A szociálpolitika intézményesül, szolgáltatásai beépülnek a társadalom működésébe.
Erőteljesen beavatkozik a piaci folyamatokba, világos és magas arányú újraelosztási folyamatból nyeri a költségvetés forrásait. Univerzális, mindenkire egyformán kiterjedő szociális jogokat nyújt.
Gosta Esping-Andersen 1990-ben megjelent munkájában a „jóléti kapitalizmus három világát", a liberális, a konzervatív és a szociáldemokrata jóléti rendszereket különböztette meg. Tomka (2009) szerint a három rendszer mindegyike a szociális biztonság különböző intézményeivel, a politikai ideológiák és a hatalommegosztás sajátos formáival rendelkezik, továbbá a társadalmi rétegződés sajátos típusai is kapcsolódnak hozzájuk. Eltérő az állam és a piac, valamint az állam és a család viszonya a szociális biztonság megteremtése során. Esping -Andersen érvelésében nagy szerep jut az ún. dekommodifikáció fogalmának37.
36 Gosta Esping-Andersen (1947-) dán szociológus, szociálpolitikai teoretikus,
37 A dekommodifikáció (de-commodification) mértéke azt jelöli, hogy a szociálpolitika mennyire függetleníti az egyént a piaci viszonyoktól, mindenekelőtt azáltal, hogy annak létfenntartása nem kizárólag munkaerejének eladásától függ.
2.4. A jóléti állam | 27
2-3. táblázat Jóléti rendszerek jellemzői Gosta Esping-Andersen nyomán38 Liberális jóléti
Rászorultság Munkavégzés, státusz Alanyi, állampolgári Szervezési elv Segélyezés és
magánbiztosítás
Adminisztráció központi és helyi állami, valamint a piac
jelentős Korlátozott Kicsi
A szolgáltatások
Kicsi Korlátozott Jelentős.
38 Forrás: Tomka Béla (2009): Európa társadalomtörténete a 20. században, Osiris Kiadó,
Liberális jóléti
Piackorrigáló Státuszt megőrző Egyenlősítő, integráló Társadalmi jelleg A társadalom
kettészakadása
2.4.3. A hagyományos jóléti államok válsága, a jóléti politikák kritikája
A második világháborút követő időszakban a jóléti állam a kritikák ellenére képes volt megfelelni a mindenkori kihívásoknak, és sikeresnek bizonyult. Fentebb felsorolt értékeivel meghatározó szerepet töltött be a szegénység felszámolásában, az állampolgárok relatív esélyegyenlőségének megteremtésében. Társadalmi eredményességet és olyan szociálpolitikai fogalomrendszert alakított ki, amely a lakosság széles körének jó közérzetét, elégedettségét, valamint a tudomány és a szociális szakma bizalmát, egyetértését eredményezte.
A magas színvonalú és széles körben hozzáférhető jóléti szolgáltatások és az ugyancsak magas színvonalú segélyezési rendszer a társadalmi közkiadásokat tartósan magas szinten tartotta.
Ennek következtében kialakult rendkívüli forrásigénye, azonban sebezhetővé tette a rendszert. A nyugati jóléti társadalmaknak egyszer szembe kellett nézniük a forrásteremtő, és állandósulni látszó gazdasági növekedés korlátaival, sőt a visszaeséssel, a források szűkülésével is számolni kellett. A jóléti szolgáltatások folyamatosan fejlődtek és
2.5. A szociális piacgazdaság | 29
intézményesültek, így a jóléti rendszerek a polgári társadalmak működésének eredményességét jelző és jellemző mintává váltak. (Lakner, 2012)
Napjainkban azonban az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt, nagy horderejű társadalmi és gazdasági változásokhoz kell alkalmazkodnia. A jóléti állam hanyatlását részben a világgazdaságban bekövetkezett változások és ciklikusan meg-megjelenő recessziós folyamatok okozták, amelyek gazdasági visszaeséssel sújtották a nyugati társadalmakat és gazdaságaikat. Többen a napjainkban is zajló hatalmas technológiaváltással, a „harmadik ipari forradalommal” érvelnek. Eszerint a tradicionális gyáripar kiszorul a tőkés világ centrumait képező országokból, és helyét teljesen új technológiákkal dolgozó, teljesen új szakértelmet követelő iparágak váltják fel (Ladányi-Szelényi, 1996). A jóléti állam két fő pillére, a család és a munkaerőpiac egyszerre alakult át. A tömegtermelést a tudásintenzív és szolgáltatásbázisú gazdaság váltja fel. A munkaerőt igénylő tömegtermelés visszaszorulásával az alacsony, vagy elavult képzettséggel rendelkezők, a fiatalok munkavállalási lehetősége nagy veszélybe kerül.
A jóléti kapitalizmus duális képzettségi és foglalkoztatásszerkezetet hozott létre, hiszen a 21.
század „tudásintenzív gazdaságaiban az életesélyek a tanulási lehetőségektől, a humán tőke felhalmozásától függnek. A jóléti államok kudarcának tekinthető, hogy a szociális örökség hatása éppen olyan erős ma, mint a múltban, különösen az iskolázottsági szint tekintetében.”
