vizsgáltuk, hogy mely háttérváltozók hogyan befolyásolták a mobilitást. Az előadás során kiemelten kezelünk egy, a nemzetközi mobilitásvizsgálatokban használt háttérváltozót, a mobilitási tőkét. A vizsgált időszakban a tervezett tanulási és munkavállalási célú mobilitás trendjeit összevetve az látszik, hogy egyre több hallgató motivált arra, hogy az országhatárt átlépve tanuljon vagy dolgozzon. A nemzetközi mobilitással rendszerint összefüggő háttértényezők mellett a mobilitási tőke hatását is sikerült kimutatni, bár az összefüggés nem szignifikáns minden évben. Több évben is kimutatható hatása a nyelvtudásnak van, de a településtípus és az objektív anyagi helyzet befolyása is erős. Az eredményeket összevetettük a hallgatók által értékelt, tanulási mobilitást akadályozó tényezőkkel, amiből szintén kitűnik, hogy az extra anyagi terhek és az elégtelen idegennyelv-tudás állnak leginkább a mobilitás meghiúsulása mögött. A mobilitást akadályozó tényezők
Hátrányos helyzetből a felsőoktatásba, majd a munka világába Hegedűs Roland
Debreceni Egyetem
Kulcsszavak: hátrányos helyzetű hallgatók; esélyegyenlőség; munkaerőpiac
A kutatásban két különböző, bár egymással szorosan kapcsolatban lévő kérdésre kerestük a választ: mely képzési területeket, mely képzési szintet és munkarendet preferálnak a hátrányos helyzetűek, illetve az egyes képzési területeken végzett diplomás hátrányos helyzetűeknek milyen esélyeik vannak a munkaerőpiacon a tradicionális hallgatókhoz képest. A kutatás igyekszik rávilágítani, hogy a munkaerőpiacon megvalósul-e az esélyegyenlőség vagy a hátrányos helyzet tovább gyűrűzik (Hrubos, 2012), hiszen az expanzió hatására sem minden szak esetében nyíltak ki kapuk a hátrányos helyzetűek számára (Róbert, 2000). Ennek vizsgálatát először a 2014-es felvételi adatbázis alapján kezdtük. Az adatbázisban összesen 86 537 felvett hallgató található, közülük 3346 volt hátrányos helyzetű. Ennek vizsgálatára nem csupán abszolút számokat, hanem arányszámokat is használunk annak érdekében, hogy az egyes képzési területek összevethetők legyenek. Így áttekintő képet kapunk azzal kapcsolatban, hogy milyen képzési területeket preferálnak a hátrányos helyzetűek, melyek azok, amelyekben nagyobb arányú koncentrációjuk figyelhető meg. Ezt követően a 2013-as DPR-adatbázis adatait vettük a kutatás homlokterébe, ahol első lépésként létrehoztunk egy hátrányos helyzetű változót, mivel az adatbázis ilyen jellegű mutatóval nem rendelkezett. Ezt a mutatót a szülők iskolai végzettsége és a családszerkezet alapján tudtuk megalkotni. Eredményként 2911 végzettet soroltunk a hátrányos helyzet kategóriába és 20 016 végzett került a tradicionális csoportba. Ezt követően vizsgáltuk az egyes képzési területek esetében, hogy milyen a munkaerő-piaci helyzetük (pl. milyen könnyen találnak munkát, végzettségüknek megfelelően helyezkednek el).
Eredményeink azt mutatják, hogy a magasabb képzési szint felé haladva csökken a hátrányos helyzetűek száma, ennek megfelelően legnagyobb arányban (6,4%) a felsőfokú szakképzésben vannak jelen, míg legkisebb mértékben a mesterképzésben (1,5%). Képzési terület esetében a gazdaságtudományi, műszaki és pedagógusképzésben a legnagyobb a hátrányos helyzetű felvettek száma, viszont ha összevetjük a hátrányos helyzetűek és az összes felvett hallgatók arányát, akkor az alapképzés esetében orvos- és egészségtudományi, sporttudományi, valamit a közigazgatási, katonai és rendészeti képzési területeké a vezető szerep, míg mesterképzés esetében a természettudományi képzési területen összpontosulnak.
A DPR-adatbázis alapján az orvos- és egészségtudományi, a műszaki és a pedagógusképzési területet választó hátrányos helyzetű hallgatók választottak a legjobban, mivel ezeken a képzési területeken végzettek túlnyomó része rendelkezik munkával és a munkanélküliségi ráta is átlag alatti. A sporttudományi képzési területen végzettek eredményei mutatják azt, hogy kisebb mértékben rendelkeznek jó munkaerő-piaci mutatókkal, bár esetükben a hátrányos helyzetűek jobban teljesítenek, mint a tradicionális hallgatók.