Eötvös József elnök megnyitó beszéde

Midőn 1(3 hosszú és nehéz év után a haza orvosai s természetvizsgálói ma először gyűlnek össze, liogy munkásságukat újra megkezdjék, valamennyiünknek keblét megelé-gedés tölti el; s mégis örömünk közé, kinek szivébe nem vegyülne fájdalom, midőn körülte-kint, s látja, hogy az , ki a magyar orvosok s természetvizsgálók gyülekezeteinek kezdemé-nyezője volt, s kihez közülünk annyiakat a hála s tisztelet kötelékei csatoltak — nincsen körünkben többé ? s ha bár senki e veszteséget nem érezheti élénkebben, mint én, ki helye-met azon meggyőződéssel foglalom el, hogy őt nem pótolhatom: — ki az, ki a tisztelt férfiút fájdalmasan ne nélkülözné, ki ne tudná — hogy e gyülekezet Bene Ferenczbenvezetőjétől, hogy hazai tudományosságunk egyik díszétől, hogy valamennyien attól fosztattunk meg, ki egy félszázadnál tovább példányképen állt közöttünk, életével kijelölve a czélt, mely felé a tudományos pályán törekednünk kell, s melyet ő végnapjáig követett: h a l a d n i mi n d i g a t u d o m á n y b a n , h o g y ez ál tal e m b e r t á r s a i n k n a k m i n d i g i n k á b b j a -vára l e g y ü n k . — Egyike vala ő azoknak, kik egy hosszú életen át méltán s nemesen töltötték be helyöket, kiket alkonyuk hanyatló erővel azon pályán talál, melyet mint ifjak választottak ^ s kik, mert a dicsőséget csak kötelességeik teljesítésében keresik, a legszebb emléket hagyják maguk után, melyet fáradságunkkal kiérdemelhetünk: e z e r e k n e k hála érzetét. — Én, mint e gyülekezet elnöke, nem felelnék meg kötelességemnek s önök kö-zös érzületének, ha midőn e gyűlést megnyitom — e fájdalmunkat s hálánkat nem fejezném ki. — De, tisztelt gyülekezet! van Bene Ferencz iránt egy kötelességünk, ennél fontosabb, melyet szavakkal nem róhatunk le, s ez az: hogy azon reményeket, melyeket gyülekezetünk állandó megalapításával összekötött, teljesítve, érdemeihez méltó emléket emeljünk, s csak midőn ezt teszszük, fejezhetjük ki hozzá s magunkhoz méltóan a hálát, melylyel iránta tar-tozunk. Ezen meggyőződés legyen a vezéreszme, melylyel munkásságunk uj szakába lépünk.

Azon egyes jelenségek között, melyeknek összesége korunk jellemét képezi, alig ta-lálható fontosabb , mint azon haladás , mely századunkban a természettudományok körében történt. Soha ily rövid idő alatt e tudomány körében annyi, s ily nagyszerű felfedezés nem tétetett; soha a tudomány felfedezései az élet minden viszonyaira ily rögtön s közvetlen be-folyást nem gyakoroltak. Tagadhatatlan, hogy korunknak ezen iránya egyes káros követ-kezéseket is idézett elő. A kizáró érdek, melylyel annyian a természettudományokhoz for-dulnak, itt-ott háttérbe szorított más törekvéseket, melyek az ész s kedélyre nemesítve hat-nak. a buzgóság, melylyel az anyagi világ törvényei kerestetnek, közönyösséget idézett elő azon más, nem kevésbbé fontos törvények iránt, melyek az emberi társaság s minden egyes szellemi kifejlődésnek alapjai; tagadhatatlan, hogy a természeti tudományok annyi meglepő győzelmek öntudatában itt-ott túlterjeszkednek határukon, s oly tények magyarázatát tűzik

