Egy sajátosság a „Dicsértessék városá”-ban… „A Tormos”…

Ebben a fejezetben szeretnék megemlékezni egy egyedülálló, de legalábbis ritka hagyományról, mely Kunszentmártonban 1783-tól egészen a II. világháborúig szokásban volt. A város főterén álló impozáns késő barokk stílusú templomának építése 1784-ben fejeződött be. A meglévő korábbi, harmadik templom tornyához építették a jelenlegi, negyedik templom főhajóját. A torony azonban aránytalanul kicsinek tűnt, ezért elhatározzák a templomtorony megmagasítását. A jelentős építkezés által a torony hatvan méter magas lett, és alkalmassá vált arra, hogy a harangok szintjén egy ún. „kerengőt”, a torony körbejárását lehetővé tevő párkányt is kiépítsenek. A templomtorony építése 1763 tavaszán fejeződött be. Ez nemcsak a templom szépségét növelte, hanem őrködési hellyé is vált. Hiszen a torony e magas pontjáról jól látható a város, így akik ott harangozóként szolgálatot teljesítenek, a város életének nyugodtságára is ügyelhetnek. A Városi Tanács jegyzőkönyveiben határozatot találunk a „tornyosok” megbízásáról és személyéről: „Anno 1777. Die 22. Martii. 2.-. Az Toronyban lévő Strázsáknak megállíttattak Fazekas Mihály és Ujfalusi András oly móddal, a mint más kun Helységekben vannak a tornyosok megfogadva.” Eszerint ők voltak az első tornyosok és egyben „Dicsértessék” kiáltók.⁵³⁸ S valószínűleg mindjárt ebben az évben készítettek részükre egy lakható és fűthető helységet odafent a toronyban. 1783-ban minden kétséget kizárólag elkezdődött a „Dicsértessék”

kiáltása, amiről egy Tanácsi határozat is beszámol: „Anno 1783. Die 4. Januarii. 5-o. Öreg Fazekas Mihály Tornyosnak beállott, kinek bére lészen az régi mód szerint 15 frt., 15 véka buzája. Kötelessége pedig lészen estvéli 6 órátul reggeli 6 óráig minden fertályokon és órákon a Dicsértesék Jézus Nevét el kiáltani; ismét napalli 6 órátul estvéli 6 óráig az kétt

538 Talán nem egy doktori disszertáció komolyságához tartozó megjegyzés, de legyen szabad mégis megörökíteni azt a költői, ugyanakkor nagyon mély megfogalmazást, melyet Dósa József – idézett művében – a tornyosoktól elvárt tulajdonságokról ír: „Úgy ám! Virrasztani kell itt állandóan és nyitott szemmel, józan fővel őrködni. Fontos hivatal ez. Nem való ide gyerek, vagy hebehurgya, nyugtalan vérű fiatal ember. De még meglett korú, de családi s egyéb gondokkal terhelt ember sem. Ide öreg ember kell; olyan, aki már nyugodt minden oldalról;aki erős munkában eltelt életére ép úgy a családi élet súlyos gondjaira már rázárta az ajtót.

Olyan, akinél a gondok helyét a nyugodt, okos gondolkodás váltotta fel, a fárasztó testi munkát a bölcs éberség s a szenvedélyeket a torony igazi irányába való tekintés gondolata és vágya. A tornyosi hivatal az utolsó lépés a halál és a menyország felé. A halál felé, mert a tornyosság után már nincs más hivatal a földön (ritka kivétel nem tör szabályt);és a menyország felé, mert (bizony no, a fiatal korban sok minden furcsán történhetett) itt megszelidül az egykor legvadabb lélek is. Itt nemcsak a 30 méteres magasság s az ezzel járó remeteszerű élet, nemcsak a nyári zivatarok csattogó ijesztgetése, de maga a szolgálat olyan, mely földiektől szakít s égiekhez kapcsol. Állandó őrködés tizenegyezernyi nép biztonsága fölött. Harangszóval végtisztességet adni az Úrban elköltözötteknek, az „Úr Angyala” imádkozására figyelmeztetni és az Isten házába szentmisére, litániára s tanításra hívni, édesgetni az élőket; az Úrfelmutatás szent perceiben imádásra felszólítani a templomba jövésben akadályozott híveket…” DÓSA, J., Dicsértessék a Jézus Krisztus, Kunszentmárton1916. 11.

vachterok fogják alternatim (felváltva) végezni.”⁵³⁹ Ez pedig a „Dicsértessék” köszönés. A toronyőr kötelessége volt a harangozáson kívül a nap minden órájában és negyedórájában, éjjel és nappal – az óraütés elhangzása után – a sétáló keleti oldalára állva a „Dicsértesék a Jézus Krisztus!” köszöntést elkiáltani. S tették ezt jellegzetes, erős hangon, vontatott éneklésszerűen.⁵⁴⁰ Tudtára adva a lakosoknak, „hogy ébren van, hogy vigyáz, hogy nincs se tűz, se vízveszély. És ezt tudtul adja úgy, hogy dicséretet kiált a Jézus szent nevének.”⁵⁴¹ A községek fegyelmi életét szabályozó miniszteri rendeletek között szerepelt az elöljáróságnak azon kötelezettsége is, hogy a tűzrendészeti előírásoknak mindenben eleget tegyenek.⁵⁴²

