a) Vízitündérek, vízilányok, vizikisasszonyok, vílák (vodena deki a, vodena snaha) b) Víziemberek: Toplenik, vodenik, Medárd
a) Vizitündérek, vízilányok, vizikisasszonyok, vílák (vodena deki a, vodena snaha)
322. A vizitündérek csábítása
Az én öreganyámnak a körösztapja, azok ott laktak a Dráva mentin.
Eccer, aztán ahogy mönnek haza öregapámmá, ez a körösztapám az öregapámra kacsint: Tudod koma - aszongya - gyere, elmögyünk a Drávapartra, várnak bennünket a szép mönyecskék. Öregapám mög azt felete rá: Tudod komán - aszongya - , én má nem mék sehá, engöm má nem vár ott senki. De - aszongya gyut neköd is belülle, mer ügön szépök...! És a körösztapám nem vót rost, kifogta a lovakat és szalatt a Dráva-partra. Hát asztánék ottan várták ezök a tündérök. Vizitündérök.
Csak egyre nevettek neki, nevettek neki. Mást nem csinyátak. Csaták közelebb. És a körösztapám mög erőszakká, csak mönt. Feszt csónakot keresött a Dráva-parton, de nem talált seholse csónakot. Akkor öreg
apám utána szaladott: Az istenödet, há mész komám? Hát aszongya emögyök ezöket a szép mönyecskéket mögnézöm, hogy hová mönnek ezök? Emögyök a lakásukra nekik. Akkor má ezök a mönyecskék kezd
tek nótázni, danútak. Öregapám aszongya, hogy ollan szépön, hogy az valami. Röszketött körülöttük a levögő, remögött mint nyáron, mikor nagy fóróság van. Körösztapámmá mög má nem löhetött bímya, akart vóna bemönni vízbe úgy mindönöstü... Avvá öregapám, hogyan vitte a kötelet, a körösztapámnak a derekára kötötte, hozzákötötte egy izéhő, egy füzfáhó. Ahogyan hozzákötötte ahhó a füszfáhó - aszongya öreg
apám - azok, mög csak nevettek. Nem akartak onnaj elmönni. De aztán a körössztapám mög csak szitta öregapámat, hogy csak eressz komám, eressz! De öregapám nem eresztötte. Látta minek mivoltyát, nekiát öreg
apám káromkonnyi ott a Dráva-parton. Szitta ükét: Az Isten erre, arra...!
Nna, akkor eltűntek a mönyecskék. Akkor eresztötte el öregapám a ko
máját a füszfátu. Na - aszongya - , mast gyere haza komán! Hát ijjenök a te mönyecskéid. Mast láttad, hogy ezök nem élő mönyecskék, hanem ezek tündérök. Mert, hát efulladt vóna... Na, akkor úgy mönt haza. Az én öregapám Zsebe János volt.
(Légár Istvánná Huros Teréz, 61 é. 1964.) 323. A vizilányok a Dráván
... Megint ez a Kalanics sógor. Ugye itt Légrád alatt őrzött a báttya, áti a Pázsiton. Ő meg éjjé viszi körösztü a Dráván neki a vacsorát... Má visz- szafelé ott a csónakba, csónak mellett ezek a vizilányok, tündérek. Ott ütek meg úszkátak. Nagy hajuk vót - aszongya a sógor csak úszkátok,
meg nevettek nekijje. Akkor a sógor egyre mönt feléjjük, hogy megfogja ükét. Mikor má mög akarja fognyi, nem tutta, lebukott, aztán mög föl
bukott a v í z fölé (...) Mikor m á jó messze elizéták a vizön, valahogyan magáhó tért... E! Ennek nem lösz jó vége. Na, akkor ékáromkotta magát:
’Ögye rosseb ükét, - aszongya - hadd mönjenek a pokolba’ (...). Na az
tán akkor eltűntek. El. Azt mondta a sógor, akkor káromkonni köll.
Milyen kár, hogy mostanában nem látni tündéreket a vizen!
Azt mondják, azutátu nincsenek ezök a jelönségök, miután ez a nagy káromkodás mög a hitetlenség van a földön.
És a káromkodásba mit kell belevenni?
Az isten nevit. Igen, azt kell belevenni.
(Légár Istvánné Huros Teréz, 61 é. 1964.) 324. Vila a Drávában és az aranymosók
Én fiatal korom óta, mondanám voltam tizenkét éves, már mentem apám
mal, zlatar volt. Mentem vele a Drávára mosni aranyat... hogy hát arany!