ki feladatokul, melyek körükön tulfekszenek, s melyeket bármennyire haladjunk, soha a scalpel és chemiai analysis utján tisztába hozni nem fogunk. — De mindemellett tagadhatat-lan, hogy korunk rendkívül gyors haladását — melyet csak azért nem veszünk észre, mert az oly szakadatlan — főkép a természettudományok haladásának köszönhetjük, úgy én meg vagyok győződve, hogy e haladás végeredményeiben nagy s épen oly üdvös következéseket fog előidézni erkölcsi kifejlődésünkre is ; nemcsak azért, mert minden, mi az emberek jólétét növeli, s mi által az eszközöltetik: hogy a durva munkától, mely csak testi erőt kiván, fel-mentetünk — szellemi kifejlődésünket eszközli; hanem azért is, mert azon morális elveket s vallási meggyőződéseket, melyeknek gyengülése felett most oly méltán aggódunk, semmi nem szilárdíthatja meg újra, mint épen a tudomány, s ha e részben tapasztalataink az ellen-kezőt látszanak mutatni, ez csak onnan van, mert bármi nagyszerű haladásunk, főkép a ter-mészettudományok. mezején, még most is csak a tudomány küszöbén állunk. Én legalább teljesen meg vagyok győződve, hogy minden, mi az ember szellemi hatalmát bizonyítja, mi őt saját méltóságára emlékezteti: az szükségkép emelni fogja morális érzetét is, s hogy mi-után azon okok között, melyek egy felsőbb lény létezése mellett felhozatnak, a természet cso-dálatos rendjénél meggyőzőbb nem található, minden, mi által e csocso-dálatos rend tisztább is-meretéhez jutunk, a vallási érzetet erősíteni fogja. — Terjedjen bármennyire kilátásunk, e nagy, de határos föld körén túl eget találunk, s minél tágabb látkörünk, annál többet látunk, annál nagyszerűbben tűnik fel a véghetetlenség, mely azt környezi.

Es ez az, a miért én a természettudományokban tett nagyszerű haladást nemcsak r

korunk egyik legnevezetesebb, de egyszersmind legörvendetesebb jelenségének tartom, s miért minden, mi ezen tudományok emelésére vezet, nemcsak tudományos, hanem általános fontossággal bir.

Ha általában áll — mit jelenleg alig fog valaki tagadni, hogy a műveltség magasabb fokára emelkedett korszakunkban oly nemzet, mely az emberiség mozgalmaiban részt nem vesz, s tudományos kifejlődésében elmarad: állását nem tarthatja fenn; kettősen i^az ez azon tudományokat illetőleg, melyek által a természet gazdag kincseit használni tanulván, e föld lakosaiból annak uraivá válunk, s melyeknek művelése — ha szellemi hasznairól elvonatko-zunk is — anyagi jólétünk első föltételei közé tartozik.

Ezen meggyőződés volt az, mely Bene Ferenczet 25 év előtt a magyar orvosok és természetvizsgálók évenkinti gyülekezeteinek kezdeményezésére buzdítá; ez birt minket arra, hogy mihelyt az akadályok, melyek gyülekezeteinket ltí évig gátolták, elháríttattak: e gyű-lést kihirdessük, s a számos kör, mely e teremben összegyűlt, mutatja, hogy ezen meggyő-ződés közös az egész országban, s így közös azon határozat is, mely e meggyőmeggyő-ződésből tá-madt : elkövetni mindent, hogy hazai tudományosságunk ezen körében is a nemzethez méltó állást foglaljunk el.

De midőn ha z a i tudományosságról szólok, midőn e gyülekezetben, melyet tisztán tudományos érdekek vezérelnek, nemzeti érzelmekre hivatkozom, nem szállók le azon ma-gas álláspontról, melyet a tudománynak elhagynia nem szabad? Nem áll-e az mama-gasan min-den egyes országok s nemzetiségek törekvései felett, egy világító toronyként, mely a habok küzdelmein kivül biztos parton emelkedik , hogy a vészekben hányatott emberiség irányát ne téveszsze el.

