8 4 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 84
megteremtése? A nagy tudással egyedül karöltve járható pedagógiai, methodikai értékek — közvetlenségük erejében — szuggesztív batással vannak a hallgatóságra, a legeredményesebben, a legmegtermékenyí-tó'bben hatnak is.
A tavaszkor halt meg Angélier Ágost, a lillei egyetem angol nyelvtanára. Ritkán találhatni alkalmasabb példát állításunk beigázo-lására Angélier tanári működésének jellemző feltüntetésénél. Nemcsak értékes, de hatékony a kép, amelyet róla egyik legkiválóbb élő francia modern filologus tollából nyerünk.1 A tanítványi szeretet melege vonzóvá, a sorok koncepcionális ereje mélyen meggyőzővé teszi.
Angélier-bei) a tanárt és embert vázolja, még pedig olyképen, amint azok érvényesülnek, megnyilatkoznak katedráján. Helyesebben m i n t nyilatkozhatnak és nyilatkoznak azok egymásnak folytonos közvetlen vagy közvetett kölcsönös hatása alatt, mint járnak egymásba fonódva, avagy miként őrizheti ellen, hagyhatja jóvá a nevelő a tanár minden egyes lépését még az egyetemen is. Másrészt a tanárt m i n t didaktat, mint methodologust tanuljuk megismerni. Megismerjük tanításának szellemét, módszerét (Ő az egyetemen is tanított!), a tanítás lényegé-ről való felfogását: mindazt pedig tanító aktivitásának erőteljes, demonstratív felidézéséből. Ugyancsak onnan meríthető anyag bőven a reáliákon, az élő realitáson alapuló tanításra nézve, amelyről Fináczy előadása keretében kedvezően nyilatkozott, de amelyre nézve bátorító útmutatással nem szolgált.
Nehezen alkotható meg róla (Angélierről) pontos kép, mert ténykedései mintha formulába nem volnának önthetők. Egy-két vonást megrögzítve, gazdag egyéniségének teljes, helyes megértését kockáz-tatjuk. Jó ember volt. Kéz-, hanglejtésével, tekintetével jobban mint szavával melegséget, barátságot árasztott el mindenfelé. Egy kéz-szorítás, néhány meleg búcsúszó, tekintet becses útravalóul (Angol-országba tanulmányútra menő ifjak számára) és általán erősítőül szolgált a pályáján lépten-nyomon felmerülő akadályokkal, nehézsé-gekkel küzdő ifjú számára. Orvos, gyóntató volt, ha úgy kellett.
Különösen pedig ha 'arról volt szó, hogy le kell küzdeni azokat a kisebb akadékoskodásokat, kompromisszumokat, amelyek a francia közoktatás szervezetében, a roppant nagy, merev, hajlíthatatlan, nagyon is személytelen (általános) tanító rendszerben fárasztják a jelölteket, időnek előtte elkedvetlenítik és annyi jóakaratnak sírját
ássák. Rámutatván ezen meleg és intenzív érdeklődés okaira, forrá-sára, Koszul, a donai lycee tanára, nekrologírója, a következőket
m o n d j a : «Cette bonté, cette intelligence des esprits, ce sonci des
1 A. Koszul: M. Auguste Angélier. (Langues Modernes 1911.4. sz.
8 6 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 86
coBurs, on sentait qu'ils venaient d'une large expérience de la vic.o Majd alább néhány sorral: <il lui fallait une sorté de bonté essen-tielle pour étre si merveillensement apte á inspirer á tous, k tous-les degrós — un sentiment qu'une certaine riehesse intórieure ouverte k l'observation sensible, k la fantaisie et k l'émotion, non moins qu' k l'idée, humaine avec force et avec largeur, pouvait embellir tontes les rontes, fussent-elles parfois étroites et banales.®1
Ilyen volt Angélier az ember, aki tanári munkájába belevitte emberi belső értékének minden drága exponensét, aki az élet nyilvá-nulásaihoz, mozgalmaihoz, érző, megfigyelő szerveihez mérte okta-tását, amelyben azután minden megvolt, ami a legmagasabb igénye-ket is kielégítette. E tételből könnyen megmagyarázható egész taní-tási rendszere, a tanításról való felfogása, nézete is. Az élet tulajdon-ságait a tudásé fölé helyezte. Az eszmék játéka fölé a szimpatikus-úton megvilágított gyakorlatot, a tapasztalati tudást, igazságot. A játé-kot magát pedig a nyelvben való megrögzítése fölé. A konkrét tudást mohón, fáradhatatlanul szívta magába; mindenek fölé helyezte. Tanul-mányozta a virágokat, fákat, a levegő és a föld tüneményeit, tulaj-donságait, az emberi ipar összes emlékeit, termékeit, a házat, a ruhá-zatot, a játékot, játékszert stb. Szerette a művészeteket, amelyek az emberek és dolgok megfigyelését a legszélesebb alapon lehetővé teszik.
