Az egyházi javadalom fogalma és lényege

Az egyház anyagi javaival és annak ellenőrzésével kapcsolatban a következőket kell megjegyeznünk. A főfelügyelet a megyéspüspököt illeti, aki ezt a kerületi esperesek, főesperesek, püspöki biztosok és az egyházmegyei számvevőség által gyakorolja.⁴¹²

A püspök jogait tehát az egyházmegyei vagyonkezelés tekintetében a következőkben foglalhatjuk össze:

1. A püspök egyedüli és közvetlen kezelője az egyházmegyei közvagyonnak és a mensa episcopalisnak.

2. Az egyházmegyéje területén lévő és a jog által ki nem vett összes egyházi vagyon kezelése fölött gyakorolja a felügyeletet és ellenőrzést.

3. Az egyetemes egyházi vagyonkezelési törvényeket alkalmazza rendeleteiben a helyi körülményekhez, az állami törvényekhez, a pátronusi és a szokásjog útján szerzett jogokhoz.

4. az egyházi törvénykönyvben számára fenntartott vagyoni jogügyleteket létesíti.⁴¹³

A plébánia, vagy quasi-parochia vagyonának kezelője a plébános.⁴¹⁴ Mindebből világosan kitűnik, hogy a CIC fenntartotta a hierarchia számára azt a jogot, hogy az egyházi vagyonkezelést irányítsa, ellenőrizze és a vagyonkezelés szerveit megállapítsa.⁴¹⁵

A javadalom olyan állandó jog az egyház javaiból eredő jövedelmek élvezetére, melyet az egyházi szent hivatal teljesítése miatt engedélye: ius perpetuum percipiendi reditus ex bonis Ecclesiae provenientes propter ministerium sacrum ab Ecclesia constitutum.

Ez különösen vonatkozik a lelkészekre. Aki az oltárnak él, megérdemli, hogy az oltártól éljen. Szent Pál apostol írja a Korintusiakhoz: Dominus ordinavit iis, qui Evangelium

411 EFL, Kunszentmárton Parochiális iratai, 72/1949.

412 Szabályzat és utasítás a plébániai vagyon kezeléséhez, a Veszprém-egyházmegyei papság részére, Veszprém, 1939. 35

413LIPICS J., Világiak szerepe az egyházi vagyonkezelésben, Budapest 1939. 46.

414 CIC (1917) 1182.§2. c.

415 FORSTER GY., A lelkészek ellátásának és a főpapi javadalom és jövedelem szabályozásának krédése a Habsburg –Lotharintgiai ház királyai idejében, Budapest, 1925. 78.

annunciant, de Evangelio vivere. Szent Bernát mondja: Dignus est, út qui altari servis, de altari vivas. Az apostolok az Úr Jézus halála után elfogadták a hívők által felajánlott vagyontárgyakat és azokat a keresztény közösség vagyonként kezelték.⁴¹⁶ Ebből a közös vagyonból segítették a szegényeket, az özvegyeket, fizették az evangélium terjesztésével járó költségeket, s ebből a vagyonból szerezték be a keresztény kultusz gyakorlásához szükséges eszközöket.⁴¹⁷Miután az őskeresztény egyházban a hívek száma egyre nőtt, a püspök mellett megjelentek azok a személyek, klerikusok, akik a hívők lelki szükségletei kielégítésének éltek. Így kialakultak a plébániák, külön lelkésszel, kik lelkészi jogaik gyarapítását elnyerték és ellátásukra azokat az ingatlanokat, tizedeket, melyek a plébánia területéről eddig az egyház javára beszolgáltattak. A tized általában az egyháznak járt, elsősorban a püspök jövedelme volt. Külön privilégiummal káptalanok, monostorok, vagy éppen plébániák is kaphattak tizedszedési jogot.⁴¹⁸

Mindebből világosan látjuk, hogy Krisztus azt akarta, hogy az Egyház az evangélium hirdetéséhez és az egyházi kormányzat fenntartásához anyagi javakat is felhasználjon. Ezt fejezi ki a CIC 1917-es, 1495. kánonja, amikor azt mondja, hogy az Egyház vagyonképessége vele született joga.⁴¹⁹A magyar egyház történetét vizsgálva látjuk, hogy már Szent István király, intelmeiben a papság és főpapság, valamint az egyházak ellátásáról intézkedik: „Tíz helység egyházat építsen és azt két házzal és ugyanannyi cseléddel, lóval, szekérrel, hat ökörrel két tehénnel és harminc apró jószággal adományozza.” Szent László rendelete szerint a püspök mindenből tizedet kapjon.

