1. A vizsgálat módszere
Elemzésemhez a Károli-biblia eredeti, 1590-es kiadását használtam. A kiválasz-tott négy fejezetet versről versre vetettem össze a héber maszorétikus szöveggel.
Külön hangsúlyt fektettem azoknak a részeknek a beható vizsgálatára, ahol egy-részt a maszorétikus szöveg és a klasszikus fordítások, másegy-részt a két klasszikus fordítás is eltér egymástól. Ahol Károli célnyelvi megoldásai nem feleltethetők meg a héber alapszövegnek, a Septuaginta és a Vulgata, valamint a korabeli latin fordítások szövegeihez fordultam, hogy megtaláljam a hébertől elrugaszkodott fordítási megoldásoknak az eredetét.
A megismerés korlátaival azonban szembe kellett néznem.
2. A megismerés korlátai
Sok szempontból csupán feltevésekkel és megszorításokkal tudtam a tárgyhoz közeledni, s talán nemcsak én, hanem a kutató általában véve is bizonyos korlá-tokba ütközik és komoly nehézségekkel szembesül, amikor ilyen jellegű kutatást végez.
Először is nem lehet biztosan tudni, hogy az Elöljáróbeszédben leírtak mennyiben tükrözik a valóságot, és mennyiben szolgálják a „műfaji” követelmé-nyeket többek közt azt a szándékot, amely megfelelni kíván a reformáció bibliafordítókkal szemben támasztott igényeinek. Károli, ha használt is egyéb forrásokat a fordításaihoz, többet nem nevez meg, így gyakorlatilag kiesik
33 Csak több mint fél évszázaddal később, a Vizsolyi Biblia 4. kiadása, a Váradi Biblia (16601661, Várad, Kolozsvár) szakít azzal a magyar bibliafordítói, bibliakiadási hagyománnyal, amely a deutero-kanonikus és apokrif könyveket is beillesztette a kánonba. Ezt követően már a protestáns bibliakiadások kizárólag a proto-kanonikus könyveket foglalták/foglalják magukban. A Váradi Biblia Szenczi Kertész Ábrahám nyomdász és a sajtó alá rendezés feladatait magára vállaló Köleséri Sámuel prédikátor jóvoltából jelent meg, kiadásuk alapjául Szenczi Molnár Albert Hanaui Bibliája (1608) szolgált.
den más lehetőség a vizsgálódás köréből. Természetesen azt is nehezen, még közvetett módon is magas hibaszázalékkal tudjuk csak bizonyítani, hogy a megjelölt forrásokat valóban forgatta-e. Valóban úgy hozta létre a fordítást, mint ahogy reflektál rá? Feltétlenül hitelt kell adnunk az Elöljáróbeszédben lejegyzett információknak?
Továbbá nincs közvetlen tudomásunk Károli héber nyelvtudásáról, nyelvfelfogásáról sem. A szakirodalomban is nagyon eltérő vélekedések láttak már napvilágot Károli héber nyelvi kompetenciájával és nyelvfelfogásával kap-csolatban.34 Felmerül viszont a kérdés, hogy a mai bibliai héber nyelvi tudomá-nyos nézeteinket számon kérhetjük-e egyáltalán Károlin és kortársain? Nem inkább saját korának héber nyelvészeti irányzatait, megközelítéseit, héber nyelv-tanítási szisztémáját, stratégiáit, a 16. századi peregrinusok héber nyelvi felké-szültségét stb. kellene ahhoz pontosan ismerni, hogy megítéljük Károli hébertudását? Károli nyelvtudásáról csakis ebben a 16. századi kontextusban, árnyaltan, indirekt következtetéssel alkothatunk véleményt.
Szintén korlátot jelent, hogy a Károli által említett latin fordítások a héber maszorétikus szöveghez szigorúan ragaszkodó fordításoknak minősülnek (beleértve a Vulgatát is, legalábbis a történeti és a prófétai részeit), így nagyon nehéz megmondani, hogy a magyar fordítás közvetlenül a héberből vezethető-e le, vagy csupán közvetett módon, a latinon keresztül. Másként megközelítve:
Károli latin forrásai annyira szorosan követik a hébert, hogy a héber szöveg-részekkel, mondategységekkel, kifejezésekkel stb. ekvivalens magyar fordítói megoldásokból nem derül ki minden kétséget kizáróan, hogy melyik alapszöveg húzódik a fordítás hátterében.
És az utolsó korlát, amellyel a munkám során szembesültem: az idő-hiány volt. Menet közben ébredtem rá ugyanis, hogy a kortárs latin fordításokat önmagukban is, pontosabban a maszorétikus szöveggel összevetve is vizsgálat tárgyává kéne tenni. Ahogy említettem, az általam választott módszer az volt, hogy a Károli-biblia maszorétikus szövegtől eltérő részleteinél vettem szemügy-re a latin megfelelőket. Így például azokat a részeket nem vizsgáltam meg, ahol Károli nem, de a latin szövegek esetlegesen elszakadtak a héber alapszövegtől, pedig Károli fordítói gyakorlata és forráshasználata szempontjából egyaránt releváns lenne ezeket az adatokat is feltárni.