Gondolnak az emberek, hogy akkor ott nagy gazdagság van. Pedig hát a halászok, aranyászok, ezek voltak a faluban a legszegényebbek. Mert van arany a vízben, de azt kimosnyi kérem, keserves dolog... Egész nap merni a lapáttal a kavicsot rá a deszkára, akár esik akár a nap süt. Volt ollan nap, hogy ha találtunk összüt egy grammot! Kenyérre nem volt elég. Aki ezt nem pórbált, nem tud elhinni. Azért mondták magyarul: -
„Halász, vadász, aranyász, üres tarisznyába kotorász.” Azt ettünk, amit fogtunk a vízben halat, rá k o t.... Szóval nehéz életünk volt. Negyvenötig engedtek ezen az oldalon mosni aranyat. Azóta már én sem...
Hát mondtak, meséltek mindent, hogy hát jelenségek vannak a vizen.
Hogy vigyázni kell, különösen éjjel. Mindég égett a tűz, mert ott is alud
tunk a vízparton. Este összejöttünk, több banda is volt, aztán a tűz mellett beszélgettünk. Ugye? Aztán igy mesélték, hogy az egyik fiatal zlatár, jóképű legény volt. Látja, hogy a csónak szélén ül a vila és fésülködik.
Felugrott a gyerek, hogy szalad hozzá, de a vila elmerült a vízben. Odább megen felbukik. Csalogatta be a vizbe. Azt mondja neki: - Az éjjel gyere a szigeten, eljöhetsz hozzám.
De ez volt nappal, és ollan álmot bocsátott rá, hogy a gyerek estéiig aludt. Nem sikerült ébresztenyi. Este ébredett, és akkor meg akart átmen
ni a szigetre, mert ott szépen énekelt neki már a vila. Csalogatta. Akkor ezek a többi aranyászok, megkötötték a lábát egy fához, hogy ne tudjon elmennyi. Mert elfullasztotta volna a vízben. Akkor ezek az öregek ká
romkodtak rája, a vila többet nem jelentkezett, elhallgatott. így a gyerek életben maradott...
De valahogyan mióta ez a demográcia van, nem hallani illen dolgo
kat. Szvecsárt se láttam azóta.
(Kaiinics József, Szentmihályhegy, 1953.)
325. Vízilány, vízitündér, vízimámor
Hogyan hívják azokat a vízilényeket, akik a vízben laknak?
Hogyan? Vizilányok. Akkor vizitündér. A többit nem tudom... Kijön
nek a vízpartra, csak a farkuk van benn a vízben. Mert fölül szép nő, sár
ga haja van, és kezei vannak. Alul egy haltest van, lefelé az egész hal...
Itt felénk a Dráván meg a Murán ezek a vizilányok vannak. Vodena dekla horvátossan. És szépen énekelnek.
Segesden meg azt mesélték, hogy pünkösdkor reggel a víz partján a vizimámor jön elő. Az is szép nő és énekel. Ott az öregek otthonába egy erdélyi bácsi volt. Az mesélte nekem a vizimámort. Hogy az énekével elcsábított volna valakit, arról nem tudok...
(Szlávecz István, 14 é. 1962.) 326. Vízilány a tópartján
Édesanyám hónapszámba járt valamikor dolgozni. Több gyerek is volt velük. Ahova elkerültek, abban a pusztában több tó is volt, szép ligetes tó, és vasárnap délután arra sétálgattak. Úgy négy óra felé délután. Azt mondják a gyerekeknek, nézzétek, milyen szép lányok vannak ott a par
ton! Ok még nem tudtak erről, mert nem rég kerültek oda. Azt hitték, hogy valódi lány üldögél ottan és az énekel. Mindig csak énekelt. Mikor már tiz-husz méterre voltak tőle, észrevette őket, egyet nézett, aztán le
ment a víz alá. Akkor mondták, hogy ez vizitündér, aminek fele lány, fele hal. De többször is látták.
(Kele János, 14 é. 1962.) 327. Vízilányok, vízi kisasszonyok
Én azt hallottam a régi öregektől, hogy pünkösd éjjel, akkor ki kell meny
nyi a tópartra és akkor hallanyi, hogy miilen szépen énekelnek. Ezek a vizi lányok, vizi kisasszonyok vagy mi? Ollan tündérfélék. Ollanyok mint a szépasszonyok ezek is. A vízben énekelnek, de közel nem sza
bad menni, mert azt mondják, hogy elkapnája az embert és bevinnéje a vizbe. Azt mondják, hogy nagyon gyönyörűen énekelnek benne a vízben.
