A képzési rendszerek szerepe az Európai Unió versenyképességében

Az Európai Unió versenyképességének taglalásakor fontos leszögezni, hogy ilyenkor beszélünk egyrészt magának az integrációs tömbnek polarizálódó világgazdaságban betöltött szerepéről és helyéről, másrészt a tagállamok versenyképességéről és gazdasági teljesítményéről, mert az EU versenyképessége nem lehet független a tagállami potenciáltól. Témánk szempontjából fontos látni azt a folyamatot, ami felértékeli a tudás és az azt „előállító” intézményrendszer szerepét, hogyan kerül középpontba a képzési rendszerek teljesítménye, funkciója, és milyen politikák hivatottak ezt hatékonyabbá tenni.

A magyarországi és a kelet-európai társadalmi-gazdasági átalakulással párhuzamosan az ekkor még Európai Közösségben is elindult egyfajta változás, még ha nem is olyan intenzitású, mint a hazánkban lezajlott változások (Zachár, 1997). Ennek okai, hogy a 70-es évekig az Európai Unió foglalkoztatási rátája kedvezőbb volt, mint az Egyesült Államoké. Vagyis volt egy viszonylag kiegyensúlyozott helyzet, amelyben az Unió gazdasági növekedése felvette a versenyt az amerikaiéval, azonban a foglalkoztatottsági mutatók fokozatosan kezdtek elmaradni az USA és Japán adataihoz képest. Ez a tendencia hívta életre azokat a kezdeményezéseket a 90-es évektől kezdődően, amelyek meghatározó jelentőségűek voltak az EU versenyképességének kialakításában.

Az első versenyképességgel foglalkozó dokumentum az ún. Fehér Könyv volt, amiben a növekedés, foglalkoztatottság és versenyképesség alapkérdéseivel foglalkoztak. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a gazdasági versenyképesség növelése nem önmagáért való törekvés, hanem a társadalom jólétének és életszínvonalának a javítását kell, hogy megcélozza.

Az életszínvonalat két tényező határozza meg: a foglalkoztatás és a termelékenység alakulása.

Vagyis minden típusú politikának ezek növekedését kell szolgálnia. A termelékenységet nagymértékben befolyásolják az olyan tényezők, mint az adórendszer, beruházások volumene és finanszírozása, K+F, innováció, piaci, illetve pénzügyi teljesítmény. A foglalkoztatási rátára nagymértékben hat, hogy mennyi munkahely teremtődik és szűnik meg, mik a meghatározó demográfiai folyamatok, munkaerő-piaci folyamatok, milyen arányban vesz részt a népesség az aktivitásban, illetve ennek az egész folyamatnak a sarokköve a képzési rendszerek fejlettsége, kibocsátása és hatékonysága.

A Fehér könyv négy célt fogalmaz meg a fentiek elérése érdekében:

• vállalatok támogatása a globalizáció által teremtett új versenyhelyzethez való alkalmazkodásban,

• tudásalapú gazdasághoz kötődő versenyelőnyök kiaknázása,

• iparágak fenntartható fejlődésének elősegítése,

• a kínálat gyorsabb reagálása a keresleti oldalon felmerülő igényekhez.

A versenyképesség és a foglalkoztatáspolitika az 1997-ben elfogadott Amszterdami Szerződéssel váltak kulcsfogalommá, ahol is e két tényezőt az Európai Unió alapvető céljai közé emelte, módosítva az 1967-es Római Szerződést. A versenyképesség itt az iparral

82

kapcsolatban jelenik meg leginkább, ennek javítása érdekében fogalmaz meg fejlesztési koncepciókat:

• ipari szerkezetváltás, strukturális változásokhoz való alkalmazkodás felgyorsítása,

• vállalkozókészség és vállalkozóbarát környezet kialakítása,

• vállalkozások közötti együttműködések, klaszterek kialakulásának elősegítése,

• innovációk és K+F gyakorlati alkalmazásainak elősegítése.

