2015
Előszó
Mi ez a furcsa cím: „Panel-falu”? Hisz ha a faluban készült fotókat nézzük, panel-ház egy sincs. A furcsa címet egy résztvevő – aki, jegyezzük ezt meg, nem először volt velünk táborban – benyomásait summázó megfogalmazásából vettem át. Ezt mondta (csak úgy, egy folyosói beszélgetéskor, tehát nem szószerinti az idézet): úgy élnek itt az emberek, mintha egy nagy panelházban volnának, ahol ugyan mindenki tudja a többiről, hogy ott lakik, de egyéb közük nincs egymáshoz. Visszaköszön, csak még erősebb megfogalmazásban, két év előtti tábori beszámolónk (Gyüre) címe és summázata: „...elvagyunk magunknak...” és visszaköszön egy akkori (az akkori Előszóban leírt) tapasztalatunk is, mégpedig az, hogy hiába vagyunk (dolgozunk) ott napok óta, nem tudnak rólunk. A különbség, hogy ott két nap múlva derült ez ki, itt viszont (idézet egy beszámolóból) „Négy napja itt voltunk, jártuk a falut, beszélgettünk sok emberrel, ő pedig itt lakik az iskolával szemben (ahol a szállásunk volt – B.P.), látszólag szokása is kint üldögélni a ház előtt, mégis egész eddig ötlete sem volt, hogy kik és miért vagyunk itt. hoppá.”
(A meglepődés érthető: ők, akik ezt írták, először voltak velünk táborban.) A kapcsolatnélküliség, a helyi társdalom, helyi közösség meglétének hiánya-korlátozottsága nagyjából azonos ebben a faluban is. Ám, mint látni fogjuk (egészen pontosan „Az árvíz – és társadalmi hatásai” című zárófejezetben) a kapcsolatok sajátos, hol rejtett, hol kimondott-bevallott feszültségekkel is terheltek.
Általánosabb regresszív tényezők (a Bereg, s tovább egész Kelet-Magyarország helyzete), lokális hatások (helyi gazdaság szétesése, az árvíznek a falura és környékére gyakorolt hatása) nyomasztják Gulácsot (is). Hogyan élnek (mert élnek, az élet már csak olyan, hogy élni akar...) ebben a helyzetben az emberek? (Merthogy mi, szociotáborról lévén szó, az emberekre voltunk kíváncsiak.) Erről próbálunk szólni ebben a beszámoló tanulmány félében;
bizonytalanul és kérdőjelekkel, mivelhogy egy hét ottlét alapján csak óvatos-bizonytalan és vitathatóan-kérdőjeles megállapításokat merhetünk tenni.
A táborról
A tábor ideje: 2015. június 22-28.
Helyszín: Gulács (Általános Iskola)
A tábor vezetése: Bánlaky Pál és Ladányi János szakmai vezetők, Donkó Erzsébet társvezető és technikai vezető, Kapitány Éva fotó konzulens, Liling Tamás video konzulens.
A tábor résztvevői: Csernus Csilla, Daróczi Bernadett, Géri Erika, Hetényi Alexandra, Katona Erika, Kovácsovics Kornélia, László Hajnalka, Orsós Ferenc, Takács Lili, Tanárki Éva, Tóth Márton, Velkei Gabriella
A tábor programja: A lényeg – a résztvevők számára valóság-élmény legyen, tapasztalat az empirikus kutatásban, lehető szinten közösségi élmény – azonos az előző táborokéval. A módszer annyiban változott, hogy ebben a táborban információgyűjtő technikaként csak az interjút és a megfigyelést használtuk. Az előzőévekben használt kérdőívet szakmai megfontolásokból mellőztük. Egyrészt azért, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a kérőíves kérdezés túlságosan megköti a résztvevőket az élményszintű ismerkedésben. Másrészt a feldolgozás is meglehetősen nehézkes, és az eredményhez képest túlzottan munkaigényes volt. Úgy gondoltuk, hogy ha interjúval és megfigyeléssel dolgozunk, és az információkat haladéktalanul (az elkészülés napján, legkésőbb másnap) rögzítik a résztvevők, bővebb, a formalizálhatónál finomabb (hangulatokat, benyomásokat is tartalmazó) információkhoz juthatunk. Az eredmények alapjában igazolják várakozásunkat. Közel félszáz rögzített interjú-és megfigyelinterjú-ési anyagunk van, benne elég sok „lágy” információval. Igaz, eredményeink így a kérdőíves adatfelvételnél jóval kevésbé kvantifikálhatóak (tehát számokat, táblázatokat kevesebbet találunk majd, mint az előző anyagokban), de a kvalifikatív (minőségi jellegű) anyagok gazdagabbak.