1944-ben a háború nehéz időszaka alatt fokozódó drágulásra való tekintettel a

„kisebb egyházi alkalmazottak” fizetésjavítást kérnek. A képviselőtesület elhatározza, hogy háborús pótlék gyanánt, Lengyel Ferenc harangozó részére 1944. április 1-től december 31-ig terjedő 9 hónapra 477 P-t, P. Tóth Pál orgonafujtató részére 180 P-t, K. Tóth Sándorné takarítónő részére 180 P-t, Bencsik Péterné takarítónő részére 180 P-t, majd pedig Mezey László kántor részére 288 P-t ugyanezzel a határidővel megszavaz.⁵⁴³

Érdekes, hogy orgona nyomót is alkalmaztak. Szükséges is volt az ő munkájus, mert erdetileg emberi erővel biztosították a működéshez szükséges levegőt. Az orgonanyomó, lábbal taposta a fából készült jókora pedált. A billentyűsor jobb szélén elhelyezett regisztergomb meghúzásával a fújtató-fülkében működésbe lehetett hozni egy kis csengt, melnek hangját a templomtérben ülő hívek nem hallghatták. A templomi szertartások alkalmával a kántor ezzel jelezte, hogy meg kell kezdeni a fújtatást.⁵⁴⁴Neveiket nem tudjuk, csak azt, hogy Czucsi János 1912-ben fizetésének évi 80 koronáról 150 koronára leendő felemelését kéri. A képviselőtestület megalkuszik vele, és egyben eltiltja attól, hogy a kereszthordozásra megállapított díjaknál magasabbat szedjen.⁵⁴⁵

539 DÓSA, J., Dicsértessék a Jézus Krisztus, Kunszentmárton 1916. 18.

540 JÓZSA, L., Isten hajléka az emberek között, Szeged 2009. 61-62.

541 DÓSA, J., Dicsértessék a Jézus Krisztus, Kunszentmárton 1916. 13.

542 Tűzrendőrség feladatát, egészítette ki a város életében az őrként strázsáló toronyőr. A tűzrendész feladatának sokrétűségéről ezt olvassuk: A fennálló ministeri rendelet értelmében köteles a község előljárósága esetről-esetre azonnal, és év végével az előforduló tűzesetekről jelentést tenni.

Ugyancsak az év végével teendő jelentésben, a községi tűzoltószerek is tüzetesen megjelölendők és elsorolandók. Minden községi előljárónak legtöbb gondja legyen, hogy különösen nyáron, gabona behordás alkalmával minden háznál, kádakban vagy hordókban elegendő víz legyen.

Szigorúan végrehajtandó azon szabályrendelet is, hogy beltelkekben, közel a lakházakhoz szalmás gabona és takarmány neműt lerakni tilos. Vö. DOBOZI I., A községi közigazgatás kézikönyve, Elméleti és gyakorlati útmutató a legújabb törvények alapján, Budapest 1878. 243.

543 SzML, Tanácsi Jegyzőkönyvek, 6042/1944.

544 JÓZSA, L., Isten hajléka az emberek között, Szeged, 2009. 213.

545 SzML, Tanácsi Jegyzőkönyvek, 2705/1912.

Majd 1914-ben ismét fizetésének emelése kapcsán fordult a képviselőtestülethez, amikor is „az elöljáróság, tekintettel a nagy drágaságra, az orgona fujtató havi bérét az eddigi 10 K. helyett, 15 koronában állapította meg 1914. november 1-től kezdődőleg.”⁵⁴⁶

További érdekesség, hogy az elöljáróság alkalmazásában állt özv. Kelemen Józsefné

„templom tisztogatónő”, aki kérte „eddigi havi 160 korona fizetésének 300 koronára leendő felemelését.” Vagyis községi alkalmazottként dolgozott a templomtakarítás alkalmával. A képviselőtestület kérelmét elutasította, mert „eddigi fizetése munkájával arányban áll.”⁵⁴⁷

A toronyóra gondozási díjának 1922. január 1-től kezdődő felemelését kérte Bozsik Antal órás, 500 koronáról, évi 2000 koronára. Az elöljáróság jóváhagyja, tekintettel arra, hogy a toronyóra régisége miatt nagyobb gondozást igényel.⁵⁴⁸

546 SzML, Tanácsi Jegyzőkönyvek, 4108/1914.

547 SzML, Tanácsi Jegyzőkönyvek, 160/1922.

548 SzML, Tanácsi Jegyzőkönyvek, 3209/1922.

10. Kegyúri jogok megszűnése Kunszentmártonban a történelmi események