Aligha kell még valamit hozzátennünk, hogy megállapítsuk, mennyire modern, még pedig erőteljes, igen értékes modern (mai) ntakon haladt.
Azt tartotta, hogy az elmék nagy veszedelmére van, hogy a szavak-nak túlságos nagy fontosságot tulajdonítaszavak-nak. Ezek aprólékos, szőr-szálhasogató vizsgálása a reálitások iránti érzék, az izlés eltompitá-sához, elvesztéséhez vezet. És azért követett el mindent, hogy a tartalmas, igaz munka gyöngyeit a felszínre hozza, másfelől pedig az üres, követelődző, hatást hajhászó munkákat megsemmisítse, igaz értékükre alászállítsa.
Érdekes és mindenkép értékes lesz ránk nézve, ha Angélier metbodikájának jellemzőire, főleg pedig a rendszeresítésről, az álta-lánosításról való véleményére rámutatunk. Utóbbi az irodalomtanítás szempontjából érdekelhet bennünket. Az irodalomtanításban minden rendszeresítéstől, főleg az erőszakos rendszeresítéstől tartózkodott.
A szempontok alá való sorolás, az eszmeáramlat szerint való felosztás, az általánosítás nem volt kedvére való és épen azért nem is írt irodalomtörténetet.' Az irodalomtörténetről a következőkben pregnán-san fejezi ki nézetét: <Aki történetről szól, kivonatot ért alatta és a
1 Költeményeiben (amelyek nem igen tűntek fel), de legföképen
•Bítms-ről irt irodalmi leveleiben egyénisége, lelke híven tükröződik vissza.
művészet nem tűr semmilyen rövidítést. Aki történetet említ, a kivételes elhanyagolását óhajtja és a művészet mindig kivételes.®
Sajátos felfogás, de épen nem értéktelen. A szó intellektuális értel-mében itt (a történetben) megérteni, átérteni nem lehet. Mert az irodalomtörténetben az át- és megértés oly egyszerű művelet, amely mindenekelőtt a jelentésre, a vonatkoztatásokra, a viszonyokra stb.-re vonatkozik. Megértem szerinte nem ez, hanem «minden lénynek®
(tout l'étre) bizonyos nagyon is összetett mozzanatok nívójára való helyezése, amely mozzanatok végtelen változatosságukban bizto-sítják a művészet folytonosságát, tartós fejlődését, Azokat bizonyos egységekbe foglalni, vagy azok kedvéért őket redukálni az emlé-kező tehetségre nézve jó lehet, de nem a művészet értékére, a belőle fakadó örömök élvezetére nézve...» És azért ő többé-kevésbbé kommentátor előadásaiban. Nem a szó kommentátora, hanem a belső értéké és a lélekben visszhangzó mozgalmasságé.
• Semmi kétséget nem szenved — így mond — hogy a lélek belső játéka, szerkezete elképzelhetetlenül gazdagabb, összetettebb, árnyal-tabb, mint az aktusok, szavak, amelyek azokat előttünk fölfedik.®
Csak csalódásra vezethet eszerint azok igyekvése, akik a aszók vizs-gálatának gondolatától eltelve® azokban teljes tudományt keresnek.
Már 1893-ban, amikor még felfogásunk jó messzire esett a tanítás-nak ilyetén való értelmezésétől, keresztülvitelétől, Angélier a «la complexe du vécu® (az átélt összetettsége) álláspontján állott és
•de dire la chose® (a dolgot, a tárgy lényegét elmondani) volt jel-mondata.
