A felnő ttképzési szegmens - A szak- és felnő ttképzési rendszer alapfogalmai, társadalmi-gazda

II. A szak- és felnő ttképzési rendszer alapfogalmai, társadalmi-gazdasági funkciói és színterei

II.2 A felnő ttképzési szegmens

A továbbiakban a felnőttképzési szegmens jellemzőit tekintjük át. Fontos jelezni, hogy elsősorban a felnőttképzési keretek közt megvalósuló szakképzés kerül górcső alá, vagyis a tágabban értelmezett felnőttképzési intézményrendszer (pl. népfőiskolák, nonformális tanulás színterei) nem kerül taglalásra. Történeti aspektusból is csak az kerül elő, ami témánk szempontjából fontos.

Felnőttképzés alatt értjük a felnőttek céltudatos és tervszerű fejlesztésére irányuló tevékenységeknek azt a komplexumát, amelyben meghatározott kompetenciák kiművelése kap hangsúlyt. Szűkebb értelemben felnőttképzésnek nevezzük a felnőttek – rendszerint hivatalosan elismert végzettséget is kínáló – szakmai képzését, tovább- és átképzését. Tágabb értelemben ide értendő a teljes személyiség alakítására irányuló felnőttnevelés tevékenysége is². A gazdasági aktivitás alacsony szintje, a munkahelyek többségét jellemző gyors technológiai változások, a tőke be- és kiáramlása vagy a központi fejlesztési programok nyomán történő munkahelyteremtések és -megszűnések, továbbá a felnőttek növekvő érdekeltsége abban, hogy tanuljanak, nélkülözhetetlenné teszi az egész életen át tartó tanulás támogatását. Mindez arra készteti a társadalmat, hogy az oktatásra szánt erőforrások egyre nagyobb hányadát fordítsa a felnőttkori képzés támogatására. Ugyanakkor az egész életen át tartó tanulásra történő felkészítéshez kapcsolódó új feladatok vagy az iskolák bekapcsolódása a felnőttkori tanulás megszervezésébe új lehetőségeket és feladatokat is nyújthatnak a köznevelés és szakképzési rendszer számára.

A felnőttképzési tevékenység kereteit több jogszabály rögzíti. Ezek közül a legfontosabbak a köznevelési, felsőoktatási, szakképzési, felnőttképzési és a szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztéséről szóló törvények. A szakképzési rendszeren belül tulajdonképpen nem különíthető el egy önálló „felnőttképzési alrendszer”, hiszen ez koherens részét képezi a rendszernek. Ezt erősíti az a tény is, hogy a szakképző iskolák jelentős része szerepet vállal a felnőttképzés területén is. További lényeges rendelkezések találhatók a felnőttek képzésére vonatkozóan a foglalkoztatási törvényben, a munkajogi szabályozás elemeiben, illetve a kulturális szférát érintő jogszabályokban is.

Az elmúlt 20 évben az oktatási rendszer expanzióján belül a legdinamikusabban fejlődő ágazat az iskolarendszeren kívüli szakképzés volt. A belépő hallgatók számának emelkedését az intézményrendszer bővülése, és a finanszírozási összeg (pl. költségvetésből és különböző pénzalapokból történő részesedés) jelentős növekedése kísérte. Az ágazat működését egyre jelentősebb mértékben befolyásolják a piaci hatások.