Engedjék önök , hogy e részben saját nézetemet mondjam el. Hiszem, sőt meg va-gyok győződve: vannak érdekek, melyek még a hazánál is magasabban állanak, s épen, mert a kereszténység által ily érdekek támadtak , mert a haza felett az emberiség nagy eszméje állíttatott fel, mert czéljaink vannak, melyek e föld minden népeivel közösek, mert vannak eszmék és érzések, melyekre nézve az egyes államok határai nem léteznek: ez az, minek a

M. Orvosok éi Ter.nészetvizsgálók. ^

magas állást, melyet ujabb civilisatiónk az ó-világi felett elfoglal, főkép köszönjük; s ki ne látná, hogy a tudomány is ezen általános érdekek közé tartozik ?

Nem egyes népé vagy korszaké, hanem az emberiségnek közös kincse ez, valameny- nyiiinkké , mint a nap , melynek sugarai különböző' irányban, de az egész földet bevilágít-já k ; kimeríthetlen, mint a forrás, mely el nem apad, ha belőle milliók enyhíték is szomju-

kat. —* A tudomány a világé, az emberiségé , de ezen közös kincsnek mi módon jutunk bir-tokához ? mint a gyenge vizér és csermely a patakkal, ez a kisebb folyóval egyesül, s igy képezi a nagy folyamot, mely egész országok vizeit a tengerbe viszi, hogy a nagy medencze soha ne apadjon e l: igy támad a tudomány. — Közös, általános az, de csak azért oly nagy-szerű, mert benne millióknak törekvései egyesülnek, mert minden kor, minden nemzet, min-den egyes, miután előbb individuális létének körét átfutotta, e nagy egésznek hozza kincseit.

Minden tudomány individuális törekvéseknek eredménye, s a tapasztalás azt mutatja, hogy valamint a folyó annál több vizet hoz a tengerbe, minél tovább folytatta külön útját: úgy az egyes tudományos törekvések épen azon arányban mozdítják elő a tudományt, melyben azok az egyes népek vagy egyének individualitásának eredményei. Számos okot találunk, melyből e kétségbe vonhatlan tény könnyen megmagyarázható. Minden nyelv, melyen a tudomány iniveltetik, egy-egy eszköz, mely által bizonyos eredményhez könnyebben jutunk, mely ezen eszköz nélkül soha, vagy legalább csak nagy fáradságok után lett volna elérhető.

A népek különböző szelleme s kedélyi tulajdonai, melyek szerint azok a tudományt felfog-ják : biztosítfelfog-ják azon sokoldalúságot, mely nélkül nagy igazságokat feltalálni nem lehet, s a

nemzetiségi érzet a tudományok körében is nemes versenyt idéz elő, mely minden nagy erőfeszítésnek, s igy minden nagyobb sikernek feltétele. És vájjon nem áll-e mindez a ter-mészettudományokra nézve is, s nem járul-e ezekhez még az is, hogy a természettudományok gyakorlati művelése bizonyos helyiségekhez kötött, és sokkal több egyesek közreműködését igényli, mint bármily más tudomány?

