Előadások
Jogi szövegtípusok a jogi szakfordítás oktatásában Balogh Dorka
PPKE JÁK
Kulcsszavak: szakfordító-képzés, fordítói stratégiák; műfaj, műfajelemzés; szövegtípus A szakszövegek fordítása során figyelembe kell vennünk, hogy az eltérő szövegtípusok eltérő fordítói stratégiákat tesznek szükségessé, ezért a jogi szakfordítás oktatása során is célszerű az egyes szövegtípusokat elkülöníteni és összevetni azok sajátosságait mind a forrás-, mind a célnyelven. A jogi szakfordítóknak rendelkezniük kell a műfajok sajátosságainak felismerését és produkcióját lehetővé tevő nyelvi és nem nyelvi képességekkel. A jogi szakszövegek skálájának kiterjedtsége többdimenziós, tartalmi szempontból a lehetőségek száma korlátlan, mivel a jog az élet minden területén jelen van, de a jogi szakszövegek fordításalapú tipológiájában a legmeghatározóbb szempontok a szöveg funkciója és a kommunikációs helyzet, hiszen a jogi szakfordításban érvényesülő kötöttségeket elsősorban az azonos jogi hatás elérésének szükségessége határozza meg. A szakfordítók képzésének kulcsa, hogy a szaknyelvi és szakfordítói kompetenciákat olyan szövegek segítségével fejlesszük, amelyek egyrészt reálisan leképezik a fordítói piac által támasztott igényeket, másrészt sikeresen megfeleltethetőek a képzés különböző szakaszaiban a résztvevők által már elért tudásszintnek. Az előadás célja egy olyan módszer bemutatása, amely támpontokat nyújthat a szakfordító-képzésen belül a jogi szakfordítás oktatásához szövegtani megközelítésben. Számba vesszük ezért a jogi szövegek lehetséges tipológiáit és az osztályozás szempontjait, bemutatva például Šarčević (1997) rendszerét, ami három nagy csoportja osztja a jogi szövegeket, majd meghatározzuk és módszertani szempontok alapján rangsoroljuk azokat a szövegtípusokat, amelyeket a fenti szempontok alapján mindenképpen érdemes beépíteni a jogi szakfordító-képzésbe. A kiválasztott szövegtípusok kapcsán bemutatunk néhány olyan gyakorlatot is, amelyek az egyes szakfordítói kompetenciák és készségek fejlesztését célozzák. Az itt bemutatott módszer az angol–magyar nyelvpár esetében alkalmazható egy konkrét posztgraduális jogi szakfordítói képzés tanmenetébe illesztve, de adaptálható minden olyan képzésre, amelynek részét képezi a jogi szövegek fordítása.
Projektmódszer a fordítás tanításában Lesznyák Márta
SZTE Angoltanár-képző és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Balogh Dorka
PPKE JÁK
Kulcsszavak: fordítás tanítása, szakfordító képzés; projektmódszer; kooperatív tanulás A fordítástanítás módszertanán belül napjainkban a projektmódszer és annak alkalmazása az egyik legnépszerűbb téma, melynek nagy mintán való szisztematikus kipróbálására még nem került sor. A módszer elnevezése kissé félrevezető, mert csak bizonyos elemeiben hasonlít a klasszikus pedagógiai projektekre. A fordítási projektek során a hallgatók csoportmunkában fordítanak le egy viszonylag hosszabb terjedelmű szöveget, azt felosztják egymás között. A módszer célja a hivatásos fordítók munkakörülményeinek szimulálása, ezért a csoport tagjai további feladatokat is ellátnak a fordítás mellett (pl. projektmenedzser, terminológus, lektor). A módszer hazai alkalmazását és kipróbálását 2015 tavaszán kezdtük meg egyetemünk fordító- és tolmács mesterképzésének, illetve egy másik egyetem jogi szakfordító szakirányú továbbképzésének keretében. 2016 tavaszán csatlakozott egy további egyetem szakfordító képzése és egyetemünk társadalomtudományi szakirányú továbbképzése is az adatgyűjtéshez. Két év alatt összesen 121 hallgató (22 csoportban) vett részt projektmunkában. A projekt befejezése után a hallgatók kérdőívet töltöttek ki, melyben a munka során szerzett tapasztalataikra reflektáltak. Előadásunkban a kérdőív eredményei alapján értékeljük a projektmunka hasznosságát a fordítástanításban, kitérve előnyeire és hátrányaira, összehasonlítva az egyéni fordítási feladatokkal. Bár az alminták száma nagyon változó, megpróbáljuk összehasonlítani a fordítóképzésben részt vevő hallgatók különböző csoportjait is. Az adatok előzetes elemzése arra utal, hogy a hallgatók egyformán hasznosnak látják az egyéni és a csoportos fordítási feladatokat. A projektmunka előnyei között emelik ki, hogy fejleszti az együttműködést és az empátiát, a való életre készít fel, hatékonyabb és gyorsabb, mint az egyéni fordítás, illetve a társaktól visszajelzést és segítséget kapnak már a munka közben is. A negatívumok között a hallgatók az együttműködés nehézségeit említik, így a feladatok szétosztása körüli vitákat, a kommunikáció és konfliktuskezelés problémáit, a határidők kialakításának és betartásának kérdését, valamint az egységes terminológia kialakításának problémáját. A csoportok közötti összehasonlítások arra utalnak, hogy a bölcsészhallgatóknak valamivel nehezebb a csoportmunka és az együttműködés, mint az eredetileg jogi diplomával rendelkező, posztgraduális képzésben részt vevő társaiknak.