Az ő Shakespeareana-ja tanításának legértékesebb gyöngye marad mindenkorra. Benne megmutatta, hogy mint kommentátor mily festői adatokkal tudta megeleveníteni, felemelni a legegyszerűbb magyarázatokat is, hogy mint tudta átlelkesíteni, az életerőtől duzza-dóvá tenni a régi textusokat — éreztetve az örök és általános humanitás érzelmeit, eszméit a művészet a műemlék mélyén.
Mily pótolhatatlan veszteség, hogy mindez mindenkorra majd-nem teljesen elveszett. Az eszmék játéka volt kedvenc foglalkozása, megrögzítésükre nem törekedett. Előadása, beszéde, magyarázata szuggesztív hatással volt hallgatóságára. Koszul erőteljes rövidséggel mondja róla, hogy az ami legtermékenyebb, legmegtermékenyítőbb volt tanításában, az erejének, buzgólkodásának érzete, az eredmények
láttatása (la sensation de cet effort, la vue de ces résultats) volt.
Tanítását értékessé, művészivé, hasznossá tette propagáló ereje, erénye, ható át- és magával ragadó lelkesedése. (Angélier a kritikus és tanár közös feladatáról mondja azt. Tanításával pedig a legkifejezettebben demonstrálja.)
8 8 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 88
Valóságos szociális hivatást töltött be. Iskolát alapított. Érzé-keny hatása tartós lesz . . .
A nekrologus benső heve, lelkesedése nem egyszer átragad ránk. Mintha mesteréhez hasonló szuggesztív erővel dolgoznék. Nem egyszer szószerint követtük, hogy nemes hevét lehetőleg kiéreztessük.
Egyetemeink szaporítása alkalmából nem lehetett haszontalan munka Augélier pedagógiai munkásságának rövid jellemző feltüntetése. Napi-lapjaink kiválóbbjai is egyetemi tanárok nevelését tartják szükséges-nek. Egyik-másik híradás arról is tud, hogy kiválóbb szakférfiakat külföldi egyetemekre küldenek továbbképzés végett. Ez tagadhatatlan helyes intézkedés. Kívánatos volna azonban mindenekfelett, hogy a kiváló szaktudós mellett tekintetbe vétessék a pedagógus, akinek megítélésénél haszonnal értékesíthetők lesznek Angélier-t külsőleg oly kedvezően jellemző sorok: «Ses yenx comme toujours un peu bridés par la sourire, avaient dans un air de gaité une sorté d'insistance affectueuse: on sentaifc qn'ils scrutaient, mais pour comprendre et encouragér...»
De kívánatos lesz a tudósok megválasztásánál Angelier diszcip-línájának céljára, szellemére is különös figyelemmel lenni, amely
«az emberit, az élőt keresi mindenütt, a teóriákat elhanyagolja, amelyek eltompítanak, a modorosságot is, amely megalvaszt (fige), fürkész, kutat teljes lélekkel és nem azzal az intelligenciával, amely etikeskedik, osztályoz, szerkeszt...*
Dr. Philipp Kálmán.
((Párhuzam a klasszikus és romantikus eposz közötti).
Amit — főleg szimbólumul — címnek választottunk, csak egy a sok közül. H a felsőbb osztályaink magyar gyakorlatait átvizsgálnék, százával fűzhetnők a hasonló téma-megadásokat koszorúba. Olyan simára koptatott közútak, mondhatnók, sinek ezek, melyeken naponta, gondolkodás nélkül, siklik el figyelmünk, noha viszonylag lehetetlen kihívások, melyeknek kiáltó nagyhangúságát csak a konvenció hang-fogója tompította szerény suttogássá. Hasonlatosak utalványokhoz, melyek száz koronáról ezólanak és a gépiesen futó közforgalom tíz 'fillér devalvált értékében fogadja őket.
Hogy épen a fentírt « eset*-bői következtetjük mondandónkat, egy nemrég megjelent ártatlan ifjúsági lap1 provokálja. Ártatlan,
1 «Ifjú Évek* I. évf. 1. sz. 1912 jan. 1.; szerk. Algöver A., Budapest.
mert a (köz® hibáit régi és hallgatag megállapodás szerint meg-szoktuk enyhébben tekinteni, sőt el is nézni. Ezen elven a kis lap-nak, mely a- címbeli címen hirdet pályázatot a maga olvasói részére, épúgy nincs oka a különösebb szégyenkezésre, mint amaz obscurns, tizedrangú diáknak, ki váratlan szerencséjére egy sereg eminens tár-saságában Íródott fel a «rendetlenkedők» közé.