Az anyagi természet törvényeinek fölfedezése, mely a természettudományoknak vég- czélját képezi, bizonyosan az egész emberiségnek egyiránt érdekében fekszik; de miután e czél nem általános speculatio által, hanem csak úgy érethetik el, ha minden helyen azon té-nyek s jelenségek okszerű észlelhetésére számolhatunk, melyeknek összegéből az egyes tör-vényeket abstrahálhatjuk: vájjon miként érhetnénk el ezen általános czélunkat, ha az egyes népek tudósai kötelességüket elhanyagolják, s nem mindenek előtt saját országuk teljes isme-retét tűznék ki feladatokul ? — Ez az, mit a tudományos világ tőlünk vár, mit joggal köve-telhet, s meg vagyok győződve , hogy ez ország természettudósai a tudomány általános ér-dekeit épen az által mozdíthatják elő leginkább, ha feladatukat e hazai szempontból fogták fel; csak úgy, ha ezt teszik, teljesítik azon reményeket, melyeket Bene Ferencz, a ma-gyar orvosok s természetvizsgálók gyülekezeteinek állandó megalapításával összekötött, meg-győződve arról, hogyha e hon különböző vidékein lakó természettudósok évenkint egyszer összegyűlvén, saját körükben tett tapasztalásaikat egymással közük, ha kölcsönös verseny által mindig uj törekvésekre buzdulnak, ha kezetfogva haladnak előre: a czél, mely felé tö-rekednünk kell, el fog éretni; mert valamint e hon felvirágzása, úgy e hon tudományos is-merete is nem egyesek, hanem csak a nemzet műve lehet, a magyar nemzeté, mely külön-böző nemzetiségekből áll, különkülön-böző nyelveken szól s különkülön-böző vallásos szertartások sze-rint imádja istenét, de mint a gránit, melynek különböző alkatrészeit világrázó események olvaszták egybe, azért egy marad, s egységének érzetét csak úgy veszthetné e l, ha a közös hazáról, ha múltja dicsőségéről s a jövő reményeiről felejtkeznék meg, s felhagyna nemesebb törekvéseivel, melyeknek mindegyike úgy a tudomány, mint a közélet mezején mindig szoro-sabban fűzi egymáshoz e hon polgárait.

Dr. Kovács S. Endre emlékbeszéde Bene Ferencz fölött.

Tisztelt Nagygyűlés! Ha a nemzetek művelődés történetén végig tekintünk, min-denütt azt fogjuk találni, miszerint azok életében minden kornak megvoltak vezérei, kik velük született kitűnő tehetségeik — egy kitűzött czél utáni törekvésük, jellemük és haza-szeretetük által kiváltak polgártársaik közül, s a mindennapiasságon fölülemelkedett szelle-mük eszméit megvakként elszórván kortársaik között, nemcsak az enyészettől óvták meg azokat, hanem dús aratást biztosítottak a művelődés mezején, hazájuk boldogítására, a ké-sőbb jövő nemzedéknek.

Az ily férfiak azonban kevesek és ritkák; — mert hogy valaki a művelődés terén, az értelmiség s magasabb tökély azon fokát elérhesse, hogy azok által a közfigyelmet magára vonja, az általános elismerést kivívja, a köztiszteletet kiérdemelje, s az ezekből eredő közbi- zodalmat maga irányában megszilárdítsa: arra jeles tulajdonok, fáradhatlan szorgalom, a fel-merülő számtalan akadályok merész leküzdése, s egy hosszú élet tisztán megőrzött jelleme szükségesek.

Ily egyik férfia volt hazánknak az orvosi és természettudományok körében, a ma-gyar orvosok és természetvizsg'álók ÍX-dik nagygyűlésének első elnöke, m. k. egyetemi ta-nár és igazgató, kir. tanácsos, a Leopoldrendnek kis kez-esztese, néhai idősb Bene Ferencz.

Azon elnöki szék azonban, melyet az általános kegyelet a tudomány vezérének szánt, betöltetlenül s üresen áll, s hogy ezen hiány nem tűnhetik föl egész nagyságában előttünk, azt csak azon dicsbabér lomboknak köszönhetjük, melyek a haza által közösen szeretett és tisztelt másodelnökünk homlokát környezik. s életteljes eleven szinökkel mérséklik a sötét küpreszszek homályát.

A veszteséget, mely bennünket közösen ért, eddig csak sejtettük; a nélkülözés pilla-natában azonban egész kiterjedésében érezzük, s ha ennek ábrázolása s ismételése tétetnék kötelességemmé, szorult kebellel volnék kénytelen a költővel fölsóhajtani: „Infandum regina jubes renovare dolorem.“ De hála a sorsnak, jelenleg’ nem az enyészetet, nem a

múlandósá-got, hanem az uj életet, a halhatatlanságot ábrázolni vált föladatommá, azon halhatatlansá-got, melyre ünnepelttünk maga megtanított, mondván: ,,az ciháit jeles férfiak lelke halha-tatlan, kiknek életben maradt társaik s tanítványaik nemcsak fenntartják, de szaporítják és tökélesítik a legszebb és leghasznosabb orvosi és természettudományt.“