Természetesen ebben a táborban is a munka jelentős részét képezték a minden esti szakmai- és élmény-beszélgetések.
A beszélgetések talán legfontosabbja volt a táborzáró beszélgetés. El kell itt mondanom, sokat töprengtem rajta, hogy itt, vagy az anyag végén adjam-e ennek a beszélgetésnek – amit videóra vettünk – kivonatát? Érv, ami miatt a végén lenne helye: sok olyan információs is tartalmaz, ami a megélt élményekre vonatkozik, és ezek értelmezése igazán akkor lehetséges, ha elmondtuk azt, amit a faluról megtudtunk, ami ezeknek az élményeknek az alapja. És vannak olyan
megfogalmazások is, amelyek a jövőre – esetleg az itteni tapasztatok alapján felmerülő újabb feladatokra – vonatkozik; ezeknek is a végén lenne a helye. Más szempontból: egy sor olyan dologról esik szó, amik beépültek a faluiról szóló szövegrészekbe, itt tehát, jellegüknél fogva csak töredékesen, mondhatni nyersanyagként, de mégis előre tételezik későbbi következtetéseinket. Ez viszont azt indokolná, hogy a megfelelő helyeken, ne pedig egy sok minden mást tartalmazó szövegfolyamban idézzük ezeket a dolgokat. Ennek ellentmond viszont az a megfontolás, hogy magának a záróbeszélgetésnek is van egy olyan sajátdinamikája, amit érdemes megérzékelni. Végül is úgy döntöttem, hogy itt, a táborról szóló részhez fűzve, közvetlenül azt követően egyben adom a beszélgetés – az egész szöveg nagyjából felét jelentő – kivonatát, abban a reményben, hogy érdemes lesz annak, aki a tanulmány végére jut, újra olvasni.
Táborzáró beszélgetés (kivonata)
Pali (B.P. táborvezető) Jó estét. ... Szokás szerint a táborzáró beszélgetés, ami arról kellene, hogy szóljon, hogy hogy vagytok az egész hét után. Mit hozott számotokra ez a hét? Nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogy milyennek látjátok a falut. Milyen benyomásotok van a faluról, a falul embereiről azoknak a beszélgetéseknek, meg ez alapján, amit itt átéltetek, ha arról is beszélnétek, az nagyon jó lenne. Jó lenne, hogy ha arról is mondanátok valamit, magáról a munkáról, amit csináltatok. Mi maradt meg bennetek, milyen benyomásaitok vannak. Mennyire volt nehéz, mennyire volt nem nehéz. Hozott-e valami újat?
Élmények, benyomások, akármik. Erről szól a táborzáró beszélgetés.
Marci: Elsőként a táborról annyit mondanék el, hogy egészen jól éreztem magam itt, és bevallom, egy kicsit rosszabbra számítottam a szegényes körülmények miatt, de tényleg az alapellátást illetően a környezet számomra tényleg kellemes volt. Hétköznapi falunak tűnik számomra Gulács, nagyon sok mindent sikerült megtudnom róla, a lakókról, a környékről is. Az egy hét sokat segített nekem, kicsit beletekinteni a szociális munkának olyan részébe, ahol nem is volt még dolgom.
Pali: Azt mondtad, Marci, hogy sok mindent megtudtál a faluról. Kicsit erről tudnál beszélni? Mi az, amit megtudtál?
Marci: Elsőként azt, ahogy hallottam sokaktól, akiket interjúztattunk, hogy milyen mostanában a viszony, és hogy mióta van ez így, a 2001-es árvíz óta...
Pali: Milyen viszony?
Marci: Az, hogy mostanában nemigen gyűlnek össze nagyon falunapon, vagy más hasonló rendezvényeken, gyakori együtt beszélgetés szomszédokkal nemigen jellemző. Meg hát amit mondanak azért a közbiztonságról meg az egészségügyi ellátásról a legtöbbjüknek megfelelő, meg hogy mennyire elégedettek a jelenlegi vezetéssel a faluban.
Gabi: Azt akarom mondani a táborról, hogy abból a szempontból rövid, hogy pl.