Nem akarunk aprólékosak lenni, mert akkor már ott meg kellene állanunk, hogy (klasszikus® és (romantikus® egyáltalán nem egy-mással szembeállítható fogalmak, — hiszen lehet egy romantikus eposz is klasszikus — tehát párhuzam eo ipso nem vonható közöttük.
Azonban ez messzebb is vezetne, meg nekünk jelenleg nem ép ez az eset fontos, hanem az, a — mellesleg ezen esetben is — élesen szembeszökő tény, hogy ilyenféle végtelen látókörű kérdéseket, mik-nek feleletétől — a cím ígérvényémik-nek megfelelő teljes értékben — könyvtárak, elolvasását követelhetnék, a tanár mindennap felad tanítványainak, az önképzőköri és hasonló kaliberű pályázatok 10 korona maximum ellenében minden joggal elvárhatni látszanak 15—17 éves feleletadózóktól, akik két, legfeljebb ha három eposzt (ismernek® [(persze a legszerényebb értelmében az ismerésnek). És viszont: egy átlag öt oldalos, helyesírási hibákkal impregnált, stílus-talan mankókon döcögő és főleg csak ilyen szempontokból elbírál-ható tákolmánynak, mely sokszor nem is eredeti olvasásból, hanem részben csak kivonatokból ismert (tartalmakat? és idegen esztétikai véleményeket ró egymás mellé, ingyen és úgyszólván hivatalból .megadjuk a jogot, hogy ilyen és hasonló sokatmondó cím egyenes bátorítására a legfelcsigázottabb fokig, ad libitum, képzelődhessék elaborátumának jelentőségót illetőleg.
Nem akarjuk e dolog erkölcsi fontosságát, demoralizáló jelentő-ségét oly mértékben aláhúzni, amennyire ez gondolatmenetünk értel-mében természetes, és elengedhetetlen volna, mert tapasztalásból tudjuk, hogy legtagadhatatlanabb igazunk eddig is sok ellenmondást keltett fel, már a régi, megszokotthoz való természetes és kényelmes ragaszkodás okán is.
Bizonyára sokan gondolkoznak úgy, hogy e szőrszálhasogatásunk nevetséges és nagyképű, mert tanár és tanítvány közt a cím dacára -is élénk tudat előterében áll a szerénységre intő subintelligendnm
• és egy ifjúsági lap cégére már a priori magában foglalja, hogy igényei nem léphetnek túl az iskolai körön. Csakhogy — kérdem szeretettel — mi. gátolja a tanárt és a pályázathirdetőt, hogy a címet ezen igényeket sejtetően adja meg, pl. így: (Párhuzam X. és Y.
között® vagy (X. és Y. alapján® stb. ahogy nagyritkán csakugyan történik is. Ez semmivel se hosszadalmasabb, ellenben őszintén
meg-9 0 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 90
mondja, mit követel, míg amaz kérkedve nagyzol és csak bizonyos, teljesen képzeletünkre bizott, az írásból nem látható, lényegesen megszorító praemissák mellett oldható meg. Az pedig végkép lerontja a magátólértetődó'vel mentegetó'zők utolsó hídját is, ha — amint az Ifjú Évek igazán nevetséggel határos esetében történik — kifejezet-ten (teljes becsű (?) irodalmi (!) pályamű® kívántatik.
Nagyon messzire lehetne ezt a sugarat vetíteni, úgy hogy köre, megfelelő torzítással, egész gondolkozásunkat, fontoskodásunkat, emberi elbizakodottságunkat magában foglalhatná. Mert nemcsak gyermekeink-nek adott feladatokról lehetne itt beszélni, hanem szépirodalmi és tudo-mányos intézeteink pályázatairól, könyveink címeiről stb. Azonban hangsúlyozzuk, hogy igazságtalanok lennénk, ha e dologban egyálta-lán látnánk valami magyar specialitást. Kétségtelen, hogy más nem-zetek praxisa is mutat hasonló beteges tüneteket, ha talán korlá-tozottabban is.