A dokumentum a versenyképességet az EU-ban a következőképpen definiálja: az életszínvonal tartós javulását szolgáló olyan fenntartható gazdasági növekedés, amely magas foglalkoztatás mellett valósul meg.

A három növekedési pólusra szakadt világgazdaságon belül az Európai Unió növekedési üteme lemaradt az amerikai gazdaság és a távol-keleti „kistigrisek” beruházáson és belső fogyasztás növekedésén alapuló gazdasági növekedése mögött. A problémát súlyosbítják a negatív demográfiai folyamatok (elsősorban a népesség elöregedése) és a rossz munkaerő-piaci mutatók (munkanélküliségi ráta stagnálása, ill. a magas inaktivitási ráta), valamint az a tény, hogy az információs technológiák hozzájárulása a termelékenység növekedéséhez kevesebb, mint a fele annak, mint amit az Egyesült Államokban tapasztalhatunk. Az Európai Tanács 2000 márciusában, Lisszabonban egy tízéves stratégiáról döntött, melynek az a célkitűzése, hogy az EU a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon, egy olyan gazdasággá, melyet a növekedés, a társadalmi összetartás, környezetünk tiszteletben tartása és a teljes foglalkoztatottság jellemez. A célkitűzés egyfajta „szállóigévé” vált a folyamat kapcsán, ám ezt némileg beárnyékolja, hogy tulajdonképpen már a megfogalmazásakor tudta mindenki, hogy ez a célkitűzés nem teljesíthető. Versenyképességi szempontból a következőt lehet kijelenteni; az EU egészének szintjén a legfontosabb cél a gazdasági növekedés elősegítése. Ez elsősorban a foglalkoztatás bővülésétől és a termelékenység növekedésétől várható. A stratégia az EU majdnem valamennyi gazdasági, szociális és környezettel kapcsolatos tevékenységét érinti, tehát egy kellőképpen komplex programról van szó (melléklet, 35. ábra). Itt most csak azokat a területeket emeljük ki ahol a szakképzésnek, felnőttképzésnek és a tudás-alapú társadalom megteremtésének jelentős szerepe van.

A lisszaboni stratégia egyik fő célkitűzése a munkahelyteremtés volt, melyben a szak- és felnőttképzési rendszer kulcsszerepet játszik. A cél a foglalkoztatási arány 2010-ig 70%-ra történő növelése, illetve ezen belül 2005-ig a 67 % elérése volt. A kezdeti lépések meghozták a maguk hasznát, hiszen 1999 óta, több mint hatmillió munkahely létesült, és a foglalkoztatottsági arány 1999-es 62,5%-ról 2002-ben már 64,3%-ra emelkedett. A tartós munkanélküliség az 1999-es 4%-ról 2002-re 3%-ra csökkent. A Parlament számos állásfoglalásában annak a nézetének adott hangot, hogy több erőfeszítésre van szükség, különösen a munka és családi élet összehangolása terén elősegítve ezzel több nő munkavállalási lehetőségét. Ezzel összhangban Lisszabonban kiegészítő célként a női foglalkoztatottság 1999-es 51%-ról (férfiak foglalkoztatásának 61%-val összehasonlítva) 60%-ra történő emelésében fogalmazódott meg. Az idősebb munkavállalók esetében (amely kategória az 55 és 64 év közöttieket jelenti), a 2010-re célként megfogalmazott foglalkoztatottsági arány 50% volt a népesség ezen kategóriájára. (2002-ben ez a mutató 40,1 % volt.)

Az oktatás és kutatás jelentős befolyással van a növekedésre és a foglalkoztatottságra.