Kálmán király elrendeli, hogy a papok, apátok, s bármely méltóságú személyek amely területén szántás-vetéssel munkálkodnak, tizedet fizessenek. Törvénykönyvünknek számos lapja már a XV. Században tanúskodik arról, hogy a katolikus vallás és egyház nagy károkat szenvedett a főpapi javadalmaknak illetéktelen vagy éppen világi férfiak kezére juttatása miatt. A papok, plébánosok hiánya óriási nehézséget jelentett. De miként gondoskodjanak a papnevelésről és a plébánosok ellátásáról, ha némely püspöknek még a mindennapi szükségletére is alig volt elegendője. Éppen ezért a papnevelésre és a plébánosok illő ellátására irányzott céllal született az az intézkedés, hogy a főpapok az ő hagyatékukból bizonyos részt az egyház céljaira fordítsák.

416 Apcsel 4,34.

417 LIPICS J., Világiak szerepe az egyházi vagyonkezelésben, Budapest 1939. 14.

418 CSIZMADIA, A.- KOVÁCS, K., - ASZTALOS, L., Magyar állam- és jogtörténet, Budapest 1995. 51

419 CIC (1917)1495 §1. Ecclesia catholica et Apostolica Sedes nativum ius habent libere et independenter a civili potestate acquirendi, retinendi et administrandi bona temporalia ad fines sibi proprios prosequendos.

§2. Etiam ecclesiis singularibus aliisque personis moralibus quae ab ecclesiastica auctoritate in iuridicam personam erectae sint, ius est, ad normam sacrorum canonum, bona temporalia acquirendi, retinendi et administrandi.

Az egyházi és iskolai szükségeiknek állami költségekkel való fedezése megállapító 1848.

XX. Tc. is gondoskodni kívánt arról, hogy a lelkészek legalább olyan javadalmazásban részesüljenek, mely illő megélhetésüket biztosítja. Ezen gondoskodásnak köszönhető az 1898 XIV, és 1909. XIII. tc, melyek a lelkészek illetményét 1600 koronában állapították meg.⁴²⁰

Minden klerikus, szolgálata után a paphoz méltó megélhetés biztosításaként, javadalmazásban részesül. Ennek a javadalmazásnak nemcsak az a célja, hogy a pap mindennapi kiadásait fedezze, hanem alkalmat ad arra, hogy ami tisztes megélhetésük fedezése és kötelezettségeinek teljesítése után megmarad, azt ajánlatos az egyház javára és a segítő szeretet céljaira fordítani.⁴²¹ Ennek az előírásnak forrása azonban az 1917-es Kódex 1473. kánonja, amely az egyházi javadalmak birtokosainak tisztes megélhetésén felüli javadalmi bevételéről kötelezően előírta, hogy azt a szegények javára, vagy más kegyes célra kell fordítani.⁴²² Ebben is példamutatónak kellett és kell lennie ma is a papnak. Egy olyan intézménynek lett tagjává, mely a földi eszközöket és lehetőségeket helyes mértékben felhasználva az örök élet értékei felé mutat. Mindent az üdvösség eszközévé tesz. Így az anyagi javakat is. A lelkész személyét is felhasználja arra, hogy az ő példamutatásával, az önzetlen szeretet gyakorlásával tanúságot tegyen és megmutassa, hogy „az odaföntvalókat keressék”⁴²³az emberek. A kunszentmártoni plébánosok általunk vizsgált időszakának működéséből látjuk, hogy fizetésüket a jótékonykodásra is felhasználták. A szegények támogatásán túl, több bejegyzésben ezt olvassuk: „saját költségén felújíttatta, vagy javíttatta.” Végrendeletükben pedig lehetőségeikhez mérten gazdagon gondoskodtak a karitatív és egyházi tevékenységek segítéséről. Akár úgy, hogy alapítványt hoztak létre, melynek kamatjaiból iparostanonc fiatalok taníttatásáról és jövőjéről gondoskodtak – mint például Tóth Sándor apátplébános -, vagy úgy, hogy a templom részére készülő harang öntésének költségeit jelentős mértékben magukra vállalták, ahogy azt tette Dósa József plébános is.⁴²⁴ Általánosságban elmondható, hogy a végrendelet készítésénél a papok lelkiismeretére bízta a szegényekről való gondoskodást. Így a hagyaték 1/3 része az egyházmegyére, 1/3-ad része a szegényekre, 1/3 része pedig a rokonokra száll. Az