Szerény nézetünk szerint e téren az erősen spcialis tudás hiva-tott nagyobb szerénységre tanítani. Amíg tudásunk — az irányában táplált igényeknek megfelelően — átfogó lesz és tanáraink, tudósaink mindenféle feladatot vállalnak (mert vállalni kénytelenek), nem edződ-hetik tudattalanul is mindig éber tudatukba az ú. n. részletkérdések végtelenségi igénye. Viszont minél több dologról mond le érdeklődé-sünk, vagyis minél kevesebbnek szolgálatába fogjuk, specializáljuk, annál közelebb jutunk a címek és kérdések áhítatos tiszteletéhez ós annál jobban fogjuk érteni a német pedantériát, — mely több kötetre terjedő munkának adja a «Beitráge® cimet, —• a bámulatosan művelt ókori népeknek, a görögnek és latinnak exaktságát, mely az emberi tudás korlátait, úgyszólván <púaet, respektálva, olyan cimeket alkal-mazott az írói alkotáson, melyek mindig csak valamiröí (ntept* és
«de») Ígérkeztek beszélni, de sohasem Ígértek valamit. Mint ahogy — csakugyan — semmiféle dolgot semmiféle Írással emberi korlátaink közt elintézettnek nem tekinthetünk.
Megszakítjuk fejtegetéseinket, mielőtt valójában megkezdtük volna.
A gyökerek, amelyeket látni engedtünk, a lomb, amelyből egy ágacs-kát felületes pillantásra méltattunk, oly elmélyedést igényelnek, melyre ezúttal nem vállalkozhatunk. Érdemesnek, időszerűnek és értékes vállalkozásnak tartanók, ha valaki mindenre kiterjeszkedő rendsze-rességgel kidolgozná a nyelvi írásbeliek reformálásának tervezetét.
Annak nem jelentéktelen fejezetét alkotná a címadások elhanyagolt kérdése. Dr. Marót Károly.
IRODALOM.
D. M o r n e t : L e s s c i e n c e s d e la n a t u r e e n F r a n c é , a u XVIIIe s i é c l e . Un chapitre de l'histoire des idées. Librairie Arroand Colin.
Paris, 1911. (X + 292 1.)
A mű tulajdonképen nem az, aminek címe után ítélve gon-dolni lehetne, mert nem terjeszkedik ki a természettudományoknak egéez körére, csak a természetrajzot méltatja behatóan. Ezt a kis ellentmondást, valamint a tárgyalás módját az magyarázza, hogy a szerzőnek irodalmi doktorátusa van s a természettudományokkal csu-pán kedvtelésből, nem szakszerűleg foglalkozik. Épen ezért a termé-szettudományoknak nem is a baladását, belső fejlődését akarta föltün-tetni, hanem — saját kifejezése szerint — szociális történelmüknek egy szakaszát óhajtotta megírni. Azt vizsgálta, milyen kölcsönhatás-ban volt egymással a természettudomány és az élet a XVIII. század folyamán, mennyire hatolt bele a természettudomány a köztudatba, hogyan bódított teret a természettudományi fölfogás. A tárgynak ez a filozófiai szempontból való tekintése különben már a könyvnek al-címében is ki van fejezve. Az pedig egészen természetes, bogy az irodalom doktora a természetrajzot tette művének gerincévé, hiszen a természetrajz Buffon révén legközelebb áll az irodalomhoz. így voltaképen Buffon a tanulmánynak középpontja.
A természettudományok közül először a természetrajz kezdte foglalkoztatni az elméket a tudósok céhén kívül a nagyközönség soraiban is. Egyik főrugója a természetrajz népszerűvé válásának a gyűjtő kedv, mely lappangó állapotban mindig megvolt az emberben.
A XVIH. században a legkülönbözőbb foglalkozású egyéneket magá-val ragadja a gyűjtés szenvedélye. Evvel kapcsolatosan kezdik észre-venni a természeti jelenségeket. Csodálkoznak, mikor egy-egy termé-szettudós az állatoknak olyan tulajdonságaira irányítja a figyelmet, melyet addig mindenki nézett, de senki sem látott. Végkép győze-lemre segítették a természetrajzot az ásatások. Az Ősállatoknak a föld alól előkerült csontvázai nagyon izgatták a kíváncsiságot és kép-zeletet, s előtérbe tolták a világ eredetének kérdését. A közönség
9 2 IRODALOM.
