2017. október 3. Üstökös utca. Végre lomtalanítás.
10 óra27perc. Kikandikáltam a konyhaablak függönye mö gül, és boldogsággal árasztott el a tény, miszerinta szomszé
dok, megint kirakták a megunt, és felesleges dolgaikat az utcára. Hirtelen jött örömömetcsak aza gyanú árnyékolja be, hogy idő előtt jön valaki, és feltúrja a holmit, majd elragad be
lőle valami nekem tetszőt.Aszégyen méga lakásbantart. Meg kell várnom az estét, hogy utcai kutakodásom ne keltsenfel
tűnést aszom-szédok körében.
11:57 perc. Kitártam akonyha ablakát, mintha szellőztet ném a helyiséget.Természetesen ezcsak ürügy volt. Igazá
bóla kíváncsiság, tártatta kivelem kopott nyílászáróm reteszét.
Egygyors pillantást vetettem a szemközti,és szomszédos há
zak kapui elé, s megnyugvással tapasztal-tam, hogy alom érintetlen maradt. Gyomorgörcsöm kissé alábbhagyott, és egészenjóízűen fogyasztottam elebédemet, a gyorsfagyasz
tott szilvás gombócokat. Ebéd után a kanapéradőltem.
12:25 perc. Bár minden gondolatom az utcai turkálóhoz csalogatott,megpróbáltam estig lekötni a figyelmemet. Egy film kezdődött valamelyik kereskedelmi adón. Magam elé bontottam egy csomag sajtos chipset, ésbámultam, ahogya képkockák villámgyorsan elfutottak előttem. Tekintetem ugyan a képernyőre ragadt, de tudat alatt máraz utcát jár
tamfürkészve azelhagyott kupacokat. Afilm szövege elmo
sódott a számban ropogó burgonyaszirmok zajában.
14:30perc.Feltettemmagamnak a kérdést: Mit vároket
től? Örömöt nyújthat néhány kidobottkacat, idegenek meg unt cuccai?
16:07perc. Azt hiszem, igen. Mármintigen a válaszom a korábban feltettkérdésemre. Többmint egy órát morfondí
roztamezen,pedig valójábanmár a kérdés feltevésekor ben
nemvolta válasz. Próbáltam lebeszélni,meggyőznimagam az ellenkezőjéről, de végeredményben feleslegesen. Levet
kőztem, ruháimathanyagul hajítottam a kanapé karfájára, majd megnyitottam a zuhanycsapot. Lágy, kellemesen szitá
ló, langyos víz mosta végigaz izgalomtól verejtékező testet.
Az ócskaságok szentélyébekészülök,ahovácsak makulátlan, tiszta bőrrel éslélekkel léphetekbe. Arcomeltorzult a gőztől felpárásodott tükörbenmikor a mosdó elé léptem a zuhany alól. Egy csíkot húztama szememvonalában a bepárásodott síkon, és magamra kacsintottam. „Indulás!"
17:25 perc. Sötét, kapucnis pulóverbe és barna bársony nadrágba rejtettemel magam, mielőttaz utcáraléptem. A csuklyáta homlokom közepéig előrehúztam. Folyamatos gyor
sulássalhaladtam első célom irányába, Nyitraiék felé.
Nyitrai Endre és valamilyenKatalin. Furcsa, fiatal pár,akik nemrég költöztek összeideaz utcába.Nagyonfiatalok, mind ketten a húszas éveikbenjárnak, deEndre két-három évvel előbbre van. A lányt valamelyik közeli faluból szedte össze egy búcsúi bálon, ahogy itt az utcában beszélik. Endre egy multinál gürizik napi nyolc órában, három műszakban. A pár ja többnyire otthon ül,és látványosan unatkozik.A veszeke dés állandó. Ha nappal harsog az utca, akkortudjuk, hogy Endre délutános, hadélután zajlik a csetepaté, akkor a ház ura éjszakára jár be a munkába, ha pedig éjjel tizenegy körül álla bál, akkor a markos legény kora reggel fogelindulni, hogy megkeresse a napi betevőre valót. A kidobott lomok is egy
hangúak. Mindegyik egy-egy bezacskózott veszekedés.Tud
tam, hogy ezekből nem fogok hazavinni egyet sem, ennek ellenére belekukkantottam az egyikbe. Egészen friss
civako-dásvolt, és egészen szokványos témában. Ahogykicsomóz tam a szatyorfülét, és kissé megnyitottam a zacskó száját, csak úgy sipítottak belőleazéles mondatok. Nemis hallgat tam sokáig, nehogy kicsődüljön azutcanépe.A lényeg,hogy Endrét zavarja, ahogy Kati a kettőjükkapcsolatátértelmezi.