Lisszabonban az EU vezetői egyetértettek abban, hogy „az emberi erőforrásokba invesztálás és egy aktív és dinamikus jóléti társadalom fejlesztése” kulcsszerepet játszanak a tudásalapú gazdaságban. Ez azt jelenti, hogy a tagállamoknak arra kell törekedniük, hogy az egy főre jutó emberi erőforrásokba való befektetés növekedjen, és hogy az életen keresztül tartó tanulás előtérbe kerüljön, mivel a jobb képességek növelik a foglalkoztathatóságot (Németh, 2008). Az

83

EU a GDP 1,1%-át fekteti be felsőoktatásra, az Egyesült Államok 3%-hoz képest. A különbség a magántőke hiányával magyarázható, mivel az állami befektetések szintje hasonló. A felnőttek részvétele a felsőoktatásban növekvő tendenciát mutat, de az Egyesült Államok és az EU közötti különbség továbbra is megmaradt. A fiatalok végzés előtti kimaradási aránya (18,1%

2003-ban) még mindig jóval a 2010-ig elérendő 10%-os cél fölött van.

A Parlament ugyan jóváhagyta a tagállamok által elfogadott célt, miszerint a GDP 3%-át kutatásra és fejlesztésre kell fordítani, de a képviselőknek nem áll módjukban ezen cél betartatása. A gyakorlatban keveset értek el: a kutatásra fordított pénzek az uniós GDP-nek csak 1,9%-át teszik ki az Egyesült Államok 2,9%-val, és Japán 3%-val összehasonlítva.

Mint említettük, már a célok is túl tervezettek voltak, így nem meglepő, hogy 2005-ben az Európai Bizottság – az addig elért eredmények áttekintése után – megfogalmazta, hogy ezen célok és reformok megvalósítása nem lehetséges, újra kell gondolni a folyamatokat és

„finomítani” kell őket. Prioritást kell kapnia a gazdaság dinamikus és tartós növekedésének, illetve ezzel párhuzamosan a foglalkoztatás növelése érdekében több és minőségileg jobb munkahelyi feltételeket biztosító munkahelyet kel teremteni az álláskeresők számára. Csak a növekvő gazdaság képes bővíteni a foglalkoztatottságot, ehhez viszont a képzés eszközrendszerével képessé kell tenni a munkavállalókat a munkakör betöltésére. Fontos célcsoporttá válnak az inaktívak és a hátrányos helyzetben lévők, hiszen az ő helyzetük még nehezebb, a társadalmi kohézió megteremtése viszont feltételezi az ő munkaerő-piaci integrációjukat is (Rauh és Vámosi, 2010).

A tagállamok irányító testületeinek minden szinten támogatniuk kell az innovációt ahhoz, hogy realitássá váljon a tudásalapú társadalom létrehozásának lisszaboni stratégiában megfogalmazott elképzelése. Több befektetésre és főleg forrásra van szükség a kutatás-fejlesztés területén mind az állami, mind a privát szektor részéről. Szükség van egy olyan magas színvonalú oktatási rendszerre minden tagállamban, mely nagyban megalapozza az ország – és ezzel együtt az európai tér – versenyképességét. Ennek egyik szegmense a felsőoktatás, ahol több éve tart az európai felsőoktatási térség létrehozásának folyamata. Akár a felsőoktatás keretein belül, vagy kívül, de hozzá szorosan kapcsolódva szó van innovációs központok létrehozásáról, melyek – megfelelő finanszírozással és kapcsolatrendszerrel az állam és a gazdasági szféra szereplői felé – biztosítani tudják, hogy a kutatási eredmények a legnagyobb hatékonysággal értékesüljenek és épüljenek be a termelési folyamatokba. A szak- és felnőttképzési folyamatokban a kompetencia-alapú programok és az egész életen át tartó tanulás stratégiájának érvényesülése jelentheti a munkaerőpiacra való kilépés és a könnyebb munkahely- ill. szakmaváltás hatékony alapját. 2005-től az EU-szintjén e tekintetben meghatározó az „Egész életen át tartó tanulás” program, amelynek eredménye az egész életen át tartó tanulás stratégiájának kidolgozása minden tagországban (Benedek és Szűcs, 2010).