S valóban, hogy azon férfi szelleme, kinek agyában hazánk tudós fiai egyesítésének nagy eszméje ezelőtt egy negyed századdal életet nyert, halhatatlan: legbiztosb jele ezen dí-szes gyülekezet, mely 16 évig tartott tetszhalotti állapotából, a mai napon megifjodott erő-vel ismét életre kelt, melyet itt hazafiui örömmel üdvözölni szerencsénk van.

Tisztelt nagygyűlés!

Ha ő köztünk lehetne, örömtől ragyogó arczczal szoritna bennünket keblére, s mi kegyelettel borulnánk reája; miután azonban azt élveznünk, ezt tehetnünk a végzet meg-akadályozta, legalább nagy emlékét körülkarolni tartozó kötelességünk. De ki állítsa ezt élethűn élőnkbe ? miután azon tisztelt férfiakat is, kik vele együtt küzdöttek, kik őt felfogni és tisztelni tanulták, s meghódoltak szelleme előttva tudomány egykorú bajnokait, soraink között hiába keressük; sőt olyanok is kevesen vagyunk, kik ezelőtt 22 évvel tanúi valánk azon ünnepélyes jelenetnek, mikor a tudományok megőszült, méltóságteljes nestora, az ala- pitó gyűlés elnöki székét elfoglalván , a tudomány és haza felvirágozása iránti hőn lángoló szíve egész életen által táplált érzéseit a nyilvánosság oltárára letette, s ünnepélyesen által-adta azon irányeszméket, melyek szerint tudományos felvirágzásunk nagy munkájában ha-ladnunk kelletik.

2.

Hogy ezen kevesek között, igénytelen parányiságom öntudata mellett, én, ki már egyszer irántai nagy tartozásomat leróni, bár ha gyengén is, de erőmhöz mértten megkisér- tém; ezen, sokkal tehetségesebbeket illető kötelességet ismét magamra vállalni merészeltem, arra csak a bölcs Seneca magáról tett azon nyilatkozata bátorított: Quid, ni ego magnorum virorum et imagines habeam pro incitamento animi et natales celebrem? Quid, ni illos, ho- noris causa, saepiusque apellem ? Quam enim venerationem, praeceptoribus meis debes, ean- dem praeceptoribus generis humani a quibus tanti boni initia sumserunt. (Epist. 64. p. 187.)

Ne várjanak azonban, tisztelt ügyfelek, tőlem kimerítő életrajzot, melyet megírni nemzeti tudományos fejlődésünk történetírójának lesz föladata, én csak azon jellemet óhaj-tom röviden visszatükrözni, mely 1775-ben octob. 12-én született, s 1858. iulhis 2-dikáie;

működött.

B e n e Ferencz azon szerencsések közé tartozott, kikkel velük születik az ösztön: tö-rekedni egy bizonyos czél felé, s hajlamukban birják határozott alapját jövendőjüknek, s a jellem szilárdság istápolja határozatukat; szóval, ő a hivatás embere volt.

Valamint a természetben nem egyedül a tavasz, sem a nap melege, sem a langy nyári eső borítják be lombbal a fa ágait, hanem ön-belsejében rejlik az erő, mely őt zöldelnikészti, úgy ő nem a szülői terv és akarat, nem fényes anyagi körülmények vagy magas pártolás, hanem ezek nélkül, sőt ezek ellenére küzdötte föl magát saját határozatából választott orvosi állására.

Már mint gyermekben élt a kiapadhatlan tudvágy, a vas szorgalom, s a tántorithat- lan kitartás törekvéseiben, s ezek voltak a moecenasok , kik e gyermeket pártolták, az ifjút bátorították, és segédkezet nyújtottak arra, hogy hóna határain kivül is fölkeresse tudomá-nya forrásait, s Bécsbe vándoroljon, hol akkor a hires Jaquin, Leber, Boer, G vanin és Frank Péter tündököltek.