én a cigánysoron voltam, és tegnap kezdték el ontani az információkat, ma meg alig tudtunk eljönni. Tehát oda például több idő kellett volna ahhoz, hogy sokkal mélyebb rétegekbe tudjak ásni,... Ennyi csak a táborról. Engem meglepett, nem meglepett, iszonnyal töltött el az hihetetlen csóróság, ami ott van, meg a kilátástalanság, meg minden. És az az ellentéte, hogy ettől még ott reménytelen arcot, nem mosolygós arcot nem láttam, nem kedves emberrel nem találkoztam..
Erzsi: Nekem most, ahogy visszajöttünk Tivadarból, és kiszálltunk a kocsiból, és itt voltak ezek a gyerekek, és itt ezek a gyerekek itt jó sokan iszonyúan meg voltak vadulva.... ugye gondolkodtam, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, hogy ezek a gyerekek itt vadultak nagyon, és odamentem a kisebbekhez, és mondták, hogy ők szeretnének a lányokkal találkozni, a kicsikkel, mert szép lányok, és minden. És szeretnének focizni. Mondtam, hogy nem olyan focis fajták ezek a lányok, ezek a gyerekek, nem fognak focizni veletek, és akkor az egyik ilyen csillogó szemmel, ezek a vad gyerekek megszelídülve szóba álltak velem, és az egyik megkérdezte, hogy akkor ilyen beszélgetős fajták? És akkor én mondtam, hogy igen, beszélgetős fajták, és majd ha vége a megbeszélésnek, akkor kijönnek hozzátok, és én is kijövök, és akkor tudtok velük beszélni. De biztos, hogy kijönnek? És hogy ezzel a pár emberi mondattal ezt az iszonyat vad – de attól tartottunk, betörik az ablakot, annyira ugráltak föl, dobáltak – meg lehetett szelídíteni.
Gabi: Egyébként az bennem is bennem volt végig, hogy tudom, hogy az volt a feladatom, hogy felmérjem a helyzetet, és megfigyeljem a dolgokat és interjúkat készítsek, de ettől még a düh megevett, hogy nem tudok segíteni. Hogy nem hiszem el, hogy semmi eszköz nincs a kezemben, és csak nézem, hogy mik történnek. Hogy nem tudok kivinni tíz kiló kenyeret például. Hát ilyenektől teljesen kész voltam. Hogy odamegyek interjút készíteni, hogy majd mi ezt feldolgozzuk, és nem tudok legalább kenyeret vinni.
Kornélia: Tetszett a gyürei tábor is, úgyszintén ott is pozitív élményekkel gazdagodtam, mint a gulácsi táborban. Más volt egy picit ott meg más itt, különböző a tábor is minden téren. Mind a két helyen jól éreztem magam.
Pali: Miben különbözött?
Kornélia: Más feladatot oldottam meg: kérdőívezés volt a feladatköröm, itt viszont az interjúzás. És azt vettem észre magamon, hogy az interjúzásban jobban éreztem magam, mint a kérdőíves feladatoknál, és én ezt most megtapasztaltam. Abban a feladatkörben is jól éreztem magam, de itt a kérdezésnél ez pozitív élmény volt a számomra, a megfigyelés is egyben, hogy megfigyelni, hogy hogy élnek az itteni lakók, mit csinálnak, mivel foglalkoznak, és észrevettem magamon, hogy ez egy felismerés is volt egyben.
Pali: Minek a felismerése? Mit ismertél fel?
Kornélia: Hát, hogy az itteni lakók mennyire... tudtam, hogy nem könnyű az életük, a helyzetük, meg nehezen keresik meg a kenyerüket, gondoltam.
...Nekem tetszett az interjúzás. Talán azt is mondhatom, hogy mintha magamat is jobban megismertem volna. Persze a lakosokat is, de egyben magamat is.
Pali: Mondtad, hogy magadat jobban megismerted. Miben ismerted meg jobban magadat?
Kornélia: Talán az, hogy türelmesebb is vagyok, mert néha türelmetlennek érzem magam helyzetekben, szituációkban, ...Odafigyeltem, amikor volt ez az interjúzás, meghallgattam, hogy a másik mit mond, hogyan mondja, a mozdulatait megfigyeltem, a gesztusait, az egész embernek a személyiségét.
