Főnévi igenév

A főnévi igenév (infinitivus) mondatbeli viselkedését vizsgálva egyszerűbb és bonyolultabb szférákat különböztethetünk meg. Egyrészt a latinban és a magyar-ban is létezik az igéknek egy olyan köre, amely megenged, sőt szükségessé tesz főnévi igenévi kiterjesztést oly módon, hogy az igenév mélyszerkezeti alanya a főigéhez képest nem változik. A főige kifejezhet modalitást (szükségességet, lehetőséget vagy ezekkel rokon árnyalatokat), mozgást jelentő igék esetében pedig cél jelölésével egészülhet ki (akarok / tudok / szeretnék / félek szólni;

megyek szólni). Bonyolultabbak a viszonyok, ha a főigétől olyan infinitívuszos tárgyi mellékmondat függ, amelynek új mélyszerkezeti alanya van, de ennek kifejezése a felszíni szerkezetben a főigével is fenntart valamilyen vonzatszerű szemantikai kapcsolatot (hagyom / látom őt menni). Az igeneves mellékmondat azonban a latinban (és a görögben) ilyen kapcsolat híján is működhet, a függő-ség jeleként a mélyszerkezeti alanyt felszíni tárgyesetté alakítva (*parancsolom + őt menni).

A modalitást vagy mozgást jelentő igékhez csatlakozó és a mélyszerke-zeti alanyt fenntartó főnévi igenév elvileg fennmarad a fordításban:

2,22 timuit illuc ire → nem mere odamenni

14,23 ascendit in montem solus orare → elmene az hegyre magának imádkozni (a görög szerkezetek hasonlók)

Mindamellett a mozgást jelentő igék mellett jóval szokásosabb az explicit, célha-tározói hogy kötőszóval bevezetett mellékmondat:

8,29 Venisti huc ante tempus torquere nos? → Jöttél ide, hogy minket gyötrenél idő előtt?

20,28 Filius hominis non venit ministrari sed ministrare → az Embernek Fia nem jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon (a görög szövegben főnévi igenevek; az utóbbi példában a latinhoz hasonlóan szenvedő, majd cselekvő igenév)

28 Zárójeles kiegészítés a szövegben.

Az infinitívuszos tárgyi mellékmondat fordítása jellegzetesen kifejtett idejű tárgyi mellékmondattal történik, amely a főige jelentése szerint tartalmazza vagy nem tartalmazza a ’szükségesség’ jegyét. Szövegünkben a mellékmondat igéi mind a ’szükségesség’ modalitása felé orientálódnak²⁹:

13,30 Sinite utraque crescere usque ad messem → engedjétek, hogy mind az kettő növekedjék együtt az aratásig³⁰

3,7 quis demonstravit vobis fugere a futura ira? → kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek következendő haragját eltávoztatnátok? (a latinhoz hasonló szerkesztések a görögben)

Az itt szereplő igék: sinere ’hagyni, engedni (valamit)’, demonstrare ’megmu-tatni (valakinek valamit)’ valamilyen vonzatszerű kapcsolatot tartanak fenn a mellékmondat mélyszerkezeti alanyát kifejező utraque ’mindkettőt’, vobis

’nektek’ szavakkal.

Tárgyeset és főnévi igenév mellékmondati összekapcsolása kifejtheti a latinban egy főmondati állítmány tartalmát vonzatszerű felszíni kapocs nélkül.