Deréktól föl, olyanok mint a valódi ember. Lefelé meg mint a hal. És azt mondja kötnek, kézimunkát csinyálnak. Azt mondja, énekelnek szépen és közben hálót kötnek.
De hallottam azt is, hogy a férfiakat csalják oda. Csalják be a vizbe.
Úgy, hogy ha valaki odamegy a víz partjára, akkor szépen elfogják és elviszik a vizbe. El is fullad.
Én csak ezekről hallottam, a nagymama szokta mesélnyi.
(Hegedűs Jánosné Precskó Anna, 63 é. 1964.) 328. Vízilányok a Dráván és a Murán
Nézze, azt mondják nem igaz, hogy nem kell minden szóbeszédnek, babonának hinni...? Pedig sok minden van, amit még a tudomány nem ösmer, és mégis van. Ha igaz, régen a villant se ösmerték, azt mondták:
nem igaz, hogy majd villám világit a házakban. Aztán mast bevilágítja az egész várost, meg már falukban is...
Hát azt mondják, hogy vízben sincsenek ezek, azok... Hogy nincse
nek vizilányok, meg minden ... Aztán mégis csak hány ember elfulladt, pedig hát úszni is tudtak...
Szóval a vizilányokról azt tartották, hogy vízben élnek, jobbára a nagy folókban. A Dráván is meg a Murán. Aztán ha kiülnek a partra, főleg hold
világos éjjel, szépen énekelnek..., aztán csalogatják magukhol a férfiakat.
Ezek veszélössek, mert ha férfiember hallgatja, elveszti az eszét, csak megy bele a vizbe. Aztán ha már benn van, akkor vége, lehúzzák a víz alá.
Azért mondják, hogy legényeknek pláne nem szabad csak úgy al
sónadrágban, vagy meztelennyen fürdeni, hanem ingnek is rajtuk kell lennyi, mert amellik legény ezeknek a vizilányoknak megtetszik, azt lehúzzák a víz alá és elviszik. És csak száz év múlva, akkor szabadul ki a vízből, már mint öregember.
Mert bizpny voltak itt is akik belefulladtak. Legutóbb is a Mikolics gyerek. Az Éva néninek a fia. Aligság megjött a fogságból - szép legény volt - , azt mondja, nagyon meleg van, lemegy egyet úszik a Dráván. Na aztán, ahogyan belemerült a vizbe, többet sohase látták.
Mondják is, hogy nagyon kell vigyázni azoknak a legényeknek, akik ollan szenmrevalók. Mert akár a saját lakásából is kicsalja, ha holdvilá
gos éjjel van és nyitval az ablak, lecsalja a vízpartra. Mert ollan gyönyörű a hangja. Na, aztán a fiatalember ha akar, ha nem, lecsalja a partra, akkor ez a vizilány becsalja a vizbe és lehúzza a víz alá. Hát itt nálunk ez a szegény Mikolics gyerek járt igy.
De talán jobb is, hogy most le van drótozva az egész, sok szép fiatal
ember köszönheti az életét neki, hogy nem fulladt be már régen senki...
Azért nem szabad éjszaka tárva-nyitva hagyni az ablakot, pláne ha holdfény van...!
(Musztácsné Navracsics Mária, 43 é. 1964.) 329. Mikolics fiú halála
Tudja, hiszen üsmeri a Mikolics Éva nénit..., na annak a fia. Most, két- három éve csak, mikor hazajött a fogságból... negyvennyolc, vagy hét nyarán volt ez? Nagy meleg volt és még le lehetett menni a Drávára fürödnyi. Azt mondja, ő lemegy, egyet fürdik... Éva könyörgött neki: - Édes fiam, ne menj te sehá fürödnyi, forralok én neked jó meleg vizet, fűrödj meg itthon. A háborúból, a fogságból, a nagy veszedelmekből megjöttél, az Isten hazasegitett - azt mondja - , ne menj te le a vízre, tudod a Dráva miilen veszéles, nehogy itthon érjen utol valami baj!
De a fija - derék, szép legény volt - csak elment. Azt mondja, neki le kell oda menni, mint hát régen is szokott, ő ottan jól érzi magát...