érdeklődésének növekedését s a tudománynak demokratizálódását az is mutatja, hogy fokozatosan csökken a latinul írott természetrajzi művek száma. Irodalmilag azonban csak közepesek voltak a tudomá-nyos munkák, s Buffonnak kellett jönnie, hogy megváltozzék a helyzet.
A természeti jelenségeknek elfogulatlan, tudományos vizsgálatá-val megindul a harc a természethez fűződő babonák ellen. Eddig hitték az emberek pl. a szirének létezését, a baziliskust, melynek tekintete halált okoz s más efféle mesebeli természeti csodákat, most azonban kezdenek kevésbbé hiszékenyek lenni.
A szárnyait bontogatni kezdő természettudomány csakhamar összeütközésbe került a theológiával, mely szolgájának tekintett min-den tudományt. A természetrajz eleinte elkerülte az . összeütközést, mert az volt az általános fölfogás, hogy a természet vizsgálata Isten-hez vezet s a természetrajz tulajdonképen Isten dicsőítése. Még Di-derotnak kárhoztatott és elítélt műveiben (Pensécs philosophiques és Lettre sur les Aveugles) is ilyen gondolatokkal találkozunk. Kezdet-ben szép összhang volt a természettudományok s a tbeológia között, mert az előbbiek föllebbvalójuknak tekintették az utóbbit s irányítást vártak tőle. Főelv volt a tudománynak a Szentírással való össze -egyeztetése. Lassanként azonban szűrni kezd a természettudományok-nak theológiai elemekkel való átitatottsága. Buffon volt az első, aki csak tényekről és megfigyelésekről beszélt, mintha nem is tudná, hogy. a földnek a története meg van írva az Ószövetségben. Ő tehát különválasztotta a hitet a tudománytól, de már ez is elég volt ah-hoz, hogy az egyház megmozduljon ellene. Buffon azonban kijelen-tette, hogy nem akar ellenkezésbe kerülni Mózessel. A fejlődés során apránként mégis eljutott a tudomány a vallástól való teljes függet-lenségre. Hogy a természettudomány ós theológia közt eleinte olyan szoros volt a kapcsolat, annak magyarázata abban rejlik, hogy a ter-mészettudósoknak körülbelül fele egyházi ember volt. Csak a XIX.
században lett a természetrajzból világi tudomány.
A tudományos rendszerek kialakulása lassan ment végbe.
Az emberiség nem egykönnyen tudott kibontakozni a scholasticismus békóiból s az újítóknak erős harcokat kellett vívniok a hagyomány szellemével. Newton tanai is csak nehezen bírtak utat törni. A metafizikai rendszerek helyébe azonban mégis mindinkább a megfigyelés és tapasz-talás lép s Baconnal új módszer kezdődik, az indukció módszere. Megszü-letik a kísérleti fizika s gyorsan tért hódít az iskolákban, viszont egyre jobban lejárja magát az úgynevezett racionális fizika, mely pusztán filozófiai alapon, a tényeknek tekintetbe vétele nélkül alkotta meg rendszereit. Buffon is a scholastikus rendszerek, metafizikai
el-mélkedések ellen fordul, midőn azt mondja híres müvének, az His-toire naturelle-nék (1749) második kötetében: oRassemblons des faits pour nous donner des idées*. Ugyancsak ő mondja: La seule et vraie science est la connaissance des faits.»
Az új irányzat tagadta a tekintély elvét s azt vallotta, hogy a természetet magát kell búvárolni, nem a könyveket. De a tudomány fogalma ebben a században még nem alakult ki egészen tisztán.
A természettudományokat bizonyos gyakorlati, gazdasági szempon-tokból s kedélyképző célzattal művelték. Csak a XIX. században for-málódott ki a tudomány teljes önzetlenségének fogalma, mely szerint a tudományt önmagáért is érdemes művelni. Az emberiség csak
újab-ban szerzett tapasztalatokat arról, hogy gyakran a legeiméletibbnek látszó kutatások is mélyreható módon átalakítják a gyakorlati életet.