Évi: Hát vegyes érzelmekkel jöttem, vegyes érzelmekkel távozom. A kétségbeesés, bizonytalanság bennem is ott van. Nem tudom, ti ezzel hogy vagytok. De alapjába véve jó volt.
Pali: Azt mondod, hogy vegyes érzelmekkel távozol, ez mit jelent? Miből vegyül? Ha vegyes, az azt jelenti, hogy többféle.
Évi: Hát igen, volt, amikor nagyon boldog voltam, volt, amikor teljesen padlón voltam, magam alá kerültem.
Pali: Meg tudnád ezt mondani, hogy mitől voltál boldog és mitől kerültél mélypontra?
Évi: Hát nem tudom, ami által örültem, hogy több embert is jobban megismerhettem, közelebbről megismerhettem, lehet, hogy akár barátságok is köttettek ebben a táborban.
Pali: A faluról magáról milyen benyomásod van?
Évi: Az emberek sokkal nyitottabbak.
Pali: Minél?
Évi: Én panellakásban lakom egy lakótelepen, ahol az emberek, ha köszönnek egymásnak, az már jó. Itt pedig mindenki mindenkinek köszön. Sokkal befogadóbbak, sokkal nyitottabbak voltak. Mi is voltunk magyar családoknál, voltunk roma családoknál. Az interjúzások alkalmával is abszolút jók a tapasztalataim. Nem mindenki egyformán volt nyitott, volt, aki azt mondta, hogy... bezárkózott, és nem engedett be, vagy elutasító volt. De akiket interjúztattunk, ők szívesen fogadtak minket, és kedvesek voltak.
Feri: ...röviden tömören, hogy kedden délután, amikor bejött az igazgató asszony, és beszélgettünk itt árvízről, és életutakról, emberi pályákról, és kudarcokról, élményekről, akkor én már tudtam nagyjából fejben, hogy mit szeretnék majd a záróban mondani. Ami ma van.... És akkor elkezdtem gondolkodni kedden, hogy mit is csinálunk mi most már itt évek óta. És arra jutottam, hogy, és ez csak egy vélemény, hogy mi itt eljövünk a szociális szférában dolgozó emberek, és alkotunk egy produktumot egy hét alatt, és amit én gondolok és látok, hogy ezek az emberek, akik faluban élnek, ahol szegénység van, és mélyszegénység és egyebek, tehát rá vannak szorulva az emberi szóra, kenyérre és támogatásra, sokkal nyitottabbak, és közvetlenebbek, mint mi városiak, akiknek másabb az életünk, vagy mást látunk, tapasztalunk és élünk meg a nagyvilágban. És szóval hogy én ezt régóta vallom, és gondolom is, hogy ebben az országban nagyon sokat fejlődhetnénk, ha az a bizonyos kommunikáció működne. És amit itt látok ebben a táborban én azt gondolom évek óta, hogy ha egy szóban kellene megfogalmazni, akkor ezt a szót mondanám, hogy kommunikálunk az emberekkel. És az emberek nyitottak arra, éhezik effektíve azt, hogy valaki odamenjen, megkérdezze tőle, hogy hogy vagy, mi van veled. Tehát hogy legyen minta rólunk, a kommunikáció, az egy olyan többlet lenne országos jelleggel, ...Szóval azt gondolom, hogy amit mi csinálunk, az egy követendő példa lenne. És ez nem gondolom, hogy csak a szociális szférában működik jól, hanem azt, hogy legyünk nyitottak egymás felé, tudjuk meghallgatni a másikat, elfogadás, empátia és kommunikáció.
Csilla: Hát én is úgy érkeztem, mint ahogy Marci mondta, hogy rosszabbat vártam. És ahhoz képest pedig sokkal jobbat kaptam. A feladat is nekem teljesen új volt, ez az interjúzás, de nagyon tetszett. ...A faluról nekem mindig a saját falum, Gyöngyöspata jutott eszembe, az egy ilyen 2600 fős, most már nem is falu, hanem város. És ott például tényleg 1600 emberrel van több, és máris mennyivel másabb, mint itt. Hogy ott szerintem még ennyire sem engedtek volna be minket interjúzni például, ha sikerült is volna, nem biztos, hogy válaszoltak volna minden kérdésre, inkább az érdekelte volna őket, hogy kik vagyunk, meg honnan jöttünk. És ahhoz képest itt pedig nagyon nyitottak voltak, beengedtek a házukba, nem is ismertek minket. Volt kettő ház is, akik megkérdezték, hogy nem hittérítők vagyunk-e. Mondtuk nekik, hogy nem, elmondtuk, hogy honnan jöttünk, főiskoláról, és akkor elmondtak sok mindent.