Példányképül választá jeles honfiát, a magyar Boerhamot, a kitűnő talentomu idősb dr. Cseh Szombathyt, kiben megtanulta, miszerint belbecsét az ember maga képezi és szex-zi meg magának, s ha azt kellőleg elérni törekedett, nincs szüksége a vaksorstól reményleni, mely az egyének világi állása fölött nem ritkán szeszélyek szerint határoz.

Gyakorló orvossá lön 1799-ben. — A szelid kedélyű, mindenki iránt magaviseleté-ben szerény, leereszkedő, társalgásában Aesculap; józan értelme, termékeny esze, kimerítő ítélete, világos és szabatos előadása, érthető beszédmodora által nemcsak a közönségnek, ha-nem még az akkori tanári testületnek is figyelmét annyira magára vonta, miszerint ha-nem so-kára a sebészi előkészítő tudományok előadásával bízatott meg, mely körülmény, a társada-lom akkori szellemét tekintve, mely szerint a születési és hivatalos állás tekintélye mellett, az egyéniség tudományos és szellemi értéke igen alárendelt szerepet játszottak, sokkal na-gyobb jelentőségű mint jelen korunkban , melyben minden egyes polgári osztály érvényes-sége fölött inkább az értelmi képesség határoz.

A tanítói pálya megnyiltával egymást követték a tanszékek, melyek elfoglalása kö-telességévé tétetett.

Azonban ezen nehéz feladata teljesítése mellett sem kerülé ki figyelmét a természet- tudományok megkezdett fontos átalakítása.

A nagy Cuvier ugyanis egybekötvén nagy eszével a földtant az állattannal, már ak-kor kimondá ama nagy eszmét, hogy földünk rétegeinek m i n d e n előforduló változásai, egy változhatlan örök törvénynek vannak alávetve. Felállítá azon elvet, miszerint az állat-ország nem külső tulajdonai, hanem a szervezetek különfélesége szerint osztályozandó; __

megállapította az egybehasonlító boneztant, s ez által a tapogatódzás bizonytalanságából ki- emelé a természettudományt, s azt a kísérlet biztosabb mezejére vezette.

Azon igazság, miszerint minden természettani tünemények egy örök törvény befolyása

alatt állanak, s minden látszólagos rendellenesség egy bizonyos rend elveire vezethető visz- sza, — Carmichel — Schmydt — Bonn — Fallopius egyes különváló kísérleteik által — mindig nagyobb valószínűséggel lépett előtérbe, s Bichat a szervek alkata — szöveti vizsgá-lata — és a körül tett fölfödözései által nagyobb hitelességet nyert, s a természettudományok ezen utoni előhaladását — ha lassan is — de előre vitte, — Ezen elvek a gyakorlati orvos-tanra akkor ugyan még befolyást nem gyakoroltak, mind a mellett Bene sejtette azok jö-vendőjét, s azért is, az akkori viszonyok közt már mindent elkövetett, hogy azon iskola kö-rében, melyben működött, a haladás ezen ügyét előmozdítsa; ezen czélból kifejtett törekvései azonban, a tiszta becsületesség mellett is: az ügy iránti kötelesség különböző fölfogása, az önző magánaézetek eltérése s a szerep vivők szűkkeblüsége miatt — hajótörést voltak kény-telenek szenvedni; — később megkisérlé egyéniségét személyeknek alárendelni az ügyért, s czéljai kivitelére többekkel szövetkezett; igy akarta elérni a kórháznak az iskolával leendő egybeköttetését; de fájdalom! a társak részéről ismét csak az önérdeket látván előtérbe lépni, az ügyet mellékes czéloknak nem akarhatta föláldozni, tiszta becsületessége nem engedé a szövetség folytatását, külön vált, s önmunkásságába vonult ismét inkább vissza, mintsem mocsoktalan meggyőződését mások hiúságának föláldozza. Ez okból magyarázandó, misze-rint később kevesen voltak, kik bizalmát megnyerék, s méltánylását kiérdemelték. Kárpót-lást ezentúl főképen tanári hivatásában keresett és talált, s kifejtett szorgalmában az irigység sem tehete kifogást. Tanítványait az iskolában, kórodán és magán gyakorlatában egyiránt oktatta; e mellett a tudomány számos változásait ezután is folytonos figyelemmel kisérte, el-fogulatlanul Ítélte meg, az okszerű javitásokat készséggel fogadta, sohasem tévesztvén azon-ban szemei elől a bölcs Seneca mondatát: „Sunt necessariae, primum ne sim me unó conten- tus, dein ut cum ab aliis quesita cognovero, tűm et de inventis judicem et cogitem de inve- niendis;“ — (Epist. 84. p. 304. T.), mi nem kevés jelentőségű erény azon korban, melyben a halhatatlan Syhdenham tanait nem csekély ész-éllel egy Hoífman, Wedekind, Cullen, Grir- tamer, Reich, Brown, Ka sori, Sthal, Mesmer és Hahnemann, mint a humoralis, solidaris, ja-