A tudománnyal eddig' csak szakemberek foglalkoztak. Most új cél nyomult előtérbe. Népszerűsíteni akarták a tudományt, közkinccsé akarták tenni a tudós kutatások eredményeit. Buffon is ennek a törekvésnek köszönhette páratlan népszerűségét. Az Histoire naturelle 20 ezer, némelyek szerint 50 ezer példányban kelt el. Buífonnak leg-nagyobb érdeme az, hogy fölkeltette a természetrajz iránt a közön-ség érdeklődését. Stílművész volt s a stílusról mondott észrevétele szállóigévé lett. Szemére is vetették ellenfelei, hogy nem az a fő-gondja, hogy igazat mondjon, hanem hogy amit mond, azt szépen mondja. Stílusának költőisóge miatt nevezte d' Alembert, Diderot, Condillac charlatannak rhéteumek, déclamateurnek, phrasiemek.
A természettudományok, főként pedig a természetrajz iránti vonzódás nemcsak a mindennapi társalgásra nyomta rá bélyegét s nemcsak a gyűjtés szenvedélyében mutatkozott, hanem az iskolákat is befolyásolta. A XVIII. század elejéig a latin nyelv uralkodott az iskolában s egy kis göröggel párosulva csaknem teljesen kitöltötte a tanterv kereteit. Az elméleti psedagogusok sürgetik, hogy föl kell sza-badítani az iskolát a klasszicizmus zsarnoksága alól s az élet, a ter-mészet felé kell fordulni. Az Oratoriánusok a gyakorlat terén is meg-teszik ebben az irányban az első lépéseket, mikor több teret bizto-sítanak iskoláikban az anyanyelvnek, az élő idegen nyelveknek s a természettudományoknak. Rousseau szabadságot, vidámságot, é et örömet kíván a nevelésben, a természetrajz pedig épen alkalmas erre.
A tantermi órák helyett sétákat lehet tenni á szabad természetben s ilyen kirándulásokon lehet megismerni a természetnek ezer csodáját.
Körülbelül ezeket a főbb gondolatokat lehet kiemelni Mornet könyvéből, mely a hangyaszorgalommal összegyűjtött adatoknak óriási tömegén alapszik, mint a hozzácsatolt terjedelmes könyvészeti füg-gelék bizonyítja. Egy kissé nehézkessé is teszi a müvet, hogy adatai
9 4 IBODALOH.
túlságos bőséggel torlódnak egymásra s a mozaikszerűség benyomását keltik föl az olvasóban.
A szerzőnek végkövetkeztetése szerint a történeti vizsgálódás azt mutatja, hogy tévednek, akik a tudományt szembeállítják az élettel.
A tudomány is egyik megnyilvánulása, jelensége az életnek, t e h á t nem is szigetelődhetik el tőle teljesen. A tudományos kutatásoknak végelemzésben mindig társadalmi következményeik vannak: átalakít-ják pl. a gazdasági viszonyokat, megváltoztatátalakít-ják a nevelés berende-zését. Eszerint a tudomány szoros kapcsolatban van az élettel.
Dr. Nagy József.
x
L. N e o v i u s - N e v a n l i n n a , A l g e b r á n oppikirja I—II—III; Geomet-ria; Trigonometria. Helsinki, 1910—1911.
Természetes és üdvös hatású érdeklődés él bennünk másoknak minden olyan tevékenysége iránt, amely a miénkhez hasonló. Aki a közéletben szerepel, azt érdekli idegen nemzetek állami élete, a tu-dóst az a tudós munka, amely más országokban folyik, a tanítót azok az eljárások, amelyek szerint mások tanítanak. I n n e n az az ér-deklődés, amellyel kezünkbe veszünk egy-egy német vagy francia vagy angol tankönyvet. H á t h a tanulhatunk belőlük, gondoljuk ma-gunkban, amikor lapozni kezdjük. Most ime a kezünkbe került öt finn tankönyv, amelyek a Finnországban tanított egész középiskolai mathematikai anyagot felölelik. Annak az érdeklődésnek, mellyel e könyvek felé fordulunk, mór egészen speciális okai is vannak. A finn nép rokonunk, a finnek szellemi tevékenysége nem lehet egészen idegen a miénktől. A finn nép az egyedüli a világon, amely rokon-szenvvel diktálta figyelemmel kíséri a mi életünk folyását; illő tehát, hogy mi is megkülönböztetett érdeklődéssel legyünk irántuk. Azután a finneknek voltak és vannak nagy mathematikusaik. Elég, ha meg-említjük Neoviust, a két Lindelöföt, Mellint, Sundmant. Nem érde-kel-e bennünket, hogy a kiváló mathematikusok milyen középiskolai oktatás emlőin nevelkedtek ? És e tekintetben alig fordulhatunk jobb helyre felvilágosításért, m i n t Lauri Neovius-Nevanlinnához, a címben jelzett könyvek szerzőjéhez. Ez az érdemes finn m a t h e m a -tikus ugyanis egyben a finn mathematikai középoktatás főigazgatója és vezetője. Az ő törekvései tehát egy egész ország középoktatásának törekvései És az ő tudományos és paedagogiai személyisége m á r biz-tosíték arra, hogy e törekvések helyes irányban mozognak és kellő energiával bírnak. H a tehát van jogos elfogultság, akkor az elfogult-ság, amellyel a szerző könyveit forgatni kezdjük, bizonyára jogos.