Olyanokat, hogy lehet, hogy ha én lettem volna fordított helyzetben, nem osztom meg. Nyitottak voltak az emberek, sok helyen láttuk, hogy örülnek, hogy érdeklődünk irántuk, hogy meghallgatjuk őket, nem is kellett túl sokat kérdezni, hanem az interjúalany mondta magától, és látszott rajta, hogy nagyon örül, hogy meghallgatjuk. És ez nagyon pozitív volt számomra. Én mindenképpen pozitív élményekkel távozom a táborból, élveztem, és remélem, lesz jövőre is, mert akkor itt szeretnék lenni.
Detti: Én nagyon hasznosnak érzem ezt az egy hetet mind szakmailag, mind pedig abban, hogy nagyon sokat tanultam abból, hogy hogyan tudom a saját határaimat úgymond feszegetni, és úgy állni egy-egy feladathoz, hogy már nem az az első benyomás, hogy megijedek tőle, és rástresszelek, hanem picit jobban elkezdek magamban hinni. ...Én a cigány-magyar ellentétről úgy gondoltam eddig, vagyis hát olyan érzés volt bennem először, hogy sokkal nagyobb ellentét húzódik közöttük. Nem tudom, hogy az interjúalanyok csak azért mondták azt, hogy nincs velük gond, és ők is ugyanúgy itt élnek a faluban, és ugyanolyan a kapcsolat, mert interjúvoltuk őket, vagy tényleg így gondolták. De én úgy gondolom, hogy a nagy részük teljesen őszintén mondta ezt, hogy bármikor számíthatnak a segítségükre, és hogy ők is ugyanúgy megosztják, amijük van.
Gábor: Én nagyon kíváncsian jöttem ide közétek Gulácsra annál is inkább, mert én most vagyok először szociotáborban. És úgy gondoltam az idén, hogy érdemes lenne elmenni, fejleszteni a szakmai tudást, tapasztalatot szerezni.
...Ami számomra megrendítő volt, az, amiről első este szó volt, az árvíz. És itt a hölgy elsírta magát. Ez engem nagyon megrendített, és maximálisan meg tudtam érteni és át tudtam élni az érzéseit. Ami nekem a legjobban tetszett szakmailag,
az a tiszteletes asszonnyal készített interjúban a meglepő nyitottsága a romák felé. És amikor erről kérdeztem, és ezzel párhuzamosan a karizmatikus egyházakról, akkor meglepően nyitottan állt a dolgokhoz, meglepően elfogadó volt. Azt mondta, hogy milyen jó, hogy a romák is járnak ilyen helyre, megtalálják a helyüket, az identitásukat, ami közelebb áll az ő kultúrájukhoz, és nem érzékeltem a szavaiban semmiféle elutasító magatartást. És örültem, hogy itt lehettem közöttetek.
Erika: Ez nem az első szoctáborom, ez most már a harmadik, köszönöm, hogy ismét itt lehettem. Hát nem is tudom, mit mondhatnék így a harmadik után, mert minden egyes év egy kicsit más. Hát, elnézve a dolgokat az alapvető helyzetek nem igazán változnak, és teljesen mindegy, hogy Dobszának hívják, Gyürének, vagy bármi másnak ezeket a térségeket, területeket, vannak alapvető problémák, és amikor az ember becsöppen egy ilyen helyre, ezekkel nem tud mit kezdeni.
Ez nagyon sokszor felmerült: vinném a kenyeret, vagy akármit... Viszont azzal, hogy meghallgatjuk őket és beszélgetünk velük olybá tűnik, hogy nagyon sokat tudunk tenni. ...Hát még vannak ilyen viharok bennem, ezeket majd szépen fokozatosan feldolgozom. Ezek az élmények újra és újra átértékelik szerintem minden egyes ittlévőben a világhoz való viszonyát meg az egyéb kapcsolatait.