2 Felnőttoktatási és –képzési lexikon. Magyar Pedagógiai Társaság, Budapest, 2002, 163. p.

Vagyis a felnőttképzés azoknak a tanulási folyamatoknak az összességét jelenti, amelyek által a felnőttek gazdagítják tudásukat, fejlesztik képességeiket, magasabb szintre emelik szakmai, technikai képzettségüket, vagy amely által új irányba fordulnak, hogy egyéni és társadalmi szükségleteiket kielégítsék – olvashatjuk az V. Nemzetközi Felnőttoktatási Konferencia Hamburgi Jelentésében. A felnőttek tanulása – tér ki a dokumentum részletesebb szabályozásában annak formáira – magába foglalja az iskolarendszerű és a folyamatos oktatást, a kötetlen tanulási lehetőségeket, valamint az esetleges tanulás széles skáláját. A felnőttképzés tehát nem kizárólag a foglalkoztatáshoz, illetve a munkához kapcsolódik, mivel az oktatás alapvető küldetése az is, hogy segítse az egyént abban, hogy ne csak a gazdaság keretében felhasználható erőforrás legyen, hanem teljes életet élő emberré válhasson. A felnőttképzés nagy erénye, hogy módot ad az oktatási rendszer egyenlőtlenül megvalósuló társadalmi szerepének korrigálására és kiegészítésére.

A felnőttképzés legszűkebb funkciója a személy foglalkoztathatóvá tétele, munkaerő-piaci relevanciájának elősegítése és integrációjának növelése. Ez a funkció különösen a rendszerváltáskor értékelődött fel, amikor a gazdasági szerkezetváltás felszínre hozta a kapun belüli munkanélküliséget, a működőtőke-áramlás és a globalizációs folyamatok pedig magukkal hozták a tudás felértékelődését, a korszerű HR-eszközök alkalmazását, ami már rövid távon is drasztikusan megemelte a munkanélküliséget és az inaktivitást. A felnőttképzés jelentősége a munkaerő-piaci feszültségek kezelésében világméretekben elismert. Hazánkban csak az 1990-es években érvényesült az a fejlődés, amelyben a szakképzés súlypontja az ifjúsági képzésről a későbbi, felnőtt időszakra helyeződött át (Mártonfi, 2003). A szakképzés, különösen a szakközépiskolai képzés súlypontja egyre inkább a későbbi szakmai specializáció előkészítésére, s az egyre több munkavállalót a munkaerőpiacon szükségszerűen érintő átképzések megalapozására helyeződött. A tulajdonváltással és a gazdaság szerkezetváltásával együtt gyorsan megjelenő tömeges munkanélküliség nemzetközi összehasonlítás szintjén is elismerésre méltó dinamizmussal alakított ki egy kezdetben az iskolarendszertől független, annak merev és lassú szabályozásától elkülönült, a gyors válságkezelésre koncentráló munkaerő-piaci képzési rendszert (Zachár, 2003). Ez az alrendszer az iskolarendszerű szakképzéstől olyannyira különbözött, hogy új fogalom bevezetésére, a munkaerő-piaci képzés fogalmának bevezetésére volt szükség. Ebben, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben csak olyanok vehetnek részt, akik a köznevelési törvényben előirt tankötelezettségüknek eleget tettek.

A rendszerváltás utáni, piacgazdasági körülmények közt működtetett foglalkoztatáspolitika tehát nagyban épített a felnőttképzési tevékenységre. Gazdasági struktúraváltás nem tud végbemenni humán erőforrás fejlesztés nélkül, és mivel a szakképző iskolák reakciója és korrigált kibocsátása években mérhető, szükség volt a rugalmasabb és gyorsabb eszközökre (Benedek, 1992). Ugyanakkor a felnőttek oktatása, képzése nem lehet pusztán állami feladat, de nem is válhat tisztán profitkereső vállalatok tevékenységévé sem. Hazánkban sokszektorúvá vált a felnőttképzés, megjelentek az oktatási vállalkozások, megindult az új gazdasági rendszerek differenciálódása, megjelentek az erős multinacionális vállalatok a maguk korszerű vállalati képzési rendszerével, kiépült és megerősödött ezen a területen is a non-profit szektor, megalakultak a felnőttképzéshez kapcsolódó egyesületek, alapítványok, népfőiskolák (Durkó, 1999). A gazdasági szerkezetváltás hatására megjelenő igények ugyanakkor ösztönözték a vállalkozásként működő képzőcégek tömegének létrejöttét, valamint előmozdították a munkaerő-piaci átképzés területi hálózatának kiépülését és a vállalatokon belüli munkaerőképzést (Bajomi, Szabó és Tót, 1997). A felnőttképzés helyzete is megváltozott a rendszerváltást követően, hiszen újszerű feladatokat kellett megoldania, így jelentősége felértékelődött. Többé már nem a gyermekkorban elmulasztott tanulás hiányát hivatott