34 Tóth Kálmán Ballagi Mór „vádjaira” vezeti vissza a szakirodalomban azt a feltételezést, hogy Károli nem tudott héberül, amelyet Ballagi egy 1864-es tanulmányában fogalmazott meg, vö.
Ballagi (18641: 69), uő. (18642: 173). L. továbbá Dán (1973: 67). Tóth ennek az ellenkezőjét állítja, vö. Tóth, in: Barcza–Kocsis (1990: 116, 135).
3. A vizsgált szövegek és kiválasztásuk szempontjai
Az elemzésre szánt szövegeket nem véletlenszerűen választottam ki: olyan bibliai fejezeteket kerestem Károli fordításában, amelyek különböznek a fordítás hátteréül szolgáló klasszikus szöveghagyományokban.35
A koncepcióm tehát az volt, hogy az egymástól nyelvileg-terjedelmileg-beosztásilag kisebb-nagyobb eltéréseket mutató fejezetek Károli-biblia-beli megjelenését tanulmányozzam. Vajon melyik szöveghagyomány hatása érződik Károli aktuális választásain? A kortárs latin fordításokat hogyan lehet pozício-nálni a különféle szöveghagyományok között? Az adott fejezet Károli fordításá-ban melyik forrásszöveg használatát sejteti?
Elsőként Mózes második könyve (2Mózes, Kivonulás, Exodus) 34. feje-zetére esett a választásom, amely bibliai caput a Sinai-hegyi szövetségkötés rész-leteit taglalja magában foglalva azt az epizódot is, amikor Mózes levonul a hegyről. Ez utóbbi szakasz (2Móz. 34,29–35) vált fordítástörténeti szempontból híressé, Jeromos ugyanis a saját változatában a 2Móz. 34,29; 30; 35. versekben
„szarvként” ültette át a vonatkozó héber ’fényleni/ragyogni’ kifejezést. A Vulgata szokatlan fordítási megoldása Michelangelo híres alkotásában jutott művészi érvényre: Mózes szarvakkal történő ábrázolását eredményezte.36
A Habakuk 3-ban ugyanez a kifejezés található, részben tehát a hasonló tematika motivált a szövegválasztásban. Ehhez járult az a tényező is, hogy a szóban forgó prófétai fejezet néhány ponton másként artikulálódik a Septua-gintában, mint a Vulgatában. A prófétai ének az ítélkező Isten eljöveteléről szól.
A prófétai könyvekkel folytatva a sort, Jeremiás 33. fejezete is az elem-zendő szövegek közé került, mert a héber maszorétikus, illetve a Septuaginta-beli változata számos ponton eltér egymástól. Az alexandriai kánonban egyfelől más beosztásban: Jeremiás 40. fejezeteként találkozunk ezzel a caputtal, másfelől pedig jóval rövidebb formában, hiszen csak 13 verset tartalmaz, szemben a Héber Biblia-beli terjedelmesebb, 26 verssel. Jeremiás 33. fejezeté-ben Isten üdvösséget hirdet a prófétán keresztül Júdának és Jeruzsálemnek.
Mivel fontosnak tartottam, hogy a fent megfogalmazott koncepció mellett a műfaji heterogenitás is megjelenjen másodlagos szempontként, végezetül a 24. zsoltárt emeltem ki az analízis céljából. A műfaji sokféleség érvényesülése, amint említettem, nem számított elsődleges indoknak, hanem a Zsolt. 24. esetén is az bizonyult alapvető kutatási kérdésnek, hogy Károli a
35 Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a Károli-bibliában már jelen van a fejezeteken belüli számozott versbeosztás, amely a Melius-féle fordítások szövegeiben tűnik fel először a magyar bibliakiadások történetében. Károlinál azonban más rendszer szerint történik a számozás, mint Meliusnál, lévén, hogy a Tremellius-féle számozás lehetett számára a minta. További információk a ma forgalomban lévő versbeosztások eredetéről: Katona–Komoróczy (19803: 91), Kustár (2010:
61–3). NB: az általam használt bibliafordítások közül egyedül a Münster-féle (1539) nem tartalmaz versszámozást, számozott versbeosztást.
36 Az adott fordítási eljárásról, értelmezési hagyományról stb. bővebben l. Földváry (2004):
http://class-phil.elte.hu/sites/default/files/profilok/foeldvarymiklosistvan/
M%C3%B3zes%20szarva.pdf (letöltés ideje: 2017.09.25.).
Héber Bibliát, illetve annak nyomán a Vulgatát, vagy a Septuagintát követte-e a fordításban? A különféle szöveghagyományok közt ugyanis különbségek mutat-koznak, és bár tudomásunk szerint nem a jeromosi fordítás kapott helyet a Zsoltárok könyvében, a Vulgata e caput tekintetében mégis inkább megerősíti a héber szöveghagyományt, mint a Septuaginta. A Zsolt. 24. királyzsoltár, a király dicsőséges bevonulásának képeit idézi.