2009 óta gyakorlatilag nincs terítéken a Lisszaboni Stratégia, ugyanis a célok jelentős része megbukott, illetve a világgazdasági válság jelentősen átrajzolta a tervezési határokat. 2010 elejére megfogalmazódott az „Európa 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája”, ami innentől kezdve az európai tervezés alapját szolgáltatja. A stratégia meg sem említi Lisszabont, nincs konklúzió vagy visszaemlékezés, gyakorlatilag a válságot állítja középpontba, és annak térformáló hatását. „A válság felnyitotta a szemünket: felismertük, hogy a „szokásos üzletmenetet” folytatva fokozatos hanyatlás vár ránk, és az új világrendben másodrendű tényezővé válunk. Európa számára ütött az igazság órája: itt az idő, hogy merészen és határozottan lépjünk fel. Rövid távon a válságból való sikeres kilábalás a fő cél. Egy ideig még nehéz dolgunk lesz, de azért sikerülni fog. Már jelentős haladást értünk el a banki veszteségek kezelése és a pénzügyi piacok egészségének helyreállítása terén, és felismertük, hogy az euroövezetben erős politikai koordinációra van szükség. A fenntartható jövő érdekében

84

azonban távolabbra kell tekintenünk. Európának vissza kell térnie a helyes kerékvágásba, majd ott is kell maradnia. Ezt a célt tűzi ki az Európa 2020. A stratégia a munkahelyteremtésről és az életszínvonal növeléséről szól: kijelöli a társadalmaink által követendő útirányt, és megmutatja, hogyan valósíthatja meg Európa az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést, és hogyan teremthet új munkahelyeket.” Hangzatos céloknak tehát most is akadnak, mégis azt mondhatjuk, hogy a stratégia összességében reálisabb célokat tűz ki mint tették ezt korábban, illetve érződik rajta az elhatározás, hogy ez valóban kivitelezésre is kerül, „ezeket az irányvonalakat regionális, nemzeti és uniós szinten is követni kell”, hangzik el többször is.

Az Európa 2020 három, egymást kölcsönösen megerősítő prioritást tart szem előtt:

• Intelligens növekedés: tudáson és innováción alapuló gazdaság kialakítása.

• Fenntartható növekedés: erőforrás-hatékonyabb, környezetbarátabb és versenyképesebb gazdaság.

• Inkluzív növekedés: magas foglalkoztatás, valamint szociális és területi kohézió jellemezte gazdaság kialakításának ösztönzése.

Az EU-nak meg kell határoznia, hogy hová kíván eljutni 2020-ra. Ebből a célból a Bizottság a következő kiemelt uniós célokat javasolja:

• A 20–64 évesek legalább 75 %-ának munkahellyel kell rendelkeznie.

• Az EU GDP-jének 3 %-át a K+F-re kell fordítani.

• Teljesíteni kell a „20/20/20” éghajlat-változási/energiaügyi célkitűzéseket (ideértve megfelelő körülmények között a kibocsátás 30 %-kal történő csökkentését).

• Az iskolából kimaradók arányát 10 % alá kell csökkenteni, és el kell érni, hogy az ifjabb generáció 40 %-a (!) rendelkezzen felsőoktatási oklevéllel.

• 20 millióval csökkenteni kell a szegénység kockázatának kitett lakosok számát.

E célok kapcsolódnak egymáshoz, és az átfogó siker szempontjából döntő jelentőségűek.