Azegydolog, hogy nem dolgozik, de mindemellett semmi há
zimunkát nemvégez. Állandóan szórakozni ésvásárolni jár
na, az elvárásai pedig köszönőviszonyban sincsenek a lehetőségeikkel. Márpedig a lehetőségeiket Endre egyetlen bevételforráskéntfinanszírozza, kemény munkával, aki ezért nem tagadja meg magától azt a párüveg jól behűtött sört, amit leguríthat a torkán egy fárasztó műszakután. Az alko holos kortyok pedig a vitákatélesítik, míg nem elcsattan egy két,asörnélis hűvösebbpofonKatiszép, kerek orcáján.Nagy
jából az összes batyuból ez harsog. Nem is nyitottamvolna többet,hanem akad meg a szemem egy egészen apró csoma
gon, mely a többi alá voltberejtve. Nem csak formája ésmé
rete, deszíne is elkülönült a többitől.
Ez nem egy közös emlék- gondoltam, hanemvalamelyi
kük kistitka lehetbenne.Megnyitottam a piciny motyót, ami ből intim sms-ek, és telefonbeszélgetések buggyantak ki.
Hamar felismertem, hogy az egyik fél Katalin, a kellemesbú- gó-hangú partner pedigegy férfi. Hangszíne ésfogalmazása alapjánérettebb, talán tízévvelidősebb,mint Endre, isme rős hang. A beszélgetések cinkosak, olykorerotikusak, me lyek titkos légyottokrólárulkodnak.A férfi habzsolva fogyasztja ela fiatal lányt,miközben aranyozottígéreteivelkoszorúzza meg. Kati hinni akara hódítónak, és minden beszélgetés vé gén megadjamagát. Kitárulkozikés megnyílik: átkozza az„el
baszott” döntést, ami Endre mellé kényszeríti. „Tépj ki az unalmas hétköznapok sivár szobáiból, és vigyél magaddal él ni!"- könyörög a lány, a láthatatlan férfinak.
Visszatuszkol-tamakihullottemlékeket azacskóba, amit aztán zsebre vág
tam. Ez még jólesz valamire -bíztattam magam, és tovább lopóztam Dr. Péterfyékvillájához.
Dr.PéterfyZalán 52 éves belgyógyászszakorvos,ésfelesé
ge HidasiAnna 47 éves köztisztviselő rezidenciája, azutca ékessége, mely toronykéntemelkedik ki a monoton háztetők fölé. Akapuelőtt kihajított emlékekgarmada. Bizsergő te nyérrelhajoltam oda az elhagyott kupacok fölé. Családi össze jövetelek, kerti partik, jubileumok, és csodálatos utazások emlékei lapultak akihajított bőröndökben, táskákban és ba-nános kartonokban. Mire mindet kibontottam volna, bizo nyárarámreggeledik, ezért jól kellett, hogy válasszak. Azt az emléketkellett megtalálnom, ami számomra alegoptimáli sabb és magával ragadó, ezért beleszagoltam a levegőbe a ko
pottas kofferek felett. Hűs tengerparti levegőillata szivárgott be lassan az orrom nyílásába,melynek forrása egy gömböly- ded,zöld utazótáska volt. Jobb orcámat a bőrönd oldalához szorítottam, hogy meghallgassam a benti zajokat. Tompán hallottam, ahogy a tenger hullámai végig bizseregtetik a par ti homokot. Vidám kacagások, rikkantások formáltak meg nyugtatóharmóniát. Türelmetlenül nyúltam a koffer oldalához, hogykipattintsam a reteszeket. Ahogy megnyitottam,vakító napfény vetődött homlokomra, éssós víz cseppent ujjaimra.