Az önértékelés mint a teljesítmény és a motiváció növelésének eszköze a fordítóképzésben
Fischer Márta
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kulcsszavak: fordítóképzés; önértékelés; motiváció
Az előadás egy elsőéves angol szakfordítói csoportban végzett kvalitatív kutatás eredményeit ismerteti. A kutatás célja az önértékelés mint oktatási módszer folyamatos, egy tanéven belüli alkalmazásának vizsgálata volt. Előzménye egyrészt az a tapasztalat, hogy a hallgatóknak ritkán adódik lehetőségük saját teljesítményük értékelésére, ha pedig igen, akkor jellemzően alul- vagy felülértékelik magukat. Másrészt a fordítóirodák azon jelzése, hogy a frissen végzett fordítók gyakran nem tudnak/akarnak felelősséget vállalni munkájukért, és nem képesek reálisan megítélni teljesítményüket. A kutatás kis létszámú mintán (9-9 fő), személyes megkérdezésen alapult. A hallgatóknak – a tanév végén benyújtott portfóliójuk részeként – irányított kérdések mentén, legalább egy oldalban kellett értékelniük (jegyjavaslattal) saját teljesítményüket, majd személyes konzultációra került sor. A kutatás e hallgatói önértékeléseket vetette össze az oktatói értékelés, majd a személyes konzultáció tapasztalataival, és a következő kérdésekre kereste a választ: Mennyiben befolyásolja a teljesítményt és a motivációt az önértékelés folyamatos alkalmazása a képzésben? Mennyiben képesek a hallgatók reálisan megítélni és leírni saját teljesítményüket? Mennyire van összhangban a hallgató önértékelése az oktatói értékeléssel? A vizsgálat eredményei mind az oktatás, mind a munkaerőpiac számára relevánsak. A munkaerőpiacon az önértékelés szoros összefüggésben áll a fordítások elvállalásának felelősségével, ebből adódóan a fordítások minőségével. Ha a fordítóképzés feladatának tekintjük, hogy e munkaerő-piaci elvárásra is felkészítse a hallgatókat, akkor az oktatásban – ahol jellemzően a tanár értékel, a hallgató passzív marad – minden olyan módszer, amely ennek fejlesztését célozza, vizsgálatra érdemes.
Ezért az előadás a kutatás eredményeinek ismertetésén túl e módszer munkaerő-piaci relevanciájára is fel kívánja hívni a figyelmet.
A tolmácsolási teljesítmény fejlődése és fejlesztése a tolmács mesterképzésben Bakti Mária
SZTE JGYPK
Kulcsszavak: tolmácsképzés; tolmácsolási kompetencia fejlődése; longitudinális vizsgálat
Az előadás célja egy kismintás longitudinális vizsgálat első eredményeinek bemutatása. A tolmácsolás oktatásával és a tolmácsok képzésével kapcsolatban gyakran felmerül az a kérdés, hogy tanulható, illetve tanítható-e a tolmácsolás. A területen végzett kutatások azt mutatják, hogy alkalmassági vizsga után a tolmácsolás tanítható és tanulható, ugyanakkor viszonylag kevés longitudinális kutatás született a tolmácsolás tanulásáról, illetve arról, hogyan fejlődnek a képzés során a tolmácsolás részfolyamatai.
Vizsgálatunkkal ezt a hiányt akartuk pótolni. A vizsgálat során minden képzési félév végén felmértük a részt vevő hallgatók tolmácsolási teljesítményét: két tolmácsolási feladattal (tolmácsolási irány: angolról magyarra) és egy félspontán magyar beszéd megtartásával. A vizsgálatban három tolmács mesterképzésben részt vevő hallgató vett részt. A képzés első és második félévének végén félspontán beszédprodukciójukat és blattolási és konszekutív tolmácsolási teljesítményüket (tolmácsolási irány: angolról magyarra) rögzítettük – jelen vizsgálatban a félspontán célnyelvi szövegeket nem elemeztük. Mind a két esetben a tolmácsolási feladat az amerikai felsőoktatáshoz kapcsolódott; a blattolt szöveg az egyesült államokbeli felsőoktatási rendszert mutatta be, a rövid szakaszos konszekutív tolmácsolási feladatban a forrásnyelvi szöveg egy-egy amerikai főiskolát mutatott be. A szövegek szerkezete, felépítése, a mondatok hosszúsága, nyelvezete hasonló volt. A blattolás és a rövid szakaszos konszekutív tolmácsolás során a hallgatók a teljes szöveget letolmácsolták. A felvételek nyelvi laboratóriumban készültek. A magyar célnyelvi szövegeket átírtuk, és a szövegekben hibaelemzést végeztünk. Azt is megvizsgáltuk, hogy a célnyelvi szövegek a forrásnyelvi tartalom milyen hányadát adják vissza. A célnyelvi szövegeket tolmácsolást oktató tanárok és a forrásnyelvi szöveget nem ismerő hallgatóság értékelte. A szövegelemzések és az értékelések eredményének összevetése rávilágít arra, hogy a tolmács mesterképzés első két félévében melyek azok a területek, ahol a hallgatók esetében fejlődés tapasztalható, és melyek azok, amelyeken nem történt változás, esetleg visszaesés látható. A tolmácsképzésben oktatóként szerzett tapasztalatok és az eredmények segítségével próbálunk meg magyarázatot adni a változásokra. Az eredmények a tolmácsképzésben, a képzés hatékonyabbá tételében hasznosíthatók.