Na, aztán bele is fulladt a vizbe, ahogyan belement, mindjárt elmerült, többet elő se került... Voltak ott többeken is, de nem tudtak segényi... Be
szélték aztán, hogy ezek a vízi lányok belefullasztották, lehúzták volna.
Horvátossan a vodena dekla, de van más is, a toplenik, aj is veszélös a
vizön. Igaz volt-e, nem-e, nem tudom, de az Éva néni fia örökre eltűnt a vízben.
Nézze tanító úr, talán jobb is, ha mastannék van ez a határsáv, drót, meg minden a Dráva parton, sok legény annak köszönheti az életét, hogy nem lehet lejárni förödnyi, régen majdnem minden évben elvitt egyet- kettőt a víz.
(Hegedűs Jánosné Precskó A m a , 53 é. 1954.) 330.
Úgy hallottam, hogy ezek a tündérek élnek a vizben. Kiülnek a vízpartra nótáznak. Szépen énekelnek. De nagyon gyönyörű hangjuk van. Félig hal a teste. A víz alatt élnek. Deréktól fölfelé meg gyönyörű lányok. A légrádi Csatai Miska, az szokta mesélnyi, hogy ő látta őket a Dráva part
ján. Fésülködtek és csalták magukhoz...
(Gerencsér Jánosné Lovrek Anna, 73 é. 1953. Szentmihályhegy)
b) Víziemberek: Toplenik, vodenik, Medárd 331. Toplenik, I.
Még mast is vannak vízimolnárok, meg talán még aranyászok is. Zlatárok ...
Vannak éccaka idején halászok is. Ezek éccakáznak a vízparton, a szige
teken, a kavics térségben a víz mellett ugye..., hát ők látnak, tapasztalnak valamit. Akkor a révészek, a szkelárok..., mesélnek, hogy hát a toplenik,...
a viziember. Muraköziessen toplenik. Szőrös, mint a garabonciás... ilyen nagy körmei voltak... Lenn hal derékig, fönn ember. Ó uralkodik a vizben és elborítja a csónakokat, odaveszik három-négy ember egyszerre. Éjjel mindig rakják a tüzet... Mert tűz, ha tűz van, oda nem férkőzhet... Ez szellemi dolog.
(Horváth Iván, 64 é. 1962.) 332. Toplenik, II.
Valamikor gyerekek voltunk Tótszerdahelyen, mindig óvtak bennünket a topleniktől, ha a Murán vagy a patakokban fürödtünk. Azt mondták:
ne menjünk le a vízre, mert behúz a toplenik..., és akkor mindig volt egy történet a toplenikről, amikre sajnos már nem emlékszem.
A mesékben az is szerepelt, hogy a második világháború idején ren
getegen akartak átúszni a Murán. Szöktek, menekültek... Mivel a Mura sebes folyású, sokan lelték ott a halálukat. Azt mondták, hogy a toplenik lehúzta őket.
Nálunk még játékot is játszottunk. Ez volt a toplenikozás, volt aki tuplenikozásnak mondta: - Egyik gyerek beleállt az árokba, vagy az út mentén a vízelvezető árokba, az volt a toplenik. Mi többiek pedig átug
ráltunk az árkon... Akit ugrás közben a toplenik elkapott, ő lett aztán a toplenik. Mi meg élveztük és sikítoztunk.
(Petrics Mária 31 é. 1987; Lukács István, Tótszerdahely)
333. Vodenik a malomnál
A testvérem meg édesanyám mentek a malomhoz. Este. Egyszercsak melléállt egy ember. Anyám gondolta, hogy egy másik molnár, mert ki
abált, hogy várjanak, menjenek együtt haza. Mikor odaértek a vizhez, csalta be őket, hogy nem mély, át lehet gyalog mennyi... Aztán már majd
nem megfulladtak. Akkor csúnyán káromkodott neki, meg keresztet tett magára, akkor a vodenik eltűnt. Elfullasztanyi akarta őket... A vodenik egészen férfiember, csak a vízben él.
(Andróczi Rémusné Hrascsanecz Katalin, 64 é. 1952.) 334. Vodenik a csónaknál
Nézze, pláne a mastani időkben, az ember nem mer mondanyi, hogy hát ez, vagy az. Vannak ollan szellemi lények, jelenségek, amit az ember még nem is tud... Mindjárt butaságnak, babonának mondják, az újság is. Jobb ha az ember inkább hallgasson, de azért van valami. Kik a víz mellett élnek is tudnak, hogy kell vigyázni, mert a víznek van ura. Abban laknak: vodena dekla, toplenik, meg Isten tudja még m i ...