Gyermekek szaladgáltak sikítozva a parton. Egyikhomok-vá rat rakott,másik labdát gurított.Anna gombaként pöffeszke-dett egy kockás pokrócon, fején egy hatalmas szalmakalappal, ésnaptejjelkente bemagát. Mellette Zalán, hason feküdtegy gyékényszőnyegen, és rejtvényt fejtett.„Ezt nézd papa!" - fé kezett be a gyékény mellépercenkéntegy kisfiú,kezébentol lasütővel. A papa felnézett, akisfiú szerváit, ahorizont túloldalán pedig egy gyönyörű, lobogó, szőkekislány fogadta azütéseket.
„Ügyes volt."- nyugtázta Zalán a látottakat, majd egy hanyag
mozdulattal lekotorta a homokot arejtvényújságról, és fojtat-taazelmejátékot. Közben Anna is ahasára fordult,melltartó
jának pántját kioldotta, szemét lehunyta, ésátadta magát a kellemes morajlásnak. Néhánypillanatig még magam is az em
lékhipnotizált áldozataként lebegtem, a lomdombfelett, az tánhirtelen lezártam a táskát.„Micsodaemlék!"- sóhajtottam, és azt adöntés hoztam, hogy ebből a kupacból többhasonlót ismagamhozveszek. Most már, mint egy jól felpakoltserpa másztam le akupacról, és indultam a szemközti ház elé, Erzsi nénihez.
Erzsi nénineksok emléke van, de nem szívesen engedi el őket. Televan alakás mindenszekrénye, fiókja velük, éséven
te csakkeveset visz le alomtalanításra. Aférjét már öt éve el vesztette, gyermekei külföldönélnek,sazunokákkal csak ritkán látogatjákmeg a nagymamát,aki szép emléketidén sem do bottki.Biztos, ami biztos, azértén beletúrtam a kis kupacba, aholegy sötét tasakcsiklandozta meg a kíváncsiságomat. A fá sakból halk, lassú szavak szűrődtek ki. „Erzsi néni,sajnosa di agnózis alapján...” Félrevágtam azon nyomban a kis csomagot, mint ha egy pestisest löknék el magamtól. Visszacsatoltam ma
gamra aPéterfy-pakkokat, és odébb iszkoltam a Kovácsékhoz.
Nem jövök kia Kováccsal. Az én véleményem szerint egy felfuvalkodotthólyag, egyébként részlegvezető valamilyen gyártó cégnél.Egy felkapaszkodottkis senki,aki nagyon meg változott, miótaúgy mond: meg-nyíltak előtte a lehetőségek.
Afelesége dettó;ő a Julika.Asszisztensvagy titkárnőa férje befolyása révén valamelyik partner cégnél.Amolyantedd ide, teddoda, lóti-futi, aki úgyadjael magát azismerősei kö-ré-ben,mintvezérigazgató feleség. A nagyzolás és látszat nagy
mesterei két fiúgyerekkel, akiket megpróbáltak a legjobb irányokbaiskoláztatni, de azokmindenhonnan kibuktak. Az idén 44évet betöltő Kovács Péter persze erről nem szívesen
beszélget. A nejéről nem tudom eldönteni, hogy fiatalabb, vagyöregebb a Kovácsnál.Sminktől függ. A legtöbb ki-dobott emlék akétfiúgyermekkétes ügyeivel kapcsolatos.Tavaly is ezzel volt telea rakás, mára könyökömönjön ki.„Idén jó vol na valami extrára bukkanni" -gondoltam,mikora halomba túrtam, ésegyirodai megbeszélés emlékreleltem.A helyiség biztosan Péter uradalma volt, hiszen ő folyt majdnemszét a gurulósszékben az íróasztal mögött,ha éppen nem kopog tattakvolna. Giziké, a csinos titkárnő bejelentett valakit, Ko vács felpattant a székből, de csak annyira, mint egy medicinlabda, és kitörő lelkesedéssel, meleg kézfogássalüdvözölte a jöve vényt, aki szintén egy vezető beosztású személy lehetett. A beszélgetés tárgyaegy hölgy volt, avendégegyikbeosztott ja,akitsikeresen félreállítottakvalamilyen koholt vádak alap ján.„Végül sikerült az utcára tenni" -újságolta a férfi nagy vigyorral Kovácsnak a hírt, aki erre az ablakmellettálló bár
szekrényhez lépett, whiskys üvegetés poharakat szedettelő, töltött, és megjátszottkönnyek kíséretében így reagált: „Kö
szönöm István! Azadósod vagyok." István a kellemes kortyok köztmég ecsetelte, milyen nehéz dolgavolt az asszonnyal, s hogy mennyimindent bekellett vetni, mireösszejött a dolog.