Annak érdekében, hogy valamennyi tagállam saját helyzetéhez adaptálja az Európa 2020 stratégiát, a Bizottság azt javasolja, hogy az uniós célkitűzéseket bontsák le nemzeti célkitűzésekre és pályákra. A célkitűzések jól jellemzik az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés három prioritását, de nem kizárólagos jellegűek: nemzeti, uniós és nemzetközi szinten egyaránt fellépések széles körével kell alátámasztani őket. A Bizottság minden prioritási témakörben kiemelt kezdeményezéseket (összesen hetet) javasol a haladás ösztönzésére:

• Az „Innovatív Unió” kezdeményezés a keretfeltételek, illetve a kutatásra és innovációra fordított finanszírozás javítására szolgál annak érdekében, hogy az innovatív ötletekből a növekedést és a foglalkoztatást segítő termékek és szolgáltatások jöjjenek létre.

• A „Mozgásban az ifjúság” az oktatási rendszerek teljesítményének növelését és a fiatalok munkaerőpiacra történő belépésének megkönnyítését szolgálja.

• Az „Európai digitális menetrend” a nagy sebességű internet bővítésének felgyorsítását és az egységes digitális piac előnyeinek háztartások és vállalkozások általi kiaknázását tartja szem előtt.

• Az „Erőforrás-hatékony Európa” a gazdasági növekedés és az erőforrások felhasználásának szétválasztását, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé való elmozdulás elősegítését, a megújuló energiaforrások növekvő mértékű alkalmazását, a szállítási ágazat modernizálását és az energiahatékonyság ösztönzését szolgálja.

• Az „Iparpolitika a globalizáció korában” a vállalkozások (különösen a kkv-k) üzleti környezetének javítását és a világszinten versenyképes, erős és fenntartható ipari bázis kifejlesztésének támogatását célozza.

85

• Az „Új készségek és munkahelyek menetrendje” a munkaerőpiacok modernizálását célozza, és arra törekszik, hogy lehetővé tegye az emberek számára készségeik egész életen át történő fejlesztését, hogy ezáltal növekedjen a munkaerőpiacon való részvétel, és – többek között a munkavállalók mobilitása révén – közeledjen egymáshoz a munkaerő-piaci kínálat és kereslet.

• A „Szegénység elleni európai platform” célja olyan szociális és területi kohézió biztosítása, ahol a növekedés és a munkahelyteremtés előnyeit széles körben megosztják, a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők pedig méltóságban, a társadalom aktív tagjaiként élhetnek.

Ez a hét kiemelt kezdeményezés az EU-ra és a tagállamokra nézve egyaránt kötelező. Az uniós eszközöket – az egységes piacot, a pénzügyi eszközöket és a külpolitikai eszközöket – teljes mértékben mobilizálni kell a problémák kezelése és az Európa 2020 céljainak elérése érdekében. Azonnali prioritásként a Bizottság modellezni fogja a válságkezelő intézkedések leépítésére vonatkozó hiteles stratégia meghatározásához, a pénzügyi rendszer reformjának folytatásához, a hosszú távú növekedést megalapozó költségvetési konszolidációhoz és a gazdasági és monetáris unión belüli koordináció megerősítéséhez szükséges lépéseket. Az eredmények eléréséhez erős gazdasági irányítást kell megvalósítani. Az Európa 2020 két pilléren nyugszik: a fent kifejtett, a prioritásokat a kiemelt célokkal ötvöző tematikus megközelítésen, illetve a tagállamokat a fenntartható növekedéshez és államháztartáshoz való visszatérésre vonatkozó stratégiáik kidolgozásában segítő országjelentéseken. Uniós szinten az uniós prioritásokra és célkitűzésekre irányuló, integrált iránymutatások kerülnek elfogadásra.