elsősorban pótolni, nem korlátozódik a kevéssé képzettek tanítására, hanem a gazdasági élet nélkülözhetetlen tényezőjeként alapvető szerepet játszik a munkaerő alkalmazkodási és megújulási készségeinek fejlesztésében (Zrinszky, 1992), emellett a felnőtt képességeinek, jártasságainak formálására is koncentrál (Farkas, 2004).

A felnőttképzés súlypontja áthelyeződik a szaktudás korszerűsítésére, illetve az idegennyelvi és alapvető informatikai ismeretek biztosítására. Az iskolai lemorzsolódás és a korábban be nem fejezett iskolai tanulmányok miatt a felnőttképzés feladata lesz többek között az első szakképesítés megszerzése is, hiszen a munkaerő-piaci tendenciákból világosan látszik, anélkül vajmi kevés lehetőség van az elhelyezkedésre. De a szakképző iskolák reakcióideje miatt (több év mire változik a beiskolázási szerkezet, illetve végeznek a rendszerben lévők) a munkaerő -piaci integráció sokszor az azonnali átképzés, vagy az iskolában megszerzett tudás kiegészítése korszerűbb ismeretekkel (gondoljunk csak az eszközparkra…). A felnőttképzés, felnőttoktatás, felnőttnevelés ezzel társadalmilag kiterjesztette az intézményes oktatás hatókörét, mivel olyan rétegeket, csoportokat is befogadott, amelyekhez a közoktatás, a felsőoktatás és a szakoktatás a hagyományos életkori szakaszokban nem jutott el (Csoma, 2004).

Ha a felnőttképzést az intézmények típusai, szervezeti formái szerint nézzük, akkor a következő két ágazatot különböztethetjük meg: iskolarendszerű felnőttoktatást és iskolarendszeren kívüli felnőttképzést. Az iskolarendszerű felnőttoktatást a magyar köznevelési rendszer részének tekinthetjük, mert intézményei között megtalálhatóak az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények is, mégpedig felnőttek számára indított tagozataikkal. Intézményi előzménynek a dolgozók iskolái tekinthetők (Farkas, 2004). A rendszerváltás előtt egyértelmű volt, hogy mindenki a munka mellett végezte ezeket az iskolákat, hiszen munkanélküliségről nem igazán beszélhettünk, így ez a tény is indokolta a dolgozók iskolái kifejezés használatát (Bajusz, 2005).

Az 1990-es évek elején az elnevezés is megváltozott, így ma már felnőttek iskoláiként, második esély iskoláiként emlegetjük ezeket a képző intézményeket. Az iskolarendszerű (kötött) felnőttoktatás lehetőséget biztosít arra, hogy a felnőttek, akik az erre hivatott életkorban bármely okból iskolai tanulmányokat nem folytattak, vagy az újabb igényeikhez képest alacsonyabb fokon fejezték be, a közoktatásban (alap és középfokon) és felsőoktatásban elérhető bármely végzettséget utólag megszerezzék (Farkas, 2004). Ennek igényét ugyanakkor az a „kényszer” is fokozza, hogy minden szakmai képesítés megszerzésének előfeltétele egy meghatározott iskolai végzettség megléte. Ez az alap- és középfokú szakképesítések döntő többségében minimum általános iskolai végzettséget jelent, kvalifikáltabb szakmák megszerzésének alapfeltétele viszont a legalább középiskolai végzettség. Ennek megfelelően az iskolarendszerű felnőttoktatás elsősorban pótló funkciót tölt be, és általában befejezett iskolai végzettség (általános iskola befejezése, érettségi megszerzése, szakmaszerzés) vagy magasabb iskolai végzettség (jellemzően felsőfokú végzettség) megszerzésére irányul. Érdemes a témakör kapcsán áttekinteni néhány statisztikai adatot. A teljes népességen belül nagyjából 800 ezer ember csak legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik, ugyanakkor évente – nagyon óvatos becslések szerint – 10-20 ezer fiatal nem végzi el az általános iskolát. Egy részük továbbmegy szakiskolába, de ott megint esély van a lemorzsolódásra. Ugyanakkor, ha megnézzük azok számát, akik pótolják a korábban meg nem szerzett végzettséget, azok száma alapfokon mindössze néhány ezer, középfokon pedig pár tízezer fő évente (melléklet, 26. ábra). Nem véletlenül került az európai „oktatáspolitika” középpontjába a lemorzsolódás csökkentése, ami prioritássá vált a következő nagyjából 10 évre.