Lehet, hogy maga se hiszi, fiatal voltam Alsódomboruban. Mint le
gény minden munkát próbáltam. Egy időben tutajokat segítettem ácsol
ni. Nem itt, föllébb a Dráván kivágtak erdőket és szállították a fát lefelé, Barcson van nagy fűrésztelep. De ez még az első háború előtt volt. Még egy ország volt ez a rész. Nem Horvátország... Aztán a tutajos gazdá
nak volt csónakja is a vizen és annak a szélibe éjjel belekapaszkodott a vodenik. Ez egy szőrös ember a vízből és fel akarta a csónakot boritanyi.
Akkor ez a tutajos baltával levágta az ujjait. Akkor úgy eresztette el.
(Horváth Iván. 63 é. 1961. Szentmihályhegy) 335. „A víznek gazdája van”
Minden víznek van gazdája, tanító bácsi. Van ura. Ez igaz. Az erdőnek és a tűznek is van gazdája... Beás nyelven: sorturlj ... A víznek a gazdája az pont délben jön ki a vízből. Aki olyankor, délben megy fürödni a vízbe, azt biztosan lehúzza a vizbe és elfullad. Olyan piros, mint a tűz, világol mint a parázs.
Nem is olyan rég én is láttam tanító bácsi. Ezekkel a gyerekekkel vol
tam fürödni. Négyen. Én a három onokával... Én nem is akartam igazán lemenni a vizre, de ezek a gyerekek erőltették. A Bóla-féle bányához, a strandra, ahol maga is szokott fürödnyi... Nagy meleg volt. Odaérünk a strandra, mit látok ott? Azon a kis parton, hol a bejárat van. Ott valami női alak... Nem volt nagy, akkora mint a Viktor most. Feküdt szépen a kavicson, arca igy a víz felé. Haja sárga volt, mint az arany. Hosszú ruha volt rajta, színjátszó mint a szivárvány... és előtte volt egy nagy könyv és az nyitva volt. De nem olvasott, úgy volt látni, hogy alszik...
Gondoltam ugye: - Istenem! Éppen dél van. A három gyerek mégis bele megy a vizbe, mind elfulladnak... Én is megijedeztem... Mondom: a rossebb egyen meg, most kell neked éppen itt feküdnyi! Menj oda, ahova tartozol!
És akkor eltűnt minden. Nem láttunk semmit se, de azért a gyerekeket nem engedtem bele a vizbe.
{Balogh Jó zse f né Orsós Éva, 51 é. 1958.) 336. Toplenik a vízenjárók réme
Viziember, horvátosan toplenik... Ezek látnak: a révészek, halászok, aranyászok, meg a tutajosok, a bárkások. Bárka, vizibárka..., ugye már olyan nem létezik. Horvátul sajka. Ugye ezek látnak, akik a vizen élnek.
Ugye, mert itt van éppen a két nagy folyó, a Dráva is meg a Mura. A toplenik okoz a nagy áradásokat, hogy elönti a falukat.
Olyan nagy körmei vannak, de nem ember ez, csak félig. Alul hal, fönt ember. Nagy szőrös férfiember. Hosszú haja van... Már képen is láttam. Hogy látta-e valaki tisztességessen? Én láttam... Emberalak, de lent hal, deréktól ember... Ez az emberre veszéles. Az aranyászok, vizes molnárok, halászok tudtak orvosságot ellene. Magukkal is vitték mert veszélyeztetve vannak ott a vizen. Mert kint alusznak a víz parton, vagy a két víz között a szigeten. Éjjel mindig raktak tüzet, mert tűz nélkül nem mertek megmaradnyi. Az nem lehetséges, veszéles. Jöhet valami féreg hozzájuk, hogy ők gyengék maguk... Fegyvert nem vihetnek, mert innej határ, onnaj határ, igy nincsenek fegyverrel fölszerelkezve, mint egy ka
tonaember. De ha tűz van, akkor oda nem férkőzhet semmi.