420 LIPICS J., Világiak szerepe az egyházi vagyonkezelésben, Budapest 1939. 14. 70.

421 CIC 282. kánon

422 „Etsi beneficiarius alia bona non beneficialia habeat, libere úti frui potest fructibus beneficialibus qui ad eius honestam sustentationem sint necessarii; obligatione autem tenetur impendendi superfluos pro pauperibeus aut piis causis” CIC (1917) 1473.

423 Mt 28,16-20

424 Végrendeletében „a kunszentmártoni templom részére Szent József tiszteletének ajánlva készítendő új harang költségeire 1000 koronát hagyok.” Vö. EFL Kunszentmárton, Parochiális iratai, 1913.

alsópapság egész szerzeményével szabad. Csak egyházmegyei statutumok írják elő egyes megyei alapoknak dotálását.⁴²⁵

Noha a II. Vatikáni Zsinat erkölcsi, lelki összefüggésben ajánlott a klerikusok számára az önkéntes szegénység, mert ezzel nyilvánvalóbban hasonlítanak Krisztushoz és készebbek lesznek a szent szolgálatra,⁴²⁶ mégis kell a tisztes megélhetéshez szükséges forrás, hogy ne forduljon elő az az eset, amikor a pap – hivatása gyakorlásának hátrányára – kenyérkereseti munkát keres.

A világot kormányzó hatalmak gyakorlása megköveteli, hogy szolgálatukba emberek szegődjenek, s hogy ezek kizárólag nekik szenteljék magukat. De szükségleteik nem csupán erre szorítkoznak. Egyik sem érné el célját, ha feladatuk teljesítéséhez a szükséges anyagi javak hiányoznának. Az államnak meghatározott anyagi javakra van szüksége, hogy világi céljait megvalósíthassa, épületeit és intézeteit fenntarthassa. Mióta a magyar katolikus egyház fennáll, javait állami javaknak sohasem nevezték. Az egyház tulajdonát államvagyonnak bélyegezni tévedés. Törvényeinkben az egyház javai mindig egyházi javak, a főpapok javai, püspökök, monostorok javai néven fordulnak elő.⁴²⁷

Éppen így az egyház sem nélkülözheti azon anyagi eszközöket, melyek az istentisztelet ellátásához, a papság, az épületek s vallási intézetek fenntartásához szükségesek. Azért minden kereszténynek kötelessége vagyona egy részéről lemondani az egyház javára s azt neki szentelni.⁴²⁸

Ellenkező esetben az is előfordulhatna, hogy papi hivatásra „a gazdag ifjúk”, vagyis csak olyanok jelentkeznének, akiknek „nagy vagyona van.”⁴²⁹ Az egyházi szóhasználatban azonban a javadalomnak kétféle jelentése is használatos. Az egyik, amit az imént tárgyaltunk, a javadalomnak anyagi jelentése (beneficium), a másik pedig a hivatal (officium), melynek a kiválasztott személynek megerősítésével a kegyuraság és a döntésüket megerősítő főpásztori jóváhagyás valósította meg. Ezt a kettős értelmezést kerülve a javadalmazás szó alatt mi most a szolgálatért járó anyagi juttatást értjük, és a hivatal átadását, „a javadalomba való beiktatást”, a plébánosválasztói jog gyakorlásánál tárgyaljuk.