(Esping-Andersen 2006)
Eközben a családok stabilitása meggyengül, szerkezete átalakul: csökken a termékenység, nő a válások és a nem hagyományos háztartások száma, s ez ugyancsak fokozza a szegénység veszélyét (különösen a nők és a gyermekek körében). E folyamatokhoz járul egész Európában a születéskor várható átlagos élettartam meghosszabbodása, a korstruktúra torzulásával idősödő társadalmak kialakulása, amely a nyugdíj- és egészségügyi kiadások növekedését eredményezi. (Frigyesi-Kapolyi, 2006)
A jóléti rendszer fenntarthatóságáról megindult viták paradigmaváltásra késztették a jóléti államokat, „melyek többnyire megőrizték szolgáltatásaik színvonalát, a jóléti állam eredményeit. A segélyezési politikákban azonban hangsúlyosabbá váltak a rászorultság mérésének és a célzottság erősítésének elvei.
A kibontakozást minden bizonnyal
◼ a hatékonyabb népesedésösztönző családpolitikákban,
◼ a foglalkoztatási szint erősítésében és
◼ az oktatási rendszerek hatékonyságának növelésével a gyermekek nevelésébe fektetett társadalmi beruházásokban kell keresnünk.” (Lakner, 2012).
2.5. A SZOCIÁLIS PIACGAZDASÁG
A szociális piacgazdaság fogalma a 2. világháború utáni Németországban Müller-Armach professzor nevéhez kötődik, aki a freiburgi iskola tudományos előzményeire támaszkodva jelentette meg könyvét a romokban hevert német gazdaság megújításáról. A közgazdászokból, szociológusokból és jogászokból álló freiburgi iskola egy modern liberális gazdaság koncepcióján dolgozott, s írt először tudományos munkát a gazdasági rendszer tipológiájáról.
Két altípust lehet tudományosan megkülönböztetni, a központilag irányított gazdaságot és a piacgazdaságot.
A szociális piacgazdaság kialakulásának feltételeként a tudományos megalapozottság mellett két politikai feltételnek kellett megfelelni. Kiindulópontja a szabad emberek szabad társadalmának rendje volt, melyet csak a demokrácia viszonyai között lehet megteremteni. A piacgazdaságról, a piac működéséről is hasonló elveket vallottak. A német lakosságnak komoly tapasztalatai voltak a háború során a bürokratikus gazdasági vezetés alacsony hatékonyságáról, így megjelent az egyik feltételként a társadalomban a gazdasági szabadság iránti vágy. A piacgazdaságot a szabadság és a rend szintéziseként értelmezték. A másik feltétel az emberi hajlandóság, mely szintén adott, sőt elvárás volt az ország újjáépítésére.
A negyedik feltétel a gazdasági rend alakíthatóságának kérdése volt. Ezzel kapcsolatban létre kellett hozni a piac jogi szabályozásának eszközeit. Felismerték, hogy stabilitáspolitikáról, vagy növekedési politikáról nem lehet beszélni a piaci folyamatszabályozás, a tulajdonjog, és a versenyjog szabályozása nélkül (Ronald Clapham, 1996).
Szociális piacgazdaságnak az embert, a társadalmat kell szolgálnia, így alapvető céltételévé vált Ludvig Erhardtól származó „Jólét mindenkinek!” mondat, mely azóta is a jóléti államok jellemző szlogenjeként ismert.
A jólét megteremtését egyfelől az erős árutermelő piacgazdaságtól, az erős gazdasági stabilitástól, folytonos növekedéstől várták. A sok, jó minőségű áru termelése reményeik szerint meghozza
◼ teljes foglalkoztatás megvalósulását,
◼ a széles körű fizetőképes kereslet növekvő szintjét, és
◼ az olcsó, mindenki számára elérhető fogyasztási javakat.
A szociális piacgazdaság azonban nem merül ki a gazdaság fellendülésében, hanem morális feltétlei vannak, és „olyan értékfilozófián alapul, amelyet az európai keresztény hagyományok határoznak meg” (Ronald Clapham, 1996).
Három fontos elvet emel ki Clapham
◼ „A személyiség (perszonalitás) elve, ami azt jelenti, hogy antropocentrikus szemlélettel állunk szemben. Tehát az egyén, az ember, mint individuum áll az érdeklődés középpontjában, nem az állam, nem a kollektívum, nem egy fiktív közjó. A gazdasági rendszernek biztosítania kell az ember szabadságát és önrendelkezését.
◼ A szolidaritás elve. az egyén ugyanis a társadalom tagja, s bonyolult kapcsolatrendszerben foglal helyet. Ebből következően az európai gondolkodási tradícióban magától értetődik, hogy az embernek szolidárisnak kell lennie a társadalom többi tagjával szemben.
◼ A szubszidiaritás elve, amelyet intézményi szabályozásként is lehet értelmezni, amely a perszonalitás és a szolidaritás elvét összeköti egymással. A szubszidiaritás gondolata, hogy védeni kell az egyént, az egyén jogát ahhoz, hogy saját jogait kiteljesíthesse. Amit az egyén saját kezdeményezésére megtehet, amit saját erejére alapozva teljesíteni tud, azt ne vállalja át az állam. Ugyanakkor a szubszidiaritás elve az is elismeri, hogy vannak ún. köztes csoportok, intézmények a társadalomban, mint például az önsegélyező társaságok vagy különböző társulások, szövetségek. Ez egy központi európai gondolat.
Az ember társadalmi természete a legkülönbözőbb köztes csoportokban is megvalósul, nemcsak az államban, hanem az egyes csoportokban, például a családban vagy más társadalmi egységekben is.
A felsorolt három elv értékei hordozzák a szociális piacgazdaságot.”
2.5. A szociális piacgazdaság | 31