DNS lókuszok vizsgálata során kapott eredmények értékelése

A 11 vizsgált lókusz eredményeinek értékelése során a megfigyelt és az effektív allélszámokban, a várt és megfigyelt heterozigozitásban meglehetősen polimorf eredményeket kaptam a hazánkban tenyésztett és vizsgálatba vont húsmarha fajták esetében. A mikroszatellitek megjelenő alléljai és allélgyakoriság értékei ugyancsak nagy változatosságot mutattak. A kísérletekben vizsgált fajták közül a magyar tarka állomány bizonyult a legváltozatosabbnak a megfigyelt allélok számában (átlag na=10,1818) és gyakoriságában egyaránt, míg a hereford fajta hazai állománya jóval kevesebb alléllal rendelkezett a vizsgált 11 mikroszatellitet tekintve.

Blott és munkatársai (1998) saját vizsgálataimhoz hasonló populációgenetikai kísérletsorozatot végzett a hereford fajtán belül vércsoport markerek segítségével. Ekkor 18 hereford populáció vizsgáltát végezték el, emellett más fajtákat is összahasonlítottak a hereford fajtával. Meghatározták a várt heterozigozitást, az átlagos allélszámot, valamint a fajták közti genetikai távolságot. Saját vizsgálataimban a hereford fajta a legközelebb a magyar tarka fajtához áll, a genetikai távolság a fajták között 0,3495 volt. Blott kísérletsorozatában a hereford populációkat összehasonlították limousin és aberdeen angus fajtákkal. A genetikai távolság értékei limousin és hereford fajták esetében 0,090 és 0,164 értékek között változtak, míg az aberdeen angus és a hereford fajtákban 0,133 és 0,201 között. Saját vizsgálataimban a genetikai távolság DNS mikroszatellitek alapján hereford és limousin között 0,4217, míg az aberdeen angus és a hereford között 0,3561 volt. Érdekes megfigyelni az utóbb említett értéket, mivel ahhoz képest, hogy a hereford és az aberdeen angus brit húsmarha fajták csoportjába tartozik, a 0,3561 érték a legmagasabb az aberdeen angus és a többi vizsgált fajta között. A limousin és az aberdeen angus közötti genetikai távolság Blott nyomán 0,098 volt, míg saját eredményeimben 0,2670.

Wiener és munkatársai (2004) kísérletsorozatukban 8 szarvasmarha fajta genetikai elemzését végezték el 30 mikroszatellit marker segítségével.

Eredményeik alapján a genetikai távolság a hereford és az aberdeen angus fajták között 0,3550, ez az eredmény szinte megegyezik a saját vizsgálataim

eredményével (0,3561). A brit kutatócsoport lókuszonkénti átlagos allélszámai a hereford és az aberdeen angus fajták esetében jóval alacsonyabbak voltak (aberdeen angus átlagos na=5,30; hereford átlagos na=5,17) mint a saját eredményeimben (aberdeen angus átlagos na=10; hereford átlagos na=7,8182).

A várt és mért heterozigozitás értékekben hasonló eredményeket kaptam. Saját vizsgálataim eredménye: Ho=0,6919, He=0,7153 (aberdeen angus); Ho=0,6521, He=0,6865 (hereford). Wiener és munkatársainak várt és megfigyelt heterozigozitás ereményei megegyeztek a fajták összehasonlításában:

Ho=He=0,61 (aberdeen angus), Ho=He=0,63 (hereford). Saját vizsgálataimban a várt heterizigozitás értékek (He) meghaladták a megfigyelt heterozigozitás értékeit, ezért beltenyésztettségre gyanakodhatunk a két fajtánál. Wiener az aberdeen angus fajta esetében 6 egyedi allélt említ, a herefordban 5 allélt. Saját vizsgálataimban a hereford fajtában csupán 1 allélt, míg az aberdeen angus esetében 5 privát allélt figyeltem meg.

Maudet és munkatársai (2002) 7 francia szarvasmarha fajta (n=317) DNS analízisét végezték el 23 mikroszatellit segítségével. Eredményeik alapján a charolais és a limousin fajta genetikai távolsága 0,127 volt, ami a saját vizsgálataimhoz hasonló értéket adott (0,1473). A charolais fajta esetében a várt és megfigyelt heterozigozitás értékek nagyon hasonlóak voltak, saját eredményeimben a Ho=0,64, a H_e=0,692, míg Maudet vizsgálataiban: Ho=0,64, H_e=0,661 voltak. Az átlagos lókuszonkénti allélszámot tekintve Maudet vizsgálataiban alacsonyabb allélszám jellemezte a fajtákat (charolais: 6,00;

limousin: 5,78). Saját kísérleteimben ezek az értékek: na=9,9091 (charolais), na=8,9091 (limousin). A limousin fajta esetében 3, a charolais fajta esetében 6 privát allélt mutatott ki, míg esetemben a charolais fajtában 3, a limousin esetében 2 egyedi allélt tapasztaltam.