„Makulátlan volt"- mondta.„Makulátlan volt,de jól kibasz
tunkvele!" - csapkodta meg röhögveújhűbéresehátát. „Most márbeszélhetsz Julikéval, hogy beadhatja a jelentkezését.
Nettó háromötven Petikém, ráadásulJuli jó kezekben lesz."
Undorító. Nem csoda, hogyKovácsszabadulna ettől az em
léktől. De nemússzameg. Jövőre visszakapja ezt is. Idén vi
szont más meglepetést terveztem a„mintacsaládnak". Kapucnis pulóveremkenguru zsebéből elő isvettem a kis csomagot, az emléket Robi gyermekük egyik „hőstettéről", ahogy a diszkó ból hazafelé egy bakfislányt molesztálnak. Később ebből is rendőrségiügy lett, de mégcsak el semmarasztalták a
csi-bészt, mindent sikeresen letagadtak. Ámazemlékek nem ha
zudnak. Behelyeztem a postaládába Kovács Robikatavalyi
„elhagyott" emlékeit, majd tovább álltam.
20:05 perc. Még egyház belefér. Annál a háznál mégsosem kutakodtam, pedigmáröt éve csinálom, és azutcánkban csak huszonkettő család lakik. Valami mindigvisszatartott.A lá-nyomék háza. Lili, Kázmérés a gyerekek. Lili harminckettő, Kazi harmincnégy, agyerekeköt éshét évesek.Talán attól féltem eddig,hogy közös emlékeink lesznek kihajítvaa sze métkupac tetejére? A számomra oly kedves emlékek?Vagy, hogy egy rám nézve kellemetlen beszélgetésre bukkannék, melynek következményekéntmáshogykéne a szeretteim sze mébe nézni? Esetleg nem bírnék aszemükbe nézni?Ezekre gondoltam,miközben megindultam a nagysárga épület felé, smegálltam a zöldre festett kapu előtt, amit az unokákkal együtt mázoltunk beidén júliusban.Míglépteimetszorongás övezte,a ház tövéhezvaló megérkezésemmégis megnyug vást hozott, ahogy felnéztem abékességetpislákoló ablakok ra,szelíd kéményfüstre, s hallottam avacsorakanalak halk csörömpölését. Ittminden rendben van - nyugtáztam ma gamnak, és elkezdtem bontogatni a csomagokat. Néhány kö
zös emlék valóban hulladék lett, de egyáltalán nem a legnagyszerűbbek, ezért egy cseppet sem bánkódtam, sőt örömmel vágtam zsebre aközösjátszásokat az unokákkal, a kedves borozgatós beszélgetéseket Kazival, akapkodósbe
vásárlásokat Lilivel. Jó néhányatelpakoltam ezekből, s hogy elbírjam őket, még egy Péterfy-pakkot is feláldoztam, s ott hagytam a lányomék előtt.
Ittmindenrendben van -ismételtemmagamat a nagy für-készés végén. Szeretikegymást, ésvelemsincs bajuk. Gör
nyedt háttal, megpakolva indultam volna haza, de alig emelkedtemfel a szemétkupac mellől, mikor egy egészen
ap-ró csomagonakadt meg a tekintetem,mely a többi alá volt berejtve. Nem csak formája ésmérete, de színe is elkülönült a többitől.Ez nem egy közösemlék - gondoltam,hanem va lamelyikük kis titka lehet benne. Megnyitottam a piciny mo- tyót, amiből intim sms-ek, éstelefonbeszélgetések buggyantak ki. Hamar felismertem,hogy azegyik fél...