Egy aranyásó, zlatar - azt mondja - éccaka utaztak. Egyik evező egyik embernél, a másik a másiknál, mert ugye két evező... Egyszerre valaki belekapaszkodik a csónakba. A csónak szélibe. Azt mondja: - Ereszd el a csónak szélét! Mert ők féltek, hogy elborítja a csónakot, mert máskor is odaveszett három-négy ember, amelyik a csónakban volt. Mert ez a viziember uralkodik a vizben. Az embert elpusztítja. Ugye ez nagy ve
szély. - Akkor ezek a zlatárok..., egyik fogta a toport (szélesfejü kisbal- tát) és rácsapott a csónak szélén az ujjaira. És levágta a körmeit, meg az ujjából is, szőrös fekete ujjai voltak... Na, akkor elengedte a csónakot
Meg azt mondják, hogy mindég vittek magukkal szenteltvizet, és há
romszor keresztet vetettek magukra. Ahányan voltak... Ezzel oltalmaz
ták magukat, akkor már a viziembemek nem volt erejük rájuk.
Egyszer meg éjjel kiabál nekik: - Brodar! Brodar! (Révész! Révész!) - A révészek odamennek, eltűnt, nincs semmi. Itt valami hiba van - gon
dolták. Vissza a révhöz! Még nem is fújták el a lámpát a házukban, újra kiabál valaki: - Brodar, Brodar! (Révész, révész!)
Hát mi ez? Az egyik révész rámegy a révre, de nincs senki, a rév meg úgy megbillent, egész leszállt, mint mikor sokan vannak rajta. Olyan nehéz volt ez a szellem, de nem láttak semmit. Aztán tudták már, hogy ezt meg a viziember a vodenik teszi ezt. Na, akkor a szenteltvizet, meg három szó..., és akkor már a viziembemek nem volt hatalmuk őhozzájuk.
Akkor megszólalt a viziember, a vodenik:
- Szerencsétek, hogy engem le tudtatok győzni, hogy nincs erőm tihoz
zátok! - és evvel vizbeugrott. Kész! Ezért kell hogy orvosságuk legyen el
lenük, erre fel vannak készülve. Akár halász, akár tutajos, vagy révész...
Mert ez kérem megen más. Ez is a vízben, de ez egész ember. Hatal
mas test, szőrös ember, a vízben tanyázik ez is, de ez a vodenik is ártal
mas az emberekre.
(Horváth Iván, 64 é. 1962.) 337. Fürdik a Medárd
Ez a Kóbrics Máték mesélte, hogy ő a hegyen volt. Mindig szidni szok
ta a kolátszegieket, mert a községnek a Princin (Principális csatorna) nem volt hidja. Ha M edárdkor esett az eső, elöntötte a községet. Régi közmondás, hogy ha Medárdkor esik az eső, akkor negyven napig esik.
Öt-hat évvel ezelőtt is igy volt, Medárdkor esett. Mikor közeledett haza Kollátszeg felé, abban a vízállásban, ahová a Princi kiöntött, azokban a nagy tokákban furdött a Medárd. Meztelennyen. Még nézte is..., aztán horvátul mondta neki: Bogati Medara, ve se tuka, ako ste vrag, kaj tu iščete vu te toke? Vu te zdeni vodi se prahladiš. (Az istenedet Medárd, mi az ördögöt keresel itt? A hideg vízben meg fogsz fázni!) De az csak furdött, és ahogyan az a nagy test alámerült abba a vizbe, akkora hul
lámokat vert, hogy elöntötte a réteket, meg a fél falut az árvíz. Az meg meztelennyen csak bukdácsolt, mikor fölbukott, rázta fejét. Ránézett a Kóbrics Mátéra, de nem szólt neki semmit. De nagy árvizet csinált, Kollátszeget elöntötte víz, hogy úszott minden.
(Szlávecz József, 58 é. 1961.)
SORSASSZONYOK
(Sudjenicé)
338. Szudjenicék
Igen, ez a toplenik. A viziember... Ennek joga van az elítéltekhez, akit a magyarok szerént az Isten elitéi, horvátoknál mondjuk a sudjenicék ítélkeznek az újszülöttre. Ha úgy ítélnek, hogy kútba kell ugranyi neki önakaratból, ha véletlenül, ha a folyóba... amikor annak az ideje lejár, eljön az az óra, pillanat, annak kérem aszerént kell elpusztulnyi. Akár
Igen, ez a toplenik. A viziember... Ennek joga van az elítéltekhez, akit a magyarok szerént az Isten elitéi, horvátoknál mondjuk a sudjenicék ítélkeznek az újszülöttre. Ha úgy ítélnek, hogy kútba kell ugranyi neki önakaratból, ha véletlenül, ha a folyóba... amikor annak az ideje lejár, eljön az az óra, pillanat, annak kérem aszerént kell elpusztulnyi. Akár