alatt állanak, s minden látszólagos rendellenesség egy bizonyos rend elveire vezethető visz- sza, — Carmichel — Schmydt — Bonn — Fallopius egyes különváló kísérleteik által — mindig nagyobb valószínűséggel lépett előtérbe, s Bichat a szervek alkata — szöveti vizsgá-lata — és a körül tett fölfödözései által nagyobb hitelességet nyert, s a természettudományok ezen utoni előhaladását — ha lassan is — de előre vitte, — Ezen elvek a gyakorlati orvos-tanra akkor ugyan még befolyást nem gyakoroltak, mind a mellett Bene sejtette azok jö-vendőjét, s azért is, az akkori viszonyok közt már mindent elkövetett, hogy azon iskola kö-rében, melyben működött, a haladás ezen ügyét előmozdítsa; ezen czélból kifejtett törekvései azonban, a tiszta becsületesség mellett is: az ügy iránti kötelesség különböző fölfogása, az önző magánaézetek eltérése s a szerep vivők szűkkeblüsége miatt — hajótörést voltak kény-telenek szenvedni; — később megkisérlé egyéniségét személyeknek alárendelni az ügyért, s czéljai kivitelére többekkel szövetkezett; igy akarta elérni a kórháznak az iskolával leendő egybeköttetését; de fájdalom! a társak részéről ismét csak az önérdeket látván előtérbe lépni, az ügyet mellékes czéloknak nem akarhatta föláldozni, tiszta becsületessége nem engedé a szövetség folytatását, külön vált, s önmunkásságába vonult ismét inkább vissza, mintsem mocsoktalan meggyőződését mások hiúságának föláldozza. Ez okból magyarázandó, misze-rint később kevesen voltak, kik bizalmát megnyerék, s méltánylását kiérdemelték. Kárpót-lást ezentúl főképen tanári hivatásában keresett és talált, s kifejtett szorgalmában az irigység sem tehete kifogást. Tanítványait az iskolában, kórodán és magán gyakorlatában egyiránt oktatta; e mellett a tudomány számos változásait ezután is folytonos figyelemmel kisérte, el-fogulatlanul Ítélte meg, az okszerű javitásokat készséggel fogadta, sohasem tévesztvén azon-ban szemei elől a bölcs Seneca mondatát: „Sunt necessariae, primum ne sim me unó conten- tus, dein ut cum ab aliis quesita cognovero, tűm et de inventis judicem et cogitem de inve- niendis;“ — (Epist. 84. p. 304. T.), mi nem kevés jelentőségű erény azon korban, melyben a halhatatlan Syhdenham tanait nem csekély ész-éllel egy Hoífman, Wedekind, Cullen, Grir- tamer, Reich, Brown, Ka sori, Sthal, Mesmer és Hahnemann, mint a humoralis, solidaris, ja-