A felnőttképzés, -oktatás Durkó szerint nemcsak szervezeti forma szempontjából, hanem tartalma szerint is kategorizálható. A főbb felnőttképzési, -oktatási tartalmak a következők lehetnek:

a) Általános felnőttképzés, -oktatás az alap- és általános műveltség pótlólagos kialakítására irányul.

b) Szakirányú felnőttképzés, -oktatás az alap- és általános műveltségre épülő, különböző szakirányú nevelés, leggyakoribbak a szakmai képzés iskolarendszerű, távoktatási és tanfolyami formái.

c) Közéleti-közösségi, állampolgári felnőttképzés, -oktatás az egyéneknek a közösségbe való beilleszkedését, helyüknek megtalálását segíti.

d) Szociális felnőttképzés, -oktatás a szociális, egészségügyi, higiéniai területen dolgozó szociális munkások képzése és nevelése.

e) Kriminális felnőttképzés, -oktatás a szabadságvesztésre ítéltek reszocializálására irányul.

f) Katonai felnőttképzés, -oktatás a szerződéses és hivatásos katonai állomány (korábban a sorkatonai is) képzését, továbbképzését jelenti.

g) Vallásos, hitéletbeli felnőttképzés, -oktatás a különböző egyházak és felekezetek szervezésében. (Durkó, 1999)

Csoma Gyula ezeket a tartalmi területeket már csak két nagyobb területbe sorolja be:

általánosan művelő-képző és szakképző tartalomba. Általános művelésként – képzésként az általános műveltséggel a személyiséget részlegesebben vagy teljesebben átfogó fejlesztő -szocializáló hatásokban részesítik, ezért pótló, kiegészítő és továbbképző jellegűek.

Irányulhatnak azonban végzettség megszerzésére, a szakmai képzés előkészítésére, vagy szabad önkifejlesztésre, családi és társadalmi szerephez szükséges alapvető ismeretek és készségek elsajátítására, személyiségformálódásra, kompetenciafejlesztésre, informatikai készségek átadására stb. Elsősorban mégis a munkához, a közéleti – közösségi – politikai tevékenységhez, a családi- és magánélethez, illetve az általános tájékozódó, megismerő tevékenységhez, az emberi lét sorskérdéseihez kapcsolódnak. Szakképzésként „a szakműveltség-képzettség részlegesebb vagy teljesebb rendszerét nyújtják valamely szakterület tudásigényének különböző fokozatain, és a személyiséget részlegesen, egy megadott irányba, korlátok között fejlesztik”

(Csoma, 2004). Elsősorban végzettség megszerzésére irányul és a munka világához kapcsolódik, a terület felosztható: kiképzésre (főként első szakma megszerzésére), átképzésre (egyik szakmáról egy másikra azonos szinten) és továbbképzésre (azonos szakmán belüli ismeretbővítésre, magasabb kvalifikációra).