De erre az elfogultságra nincs is szükség. Akár a tudományos
szi-gorúság, akár a tárgy megválasztása és felosztása, akár a methodika szempontjából Ítélünk, csak dicsérni valót találunk és semmi kivetni valót. A finn nyelv nem akadály, mert a mathematika nyelve sze-rencsére internacionális és aki valamely tárgykör fogalmaival és ered-ményeivel ismerős, az a formulák közötti nem internacionális szö-veg értelmét is kitalálja.
Vegyük már mostan sorba a szerző tankönyveit. Az algebrá-nak mind a három részében azt látjuk, hogy nem a műveleti sza-bályok megtanulása és alkalmazásaik módjának paszta elsajátítása a cél, hanem inkább az algebrának, mint tudománynak szisztematikus felépítése, amelyben az abstractiók szerepe ós hasznossága, az egy-másból fejlődő fogalmak bevezetésénél szükséges volta élesen kidom-borodik. Az algebrát szabálygyűjteményként tanítani annyi volna, mintha egy nyelvnek csak a szótárát tanulnánk meg és nem is gon-dolnánk arra, hogy e szótár segítségével olvasunk meg beszélünk.
A tudományképen tanított algebra egyszere tesz két jó szolgálatot:
fejleszti a növendékek gondolkozó képességót és elősegíti a számo-lási készség megszerzését. De az algebra körében még másra is talá-lunk kitűnő alkalmat: arra, hogy a függvény fogalmát megértessük és hogy a fogalom általánosságát és természetességét meggyőződé-sünkké avassuk. Szerzőnk mindezt átérezte és könyvében meg is valósította. Eljárását mindjárt az osztás és a törtek, továbbá a gyö-kök tárgyalása legjobban megvilágítja. Az egyenleteknél nagy fontos-ságot tulajdonít annak, hogy az egyenletek függetlenségét megma-gyarázza. A grafikus ábrázolás elve, mely a függvényfogalom beveze-tésében oly jó szolgálatot tesz, nagy gonddal és részletességgel van megvilágítva. A szerző módot talál arra, hogy a határérték, sőt a differenciál hányados fogalmát is megértesse.
A geometria tárgyalásának szisztematikusságát már a hagyo-mányok is követelik. Hiszen Euklides Elemei bosszú időn át, mint érinthetetlen mintakép voltak a geometriai tanítás középpontjában.
Ma már tudjuk, hogy Euklides legnagyobb érdeme abban rejlik, hogy felismerte annak a lehetőségét, hogy a geometria összes tételeit, mint néhány, kis számú alaptétel vagy axióma következményeit származ-tassuk le. E lehetőség megvalósítására maga Euklides a legnagysze-rűbb példát mutatta, de az utolsó szó nem az övé és nem is gon-dolhatunk arra, hogy e kérdés teljes tudományos tisztázását a közép-iskolai geometriai oktatás keretébe beillesszük. A középközép-iskolai okta-tásnak e tekintetben csak a tudományba való bevezetés lehet a célja és örömmel kell feljegyeznünk, hogy ez volt a jelzett könyvek szerző-jének is a felfogása, amikor geometriáját megírta. A tudományos
szigorúságról nem mondott le, de elkerülte az euklidesi tárgyalás