Lili: Nekem nagyon érdekes mindig új embereket megismerni, meg egyes falvakban új életeket megismerni, mert szerintem Pesten, meg ott Kistarcsán én egy olyan eléggé védett környezetben nevelkedtem, ahol ugye kevésbé látja ezt az ember, kevésbé lát bele a vidéki életbe, meg hogy milyen nehézségekkel küzdenek. És számomra mindig érdekes ezt megtapasztalni, hogy lejövök, és látom, hogy mi a realitás ahhoz képest, amit Pesten látunk. Ott is vannak, de ott az embert nem érinti meg annyira, mint hogy ha eljön és személyesen hallja a sorsokat. Számomra mindig megrendítő, hogy tényleg mi a valóság itt.
Pali: Egyetlen dolgot szeretnék még konkrétan vagy közvetlenebbül is kérdezni.
Marci azt mondta itt az elején, többek között, hogy úgy tűnik, hogy itt főként az árvíz utáni mindenféle dolgokkal kapcsolatban az emberi kapcsolatok mintha megszakadtak volna, nem járnak össze beszélgetni, tehát ilyen kis szétesést vagy ilyesmit – effélékről beszéltek itt mások is – irigységet érzékelt. Ezt hogy látjátok? Hogy a falu emberei egymás közötti viszonyai milyenek?
Éva: az utolsó interjúalanyunk, a hölgy, akinél voltunk, azt mondta, hogy nagyok az ellentétek. Ő személyesen tapasztalja mind a romák mind a magyarok között. Ő azt mondta, hogy panaszt fog tenni, mert már dióval dobálták az
udvarát, elvitték a diófájának a termését. Mondta, hogy nagyon sok van belőlük.
Ő ezt így élte meg. Ugyanakkor volt olyan interjúalanyunk, aki azt mondta, hogy békében vannak abszolút, békességben élnek, nincs velük semmi probléma.
Kornélia: Mindenkinek más volt a meglátása. Mindenki mást mondott.
Pali: Milyen vélemények voltak?
Marci: Kicsit tömörítve mondtam. Lehet, hogy a probléma abból fakad, hogy végül is van békés viszony sokak között, csak inkább a visszahúzódás jellemző sokakra.
Pali: Ha jól értem, valami olyasmit mondasz, hogy nem bántják egymást, de visszahúzódnak, mindenki a maga kuckójába.
Marci: Igen. És az árvíz óta van így. Az akkor történt katasztrófa sokakat érintett súlyosabban. Bizonyára legtöbben nem részesültek akkora segítségnyújtásban, nem kaptak akkora kártérítést, ez mély nyomot hagyhatott bennük.
Erzsi: Nekem azt mesélték, hogy az árvíz után ellentétek keletkeztek a faluban, merthogy a házakat alaprajz alapján építették újjá. Tehát annak is ugyanazt a házat építették újjá ingyen és bérmentve mondjuk száz négyzetméteren, akinek száz négyzetméteres összkomfortos, mindennel rendben felépített háza volt, mint mondjuk, akinek száz négyzetméteres romos, vagy romhalmaz, belső problémákkal volt megtűzdelve a háza. És hogy ezt nagyon sokan igazságtalanságként élték meg. Illetve volt még egy dolog, amit igazságtalanságként éltek meg, hogy csak azok kaptak napi ellátást folyamatosan, akiknek összedőlt a házuk. Akiknek nem dőlt össze, csak felújításra szorult a házuk, azt ugyan megcsinálták, de például ez alatt a több hónap alatt – márciustól november elejéig volt ugye az újjáépítés – ezalatt a napi ellátásban nem részesültek. És hogy ezt nagyon nagy igazságtalanságként élték
Erzsi: Nekem azt mesélték, hogy az árvíz után ellentétek keletkeztek a faluban, merthogy a házakat alaprajz alapján építették újjá. Tehát annak is ugyanazt a házat építették újjá ingyen és bérmentve mondjuk száz négyzetméteren, akinek száz négyzetméteres összkomfortos, mindennel rendben felépített háza volt, mint mondjuk, akinek száz négyzetméteres romos, vagy romhalmaz, belső problémákkal volt megtűzdelve a háza. És hogy ezt nagyon sokan igazságtalanságként élték meg. Illetve volt még egy dolog, amit igazságtalanságként éltek meg, hogy csak azok kaptak napi ellátást folyamatosan, akiknek összedőlt a házuk. Akiknek nem dőlt össze, csak felújításra szorult a házuk, azt ugyan megcsinálták, de például ez alatt a több hónap alatt – márciustól november elejéig volt ugye az újjáépítés – ezalatt a napi ellátásban nem részesültek. És hogy ezt nagyon nagy igazságtalanságként élték