A HAZAI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER FELÉPÍTÉSE

Magyarországon az elmúlt évtizedekben számos változás következet be ezen a téren is. A rendszerváltásig az állami szerepvállalás mindenre kiterjedő volt. Az ellátás állampolgári jogon mindenkire kiterjedt.

A rendszerváltást követően némi változást figyelhetünk meg, mely az alábbiakban foglalható össze:

◼ az állam irányító funkciója továbbra is megmaradt

◼ a korábbi állampolgári jogról biztosítási alapokra helyezte az igényjogosultságot, azaz az ellátást csak a járulékot fizetők kaphatják térítésmentesen vagy részleges térítési díj ellenében,

◼ a biztosító ugyan önálló költségvetéssel gazdálkodik, de része az államháztartásnak, ennek megfelelően esetleges hiány fellépésekor az állam garanciát vállal.

◼

Az ellátórendszerben új tulajdonosi háttérrel rendelkezők is megjelentek, így az egyházi, valamint magántulajdonú egészségügyi ellátók is szerepet kaptak.

Hasonlóképpen a dolgozók státusza is megváltozott, tény, hogy jelentős többsége ma is állami alkalmazott, de immáron vállalkozói státusszal is találkozunk (Géher Pál, Jávor András 2011).

7.4. A HAZAI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER FELÉPÍTÉSE

A hazai egészségügyi rendszerre az osztott feladatellátás és felelősség jellemző az állam, az önkormányzatok és az Egészségbiztosítás között. Az ellátórendszer háttere a társadalombiztosítás önálló egészségbiztosítási alapja, amely az NAV által beszedett járulékból önállóan gazdálkodik. Az ellátás a lakosság egészére kiterjed, gyakorlatilag teljes körű ellátást nyújt.

Az ellátórendszerünk alapvetően kétszintű rendszer, ami a háziorvosra épül. Az egészségügy finanszírozása dualisztikus, azaz a beruházás, a fenntartás költségei a tulajdonost terhelik, a működési költségeket az Egészségbiztosítási Pénztár biztosítja.

Az egészségügyi rendszer szereplői (Orosz Éva 2011.):

◼ páciensek/fogyasztók

◼ szolgáltatók: orvosok, egészségügyi dolgozók, egészségügyi intézmények, illetve a szolgáltató intézmények tulajdonosa és menedzsmentje,

◼ finanszírozók: magánbiztosítók, kötelező biztosító(k), állami egészségügyi hatóság,

◼ az egészségügy humán erőforrásait ‘”előállító” oktatás és kutatásfejlesztés, illetve ezen funkciókat ellátó intézmények,

◼ bürokrácia: központi és helyi kormányzat,

◼ politikusok: kormánypártok és ellenzék,

◼ egészségügyi dolgozók szakmai és érdekvédelmi szervezetei: pl.: kamarák, szakszervezetek stb.,

◼ civil szerveződések: pl.: egészségvédő mozgalmak, betegjogi szervezetek, zöld-mozgalmak stb.

7.4.1. Alapellátás

Lakosság-közeli ellátási forma, amely az általánosan igénybe vett ellátásokat biztosítja. A lakóhelyen vagy annak közelében mindenki számára elérhetően vehető igénybe. Az alapellátás orvos és páciens személyes kapcsolatán alapul.

Célja és feladatai:

◼ egészségfejlesztő és megelőző tevékenység,

◼ az egyén egészségi állapotának figyelemmel kísérése,

◼ egészségügyi felvilágosítás és nevelés,

◼ gyógykezelés, gondozás és rehabilitáció,

◼ a beteg otthonában történő ellátása,

◼ megfelelő szakorvoshoz történő irányítása

Az alapellátás nem azonos a háziorvosi ellátással, és egy betegnek több alapellátó orvosa, gondozója is lehet.

Az alapellátás területei Magyarországon:

◼ a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátás,

◼ a fogorvosi alapellátás,

◼ az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás,

◼ a védőnői ellátás,

◼ az iskola-egészségügyi ellátás

A háziorvosi ellátás területi alapon (körzet) szerveződik. Ez lehet gyermek (14 éven aluliak részére), felnőtt és vegyes körzet. A háziorvos végzi az alapszintű gyógyító-megelőző tevékenységet. A kötelező egészségbiztosítás finanszírozza. A háziorvos szabad megválasztása – a területi-elérhetőségi korlátok figyelembe vétele mellett– alapvető jog.