Az egyházi javadalomnak egyik általános tulajdonsága, hogy álladónak kell lennie, vagyis hosszútávon biztosítania kell a lelkész, vagy esetünkben valamennyi egyházi

425 KATONA, M., A mai érvényű magyar magánjog vezérfonala, Budapest 1909. 303

426 ERDŐ, P., Egyházjog, Budapest 2005. 245.

427 TOMCSÁNYI L., Az egyházi vagyon a püspökök joghatósága alatt, Budapest 1924. 10.

428 TOMCSÁNYI L., Az egyházi vagyon a püspökök joghatósága alatt, Budapest 1924. 23.

429 Lk, 18,18-23

személy megélhetését. Azon esetben, amikor ezt nem tudta egy-egy közösség biztosítani a pap számára, akkor folyamodott a javadalmas a kongrua felvételéhez, vagyis annak a minimálisan meghatározott összegnek felvételéhez, mely a neki járó hivatallal meghatározott mérték szerint járt.

Ilyen minimális jövedelmezéssel minden egyes javadalmasnak rendelkeznie kell. A congrua elsősorban új egyházi javadalmak alapításánál bírt jelentőséggel, mert az csak akkor engedélyezhető, ha a javadalmasnak legalább is a congruának megfelelő jövedelem biztosítható. Ennek a javadalmazásnak előképét látjuk az apostolok korában, amikor a híveknek „egy volt a szívük és a lelkük.” Azóta századok jöttek, századok mentek; az idők változtak s az emberek is változtak azokban, de ezen változással karöltve jártak az önfenntartási szükségletek és igények változásai is.⁴³⁰Ha már meglévő javadalmasnál a jövedelem a congrua mértéke alá száll, úgy azt ki kellett egészíteni. A kiegészítésre elsősorban a kegyúr köteles, ha nincs ilyen kegyúr, akkor az egyház, vagy helyenként az állam.

Az I. világháború után a vallás és közoktatásügyi minisztériumnak arra volt gondja, hogy a koronaromlás folytán sok helyen igen csekély összeggel dotált kegyúri plébánosok megkapják az őket megllető tisztességes ellátást.⁴³¹ A püspöki kar konferenciáján 1913-ban arról is döntés született, hogy az állam vagy a vallásalap egészítsek ki a lelkészi, hittanári, tanítói fizetéseket addig a fokig, amely a tisztességes megélhetést biztosítja, mert az egyház a maga erejéből ekkora kiadásokra képtelen. A püspöki kar ezután is befizeti a kongruaalpba a 700.000 korona hozzájárulását, de újabb teherviselésre nem képes. Az önálló hatáskörrel működő lelkészek fizetése 3000 koronáig lenne kiegészítendő olyformán, hogy ha pl. valaki ma kongruakiegészítést élvez, vagyis 1600 korona a fizetése, húsz évig plébános, akkor öt-ötévenkint 400 korona korpótlékot kap háromszor, negyedszerre pedig 200 koronát. Három és fél korpótléknál többet senki sem kaphat, mivel a kiegészített ifizetés 3000 koronánál nagyobb nem lehet. Aki pedig már 3000 koronánál vagy nagyobb javadalom élvezetében volna, az semmiféle korpótlékot nem kap.⁴³² Az Országos Katolikus Kongrua tanácsnak 1925. június 3-án hozott és elfogadott határozata szerint 1926. január 1-től kezdve mindazok a készpénzjárandóságok, amelyek eddig a kegyúri plébániákhoz tartozó lelkészeknek és segédlelkészeknek eddig méltányosságból jártak, meg fognak szűnni.

430 BÍRÓ, B., Kongrua és autonómia, Kolozsvár 1902. 8.

431 Ilyen rendeletek az 1921. szeptemberében kiadott 155579.sz . V.K. M rendelet a róm. Kat. Egyházmegyei főhatóságaokhoz, a 156711/1922. sz. V.K. M. és az 56011/1925. sz. alatt kelt V. K. M. rendelet.

432 Religio, 1913. 72.