Ezt a klasszikus latinban gyakran alkalmazott mellékmondattípust szövegünkben leggyakrabban a iubere ’parancsolni’ igével találjuk, amelynek szokásos magyar megfelelője felszólító értelmű tárgyi mellékmondat:

14,28 iube me venire ad te super aquas → parancsolj, hogy hozzád mehessek az vizeken

A következő, két mellékmondatot tartalmazó szekvenciában az első főnévi ige-nevet megőrzi a magyar fordítás:

14,22 iussit discipulos ascendere in naviculam et praecedere eum trans fretum → kényszeríté Jézus az ő tanítványait hajóba ülni, hogy elől elmennének az túlsó partra (a görögben tárgyeset és főnévi igenév mindkét példában)

A latin (és a görög) mondat nem feltétlenül tölti ki a tárgyi pozíciót (az előző példákban me, discipulos), ha a kontextus ezt megengedi; a fordító alkalmaz-kodik ehhez az eljáráshoz (a példában szenvedő infinitívusz, akárcsak a latinban és a görögben):

29 Valójában a ’szükségesség’ jegyét nem tartalmazó video eum venire ’látom őt jönni’ típusú

„accusativus cum infinitivo” a kései latinban visszaszorul; helyettesítője a video quod / quia uenit

’látom, hogy jön’ típusú kötőszavas mellékmondati szerkesztés, vö. pl. 17,12 Dico autem uobis quia (var. quod) Elias iam venit → De mondom nektek, hogy az Ilyes már eljött.

30 A sinere igével található főnévi igeneves megfelelés is: 24,43 non sineret perfodi domum suam

→ nem hagyná megásni az ő házát. A főnévi igenév passzív értékét (’a ház megásatik / feltöretik’) a latin (és a görög) morfológiailag jelzi, a magyar fordítás hagyatkozhat a kontextusra.

14,9 rex (…) iussit dari (sc. caput Ioannis Baptistae) → az király (…) parancsola előhozatni (sc. Keresztelő János fejét) (ἐκέλευσεν δοθῆναι) (a példában a iussit ’parancsola’ tárgyán kívül a dari ’előhozatni’ tárgya is hiányzik)

Ebben a szerkezeti típusban a fordító számára a iubere igéhez képest egysze-rűbbnek tűnt a személytelen oportet ’kell’, amelynek mellékmondatát személy-ragos vagy személyrag nélküli főnévi igenévvel (és esetleg datívusszal) adja vissza (δεῖ + tárgyeset + főnévi igenév a görögben):

24,6 oportet enim haec fieri³¹ → mert szükség mindezeknek meglenni 26,35 Etiam si oportuerit me mori tecum, non te negabo → Ha meg kell veled halnom is, meg nem tagadlak tégedet

Szövegünkben ritka az alanyi szerepű – és így nem főigétől függő – infinitívusz;

a fordító megőrzi a bonyolult mondatszerkesztés ellenére:

15,20 non lotis autem manibus manducare non coinquinat hominem → mosdatlan kézzel enni pedig nem fertőzteti meg az embert (főnévi igenévi alany a görögben is)

Jegyezzük meg végül, hogy a fordító kihasználhatja a főnévi igenév és az igéből képzett elvont főnév közötti rokonságot, és használhatja ez utóbbit absztraktabb jelentésű mondatban:

5,17 Nolite putare quoniam ueni solvere Legem aut Prophetas; non veni solvere, sed adimplere → Ne gondoljátok, hogy jöttem az törvénynek és az prófétáknak eltörlésére; nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább hogy betöltsem

2.4. Gerundium

Az igei vonzatot megőrző, egyébként azonban (korlátozott mértékben) névszó-ként ragozható, -nd- képzős igenév, a „gerundium” jelentésében és használatá-ban a magyar -ás/és képzős főnevekhez áll közel. Szövegünkben legtöbbször ad elöljárós, irányt vagy célt jelölő tárgyesete fordul elő, amelynek magyar meg-felelője ragos (ill. névutós) főnév vagy célhatározói mellékmondat:

26,12 Mittens enim haec unguentum hoc supra corpus meum, ad sepeliendum me fecit → Mert hogy ez ez kenetet töltötte az én testemre, az én temetésemre nézve művelte

31 var. oportet enim fieri

20,19 tradent eum gentibus ad illudendum et flagellandum et crucifigendum → adják őtet az pogányok kezébe, hogy megcsúfolják, megostorozzák és megfeszítsék

A gerundium szövegünkben előforduló másik alakja a genitívusz. A fordításban ez kiszabadul a birtokviszonyból és önálló főnévi igenévvé vagy határozóragos főnévvé lesz:

9,6 Filius hominis habet potestatem in terra dimittendi peccata → az embernek fiának vagyon hatalma az földön megbocsátani az bűnt

11,15 = 13,9 Qui habet aures audiendi, audiat → Akinek vagyon füle az hallásra, hallja

A latin gerundium görög (elöljáró nélküli vagy elöljárós) főnévi igenévnek felel meg.