Loftus és munkatársai (1999) 20 mikroszatellit elemzését végezték el, s a saját kísérleteimben is szereplő charolais fajtában a genetikai változatosságot (Hexp) 0,66 értékben határozták meg. Saját vizsgálataimban ez az érték 0,64 volt. MacHugh és munkatársai (1994) szintén a genetikai változatosságot figyelték több szarvasmarha fajtában 12 mikroszatellit segítségével. A kapott Hexp értékek alacsonyabbak voltak (hereford: 0,403;

angus: 0,415; charolais: 0,46) a saját értékeimnél (hereford: 0,6841; angus:

0,7142; charolais: 0,6906).

Radko és munkatársai (2005) hasonlóan a saját vizsgálataimhoz, 11 mikroszatellit segítségével mértek fel több szarvasmarha fajtát, köztük a hereford fajtát is, amely a saját vizsgálataimban is szerepelt. A vizsgált 11 lókusz esetében a megfigyelt allélszám csupán egy esetben egyezett (BM1824:

5 allél), a többi esetben a saját vizsgálataimban kapott allélszámok többnyire meghaladták Radko által kapott eredményeket. A Nei-féle heterozigozitás Radko esetében 0,570 és 0,818 értékek között változtak a vizsgált lókuszokra nézve, saját vizsgálataimban ezen érték 0,5075 és 0,7851 értékek között változott.

Általánosságban elmondható, hogy saját vizsgálataimban a fajták a legtöbb lókusz esetében szignifikánsan nem tértek el (P>0,05) a Hardy-Weinberg egyensúlytól, kivétel a charolais fajta, ami a homozigóta egyedek túlsúlyára utal. A hazai charolais populációban a vizsgált 11 mikroszatellit közül 6 esetben tapasztaltunk különböző szintű szignifikáns eltérést (P<0,001;

P<0,05). Vizsgálataim során egyik fajta analizálása során sem tapasztaltam, hogy maximális megfigyelt heterozigozitás értéket (Ho=1) vettek volna fel a vizsgált fajták/populációk, ami arra utalhat, hogy az adott fajták/populációk megfelelő számú szülőgenerációtól származott. A vizsgált 5 fajta közül mindegyik esetben az F_IS értékek közül több a pozitív érték, ami arra utalhat, hogy a hazánkban tenyésztett 5 fajta beltenyésztett a 11 mikroszatellitre nézve.

A átlagos várt és a megfigyelt heterozigozitás értékeket tekintve mindegyik fajtánál beltenyésztettségre utaló jeleket tapasztaltam, mivel az átlagos He

értékek mindegyik esetben meghaladták az átlagos Ho értékeket (He>Ho). A beltenyésztettség kialakulásának több oka is lehet, ami a fajtákban a tenyésztési technológiára vezethető vissza.

Vizsgálataimat összegezve elmondhatom, hogy kísérleteim során sikerült felmérnem a hazánkban tenyésztett néhány húsmarha állomány (magyar tarka, limousin, hereford, aberdeen angus, charolais) genetikai hátterét, s kijelenthetem, hogy a vizsgált 5 fajta meglehetősen változatos volt.

Lehetséges fajtaspecifikus allélek tekintetében a limousin fajtát említeném meg, mivel a TGLA122 mikroszatellit 177-es allélja 3,15%-os gyakorisággal jelent meg, míg a többi fajtában nem tudtam kimutatni ezt az allélt.

A származásellenőrzés hatékonyságának vizsgálata során a hereford fajtában kapott 99,46%-os PETOTAL érték volt a legmagasabb az általam vizsgált fajták esetében. Baron és munkatársai (2002) hasonlóan magas értéket (99,89%) kapott 10 mikroszatellit megbízhatóságának vizsgálatakor a Gir fajtában. Radko és munkatársai (2002) 11 mikroszatellit esetében kapott magas hatékonysági értéket, amely 99,99 % volt a vizsgált szarvasmarha fajtában.

Összességében megállapíthatom, hogy az általam alkalmazott 11 mikroszatellit a vizsgált szarvasmarha fajták származásellenőrzésében 97,85 és 99,46%-os érték közötti megbízhatósággal, hatékonysággal alkalmazható.