A felnőttek iskolarendszeren kívüli képzésének feladata alapvetően más, mint az iskolarendszerű felnőttoktatás feladata. Itt ugyanis nem a magasabb szintű általános műveltség megszerzése a cél, sokkal inkább egy konkrét szakmai képzettség/szakképesítés megszerzése.

Ezt a megállapítást az elmúlt években tapasztalt tendenciák valószínűleg korrigálásra kényszerítik, ugyanis a kompetenciák fejlesztése, alapfokú végzettségre való felkészítés iskolarendszeren kívüli keretek közt nagyobb volument képviselnek, mint iskolarendszeren belül (Vámosi, 2011a).

A képzési folyamatban a felnőttek önként vesznek részt, bár ha ezt árnyaltabban vizsgáljuk, találunk „kényszerítő” okokat, például ha egy munkahely megköveteli adott szakképesítés vagy végzettség megszerzését. A motivációt elsősorban a munka világában történő elhelyezkedés, vagy éppen előrelépés, jelenlegi státusz stabilizálása jelenti, emellett természetesen megjelenik a tudásvágy, közösségi lét megélése vagy a személyes ambíciók. A résztvevők nem állnak tanulói vagy hallgatói jogviszonyban a képző intézménnyel, viszont fontos megemlíteni a felnőttképzési szerződés intézményét. Az iskolarendszeren kívüli képzés intézményhálózata rendkívül kiterjedt, nem feltétlenül kötődik oktatási intézményekhez, színterei sokfélék lehetnek. Az iskolarendszeren kívüli képzés legnagyobb területe a munkaerő-piaci képzés, de

ide tartoznak a foglalkoztatási célú képzések és a munkahelyi képzések is (Szép és Vámosi, 2008).

A képzők piacán gyakorlatilag egy négy pólusú rendszer jött létre. A négy pólust a következő szervezetek alkotják:

• felnőttképzési vállalkozások,

• az iskolarendszeren kívüli szakképzés és felzárkóztatás állami intézményrendszere; a volt regionális képző központok hálózata, jelenleg Türr István Képző és Kutató Intézetek,

• a felnőttképzésre vállalkozó közép- és felsőfokú oktatási intézmények, és más állami költségvetésből gazdálkodó szervezetek, illetve

• a munkáltatók, ugyanis a munkahelyi képzés bár nehezen fogható meg statisztikailag, a munka világában betöltött szerepe megkerülhetetlen.

Jelentős átfedés figyelhető meg az iskolarendszeren kívüli felnőttoktatás és munkaerő-piaci képzés között. Utóbbi egyértelműen a munkaerőpiachoz kötődik, döntően szakképzésről van szó (leszámítva a jelentős volumenű idegennyelvi és informatikai tartalmú, illetve a felzárkóztató jellegű képzéseket), és irányítási, finanszírozási rendjét illetően elsősorban a foglalkoztatáspolitikai eszközökhöz kapcsolódik. Ide tartozhat minden olyan képzés, melynek célja az egyén munkába helyezésének, vagy munkahelye megtartásának elősegítése államilag elismert szakképesítésre való felkészítéssel, vagy az adott munkakör ellátásához szükséges szakmai ismeretek biztosításával, illetve a munkatevékenység magasabb szintű ellátását lehetővé tevő szakmai ismeretek nyújtásával (2. táblázat).