A fogászati ellátás a háziorvosi ellátáshoz hasonlóan területi ellátási kötelezettséggel bírnak.

A finanszírozása nagymértékben eltér a háziorvosi rendszertől - mivel bizonyos ellátásért meghatározott térítési díjat kell fizetni -, a szabad orvosválasztási gyakorlat sokkal erőteljesebben érvényesül.

A védőnői szolgálat is területi ellátási kötelezettséggel működik. Feladatuk kiterjed a várandós gondozásra, a gyermek-, és anyavédelemre. Kisebb településeken feladatuk sokkal szélesebb körű, hisz olyan egészségügyi problémákkal is foglalkoznak, melyek az életkor előrehaladtával jelentkeznek: csontritkulás megelőzés, esetleges családi krízishelyzetek kezelése, illetve az egyén koordinálása a szükséges szakterületek felé.

Iskola-egészségügyi ellátást a 26/1997 (IX. 03) NM rendelet szabályozza. A rendelet ezt az ellátást minden nevelési intézményre kiterjeszti, azonban az ellátás a védőnővel közösen történik. Az iskolaorvost és védőnőt lehet teljes vagy részmunkaidőben alkalmazni, a védőnő területi ellátásához kapcsolva. Amennyiben a tanulók száma a 800 főt eléri, akkor teljes munkaidős iskola-védőnőt és orvost kell alkalmazni, gyógypedagógia intézményben ez a létszámhatár 400 fő.

7.4. A hazai egészségügyi ellátórendszer felépítése | 93

7.4.2. Szakellátás

Egyes betegségcsoport ellátására specializálódott, szakorvos által nyújtott egészségügyi ellátás, amely általában beutaló alapján vehető igénybe. Típusai a járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátás.

A járóbeteg - ellátás egyszeri, illetve alkalomszerű egészségügyi ellátás krónikus betegség esetén. Folyamatos szakorvosi gondozást végez. A járóbeteg-szakellátás keretein belül végezhető kórházi ellátást kiváltó ellátások:

◼ egy napos sebészet,

◼ nappali kórházi ellátás,

◼ otthoni szakápolás

A járóbeteg szakellátás általában rendelőintézetekben történik. Rendelőintézet az a szolgáltatót, ami legalább négy szakterületen nyújt egészségügyi szolgáltatást és a helyszínen radiológiai és klinikai laboratóriumi ellátást is biztosít.

Nem fix telephelyen működő, Mozgó Szakorvosi Szolgálat elsősorban az anya és csecsemővédelem területén terjedt el.

Fekvőbeteg-ellátás a betegnek fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Jellege szerint lehet aktív és krónikus fekvőbeteg-ellátás.

Aktív fekvőbeteg-ellátás: ha az ellátó tevékenység rövid időtartamú és előre tervezhető. Célja az egészségi állapot mielőbbi helyreállítása, vagy az állapot stabilizálása, a szövődmények kialakulásának megakadályozása.

Krónikus fekvőbeteg-ellátásnál az ellátás időtartama hosszú, illetve befejezése általában nem tervezhető.

Progresszivitási szinten jelen ellátási struktúra alapvetően négy szintre osztható (Géher Pál, Jávor András 2011):

◼ Alapszint, az egyszerűbb, de mégis kórházi ellátást kívánó, általában sok beteget érintő betegségek ellátási helyszíne, rendszerint csak néhány alapszakma van jelen (belgyógyászat, sebészet, szülészet).

◼ Megyei szint, ahol a már bonyolultabb, szinte valamennyi szakterületet magában foglaló ellátó hely, ahol a betegségek szinte teljes spektrumát képesek kezelni.

◼ Regionális szint: majdnem minden szakterületen vannak olyan viszonylag ritka betegségek, illetve ritka, vagy olyan beavatkozások, ahol a szakértelem és műszerezettség költségessége miatt csak a műszerek teljes idejű kihasználása esetén érdemes azokat telepíteni.

◼ Országos szint: olyan nagyon ritka beavatkozások, melyek elvégzésre szakembert, műszerezettséget és háttérszolgáltatásokat országosan egy-két helyen érdemes csak fenntartani (transzplantáció, ritka műtéti beavatkozások)