A tagállamok részére országspecifikus ajánlások készülnek. Ha a tagállamok ezeket az ajánlásokat nem teljesítik megfelelően, politikai figyelmeztetésben részesülnek. Az Európa 2020-ról a Stabilitási és Növekedési Paktumról szóló értékeléssel egyidőben készül jelentés, különválasztva az eszközöket és megtartva a paktum egységét. Az új stratégia kapcsán központi szerepet tölt majd be az Európai Tanács, ő lesz a stratégia gazdája. A Bizottság felügyeli majd a célok megvalósítása érdekében tett lépéseket, megkönnyíti a politikai eszmecserét, és megteszi a kiemelt uniós kezdeményezésekkel kapcsolatos intézkedések és haladás irányításához szükséges javaslatokat. Az Európai Parlament a polgárok mobilizálását biztosítja, és társ-jogalkotóként foglalkozik a kulcsfontosságú kezdeményezésekkel. Ennek a partnerségi megközelítésnek ki kell terjednie az uniós bizottságokra, a nemzeti parlamentekre, a nemzeti, helyi és regionális hatóságokra, a szociális partnerekre, az érdekelt felekre és a civil társadalomra.

A stratégiában több helyen is előkerül a képzési rendszerek, illetve az emberi erőforrás fejlesztésének fontossága²²: „A kutatás-fejlesztésbe, az innovációba, az oktatásba és az erőforrás-hatékony technológiákba való beruházás mind a hagyományos ágazatok és vidéki területek, mind a magas képzettséget igénylő, szolgáltatásalapú gazdaságok számára haszonnal jár, és erősíti a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót”. Az intelligens növekedés alapja a kutatás és innováció, amire akkor van reális esély, ha azt ki tudjuk termelni és alkalmazni. Ez nyilván hatással van minden oktatási szintre, alapkompetenciák biztos elsajátításán át a magasan képzettek kutatásban való bevonásáig. Oktatás, képzés és élethosszig tartó tanulás: A diákok negyede gyenge olvasási készséggel rendelkezik, hétből egy korán kimarad az oktatásból és a képzésből. Mintegy 50 % végez középfokon, ez azonban gyakran nem egyezik a munkaerőpiac szükségleteivel. A 25–34 évesek közül háromból kevesebb, mint egynek van felsőoktatási végzettsége: ez az arány az USA-ban 40 %, Japánban pedig meghaladja az 50 %-ot. A Sanghaj-index alapján a világ 20 legjobb egyeteme között csak két európai van. Éppen

22 EURÓPA 2020 Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája

http://eur-lex.europa.eu/smartapi/cgi/sga_doc?smartapi!celexplus!prod!CELEXnumdoc&lg=hu&numdoc=52010DC2020

86

ezért a tervezés középpontjába kerül az oktatási rendszer egészének fejlesztése, lemorzsolódás csökkentése, munkaerő-piaci igények felé közelítés, munkaerőpiacra való átmenet elősegítése gyakornoki és tanácsadó tevékenységgel. Az inkluzív növekedés feltételezi a magasabb foglalkoztatottságot, szakképzettség általánosságban vett növekedését és a perifériára szorultak munkaerőpiacra történő bevonását (társadalmi kohézió). Ennek a folyamatnak alappillére az oktatási rendszer, kiegészülve az élethosszig tartó tanulás valós alkalmazásával. Jól ragadja meg a problémát egy fél mondat: „Legyen cél annak biztosítása, hogy a szakképzés, az általános, a felső- és a felnőttoktatás lehetővé tegye a továbbtanuláshoz és a munkaerő-piaci részvételhez szükséges készségek elsajátítását…” Ez a pillér pontosan mutatja a magyar tennivalókat: meg kell találni a célcsoportok fejlesztésének lehetőségét, mert a foglalkoztatottság növelése az ő bevonásuk nélkül nehezen képzelhető el. Ezt nyilván ki kell egészíteni egyéb lépésekkel is, mert csak a képzés nem lesz egyetemes eszköz, valahogyan az

„elhelyezkedési motivációt” is mellé kell tenni... 2013-ban véget ér a mostani tervezési időszak, és megkezdődik az új. Körvonalazódik tehát, hogy mik lesznek a prioritások, és hogy ne ismétlődjön meg ismét a lisszaboni bukás ismételten, megfelelő szigorral kell a valós célok teljesülését ellenőrizni.