A felnőttképzési vállalkozások összetétele rendkívül heterogén mind előzményeit, tradícióit, mind pedig az oktatott képzési szakirányokat illetően. Magán képző szervezetté, oktatási vállalkozásokká alakultak át ugyanis a volt állami – korábban minisztériumok és országos hatáskörű szervek által fenntartott – továbbképző, vezetőképző intézetek. Ezek az intézmények többnyire megtartották budapesti székhelyüket, de ma már országos hálózatban dolgoznak (Benedek, 1998). Hasonló utat jártak be a korábbi nagyvállalatok és pénzintézetek által működtetett oktatási központok is (Henczi, 2006). Külön kategóriát képeznek ezen a póluson belül a nyelvoktatással foglalkozó vállalkozások, a nyelviskolák, melyek nagy számban vannak jelen a képzési piacon és készítenek fel a ma már különböző szintű és elfogadottságú nyelvvizsgákra. Ebbe a csoportba tartoznak azok a kisvállalkozások is, amelyek egy-két fővel, szerény infrastruktúrával és a képzési szakirányok egy-két területére koncentrálva jelennek meg a képzők piacán. Oktatási minőségük, logisztikai tevékenységük és módszertani felkészültségük nem minden esetben kielégítő, az esetek döntő többségében más – iskolarendszerben dolgozó – oktatókkal, mint alvállalkozókkal végzik tevékenységüket. Ezek a magánvállalkozások kevés kivétellel a kevésbé tőkeigényes, elsősorban pénzügyi, kereskedelmi, üzleti képzések területén fejtik ki tevékenységüket, valamint az informatikai oktatás területén nyújtanak kínálatot. A csoportot alkotó képzési vállalkozások száma igen jelentős, és napról-napra nő. 2013 őszén 10.302 felnőttképzést folytató szervezet jelent meg a piacon, ebből 1.595 akkreditáltatta magát (OSAP adatok alapján).

2. táblázat Felnőttképzésben résztvevők száma a képzés jellege szerint (fő)

2010 2011 2012 2013

október

állam által elismert OKJ szakképesítést

adó 106553 113851 112919 105077

munkakörhöz, foglalkozáshoz

szükséges nem OKJ szakképesítést adó 54904 51937 51602 33096

szakmai továbbképző 229629 246948 212694 103157

hatósági jellegű képesítésre felkészítő

képzés 42855 48052 43550 17391

nyelvi képzés 96634 95673 68376 93638

általános felnőttképzés 76635 77469 61196 51036

informatikai képzések 31724 68548 26085 27694

egyéb képzések 13653 17983 11830 12472

Összesen 652587 720460 590249 443561

Forrás: OSAP

A képzők piacának másik nagy csoportját képezik az iskolarendszerű és egyéb költségvetésből részben vagy egészben fenntartott intézmények. Ezek között megtalálhatók a középfokú oktatási intézmények, főiskolák és egyetemek, de a művelődési házak és pedagógiai intézetek is. A középfokú oktatási intézmények az egyébként iskolarendszerű oktatási palettájukon szereplő szakirányokban indítanak általában felnőttképzést. Bekapcsolódásuk a felnőttképzésbe gyakran kapacitásaik teljesebb kihasználását és pótlólagos források megszerzését célozzák.

Infrastruktúrájuk, különösen a gyakorlati képzést illetően nem mindig a kor színvonalát tükrözik, és andragógiai módszertani felkészültségük sem mindig hiánytalan, de ez a megállapítás némileg általánosítás.

A felnőttképző intézmények területi elhelyezkedése jelentős egyenlőtlenséget mutat (2. ábra).

Egyrészt a régiók közül magasan kiemelkedik Közép-Magyarország, köszönhetően a főváros központi jellegének és nagy belső piacának, másrészt a régiókon belül a cégek elsősorban a régióközpontokban, megyeszékhelyen összpontosulnak. Ez felveti a hozzájutás problematikáját, ami fontos tényező a makroszintű tervezésben (Garai, 2009, Szép, 2008). Már

a „Lépj egyet előre” program is megmutatta, hogy a célcsoport esetében a földrajzi távolság jelentős visszahúzó erővel bír, költségtérítés vagy egyéb támogatás nélkül az állami szerepkör hatékonysága is sérül.

2. ábra A képzést folytató intézmények száma, 2012. évi adatszolgáltatások alapján

Forrás: OSAP

A képzéseknek nem egészen fele akkreditált csak (3. táblázat), de az arányt torzítják a nyelvi képzések, ahol ez 72%. Meglepő az állam által elismert OKJ szakképesítést nyújtó képzések akkreditációjának alacsony százalékos aránya, ez is mutatja, hogy az egyén az oklevélben érdekelt, és ennek megszerzésében, a képző intézmény kiválasztásának nem a minőség garanciája a legfontosabb szempont (valószínűleg inkább az ár és a szervezési feltételek).