3. Összegezés

A tanulmány lezárása előtt szeretnék két általánosabb megjegyzést tenni. Egy-részt a források és a fordítás összevetéséből kiviláglik, hogy Károli Gáspár sikerrel ültette át magyarra az eredeti szövegek egységes tónusát, a pontos elbeszélés dísztelen pátoszát. Az elemzés megmutatta, hogy bizonyos pontokon a fordító önkéntelenül is előnyben részesített olyan mondattani megoldásokat, amelyek a stiláris egységet erősítették. A legjellegzetesebb eljárás e téren a két mondatból álló szekvenciák összevonása egyetlen mondattá határozói igenév segítségével, gyakori latin fordulat utánzásaként (intravit et tenuit → bemenvén megfogá típus, l. fentebb). Másrészt a magyarban nem létező vagy nem szoká-sos igei fordulatok ekvivalensét a fordító – rendszeres vagy alkalmi megoldások formájában – mindig gondosan kidolgozza (példa lehet a „habere + tárgyeset”

’birtokolni valamit’ fordítása, l. 10. és 19. jegyzet).

A latin és a magyar szöveg összehasonlítása (háttérben a görög eredeti-vel) igazolja munkahipotézisünket: Károli Gáspár fordítása pontosan követi a latin mintát a mondatok jelentését illetően, és általában alkalmazkodik hozzá a szintagmatikus elrendezés tekintetében is. Elemzésünkben a tipikus megfelelé-seken kívül igyekeztünk rámutatni azokra a pontokra, ahol a nyelvtani rendsze-rek közötti különbség a fordítót útkeresésre kényszerítette; ezek az eredetibb megoldások jól illeszkednek a szöveg egészébe. A szöveg koherenciájára a fordító egyébként mindenkor ügyelt, ez zárójeles kiegészítéseiből is látszik. A latin szöveg értő tolmácsolása és a magyar nyelv pontos és alkotó kezelése a vizsgált grammatikai területen így kiváló összhangba kerül; további nyelvtani és szókincsbeli elemzések még sokféle nyelv- és stílustörténeti haszonnal járhat-nának.

Források

A Károli-szöveget internetes régi magyar adatbázis alapján idézem (http://omagyarkorpusz.nytud.hu/hu-search.html).

Latin szöveg: Novum Testamentum Latine (szerk. Nestle–Aland). Deutsche Bibelgesellschaft. Stuttgart, 1984.

Görög szöveg: Greek–English New Testament = Novum Testamentum Graece (szerk. Nestle–Aland). Deutsche Bibelgesellschaft. Stuttgart, 1981.

Hivatkozások

Amphoux, Chtistian-Bernard (szerk.) 2014. Manuel de critique textuelle du Nouveau Testament. Safran. Brüsszel.

Bassols de Climent, Mariano 1948. Sintaxis histórica de la lengua latina II.

Escuela de Filología de Barcelona. Barcelona.

Chomsky, Noam 1966. Cartesian Linguistics. Harper – Row. New York.

É. Kiss Katalin 1999. Mondattan. In: É. Kiss Katalin–Kiefer Ferenc–Siptár Péter (szerk.): Új magyar nyelvtan. Osiris. Budapest. 15–184.

Horváth László 1991. Három vázlatos szinkrón metszet határozói igeneveink történetéből. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Kiss Sándor

Debreceni Egyetem Francia Tanszék

kiss.sandor@arts.unideb.hu

Milyen fordítási elv szerint jött