3. táblázat A képzések (tanfolyamok) száma, 2012. évi adatszolgáltatások alapján

Képzés jellege Összesen Ebből

akkreditált

szakképesítést megalapozó szakmai alapképzés 248 77

állam által elismert OKJ szakképesítést adó 7964 349

munkakörhöz, foglalkozáshoz szükséges nem OKJ szakképesítést adó 3537 855

szakmai továbbképző 11307 2216

hátrányos helyzetűek felzárkóztató képzése 175 27

elhelyezkedést, vállalkozást segítő képzés 421 154

hatósági jellegű (közlekedési, hírközlési és vízügyi ágazat) képesítésre felkészítő

képzés 3128 1943

nyelvi képzés 18441 13138

általános felnőttképzés 3962 1323

megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése 34 7

informatikai képzések 3217 765

bemeneti kompetenciára felkészítő 32 2

Összesen 52466 20856

Forrás: OSAP

161 105

114

811 139

205 122

0 100 200 300 400 500 600 700 800 900

Dél-Alföld Dél-Dunántúl Közép-Dunántúl Közép-Magyarország Nyugat-Dunántúl Észak-Alföld Észak-Magyarország

Elég jelentős szóródást mutat a megszerzett végzettség jellege is (4. táblázat). Néhány képzési tartalom alulreprezentáltsága eléggé meglepő, gondolhatunk itt a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzésére, de akár az általános felnőttképzésre is. Nagy valószínűséggel ezen statisztikai megközelítés (lekérdezés) belső arányai jelentősen módosulni fognak a 2013-ban megkezdett, közmunkaprogram keretében végrehajtandó képzések hatására.

4. táblázat A sikeresen vizsgát tettek száma, regionális bontásban és a képzés típusa szerint, 2012. évi adatszolgáltatások alapján

szakmai továbbképző állam által elismert OKJ szakképesítést adó

általános

felnőttképzés Összesen

Nyugat-Dunántúl 3519 11 878 8650 228 21326

Észak-Alföld 693 74 954 14200 2553 23493

Közép-Magyarország 2759 576 83030 52712 19072 211813

Dél-Dunántúl 96 8 965 8399 104 15420

Az iskolarendszeren kívüli képzésben résztvevők aránya nemzetközi szinten igen nagy szóródást mutat, aminek egyik lényegi oka az eltérő mérési módszerekben keresendő. Az élethosszig tartó tanulás mind formális, mind nem-formális, informális rendszerben is megvalósulhat. Nem tévesztendő össze a tanulás és az oktatás, képzés fogalomrendszere.

Nyílván a tanulás fogalma jóval bővebb kört jelent, különösen az informális tanulás miatt (Szép, 2010). A statisztikákról szóló fontos EU adatforrás³ áttekintést ad az EU aktuális LLL statisztikáiról, az LFS (MEF=Munkaerő felmérés) adatai alapján, kiegészítve két másik felmérés, a Continuing vocational training survey (CUTS) és az Adult education survey (AES) adataival. 2011-ben a 25-64 éves korú népességen belül az LLL valamely formájában a munkaerő felmérést (LFS) megelőző négy hétben résztvevők aránya 8,9 % volt az EU 27 körében. Ez csak 1,1 %-kal volt magasabb, mint a 2003-ra vonatkozó hasonló adat, és kisebb mint 2006-ban. Az LLL-ben résztvevők közül a nők esetében magasabb (9,6 %), a férfiak esetében pedig alacsonyabb (8,2 %) volt. Az országok közül kitűnik Svédország, Dánia és némileg kevésbé szembeötlő módon az Egyesült Királyság és Finnország, amelyek lényegesen